2010. augusztus 17., kedd

Csak, hogy tisztán lássunk a sorban állás ügyében…

Én: Tegnap már túl fáradt voltam, hogy a megjegyzésekbe beírjam, hogy nemcsak előretolakodtunk a sorban, hanem napokig gondolkodtam azon, mit is lophatnék el a szállodából.
A.: Mit akartál ellopni?
Én: Hát törölközőket, szappant, csokikat a minibárból*, a jegyzettömböket és a tollakat.
A.: A tollakat nyugodtan elhozhattad volna, azok reklámajándékok.

DE NEM LOPTAM EL SEMMIT.

Mert a férjem visszajáró vendég, és nem akartam rossz fényt vetni rá.

* A csokik fájnak a legjobban, mert a soproni élmény után a gyerekek le voltak tiltva a minibárról, és így én sem ehettem édességet. És már az első napon kiszúrtam, hogy az egyik szobában hiányos a minibár: Az előző vendég távozás előtt még evett-ivott, anélkül, hogy fizetett volna. És mivel első pillanatban nem szóltunk, így napokig tudtunk vitatkozni róla, hogy fizessünk vagy sem az előző vendég helyett. Vajon, hogy döntöttünk?

Ps.: Holnaptól visszatérünk a normál kerékvágásba. Már ha meg tudom találni. BÁR AZ ELŐBB MÉG ITT VOLT.

27 megjegyzés:

Vesta írta...

isolde jutott eszembe, amikor nem túl régen,igazán találóan ezt írta,idézem:

"Szóval kicsit az a helyzet van itt a blogommal meg a pszichiátriával, mint amikor az ember beengedi a kutyát a verandára, végülis az én kutyám, hadd jöjjön be, aztán egyszercsak arra lesz figyelmes, hogy a kutya a nappaliban lakik a kanapén, kilencet kölykedzett és azok is ott laknak, a vendégek azt hiszik rá, hogy ő a házigazda, a hűtőben alig van embernek való étel, és mindenhol minden csupa kutyaszőr."

Csak ki ne zárd a végén a kutyát a házból,nekem nagyon hiányozna a blogod.

Daniella írta...

köszi Vesta nagyon!
igen, isolde sokkal jobban meg tudja fogalmazni azt, amit én érzek. ezért az egyik kedvencem és amikor egy időre leállt, akkor nagyon szomorú voltam.

Vesta írta...

Én is! Sose hittem volna, hogy így meg lehet szeretni blogokat.
A blogírás meg néha kellemetlen dolgokkal jár, ez már csak ilyen,épp mint az élet :)

Zsuzsi írta...

Behúzott farokkal sunnyogok vissza... Daniella, Te tudod, miért, elnézést is kérek, így nyilvánosan! Èn maradok, ha Te is!

Daniella írta...

Zsuzska: Nagyot nevettem, mert még elcsiptem! Köszi!

Náncsi írta...

Asszem ezekkel kapcsolatban Vesta írta le az én gondolataimat.. engem már kizavartak párszor a "kutyáim a nappalimból" te ne hagyd magad, mert én nagyon szeretem a blogod és hiányozna.. naggyon!!!

Névtelen írta...

Én egy mezei olvasód vagyok, de muszáj megírnom, hogy én imádom az írásaidat, az iróniádat és az öniróniádat. Szóval NE MERD ABBAHAGYNI, majd kifekszem a küszöbre, jó?

dolinka

Anzsalka írta...

Facebook-on felnövekvő nemzedékként én Lájkollak. :-)

Névtelen írta...

Én meg csak egy nappalidba szaró névtelen vagyok (tényleg, jelentene valamit, ha ideírnám, hogy pl. Zsuzska?), és nem hiányozna a blogod. Tudom, nem kötelező olvasni, de jól esik látni, hogy attól, hogy vki kőgazdag, még lehetnek mentális problémái. Szóval nem kell téged se irigyelni.

Névtelen írta...

