Vendégségben vagyunk vasárnap este. Másnap dolgoznom kell, így a terv egyszerű és nagyszerű: Hazafelé ZK-t bedobjuk a Mamámhoz, hogy az éjszakát és a másnap délelőttöt ott töltsük. Mivel későre jár már, és Pepe fekvés idején jócskán túl vagyunk, épp csak meg fogunk állni és kilökjük a kicsit az autóból. Hogy ne ijedjen meg, előretelefonálunk Katinak, mikor jöjjön le a ház elé a kis unokáját összeszedni.
Ez egy jó terv, ahogy Pepe mondaná.
Nézzük a kivitelezés részleteit:
1. Bakka sírni kezd, hogy ő miért nem maradhat Katinál. Miért is? Mert óvoda van. De ő ott akar maradni. Rendben maradjon.
2. Felhívjuk az anyukámat, hogy csöppet módosult a terv egy gyerek helyett kettőt kap. Nem gond.
3. Megérkezünk. Bakka kiszáll a kocsiból.
4. ZK hiszti rohamot kap. Mert azt hitte, csak ő egyedül marad Katinál. Sír és üvölt. Nem hajlandó kiszállni az autóból. Anyukám nem tudja kirángatni. Papikánk kiszáll, hogy segítsen. ZK üvölt, miért marad ott a testvére Katinál, amikor Ő EGYEDÜL AKAR OTT ALUDNI. Nem lehet a lányommal szót érteni. Egyre durvábban fenyegetőzik: JÓ AKKOR ITT MARADOK, DE NEM VESZEM FEL A KABÁTOMAT. Ezen a ponton persze már senkit sem érdekel, hogy nem vesz kabátot az ömlő esőben, mert végre méltóztatott kiszállni az autóból.
5. Papika visszaszáll az autóba. Én viszont kiszállok, mert Bakka elkezdett sírni, hogy pusziljam meg, mert nagyon hiányzom neki. És tovább sír, „nagyon fogsz hiányozni, Mamika”. Na, persze.
6. Bakka sír, kísérjem fel Katihoz. Rendben. Felkísérem.
7. Erre ZK, aki közben megnyugodott, is rákezdi. Ha Bakkát én kísérem fel, akkor őt Papika VIGYE FEL.
8. NA JÓ EBBŐL ELÉG. MINDENKI FELMEGY EGYEDÜL ÉS ÖNÁLLÓAN, VAGY NEM MARAD ITT SENKI.
9. Bakka a kiabálásomtól és ZK sírásától, annyira felizgatta magát, hogy összehányja az előkertet. Én rutinosan félreállok, de az anyukám nem volt ilyen szerencsés.
10. A hányás hatására változik a terv: Természetesen minden úgy lesz, ahogy a gyerekek kérik.
11. Papika kiszáll az autóból. Felviszi ZK-t Katihoz.
12. Bakka inkább hazajön velünk.
13. Büdös szájú lányomat beültetem az autóba. Bekötöm a biztonsági övét. Bakka sírni kezd. Inkább itt maradna Katinál.
14. Semmi gond. Kiszedem az autóból. Papika közben visszaérkezik. Nem érti, mi van. Elmagyarázom. Szó nélkül visszaül az autóba.
15. Felkísérem Bakkát Katihoz. Kati nagyon örül, hogy mindkét lány marad nála. Bakka belép a lakásba. Sírni kezd. Inkább mégis hazajön.
16. Semmi gond. Lemegyünk az autóhoz. Papika elég rutinos, nem kérdez semmit. Beültetem Bakkát, bekötöm a biztonsági övét.
17. Én is beülök. Becsatolom magam. És szép nyugodtan hazagurulunk.
2009. március 31., kedd
2009. március 30., hétfő
Egy ötfokú skálán kettes drámaiságú hétvégénk néhány pillanata…
1. Új homokozó kell a lányoknak, mert a régit megette az idő. Hivatalosan ZK kapja a faszerkezetet. „Rózsaszínt szeretnék.” „ZK nincs rózsaszínű homokozó.” Rövidúton kiderült, hogy nem a homokozónak kell rózsaszínűnek lenni, hanem a homokozónak ÉS A HOMOKNAK IS.
