2010. február 19., péntek

Az én lányom…

A mai bejegyzésben bizonyítani akartam, hogy miért fogok magányosan és egyedül meghalni. Pepe moziba megy, majd Papikával kosármeccsre, a lányok pedig Bakka legjobb barátnőjénél Lilinél buliznak. Én meg itthon vagyok egyedül és olvasok. Szóval ebből akartam valamit kihozni…

Aztán dél körül változott a terv, és telefonáltak az oviból. Bakka belázasodott. Menjek érte. Halálra rémültem. Nem, nem azért, mert belázasodott, hanem azért mert Lilinek december 6-án van a születésnapja. Ma van a bulija. Így a lányoknak volt idejük tervezgetni. És valóban, hetek óta másról sincs szó, mint Lili karnevál-születésnapjáról. Amire ZK is hivatalos.

Mit fog szólni ehhez Bakka? Ő nem mehet. Ő lemarad az év bulijára. A húga viszont mehet…

Valóban drámai helyzet fogadott az oviban. Ebéd helyett Bakka a sarokban feküdt. „Mamika, annyira rosszul voltam, hogy nem tudtam ebédelni.”

Ami pedig ritka dolog Bakkánál. ÉS tudjuk, az éhséget nehezen tűri. És amitől IGAZÁN hisztis tud lenni a lányom.

És ülünk be az autóba. Megyünk haza. És azt sem tudom, hogyan kezdjem Bakkát vigasztalni. Mit mondjak neki?

Szerencsére a lányom örökölt néhány gént az apjától is, legalábbis ezzel magyarázom azt a tényt, hogy egyáltalán nem volt kétségbeesve, hogy nem mehet Lili szülinapjára. Hanem kifejtette, hogy ÉPPEN PONTOSAN olyan puzzle-re vágyik, mint amilyet Lilinek vettünk. És ha azt megkaphatja Lili helyett, akkor tulajdonképpen semmi baja nem lenne.

Mit mondjak?

Megkapta.

Úgyhogy a pótszülinaphoz majd pótajándékról is kell gondoskodnom…

2 megjegyzés:

Doris írta...

És gyanítom, tényleg rosszul érezte magát, ha már ilyen könnyen feladta.

Daniella írta...

Igen, szarul lehetett. Egyébként nála a nemevés az már a világvége.