2010. augusztus 3., kedd

A kopogásról, a frizsiderről és a bikinikről

Minden évben többször megyünk Sopronba és majdnem mindig hiszti van a szobáink körül. Ugyanis egyetlen szoba van, ami megfelel az igényeinknek. És az összes többi gyerekes család igényeinek. Mivel mi utolsó pillanatban szoktunk észbe kapni, így arról a szobáról általában lecsúszunk. Idén először azonban nem bántam, hogy külön szobát kaptunk. Pepe és Bakka lehet már külön, és így a saját szobatársammal lehetek együtt. Igaz az alvótársamat, ZK-t is be kellett venni a buliba, de akkor is előrelépésnek tűnt a dolog. Aztán ZK, aki ugye nem szobatársam, de alvótársam, rájött, hogy a testvérei biztonságosan el vannak zárva egy másik szobába, rögtön nem ragaszkodott, hogy egy ágyban szorongjon velem… Khm. Khm.

***

Szóval a külön szoba jól működött egészen addig, míg rá nem jöttem, hogy a gyerekek nem tudnak kulturáltan kopogni. Képesek zörgetni, dörömbölni, ajtót verni és rugdalni, de kopogtatni azt nem. Nyilván nincsenek kiképezve rá. Semmi gond, nem lehet olyan nagy dolog néhány gyereket megtanítani a helyes kopogtatás szabályaira. Első lépésben a halk kopogást koncepcióját magyaráztuk el nekik. Majd gyakoroltunk is. Aztán azt próbáltuk megértetni velük, hogy a kopogás csak jelzésre szolgál, hagyni kell egy kis időt a két kopogás között, hogy a szobában tartózkodók ajtót tudjanak nyitni. Utolsó lépésként aztán azt gyakoroltuk, hogy a két már-halk kopogás közben nem kell üvölteni, hogy „Mamika! Papika! Nyissatok! Ajtót!”. Aztán ZK megmutatta egyszer, hogy tudja alkalmazni a tanultakat. Szép halk kopogtatására ki is nyitottam az ajtót. ZK a levegőben kopogott még tovább egy ideig. Gondolom a biztonság kedvéért. Kis időbe telt, míg megbeszéltük, hogy abbahagyhatja és bejöhet már.

***

A gyerekek felfedezték a szobájukban a minibárt. Csak frigónak hívták, mert elkényeztetett kis köcsögök. ELNÉZÉST. Ez a tény szignifikánsan megemelte a szobaárainkat, mert a szorgalmas kölykeim kötelességüknek érezték a folyamatos fogyasztást. Szerencsére csak napi egyszer töltötték fel itallal a minibárt, bár ezen kicsit kiakadtak a lásd-fent gyerekeim, mert ők reggel, délben és este is végigittak volna mindent. Először a dobozos üdítőhöz nyúltak. Aztán a vizeket abszolválták. Aztán a kólát. Aztán a tonik és gyömbér is gyanús lett, hogy nem alkoholos, és amikor ezt megerősítettem, akkor azt is megitták. „Bár a tonik nagyon rossz volt, Mamika.” Sörhöz, borhoz nem nyúltak, legalábbis én nem tudok róla. Bakka születésnapján aztán arra mentem be a szobába, hogy körben állnak hárman, egy-egy pohár itallal a kezükben. Koccintanak és kiabálnak: „Bakkára még egyszer. Bakkara még egyszer. Bakkára még egyszer.”

***

Jó ötletnek tűnt a lányoknak bikinit, Pepének fürdősortot ajándékozni. Mondjuk akkor még azzal nem számoltam, hogy nagyon rossz időnk lesz, de a gyerekek azért ki akarják majd próbálni az új ruhadarabot. Ennek eredményeképpen három nap alatt több időt töltöttem uszodában, mint az utóbbi tíz évben. Amiből az következhet, hogy a negyedik nap reggel talán azt mondtam, bár erre nem emlékszem pontosan, hogy „ha még egy percet uszodában kell töltenem, felakasztom magam”. Szerencsére kisütött a nap és a gyerekeket rá tudtam beszélni, hogy menjünk el a Lövér Kalandparkba…

2 megjegyzés:

gneke írta...

A minibáros bekezdés nagyon durva. Mármint a végösszeg lehetett az, amit fizettetek. Jó lesz erre figyelnem, ha összenyitható szobát kapunk.
Ez a gond a sokgyerekkel, hogy a szállodai szobák kis része csak amiben 5-en kényelmesen elférünk. Méregdrágán, mert ott meg nincs gyerekkedvezmény...Van viszont minibár;)

Daniella írta...

igazából eltilthattam volna őket... igen a szálloda k.drága, de én k. kényes vagyok, és inkább kevesebb időre megyünk...