2. A lázgörcs elég drámai volt, így Bakka más taktikát választott: Napok óta 37,5 és 38,0 fok közötti a hőfoka. És köhög. Koncert füleinknek! Szombat délután aztán ZK is beszállt a buliba, 38,3-mal…
3. Szombaton moziba ment Pepe az iskolával. Délben, amikor érte mentünk és kérdeztem, minden rendben van-e, meglepetésemre Pepe azt mondta, hogy nem. Mi volt a gond? „Ez legyen inkább az én dolgom!” jött a férfias válasz. Este aztán már a paplan alatt bőgött. Beavatott minket is. Mondjuk nem olyan az ügy, amiben segíteni tudnánk, de azért próbáltuk legjobb tudásunk szerint megnyugtatni. Hosszú volt az este…
4. Úgy gondoltuk, jó buli lesz, ha Papika a gyerekekkel festi le a fent említett homokozót. Az alapozással még nem volt (annyi) gond, de a festés… Bevallom, behúzódtam a házba… Így nincs első-kézből információm.
5. Kertészkedünk. Ez számomra mindig drámai. Mert bármit ültetek, kipusztul. Mondjuk a mostani növényhullás, még a szomszéd számlájára írható. Aki úgy gondolta, jó ötlet a kerítés melletti gyomnövényeit kémiai úton kiirtani. Így persze mentek a mi növényeink is… Dolgoztunk, hogy a szánalmas látványt, valami kevésbé szánalmassal pótoljuk…
2. A lázgörcs elég drámai volt, így Bakka más taktikát választott: Napok óta 37,5 és 38,0 fok közötti a hőfoka. És köhög. Koncert füleinknek! Szombat délután aztán ZK is beszállt a buliba, 38,3-mal…
3. Szombaton moziba ment Pepe az iskolával. Délben, amikor érte mentünk és kérdeztem, minden rendben van-e, meglepetésemre Pepe azt mondta, hogy nem. Mi volt a gond? „Ez legyen inkább az én dolgom!” jött a férfias válasz. Este aztán már a paplan alatt bőgött. Beavatott minket is. Mondjuk nem olyan az ügy, amiben segíteni tudnánk, de azért próbáltuk legjobb tudásunk szerint megnyugtatni. Hosszú volt az este…
4. Úgy gondoltuk, jó buli lesz, ha Papika a gyerekekkel festi le a fent említett homokozót. Az alapozással még nem volt (annyi) gond, de a festés… Bevallom, behúzódtam a házba… Így nincs első-kézből információm.
5. Kertészkedünk. Ez számomra mindig drámai. Mert bármit ültetek, kipusztul. Mondjuk a mostani növényhullás, még a szomszéd számlájára írható. Aki úgy gondolta, jó ötlet a kerítés melletti gyomnövényeit kémiai úton kiirtani. Így persze mentek a mi növényeink is… Dolgoztunk, hogy a szánalmas látványt, valami kevésbé szánalmassal pótoljuk…
2009. március 27., péntek
ZK egy random délelőttje
1. Elvisszük a nagyokat iskolába/óvodába. ZK egyedül öltözik: Hosszú sötétkék póló, rá egy fehér kombiné. Fehér mintás nylon harisnya, tavalyi modell, így lehet, hogy inkább szürkét kellene írnom. Kék pörgős szoknya.
2. Hazaérkezés után ZK automatikusan átöltözik. Balett-ruhát vesz, mert a délelőtt nagy részét táncolással tölti. Nem, inkább nem táncol, hanem tornázik. Amihez nem megfelelő a balett-ruha, hanem tornaruha kell. Átöltözik. A táncos tornától viszont melege lesz. Kettőt fordulok, a gyereken már csak egy forrónadrág van.
3. Elég volt a sportolásból, festegetni szeretne. Természetesen a kreatív programot megelőzi az átöltözés. Új harisnya kerül elő, hófehér. És a legszebb pántos ruha. Alatta foltos rózsaszín felső.
4. Festés után elzavarom kezet mosni, aminek eredményeképpen minden holmija vizes lesz. Emiatt szükségessé válik az átöltözés. Előkerül a hímzett farmer és egy virágmintás rövid ujjú póló. Lepihen egy kicsit. Nyilván elfáradt a sok átöltözésben.
5. Nekilátok az ebéd elkészítéséhez. Hol van ZK? Hát a gardrób szobában. Valami gond lehet a farmerrel, mert újra átöltözik. Inkább mégis szoknyát húz. De nem azt, amit reggel már viselt, hanem egy másikat. Amihez persze egy új felső dukál. SZUPER!