Iszonyú jó ötletem támadt! Sőt nem is egy!
1. Névtelenek nem kommentelhetnek.
2. A kommentek csak a blogszerző jóváhagyása után jelenhetnek meg.
És akkor olyan szép lesz a nappalid-blogod, mint egy brigádnapló az 50-es években. Csupa szépség és jóság.

Lepkevár írta...

Ha 3 kisgyerekkel valaki MEG SEM PRÓBÁL valakit megkérni jegyvásárlásra a sor elején, az szerintem nem civilizált, hanem balfék. Röviden.

Agyból Buddha írta...

Szia Daniella, és üdv Többiek!
Én most járok itt először, de nem bánom, hogy a vihar nem kapott el. Az utolsó cseppekből még jut egy kicsi.
Nem baj. Örülök, hogy ide találtam, jó olvasni az írásaidat!
Jövök még.
Szerintem.
Gyertek ti is.
Jól van, jöhettek hozzám is...

Réka írta...

1.Lepkevar: a három gyerek közül a legkisebb is öt éves, ha jól tudom, nem csecsemôkrôl van szó.
2. Nem értem, mi ez a nagy szívek harca meg nehogyabbahagydozás. Daniella írt valamit (és igen, ô is ÁLNÉVEN, mint ahogy itt mindenki), ami volt, akinek tetszett, volt, akinek nem. És ezt ki-ki le is írta, a blogolás lehetôségeinek megfelelôen. Miért baj az, ha nem csak ajnározzák a blogírót? Miért kellene ezért abbahagyni a blogírást? Ha a blogíró nem kíváncsi az olvasók véleményére, miért engedélyezi a kommentelést?

Daniella írta...

1. én közalkalmazott vagyok, A. egy multinál alkalmazott, nem top. nem örököltünk, nem nyertünk a lottón.
2. nincsenek mentális problémáim, bár úgy tűnik lenne rá igény.
3. minden pozitív komment nagyon jól esik, ugyhogy nyugodtan ajnározzatok. ;-)

Olga írta...

Nekem a kedvenc blogom.

Daniella írta...

Köszönöm Olga!

samu írta...

daniella, ugyanmár. nehogy egy pillanatig is rosszul éred magadat! a blogod a legjobb. imádjuk!

Zsuzsi írta...

Hejazannya!
Nos, (nem)kedves névtelen! (hogy mi a túrónak ír a rendszer nagybetüvel? Na mindegy!) Az én nevemet nehogymár a tolladra-ujjadra-billentyüdre (mifene?) vedd!
Èn igenis vállalom a nevem (immár vagy húsz éve találta ki a Marci), arcom, Réka.
Az ajnározásról annyit, hogy ez egy igenis jó blog, kár lenne érte. Szerencsére Daniella van annyira hm, hogy is írta - intelligens közalkalmazott - mentális problémák híján, hogy nem fogja pár beszólás miatt abbahagyni.
Egyébként, én nem értem! ELÖRE megvett jegyeik voltak, amivel jogosultak sorbanállás NÈLKÜL elöre menni. Akkor most kinek van mumpsza?
Daniella, mikor is jönnek a részletek? Jöhet priviben is, ha pirulós vagy. Èn nem...

lamadre írta...

szerintem lehet, hogy a névtelen elé tolakodtál be, azért utál. :D

martine írta...

Most akkor elköltöztök Münchenbe vagy csak megnéztétek, hogy hová nem költöztök?

Ajnározásból sosem vittem haza jó jegyeket, de szeretem a blogodat :)

Boca írta...

Szia Daniella!

Nekem is tetszik a blogod. Nekem az a véleményem, hogy szemesnek áll a világ! A magyarok amúgy is birkák, csak egy példa: a szomszédainkat, általában az enyémek nem szólnak semmit, még akkor se ha vki éjjel hangosan hallgat zenét, vagy kiabál mondjuk a házuk előtt. Magukra vessenek. Én nem vagyok ilyen birka (2 kicsi gyerkőcöm van), elértem, hogy csönd van és nyugalom, mert szólok és kiállok magamért!
Ha van kedved olvass engem is, most kezdtem az írást!
Hajrá!

