2009. május 11., hétfő

A társasjátékozásról

Nem titok, hogy nem vagyok a társasjátékok nagy híve. Nagyítóval kell keresni azokat a játékokat, amikre egyáltalán hajlandó vagyok ránézni.

Ez a kedvencem. Mondjuk ezt a családom többi tagja nem bírja…

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem társasjátékozom a gyerekeimmel. Bár minden alkalommal elmondom nekik, hogy „azért szültem többet belőletek, hogy ne kelljen társasoznom veletek”.

Pepét kiskorában rendszeresen hagytam győzni, mert úgy szeretett játszani, ha ő győz. És mert buta voltam, és nem tudtam, mennyire negatív hatással lesz ez a jellemére: Állandóan neki kell győznie, neki kell elsőnek lennie, neki kell vezetnie.

Elhatároztam, hogy ezt a hibát nem fogom a többi gyerekemmel elkövetni.

Bakkával nem volt nehéz dolgom, mert nem az a társasjátékozó típus.

ZK azonban más ügy. Ő szeret játszani. És mivel hetek óta először töltöttünk néhány órát itthon kettesben, takarítás mellett ráálltam, hogy játsszak vele.

Egy bébiknek való társast választottunk. Mert 10 perc játék mindkettőnknek bőven elég.

Érdekesen kezdődött a menet, mert ZK az első pillanatban kijelentette, hogy ő akar nyerni. Hiába magyaráztam neki véletlenről, meg egyenlő esélyekről, meg arról, hogy emelt fővel kell veszíteni, ZK nem tágított: ő akart nyerni.

A szerencse úgy hozta, hogy ő nyert. Nagyon boldog volt. Én is, pláne, hogy még csalnom sem kellett a lányom győzelméért. De maga a játék pokol volt: Ahányszor az én bábum volt előbbre, ZK hisztizett, kiabált és idegeskedett. Azaz, lehetséges, hogy jellemére jó hatással lesz, ha nem hagyom nyerni, de úgy tűnik, ha így folytatom, előbb fog gutaütést kapni egy játék alatt a lányom, minthogy a jelleme kifejlődhetne…

4 megjegyzés:

Pelikán írta...

"Azért szültem többet belőletek"... Eddig azt hittem a hazimunka miatt :-)

Daniella írta...

azért is, persze... :-)

acsarka írta...

Az én autista kisfiam rendszeresen elver.......

Banyuc írta...

Én sem szeretem a társast és az azzal járó hisztit és vádaskodát, hogy ki csalt, ki nem...