Hétfőn este a szomszéddal tárgyaltuk telefonon a síeléssel kapcsolatos eseményeket. Szeretek Ágival telefonon beszélgetni, mert nem aprózzuk el a dolgokat. Illetve pont fordítva: elaprózzuk. Ezen az estén én hívtam őt. Először a gyerekekkel tárgyalt kb. negyed órát. Aztán A.-val úgy fél órát. Majd én is átvettem egy laza fél órára. Aztán egy kicsit később még visszahívott, hogy átgondolt néhány dolgot és beszélgettünk még egy órát.
Szóval éppen Ágival csacsogunk, és már a baleset-biztosításig jutottunk, és büszkén magyarázom, hogy a biztosítással minden rendben, mert éppen indultunk, amikor eszembe jutott figyelmeztetni A.-t, aki persze elfelejtett biztosítást kötni, de indulás előtt gyorsan pótolta. És már azt magyaráztam, hogyan fog a magyar biztosító és az osztrák kórház ügyintézni, amikor jön a férjem és ingatja a fejét.
Ingatja a fejét. De nem függőlegesen, hanem vízszintesen. És mondja: Nincs. Nincs.
És akkor azt a különös képességemet vetettem be, hogy egyszerre két emberrel beszélek és Áginak rögtön tolmácsolom, amit a férjem mond: Volt biztosításunk. Csak sportbalesetre nem érvényes.
Hurrá.
Rögtön közvéleményt kutattam hármunk között: A. szerint pár száz eurónkba fog kerülni ez a kis buli. Szerintem pár ezerbe. Ági ingadozik.
Semmi gond, majd azt mondjuk, a fürdőszobában csúszott el a gyerek, nem a sípályán. Bár lehet, hogy ez nem fog bejönni, mert ez csak most jutott eszünkbe, és a kórházi leletbe egyértelműen síbaleset van.
Semmi gond, mondja a férjem, emiatt ne aggódjak. Minden rendben lesz.
Hogy mi a terve?
Hát az, hogy méltányossági alapon fog fizetni a biztosító…
Hát…
2010. január 29., péntek
2010. január 28., csütörtök
Tudja mit kell mondani…
Lencsefőzelék volt és édesség. ZK persze csak az édességre akart befizetni. Mivel napok óta nem evett rendesen, legalábbis előttem, nem tudom az oviban miből mennyit eszik, kénytelen voltam galád módon megzsarolni.
Én: Ha nem eszed meg a lencsefőzeléket, nem kapsz édességet.
Aztán, hogy ne legyen nagy nyomás rajta, elmentem mosogatni. Kicsit később tartottam terepszemlét a gyerek felett.
Én: ZK, hány kanállal ettél a lencséből?
ZK: Többet, mint gondolnád!
Én: Úgy érted két kanállal?
ZK csak röhögött…
Én: Ha nem eszed meg a lencsefőzeléket, nem kapsz édességet.
Aztán, hogy ne legyen nagy nyomás rajta, elmentem mosogatni. Kicsit később tartottam terepszemlét a gyerek felett.
Én: ZK, hány kanállal ettél a lencséből?
ZK: Többet, mint gondolnád!
Én: Úgy érted két kanállal?
ZK csak röhögött…
2010. január 27., szerda
A folytatás, amelyben odaadóan ápolom a lányomat
Szóval a fiúk a szombatot síeléssel töltötték, a női szakasz pedig a szállodai szobában várta a nap végét. Elhatároztam, zokszó nélkül fogom ápolni a sérültet: az én figyelmetlenségem miatt törte csontját, ez a legkevesebb.
Igaz?
Igaz lenne, ha Bakka nem az én lányom lenne. Akinek igényei vannak.
10-től 3-ig voltunk összezárva. Nem izgultam, mert nálam volt könyv, Bakka meg elég hamar tudatta velem, hogy DVD-t akar nézni „Papika leptópán”.
Déry befejezetlen mondatával végződő regény második kötetét nyomtam. Kb. 50 oldalasak a fejezetek, úgy gondoltam, minden fejezet végén ápolom egy kicsit a lányomat.
Hát nem így volt.
Az elhelyezkedés bonyolult volt, de erre számítottam. Szerencsére Bakka tetszését megnyerte a paplanokból épített kuckó.
Azt persze nem tudta eldönteni, hogy fázik vagy meleg van. Biztos, ami biztos felöltözött. Illetve hagyta, hogy felöltöztessem. Aztán elkezdte nézni a filmjét. Én meg elkezdtem olvasni.
3. oldal: Bakka mégsem fázik, hanem melege van. Vetkőztessem le.
Rendben.
7. oldal: Bakka mégis fázik, de nem akar ruhát, inkább takarjam be egy újabb paplannal.
Rendben.
11. oldal: Bakka szomjas. Vigyek neki vizet.
Rendben.
Odarakjam a poharat, nem ide.
Rendben.
12. oldal: Bakka még egy kortyot inna.
Rendben.
Nem tudja megfogni a poharat. A balkezével sem. Nyújtsam a szájához.
Rendben.
Még mindig a 12. oldal: Leállt „Papika leptópája”. Adjam be a jelszót.
Rendben.
13. oldal: Bakka szomjas megint. „Csak egy kortyot akarok inni, Mamika.”
Rendben.
14. oldal: Bakka nem tudja élvezni a filmet, mert túl büdös a lába. Lesegítem az ágyról, besegítem a fürdőszobába, székre ültetem, lábát belógatom a zuhanyba, magam bemászom és fahéjas tusfürdővel megmosom a lábát. Visszasegítem az ágyába.
Rendben.
17. oldal: Bakka éhes. Szerencsére a birtokomban lévő müzli-szelet megteszi. Odaadom neki.
Rendben.
Még mindig a 17. oldal: Bakka nem tudja kinyitni a müzli-szeletet. Feltépem neki a papírt.
Rendben. Bár már kezdek ideges lenni.
21. oldal: Bakka szomjas. Adjak neki egy korty vizet, mert nem tudja a karját kinyújtani, hogy elérje a poharat.
RENDBEN.
22. oldal: Bakka narancsot kér. ÉS VAN! Megpucolom neki. Gerezdekre szedem. Odaadom.
REEENDBEN!
23. oldal: Leállt „Papika leptópája”. MEGINT. Adjam be a jelszót.
REEENDBEN!
24. oldal: Bakka narancsot kér. Megint. De miért hozzak neki narancsot, amikor a tányérján van még egy gerezd. Azt nem kéri.
Internet, szerinted miért nem ette meg az első narancs utolsó gerezdjét a lányom? Amikor akar még narancsot enni, mert kéri, pucoljam a következőt?
Nem fogod, Internet, kitalálni, ezért elmondom: Azért, mert annak a gerezdnek a hártyáját beszakítottam pucolás közben. ÉS ÍGY NEM ESZI MEG A LÁNYOM.
Itt aztán elpattant egy húrocska a fejemben. És újradefiniáltuk a problémát: Ha mindkét karját ki tudja nyújtani és le tud egyedül mászni az emeletes-ágyról, akkor nem fog korty vizekért ugráltatni. És a laptop egerét is meg tudja néha mozgatni, hogy ne kelljen felugrálnom és a kódot újra és újra ÉS ÚJRA bepötyögni.
A lányom ezekbe belement. De a narancsgerezdet nem eszi meg.
Rendben.
31. oldal: Bakka: „Megint büdös a lábam.”
Úgy tettem, mintha nem hallanám… Majd amikor erősködött, akkor megígértem, itthon majd megmossuk.
Nem is csoda, hogy Bakka tegnap átvonult a nagymamájához lábadozni. Két hétig maradna, de holnap haza kell jönnie.
Már nagyon várom, hogy újra lássam.
AZ ÉN LÁNYOM!!!
PS: Ez a Lőrinc mekkora egy balfék...
Igaz?
Igaz lenne, ha Bakka nem az én lányom lenne. Akinek igényei vannak.
10-től 3-ig voltunk összezárva. Nem izgultam, mert nálam volt könyv, Bakka meg elég hamar tudatta velem, hogy DVD-t akar nézni „Papika leptópán”.
Déry befejezetlen mondatával végződő regény második kötetét nyomtam. Kb. 50 oldalasak a fejezetek, úgy gondoltam, minden fejezet végén ápolom egy kicsit a lányomat.
Hát nem így volt.
Az elhelyezkedés bonyolult volt, de erre számítottam. Szerencsére Bakka tetszését megnyerte a paplanokból épített kuckó.
Azt persze nem tudta eldönteni, hogy fázik vagy meleg van. Biztos, ami biztos felöltözött. Illetve hagyta, hogy felöltöztessem. Aztán elkezdte nézni a filmjét. Én meg elkezdtem olvasni.
3. oldal: Bakka mégsem fázik, hanem melege van. Vetkőztessem le.
Rendben.
7. oldal: Bakka mégis fázik, de nem akar ruhát, inkább takarjam be egy újabb paplannal.
Rendben.
11. oldal: Bakka szomjas. Vigyek neki vizet.
Rendben.
Odarakjam a poharat, nem ide.
Rendben.
12. oldal: Bakka még egy kortyot inna.
Rendben.
Nem tudja megfogni a poharat. A balkezével sem. Nyújtsam a szájához.
Rendben.
Még mindig a 12. oldal: Leállt „Papika leptópája”. Adjam be a jelszót.
Rendben.
13. oldal: Bakka szomjas megint. „Csak egy kortyot akarok inni, Mamika.”
Rendben.
14. oldal: Bakka nem tudja élvezni a filmet, mert túl büdös a lába. Lesegítem az ágyról, besegítem a fürdőszobába, székre ültetem, lábát belógatom a zuhanyba, magam bemászom és fahéjas tusfürdővel megmosom a lábát. Visszasegítem az ágyába.
