2009. május 6., szerda

Aggodalmaskodom,

bár sokszor és sokan figyelmeztetnek, hogy ne fessem az ördögöt a falra.

Februárból van egy bejegyzésem, amit végül nem publikáltam. Arról szólt, hogy egy teljesen banális dologgal fennakadtam a nőgyógyászati szűrővizsgálaton.

Ma volt az első ellenőrző vizsgálat.

A dolog nem okoz semmi tüntetet, így az elmúlt három hónapban sokszor elfelejtkeztem róla. És szerintem a szükségesnél kevesebbet aggódtam.

Az elmúlt napokban azonban egyre feszültebb lettem, mert nagyon féltem, mi lesz a mai vizsgálat eredménye.

Annyira pánikoltam, hogy a férjem kénytelen volt elkísérni, hogy betuszkoljon a vizsgálóba.

Aztán, amikor bejött ő is utánam, rögtön le kellett szúrnom, mert ahogy a nőgyógyász kifektetett, a férjem beállt premier plánba nézelődni.

Lényeg, a lényeg, úgy tűnik, hogy a jelenség nem igazán növekszik. Sőt a mérési hiba határán túl csökkent is, bár nem tűnt el teljesen.

A férjem megkönnyebbülten hagyta le a vizsgálószobát. Én. Én meg lehet, hogy tényleg nem vagyok normális.

Mert nem hagyott nyugodni a dolog, hogy nem aggódtam eleget az ügyért. Mert a többet aggodalmaskodom, akkor nyilván nagyobb mértékben csökkent volna a méret.

Igaz?

Az anyukám, miután kedvesen meghallgatta az elméletemet, azt mondta, hogy nőgyógyász helyett pszichiáterre lenne szükségem.

A férjem nagy taktikus és az ügyben nem nyilvánított véleményt.

2 megjegyzés:

Banyuc írta...

Azért csökkent, mert csökkennie kellett, végre most nem aggódtad agyon magad, bár ez nem is egy tüsszentés volt :)!

Pelikán írta...

Én egyszer annyira belelovalltam magamat egy pár hétig tartó fejfájás miatt, hogy agytumorom van, hogy hetekig sírtam, gyászoltam az életet, amit már nem élhetek.
Szerintem normális, ha az ember aggódik, ha vmi baja van, tessék rendszeresen ellenőrzésre járni, gondolom az orvosod is ezt mondta