6. ZK ebédelünk! Igazán meg kell értenem, hogy egy úrilány ebédhez mindenképpen átöltözik. ZK is így tesz. Szerencsére Bakka nincs itthon, mert az ő legszebb ruháját ölti magára ZK az ebédhez. Elzavarom az asztaltól, hogy öltözzön át. Mert ha összekoszoljuk Bakka ruháját, nem fogjuk zsebre tenni, amit kapunk tőle. Semmi gond, ZK boldogan átöltözik. Ezúttal a moshatatlan Barbie jelmezét ölti magára. Talán próbálkozzunk valami más összeállítással! Semmi gond. ZK jobban szeret öltözködni, mint enni, így boldogan vonul el, hogy újra átöltözzön. Egy újabb szoknya-póló összeállítás kerül elő.
7. Megebédelünk. Valami csoda folytán a lányom nem eszi le magát. Kezet mos. És nem is lesz vizes egyetlen ruhadarab. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ebéd után nem öltözik át. Illetve vetkőzik le. Mert a délutáni alváshoz természetesen hálóing kell…
2. Hazaérkezés után ZK automatikusan átöltözik. Balett-ruhát vesz, mert a délelőtt nagy részét táncolással tölti. Nem, inkább nem táncol, hanem tornázik. Amihez nem megfelelő a balett-ruha, hanem tornaruha kell. Átöltözik. A táncos tornától viszont melege lesz. Kettőt fordulok, a gyereken már csak egy forrónadrág van.
3. Elég volt a sportolásból, festegetni szeretne. Természetesen a kreatív programot megelőzi az átöltözés. Új harisnya kerül elő, hófehér. És a legszebb pántos ruha. Alatta foltos rózsaszín felső.
4. Festés után elzavarom kezet mosni, aminek eredményeképpen minden holmija vizes lesz. Emiatt szükségessé válik az átöltözés. Előkerül a hímzett farmer és egy virágmintás rövid ujjú póló. Lepihen egy kicsit. Nyilván elfáradt a sok átöltözésben.
5. Nekilátok az ebéd elkészítéséhez. Hol van ZK? Hát a gardrób szobában. Valami gond lehet a farmerrel, mert újra átöltözik. Inkább mégis szoknyát húz. De nem azt, amit reggel már viselt, hanem egy másikat. Amihez persze egy új felső dukál. SZUPER!
6. ZK ebédelünk! Igazán meg kell értenem, hogy egy úrilány ebédhez mindenképpen átöltözik. ZK is így tesz. Szerencsére Bakka nincs itthon, mert az ő legszebb ruháját ölti magára ZK az ebédhez. Elzavarom az asztaltól, hogy öltözzön át. Mert ha összekoszoljuk Bakka ruháját, nem fogjuk zsebre tenni, amit kapunk tőle. Semmi gond, ZK boldogan átöltözik. Ezúttal a moshatatlan Barbie jelmezét ölti magára. Talán próbálkozzunk valami más összeállítással! Semmi gond. ZK jobban szeret öltözködni, mint enni, így boldogan vonul el, hogy újra átöltözzön. Egy újabb szoknya-póló összeállítás kerül elő.
7. Megebédelünk. Valami csoda folytán a lányom nem eszi le magát. Kezet mos. És nem is lesz vizes egyetlen ruhadarab. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ebéd után nem öltözik át. Illetve vetkőzik le. Mert a délutáni alváshoz természetesen hálóing kell…
2009. március 26., csütörtök
Kung Fu Panda
Nem szeretem az eufemizmusokat.
Ez persze jól hangzik, de először is utána kell néznem, tényleg azt írtam le, amire gondoltam.
Igen, erről beszélek.
De mióta gyerekeim vannak, vannak dolgok, amiket nem szívesen mondok ki. Szerencsére ez nem homályosítja el a velem egy háztartásban élő kiskorúak szemét.
***
Múlt hétvégét bezárkózva töltöttük, mert csak így volt lehetőség rá, hogy percenként mérjük, most már az összes gyerek, lázát.
Hogy könnyebben teljen az idő vásároltunk új DVD filmeket.
