A.: Mi volt ma az isiben?*
Én: Minden rendben volt, azt leszámítva, hogy itthon felejtettem a táskámat.
A.: A táskádat?
Én: Igen, amiben az órai jegyzeteim, a fénymásolatok és a diákok feladatai voltak.
A.: Tényleg?
Én: Igen. Tök ciki volt!
A.[teljesen ártatlanul]: És ebből is blogbejegyzés lesz?
Én: NEM ÉRTEM, MIRE CÉLZOL!
* Így szokta a férjem tudakolni, mi volt a munkahelyemen.
2010. február 25., csütörtök
2010. február 24., szerda
A tudatalattim…
Freud óta tudjuk, milyen érdekes és izgalmas hely is az ember tudatalattija.
Nézzük hát az enyémet!
Nagyon ritkán szoktam álmodni. Múlt héten viszont három alkalommal is álmodtam! Ez hihetetlen rekord. És van-e unalmasabb, mások álmainál? Ugye nincs! Így elérkeztünk a mai bejegyzéshez.
Visszatérő álmom egy van. Nyilván a fogorvos látogatással kapcsolatos, de múlt héten újra azt álmodtam, hogy mozogni kezdenek a fogaim, majd kiesnek. Az álom mindig úgy kezdődik, hogy álmomban felébredek, és észreveszem, mozog a fogam. Már résen vagyok, mert többször történt ez velem, így a mostani álmomban, amikor álmomban felébredtem és mozgott a fogam, rögtön megnyugtattam magam, ne izguljál, ez csak álom. De a tudatalattim mondta, hogy nem álom, MOST TÉNYLEG KIESIK a fogam, MERT MOST NEM ALSZOM. És akkor nagyon megijedtem, mert a tudatalattim meggyőzött, hogy nem álmodom. És TÉNYLEG KIESETT A FOGAM. Szerencsére aztán felébredtem…
A második álmom az volt, hogy a DM-ben állok sorban a pénztárnál, de a pénztáros nem akar foglalkozni velem, ezért ordibálni kezdek vele. A harmadik álmom ugyanez volt pepitában. Utazom a 4-6-os villamoson. Jön az ellenőr. Nem fogadja el a jegyemet, arra ébredek, hogy az ellenőrrel veszekszem. Nyilvánvaló, a tudatalattimnak nem tetszik, hogy elhatároztam, türelmesebb leszek a gyerekekkel, kevesebbet fogok ordibálni velük…
Összefoglalva, mit is mondhatnék a három ilyen remek álomra?
Hát, hogy csalódtam a tudatalattimban. Sokkal több szexet vártam volna…
Nézzük hát az enyémet!
Nagyon ritkán szoktam álmodni. Múlt héten viszont három alkalommal is álmodtam! Ez hihetetlen rekord. És van-e unalmasabb, mások álmainál? Ugye nincs! Így elérkeztünk a mai bejegyzéshez.
Visszatérő álmom egy van. Nyilván a fogorvos látogatással kapcsolatos, de múlt héten újra azt álmodtam, hogy mozogni kezdenek a fogaim, majd kiesnek. Az álom mindig úgy kezdődik, hogy álmomban felébredek, és észreveszem, mozog a fogam. Már résen vagyok, mert többször történt ez velem, így a mostani álmomban, amikor álmomban felébredtem és mozgott a fogam, rögtön megnyugtattam magam, ne izguljál, ez csak álom. De a tudatalattim mondta, hogy nem álom, MOST TÉNYLEG KIESIK a fogam, MERT MOST NEM ALSZOM. És akkor nagyon megijedtem, mert a tudatalattim meggyőzött, hogy nem álmodom. És TÉNYLEG KIESETT A FOGAM. Szerencsére aztán felébredtem…
A második álmom az volt, hogy a DM-ben állok sorban a pénztárnál, de a pénztáros nem akar foglalkozni velem, ezért ordibálni kezdek vele. A harmadik álmom ugyanez volt pepitában. Utazom a 4-6-os villamoson. Jön az ellenőr. Nem fogadja el a jegyemet, arra ébredek, hogy az ellenőrrel veszekszem. Nyilvánvaló, a tudatalattimnak nem tetszik, hogy elhatároztam, türelmesebb leszek a gyerekekkel, kevesebbet fogok ordibálni velük…
Összefoglalva, mit is mondhatnék a három ilyen remek álomra?
Hát, hogy csalódtam a tudatalattimban. Sokkal több szexet vártam volna…
2010. február 23., kedd
Egy egyszerű nap: a fogorvosnál
Tegnap Cserfescsillag azt kérdezte, nálunk van-e olyan egyáltalán, hogy egyszerű nap. És akkor azt válaszoltam neki magamban, hogy VAN PERSZE.
Például, tegnap teljesen problémamentesen oldottam meg a fogászatot. Egyszerű volt.
Íme a bizonyíték:
Őrült divatos fogorvoshoz járunk. Nem mintha ez szempont lenne, de ezt szűröm le abból a tényből, hogy nagyon nehéz időpontot kapni nála. Múlt héten hosszú huzavona után beleegyeztem egy március végi alkalomba, amikor váratlanul visszahívtak, hogy „jövő héten van egy üresedésünk”. Hogy kell-e. Átgondoltam, A.-val megbeszéltem. Végül úgy döntöttünk, kell.
Hétfő 3 óra.
Én fél kettőig tanítok, nem gond, A. behozza a gyerekek a városba.
Bakka megbetegszik. Anyukám ápolja. Nem gond, anyukám szállítja őt a megbeszélt helyre. Mert egy kis betegség miatt nem fogunk egy időpontot lemondani.
Három gyerekekkel nem öröm fogorvoshoz menni, pláne, ha az én fogaimat is meg akarom mutatni a dokinak. Azonban A. és az anyukám is mindenféle homályos kifogással lemondtak arról az örömről, hogy elkísérjenek. Nem gond, megoldom egyedül.
Kettőkor kaptam meg a gyerekeket. Nem gond, simán odaérünk. Eredetileg metróval akartam menni, hogy benzint spóroljak, de aztán gyorsan rádumáltam magamat a pazarlásra.
A három gyerekből kettő aznap még nem mosott fogat. Nem gond van a felszerelésem, megmossuk az egyetemi mosdóban.
A gyerekek kerek perec megtagadták a fogmosást. Éhen halnak. Tagadták az ebédet, tízórait és reggelit is. Nem gond. Büfében tömök beléjük pogácsát. Majd fogmosás.
Átautózunk a fogorvoshoz. Míg a parkolást fizetem, három gyerekből kettő kutyaszarba lép. Nem gond, mert tagadják.
A fogorvosnál valami csoda folytán nem kellett várakoznunk. A gyerekek ettől kiborulnak, mert még nem vitatkoztak eleget arról, milyen sorrendben üljenek a székbe. Hatalmi szóval eldöntöm életkor szerint megyünk, ZK az első.
Ettől kezdve mindenki hisztizik. Jó, hazudok, mert a fogorvos és az asszisztense nem. ZK azért, mert az ő fogával nem csinált semmit a doktor bácsi, csak belevilágított. Még el is bőgi magát. ZK, nem az orvos. Bakka azért mert Pepe azzal riogatja, hogy barázdazárás után nem ehet többé. Bakka nem akar barázdazárást. Pepe azért nyüszít, hogy mindig ő az utolsó. Én meg azért, hogy miért kell mindig mindenkinek hisztiznie.
Míg az én fogaimat tisztítja az orvos, addig a gyerekek a ivóvíz-adagolót abuzálják. Jó sok vizet megisznak, így a távozásunk a rendelőből kissé elhúzódik. Mindenki pisil. Kétszer. A végén úgy gondolom én is beugrom egy körre. Mire végzek, kb. 18 másodperc múlva, a gyerekek már bérház gangján vannak. És a második emeletről köpködnek le az udvarra. VERSENYT. ZK-t kapom el, de a leszidás alatt a másik kettő is jelentkezik és bevallja bűnösségét. Szégyelltem magam, de nagyon. (Este A. mondja, ne aggódjak ők is köpködtek a gangról. Megsértődik, amikor rátámadok, hogy AKKOR EZT IS TŐLED ÖRÖKÖLTÉK. A. azzal védekezik, hogy soha nem mutatta meg, hogyan kell a másodikról lefelé köpni. Én azzal vádolom, hogy szerintem nem is kell MEGMUTATNI, mert erre vannak a GÉNEK. Annyira felhúztam magam ezen egyébként, hogy elhatároztam a férjemet és a sógornőmet is felnyomom az anyósomnál. Legalább utólag büntesse meg őket.)
A hazaút eseménytelenül telt el, amit úgy kell érteni, hogy 45 percig veszekedtek a gyerekek azon, hogy ki mennyire éhes.
Itthon A. fogadott a nagy hírrel: A kazánunk még mindig rossz, viszont a szerelő lelépett…
Visszatérve Cserefescsillag kérdésére adott válaszomra, igen, még így utólag is azt gondolom, hogy ez egy egyszerű nap volt. Ami viszont nyilvánvalóan azt jelenti, hogy az elmúlt nyolc évben sikerült az egyszerű melléknevet újradefiniálnom…
Például, tegnap teljesen problémamentesen oldottam meg a fogászatot. Egyszerű volt.
Íme a bizonyíték:
Őrült divatos fogorvoshoz járunk. Nem mintha ez szempont lenne, de ezt szűröm le abból a tényből, hogy nagyon nehéz időpontot kapni nála. Múlt héten hosszú huzavona után beleegyeztem egy március végi alkalomba, amikor váratlanul visszahívtak, hogy „jövő héten van egy üresedésünk”. Hogy kell-e. Átgondoltam, A.-val megbeszéltem. Végül úgy döntöttünk, kell.
Hétfő 3 óra.
Én fél kettőig tanítok, nem gond, A. behozza a gyerekek a városba.
Bakka megbetegszik. Anyukám ápolja. Nem gond, anyukám szállítja őt a megbeszélt helyre. Mert egy kis betegség miatt nem fogunk egy időpontot lemondani.
Három gyerekekkel nem öröm fogorvoshoz menni, pláne, ha az én fogaimat is meg akarom mutatni a dokinak. Azonban A. és az anyukám is mindenféle homályos kifogással lemondtak arról az örömről, hogy elkísérjenek. Nem gond, megoldom egyedül.
Kettőkor kaptam meg a gyerekeket. Nem gond, simán odaérünk. Eredetileg metróval akartam menni, hogy benzint spóroljak, de aztán gyorsan rádumáltam magamat a pazarlásra.
A három gyerekből kettő aznap még nem mosott fogat. Nem gond van a felszerelésem, megmossuk az egyetemi mosdóban.
A gyerekek kerek perec megtagadták a fogmosást. Éhen halnak. Tagadták az ebédet, tízórait és reggelit is. Nem gond. Büfében tömök beléjük pogácsát. Majd fogmosás.
Átautózunk a fogorvoshoz. Míg a parkolást fizetem, három gyerekből kettő kutyaszarba lép. Nem gond, mert tagadják.
A fogorvosnál valami csoda folytán nem kellett várakoznunk. A gyerekek ettől kiborulnak, mert még nem vitatkoztak eleget arról, milyen sorrendben üljenek a székbe. Hatalmi szóval eldöntöm életkor szerint megyünk, ZK az első.