Rendben.
17. oldal: Bakka éhes. Szerencsére a birtokomban lévő müzli-szelet megteszi. Odaadom neki.
Rendben.
Még mindig a 17. oldal: Bakka nem tudja kinyitni a müzli-szeletet. Feltépem neki a papírt.
Rendben. Bár már kezdek ideges lenni.
21. oldal: Bakka szomjas. Adjak neki egy korty vizet, mert nem tudja a karját kinyújtani, hogy elérje a poharat.
RENDBEN.
22. oldal: Bakka narancsot kér. ÉS VAN! Megpucolom neki. Gerezdekre szedem. Odaadom.
REEENDBEN!
23. oldal: Leállt „Papika leptópája”. MEGINT. Adjam be a jelszót.
REEENDBEN!
24. oldal: Bakka narancsot kér. Megint. De miért hozzak neki narancsot, amikor a tányérján van még egy gerezd. Azt nem kéri.
Internet, szerinted miért nem ette meg az első narancs utolsó gerezdjét a lányom? Amikor akar még narancsot enni, mert kéri, pucoljam a következőt?
Nem fogod, Internet, kitalálni, ezért elmondom: Azért, mert annak a gerezdnek a hártyáját beszakítottam pucolás közben. ÉS ÍGY NEM ESZI MEG A LÁNYOM.
Itt aztán elpattant egy húrocska a fejemben. És újradefiniáltuk a problémát: Ha mindkét karját ki tudja nyújtani és le tud egyedül mászni az emeletes-ágyról, akkor nem fog korty vizekért ugráltatni. És a laptop egerét is meg tudja néha mozgatni, hogy ne kelljen felugrálnom és a kódot újra és újra ÉS ÚJRA bepötyögni.
A lányom ezekbe belement. De a narancsgerezdet nem eszi meg.
Rendben.
31. oldal: Bakka: „Megint büdös a lábam.”
Úgy tettem, mintha nem hallanám… Majd amikor erősködött, akkor megígértem, itthon majd megmossuk.
Nem is csoda, hogy Bakka tegnap átvonult a nagymamájához lábadozni. Két hétig maradna, de holnap haza kell jönnie.
Már nagyon várom, hogy újra lássam.
AZ ÉN LÁNYOM!!!
PS: Ez a Lőrinc mekkora egy balfék...
2010. január 26., kedd
A folytatás…
A. nem szokta kommentálni az írásaimat, de tegnap este szólt, hogy nem is ott volt a történet vége, ahol én abbahagytam. És hogy írjam meg a folytatást is. Amit nem terveztem. De mivel még sosem kért tőlem ilyesmit, nem tudok neki ellenállni. Pedig ez a blog TÉNYLEG nem kívánságműsor. Mondjuk A. eltart. És a gyerekeimet is… Úgyhogy mára ez jutott:
Ott tartottunk, hogy egyedül maradtunk Pepével a szállodai szobában, mert A. kórházba vitte Bakkát. Pepe fújtatott a dühtől. Ugyanis a hegyről lefelé láttunk egy korcsolyapályát és én megígértem neki, hogy az apja visszaviszi korizni, ha van kedve hozzá. Már azt is megbeszéltük, hogy zoknival fogjuk kitömni a korcsolyám orrát, hogy Pepének is jó legyen. Persze ekkor még nem tudtam, hogy inkább arra fogom kérni A.-t, hogy Bakkát vigye a kórházba…
Szóval ott állt a fiam a szoba közepén, sportzoknival a kezében és hisztizett. Aztán én is hisztiztem egy sort, hogy lehet ilyen fiam. Miután ezt jól megbeszéltük, tennivaló után néztünk.
Nem voltunk beszarva Bakka miatt, csak be voltunk szarva, hogy mi lesz vele, így gyorsan leültünk és megcsináltuk Pepe össze házi feladatát. Három oldal matek. (Zárójelek használata. „Mamika, te tökre nem úgy adod össze a számokat, ahogy mi szoktuk. Csak ámulok.”) Két oldal olvasás. Aztán még gyakorolni kellett a szótagolást. Ami elég rosszul ment Pepének, de hamar rájöttem, hogy az egyik szabályra rosszul emlékszik. Átvettük újra az elválasztás szabályait. Aztán kidolgoztam egy kétlépésből álló tuti módszert, hogy Pepe minden szót hibátlanul el tudjon szótagolni. Ezt is begyakoroltuk.
Aztán játszottunk a világjáró társassal egy kicsit. Pepe megvert, mondjuk hagytam.
Aztán jött a telefon: „Hát el van törve a kulcscsontja.”
A. szerint a kórházban minden rendben ment. Persze a férjem imádja azokat a helyzeteket, amikor hősként szerepelhet. És most is sikerült. Mondjuk mindig pályára kell állítani, mert inkább a tettek embere, de gyorsan gondolkozni vészhelyzetben nem tud. De ez mindegy, mert én meg a szavak embere vagyunok, így jól kiegészítjük egymást. A. történetének a nagy része arról szólt, hogy mennyire jól beszél németül. „Nem értették a kislány miért nem tud németül.” „Nem értették, miért nincs osztrák biztosításunk, amikor ilyen jól beszélek németül.” Engem az érdekelt, hogy mennyibe fog ez kerülni nekünk. De a férjem biztosított róla, hogy a biztosító és a kórház majd intézi. „Emiatt végképp ne aggódj.” Aztán persze azt is megbeszéltük, hogy Bakkával minden rendben. Gyorsan fog gyógyulni.
Ezen a ponton már csak attól féltem, de nagyon, hogy fogjuk az anyukámnak ezt előadni, mert állandóan szapul minket, hogy az utazásból csak baj lehet. Minek annyit utaztatni a gyerekeket. Legbiztosabb otthon maradni. (Mondjuk ezt az érvet kicsit aláássa az a tény, hogy két hete nála égette üszkösre a lábát Pepe. A cserépkályhánál. Nem értem, hogy történhetett, mert az anyukám, hozzám hasonlóan, télen csak mérsékelten fűt. Nem hiszem, hogy olyan forró volt a kályha. Vagy lehet, hogy tényleg öregszik a mamám és már fázósabb…) Szerencsére Kati nem a nagyanyai-érzelmes énjét vette elő, hanem a röntgen-asszisztensi énjét, és nagyon megdicsért, hogy nem bokát vagy csuklót törtünk…
Bakka a kötözésről már jó adag betegöntudattal jött vissza. Vacsorázni azért még egyedül tudott, közben békésen tűrte, hogy körülugrálják. Kapott ajándékokat. És esti filmvetítést. És kapott volna még szerintem bármi mást is, de ekkor már nem kívánt mást, csak nyugovóra térni. Amit meg is tett. A szokásos pizsamájába, mert ekkor még nem tudta, hogy csak elől gombolós blúzokat fog tudni hordani egy ideig.
„Mert eltört a vállam. Melyik is?”
És: „Mamika, tényleg én vagyok az első gyerek a családban, akinek eltört egy csontja?” Mire, a még mindig morcos Pepe: „Azért ezzel nem kell annyira nagyra lenni, Bakka!”
Úgy tűnik, Pepe még nem tudja, hogy mindenki azzal van nagyra, amivel tud…
Lámpaoltás.
PS: A. megnyugtatására: A folytatás folytatása: Hogyan ápolom áldozatosan a lányomat. És a folytatás folytatásának a folytatása: Hogy derül ki, hogy még sem voltunk biztosítva.
Ott tartottunk, hogy egyedül maradtunk Pepével a szállodai szobában, mert A. kórházba vitte Bakkát. Pepe fújtatott a dühtől. Ugyanis a hegyről lefelé láttunk egy korcsolyapályát és én megígértem neki, hogy az apja visszaviszi korizni, ha van kedve hozzá. Már azt is megbeszéltük, hogy zoknival fogjuk kitömni a korcsolyám orrát, hogy Pepének is jó legyen. Persze ekkor még nem tudtam, hogy inkább arra fogom kérni A.-t, hogy Bakkát vigye a kórházba…
Szóval ott állt a fiam a szoba közepén, sportzoknival a kezében és hisztizett. Aztán én is hisztiztem egy sort, hogy lehet ilyen fiam. Miután ezt jól megbeszéltük, tennivaló után néztünk.
Nem voltunk beszarva Bakka miatt, csak be voltunk szarva, hogy mi lesz vele, így gyorsan leültünk és megcsináltuk Pepe össze házi feladatát. Három oldal matek. (Zárójelek használata. „Mamika, te tökre nem úgy adod össze a számokat, ahogy mi szoktuk. Csak ámulok.”) Két oldal olvasás. Aztán még gyakorolni kellett a szótagolást. Ami elég rosszul ment Pepének, de hamar rájöttem, hogy az egyik szabályra rosszul emlékszik. Átvettük újra az elválasztás szabályait. Aztán kidolgoztam egy kétlépésből álló tuti módszert, hogy Pepe minden szót hibátlanul el tudjon szótagolni. Ezt is begyakoroltuk.
Aztán játszottunk a világjáró társassal egy kicsit. Pepe megvert, mondjuk hagytam.
Aztán jött a telefon: „Hát el van törve a kulcscsontja.”