DVD film vásárlás nálam nagyon bonyolult algoritmus szerint történik. Nem akarom most részletezni, de nagyon sok tényezőt veszek egyszerre figyelembe. Többek között, figyelek a film árára (1000 Ft alatt), a történetre, a film értékre… Hogy nehezítsem a helyzetet, a gyerekeket is magammal viszem, hadd szóljanak bele.
És jelen esetben A. is kiegészítette társaságunkat. És nyilván Papikánk DVD vásárlás közben nem követ semmiféle bonyolult algoritmust. Csak választ 1-2 filmet.
És nyugodtan válogatok, nézelődök a gyerekekkel. És már ki is választottunk egy magyar népmesés leértékelt DVD-t, amikor A. csillogó szemekkel közelít felénk.
A.: Vegyük meg ezt a filmet. Láttam. Nagyon jó.
Gyerekek: Mi ez?
A.: Kung Fu Panda.
És itt el is szabadult a pokol. A gyerekek kiabálni kezdtek, hogy hurrá. És hurrá. AZ ÖRJÖNGŐ ÖTÖS. HURRÁ.
Én meg állok közöttük, mint egy idióta.
MI VAN? Milyen őrjöngő ötös?
MIRŐL MARADTAM LE MÁR MEGINT?
***
Eddig háromszor néztük meg a filmet.
Az első alkalommal lemaradtam az első pár percről. És azt gondoltam ezért nem értem, hogy lehet egy libának panda gyereke. És amikor szűklátókörűséggel vádoltak a legközelebbi rokonaim, feleslegesen felizgattam magamat, így nem is néztem végig a filmet.
Másodszor már sikerült majdnem végignéznem, de csak majdnem, a végéről, a nyilvánvalóan legfontosabb részről, újból lemaradtam.
Harmadszor végre már a végét is láttam a filmnek, de nem ez volt a jó benne, hanem, hogy Bakkával néztem meg. És az ő kommentárjai nagyban növelték a film értékét.
A film egyik kulcsjelenetében a két öreg kung fu mester beszélget.
És az öregebbik átadja a jelképes stafétabotot a nem-olyan-öregnek.
És ha kevésbé lennék cinikus, még szépnek is mondanám a jelenetet, ahogy a nagyon öreg, megfáradt mester eltűnik a rózsaszín cseresznyefavirágszirmok (hova jön a kötőjel?) között. Nyilvánvalóan elment. Mondjuk nem egy úton, hanem bele a semmibe. De eszembe sem jutott, hogy ez most a halál. Persze ott volt a lányom, hogy figyelmeztessen.
Bakka: Látod, Mamika, itt halt meg.
Én: Nem halt meg, csak elment.
Bakka: Meghalt.
Én: Elment.
Bakka: Mamika, nem elment, hanem meghalt.
Én: Csak elment.
Bakka: Meghalt.
Én: Elment.
Bakka: Meghalt.
Én: Elment.
Bakka [mint anya a hülye gyerekéhez]: Igen, Mamika. Elment. Elment a sírba.
Nem tudom, milyen arckifejezést vághattam, mert Bakka úgy döntött megvigasztal.
Bakka: De ne izgulj, Mamika, lehet, hogy a második részben vissza fog jönni. [kicsit elgondolkozva] Persze csak, ha csinálnak majd második részt.
Mit mondjak?
Nem vártam még rajzfilm második részét ennyire…
Ez persze jól hangzik, de először is utána kell néznem, tényleg azt írtam le, amire gondoltam.
Igen, erről beszélek.
De mióta gyerekeim vannak, vannak dolgok, amiket nem szívesen mondok ki. Szerencsére ez nem homályosítja el a velem egy háztartásban élő kiskorúak szemét.
***
Múlt hétvégét bezárkózva töltöttük, mert csak így volt lehetőség rá, hogy percenként mérjük, most már az összes gyerek, lázát.
Hogy könnyebben teljen az idő vásároltunk új DVD filmeket.
DVD film vásárlás nálam nagyon bonyolult algoritmus szerint történik. Nem akarom most részletezni, de nagyon sok tényezőt veszek egyszerre figyelembe. Többek között, figyelek a film árára (1000 Ft alatt), a történetre, a film értékre… Hogy nehezítsem a helyzetet, a gyerekeket is magammal viszem, hadd szóljanak bele.
És jelen esetben A. is kiegészítette társaságunkat. És nyilván Papikánk DVD vásárlás közben nem követ semmiféle bonyolult algoritmust. Csak választ 1-2 filmet.