Ettől kezdve mindenki hisztizik. Jó, hazudok, mert a fogorvos és az asszisztense nem. ZK azért, mert az ő fogával nem csinált semmit a doktor bácsi, csak belevilágított. Még el is bőgi magát. ZK, nem az orvos. Bakka azért mert Pepe azzal riogatja, hogy barázdazárás után nem ehet többé. Bakka nem akar barázdazárást. Pepe azért nyüszít, hogy mindig ő az utolsó. Én meg azért, hogy miért kell mindig mindenkinek hisztiznie.
Míg az én fogaimat tisztítja az orvos, addig a gyerekek a ivóvíz-adagolót abuzálják. Jó sok vizet megisznak, így a távozásunk a rendelőből kissé elhúzódik. Mindenki pisil. Kétszer. A végén úgy gondolom én is beugrom egy körre. Mire végzek, kb. 18 másodperc múlva, a gyerekek már bérház gangján vannak. És a második emeletről köpködnek le az udvarra. VERSENYT. ZK-t kapom el, de a leszidás alatt a másik kettő is jelentkezik és bevallja bűnösségét. Szégyelltem magam, de nagyon. (Este A. mondja, ne aggódjak ők is köpködtek a gangról. Megsértődik, amikor rátámadok, hogy AKKOR EZT IS TŐLED ÖRÖKÖLTÉK. A. azzal védekezik, hogy soha nem mutatta meg, hogyan kell a másodikról lefelé köpni. Én azzal vádolom, hogy szerintem nem is kell MEGMUTATNI, mert erre vannak a GÉNEK. Annyira felhúztam magam ezen egyébként, hogy elhatároztam a férjemet és a sógornőmet is felnyomom az anyósomnál. Legalább utólag büntesse meg őket.)
A hazaút eseménytelenül telt el, amit úgy kell érteni, hogy 45 percig veszekedtek a gyerekek azon, hogy ki mennyire éhes.
Itthon A. fogadott a nagy hírrel: A kazánunk még mindig rossz, viszont a szerelő lelépett…
Visszatérve Cserefescsillag kérdésére adott válaszomra, igen, még így utólag is azt gondolom, hogy ez egy egyszerű nap volt. Ami viszont nyilvánvalóan azt jelenti, hogy az elmúlt nyolc évben sikerült az egyszerű melléknevet újradefiniálnom…
2010. február 22., hétfő
Elindulni egy pasival…
Az a vád szokta érni a nőket, hogy sokáig tart, míg indulási állapotba bírják hozni magukat. Hát ez nálunk fordítva van. Én vagyok az, aki a lépcső alján várja a pasit, hogy készüljön már végre el.
És vasárnap is veszekedésbe fulladt az indulásunk, mert A. megint szöszmötölt. És mondtam, hogy el fogunk késni a színházból, ha nem csipkedi magát.
Szerencsére tél van, így a szomszédok, valószínűleg, nem hallották, ahogy a kertben is üvöltözünk, hogy mikor kire kell várni.
És akkor A. előhúzta az adu ászát, hogy minden reggel 50 perc alatt készíti el a gyerekeket és viszi iskolába, amikor én békésen szunyókálok. És akkor már tudtam, hogy blogbejegyzés lesz a dologból.
Mert az az 50 perc inkább 90. És én 25 perc alatt is el tudom készíteni a gyerekeket. Ha akarom. Mondjuk tény, hogy ritkán akarom. De ha kell bármikor meg tudom csinálni.
Szóval itt a férjem 50 perces reggeli rutinja:
1. Felkel és lebotorkál a WC-be. Sosem nézek sci-fi-t így nem tudom mi annak a jelenségnek a neve, amikor a főhős először eltűnik a WC-ben, majd kis idő múlva kijön, és úgy érzi, hogy csupán néhány percet töltött, elnézést, kakilással, míg a kint lévőknek úgy tűnik, hogy legalább 25 perc volt az 5 perc. (A családi béke kedvéért ezen a ponton megjegyzem, hogy NEM azt írtam, hogy a férjem 25 percet szokott a WC-n tölteni miden reggel, csupán azt, hogy ÉN érzem ilyen hosszúnak az időt. Nyilván szubjektív ez az idődolog is. Vagy én alszom bele a folyamatba…)
2. Tény, hogy a tejet ő szokta a gyerekeknek melegíteni. De ezt is meg tudom magyarázni. Úgy tette magát az uram megkerülhetetlenné a családban, hogy kb. kétszer annyi mézet ad a tejhez, mint amennyit én szoktam. Amiből logikusan következik, hogy az édesszájú gyerekeim csak az apjuktól fogadják el a tejet. Az összes szereplő tagadja egyébként a mézzel kapcsolatos vádat. A gyerekek szerint én nem tudom olyan langyosra melegíteni a tejet, mint Papika.
3. A tej után megint filmszakadás. Bár ezt is tagadja A. De én többször rajtakaptama mosogatógéppel, hogy 10 perceket ácsorog üveges szemekkel a konyhában. A. állítja, hogy ilyenkor nemcsak tejet, hanem szilárd táplálékot is szokott adni a gyerekeknek. DE EZ SZEMENSZEDETT HAZUGSÁG.
4. Ezen a ponton A. rájön, hogy gond lesz a negyed nyolcas indulással, így ordibálni kezd, hogy mindenki AZONNAL öltözzön fel. A gyerekek persze nem veszik komolyan a félmeztelen apjukat. Viszont én igen. És kapkodni kezdek.
5. Irány az autó! Jó, hogy A. ilyenkor már ing-nyakkendőben van. Nadrág még nincs rajta. Valami furcsa oknál fogva, csak akkor vesz nadrágot, ha az összes gyerek kint van a házból.
6. Újabb menet a beszállás. Hogy ki miért milyen sárba és pocsolyába feküdt bele. És a filozófiai kérdés, hogy MIÉRT. Mert az is most kell megdumálni. És ilyenkor kell visszaszaladni a laptopért. A judo-holmiért. A lányok állataiért. Ilyenkor viszem utánuk az ebédbefizetést. A sapkát-sálat-kesztyűt.
7. Kikanyarodnak a kertből. És a kisutcából. És a nagyutcából is. Ilyenkor csöppet fellélegzem. Egészen addig tart ez a klassz állapot, míg nem jön a telefon, hogy az iskolatáska itthon maradt. CSAK KÉT PASI, A FÉRJEM ÉS A FIAM, KÉPES ÚGY ISKOLÁBA MENNI, HOGY EGYIKNEK SEM JUT ESZÉBE MEGNÉZNI, HOGY A TÁSKÁT IS VISZIK-E. Vigyem én utánuk. (Jó a táskát idén, úgy értem 2010-ben, még csak kétszer felejtették itthon. És nekem csak egyszer kellett a gyerek után vinnem. Egyszer A. hazajött érte. Szó nélkül. Mondjuk a feje elég nagy volt. Csak röhögtem, amikor elmesélte, vádolták egymást Pepével a suli előtt, hogy ki is hagyta otthon a táskát...)
De persze most színházba megyünk. És nincsenek gyerekek. De a férjem ugyanúgy totyorászik. Én már indulnék, ő még néz valami fontosat az indexen. Vagy a bankszámláján. Vagy azon gondolkozik, színház előtt kell-e zuhanyozni. És akkor is, ha az adott nap délelőttjén már zuhanyozott?
De végre bent ülünk a kocsiban. Szokásos kellemes feszültség a levegőben. A. barátainak vettük ajándékba a jegyeket. Én is utálom, ha egy másik pár veszekedéséhez kell asszisztálnom. Így, hogy oldjuk a hangulatot bekapcsoljuk a rádiót és a riportert kezdjük lelkesen szidalmazni.
És már a parkolóban vagyunk, amikor újra A.-ra támadok, mert biztos otthon felejtette a jegyeket, amiket ahogy megvettem átadtam neki. És ő mindig valami biztos helyre teszi azokat.
És hogy A. bizonyítsa ártatlanságát és rátermettségét, előkapja a jegyeket. És mivel tud olvasni, rögtön el is olvassa, hogy az 5 órás előadásra kellene mennünk. Persze már fél hét is elmúlt.
Azzal védekeztem, hogy nem szóltak a színházban, délutáni lesz az előadás. De aztán taktikát változtattam, és támadásba lendültem: „Mondtam, hogy el fogunk késni, ha nem igyekszel. Látod, nem igyekeztél. Elkéstünk!”
És így lett az utolsó szó ISMÉT az enyém.
És vasárnap is veszekedésbe fulladt az indulásunk, mert A. megint szöszmötölt. És mondtam, hogy el fogunk késni a színházból, ha nem csipkedi magát.
Szerencsére tél van, így a szomszédok, valószínűleg, nem hallották, ahogy a kertben is üvöltözünk, hogy mikor kire kell várni.
És akkor A. előhúzta az adu ászát, hogy minden reggel 50 perc alatt készíti el a gyerekeket és viszi iskolába, amikor én békésen szunyókálok. És akkor már tudtam, hogy blogbejegyzés lesz a dologból.
Mert az az 50 perc inkább 90. És én 25 perc alatt is el tudom készíteni a gyerekeket. Ha akarom. Mondjuk tény, hogy ritkán akarom. De ha kell bármikor meg tudom csinálni.
Szóval itt a férjem 50 perces reggeli rutinja:
1. Felkel és lebotorkál a WC-be. Sosem nézek sci-fi-t így nem tudom mi annak a jelenségnek a neve, amikor a főhős először eltűnik a WC-ben, majd kis idő múlva kijön, és úgy érzi, hogy csupán néhány percet töltött, elnézést, kakilással, míg a kint lévőknek úgy tűnik, hogy legalább 25 perc volt az 5 perc. (A családi béke kedvéért ezen a ponton megjegyzem, hogy NEM azt írtam, hogy a férjem 25 percet szokott a WC-n tölteni miden reggel, csupán azt, hogy ÉN érzem ilyen hosszúnak az időt. Nyilván szubjektív ez az idődolog is. Vagy én alszom bele a folyamatba…)
2. Tény, hogy a tejet ő szokta a gyerekeknek melegíteni. De ezt is meg tudom magyarázni. Úgy tette magát az uram megkerülhetetlenné a családban, hogy kb. kétszer annyi mézet ad a tejhez, mint amennyit én szoktam. Amiből logikusan következik, hogy az édesszájú gyerekeim csak az apjuktól fogadják el a tejet. Az összes szereplő tagadja egyébként a mézzel kapcsolatos vádat. A gyerekek szerint én nem tudom olyan langyosra melegíteni a tejet, mint Papika.
3. A tej után megint filmszakadás. Bár ezt is tagadja A. De én többször rajtakaptam
4. Ezen a ponton A. rájön, hogy gond lesz a negyed nyolcas indulással, így ordibálni kezd, hogy mindenki AZONNAL öltözzön fel. A gyerekek persze nem veszik komolyan a félmeztelen apjukat. Viszont én igen. És kapkodni kezdek.
5. Irány az autó! Jó, hogy A. ilyenkor már ing-nyakkendőben van. Nadrág még nincs rajta. Valami furcsa oknál fogva, csak akkor vesz nadrágot, ha az összes gyerek kint van a házból.