A. szerint a kórházban minden rendben ment. Persze a férjem imádja azokat a helyzeteket, amikor hősként szerepelhet. És most is sikerült. Mondjuk mindig pályára kell állítani, mert inkább a tettek embere, de gyorsan gondolkozni vészhelyzetben nem tud. De ez mindegy, mert én meg a szavak embere vagy
Ezen a ponton már csak attól féltem, de nagyon, hogy fogjuk az anyukámnak ezt előadni, mert állandóan szapul minket, hogy az utazásból csak baj lehet. Minek annyit utaztatni a gyerekeket. Legbiztosabb otthon maradni. (Mondjuk ezt az érvet kicsit aláássa az a tény, hogy két hete nála égette üszkösre a lábát Pepe. A cserépkályhánál. Nem értem, hogy történhetett, mert az anyukám, hozzám hasonlóan, télen csak mérsékelten fűt. Nem hiszem, hogy olyan forró volt a kályha. Vagy lehet, hogy tényleg öregszik a mamám és már fázósabb…) Szerencsére Kati nem a nagyanyai-érzelmes énjét vette elő, hanem a röntgen-asszisztensi énjét, és nagyon megdicsért, hogy nem bokát vagy csuklót törtünk…
Bakka a kötözésről már jó adag betegöntudattal jött vissza. Vacsorázni azért még egyedül tudott, közben békésen tűrte, hogy körülugrálják. Kapott ajándékokat. És esti filmvetítést. És kapott volna még szerintem bármi mást is, de ekkor már nem kívánt mást, csak nyugovóra térni. Amit meg is tett. A szokásos pizsamájába, mert ekkor még nem tudta, hogy csak elől gombolós blúzokat fog tudni hordani egy ideig.
„Mert eltört a vállam. Melyik is?”
És: „Mamika, tényleg én vagyok az első gyerek a családban, akinek eltört egy csontja?” Mire, a még mindig morcos Pepe: „Azért ezzel nem kell annyira nagyra lenni, Bakka!”
Úgy tűnik, Pepe még nem tudja, hogy mindenki azzal van nagyra, amivel tud…
Lámpaoltás.
PS: A. megnyugtatására: A folytatás folytatása: Hogyan ápolom áldozatosan a lányomat. És a folytatás folytatásának a folytatása: Hogy derül ki, hogy még sem voltunk biztosítva.
2010. január 25., hétfő
„megfogyva nem, bár törve”
Bakka hisztis. Tőlem örökölte.
A sítúra alatt is többször kezdett nyavalyogni, sírni és hisztizni.
Az étteremben kezdte, ahol megálltunk vacsorázni. Először ok nélkül hányta el magát majdnem. Majd a csúszdán érte baleset: Úgy ment le, hogy végig kopogott a feje a fémcsúszdán.
Én: Miért nem tartottad a fejed, Bakka?
Bakka: Elfelejtettem.
???
A sípályán viszont igazi vagányként viselkedett. Már az első csúszás után láttuk, hogy amit a síoktatására költöttünk, nem volt kidobott pénz.
Persze az első esésnél elsírta magát.
De aztán ráérzett a dologra. És ment mint egy őrült.
Tudom az én hibám, hogy eltört a kulcscsontja: Jobban kellett volna vigyáznom rá. Mentségemre csak azt tudom felhozni, hogy óránként és szülőkként kb. tucatszor basztattuk Bakkát, menjen lassabban. Kanyarodjon többet. ÉS HOGY FÉKEZZEN.
Többször előfordult, hogy síró Bakka várt a pálya végén a liftnél. Ahol a liftkezelő mondta, hogy a kislány fékezés nélkül rohant neki a korlátnak.
Én: Miért nem fékeztél, Bakka?
Bakka: Elfelejtettem.
Második nap már egy egész nehéz pályán síeltünk.
Tipikus utolsó csúszásos baleset volt. Illetve utolsó utáni csúszás. Mert ügyetlenségemben a liftből kiejtettem a botom, és azért kellett visszamennünk. (Mondom, hogy az én hibám volt!)
Bakka akart elsőnek visszaérni a botért. Elesett. Továbbment. Majd megint elesett. Majd sírt, hogy fáj a válla.
Persze nem vettük komolyan.
Bakka még lesíelt a hegyről. Majd a parkolóban már annyira nyavalygott, hogy elküldtem egy kört sétálni egyedül, hogy nyugodjon le. (Utólag ezért is furdalt a lelkiismeret.) Aztán aludt egyet a hüttében.
Majd este újra nyavalygott egy sort. Elküldtük az ágyba. De aztán gondoltuk, ha már úgyis levetkőzött a gyerek, megnézzük a vállát. Nos, nem volt szimmetrikusnak mondható két oldal.
Még ekkor sem gyanakodtunk, hogy eltört. Bár nem értettük, mi állhat ki a gyerek vállából. Amit, ha piszkálni kezdünk, nagyon fáj Bakkának. (Később kiderült a csont volt…)
A. azért futott egy kört a recepción, ahol megtudakolta, hova is vigyük a gyereket, ha úgy adódik, mert az volt a konszenzusos döntésünk, hogy hagyjuk aludni Bakkát, ha felébred, és még fáj neki, csak akkor visszük orvoshoz. MERT NYILVÁN A FÁRADTSÁGTÓL HISZTIZIK. Nagyon segítőkész volt a szálló tulajdonosa, mert rögtön fel hívta a kórházat. A. mondta, olyan rendesek voltak, inkább elviszi Bakkát, még ha semmi baja sincsen, ne gondoljanak hálátlannak minket.
Ez volt Bakka szerencséje, mert így csak négy óráig kellett orvosi ellátást nélkülöznie…
A sítúra alatt is többször kezdett nyavalyogni, sírni és hisztizni.
Az étteremben kezdte, ahol megálltunk vacsorázni. Először ok nélkül hányta el magát majdnem. Majd a csúszdán érte baleset: Úgy ment le, hogy végig kopogott a feje a fémcsúszdán.
Én: Miért nem tartottad a fejed, Bakka?
Bakka: Elfelejtettem.
???
A sípályán viszont igazi vagányként viselkedett. Már az első csúszás után láttuk, hogy amit a síoktatására költöttünk, nem volt kidobott pénz.
Persze az első esésnél elsírta magát.
De aztán ráérzett a dologra. És ment mint egy őrült.
Tudom az én hibám, hogy eltört a kulcscsontja: Jobban kellett volna vigyáznom rá. Mentségemre csak azt tudom felhozni, hogy óránként és szülőkként kb. tucatszor basztattuk Bakkát, menjen lassabban. Kanyarodjon többet. ÉS HOGY FÉKEZZEN.
Többször előfordult, hogy síró Bakka várt a pálya végén a liftnél. Ahol a liftkezelő mondta, hogy a kislány fékezés nélkül rohant neki a korlátnak.
Én: Miért nem fékeztél, Bakka?
Bakka: Elfelejtettem.
Második nap már egy egész nehéz pályán síeltünk.
Tipikus utolsó csúszásos baleset volt. Illetve utolsó utáni csúszás. Mert ügyetlenségemben a liftből kiejtettem a botom, és azért kellett visszamennünk. (Mondom, hogy az én hibám volt!)
Bakka akart elsőnek visszaérni a botért. Elesett. Továbbment. Majd megint elesett. Majd sírt, hogy fáj a válla.
Persze nem vettük komolyan.
Bakka még lesíelt a hegyről. Majd a parkolóban már annyira nyavalygott, hogy elküldtem egy kört sétálni egyedül, hogy nyugodjon le. (Utólag ezért is furdalt a lelkiismeret.) Aztán aludt egyet a hüttében.
Majd este újra nyavalygott egy sort. Elküldtük az ágyba. De aztán gondoltuk, ha már úgyis levetkőzött a gyerek, megnézzük a vállát. Nos, nem volt szimmetrikusnak mondható két oldal.
Még ekkor sem gyanakodtunk, hogy eltört. Bár nem értettük, mi állhat ki a gyerek vállából. Amit, ha piszkálni kezdünk, nagyon fáj Bakkának. (Később kiderült a csont volt…)
A. azért futott egy kört a recepción, ahol megtudakolta, hova is vigyük a gyereket, ha úgy adódik, mert az volt a konszenzusos döntésünk, hogy hagyjuk aludni Bakkát, ha felébred, és még fáj neki, csak akkor visszük orvoshoz. MERT NYILVÁN A FÁRADTSÁGTÓL HISZTIZIK. Nagyon segítőkész volt a szálló tulajdonosa, mert rögtön fel hívta a kórházat. A. mondta, olyan rendesek voltak, inkább elviszi Bakkát, még ha semmi baja sincsen, ne gondoljanak hálátlannak minket.
Ez volt Bakka szerencséje, mert így csak négy óráig kellett orvosi ellátást nélkülöznie…
2010. január 24., vasárnap
2010. január 22., péntek
Akkor egy kérdés, így hétvégére...
Tegnap nem írtam semmit, mert nagyon fáradt voltam estére. És nincs internet a szobánkban. Ausztriában síelünk.
De ma délutánra lett egy találós kérdésem. Vajon melyik állítás igaz? Csak egyet választhattok!
A: Pepe eltörte a karját.
B: Bakka eltörte a kulcscsontját.
C: Én eltörtem a csuklómat.
D: A. eltörte a bokáját.
Na? Nyeremények is lehetnek. És hétfőn majd jön a részletes beszámolóm...
De ma délutánra lett egy találós kérdésem. Vajon melyik állítás igaz? Csak egyet választhattok!
A: Pepe eltörte a karját.
B: Bakka eltörte a kulcscsontját.
C: Én eltörtem a csuklómat.
D: A. eltörte a bokáját.
Na? Nyeremények is lehetnek. És hétfőn majd jön a részletes beszámolóm...
2010. január 20., szerda
Van rosszabb, mint a homokgyurma!
Ez egy olyan festék, ami félig szappan, félig festék és fürdés közben lehet vele játszani, azaz kreatívan koszolni a kádat és környékét.
Azért nagyon praktikus, mert a tisztálkodás végére, így fog kinézni a gyerek. Legalábbis a mi családunkban.
Ez még nem lenne gond, mert lemosható a festék. Sőt könnyen lemosható. A gond csak az, hogy ZK éppen aznap döntött úgy, hogy mégsem szereti, ha víz éri az arcát és haját…
Hogy mi történt?