És nyugodtan válogatok, nézelődök a gyerekekkel. És már ki is választottunk egy magyar népmesés leértékelt DVD-t, amikor A. csillogó szemekkel közelít felénk.
A.: Vegyük meg ezt a filmet. Láttam. Nagyon jó.
Gyerekek: Mi ez?
A.: Kung Fu Panda.
És itt el is szabadult a pokol. A gyerekek kiabálni kezdtek, hogy hurrá. És hurrá. AZ ÖRJÖNGŐ ÖTÖS. HURRÁ.
Én meg állok közöttük, mint egy idióta.
MI VAN? Milyen őrjöngő ötös?
MIRŐL MARADTAM LE MÁR MEGINT?
***
Eddig háromszor néztük meg a filmet.
Az első alkalommal lemaradtam az első pár percről. És azt gondoltam ezért nem értem, hogy lehet egy libának panda gyereke. És amikor szűklátókörűséggel vádoltak a legközelebbi rokonaim, feleslegesen felizgattam magamat, így nem is néztem végig a filmet.
Másodszor már sikerült majdnem végignéznem, de csak majdnem, a végéről, a nyilvánvalóan legfontosabb részről, újból lemaradtam.
Harmadszor végre már a végét is láttam a filmnek, de nem ez volt a jó benne, hanem, hogy Bakkával néztem meg. És az ő kommentárjai nagyban növelték a film értékét.
A film egyik kulcsjelenetében a két öreg kung fu mester beszélget.
És az öregebbik átadja a jelképes stafétabotot a nem-olyan-öregnek.
És ha kevésbé lennék cinikus, még szépnek is mondanám a jelenetet, ahogy a nagyon öreg, megfáradt mester eltűnik a rózsaszín cseresznyefavirágszirmok (hova jön a kötőjel?) között. Nyilvánvalóan elment. Mondjuk nem egy úton, hanem bele a semmibe. De eszembe sem jutott, hogy ez most a halál. Persze ott volt a lányom, hogy figyelmeztessen.
Bakka: Látod, Mamika, itt halt meg.
Én: Nem halt meg, csak elment.
Bakka: Meghalt.
Én: Elment.
Bakka: Mamika, nem elment, hanem meghalt.
Én: Csak elment.
Bakka: Meghalt.
Én: Elment.
Bakka: Meghalt.
Én: Elment.
Bakka [mint anya a hülye gyerekéhez]: Igen, Mamika. Elment. Elment a sírba.
Nem tudom, milyen arckifejezést vághattam, mert Bakka úgy döntött megvigasztal.
Bakka: De ne izgulj, Mamika, lehet, hogy a második részben vissza fog jönni. [kicsit elgondolkozva] Persze csak, ha csinálnak majd második részt.
Mit mondjak?
Nem vártam még rajzfilm második részét ennyire…
2009. március 25., szerda
Matekdolgozat Pepe módra
Pepe hazahozta a matekdolgozatát. Már előre figyelmeztetett, hogy 73 százalék lett.
Ha 73, akkor 73. Ez van. Elmondja, megbeszéljük. Nem igazán akarom ezzel (is) csesztetni a gyereket.
Pepét viszont valószínű izgatta a dolog, mert nemcsak azt jelentette be, hogy jelentkezett javítódolgozatra, hanem meg is mutatta a dolgozatot, és kérte, adjak neki hasonló gyakorló feladatokat a másnapi dolgozathoz.
Kb. negyed óra alatt megértettem mi a feladat.
A dolgozat két részből állt.
Az első részben két számot kellett összeadni.
A második részben ugyanezeknek az összeadásokkal kellett dolgozni. A feladat az volt, hogy az összeadás második tagját kellett felbontani két számra, úgy, hogy a bontás első tagja és az eredeti összeadás első tagjának az összege 10 legyen. Értitek? Nem. Nem baj, ahogy írtam, nekem is kb. negyed óra kellett, hogy kibogozzam a dolgot. Mert nem volt instrukció. Csak Pepe magyarázatára, és a tanító néni javításra hagyatkozhattunk. Meg A. közbekotyogására.
„Mamika, csináld már a gyakorló feladatokat.”
Rendben. Megcsináltam 10 példát.