6. Újabb menet a beszállás. Hogy ki miért milyen sárba és pocsolyába feküdt bele. És a filozófiai kérdés, hogy MIÉRT. Mert az is most kell megdumálni. És ilyenkor kell visszaszaladni a laptopért. A judo-holmiért. A lányok állataiért. Ilyenkor viszem utánuk az ebédbefizetést. A sapkát-sálat-kesztyűt.
7. Kikanyarodnak a kertből. És a kisutcából. És a nagyutcából is. Ilyenkor csöppet fellélegzem. Egészen addig tart ez a klassz állapot, míg nem jön a telefon, hogy az iskolatáska itthon maradt. CSAK KÉT PASI, A FÉRJEM ÉS A FIAM, KÉPES ÚGY ISKOLÁBA MENNI, HOGY EGYIKNEK SEM JUT ESZÉBE MEGNÉZNI, HOGY A TÁSKÁT IS VISZIK-E. Vigyem én utánuk. (Jó a táskát idén, úgy értem 2010-ben, még csak kétszer felejtették itthon. És nekem csak egyszer kellett a gyerek után vinnem. Egyszer A. hazajött érte. Szó nélkül. Mondjuk a feje elég nagy volt. Csak röhögtem, amikor elmesélte, vádolták egymást Pepével a suli előtt, hogy ki is hagyta otthon a táskát...)
De persze most színházba megyünk. És nincsenek gyerekek. De a férjem ugyanúgy totyorászik. Én már indulnék, ő még néz valami fontosat az indexen. Vagy a bankszámláján. Vagy azon gondolkozik, színház előtt kell-e zuhanyozni. És akkor is, ha az adott nap délelőttjén már zuhanyozott?
De végre bent ülünk a kocsiban. Szokásos kellemes feszültség a levegőben. A. barátainak vettük ajándékba a jegyeket. Én is utálom, ha egy másik pár veszekedéséhez kell asszisztálnom. Így, hogy oldjuk a hangulatot bekapcsoljuk a rádiót és a riportert kezdjük lelkesen szidalmazni.
És már a parkolóban vagyunk, amikor újra A.-ra támadok, mert biztos otthon felejtette a jegyeket, amiket ahogy megvettem átadtam neki. És ő mindig valami biztos helyre teszi azokat.
És hogy A. bizonyítsa ártatlanságát és rátermettségét, előkapja a jegyeket. És mivel tud olvasni, rögtön el is olvassa, hogy az 5 órás előadásra kellene mennünk. Persze már fél hét is elmúlt.
Azzal védekeztem, hogy nem szóltak a színházban, délutáni lesz az előadás. De aztán taktikát változtattam, és támadásba lendültem: „Mondtam, hogy el fogunk késni, ha nem igyekszel. Látod, nem igyekeztél. Elkéstünk!”
És így lett az utolsó szó ISMÉT az enyém.
2010. február 20., szombat
Pepe moziba ment
Az osztálytársaival, iskolai szervezésben. Adtunk neki pénzt, mert kért. 1000 forintot. Mondjuk ezen vitáztunk egy kicsit. 160 forintot hozott haza.
Nem ellenőrzésképpen, csak kíváncsiságból kérdeztük meg, mit vett a pénzen.
Pepe: Először nem vettem semmit, csak összeadtuk a barátommal. Aztán ő éhes lett, és vett pattogatottat. Én szomjas voltam, vizet vettem.
Én: És a barátod mennyit adott a közösbe?
Pepe: Ő nulla forintot. Én ezret. Ezért adtuk össze a pénzünket. De, Mamika, közösen ettünk-ittunk meg mindent!
Azt hiszem, inkább balek lesz, mint… Mi is a balek ellentétje?
Tanulság kettő: A gyereket a háta mögött galádul kibeszéltük az apjával. Egyikünk sem hitte el, hogy önszántából vizet vett magának, és nem cukros üdítőt. Mindenesetre azt már megtanulta, hogy MONDANI mit kell, bármit is ivott…
Nem ellenőrzésképpen, csak kíváncsiságból kérdeztük meg, mit vett a pénzen.
Pepe: Először nem vettem semmit, csak összeadtuk a barátommal. Aztán ő éhes lett, és vett pattogatottat. Én szomjas voltam, vizet vettem.
Én: És a barátod mennyit adott a közösbe?
Pepe: Ő nulla forintot. Én ezret. Ezért adtuk össze a pénzünket. De, Mamika, közösen ettünk-ittunk meg mindent!
Azt hiszem, inkább balek lesz, mint… Mi is a balek ellentétje?
Tanulság kettő: A gyereket a háta mögött galádul kibeszéltük az apjával. Egyikünk sem hitte el, hogy önszántából vizet vett magának, és nem cukros üdítőt. Mindenesetre azt már megtanulta, hogy MONDANI mit kell, bármit is ivott…
2010. február 19., péntek
Az én lányom…
A mai bejegyzésben bizonyítani akartam, hogy miért fogok magányosan és egyedül meghalni. Pepe moziba megy, majd Papikával kosármeccsre, a lányok pedig Bakka legjobb barátnőjénél Lilinél buliznak. Én meg itthon vagyok egyedül és olvasok. Szóval ebből akartam valamit kihozni…
Aztán dél körül változott a terv, és telefonáltak az oviból. Bakka belázasodott. Menjek érte. Halálra rémültem. Nem, nem azért, mert belázasodott, hanem azért mert Lilinek december 6-án van a születésnapja. Ma van a bulija. Így a lányoknak volt idejük tervezgetni. És valóban, hetek óta másról sincs szó, mint Lili karnevál-születésnapjáról. Amire ZK is hivatalos.
Mit fog szólni ehhez Bakka? Ő nem mehet. Ő lemarad az év bulijára. A húga viszont mehet…
Valóban drámai helyzet fogadott az oviban. Ebéd helyett Bakka a sarokban feküdt. „Mamika, annyira rosszul voltam, hogy nem tudtam ebédelni.”
Ami pedig ritka dolog Bakkánál. ÉS tudjuk, az éhséget nehezen tűri. És amitől IGAZÁN hisztis tud lenni a lányom.
És ülünk be az autóba. Megyünk haza. És azt sem tudom, hogyan kezdjem Bakkát vigasztalni. Mit mondjak neki?
Szerencsére a lányom örökölt néhány gént az apjától is, legalábbis ezzel magyarázom azt a tényt, hogy egyáltalán nem volt kétségbeesve, hogy nem mehet Lili szülinapjára. Hanem kifejtette, hogy ÉPPEN PONTOSAN olyan puzzle-re vágyik, mint amilyet Lilinek vettünk. És ha azt megkaphatja Lili helyett, akkor tulajdonképpen semmi baja nem lenne.
Mit mondjak?
Megkapta.
Úgyhogy a pótszülinaphoz majd pótajándékról is kell gondoskodnom…
Aztán dél körül változott a terv, és telefonáltak az oviból. Bakka belázasodott. Menjek érte. Halálra rémültem. Nem, nem azért, mert belázasodott, hanem azért mert Lilinek december 6-án van a születésnapja. Ma van a bulija. Így a lányoknak volt idejük tervezgetni. És valóban, hetek óta másról sincs szó, mint Lili karnevál-születésnapjáról. Amire ZK is hivatalos.
Mit fog szólni ehhez Bakka? Ő nem mehet. Ő lemarad az év bulijára. A húga viszont mehet…
Valóban drámai helyzet fogadott az oviban. Ebéd helyett Bakka a sarokban feküdt. „Mamika, annyira rosszul voltam, hogy nem tudtam ebédelni.”
Ami pedig ritka dolog Bakkánál. ÉS tudjuk, az éhséget nehezen tűri. És amitől IGAZÁN hisztis tud lenni a lányom.
És ülünk be az autóba. Megyünk haza. És azt sem tudom, hogyan kezdjem Bakkát vigasztalni. Mit mondjak neki?
Szerencsére a lányom örökölt néhány gént az apjától is, legalábbis ezzel magyarázom azt a tényt, hogy egyáltalán nem volt kétségbeesve, hogy nem mehet Lili szülinapjára. Hanem kifejtette, hogy ÉPPEN PONTOSAN olyan puzzle-re vágyik, mint amilyet Lilinek vettünk. És ha azt megkaphatja Lili helyett, akkor tulajdonképpen semmi baja nem lenne.
Mit mondjak?
Megkapta.
Úgyhogy a pótszülinaphoz majd pótajándékról is kell gondoskodnom…
2010. február 18., csütörtök
A természetgyógyásznál…
Szóljatok, ha írtam volna már erről a témáról.
Arról van szó, hogy ZK betegsége miatt elkeveredtünk egy orosz természetgyógyászhoz. És ZK hipochonder anyukája szerint a vizsgálatsorozatok és kezelések saját magának sem árthatnak.
A. nagyon örül, hogy TÉNYLEG nem ártottak a kezelések, mert rengeteg sok pénzt hagyott az orvosnál. (Irreálisan magas összeget mondott, ezért meg is vádoltam, rosszul számolt…)
Sokáig úgy tűnt, az orvos az egy pénznyelő masina, akitől nem lehet szabadulni, mert minden alkalommal új és új dolgokat talált.
De ma fordult a kocka. Mert ma semmit sem talált bennem. És olyan boldog voltam, amennyire csak egy hipochonder lehet, ha az egészségéről van szó. (Délelőtt voltam az Orosznál, most estére már oda a boldogságom, mert hirtelen bőrrákom lett. TUDOM. MÁR. MEGINT.) Szóval örülök, mint majom a farkának, nem kell többet visszamennem, még egy kis pénzzel. És nem is írtam volna az egész ügyről semmit, ha az Orosz az utolsó pillanatban nem mondja: „az állapota jó, most már csak az életmódra kell figyelni”. Ez mondjuk még nem ijesztő, az viszont már igen, hogy az életmódfigyelésből azt emelte ki, hogy hetente egy nap ne egyek semmi csak desztillált vizet igyak.
Először még ettől sem ijedtem meg, mert az Orosznak a magyarját nem lehet érteni. (Mellékszál: annyira nem értjük, hogy előző látogatásunkkor a vizsgálat után kérdeztem a férjemet, miért mondta az Orosz azt, hogy mindenkinek az a sorsa, hogy meghal. Tudom, hogy így van, de azért ezt mégsem kellene a beteg orra alá dörgölni. A. aztán felvilágosított, hogy nem a sorsról és halálról beszélt az orvos, hanem arról, hogy a SÓ hogy rakodik le az erek FALÁRA.). Nyilván nem azt nem akarhatja, amire én gondolok. De aztán néhány keresztkérdéssel kiderítettem sajnos, hogy valóban azt javasolja, életem végéig, minden héten egy nap (ami szerinte ideális esetben 36 óra kell legyen) ne egyek semmit, csak desztillált vizet igyak.
SZÓVAL MÉGSEM TÁVOZTAM BOLDOGAN A RENDELŐBŐL.
Első gondolatom az volt, hogy EZ AZ EMBER MEG AKAR ÖLNI. Mert határozottan emlékszem, azt tanultuk az iskolában, hogy a desztillált víz mérgező.
Második gondolatom az volt, honnan fogok desztillált vizet szerezni?
A harmadik az, hogyan tudnám az alvási időmet úgy maximalizálni, hogy egyhuzamban tudjak 36 órát aludni.
És most röhöghettek rajtam, de a rossz hírem az, hogy az Orosz szerint mindenkinek ezt kellene csinálni.
