Kung Fu Panda

Nem szeretem az eufemizmusokat.

Ez persze jól hangzik, de először is utána kell néznem, tényleg azt írtam le, amire gondoltam.

Igen, erről beszélek.

De mióta gyerekeim vannak, vannak dolgok, amiket nem szívesen mondok ki. Szerencsére ez nem homályosítja el a velem egy háztartásban élő kiskorúak szemét.

***

Múlt hétvégét bezárkózva töltöttük, mert csak így volt lehetőség rá, hogy percenként mérjük, most már az összes gyerek, lázát.

Hogy könnyebben teljen az idő vásároltunk új DVD filmeket.

DVD film vásárlás nálam nagyon bonyolult algoritmus szerint történik. Nem akarom most részletezni, de nagyon sok tényezőt veszek egyszerre figyelembe. Többek között, figyelek a film árára (1000 Ft alatt), a történetre, a film értékre… Hogy nehezítsem a helyzetet, a gyerekeket is magammal viszem, hadd szóljanak bele.

És jelen esetben A. is kiegészítette társaságunkat. És nyilván Papikánk DVD vásárlás közben nem követ semmiféle bonyolult algoritmust. Csak választ 1-2 filmet.

És nyugodtan válogatok, nézelődök a gyerekekkel. És már ki is választottunk egy magyar népmesés leértékelt DVD-t, amikor A. csillogó szemekkel közelít felénk.

A.: Vegyük meg ezt a filmet. Láttam. Nagyon jó.
Gyerekek: Mi ez?
A.: Kung Fu Panda.

És itt el is szabadult a pokol. A gyerekek kiabálni kezdtek, hogy hurrá. És hurrá. AZ ÖRJÖNGŐ ÖTÖS. HURRÁ.

Én meg állok közöttük, mint egy idióta.

MI VAN? Milyen őrjöngő ötös?

MIRŐL MARADTAM LE MÁR MEGINT?

***

Eddig háromszor néztük meg a filmet.

Az első alkalommal lemaradtam az első pár percről. És azt gondoltam ezért nem értem, hogy lehet egy libának panda gyereke. És amikor szűklátókörűséggel vádoltak a legközelebbi rokonaim, feleslegesen felizgattam magamat, így nem is néztem végig a filmet.

Másodszor már sikerült majdnem végignéznem, de csak majdnem, a végéről, a nyilvánvalóan legfontosabb részről, újból lemaradtam.

Harmadszor végre már a végét is láttam a filmnek, de nem ez volt a jó benne, hanem, hogy Bakkával néztem meg. És az ő kommentárjai nagyban növelték a film értékét.

A film egyik kulcsjelenetében a két öreg kung fu mester beszélget.

És az öregebbik átadja a jelképes stafétabotot a nem-olyan-öregnek.

És ha kevésbé lennék cinikus, még szépnek is mondanám a jelenetet, ahogy a nagyon öreg, megfáradt mester eltűnik a rózsaszín cseresznyefavirágszirmok (hova jön a kötőjel?) között. Nyilvánvalóan elment. Mondjuk nem egy úton, hanem bele a semmibe. De eszembe sem jutott, hogy ez most a halál. Persze ott volt a lányom, hogy figyelmeztessen.

Bakka: Látod, Mamika, itt halt meg.
Én: Nem halt meg, csak elment.
Bakka: Meghalt.
Én: Elment.
Bakka: Mamika, nem elment, hanem meghalt.
Én: Csak elment.
Bakka: Meghalt.
Én: Elment.
Bakka: Meghalt.
Én: Elment.
Bakka [mint anya a hülye gyerekéhez]: Igen, Mamika. Elment. Elment a sírba.

Nem tudom, milyen arckifejezést vághattam, mert Bakka úgy döntött megvigasztal.

Bakka: De ne izgulj, Mamika, lehet, hogy a második részben vissza fog jönni. [kicsit elgondolkozva] Persze csak, ha csinálnak majd második részt.

Mit mondjak?

Nem vártam még rajzfilm második részét ennyire…