Hát lefogtuk. De ez titok. Bár szerintem a szomszédok gyanakodhatnak valamire, mert nagyon hangosan üvöltött a gyerek…
Azért nagyon praktikus, mert a tisztálkodás végére, így fog kinézni a gyerek. Legalábbis a mi családunkban.
Ez még nem lenne gond, mert lemosható a festék. Sőt könnyen lemosható. A gond csak az, hogy ZK éppen aznap döntött úgy, hogy mégsem szereti, ha víz éri az arcát és haját…
Hogy mi történt?
Hát lefogtuk. De ez titok. Bár szerintem a szomszédok gyanakodhatnak valamire, mert nagyon hangosan üvöltött a gyerek…
2010. január 19., kedd
Olvasás és szépírás
Szóval szenvedünk még mindig az olvasással. És az írással is, mióta a tanító néni szólt, gyakoroljak Pepével, mert csúnyán és pontatlanul ír. Ami a füzeteit illeti, valóban így van.
Itthon viszont így ír:
Szerintem ez szép. Jó egy kicsit pontatlan. De határozottan szép.
Tanulság?
Valószínű, a tanító néni nem üvöltözik a gyerekemmel, hogy „esküszöm, de komolyan esküszöm, kivágom a wii-t a kukába, ha nem koncentrálsz. ÉS TÉNYLEG MEGTESZEM.”
Talán megkérem N. nénit, legalább dolgozatírás előtt sutyorogja Pepe fülébe az üzenetemet…
Mert rájöttem, hogy a fenti fenyegetőzés az olvasásnál is beválik ám. A makogó, betűt, sort és mindent tévesztő gyerekből, hirtelen egy tökéletesen olvasó kisiskolás lesz…
Itthon viszont így ír:
Szerintem ez szép. Jó egy kicsit pontatlan. De határozottan szép.
Tanulság?
Valószínű, a tanító néni nem üvöltözik a gyerekemmel, hogy „esküszöm, de komolyan esküszöm, kivágom a wii-t a kukába, ha nem koncentrálsz. ÉS TÉNYLEG MEGTESZEM.”
Talán megkérem N. nénit, legalább dolgozatírás előtt sutyorogja Pepe fülébe az üzenetemet…
Mert rájöttem, hogy a fenti fenyegetőzés az olvasásnál is beválik ám. A makogó, betűt, sort és mindent tévesztő gyerekből, hirtelen egy tökéletesen olvasó kisiskolás lesz…
2010. január 18., hétfő
Pepe és az ő önbizalma
Pepének vettek egy koncertbérletet a nagyszülei. Nagyszülő-unoka klasszikus zenei koncertekre.
Szombaton volt az első alkalom. Gondoltam felkészítem a gyerekemet, még se menjen oda teljesen hülyén.
Akik követik Pepe életét, tudják, hogy énekes osztályba jár. És azt is tudják, hogy a gyereknek inkább fahangja van, mint jó hallása. Ezért persze szó sincs arról, hogy külön szolfézsra járjon vagy hangszeres zenét tanuljon, mert elég büntetés neki a heti három énekóra és két óra karének. És talán arra is emlékeztek, Pepe mennyit hisztizett amiatt, hogy a karácsonyi koncerten a szarabb gyerekeket kitette az énektanárnő az utolsó számból. (Most ezt nem kommentálom itt…) Mindenesetre jó anyaként ápoltam Pepe lelkét. És reménykedtem, nem szenved hosszútávon lelki sérüléseket a gyerek.
Hát úgy tűnik, nem szenvedett.
Szóval a felkészítés:
Én: Pepe, holnap koncertre mész Ágiékkal.
Pepe [tök lelkesen]: Igen? És mit fogok énekelni?
Én [kicsit meghökkenve]: Pepe semmit. Nem kórusok lesznek, hanem hangszeres zene.
Pepe [talán még egy kicsit lelkesebben]: Igen? ÉS MILYEN HANGSZEREN FOGOK JÁTSZANI?
Én: Pepe, semmilyen. A nézőtéren fogsz ülni és figyelni.
Pepe [csöppet elkeseredve]: Ja, értem.
Azért élvezte.
És azt hiszem, az embertársaink is jobban jártak, hogy nem Pepe lépett fel…
Szombaton volt az első alkalom. Gondoltam felkészítem a gyerekemet, még se menjen oda teljesen hülyén.
Akik követik Pepe életét, tudják, hogy énekes osztályba jár. És azt is tudják, hogy a gyereknek inkább fahangja van, mint jó hallása. Ezért persze szó sincs arról, hogy külön szolfézsra járjon vagy hangszeres zenét tanuljon, mert elég büntetés neki a heti három énekóra és két óra karének. És talán arra is emlékeztek, Pepe mennyit hisztizett amiatt, hogy a karácsonyi koncerten a szarabb gyerekeket kitette az énektanárnő az utolsó számból. (Most ezt nem kommentálom itt…) Mindenesetre jó anyaként ápoltam Pepe lelkét. És reménykedtem, nem szenved hosszútávon lelki sérüléseket a gyerek.
Hát úgy tűnik, nem szenvedett.
Szóval a felkészítés:
Én: Pepe, holnap koncertre mész Ágiékkal.
Pepe [tök lelkesen]: Igen? És mit fogok énekelni?
Én [kicsit meghökkenve]: Pepe semmit. Nem kórusok lesznek, hanem hangszeres zene.
Pepe [talán még egy kicsit lelkesebben]: Igen? ÉS MILYEN HANGSZEREN FOGOK JÁTSZANI?
Én: Pepe, semmilyen. A nézőtéren fogsz ülni és figyelni.
Pepe [csöppet elkeseredve]: Ja, értem.
Azért élvezte.
És azt hiszem, az embertársaink is jobban jártak, hogy nem Pepe lépett fel…
2010. január 16., szombat
Boldog születésnapot, dagi lúzer!
Múlt héten A. vitte ZK-t zsúrba. Kicsit izgultam, hogy az anyukák rá fognak izgulni. A férjemre és nem ZK-ra… Mert tapasztalataim azt mutatják, ritkák az apukák a zsúrokon.
Én: Félek, hogy rád fognak cuppanni az anyukák.
A.: Már miért tennék?
Én: Mert látják, hogy mennyire szexisen jó parti vagy.
A.: De ők ezt nem látják.
Én: Mert csak egy dagi lúzert látnak benned?
A.: Pontosan.
Én: Akkor jó!
És igazából tényleg nem is dagi lúzer A., hanem, de csitt.... ne szólj szám…
Szóval boldog születésnapot! Remélem még sok évig fogsz tudni fűzős cipőt húzni, és nem csak bebújóst. Mert le fogsz tudni hajolni bekötni a cipődet, nem úgy mint öreg feleséged.
Én: Köszönöm, hogy rám áldoztad fiatalságodat!
A.: És ez még semmi!
Én: Miért?
A.: Mert az öregségemet is rád fogom áldozni.
Köszönöm!!!
Én: Félek, hogy rád fognak cuppanni az anyukák.
A.: Már miért tennék?
Én: Mert látják, hogy mennyire szexisen jó parti vagy.
A.: De ők ezt nem látják.
Én: Mert csak egy dagi lúzert látnak benned?
A.: Pontosan.
Én: Akkor jó!
És igazából tényleg nem is dagi lúzer A., hanem, de csitt.... ne szólj szám…
Szóval boldog születésnapot! Remélem még sok évig fogsz tudni fűzős cipőt húzni, és nem csak bebújóst. Mert le fogsz tudni hajolni bekötni a cipődet, nem úgy mint öreg feleséged.
Én: Köszönöm, hogy rám áldoztad fiatalságodat!
A.: És ez még semmi!
Én: Miért?
A.: Mert az öregségemet is rád fogom áldozni.
Köszönöm!!!
2010. január 15., péntek
Parti Nagy Lajos: Sárbogárdi Jolán: A test angyala
Két Déry közé csúszott be Parti Nagy Lajos, illetve nem is két Déry közé, hanem a Befejezetlen mondat 1-2 közé. Mert elég volt a sok drámából.
És nem is csalódtam, mert A test angyala egy nagyon vicces kis könyvecske. És szerelmi történet. És mi más is kellhet az élethez, mint egy jó szerelmi történet? Nem is értem, hogyan lehet, hogy ez az első Parti Nagy regény, amit olvasok.
Ajánlom mindenkinek, mert ilyen mondatok vannak benne:
„Sajnos néhány futó „alkalom” után ráébredtek, hogy érdeklődési körük a szükségesnél jobban eltér, valamit Bártfay Zsolt szeretné „komolyabbá” tenné a kapcsolatot nem jó irányban. Horibile tolakodástól sem riad vissza kissé. Egy ilyen alkalommal a leány fájón tudtára adta a másiknak, hogy váljunk el csendben! A fiú belenyugvóan sóhajtott, s nem emelt akadályt…”
„Hogyne természetesen, hiszen csak 19-re megyek kondicionáló AErobic-ra, Csanády utcába, 7 szám alá.”
„Az élet mindenre meghozza a megoldást, csak a csüggedésre nem!”
„Ködös és szelesre fordult az őszi reggel időjárása, a Váci utcában egymás után hullott le az avar, mely az elmúlás jele, és a Gerbaud elhagyott teraszán sem ült senki más, csak a Múlt…”
„Edina ekkor zokogásba törve ki-kirohant az ajtón. Táskáját és egyéb holmiját is alig vette magához. A fiú letaglózottan szaladt volna utána, de bottal úgysem érte volna utól, ezért inkább ágyban maradt, és leírhatatlan lelki konfliktust élt át egész este villanyoltásig.”
