2011. november 14., hétfő

A szürke kardigán esete

Rögtön azzal kezdem, hogy megszakítjuk adásunkat Bakkáról. Aki percekkel ezelőtt kapott hisztériás rohamot. Még jó, hogy csak hisztériás rohamot kapott, és nem halt meg, mert egy fémkulcsot dugott be a konnektorba.

A 7 éves okos nagylányom.

Éppen az apjával beszéltem, amikor a két másik gyerek, bőgve, jelentette, hogy megrázta Bakkát az áram. Gyorsan letettem a telefont: Bocs, mennem kell, megrázta Bakkát az áram.

Jó, hogy a férjem nem kapott rögtön szívrohamot.

Miután megnyugtattam Bakkát és elmagyaráztam neki, hogy semmit sem szabad a konnektorba dugni, azt kérdezte a lányom: Úgy érted, Mamika, semmi fémet?

NA EKKOR MÁR KIABÁLTAM. ÚGY ÉRTEM A SEMMIT, BAKKA, HOGY SEMMIT.

De vissza az eredeti történethez.

Szóval szombaton vendégségbe öltöztek a lányok. Bakka elhatározta, hogy a szürke kardigánját veszi. ZK csatlakozott hozzá, és felvette a saját, Bakkától örökölt, szürke kardigánját.

Nem hallottam, Bakka mit mondott ZK-nak, de a kicsi keserves sírással jött oda hozzám. Bakka követte. ZK könnyek között magyarázza, mit mondott Bakka neki: Azt mondta, Mamika, hogy rajta sokkal jobban állt ez a kardigán.

Keserves sírás ZK részéről.

De rögtön Bakka is rákezdi. Keservesen zokog. Hogy mindig csak ZK-t hallgatjuk meg. Hogy ZK mindig árulkodik. Hogy ZK-nak mindig mindent elhiszünk, mindegy, hogy mi és hogyan történt. Hogy őt (Bakkát) sosem hallgatjuk meg. Hogy ő mindig a háttérbe szorul. És keserves zokogás.

Nos, amire Bakka panaszkodik, abban van valami. Nehéz a helyzete, mert ő a legkevésbé erőszakos a testvérek közül. Így hagytam a hiúságában sértett ZK-t bőgni, és bezárkóztam Bakkával a gyerekszobába.

Ölelgettem. Puszilgattam. Bocsánatot kértem tőle, ha úgy érzi nem hallgatom meg, jobban fogok igyekezni. Megígértem, hogy nem fogok többet felülni húga csalárd árulkodásainak.

Pár perc alatt sikerült Bakkát megnyugtatnom.

Miután megnyugodott, megkértem ugyan mondja már el, mitől borult így ki ZK, mit mondod neki?

Nos, Internet, akarsz fogadni?

Idézem, Bakkát: „Csak azt mondtam neki, Mamika, hogy rajtam jobban állt az a kardigán.”

Nem volt több kérdésem.

Egy szürke kardigánról volt szó. Teljesen egyszerű szabással. Van egyáltalán valaki akinek nem áll jól?

2 megjegyzés:

martine írta...

Bakka elmondása alapján ZK-ra tippelnék... :D

Az áramrázásra meg azt, hogy nagyon nagy mázli, és hogy én épp most írtam meg magamnál, hogy hogyan gyújtotta kis híján magára a házat az okos és megbízható nagyfiam. És biztos vagyok benne, hogy őrangyalok igenis vannak!!!! szerencsére

Névtelen írta...

:)))
Edit