Réka írta...

Na, Zsuzska, ez mostmár tényleg az utolsó a részemről, mert az egész nem ér meg ennyit, de csak a történeti hűség kedvéért: Daniella azt írta, hogy az állatkertnél volt előreváltott jegy, a kiskocsinál meg a múzeumnál bizony jogtalanul ugrottak sort. Egyébként nem gondolom, hogy ezért akasztás járna, de jópofának sem gondolom. Ennyi.

Ildi írta...

Kedves Daniella!

szuper a blogod, a kedvencem! (nem hízelgés, ez az igazság :-))

Én is utálom ha elém furakodnak (pofátlanodnak, stb...), és az esetek 99%-ban én sem teszem ezt mással. De a bejegyzéseden ennek ellenére jót szórakoztam, mert eszembe sem jutott a "sértett" oldaláról szemlélni a történetedet.
A kommenteken eléggé megdöbbentem, úgy tűnik egyesek képtelenek saját kis "sérelmeiken" felülemelkedni. Sajnálom őket...

(egy zugolvasó rajongód)

borsneni írta...

Daniella! Ajnár-ajnár. Szeretem a blogodat rééééges-rég. (Először nem is értettem ezt az érzelmi hullámverést, aztán elolvastam az előzőhöz beért kommenteket.) És ne csodálkozz: a sorállás _mindenkinek_ neuralgikus pont, az most nem számít, hogy csak szemléltető eszköz volt.

Amúgy engem nem zavarnak a tolakodók: mi nem vagyunk azok (értsd: a férjem nem engedi) és szívesen keveredünk szóváltásba az ügyeskedőkkel. Egy kis szórakozás a szülőknek is jusson már!

Névtelen írta...

Üdv. Daniella!
Kedves Mindenki!

Szerintem nincs semmi abban, ha valaki a szabadsága alatt egy kicsit másként viselkedik... Most tegye mindenki a szívére a kezét, és úgy modja, hogy én, még soha, de soha nem vétettem semmiféle szabály ellen.
Na ugye... Én általában kivárós vagyok, de már velem is előfordult az, hogy ügyeskedtem, mert olyan volt a szituáció. Három felpörgött, eleven gyerekkel nem könnyű várakozni, és őszintén, inkább menjenek előre, mint az órákig tartó nyűglődést hallgassa az ember.
Egyébként számomra inkább az az elszomorító, hogy ennnyi rosszindulatú, irigy ember van, akik alig várják, hogy a másikról "leszedhessék a keresztvizet".

Évi írta...

Na.Akiknek fáj, kérem, hogy eléjük furakodnának, az OTT ÉS AKKOR nyissa ki a száját!!!
Én is így tettem, és szépen hátra is kullogott!!Csak azért mert ő úgy gondolja, ELÉM nem fog bemenni.Próbálkoznni lehet, az tény, ha kisbaba vagy látom okát, akkor egyértelmű....miért ne,?Ha szépen kedvesen megkér.
De én a szívemre tettem és én is használtam már ki helyzetet....urambocsá...

Továbbra is olvaslak, miért ne tenném???
Nem is bírnám ki muhaha.
Ennek ellenére ez a bejegyzés is tetszett!

Évi

freemam írta...

Hogyan kell ajnározi?
Be kell vele kenni?
Az növény vagy állat? Az ajnár mármint....
:-DDDDDD


Én azt hiszem még a tv-ben is hirdetném, hogy a férjem kiállt a családjáért, most így, legközelebb sokkal másabbul is fog, nem vagyok magam a harcokra, stb... Remek a férjed, irigyeljék csak sokan, mosolyogj, mint a budha!

Jó vagy bébi!!! Mégmég!