Pepe elkezd dolgozni rajtuk. Megcsinálja az első hármat. Majd megáll a munkában és közli velem: „Ilyenkor azt szoktam megjátszani, hogy melyik lesz a legnagyobb szám.”
Először nem is értettem, mit mond a gyerek. Nyilván megint hülyeséget beszél. De aztán kiderült, pontosan tudja, mit beszél. Mit a lóversenyen, ahol lehet tenni lovakra. A gyerekem megállt a feladat egyharmadánál, hogy fogadjon arra SAJÁT MAGÁVAL, melyik összeadásnak lesz a legnagyobb az összege.
Megtette a téteket, majd folytatta a feladatot.
És milyen jó, hogy kért a gyerek gyakorlófeladatot. Mert így már egész más szemmel tekintek a 73 százalékra. Hogy milyen jó eredmény ez! Hiszen a dolgozatra szánt idő nagy részét fogadójáték kidolgozásával és lebonyolításával tölti a gyerek…
Ha 73, akkor 73. Ez van. Elmondja, megbeszéljük. Nem igazán akarom ezzel (is) csesztetni a gyereket.
Pepét viszont valószínű izgatta a dolog, mert nemcsak azt jelentette be, hogy jelentkezett javítódolgozatra, hanem meg is mutatta a dolgozatot, és kérte, adjak neki hasonló gyakorló feladatokat a másnapi dolgozathoz.
Kb. negyed óra alatt megértettem mi a feladat.
A dolgozat két részből állt.
Az első részben két számot kellett összeadni.
A második részben ugyanezeknek az összeadásokkal kellett dolgozni. A feladat az volt, hogy az összeadás második tagját kellett felbontani két számra, úgy, hogy a bontás első tagja és az eredeti összeadás első tagjának az összege 10 legyen. Értitek? Nem. Nem baj, ahogy írtam, nekem is kb. negyed óra kellett, hogy kibogozzam a dolgot. Mert nem volt instrukció. Csak Pepe magyarázatára, és a tanító néni javításra hagyatkozhattunk. Meg A. közbekotyogására.
„Mamika, csináld már a gyakorló feladatokat.”
Rendben. Megcsináltam 10 példát.
Pepe elkezd dolgozni rajtuk. Megcsinálja az első hármat. Majd megáll a munkában és közli velem: „Ilyenkor azt szoktam megjátszani, hogy melyik lesz a legnagyobb szám.”
Először nem is értettem, mit mond a gyerek. Nyilván megint hülyeséget beszél. De aztán kiderült, pontosan tudja, mit beszél. Mit a lóversenyen, ahol lehet tenni lovakra. A gyerekem megállt a feladat egyharmadánál, hogy fogadjon arra SAJÁT MAGÁVAL, melyik összeadásnak lesz a legnagyobb az összege.
Megtette a téteket, majd folytatta a feladatot.
És milyen jó, hogy kért a gyerek gyakorlófeladatot. Mert így már egész más szemmel tekintek a 73 százalékra. Hogy milyen jó eredmény ez! Hiszen a dolgozatra szánt idő nagy részét fogadójáték kidolgozásával és lebonyolításával tölti a gyerek…
2009. március 24., kedd
A kórházi élmény
Elég gyorsan kiderült, hogy egy vírus okozhatta a lázgörcsöt, és ZK-nak nincs semmi különösebb baja, de ennek ellenére múlt héten két napot kórházban kellett töltenem vele.
Nagyon gyorsan peregtek az események, így magam sem értem, hogyan de egy nagyon szép baba-mama szobába kerültünk egy TÜDŐOSZTÁLYON.
Az egyik nagymamával minden évben novembertől-márciusig, kis túlzással, közel harcot kell vívnom, hogy ne vigye a gyerekeket játszóházba, mert ott mindenféle kórokozók vannak. És bármilyen betegséget összeszedhetnek! Ezek után gondolhatjátok, hogy éreztem magam egy KÓRHÁZBAN. A TÜDŐOSZTÁLYON. Mennyi kórokozó lehet itt! Így ki is adtam ZK-nak az utasítást: Ezt a szobát nem hagyjuk el, míg Papika értünk nem jön.