IGEN, NEKTEK IS!
De rendes vagyok, és van jó hír is. Megkérdezem az asszisztenst, ő honnan szerzi be a desztillált vizet a böjthöz. Mert nyilván, ha ilyen fontos és hasznos az éhezés az életünkben, akkor az orvos asszisztense elkezdte már a kúrát. Kíváncsiak vagytok, mit mondott az asszisztens? Szó szerint idézem: „A böjtig én még nem jutottam el.”
Talán akkor mi is várhatunk még egy kicsit…
Vagy máshogy gondoljátok???
Arról van szó, hogy ZK betegsége miatt elkeveredtünk egy orosz természetgyógyászhoz. És ZK hipochonder anyukája szerint a vizsgálatsorozatok és kezelések saját magának sem árthatnak.
A. nagyon örül, hogy TÉNYLEG nem ártottak a kezelések, mert rengeteg sok pénzt hagyott az orvosnál. (Irreálisan magas összeget mondott, ezért meg is vádoltam, rosszul számolt…)
Sokáig úgy tűnt, az orvos az egy pénznyelő masina, akitől nem lehet szabadulni, mert minden alkalommal új és új dolgokat talált.
De ma fordult a kocka. Mert ma semmit sem talált bennem. És olyan boldog voltam, amennyire csak egy hipochonder lehet, ha az egészségéről van szó. (Délelőtt voltam az Orosznál, most estére már oda a boldogságom, mert hirtelen bőrrákom lett. TUDOM. MÁR. MEGINT.) Szóval örülök, mint majom a farkának, nem kell többet visszamennem, még egy kis pénzzel. És nem is írtam volna az egész ügyről semmit, ha az Orosz az utolsó pillanatban nem mondja: „az állapota jó, most már csak az életmódra kell figyelni”. Ez mondjuk még nem ijesztő, az viszont már igen, hogy az életmódfigyelésből azt emelte ki, hogy hetente egy nap ne egyek semmi csak desztillált vizet igyak.
Először még ettől sem ijedtem meg, mert az Orosznak a magyarját nem lehet érteni. (Mellékszál: annyira nem értjük, hogy előző látogatásunkkor a vizsgálat után kérdeztem a férjemet, miért mondta az Orosz azt, hogy mindenkinek az a sorsa, hogy meghal. Tudom, hogy így van, de azért ezt mégsem kellene a beteg orra alá dörgölni. A. aztán felvilágosított, hogy nem a sorsról és halálról beszélt az orvos, hanem arról, hogy a SÓ hogy rakodik le az erek FALÁRA.). Nyilván nem azt nem akarhatja, amire én gondolok. De aztán néhány keresztkérdéssel kiderítettem sajnos, hogy valóban azt javasolja, életem végéig, minden héten egy nap (ami szerinte ideális esetben 36 óra kell legyen) ne egyek semmit, csak desztillált vizet igyak.
SZÓVAL MÉGSEM TÁVOZTAM BOLDOGAN A RENDELŐBŐL.
Első gondolatom az volt, hogy EZ AZ EMBER MEG AKAR ÖLNI. Mert határozottan emlékszem, azt tanultuk az iskolában, hogy a desztillált víz mérgező.
Második gondolatom az volt, honnan fogok desztillált vizet szerezni?
A harmadik az, hogyan tudnám az alvási időmet úgy maximalizálni, hogy egyhuzamban tudjak 36 órát aludni.
És most röhöghettek rajtam, de a rossz hírem az, hogy az Orosz szerint mindenkinek ezt kellene csinálni.
IGEN, NEKTEK IS!
De rendes vagyok, és van jó hír is. Megkérdezem az asszisztenst, ő honnan szerzi be a desztillált vizet a böjthöz. Mert nyilván, ha ilyen fontos és hasznos az éhezés az életünkben, akkor az orvos asszisztense elkezdte már a kúrát. Kíváncsiak vagytok, mit mondott az asszisztens? Szó szerint idézem: „A böjtig én még nem jutottam el.”
Talán akkor mi is várhatunk még egy kicsit…
Vagy máshogy gondoljátok???
2010. február 17., szerda
Ez történt ma
Bakka boldogan várt az óvodában. Nagy volt a híre, már az utcán is beszélték a gyerekek. Almába harapott.
Aztán boldogan körbetelefonáltunk egy csomó embert.
Aztán lányom rájött, hogy ennyi boldogság és jókedv talán túlzás is már. Ezért váltott, és hisztizni kezdett: „Nagyon ideges vagyok. Nem akartam még, hogy kiessen a fogam.”
2010. február 16., kedd
Az első reakciók
Milyen hírt kaptak a gyerekeim, amelyre az első reakcióik ezek voltak?
Bakka: Gyűrű? Olyan a Mamának is van. És milyen lesz a gyerekük?
Pepe: De már házasok, nem?
ZK: Képzeld, már tanulok síelni!
Tudom, hogy ZK félrevezető… De most már tény, hogy a gyerekek leendő unokatestvérének anyukája gyűrűs menyasszony lett.
Én is nagyon örültem, mert Bakkáék rendszeresen nyavalyognak, hogy unokatestvért szeretnének. Így az első kérdésem természetesen az volt, hogy azért házasodnak-e, mert jön a gyerek vagy mert szerelmesek.
Hát azért, mert szerelmesek.
Ezek a fiatalok…
Bakka: Gyűrű? Olyan a Mamának is van. És milyen lesz a gyerekük?
Pepe: De már házasok, nem?
ZK: Képzeld, már tanulok síelni!
Tudom, hogy ZK félrevezető… De most már tény, hogy a gyerekek leendő unokatestvérének anyukája gyűrűs menyasszony lett.
Én is nagyon örültem, mert Bakkáék rendszeresen nyavalyognak, hogy unokatestvért szeretnének. Így az első kérdésem természetesen az volt, hogy azért házasodnak-e, mert jön a gyerek vagy mert szerelmesek.
Hát azért, mert szerelmesek.
Ezek a fiatalok…
2010. február 15., hétfő
Alacsonyra tesszük a lécet, de még így is néha leverik…
Nem sok mindent várunk a velünk egy háztartásban élő tárgyaktól.
Elnézzük, hogy a ruhák néha hajba kapnak a gardróbban. Hogy az ablakok nem mosakszanak rendszeresen, ezért sokszor piszkosak. Hogy a könyvek nem állnak szépen sorban. Hogy a képek csáléra ugrándozzák magukat a falon. Hogy a mosógép nem mossa el rendesen a ruhákat. Hogy a mosogatógép… de erről már volt szó. Hogy a zuhany sem öntisztuló. Hogy a vízcsövek kihűtik a vizet, míg a kazánból felér a zuhanyba. És az édes kicsit kazánunktól sem várunk túl sokat. Nyáron meleg vizet kell csinálnia. Télen pedig csak kicsit kell dolgoznia, mert a termosztát 18 fokra van állítva.
Nem mondom, hogy teljesen jól elvagyunk 18 fokon, de míg a földszint és emelet egykörös rendszeren van, addig nem tudjuk magasabbra kapcsolni a fűtést, mert az emeleten 25 fok felett nem lehet megmaradni. (Igen, a termosztát a földszinten van. És nem, nem lehet a kérdést radiátorszabályozással megoldani, mert a gyerekek előszeretettel játszadoznak a szabályzóval…)
Egy dologra kell csak figyelnünk a fűtéssel kapcsolatban: Ha vendégeket várunk, magasabb hőfokra kell állítani a termosztátot. (Bár a rutinosabb versenyzők eleve sípulóverben érkeznek…) Szombaton vendégek jöttek. Ebédre. És vacsoráig maradtak. Miután nem voltak hajlandóak a radiátor mellől elmozdulni, még az ebéd kedvéért sem, feltekertem a termosztátot. 21 fokra. (A. szerint 22-re, de ennek most nincs jelentősége.)
A kazánnak először 18 fokról kellett felfűtenie a lakást 21 (22) fokra, majd tartani az elért meleget. A vendégek kb. délben érkezhettek és este 7-ig maradtak.
A szabályzót azonban már 6-kor visszatekerte A. (Nem, nem azért, hogy a vendégeket hazazavarjuk, hanem, hogy a felső szinten… De ezt már mondtam.)
Fél 8-kor kinyitottam a kádcsapot az emeleten, hogy a gyerekek fürödhessenek. A melegvíz télen kb. 3 perc alatt ér fel a garázsban lévő kazántól. Amikor még negyedóra múlva is jeges volt a víz, kezdtem gyanút fogni.
Nyilván elromlott a kazán.
A. rögtön kiment terepszemlét tartani.
És nem, a kazán nem romlott el.
Csak nagyon kimelegedett szegényke. A félnapos nagy munkában megizzadt. Egész tüzes volt. És mindenféle gombot villogtatott.
Rendesek voltunk, nem kiabáltunk vele, csak kinyitottuk a garázsajtót, hogy le tudjon hűlni.
És ő is rendes volt, mert egy kis pihenés után hajlandó volt melegvizet csinálni nekünk…
Elnézzük, hogy a ruhák néha hajba kapnak a gardróbban. Hogy az ablakok nem mosakszanak rendszeresen, ezért sokszor piszkosak. Hogy a könyvek nem állnak szépen sorban. Hogy a képek csáléra ugrándozzák magukat a falon. Hogy a mosógép nem mossa el rendesen a ruhákat. Hogy a mosogatógép… de erről már volt szó. Hogy a zuhany sem öntisztuló. Hogy a vízcsövek kihűtik a vizet, míg a kazánból felér a zuhanyba. És az édes kicsit kazánunktól sem várunk túl sokat. Nyáron meleg vizet kell csinálnia. Télen pedig csak kicsit kell dolgoznia, mert a termosztát 18 fokra van állítva.
Nem mondom, hogy teljesen jól elvagyunk 18 fokon, de míg a földszint és emelet egykörös rendszeren van, addig nem tudjuk magasabbra kapcsolni a fűtést, mert az emeleten 25 fok felett nem lehet megmaradni. (Igen, a termosztát a földszinten van. És nem, nem lehet a kérdést radiátorszabályozással megoldani, mert a gyerekek előszeretettel játszadoznak a szabályzóval…)
Egy dologra kell csak figyelnünk a fűtéssel kapcsolatban: Ha vendégeket várunk, magasabb hőfokra kell állítani a termosztátot. (Bár a rutinosabb versenyzők eleve sípulóverben érkeznek…) Szombaton vendégek jöttek. Ebédre. És vacsoráig maradtak. Miután nem voltak hajlandóak a radiátor mellől elmozdulni, még az ebéd kedvéért sem, feltekertem a termosztátot. 21 fokra. (A. szerint 22-re, de ennek most nincs jelentősége.)
A kazánnak először 18 fokról kellett felfűtenie a lakást 21 (22) fokra, majd tartani az elért meleget. A vendégek kb. délben érkezhettek és este 7-ig maradtak.
A szabályzót azonban már 6-kor visszatekerte A. (Nem, nem azért, hogy a vendégeket hazazavarjuk, hanem, hogy a felső szinten… De ezt már mondtam.)
Fél 8-kor kinyitottam a kádcsapot az emeleten, hogy a gyerekek fürödhessenek. A melegvíz télen kb. 3 perc alatt ér fel a garázsban lévő kazántól. Amikor még negyedóra múlva is jeges volt a víz, kezdtem gyanút fogni.