Ha nem áll össze a kép, akkor még ennyi segítséget adok:
1990-ben a Jelenkor folyóiratban egy ismeretlen szerző, Sárbogárdi Jolán A test angyala címmel közölte kisregényét, amelyhez Balassa Péter írt kommentárt. Rövid időn belül kiderült, hogy Sárbogárdi Jolán maszkja a prózaíró Parti Nagy Lajost rejti. A kisregény naiv, dilettáns hangvétele elsöprő erejű nyelvi humorral társult. Nem véletlen, hogy az 1997-es átírt, első kiadás óta háromszor jelent meg önálló kötetként, illetve Sárbogárdi Jolán alakja az Ibusár című drámába is bekerült.
Olvassátok el!
És nem is csalódtam, mert A test angyala egy nagyon vicces kis könyvecske. És szerelmi történet. És mi más is kellhet az élethez, mint egy jó szerelmi történet? Nem is értem, hogyan lehet, hogy ez az első Parti Nagy regény, amit olvasok.
Ajánlom mindenkinek, mert ilyen mondatok vannak benne:
„Sajnos néhány futó „alkalom” után ráébredtek, hogy érdeklődési körük a szükségesnél jobban eltér, valamit Bártfay Zsolt szeretné „komolyabbá” tenné a kapcsolatot nem jó irányban. Horibile tolakodástól sem riad vissza kissé. Egy ilyen alkalommal a leány fájón tudtára adta a másiknak, hogy váljunk el csendben! A fiú belenyugvóan sóhajtott, s nem emelt akadályt…”
„Hogyne természetesen, hiszen csak 19-re megyek kondicionáló AErobic-ra, Csanády utcába, 7 szám alá.”
„Az élet mindenre meghozza a megoldást, csak a csüggedésre nem!”
„Ködös és szelesre fordult az őszi reggel időjárása, a Váci utcában egymás után hullott le az avar, mely az elmúlás jele, és a Gerbaud elhagyott teraszán sem ült senki más, csak a Múlt…”
„Edina ekkor zokogásba törve ki-kirohant az ajtón. Táskáját és egyéb holmiját is alig vette magához. A fiú letaglózottan szaladt volna utána, de bottal úgysem érte volna utól, ezért inkább ágyban maradt, és leírhatatlan lelki konfliktust élt át egész este villanyoltásig.”
Ha nem áll össze a kép, akkor még ennyi segítséget adok:
1990-ben a Jelenkor folyóiratban egy ismeretlen szerző, Sárbogárdi Jolán A test angyala címmel közölte kisregényét, amelyhez Balassa Péter írt kommentárt. Rövid időn belül kiderült, hogy Sárbogárdi Jolán maszkja a prózaíró Parti Nagy Lajost rejti. A kisregény naiv, dilettáns hangvétele elsöprő erejű nyelvi humorral társult. Nem véletlen, hogy az 1997-es átírt, első kiadás óta háromszor jelent meg önálló kötetként, illetve Sárbogárdi Jolán alakja az Ibusár című drámába is bekerült.
Olvassátok el!
2010. január 14., csütörtök
Ezek a hülye külföldiek…
Mit csináltok, amikor feliratos filmet néztek? Olvassátok a feliratot? Akkor is, ha a film nyelvét is értitek?
Mert én igen.
És akkor követitek a feliratot, ha olyan nyelven van, amit nem értetek?
Mert én igen. Nem tudom megállni, hogy ne.
Ezért kíváncsi voltam, hogy mi lesz, ha feliratos színházba megyek. Mert a Katonába angol felirattal ment Ivanov.
Nos, annak ellenére, hogy nagyon magasra vetítették az angol szöveget, többször kellett emlékeztetnem magamat, hogy ÉRTEK MAGYARUL, nézhetem a színpadot, nem kell olvasnom, hogy mit mondanak. Mondjuk, ez egész könnyen ment, amikor Fekete Ernő (alulról) félmeztelenül rohangált a színpadon…
És amiről írni akarok, az az, hogy az előadás szünetében nyomultunk le a büfébe, mert akkor már legalább 4 órája fogyókúráztam, és teljesen idegbeteg voltam az éhségtől (fejben mindig is gyenge voltam…) így a férjem elhatározta, megtöm egy kicsit, mert inkább hallgatja, hogy kövér vagyok, mint azt, hogy éhen halok.
És megyek le a lépcsőn, és hallom, hogy egy pöcs magyarázza a barátnőjének, „milyen faszság”, hogy feliratozzák az előadást, így nem tud koncentrálni a színpadra. Minek járnak ezek a „fasz külföldiek Budapesten színházba”?
És akkor megvilágosodtam: Nem az én hibám, hogy kényszeresen olvasok minden feliratot*, hanem a hülye külföldieké…
* És tényleg elolvasok mint szart, mióta a kilencvenes évek elején Olaszországban lecseszett az unokatesóm, hogy sosem fogok megtanulni olaszul, ha nem olvasom el a lekváros üvegek feliratát. És azt, hogy mi van a kukákra írva. És a reklámokat. És azóta is emlékszem az óriásplakát szövegére, amellyel akkoriban rakták tele Velencét: La vita e piu bella in a citta pui pulita. (Bocs, Noi, lusta vagyok az ékezetek megkeresni!)
De tényleg, ezek a hülye külföldiek…
És ez a sok és a mondat elején...
Mert én igen.
És akkor követitek a feliratot, ha olyan nyelven van, amit nem értetek?
Mert én igen. Nem tudom megállni, hogy ne.
Ezért kíváncsi voltam, hogy mi lesz, ha feliratos színházba megyek. Mert a Katonába angol felirattal ment Ivanov.
Nos, annak ellenére, hogy nagyon magasra vetítették az angol szöveget, többször kellett emlékeztetnem magamat, hogy ÉRTEK MAGYARUL, nézhetem a színpadot, nem kell olvasnom, hogy mit mondanak. Mondjuk, ez egész könnyen ment, amikor Fekete Ernő (alulról) félmeztelenül rohangált a színpadon…
És amiről írni akarok, az az, hogy az előadás szünetében nyomultunk le a büfébe, mert akkor már legalább 4 órája fogyókúráztam, és teljesen idegbeteg voltam az éhségtől (fejben mindig is gyenge voltam…) így a férjem elhatározta, megtöm egy kicsit, mert inkább hallgatja, hogy kövér vagyok, mint azt, hogy éhen halok.
És megyek le a lépcsőn, és hallom, hogy egy pöcs magyarázza a barátnőjének, „milyen faszság”, hogy feliratozzák az előadást, így nem tud koncentrálni a színpadra. Minek járnak ezek a „fasz külföldiek Budapesten színházba”?
És akkor megvilágosodtam: Nem az én hibám, hogy kényszeresen olvasok minden feliratot*, hanem a hülye külföldieké…
* És tényleg elolvasok mint szart, mióta a kilencvenes évek elején Olaszországban lecseszett az unokatesóm, hogy sosem fogok megtanulni olaszul, ha nem olvasom el a lekváros üvegek feliratát. És azt, hogy mi van a kukákra írva. És a reklámokat. És azóta is emlékszem az óriásplakát szövegére, amellyel akkoriban rakták tele Velencét: La vita e piu bella in a citta pui pulita. (Bocs, Noi, lusta vagyok az ékezetek megkeresni!)
De tényleg, ezek a hülye külföldiek…
És ez a sok és a mondat elején...
2010. január 13., szerda
Miért jobb az emberiségnek, ha nem kelek korán?
Jó lehet, csöppet túlzok, talán az emberiségnek mindegy, mikor kelek. A családomnak viszont nem: bár megtanulták már, reggel 8 előtt mellőzzenek, ha lehet.
De van, hogy nem lehet.
Szóval ma korán keltem, mert nekem kellett a reggeli gyerekszállítást intéznem, és utána még munkába is mentem. 9-re.
Fél ötkor ébredtem először [ekkor kelt A., mert ment a reptérre], aztán 6-kor ébredtem másodszor, és akkor már ki is tápászkodtam az ágyból. Jó tudom, ezért nem kellene hősként tekintenem magamra, így inkább nézzük a kérdésre adott válaszaimat: Miért is jobb, ha később kelek?
1. Nem keverem össze a gyógyszerezendő gyereket. A C-jelű gyereknek kell gyógyszert szednie, amit ma reggel véletlenül a B-jelűnek adtam, a vizet hozzá pedig az A-jelűnek. Mit mondjak? Nem ellenkezett senki, tudják, hajnalban jobb, ha nem vitatkoznak velem.
2. Nem kiabálok türelmetlenül a legkisebbel, pedig csak annyit csinált, hogy a gyógylekvárt szétkente a pulóverén, a nadrágján, a földön. Aztán belelépett, lekváros lett a zoknija, illetve a zokni alatt a harisnyája is.
3. Van reggeli. Mondjuk, reggelit nem kerestek a gyerekek... Ismernek... Az apjuk megcsinálta nekik a tejüket. A lányokat meg terített asztal várja az óvodában. Csak Pepe akadékoskodott, hogy enne. Mondtam, kivételesen vegyen magának egy szendvicset a büfében. Ebbe beleegyezett, csak adjak neki pénzt. Hát az nem volt nálam. Így javasoltam egye meg az iskolai tízórait, úgyis befizettük rá. Legalábbis úgy tudom, az apja befizette…
4. Nem felejtkezem el a kisállatokról. Sok mindent elnéznek nekem a lányok, de plüssállat nélkül nem hajlandóak oviba menni. És emlékezni sem hajlandóak, hogy vegyenek magukhoz egy állatot induláskor. Nem baj, visszafordultunk.
5. A különböző csomagjainkat (Pepe táska, Bakka tornazsák, ZK gyümölcskosár) csak azért nem felejtettem otthon, mert A. stratégiailag helyezte el őket a bejárati ajtó előtt. A notebook-omat azonban nem tette a halom tetejére, így azért is visszamentem.