Az első néhány óra éjszakára esett, így nem volt gond ZK-t lefoglalni. Hogy nappal mit csináltunk? Azt gondoltam, erről nem kell majd senkinek sem beszámolnom…
Kis ugrás a történetben:
Péntek délután hazaérkezünk. A gyerekek játszanak. Én próbálom összeszedni magamat. Gondoltam első lépésként gondoltam rendet rakok a házban. Elkezdtem pakolni, mosni, pakolni, kicsomagolni. Amikor kezembe került a lázmérő.
Ekkor ZK-nak már két napja nem volt láza, sőt még hőemelkedése sem. A kórházban sikeresen mutatta a tökéletesen egészséges gyerek képét. Hazaérkezésünk után néhány órával azonban újra 38,7-et mértem.
Mit mondjak? Kapkodni kezdtünk. Gyógyszer. Kúp. Hűtőfürdő. Ez utóbbiért nem lelkesedett lányom.
Én: ZK! Vagy beülsz a kádba, vagy megyünk vissza a kórházba!
ZK [gondolkodás]: Menjünk vissza a kórházba!
Basszus kulcs. Basszus kulcs.
És a nagyok is kezdtek gyanút fogni.
Pepe: ZK, mit csináltál a kórházban?
ZK: Tévét néztem. A Jetixet.
Pepe: Na, ne hülyéskedj!
Ugyanis itthon nincs TV-nézés. Igen, néznek TV-t, de nem a csatornákat, hanem maximum DVD-n filmet.
ZK: De, Pepe, egész nap TV-t néztünk.
Pepe: Nem hiszem el. Mamika, mit csináltatok a kórházban?
Én: Hát TV-t néztünk. És csokit ettünk.
Pepe: Na ne! De jó neked ZK! Hogy irigyellek!
Igen, igen: A nővéreknek, orvosoknak és a Jetix TV csatornának* köszönhetően a lányomnak paradicsomi élmény lett a két nap kórház.
Én csak abban reménykedem, hogy nem hoztunk haza semmi fertőzést. Mert két napig Jetix-et** nézni számomra BÜNTETÉS volt…
* Mert a lányomnak a bebe tv, a Minimax és a Cartoon Network már unalmas…
** És nem hiszem el a nagymamáknak, hogy náluk sosem nézik a gyerekek a Jetix-et, mert ZK minden egyes sorozat esetében képben volt. És azt is tudta, ki az a Hannah Montana. Amiről a szüleinek fogalma sem volt… „Tudod, Mamika, amiben az a fiú is van. Jackson.” De itt már tényleg elvesztettem a fonalat...
Nagyon gyorsan peregtek az események, így magam sem értem, hogyan de egy nagyon szép baba-mama szobába kerültünk egy TÜDŐOSZTÁLYON.
Az egyik nagymamával minden évben novembertől-márciusig, kis túlzással, közel harcot kell vívnom, hogy ne vigye a gyerekeket játszóházba, mert ott mindenféle kórokozók vannak. És bármilyen betegséget összeszedhetnek! Ezek után gondolhatjátok, hogy éreztem magam egy KÓRHÁZBAN. A TÜDŐOSZTÁLYON. Mennyi kórokozó lehet itt! Így ki is adtam ZK-nak az utasítást: Ezt a szobát nem hagyjuk el, míg Papika értünk nem jön.
Az első néhány óra éjszakára esett, így nem volt gond ZK-t lefoglalni. Hogy nappal mit csináltunk? Azt gondoltam, erről nem kell majd senkinek sem beszámolnom…
Kis ugrás a történetben:
Péntek délután hazaérkezünk. A gyerekek játszanak. Én próbálom összeszedni magamat. Gondoltam első lépésként gondoltam rendet rakok a házban. Elkezdtem pakolni, mosni, pakolni, kicsomagolni. Amikor kezembe került a lázmérő.
Ekkor ZK-nak már két napja nem volt láza, sőt még hőemelkedése sem. A kórházban sikeresen mutatta a tökéletesen egészséges gyerek képét. Hazaérkezésünk után néhány órával azonban újra 38,7-et mértem.
Mit mondjak? Kapkodni kezdtünk. Gyógyszer. Kúp. Hűtőfürdő. Ez utóbbiért nem lelkesedett lányom.
Én: ZK! Vagy beülsz a kádba, vagy megyünk vissza a kórházba!
ZK [gondolkodás]: Menjünk vissza a kórházba!
Basszus kulcs. Basszus kulcs.
És a nagyok is kezdtek gyanút fogni.
Pepe: ZK, mit csináltál a kórházban?
