2010. február 22., hétfő

Elindulni egy pasival…

Az a vád szokta érni a nőket, hogy sokáig tart, míg indulási állapotba bírják hozni magukat. Hát ez nálunk fordítva van. Én vagyok az, aki a lépcső alján várja a pasit, hogy készüljön már végre el.

És vasárnap is veszekedésbe fulladt az indulásunk, mert A. megint szöszmötölt. És mondtam, hogy el fogunk késni a színházból, ha nem csipkedi magát.

Szerencsére tél van, így a szomszédok, valószínűleg, nem hallották, ahogy a kertben is üvöltözünk, hogy mikor kire kell várni.

És akkor A. előhúzta az adu ászát, hogy minden reggel 50 perc alatt készíti el a gyerekeket és viszi iskolába, amikor én békésen szunyókálok. És akkor már tudtam, hogy blogbejegyzés lesz a dologból.

Mert az az 50 perc inkább 90. És én 25 perc alatt is el tudom készíteni a gyerekeket. Ha akarom. Mondjuk tény, hogy ritkán akarom. De ha kell bármikor meg tudom csinálni.

Szóval itt a férjem 50 perces reggeli rutinja:

1. Felkel és lebotorkál a WC-be. Sosem nézek sci-fi-t így nem tudom mi annak a jelenségnek a neve, amikor a főhős először eltűnik a WC-ben, majd kis idő múlva kijön, és úgy érzi, hogy csupán néhány percet töltött, elnézést, kakilással, míg a kint lévőknek úgy tűnik, hogy legalább 25 perc volt az 5 perc. (A családi béke kedvéért ezen a ponton megjegyzem, hogy NEM azt írtam, hogy a férjem 25 percet szokott a WC-n tölteni miden reggel, csupán azt, hogy ÉN érzem ilyen hosszúnak az időt. Nyilván szubjektív ez az idődolog is. Vagy én alszom bele a folyamatba…)

2. Tény, hogy a tejet ő szokta a gyerekeknek melegíteni. De ezt is meg tudom magyarázni. Úgy tette magát az uram megkerülhetetlenné a családban, hogy kb. kétszer annyi mézet ad a tejhez, mint amennyit én szoktam. Amiből logikusan következik, hogy az édesszájú gyerekeim csak az apjuktól fogadják el a tejet. Az összes szereplő tagadja egyébként a mézzel kapcsolatos vádat. A gyerekek szerint én nem tudom olyan langyosra melegíteni a tejet, mint Papika.

3. A tej után megint filmszakadás. Bár ezt is tagadja A. De én többször rajtakaptam a mosogatógéppel, hogy 10 perceket ácsorog üveges szemekkel a konyhában. A. állítja, hogy ilyenkor nemcsak tejet, hanem szilárd táplálékot is szokott adni a gyerekeknek. DE EZ SZEMENSZEDETT HAZUGSÁG.

4. Ezen a ponton A. rájön, hogy gond lesz a negyed nyolcas indulással, így ordibálni kezd, hogy mindenki AZONNAL öltözzön fel. A gyerekek persze nem veszik komolyan a félmeztelen apjukat. Viszont én igen. És kapkodni kezdek.

5. Irány az autó! Jó, hogy A. ilyenkor már ing-nyakkendőben van. Nadrág még nincs rajta. Valami furcsa oknál fogva, csak akkor vesz nadrágot, ha az összes gyerek kint van a házból.

6. Újabb menet a beszállás. Hogy ki miért milyen sárba és pocsolyába feküdt bele. És a filozófiai kérdés, hogy MIÉRT. Mert az is most kell megdumálni. És ilyenkor kell visszaszaladni a laptopért. A judo-holmiért. A lányok állataiért. Ilyenkor viszem utánuk az ebédbefizetést. A sapkát-sálat-kesztyűt.

7. Kikanyarodnak a kertből. És a kisutcából. És a nagyutcából is. Ilyenkor csöppet fellélegzem. Egészen addig tart ez a klassz állapot, míg nem jön a telefon, hogy az iskolatáska itthon maradt. CSAK KÉT PASI, A FÉRJEM ÉS A FIAM, KÉPES ÚGY ISKOLÁBA MENNI, HOGY EGYIKNEK SEM JUT ESZÉBE MEGNÉZNI, HOGY A TÁSKÁT IS VISZIK-E. Vigyem én utánuk. (Jó a táskát idén, úgy értem 2010-ben, még csak kétszer felejtették itthon. És nekem csak egyszer kellett a gyerek után vinnem. Egyszer A. hazajött érte. Szó nélkül. Mondjuk a feje elég nagy volt. Csak röhögtem, amikor elmesélte, vádolták egymást Pepével a suli előtt, hogy ki is hagyta otthon a táskát...)

De persze most színházba megyünk. És nincsenek gyerekek. De a férjem ugyanúgy totyorászik. Én már indulnék, ő még néz valami fontosat az indexen. Vagy a bankszámláján. Vagy azon gondolkozik, színház előtt kell-e zuhanyozni. És akkor is, ha az adott nap délelőttjén már zuhanyozott?

De végre bent ülünk a kocsiban. Szokásos kellemes feszültség a levegőben. A. barátainak vettük ajándékba a jegyeket. Én is utálom, ha egy másik pár veszekedéséhez kell asszisztálnom. Így, hogy oldjuk a hangulatot bekapcsoljuk a rádiót és a riportert kezdjük lelkesen szidalmazni.