6. Nem derül ki, hogy nem találok ODA az iskolába. Azt hiszem, erre nincs mentség, még az sem, hogy, otthonról az iskolába teljesen más az útvonal, mint a munkahelyemről az iskolába. Mert elhozni azt sikerült! Pepe kétségbe volt esve. De aztán közös erővel odataláltunk. BÁR PAPIKA NEM ÍGY SZOKOTT MENNI, MAMIKA!
Hát csak ezért mondom, hogy reggel 8 előtt használhatatlan vagyok…
De van, hogy nem lehet.
Szóval ma korán keltem, mert nekem kellett a reggeli gyerekszállítást intéznem, és utána még munkába is mentem. 9-re.
Fél ötkor ébredtem először [ekkor kelt A., mert ment a reptérre], aztán 6-kor ébredtem másodszor, és akkor már ki is tápászkodtam az ágyból. Jó tudom, ezért nem kellene hősként tekintenem magamra, így inkább nézzük a kérdésre adott válaszaimat: Miért is jobb, ha később kelek?
1. Nem keverem össze a gyógyszerezendő gyereket. A C-jelű gyereknek kell gyógyszert szednie, amit ma reggel véletlenül a B-jelűnek adtam, a vizet hozzá pedig az A-jelűnek. Mit mondjak? Nem ellenkezett senki, tudják, hajnalban jobb, ha nem vitatkoznak velem.
2. Nem kiabálok türelmetlenül a legkisebbel, pedig csak annyit csinált, hogy a gyógylekvárt szétkente a pulóverén, a nadrágján, a földön. Aztán belelépett, lekváros lett a zoknija, illetve a zokni alatt a harisnyája is.
3. Van reggeli. Mondjuk, reggelit nem kerestek a gyerekek... Ismernek... Az apjuk megcsinálta nekik a tejüket. A lányokat meg terített asztal várja az óvodában. Csak Pepe akadékoskodott, hogy enne. Mondtam, kivételesen vegyen magának egy szendvicset a büfében. Ebbe beleegyezett, csak adjak neki pénzt. Hát az nem volt nálam. Így javasoltam egye meg az iskolai tízórait, úgyis befizettük rá. Legalábbis úgy tudom, az apja befizette…
4. Nem felejtkezem el a kisállatokról. Sok mindent elnéznek nekem a lányok, de plüssállat nélkül nem hajlandóak oviba menni. És emlékezni sem hajlandóak, hogy vegyenek magukhoz egy állatot induláskor. Nem baj, visszafordultunk.
5. A különböző csomagjainkat (Pepe táska, Bakka tornazsák, ZK gyümölcskosár) csak azért nem felejtettem otthon, mert A. stratégiailag helyezte el őket a bejárati ajtó előtt. A notebook-omat azonban nem tette a halom tetejére, így azért is visszamentem.
6. Nem derül ki, hogy nem találok ODA az iskolába. Azt hiszem, erre nincs mentség, még az sem, hogy, otthonról az iskolába teljesen más az útvonal, mint a munkahelyemről az iskolába. Mert elhozni azt sikerült! Pepe kétségbe volt esve. De aztán közös erővel odataláltunk. BÁR PAPIKA NEM ÍGY SZOKOTT MENNI, MAMIKA!
Hát csak ezért mondom, hogy reggel 8 előtt használhatatlan vagyok…
2010. január 12., kedd
Egy kísérlet féleség
Az a helyzet, hogy egyébként is takarékoskodom a fűtéssel, így télen. Ami azt jelenti, hogy csak akkor kapcsolom 20 fok fölé, ha vendégek jönnek.
Persze csak magamat büntetem ezzel, mert én vagyok az egyetlen a családban, aki fázós. A férjem saját hőerőművet üzemeltet testével, a gyerekek pedig legszívesebben pucéran múlatják itthon az időt.
Nos, a kísérlet lényege röviden: ahogy meglátok egy pucér gyereket, egy kicsit lejjebb tekerem a fűtést. (Nem, tekerem, hanem nyomom. Csak a pontosság kedvéért.)
Percileg 18 fok alatt vagyunk. ZK anyaszült meztelen, Bakkán egy bugyi.
Pepe csak azért nem pucér, mert nincs itthon.
Rajtam vastag zokni. Vastag nadrág. Póló, vastag póló, polár pulóver. Gépelni már alig tudok, annyira elgémberedtek az ujjaim, pedig 30 centire vagyok a fűtőtesttől!
Csoda, hogy még életben vagyok!
PS: Bakka azzal védekezett, hogy nem pucér, hanem bőrszínű pulóver van rajta. Ez is egy felfogás…
Persze csak magamat büntetem ezzel, mert én vagyok az egyetlen a családban, aki fázós. A férjem saját hőerőművet üzemeltet testével, a gyerekek pedig legszívesebben pucéran múlatják itthon az időt.
Nos, a kísérlet lényege röviden: ahogy meglátok egy pucér gyereket, egy kicsit lejjebb tekerem a fűtést. (Nem, tekerem, hanem nyomom. Csak a pontosság kedvéért.)
Percileg 18 fok alatt vagyunk. ZK anyaszült meztelen, Bakkán egy bugyi.
Pepe csak azért nem pucér, mert nincs itthon.
Rajtam vastag zokni. Vastag nadrág. Póló, vastag póló, polár pulóver. Gépelni már alig tudok, annyira elgémberedtek az ujjaim, pedig 30 centire vagyok a fűtőtesttől!
Csoda, hogy még életben vagyok!
PS: Bakka azzal védekezett, hogy nem pucér, hanem bőrszínű pulóver van rajta. Ez is egy felfogás…
2010. január 11., hétfő
DVD-t nézünk...
Azt hiszem november lehetett, amikor az egyik bevásárlás alkalmával észrevettem a Gazdagréti Kaiser’s-ben a Sissy című filmet. Romy Schneider-rel 990 forintért jó befektetésnek tűnt. Az is volt. Legalább egy időre nemcsak általában nyúztak a lányok hercegkisasszonyos témában, hanem konkrét történelmi eseményekről beszélgethettünk. Mert nyilván minden úgy volt, ahogy a filmben történt.
A film behozta az árát: Számtalan alkalommal néztük meg. Aztán megnézték önállóan is több tucatszor.
Bakkáról tudni kell, hogy nagyon érzékenyen reagál a vizuális élményekre, és hiába kiabálunk vele, hogy „ez csak film” és „kitalált mese”, sokszor elsírja magát, ha valamitől megijed. Pepe & ZK nem ilyen: Mindent megnéznek, ami mozog a tévében… A Sissy film azonban biztonságos választásnak bizonyult, Bakka is bírja.
Mégis Karácsony táján úgy gondoltam, akármennyire be is jött Sissy a lányoknak, talál nem kellene 7893-szor is megnézniük azt.
Egy-egy ilyen örökzöldtől csak is egy újabb örökzölddel lehet a lányokat eltéríteni.
Karácsony jó alkalomnak látszott, kapnak új DVD-t, amelyet a hagyományoknak megfelelően Karácsony este családilag nézünk meg.
Hosszas tűnődés után a Csibefutamot és Némó nyomában filmeket választottam, mert bár egyiket sem láttam, de jókat olvastam róluk. Ha láttátok ezeket a műalkotásokat, tudjátok, hova fogok kilyukadni… Ha nem, olvassatok csak tovább!
Elöljáróban annyit, nekem még nem sikerült megnéznem őket.
A Csibefutammal kezdtük. Kb. az ötödik percig jutottunk, amikor is az egyik csirkét galád módon kivégzi a gazdája. Nem is mutatták a lefejezést, de Bakka kikövetkeztette, mi is történik, mert irtóra a szívére vette és sírni kezdett. Hiába mondtuk neki, hogy finom húsileves meg rántott csirke, nem használt. Pedig, aki Bakkát ismeri, tudja a hasán keresztül lehet megfogni.
Semmi gond. Megnyugtatjuk Bakkát. Rendezzük sorainkat. Berakjuk Némót. És nem telik el három perc, amikor jön a cápa, és megeszi Némó mamáját. Amit megint nem mutattak. De Bakka nem hülye. Így ezt a filmet sem néztük meg...
De nem baj, mert van Sissynk! Ma reggel csupán kétszer nézték meg a lányok. Megnézték volna harmadszor is, ha nem kelek fel, és nem térítem őket a reggeli gyurmázás útjára. Igen, elaludtam. Igen, ezért nem mentek a lányok oviba. És igen, ezért ideges rám a férjem, mert hiába hívott reggel, menjek kimenteni, mert az új iskola előtt beleragadt a sárba, nem hallottam a telefoncsörgést. Szerencsére éppen arra járt a barátnőm, akinél nemcsak vonóhorog, hanem kötél is volt.
A kérdés nem az, hogy a barátnőm csomagtartójában miért vannak ilyen holmik, amikor ő egy NŐ, hanem az, hogy esetleg lenne valami javaslatotok film-ügyben (Ide most pont kell vagy kérdőjel???)
A film behozta az árát: Számtalan alkalommal néztük meg. Aztán megnézték önállóan is több tucatszor.
Bakkáról tudni kell, hogy nagyon érzékenyen reagál a vizuális élményekre, és hiába kiabálunk vele, hogy „ez csak film” és „kitalált mese”, sokszor elsírja magát, ha valamitől megijed. Pepe & ZK nem ilyen: Mindent megnéznek, ami mozog a tévében… A Sissy film azonban biztonságos választásnak bizonyult, Bakka is bírja.
Mégis Karácsony táján úgy gondoltam, akármennyire be is jött Sissy a lányoknak, talál nem kellene 7893-szor is megnézniük azt.
