Nem vagyunk az a kifejezetten muzikális család. Bár A. szenvedélyes CD-gyűjtő volt kiskorában, és biztos szívesen kutatna fel újabb és újabb zenéket mostanában is, ha nem lenne minden második mondatom az, hogy „szeretnék egy kis csöndet”.
CSÖNDET! MOST!
Így a zenehallgatás az autóba szorult ki.
A. mindig zenét hallgat.
Ha egyedül vezetek, akkor mindig hallgatom a rádiót. Amiben beszélnek.
Pepe és Bakka szintén hajlandó zenét hallgatni, feltéve, ha 1) van szöveg is; 2) ezt a szöveget értik is.
ZK viszont mindenevő a zene területén. Vele csupán az a probléma, hogy hónapokig képes ugyanazt a számot hallgatni. Tom Waits-et nyúzzuk már jó rég óta.
És már kezdtem kiborulni, hogy MINDIG ugyanazt a számot kell hallgatnom.
Ezért rábeszéltem ZK-t hallgassuk meg az összes számot a CD-n. A lányom nagy nehezen beleegyezett.
Aminek következtében a helyzet kicsit rosszabb lett.
Ugyanis az egyik szám végén a művész köhög néhányat. Ami ZK-t teljesen lenyűgözte. Mert ennél klasszabb dolog nem is történt a zenetörténetben.
Így most már csak a köhögést hajlandó hallgatni.
Ami után Tom Waits orrot is fúj.
Legalább is a lányom szerint.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
A. KISKORÁBAN cd-t gyűjtött?!
Úgy tűnik, mi vagyunk az ellenpólus, mert nálunk szinte mindig szól valami zene, a legkülönfélébb műfajban, nyelven, hangszereléssel. Zsófi rongyosra hallgatós, akárcsak ZK, sőt, ha belegondolok, én máig nem nőttem ki ezt a (rossz?) szokást! Ákosnak meg mindegy, csak lehessen headbang-elni rá. :D
:-) igen, kiskorában, úgy 18-19 évesen...
Szóval Tom Waits? Az igen! Még a felnőttek többségének is "sok" egy kicsit. Bizakodom, hogy a Chocolate Jesus a kedvence (bár abban nem köhög).
Megjegyzés küldése