Nyilván elromlott a kazán.
A. rögtön kiment terepszemlét tartani.
És nem, a kazán nem romlott el.
Csak nagyon kimelegedett szegényke. A félnapos nagy munkában megizzadt. Egész tüzes volt. És mindenféle gombot villogtatott.
Rendesek voltunk, nem kiabáltunk vele, csak kinyitottuk a garázsajtót, hogy le tudjon hűlni.
És ő is rendes volt, mert egy kis pihenés után hajlandó volt melegvizet csinálni nekünk…
2010. február 12., péntek
Pepe és ZK sakkozik – röviden
Mármint a parti volt rövid, bár kegyetlen.
Pepe: Sakkozunk?
ZK: Oké.
Pepe: Szóban?
ZK: Oké.
Pepe: Francia nyitás.
ZK: Nem beszélek franciául.
Sajnos innen Pepe nagyon elverte ZK-t. Szerencsére csak szóbeli sakkban. Pedig én ZK oldalára álltam és kiabáltam, hogy ZK mondjad: portugál védelem…
Pepe: Sakkozunk?
ZK: Oké.
Pepe: Szóban?
ZK: Oké.
Pepe: Francia nyitás.
ZK: Nem beszélek franciául.
Sajnos innen Pepe nagyon elverte ZK-t. Szerencsére csak szóbeli sakkban. Pedig én ZK oldalára álltam és kiabáltam, hogy ZK mondjad: portugál védelem…
2010. február 11., csütörtök
Néhány szó a házassági szerződésemről
Tényleg csak néhány szó, mert áll a bál. És nem a jó értelemben. Pedig azt hittem, az idei farsang hiszti nélkül fog lezajlani. Legalábbis az előkészületek. Mert a mulatság részében nem vagyok érdekelt. És úgy értem, NEKEM ne kelljen hisztizni.
És minden rendben volt ma estig. Mert mikor törjön ki a balhé, ha nem a farsang előtti este?
Minden gyerekemmel megbeszéltem a jelmezt. Pepe kosaras lesz. Bakka spanyolkurva táncosnő. ZK pedig hercegkisasszony.
Minden gyerek szabad akaratából választotta a jelmezét.
Mondjuk pozitívum: csak ZK gondolta meg magát. SEMMIKÉPPEN nem akar hercegkisasszony lenni.
Hát ezért hisztizik. Pókember akar lenni. Ami jelmezileg nem lenne gond. DE LEFOGADOM, AMIKOR MEGLÁTJA A TÖBBI HERCEGKISASSZONYT TUTI MEG FOGJA GONDOLNI MAGÁT.
De nem is erről akartam írni, hanem a házassági szerződésemről.
Amit ma délután elő kellett vennem megnézni, mi is áll benne.
És benne van, hogy életem végéig szeretni fog A. Vagy B-tervként életem végéig eltart, ha úgy gondolja, mégis lelép a titkárnőjével. (Mondjuk nincs titkárnője. De nem is ez a lényeg.) Az is benne van, hogy gyereket fog nemzeni nekem. És, hogy a gyerekeket is élete végéig szeretni fogja. És gondoskodik róla.
DE AKÁRHOGY IS NÉZEGETEM A NEMLÉTEZŐ DOKUMENTUMOT, AZT NEM TALÁLOM SEHOL, HOGY NEKEM KELLENE TÉLI REGGELEN HAVAT LAPÁTOLNI.
A. azzal védekezik, ő haza akart jönni, csak nem tudott, mert tegnap este a müncheni repülőtér nem indított gépeket. És ma reggel sem.
AZ ALJAS GAZEMBER!
És minden rendben volt ma estig. Mert mikor törjön ki a balhé, ha nem a farsang előtti este?
Minden gyerekemmel megbeszéltem a jelmezt. Pepe kosaras lesz. Bakka spanyol
Minden gyerek szabad akaratából választotta a jelmezét.
Mondjuk pozitívum: csak ZK gondolta meg magát. SEMMIKÉPPEN nem akar hercegkisasszony lenni.
Hát ezért hisztizik. Pókember akar lenni. Ami jelmezileg nem lenne gond. DE LEFOGADOM, AMIKOR MEGLÁTJA A TÖBBI HERCEGKISASSZONYT TUTI MEG FOGJA GONDOLNI MAGÁT.
De nem is erről akartam írni, hanem a házassági szerződésemről.
Amit ma délután elő kellett vennem megnézni, mi is áll benne.
És benne van, hogy életem végéig szeretni fog A. Vagy B-tervként életem végéig eltart, ha úgy gondolja, mégis lelép a titkárnőjével. (Mondjuk nincs titkárnője. De nem is ez a lényeg.) Az is benne van, hogy gyereket fog nemzeni nekem. És, hogy a gyerekeket is élete végéig szeretni fogja. És gondoskodik róla.
DE AKÁRHOGY IS NÉZEGETEM A NEMLÉTEZŐ DOKUMENTUMOT, AZT NEM TALÁLOM SEHOL, HOGY NEKEM KELLENE TÉLI REGGELEN HAVAT LAPÁTOLNI.
A. azzal védekezik, ő haza akart jönni, csak nem tudott, mert tegnap este a müncheni repülőtér nem indított gépeket. És ma reggel sem.
AZ ALJAS GAZEMBER!
2010. február 10., szerda
Még nem fejeztem be a síelős történeteimet, bár a következőnek nincs sok köze a síeléshez
ZK nagyon lazán vette azt a tényt, hogy nem akarjuk magunkkal vinni síelni. Csupán egy kikötése volt, hozzunk neki Lilian Muffint. (Simán megígértem, mert nem jutott eszembe, hogy Ausztriában nem lehet ilyen kapni. Szerencsére Lilian tetkóval is beérte.)
Szóval első este elmentünk vásárolni ZK-nak. Elég gyorsan kiderült, hogy a Lilian-projekt befullad, így B-tervként egy Tschibo Macit vettünk neki.
Bakka nem volt boldog. Rögtön nyávogni kezdett, hogy neki is kell egy plüssmaci. Mondtam már, hogy utálom a nyávogó gyerekeket?
És a helyzetet Pepe is súlyosbította. Mert Bakkának az is elég rossz lehetett, hogy nem kapott plüssállatot, de, ami még ennél is kellemetlenebb volt, hogy Pepe belekezdett egy elég hosszú prédikációba, arról, hogy Bakkának maga a síelés volt az ajándék. És tanulja meg Bakka, hogy nem kell mindig kérni valamit. És legyen boldog a síeléssel. És nem kell minden boltból drága dolgokat kérni, Mamikától. (15 eurós maciról van szó.) És szedje össze magát. (Ja, bocs, lehet, hogy ezt már én mondtam.)
És Pepe csak mondta és mondta, mint egy rossz pap.
Prédikált és prédikált.
Nem tudtuk leállítani.
Mert csak mondta és mondta.
Közben gyorsan megtárgyaltam ZK apjával, hogy VALAMI Lilian-os dolgot csak kellene ZK-nak vinnünk. Jobb a békesség. Ezért tájékozódó jelleggel bementünk egy játékboltba.
Pepe rögtön abbahagyta a monológját és eltűnt a polcok között.
Majd szólt, hogy melyik 100 eurós autót szeretné megkapni.
Én: De Pepe idáig magyaráztál Bakkának, hogy maga a síelés az ajándék. Hogy nem kell feleslegesen szórni a pénzt. Hogy nem kell mindig ajándékot kapni.
Mire Pepe gondolkodás nélkül rávágta: „Jó, Mamika, de akkor még nem tudtam, hogy ilyen autókat is lehet itt kapni.”
Mi lesz ebből a gyerekből, ha felnő???
Szóval első este elmentünk vásárolni ZK-nak. Elég gyorsan kiderült, hogy a Lilian-projekt befullad, így B-tervként egy Tschibo Macit vettünk neki.
Bakka nem volt boldog. Rögtön nyávogni kezdett, hogy neki is kell egy plüssmaci. Mondtam már, hogy utálom a nyávogó gyerekeket?
És a helyzetet Pepe is súlyosbította. Mert Bakkának az is elég rossz lehetett, hogy nem kapott plüssállatot, de, ami még ennél is kellemetlenebb volt, hogy Pepe belekezdett egy elég hosszú prédikációba, arról, hogy Bakkának maga a síelés volt az ajándék. És tanulja meg Bakka, hogy nem kell mindig kérni valamit. És legyen boldog a síeléssel. És nem kell minden boltból drága dolgokat kérni, Mamikától. (15 eurós maciról van szó.) És szedje össze magát. (Ja, bocs, lehet, hogy ezt már én mondtam.)
És Pepe csak mondta és mondta, mint egy rossz pap.
Prédikált és prédikált.
Nem tudtuk leállítani.
Mert csak mondta és mondta.
Közben gyorsan megtárgyaltam ZK apjával, hogy VALAMI Lilian-os dolgot csak kellene ZK-nak vinnünk. Jobb a békesség. Ezért tájékozódó jelleggel bementünk egy játékboltba.
Pepe rögtön abbahagyta a monológját és eltűnt a polcok között.
Majd szólt, hogy melyik 100 eurós autót szeretné megkapni.
Én: De Pepe idáig magyaráztál Bakkának, hogy maga a síelés az ajándék. Hogy nem kell feleslegesen szórni a pénzt. Hogy nem kell mindig ajándékot kapni.
Mire Pepe gondolkodás nélkül rávágta: „Jó, Mamika, de akkor még nem tudtam, hogy ilyen autókat is lehet itt kapni.”
Mi lesz ebből a gyerekből, ha felnő???
2010. február 9., kedd
Megint kavar ez a ká…
Tudjuk, hogy a férjemnek viszonya van a mosogatógéppel. Csak azért tűröm a kapcsolatot, mert a mosogatógép mosogat helyettem.
És rendben van, A. nyomogathatja meg pakolgathatja, ha tiszta lesz az edény.
És általában úgy megy a dolog, hogy berakjuk a piszkos edényt, megnyomunk rajta egy gombot és még egy gombot. És mosogat a gép.
És tényleg, mindenki fogta a botját a végét és tette a dolgát: Mi pakoltuk ki és be. A gép mosott.
És nem, nem az a csattanó, hogy elromlott a mosogatógép. Mert technikai értelemben nem romlott el. Mert tisztára mossa az edényt.
CSAK AZ AJTAJÁT NEM LEHET KINYITNI.
A. vette észre a dolgot.
Az első javaslatom az volt, hogy hagyjuk benne a tiszta edényt. Úgyis van elég tányérunk. Műszaki egyetemet végzett férjem azonban nem fogadta el ezt a meghunyászkodóan sunyi bölcsész megoldást.
Jó! Rendben van! Akkor játszunk keményen.
Azaz, a második javaslatom az volt, hogy tépjük ki az ajtaját. Nyilván egy ilyen ostoba szerető nem fog túljárni az eszünkön. Nos, nyilvánvaló, hogy a mérnök férjem ezt az agresszív bölcsész megoldásomat sem fogadta el.
Nem húzom az időtöket, mert nincs ebben a történetben ennyi.
A férjem behozta a csavarhúzókészletét. Nyilván meg lehet a problémát oldani intelligens mérnökként is.