Egy-egy ilyen örökzöldtől csak is egy újabb örökzölddel lehet a lányokat eltéríteni.
Karácsony jó alkalomnak látszott, kapnak új DVD-t, amelyet a hagyományoknak megfelelően Karácsony este családilag nézünk meg.
Hosszas tűnődés után a Csibefutamot és Némó nyomában filmeket választottam, mert bár egyiket sem láttam, de jókat olvastam róluk. Ha láttátok ezeket a műalkotásokat, tudjátok, hova fogok kilyukadni… Ha nem, olvassatok csak tovább!
Elöljáróban annyit, nekem még nem sikerült megnéznem őket.
A Csibefutammal kezdtük. Kb. az ötödik percig jutottunk, amikor is az egyik csirkét galád módon kivégzi a gazdája. Nem is mutatták a lefejezést, de Bakka kikövetkeztette, mi is történik, mert irtóra a szívére vette és sírni kezdett. Hiába mondtuk neki, hogy finom húsileves meg rántott csirke, nem használt. Pedig, aki Bakkát ismeri, tudja a hasán keresztül lehet megfogni.
Semmi gond. Megnyugtatjuk Bakkát. Rendezzük sorainkat. Berakjuk Némót. És nem telik el három perc, amikor jön a cápa, és megeszi Némó mamáját. Amit megint nem mutattak. De Bakka nem hülye. Így ezt a filmet sem néztük meg...
De nem baj, mert van Sissynk! Ma reggel csupán kétszer nézték meg a lányok. Megnézték volna harmadszor is, ha nem kelek fel, és nem térítem őket a reggeli gyurmázás útjára. Igen, elaludtam. Igen, ezért nem mentek a lányok oviba. És igen, ezért ideges rám a férjem, mert hiába hívott reggel, menjek kimenteni, mert az új iskola előtt beleragadt a sárba, nem hallottam a telefoncsörgést. Szerencsére éppen arra járt a barátnőm, akinél nemcsak vonóhorog, hanem kötél is volt.
A kérdés nem az, hogy a barátnőm csomagtartójában miért vannak ilyen holmik, amikor ő egy NŐ, hanem az, hogy esetleg lenne valami javaslatotok film-ügyben (Ide most pont kell vagy kérdőjel???)
2010. január 8., péntek
A terv II.
Csak azzal tudok védekezni, hogy nem voltak ma itthon a gyerekek délután és én unatkoztam. Igazából a survey kutatásról kellett volna egy 8000 szavas könyvfejezeten dolgoznom, de azt untam. Illetve nem is tudom, hogy a survey-ről írtam-e, mert annak ellenére, hogy van egy survey statisztikus diplomám, kicsit bizonytalan vagyok, mi is az a survey. Amikor a barátnőmet (ugyanott végzett, mint én, sőt a pályát sem hagyta el annyira, mint én) egy óvatlan pillanatban megkérdeztem, válaszként bizonytalankodott ő is egy kicsit, de aztán konszenzusos megoldásként a „nagymintás kérdőíves kutatást” hoztuk ki definíciónak. Szóval ebben a szellemben írom az írnivalómat, remélem nem tévedtünk nagyot.
Szóval unatkoztam, így munkahelyett közben átnéztem a listát. Alaposan. Mert időm, mint a tenger. És felmerült bennem az az elméleti probléma, hogy ha a 303 legjobb magyar regényről van szó, akkor az utolsó sorban, miért nem három regény van? (Illetve négy, mert van egy polc, ahol csak négy borító van.)
Úgy tűnik, mégis csak meg kell vennem az eredeti listát.
És hogy Örkény István: Tóték miért van kétszer?
Biztos, ami biztos alapon újra átszámoltam, melyek azok a regények, amelyekről biztos tudom, hogy olvastam. A szám szerda óta 88-ról 81-re csökkent. Azért büszke vagyok magamra, hogy majdnem kétszer annyit olvastam, mint ahányat tippeltem. Persze azt is hozzá kell tennem, hogy megdöbbentett, hány író van, aki 1) magyar; 2) van legalább egy jó regénye; 3) soha nem hallottam a nevét…
Mindenesetre, hogy ne vesztegessem az időmet, elkezdtem olvasni Déry Tibor Befejezetlen mondatát, amelyet a Jézuskától kaptam.
Mert egybevágnak a terveink…
Szóval unatkoztam, így munka
Úgy tűnik, mégis csak meg kell vennem az eredeti listát.
És hogy Örkény István: Tóték miért van kétszer?
Biztos, ami biztos alapon újra átszámoltam, melyek azok a regények, amelyekről biztos tudom, hogy olvastam. A szám szerda óta 88-ról 81-re csökkent. Azért büszke vagyok magamra, hogy majdnem kétszer annyit olvastam, mint ahányat tippeltem. Persze azt is hozzá kell tennem, hogy megdöbbentett, hány író van, aki 1) magyar; 2) van legalább egy jó regénye; 3) soha nem hallottam a nevét…
Mindenesetre, hogy ne vesztegessem az időmet, elkezdtem olvasni Déry Tibor Befejezetlen mondatát, amelyet a Jézuskától kaptam.
Mert egybevágnak a terveink…
2010. január 7., csütörtök
Ezek a gyerekek!
Tegnap volt az első ovis síedzése Bakkának. Kíváncsiak voltunk, hogy fog szerepelni, mert a téli szünetben titokban órákat vett egy nagyon helyes síedzőtől, aki legnagyobb megdöbbenésünkre Bakkát Pepével tette egy csoportba. Nem tudjuk, hogy Bakka tanult többet az ovival, mint gondoltunk, vagy Pepe síel szarabbul, mint hittük. Mindenesetre az ovis edző észrevette Bakka fejlődését és nagyon megdicsérte. Legalábbis ezt mesélte a lányunk, mert a szülők szigorúan nem látogathatják az edzést. Utána Bakka azt is hozzátette, hogy jutalmul kapott Balaton követ. A nagymamája meglepően gyorsan rájött, hogy Duna kavicsról van szó. Hiába a férjem vonala!
***
A két lány ma nem aludt itthon, így a változatosság kedvéért most Pepe szorított ki az ágyamból, és ZK ágyában húztam meg magamat a gyerekszobában. Hajnali háromkor vízcsobogásra ébredtem: Pepe pisilt a szoba közepén a padlóra. A folyosón rossz irányba vette a kanyart… Ébredéskor persze nem emlékezett az éjszakai incidensre. Nem szidtam le. És hihetetlen önuralomról tettem tanúbizonyságot, amikor reggel azért sem szidtam le, hogy a lépcsőre kakilt. Azzal védekezett, hogy azt hitte, csak fing fog jönni…
Szép napot!!!
***
A két lány ma nem aludt itthon, így a változatosság kedvéért most Pepe szorított ki az ágyamból, és ZK ágyában húztam meg magamat a gyerekszobában. Hajnali háromkor vízcsobogásra ébredtem: Pepe pisilt a szoba közepén a padlóra. A folyosón rossz irányba vette a kanyart… Ébredéskor persze nem emlékezett az éjszakai incidensre. Nem szidtam le. És hihetetlen önuralomról tettem tanúbizonyságot, amikor reggel azért sem szidtam le, hogy a lépcsőre kakilt. Azzal védekezett, hogy azt hitte, csak fing fog jönni…
Szép napot!!!
2010. január 6., szerda
Van egy tervem…
mert minden évre kell egy terv. Azt gondoltam, hogy idén kihagyom, de mégsem tudom. Mert megjelent ez a könyv, és én elhatároztam, hogy elolvasom azokat a regényeket, amiket eddig nem olvastam, de benne vannak.
Percileg persze fogalmam sincs, hogy melyek ezek a regények, de remélem, hogy köztük néhányat (40? 50?) már olvastam. Mert különben bajban leszek…
Megyek megkeresni a karácsonyi könyvutalványokat…
Percileg persze fogalmam sincs, hogy melyek ezek a regények, de remélem, hogy köztük néhányat (40? 50?) már olvastam. Mert különben bajban leszek…
Megyek megkeresni a karácsonyi könyvutalványokat…
2010. január 5., kedd
Csak egy gyors kérdés...
Hogyan beszéljem le a lányaimat arról, hogy egy 63x25x122(cm) dobozban aludjanak?
2010. január 4., hétfő
ZK, mit csináltatok az óvodában?
Szó szerint idézem:
„Nem voltunk az udvaron. És utána. És. És. És. Végül. És. És csináltuk. Aztán azt is. Hogy. És még azt is. És koccintottunk. De csak almalével. De nem koccintottunk, mert nem volt idő rá. És az óriáscsoportosok a fal mellett álltak. Aztán azt is csináltuk, hogy. Ugyanazt, mint Bakkáék. És volt egy fiú, akinek meg kellett fordítani a pólóját. A csoportszobában. Hahahahahaha. És volt az is, hogy. Hogy. Hogy. ”
Fő, hogy remekül érzi magát.
„Nem voltunk az udvaron. És utána. És. És. És. Végül. És. És csináltuk. Aztán azt is. Hogy. És még azt is. És koccintottunk. De csak almalével. De nem koccintottunk, mert nem volt idő rá. És az óriáscsoportosok a fal mellett álltak. Aztán azt is csináltuk, hogy. Ugyanazt, mint Bakkáék. És volt egy fiú, akinek meg kellett fordítani a pólóját. A csoportszobában. Hahahahahaha. És volt az is, hogy. Hogy. Hogy. ”
Fő, hogy remekül érzi magát.