És már a parkolóban vagyunk, amikor újra A.-ra támadok, mert biztos otthon felejtette a jegyeket, amiket ahogy megvettem átadtam neki. És ő mindig valami biztos helyre teszi azokat.

És hogy A. bizonyítsa ártatlanságát és rátermettségét, előkapja a jegyeket. És mivel tud olvasni, rögtön el is olvassa, hogy az 5 órás előadásra kellene mennünk. Persze már fél hét is elmúlt.

Azzal védekeztem, hogy nem szóltak a színházban, délutáni lesz az előadás. De aztán taktikát változtattam, és támadásba lendültem: „Mondtam, hogy el fogunk késni, ha nem igyekszel. Látod, nem igyekeztél. Elkéstünk!”

És így lett az utolsó szó ISMÉT az enyém.

15 megjegyzés:

Timi írta...

Nálatok van olyan, hogy "egyszerű" nap? :D
Én jót nevettem, de gondolom ez akkor, ott nem volt vicces.

Dia írta...

Elképesztő...Te az én férjemmel és gyerekeimmel élsz? Vagy mi tulajdonképpen egyek vagyunk? Te vagy én? Na ,mindegy, döbbenetes, mintha a mi reggeli készülődésünket írtad volna le.:))

Dia írta...

Ja, és az én uram is kiküldi a gyerekeket a kertbe, és csak utána vesz nadrágot....:)))))

Daniella írta...

Dia: DE MIÉRT????

Freemam írta...

Azé az előadás jó volt????? :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDd
A barátházaspár nem vert meg benneteket????

Atyám......

szuperapu írta...

Egy: én a teát agyon cukrozom.
Kettő: a nejem 5:50 kor kel én 6:30-kor. WC, fürdés, fogmosás, aztán miközben öltözök lekiáltok a földszintre hogy: csajok húzzátok a cipőt! Kocsiba be, és indulás. Na ez a sci-fi!
Mármint hogy a két lány megetetve, megfésülve, felöltöztetve és felmálházva száll be a kocsiba... :))

Daniella írta...

szuperapu: érzem én, hogy így kellene nekem is. De én a házasságunk alatt 3-szor keltem 6 óra előtt, és akkor kisvártatva szültem is egy-egy gyereket, és negyediket már A. nem akar, így inkább hagy aludni...

Zsófi írta...

Szerintem a nőkben genetikailag van kódolva, hogy övék az utolsó szó! A párom mindig a fejemhez vágja a költői kérdést miszerint: Mindig a Tiéd az utolsó szó? Én ösztönösen tudom hogy IGEN!;)

Kiddy írta...

Egy nagyon jó barátom azt szokta mondani, hogy az az igazi férfi, aki képes türelmesen kivárni azt a két órát, amíg a nő fél óra alatt elkészül.
=D Lehet, hogy ha te pasi lennél, nem lennél jó pasi? =D

Dia írta...

Daniella: fogggalmam sincs...De enyhén szólva komikus, amikor rájön, hogy ebből késés lesz, elkezd sikítozni, hajtja a gyerekeket, miközben ő ott téblábol egy szál gatyában és ingben/nyakkendőben, a manók már totál felöltözve a teraszon várják a nadrágot még csak akkor felkapó apjukat.:))))

martine írta...

Hát, megmondom, nálunk miért kell először kimenni a gyerekeknek, és miért csak utána öltözünk fel rendesen: mert a gyerekek szája, keze, arca, sőt, más hozzájuk nőtt és a felvett részeik is (ruha) gyakran maszatosak. És reggeli/ebéd/vacsora után úgy érzik, meg kell hálálniuk a táplálékot, amit a szüleiktől kapnak, ezért csüngenek rajtunk, ölelgetnek, puszilgatnak. És így kerül a ruhánkra (kisgyerekek esetén főleg nadrágra) elöl-hátul egyaránt méz, vaj, kolbászzsír, kakaó, narancslé, stb. Ez reggel semmiképp sem megengedhető, mert sietünk és nincs időnk még tízszer átöltözni.

Nálunk is többször maradt már itthon a táska!

gneke írta...

Nálunk amíg a 3 gyereket Apa beteszi a kocsiba, azalatt öltözök át és mosok fogat, én zárom a házat és nézek szét mi maradt itthon.

medolin írta...

Ha én viszem a gyereket oviba,akkor reggel szépen, komótosan felkelünk, megiszom a kávémat, elkészülök, közben ötször-hatszor szólok, hogy vegyed már a pizsidet, mert öltözünk, -dehát férfi lesz (vagy már az?!), így mintha meg sem hallaná- majd ránézek az órára, és kiabálni kezdek, hogy na most aztán...! Gyerek rámnéz, mint aki nem ért semmit. Utána meg egész délelőtt lelkiismeret-furdalásom van, hogy már megint kiabáltam reggel a gyerekkel.

lopede írta...

Szia!

Én ötödikes koromig simán elindultam az iskolába táska nélkül...fel se tűnt :D:D
A férjem is nélkülözhetetlenné tette magát a reggelben, így ő kel mindig előbb, megcsinálni a kakaót, olyan percre lebontott szertartásuk van erre, hogy én már nem tudnék reggeli kakaót csinálni...így csak csendben fekve várom, amíg a kávémat is felszolgálják :)))

Névtelen írta...

Nem régóta olvaslak, de érezek némi lelkiismeretfurdalás-szerűséget abban, hogy neked reggel nem kell felkelni... És ezután egy kis sorsszerűséget abban, hogy Szuperapu miért olyan béna a reggeli teendőkkel... ;-) Neked jobban menne, ha akarnád... Ha...