Én visszavonultam.
Ha problémája van a szeretőjével, beszéljék meg ketten. Nem kellek én oda.
A férjem azonban nem tud nélkülem élni, így kisvártatva hív, hogy nem jutott előbbre a csavarhúzóival, mert NEM TALÁLT EGYETLEN CSAVART SEM A GÉPEN, AMIT KI TUDOTT VOLNA CSAVAROZNI.
Így kénytelen volt agresszív felesége tanácsára kitépni az ajtaját a gépnek.
Mert vannak mosogatógép-szeretők, akikkel csak így lehet beszélni.
Csak egy apró műanyag alkatrészdarab esett ki az ajtóból. Nyilván az tört el. És nyilván azt gondoljátok, hogy A. alig várta, hogy megjavíthassa.
Hát nem. Azóta is erős karizmainkat használjuk, ha tiszta edényhez akarunk jutni. És próbálunk nem kiabálni azokkal az ártatlanokkal, akik napközben becsukják a mosogatógép ajtaját. MERT AZT EGY NAP CSAK EGYSZER SZABAD BECSUKNI. Este indítás előtt.
És jól megvagyunk így, bár azt hiszem, egy hosszú és szép kapcsolatnak lesz hamarosan vége…
És rendben van, A. nyomogathatja meg pakolgathatja, ha tiszta lesz az edény.
És általában úgy megy a dolog, hogy berakjuk a piszkos edényt, megnyomunk rajta egy gombot és még egy gombot. És mosogat a gép.
És tényleg, mindenki fogta a botját a végét és tette a dolgát: Mi pakoltuk ki és be. A gép mosott.
És nem, nem az a csattanó, hogy elromlott a mosogatógép. Mert technikai értelemben nem romlott el. Mert tisztára mossa az edényt.
CSAK AZ AJTAJÁT NEM LEHET KINYITNI.
A. vette észre a dolgot.
Az első javaslatom az volt, hogy hagyjuk benne a tiszta edényt. Úgyis van elég tányérunk. Műszaki egyetemet végzett férjem azonban nem fogadta el ezt a meghunyászkodóan sunyi bölcsész megoldást.
Jó! Rendben van! Akkor játszunk keményen.
Azaz, a második javaslatom az volt, hogy tépjük ki az ajtaját. Nyilván egy ilyen ostoba szerető nem fog túljárni az eszünkön. Nos, nyilvánvaló, hogy a mérnök férjem ezt az agresszív bölcsész megoldásomat sem fogadta el.
Nem húzom az időtöket, mert nincs ebben a történetben ennyi.
A férjem behozta a csavarhúzókészletét. Nyilván meg lehet a problémát oldani intelligens mérnökként is.
Én visszavonultam.
Ha problémája van a szeretőjével, beszéljék meg ketten. Nem kellek én oda.
A férjem azonban nem tud nélkülem élni, így kisvártatva hív, hogy nem jutott előbbre a csavarhúzóival, mert NEM TALÁLT EGYETLEN CSAVART SEM A GÉPEN, AMIT KI TUDOTT VOLNA CSAVAROZNI.
Így kénytelen volt agresszív felesége tanácsára kitépni az ajtaját a gépnek.
Mert vannak mosogatógép-szeretők, akikkel csak így lehet beszélni.
Csak egy apró műanyag alkatrészdarab esett ki az ajtóból. Nyilván az tört el. És nyilván azt gondoljátok, hogy A. alig várta, hogy megjavíthassa.
Hát nem. Azóta is erős karizmainkat használjuk, ha tiszta edényhez akarunk jutni. És próbálunk nem kiabálni azokkal az ártatlanokkal, akik napközben becsukják a mosogatógép ajtaját. MERT AZT EGY NAP CSAK EGYSZER SZABAD BECSUKNI. Este indítás előtt.
És jól megvagyunk így, bár azt hiszem, egy hosszú és szép kapcsolatnak lesz hamarosan vége…
2010. február 8., hétfő
Super Bowl: A váratlan fordulat
A. rákattant az amerikai futballra. Mondjuk, hogy életében „rendes” focit sem nézett, így a fordulat meglepő.
Próbáltam jó feleségként vele tartani a hobbijában, és mit mondjak, nincsenek ellenemre azok kis édes fenekű futó játékosok. A nagy darabok nem annyira gusztusosak, őket meghagyom másoknak. (Bár kiderült közben, hogy amit én édes kis fenéknek néztem, az valószínűleg egy kétméteres és 150 kilós pasihoz tartozott, miután valaki felhívta a figyelmemet, hogy az édes kis fenekűt hasonlítsam a pálya szélén álló 180 centis vízhordó fickóhoz. VANNAK, AKIK MINDIG ELRONTJÁK A KEDVEMET…)
Lényeg a lényeg, a férjem komolyan veszi új hobbiját, hogy a következőket határozta el: 1) tegnap este korán lefekszik; 2) éjfélkor felkel; 3) megnézi a döntőt; 4) visszafekszik aludni; 5) hatkor felkel és munkába megy.
Én persze ebből csak az 1. és 6. pontra vállalkoztam. De ha már úgyis fél éjszaka fent van az uram, lefekvés előtt betettem egy adag mosást, és utasítottam, hogy éjjel rakja át a szárítóba, majd a száraz ruhát hajtogassa el. MERT MIRE VALÓ A REKLÁMSZÜNET, HA NEM ERRE...
Azt már nem tettem hozzá, hogy rakja is el a tiszta ruhát, mert nem akartam telhetetlennek látszani.
A tervet A. az első ponttal kezdte, amit könnyen és gyorsan teljesített.
A meglepetés az volt, hogy éjfélkor tényleg felkelt és elvonult tévét nézni. Itt nekem néhány óra kiesett, de hajnali 4-kor jött vissza A. A TISZTA RUHÁT HOZTA ELPAKOLNI.
Azt állította, hogy végignézte a döntőt, melyet idén az Indianapolis Colts játszott New Orleans Saints ellen.
Hogy ki nyert a férjem szerint?
HÁT A SAINT LOUIS…
Csak azt remélem, hogy a fáradtság beszélt belőle, és nem a kurvával kavart megint…
Próbáltam jó feleségként vele tartani a hobbijában, és mit mondjak, nincsenek ellenemre azok kis édes fenekű futó játékosok. A nagy darabok nem annyira gusztusosak, őket meghagyom másoknak. (Bár kiderült közben, hogy amit én édes kis fenéknek néztem, az valószínűleg egy kétméteres és 150 kilós pasihoz tartozott, miután valaki felhívta a figyelmemet, hogy az édes kis fenekűt hasonlítsam a pálya szélén álló 180 centis vízhordó fickóhoz. VANNAK, AKIK MINDIG ELRONTJÁK A KEDVEMET…)
Lényeg a lényeg, a férjem komolyan veszi új hobbiját, hogy a következőket határozta el: 1) tegnap este korán lefekszik; 2) éjfélkor felkel; 3) megnézi a döntőt; 4) visszafekszik aludni; 5) hatkor felkel és munkába megy.
Én persze ebből csak az 1. és 6. pontra vállalkoztam. De ha már úgyis fél éjszaka fent van az uram, lefekvés előtt betettem egy adag mosást, és utasítottam, hogy éjjel rakja át a szárítóba, majd a száraz ruhát hajtogassa el. MERT MIRE VALÓ A REKLÁMSZÜNET, HA NEM ERRE...
Azt már nem tettem hozzá, hogy rakja is el a tiszta ruhát, mert nem akartam telhetetlennek látszani.
A tervet A. az első ponttal kezdte, amit könnyen és gyorsan teljesített.
A meglepetés az volt, hogy éjfélkor tényleg felkelt és elvonult tévét nézni. Itt nekem néhány óra kiesett, de hajnali 4-kor jött vissza A. A TISZTA RUHÁT HOZTA ELPAKOLNI.
Azt állította, hogy végignézte a döntőt, melyet idén az Indianapolis Colts játszott New Orleans Saints ellen.
Hogy ki nyert a férjem szerint?
HÁT A SAINT LOUIS…
Csak azt remélem, hogy a fáradtság beszélt belőle, és nem a kurvával kavart megint…
2010. február 5., péntek
Csak egy gyors kérdés…
Egész életemet alapjaiban megváltoztató döntést hoztam: Ezentúl nem fogom a DM kuponfüzeteit a szemétbe dobni, hanem átnézem őket, és azokat a termékeket, amelyeket egyébként is használunk megveszem 50%-os kedvezménnyel. És azokat is, amelyeket nem használunk, de úgy érzem, hogy használhatnánk.
Tegnap este átolvastam a kuponfüzetet.
És a következő a kérdésem: Jól olvasom, hogy extra erős melegítő lóbalzsamot is lehet kapni a DM-ben? És az alkérdés: MI EZ???
Tegnap este átolvastam a kuponfüzetet.
És a következő a kérdésem: Jól olvasom, hogy extra erős melegítő lóbalzsamot is lehet kapni a DM-ben? És az alkérdés: MI EZ???
2010. február 4., csütörtök
Fogyókúrázom. MÁR MEGINT...
Az van, hogy nemcsak hogy kiselejteztem a ruhatáram nagy részét, de december eleje óta híztam még öt kilót is, így hacsak valami csoda nem történik pizsamagatyába megyek tanítani jövő héten. Mert vásárolni utálok, de nem is fogok míg ekkora a fenekem, mert ez nyilván csak átmeneti állapot lehet.
Első lépésként kölcsönkértem Valitól A francia nők nem híznak c. könyvet. Mondjuk Vali mondta, hogy a könyv ELOLVASÁSÁTÓL nem fogok lefogyni, csak ha a leírt szabályokat be is tartom.
Az első szabályig jutottam el egyelőre.
A feladat az, hogy három hétig le kell mindent, amit ettem és ittam. Majd meg kell határoznunk, hogy melyik az a pont, ahol szorosabbra foghatjuk magunkat.
A könyvbeli példák a következők voltak: A lista hatására az egyik nő rájött, hogy minden este megiszik egy nagy pohár sört, pedig ő nem is szereti a sört. A másik nő meg rájött, hogy túl sok tésztát eszik. A harmadik arra, hogy túl sok édességet eszik. A szerző javasolta ezeknek a nőknek, hogy 1) ne igyon este sört, pláne, ha nem is szereti; 2) egyen kevesebb tésztát; 3) egyen kevesebb süteményt.
Milyen nehéz lehet ez?
Persze képtelen voltam három hétig vezeti az ételnaplómat, három nap után meguntam. A jegyzeteim alapján a következő tanulságokat vontam le:
1. Mindennap minden étkezést kétszer fogyasztok el.
2. Egyetlen alkalommal sokat eszem.
3. Étkezések között nassolok.
4. Megeszem a gyerek utáni maradékokat, ételt nem dobunk ki felkiáltással.
5. Rengeteg édességet eszem.
6. Olyan ételeket is eszem, amit nem szeretek. (Pedig, hogy röhögtem a sörös nőn…)
7. Eszem, ha unatkozom.
8. Eszem, ha stresszes vagyok.
9. Eszem, ha boldog vagyok.
10. VAGYIS ÁLLANDÓAN ESZEM.
Kicsit bizonytalan vagyok, ebből melyik EGY miatt hízom el.
De akkor hol kezdjem?