2010. január 3., vasárnap
A nagy izgalmamban tegnap elfelejtkeztem szólni arról, hogy…
… délután ZK, miután kijátszotta magát jelenleg kedvenc kalapácsos-jancsiszöges-színesfadarabos-parafatáblás játékával (nem tőlem kapta, védekeztem, amikor A. az első jancsiszögbe belelépett), nekiállt könyvet írni: Kivágta a lapokat. Rajzolt és írt. („Mamika, ezek betűk?” Azok voltak. Nagyjából.) Összeragasztotta a lapokat. Mondjuk, nem mertem mondani, hogy én a fűzött könyveket jobban szeretem, mert akkor már tudtam, hogy nekem szánja ajándékba.
Még nem merem elhinni, de lehet, hogy lesz még egy bölcsész a családban…
Még nem merem elhinni, de lehet, hogy lesz még egy bölcsész a családban…
2010. január 2., szombat
Fasza ez az év! Mikor is lesz vége?
Úgy kezdődött, hogy tegnap Bakka közölte, biciklizni szeretne menni a Margitszigetre. Mivel Bakka a legkevésbé sportos gyerekünk, és sosem akart eddig biciklizni, csak enni meg aludni, örömmel egyeztünk bele a dologba.
Ez úgy dél körül történt. A súlyos döntés után rögvest délutáni aludni tértünk. Mentségemre szolgáljon, hogy Bakkával az élen.
Mire felébredtünk már sötét volt, de ha Bakka biciklizni szeretne menni, akkor biciklizni megyünk: „Öltözzetek, gyerekek!”
Mióta egyedül öltözik Pepe, Bakka és ZK is, mindig egy élmény az összeállításuk. Tegnap is az volt.
Mert biciklizéshez öltöztek.
Mintha június lenne.
Csak kicsit kellett üvöltözni velük, hogy téli cuccot vegyenek. És kabátot. Sapkát. Sálat. És kesztyűt. Bár Pepe szerint lehetetlenség kesztyűben biciklizni.
A. bepakolta a bringákat az autó csomagtartójába. Autóba ültünk. Majd hallgattuk fél óráig, hogyan éneklik a gyerekek a M.Á.K. Balatoni Nyál című számát.
Hurrá, megérkeztünk!
Ahogy A. kipakolta a bicikliket az autóból, több kerekpározással kapcsolatos probléma is felmerült.
Bakka: Mamika, sötét van! FÉLEK!
ZK: Mamika, nem akarok biciklizni!
Pepe: Mamika, kesztyűben nem tudok fékezni! EZ ÉLETVESZÉLYES ÍGY!
További problémát jelentett, hogy a gyerekek nőhettek egy csöppet a legutolsó biciklizés óta, mert mindegyik úgy ült kerékpárján, mint majom a köszörűkövön. Így Papika is problémázhatott egy sort: Nem hoztam szerszámokat! Nem tudom megemelni az üléseket.
A sötét Margitsziget nagyon hangulatos, még akkor is, ha gyerekeket kell bicikliztetni. Nekem rögtön Nádas Péter: Párhuzamos történetek második kötete jutott eszembe. Szóltam is A.-nak, vigyázzon nehogy elkapja egy pasi, és berántsa a bokorba. A férjem megnyugtatott, hogy kis korában gyakran kellett vízilabdaedzés előtt futniuk a sötét Margitszigeten, és senki nem rántotta sehová már akkor sem…
Szó mi szó megszenvedtük az egyórás biciklizést.
Visszafelé ZK-t már tolni kellett. Bakka nyafogott. Pepe el-eltűnt a szemünk elől.
De azért jól szórakoztunk…
Nem tudom, hogy a biciklizés tette meg a hatását, vagy a gyógyszer hiánya, de ZK éjjel háromszor ébredt sírva, hogy fáj a lába.
Ma reggelre meg már ketten voltunk a családban, akik nem tudtak kikelni az ágyból: Én a lumbágóm, ZK a fájós lába miatt.
Persze szombat reggel nem volt elérhető közelségben gyermekreumára specializálódott orvos, így csak a rokonokkal tudtunk beszélni, akik állítják, hogy A) vagy pszichoszomatikus tüneteket produkál a lány; vagy B) eset áll fent: a betegségétől teljesen független izomfájdalma van.
A tanács: Adjak neki placebót.
Nem egyszerű az utasítást betartani, mert eddig pici kék tablettákat szedett a gyerek. És nincsen itthon kicsi kék placebo tablettám.
Arra gondoltam, adok helyette szőlőcukrot.
De aztán rájöttem ez nem lesz jó megoldás. Mert az édesszájú ZK, biztos szimulálni kezd, csak hadd kapjon még abból a finom gyógyszerből. És az is biztos, hogy elterjeszti testvérei között, milyen finom az új orvosság.
És egynél több beteg és/vagy szimuláló gyerekre percileg nincs szükségem…
Ez úgy dél körül történt. A súlyos döntés után rögvest délutáni aludni tértünk. Mentségemre szolgáljon, hogy Bakkával az élen.
Mire felébredtünk már sötét volt, de ha Bakka biciklizni szeretne menni, akkor biciklizni megyünk: „Öltözzetek, gyerekek!”
Mióta egyedül öltözik Pepe, Bakka és ZK is, mindig egy élmény az összeállításuk. Tegnap is az volt.
Mert biciklizéshez öltöztek.
Mintha június lenne.
Csak kicsit kellett üvöltözni velük, hogy téli cuccot vegyenek. És kabátot. Sapkát. Sálat. És kesztyűt. Bár Pepe szerint lehetetlenség kesztyűben biciklizni.
A. bepakolta a bringákat az autó csomagtartójába. Autóba ültünk. Majd hallgattuk fél óráig, hogyan éneklik a gyerekek a M.Á.K. Balatoni Nyál című számát.
Hurrá, megérkeztünk!
Ahogy A. kipakolta a bicikliket az autóból, több kerekpározással kapcsolatos probléma is felmerült.
Bakka: Mamika, sötét van! FÉLEK!
ZK: Mamika, nem akarok biciklizni!
Pepe: Mamika, kesztyűben nem tudok fékezni! EZ ÉLETVESZÉLYES ÍGY!
További problémát jelentett, hogy a gyerekek nőhettek egy csöppet a legutolsó biciklizés óta, mert mindegyik úgy ült kerékpárján, mint majom a köszörűkövön. Így Papika is problémázhatott egy sort: Nem hoztam szerszámokat! Nem tudom megemelni az üléseket.
A sötét Margitsziget nagyon hangulatos, még akkor is, ha gyerekeket kell bicikliztetni. Nekem rögtön Nádas Péter: Párhuzamos történetek második kötete jutott eszembe. Szóltam is A.-nak, vigyázzon nehogy elkapja egy pasi, és berántsa a bokorba. A férjem megnyugtatott, hogy kis korában gyakran kellett vízilabdaedzés előtt futniuk a sötét Margitszigeten, és senki nem rántotta sehová már akkor sem…
Szó mi szó megszenvedtük az egyórás biciklizést.
Visszafelé ZK-t már tolni kellett. Bakka nyafogott. Pepe el-eltűnt a szemünk elől.
De azért jól szórakoztunk…
Nem tudom, hogy a biciklizés tette meg a hatását, vagy a gyógyszer hiánya, de ZK éjjel háromszor ébredt sírva, hogy fáj a lába.
Ma reggelre meg már ketten voltunk a családban, akik nem tudtak kikelni az ágyból: Én a lumbágóm, ZK a fájós lába miatt.
Persze szombat reggel nem volt elérhető közelségben gyermekreumára specializálódott orvos, így csak a rokonokkal tudtunk beszélni, akik állítják, hogy A) vagy pszichoszomatikus tüneteket produkál a lány; vagy B) eset áll fent: a betegségétől teljesen független izomfájdalma van.
A tanács: Adjak neki placebót.
Nem egyszerű az utasítást betartani, mert eddig pici kék tablettákat szedett a gyerek. És nincsen itthon kicsi kék placebo tablettám.
Arra gondoltam, adok helyette szőlőcukrot.
De aztán rájöttem ez nem lesz jó megoldás. Mert az édesszájú ZK, biztos szimulálni kezd, csak hadd kapjon még abból a finom gyógyszerből. És az is biztos, hogy elterjeszti testvérei között, milyen finom az új orvosság.
És egynél több beteg és/vagy szimuláló gyerekre percileg nincs szükségem…
2010. január 1., péntek
Most akkor mindenki vesz egy nagy levegőt, és…
… bent tartja.
Majd szólok, ha kifújhatjátok.
Majd szólok, ha fellélegezhetünk.
ZK tegnap este kapta utoljára a gyulladáscsökkentő gyógyszerét, ami sikeresen megszüntette a sántítását.
Most két dologra kell figyelnünk: Egy, nehogy megszokásból véletlenül este adjunk neki még egy adagot. Kettő, nehogy újra sántítani kezdjen.
Talán ezt kérném az új évtől.
És persze a többi szokásost: Egészséget, sok-sok pénzt, új házat, sok utazást, kevés munkát.
De nem, talán idén az egészséggel megelégszem…
Hogy is mondta a viccbeli orvos, amikor a betege valami bíztatót kért tőle? "Hajrá, Horváth néni!"
Hajrá, hát!
Majd szólok, ha kifújhatjátok.
Majd szólok, ha fellélegezhetünk.
ZK tegnap este kapta utoljára a gyulladáscsökkentő gyógyszerét, ami sikeresen megszüntette a sántítását.
Most két dologra kell figyelnünk: Egy, nehogy megszokásból véletlenül este adjunk neki még egy adagot. Kettő, nehogy újra sántítani kezdjen.
Talán ezt kérném az új évtől.
És persze a többi szokásost: Egészséget, sok-sok pénzt, új házat, sok utazást, kevés munkát.
De nem, talán idén az egészséggel megelégszem…
Hogy is mondta a viccbeli orvos, amikor a betege valami bíztatót kért tőle? "Hajrá, Horváth néni!"
Hajrá, hát!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)