Invito, olló!

Fél órája üvöltözik ZK, hogy hol az olló. Hogy keressem meg. Hogy hozzam oda neki. Hogy „abban a zacskóban van, tudod, Mamika”.

Ez megy hónapok óta. Keressem a gyerekeknek a különböző dolgokat. Ollót. Ceruzát. Kártyát. MINDENT!

És pár napja arról beszélgettünk Pepével, hogy melyik Harry Potter varázslatra lenne IGAZÁN szükségünk.

Elsőként az invito varázslatot választottuk. Amelyik a kezünkbe repíti a keresett tárgyat. (A második a zsugorító varázslat volt, hogy ZK-t össze tudjuk zsugorítani, szükség esetén, hogy ne legyen olyan pokoli nehéz a cipelése. De ez most nem tartozik ide.)

És arról beszélgettünk, milyen jó lenne, mert a gyerekek csak kiabálnák, hogy „invito, olló” és már meg is lenne az olló.

Persze számomra nyilvánvaló, hogy ez a varázslat csak álom, és nem működhet.

Mert bármibe fogadom, hogy a gyerekeim nem „invito, olló”-t kiáltanának, hanem „invito, Mamika, keresd meg az ollót”-t.

És repülnöm kellene.

Szokás szerint.