Mondjuk minden éremnek két oldala van. Ha egy kicsit pozitívabb életszemlélettel rendelkeznék, akkor tekinthetnénk magamra úgy, mint valami biológiai csodára, aki annak ellenére állandóan zabál nem is OLYAN NAGYON kövér.
Csak kicsit nagyon kövér…
Első lépésként kölcsönkértem Valitól A francia nők nem híznak c. könyvet. Mondjuk Vali mondta, hogy a könyv ELOLVASÁSÁTÓL nem fogok lefogyni, csak ha a leírt szabályokat be is tartom.
Az első szabályig jutottam el egyelőre.
A feladat az, hogy három hétig le kell mindent, amit ettem és ittam. Majd meg kell határoznunk, hogy melyik az a pont, ahol szorosabbra foghatjuk magunkat.
A könyvbeli példák a következők voltak: A lista hatására az egyik nő rájött, hogy minden este megiszik egy nagy pohár sört, pedig ő nem is szereti a sört. A másik nő meg rájött, hogy túl sok tésztát eszik. A harmadik arra, hogy túl sok édességet eszik. A szerző javasolta ezeknek a nőknek, hogy 1) ne igyon este sört, pláne, ha nem is szereti; 2) egyen kevesebb tésztát; 3) egyen kevesebb süteményt.
Milyen nehéz lehet ez?
Persze képtelen voltam három hétig vezeti az ételnaplómat, három nap után meguntam. A jegyzeteim alapján a következő tanulságokat vontam le:
1. Mindennap minden étkezést kétszer fogyasztok el.
2. Egyetlen alkalommal sokat eszem.
3. Étkezések között nassolok.
4. Megeszem a gyerek utáni maradékokat, ételt nem dobunk ki felkiáltással.
5. Rengeteg édességet eszem.
6. Olyan ételeket is eszem, amit nem szeretek. (Pedig, hogy röhögtem a sörös nőn…)
7. Eszem, ha unatkozom.
8. Eszem, ha stresszes vagyok.
9. Eszem, ha boldog vagyok.
10. VAGYIS ÁLLANDÓAN ESZEM.
Kicsit bizonytalan vagyok, ebből melyik EGY miatt hízom el.
De akkor hol kezdjem?
Mondjuk minden éremnek két oldala van. Ha egy kicsit pozitívabb életszemlélettel rendelkeznék, akkor tekinthetnénk magamra úgy, mint valami biológiai csodára, aki annak ellenére állandóan zabál nem is OLYAN NAGYON kövér.
Csak kicsit nagyon kövér…
2010. február 3., szerda
Plüssállatok: egyformát vagy különbözőt?
Mióta bakkát és morzsit elvettem a lányoktól (valahol dokumentáltam, csak lusta vagyok megkeresni…) felértékelődött a plüssállatok szerepe. Mert aludni és utazni csak úgy lehet, ha valamit közben morzsolgatunk. Valami puhát és szőröset. (Most ezen nem viccelődöm, pedig tudnék.)
Jobbára az elfekvő készletekből választják ki a lányok azt az állatot, amelyre éppen szükségük van, de azért szoktak újakat is kapni.
Ehhez csak kellően hisztizniük kell a megfelelő boltban.
Szóval a Marks & Spencerben állunk sorban két fehér plüssmacival, amelyek szőrben és puhaságban is éppen megfelelőek voltak, amikor egy néni szóba elegyedik velem. Konkrétan lecseszett, hogy miért veszek egyforma plüssállatot a lányoknak. Csak veszekedés lesz belőle. Mert ők (a néni és a lánytestvére, legalábbis ezt feltételeztem a szövegkörnyezetből) mindig mindenből két különbözőt kaptak: egy rózsaszínt és egy kéket. (Most megint ne vegyük figyelembe azt a tényt, hogy a boltban csak egyfajta plüssmaci volt egyfajta fehér színben.) Persze nem álltam meg a kérdést, hogy nem volt-e soha vita a különböző színű dolgok miatt. Mire a néni önelégülten mosolygott: Nem. MERT KÖLCSÖNÖSEN UTÁLTUK EGYMÁST SZÍNÉT.
Az én lányaimat más fából faragták: Mindig tudnak veszekedni. Ezért sem tudjuk az egyforma vagy különböző vitát eldönteni.
A néni által javasolt taktikát el sem tudom képzelni: Ha valamiből veszek egy rózsaszínt ÉS egy kéket, nyilván a rózsaszínért mennének ölre lányaim. MERT A KÉK MANAPSÁG NEM SZÍN EGY LÁNYNAK.
De mi van, ha nem a színekkel variálok, hanem két különböző állatot kapnak: Mondjuk egy kutyát és egy nyulat. (Mindkettő kedvelt plüssállat a maga jogá.) Először veszekednek, hogy melyik kié legyen. Bakka szokott engedni. A béke nem tart sokáig, mert ZK rögtön megváltoztatja a döntését: Mégis a másikat szeretné. Másodszorra Bakka nem enged, bár bevallja, hogy neki viszont ZK-é tetszik jobban. Rögtön átlátom, mit is kell javaslom: lányok cseréljetek! NA AZT MÁR NEM! „SZÓ SEM LEHET RÓLA, HOGY CSERÉLJÜNK!”
De hogy vesznek össze a plüssállatokon, ha azok teljesen egyformák. Nagyon egyszerűen.
Én: Bakka itt a macid.
Bakka: Nem kell.
Én: De a tiéd.
Bakka: EZ A MACI NEM AZ EGYÉM!
Én: Bakka a tiéd!
Bakka: NEM AZ ENYÉM.
Én [tökre furdalt a kíváncsiság]: Bakka, ugyanolyan mindkettő! Honnan tudod, hogy nem a tiéd?
Bakka: MERT UNDORÍTÓ ZK SZAGA VAN! EZ NEM KELL NEKEM!
Hát ezért mondtam, hogy ebben a csatában nem nyerhetek…
Jobbára az elfekvő készletekből választják ki a lányok azt az állatot, amelyre éppen szükségük van, de azért szoktak újakat is kapni.
Ehhez csak kellően hisztizniük kell a megfelelő boltban.
Szóval a Marks & Spencerben állunk sorban két fehér plüssmacival, amelyek szőrben és puhaságban is éppen megfelelőek voltak, amikor egy néni szóba elegyedik velem. Konkrétan lecseszett, hogy miért veszek egyforma plüssállatot a lányoknak. Csak veszekedés lesz belőle. Mert ők (a néni és a lánytestvére, legalábbis ezt feltételeztem a szövegkörnyezetből) mindig mindenből két különbözőt kaptak: egy rózsaszínt és egy kéket. (Most megint ne vegyük figyelembe azt a tényt, hogy a boltban csak egyfajta plüssmaci volt egyfajta fehér színben.) Persze nem álltam meg a kérdést, hogy nem volt-e soha vita a különböző színű dolgok miatt. Mire a néni önelégülten mosolygott: Nem. MERT KÖLCSÖNÖSEN UTÁLTUK EGYMÁST SZÍNÉT.
Az én lányaimat más fából faragták: Mindig tudnak veszekedni. Ezért sem tudjuk az egyforma vagy különböző vitát eldönteni.
A néni által javasolt taktikát el sem tudom képzelni: Ha valamiből veszek egy rózsaszínt ÉS egy kéket, nyilván a rózsaszínért mennének ölre lányaim. MERT A KÉK MANAPSÁG NEM SZÍN EGY LÁNYNAK.
De mi van, ha nem a színekkel variálok, hanem két különböző állatot kapnak: Mondjuk egy kutyát és egy nyulat. (Mindkettő kedvelt plüssállat a maga jogá.) Először veszekednek, hogy melyik kié legyen. Bakka szokott engedni. A béke nem tart sokáig, mert ZK rögtön megváltoztatja a döntését: Mégis a másikat szeretné. Másodszorra Bakka nem enged, bár bevallja, hogy neki viszont ZK-é tetszik jobban. Rögtön átlátom, mit is kell javaslom: lányok cseréljetek! NA AZT MÁR NEM! „SZÓ SEM LEHET RÓLA, HOGY CSERÉLJÜNK!”
De hogy vesznek össze a plüssállatokon, ha azok teljesen egyformák. Nagyon egyszerűen.
Én: Bakka itt a macid.
Bakka: Nem kell.
Én: De a tiéd.
Bakka: EZ A MACI NEM AZ EGYÉM!
Én: Bakka a tiéd!
Bakka: NEM AZ ENYÉM.
Én [tökre furdalt a kíváncsiság]: Bakka, ugyanolyan mindkettő! Honnan tudod, hogy nem a tiéd?
Bakka: MERT UNDORÍTÓ ZK SZAGA VAN! EZ NEM KELL NEKEM!
Hát ezért mondtam, hogy ebben a csatában nem nyerhetek…
2010. február 2., kedd
Grice maximái: Lúdtalp és tampon
Ma a szemészet volt a soron, de megkíméllek benneteket a részletekről. Pláne, hogy A. vitte a gyerekeket.
Úgyhogy mára ez jutott:
Tanítjuk az egyetemen Grice társalgási maximáit (nagyjából: amit mondunk érthető, kellően, de ne túl informatív, releváns és igaz legyen). Illetve a kollégáim tanítják. Nekem csak vizsgáztatás jutott, de nem volt gond, mert a válaszokat is leírták nekem.
A példapárbeszéd, amely alapján a diákoknak Grice maximáiról kellett beszélni a következő volt:
A: Do you like John and Kate?
B: Kate is fun.
Pedig nekem sokkal jobb példám van. A síelés első napja után zajlott le az alábbi rövid párbeszéd köztem és a férjem között:
A.: Megint fáj a talpam.
Én: Basszus, nem menstruálok.
Elmagyarázom:
A „megint” arra vonatkozik, hogy tavaly is megfájdult A. lába a síbakancsban az első nap után. Mert mint tudjuk lúdtalpa van. Lúdtalpbetétet nem hord. MERT ILYEN KEMÉNY CSÁVÓ A FÉRJEM. Amikor a gyógytornász megüzente neki, hogy talpbetét nélkül tönkre fog menni a térde, csak annyit üzent vissza a férjem, hogy az már megtörtént. MONDTAM, HOGY KEMÉNY. A „basszus” arra vonatkozik, hogy valami csoda folytán idén nem a síelés három napja alatt menstruálok. (Ami tök jó, mert így nem kell egy kis hegyi WC-ben síruhában tampont cserélnem…) Most, hogy ennyire jutottunk rá is térek az összefüggés feltárása. A menstruálás azért informatív, mert abból megtudja a férjem, hogy nem csomagoltam tampont. Ami azért szükséges, mert síelések alkalmából tamponból szoktam lúdtalpbetétet szerkeszteni neki. Mindenestre este feltúrtam a táskámat és megtaláltam a vésztartalékot.
Én: Van tamponom!
A.: Jó, de ragasztócsík is kell hozzá.
Mert a férjem tök burzsuj lett. ÉN még emlékszem, amikor WC-papírba tekert tamponból lett a lúdtalpbetéte. DE MOST MÁR RAGASZTÓCSÍK KELL NEKI. MERT SOSEM ISMER MÉRTÉKET AZ ÉN URAM.
És akkor egy pillanatig elbizonytalanodtam. Mert celluxunk nem volt. Mondjuk a recepcióról tudtam volna kérni.
DE JOBB ÖTLETEM TÁMADT!
Nemcsak tampon volt nálam vésztartalékban, hanem tisztasági betét is (szívesen!). A tisztasági betéten pedig van ragasztócsík.
A. húzta a száját.
De aztán elkészítettem neki a tisztasági betétbe tekert tampont. És a prototípus megnyerte a tetszését.
A beragasztást előszörre persze elrontotta, de aztán szóltam, hogy HOSSZÁBA NE KERESZTBE.
És másnap (és harmadnap) már nem is fájt a talpa síelés közben…
Úgyhogy mára ez jutott:
Tanítjuk az egyetemen Grice társalgási maximáit (nagyjából: amit mondunk érthető, kellően, de ne túl informatív, releváns és igaz legyen). Illetve a kollégáim tanítják. Nekem csak vizsgáztatás jutott, de nem volt gond, mert a válaszokat is leírták nekem.
A példapárbeszéd, amely alapján a diákoknak Grice maximáiról kellett beszélni a következő volt:
A: Do you like John and Kate?
B: Kate is fun.
Pedig nekem sokkal jobb példám van. A síelés első napja után zajlott le az alábbi rövid párbeszéd köztem és a férjem között:
A.: Megint fáj a talpam.
Én: Basszus, nem menstruálok.
Elmagyarázom:
A „megint” arra vonatkozik, hogy tavaly is megfájdult A. lába a síbakancsban az első nap után. Mert mint tudjuk lúdtalpa van. Lúdtalpbetétet nem hord. MERT ILYEN KEMÉNY CSÁVÓ A FÉRJEM. Amikor a gyógytornász megüzente neki, hogy talpbetét nélkül tönkre fog menni a térde, csak annyit üzent vissza a férjem, hogy az már megtörtént. MONDTAM, HOGY KEMÉNY. A „basszus” arra vonatkozik, hogy valami csoda folytán idén nem a síelés három napja alatt menstruálok. (Ami tök jó, mert így nem kell egy kis hegyi WC-ben síruhában tampont cserélnem…) Most, hogy ennyire jutottunk rá is térek az összefüggés feltárása. A menstruálás azért informatív, mert abból megtudja a férjem, hogy nem csomagoltam tampont. Ami azért szükséges, mert síelések alkalmából tamponból szoktam lúdtalpbetétet szerkeszteni neki. Mindenestre este feltúrtam a táskámat és megtaláltam a vésztartalékot.
Én: Van tamponom!
A.: Jó, de ragasztócsík is kell hozzá.
Mert a férjem tök burzsuj lett. ÉN még emlékszem, amikor WC-papírba tekert tamponból lett a lúdtalpbetéte. DE MOST MÁR RAGASZTÓCSÍK KELL NEKI. MERT SOSEM ISMER MÉRTÉKET AZ ÉN URAM.
És akkor egy pillanatig elbizonytalanodtam. Mert celluxunk nem volt. Mondjuk a recepcióról tudtam volna kérni.
DE JOBB ÖTLETEM TÁMADT!
Nemcsak tampon volt nálam vésztartalékban, hanem tisztasági betét is (szívesen!). A tisztasági betéten pedig van ragasztócsík.
A. húzta a száját.
De aztán elkészítettem neki a tisztasági betétbe tekert tampont. És a prototípus megnyerte a tetszését.
A beragasztást előszörre persze elrontotta, de aztán szóltam, hogy HOSSZÁBA NE KERESZTBE.
És másnap (és harmadnap) már nem is fájt a talpa síelés közben…
2010. február 1., hétfő
Egy újabb orvosi témájú bejegyzés
Törött szárnyú Bakka köszöni szépen jól van. Már tud egyedül öltözködni, hétvégén szánkózott. És egyáltalán nem örül, hogy pénteken lekerül a válláról a kötés: „Mamika, olyan kényelmes, úgy megszoktam már. Maradjon rajta még!”
De mit nekünk Bakka, amikor van egy krónikus beteg gyerekünk is!
A rossz hírről már írtam: Az öthónapos gyógyszeres kezelés utánévelején nem sikerült a leállás.
Különböző okok miatt csak múlt héten jutottunk el az orvoshoz ZK-val. A fájdalmas, sántító tünetei addigra elmúltak, mert dr. A. úgy gondolta, hogy a gyógyszeres terápiát simán folytathatjuk. Mondjuk miután hezitáltam, felhívta ZK orvosát, aki telefonom megerősítette a döntésünket.
A vizsgálat igazán eseménydús volt. ZK viháncolt és mórikálta magát. Valahogy nagyobb örömmel várja a találkozókat, mióta FH helyett Doktor Bubónak hívom az orvosát. Mondjuk ezen kicsit fel volt háborodva [az orvos, nem ZK]:
Én: Tényleg hasonlít Doktor Bubóra.*
Az orvos: Na, nem mondja.
Én: De! Határozottan!
Az orvos: De hát én magas és sovány vagyok. Doktor Bubó meg alacsony és kövér! Köpcös!
Itt nem mertem tovább feszíteni a húrt, hogy szemüveg, meg haj, meg kerek fej, így csak a háta mögött hívjuk Doktor Bubónak.
Szóval pucér ZK-t vizsgálja, amikor az asszisztense felhozza az egyik kedvenc témámat: „Milyen nagy hasa van ZK-nak”. Ilyenkor mindig vidáman mesélem el, hogy minden gyerekem pókhasú. És Pepével még ultrahangra is küldött a gyerekorvos, kukucskáljuk meg, mi lehet a hasában. Mivel kincset nem találtunk, sikerült meggyőznöm a gyerekorvost, hogy örökletes pókhasúságban szenvednek a gyerekeim. Mert nekem is pókhasam van. És az anyukámnak is. „És egyébként is borzalmasan néz ki a testem”, fejeztem be a kiselőadást az asszisztensnek. És az asszisztens azt válaszolta, hogy ő is tudna mesélni, de nem teszi, mert a doktor úr (ő nem hívja D.B-nek a főnökét) nem szereti az ilyen beszédet.
Rendben van. Értek a szóból. Ezért van blogom, nem fogok senkit terhelni.
És folytatódik a vizsgálat, amikor A. és Bakka is benyomulnak a vizsgálóba, mert természetesen Bakkának éppen a kulcspillanatban kellett W.C.-re mennie. És D.B. éppen azt nézi, hogy ZK lúdtalp gyanús. Nem túl súlyos, de azért vigyük el Szőke tanár úrhoz**. És akkor férjem úgy érzi itt az idő, hogy közbe szóljon.
A.: Doktor úr azt hiszi, hogy ZK-nak lúdtalpa van? Látná az én lábamat. Az a lúdtalp! Tőlem örökölte!
Az orvos csak néz, majd megkérdezi, nem túl bölcsen: Ilyen család?
Igen, ilyen család vagyunk.
Az asszisztens hangosan röhög. Hogy miért, nem értem… És persze A. sem ért semmit…
A vizsgálat eredménye szokás szerint bíztató, mert továbbra is alacsony aktivitású a betegség. Magyarul: Nem súlyos, csak rohadt makacs.
Persze azt továbbra sem tudjuk, mitől és miért fog elmúlni… Ha elmúlik…
Folyt. köv.: Márciusi gyógyszerváltás. ALIG VÁROM!
* Nem, nem szabad asszociáció útján jutottam erre a megfigyelésre, hanem a vizsgáló falára volt egy Doktor Bubó festve.
** Újabb orvos, de most nem fontos, ki is ő és honnak ismerjük.
*** Mert mindig minden kurva jó, csak a gyerek nem gyógyul meg.
De mit nekünk Bakka, amikor van egy krónikus beteg gyerekünk is!
A rossz hírről már írtam: Az öthónapos gyógyszeres kezelés utánévelején nem sikerült a leállás.
Különböző okok miatt csak múlt héten jutottunk el az orvoshoz ZK-val. A fájdalmas, sántító tünetei addigra elmúltak, mert dr. A. úgy gondolta, hogy a gyógyszeres terápiát simán folytathatjuk. Mondjuk miután hezitáltam, felhívta ZK orvosát, aki telefonom megerősítette a döntésünket.
A vizsgálat igazán eseménydús volt. ZK viháncolt és mórikálta magát. Valahogy nagyobb örömmel várja a találkozókat, mióta FH helyett Doktor Bubónak hívom az orvosát. Mondjuk ezen kicsit fel volt háborodva [az orvos, nem ZK]:
Én: Tényleg hasonlít Doktor Bubóra.*
Az orvos: Na, nem mondja.
Én: De! Határozottan!
Az orvos: De hát én magas és sovány vagyok. Doktor Bubó meg alacsony és kövér! Köpcös!
Itt nem mertem tovább feszíteni a húrt, hogy szemüveg, meg haj, meg kerek fej, így csak a háta mögött hívjuk Doktor Bubónak.
Szóval pucér ZK-t vizsgálja, amikor az asszisztense felhozza az egyik kedvenc témámat: „Milyen nagy hasa van ZK-nak”. Ilyenkor mindig vidáman mesélem el, hogy minden gyerekem pókhasú. És Pepével még ultrahangra is küldött a gyerekorvos, kukucskáljuk meg, mi lehet a hasában. Mivel kincset nem találtunk, sikerült meggyőznöm a gyerekorvost, hogy örökletes pókhasúságban szenvednek a gyerekeim. Mert nekem is pókhasam van. És az anyukámnak is. „És egyébként is borzalmasan néz ki a testem”, fejeztem be a kiselőadást az asszisztensnek. És az asszisztens azt válaszolta, hogy ő is tudna mesélni, de nem teszi, mert a doktor úr (ő nem hívja D.B-nek a főnökét) nem szereti az ilyen beszédet.
Rendben van. Értek a szóból. Ezért van blogom, nem fogok senkit terhelni.
És folytatódik a vizsgálat, amikor A. és Bakka is benyomulnak a vizsgálóba, mert természetesen Bakkának éppen a kulcspillanatban kellett W.C.-re mennie. És D.B. éppen azt nézi, hogy ZK lúdtalp gyanús. Nem túl súlyos, de azért vigyük el Szőke tanár úrhoz**. És akkor férjem úgy érzi itt az idő, hogy közbe szóljon.
A.: Doktor úr azt hiszi, hogy ZK-nak lúdtalpa van? Látná az én lábamat. Az a lúdtalp! Tőlem örökölte!
Az orvos csak néz, majd megkérdezi, nem túl bölcsen: Ilyen család?
Igen, ilyen család vagyunk.
Az asszisztens hangosan röhög. Hogy miért, nem értem… És persze A. sem ért semmit…
A vizsgálat eredménye szokás szerint bíztató, mert továbbra is alacsony aktivitású a betegség. Magyarul: Nem súlyos, csak rohadt makacs.
Persze azt továbbra sem tudjuk, mitől és miért fog elmúlni… Ha elmúlik…
Folyt. köv.: Márciusi gyógyszerváltás. ALIG VÁROM!
* Nem, nem szabad asszociáció útján jutottam erre a megfigyelésre, hanem a vizsgáló falára volt egy Doktor Bubó festve.
** Újabb orvos, de most nem fontos, ki is ő és honnak ismerjük.
*** Mert mindig minden kurva jó, csak a gyerek nem gyógyul meg.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)