ZK: Tévét néztem. A Jetixet.
Pepe: Na, ne hülyéskedj!
Ugyanis itthon nincs TV-nézés. Igen, néznek TV-t, de nem a csatornákat, hanem maximum DVD-n filmet.
ZK: De, Pepe, egész nap TV-t néztünk.
Pepe: Nem hiszem el. Mamika, mit csináltatok a kórházban?
Én: Hát TV-t néztünk. És csokit ettünk.
Pepe: Na ne! De jó neked ZK! Hogy irigyellek!
Igen, igen: A nővéreknek, orvosoknak és a Jetix TV csatornának* köszönhetően a lányomnak paradicsomi élmény lett a két nap kórház.
Én csak abban reménykedem, hogy nem hoztunk haza semmi fertőzést. Mert két napig Jetix-et** nézni számomra BÜNTETÉS volt…
* Mert a lányomnak a bebe tv, a Minimax és a Cartoon Network már unalmas…
** És nem hiszem el a nagymamáknak, hogy náluk sosem nézik a gyerekek a Jetix-et, mert ZK minden egyes sorozat esetében képben volt. És azt is tudta, ki az a Hannah Montana. Amiről a szüleinek fogalma sem volt… „Tudod, Mamika, amiben az a fiú is van. Jackson.” De itt már tényleg elvesztettem a fonalat...
2009. március 23., hétfő
Nagyban javítaná életminőségemet, ha…
… napjában csak néhányszor játszanám le magamban azt a jelenetet, amikor ZK a magas láztól elveszti az eszméletét, és nem néhány tucatszor.
… ha nem gondolkozom azon, mi lett volna, ha nem jön a mentő.
… ha nem úgy játszanám le a fejemben a jelenetet, hogy egyedül vagyok a három gyerekkel.
… ha nem hallanám állandóan Bakka sírását, aki azt kérdezgeti, hogy „fogjuk még ZK-t élve látni?”.
… ha nem azon agyalnék, hogyan lehet a hűtő-fürdőt vonzóvá tenni egy kisgyerekek számára.
… ha nem mérném ZK lázát, úgy percenként. Na jó, kétpercenként. Nincs láza. Szerintem már neki is feltűnt, hogy az anyja meggárgyult…
PS: Ahogy ezt írom, ZK az ágyon ugrál és ordibál. Jól van!
… ha nem gondolkozom azon, mi lett volna, ha nem jön a mentő.
… ha nem úgy játszanám le a fejemben a jelenetet, hogy egyedül vagyok a három gyerekkel.
… ha nem hallanám állandóan Bakka sírását, aki azt kérdezgeti, hogy „fogjuk még ZK-t élve látni?”.
… ha nem azon agyalnék, hogyan lehet a hűtő-fürdőt vonzóvá tenni egy kisgyerekek számára.
… ha nem mérném ZK lázát, úgy percenként. Na jó, kétpercenként. Nincs láza. Szerintem már neki is feltűnt, hogy az anyja meggárgyult…
PS: Ahogy ezt írom, ZK az ágyon ugrál és ordibál. Jól van!
2009. március 20., péntek
Lázgörcs
Lázgörcs után két órával. Gyorsan visszatért belé az élet (és a lélek). A kép szerda este készült a kórházban, hogy a külföldön tartozkodó apukának bizonyítsam, megvan a gyereke. Most (péntek du) már itthon vagyunk. Írok majd, ha tudok már vicceskedni...
2009. március 18., szerda
Nyílt óra
Pepe iskolájában nyílt órákat tartottak az alsó tagozaton. A szerencsés csillagállásnak köszönhetően el tudtam menni, megtekinteni, mit is csinál a gyerekem az iskolában. Három órát néztem meg: Ének, matek és magyar. A teljesség igénye nélkül a lista:
1. Becsöngetnek. Rohan ki a táskájához a könyveiért. Eddig a barátaival tárgyalt valami nagyon fontos ügyet. Nem volt ideje a füzetekkel törődni…
2. Énekórán jelentkezik előéneklésre. Minden szülő röhög a fahangján. Nem igazán zavarja.
3. A tanító néni kérésére megpróbálja bekötni a cipőjét.
4. Kipakolja a ceruzáit a tolltartóból. Bepakolja őket a műanyag ritmushangszerbe.
5. A szétgurult ceruzákat felszedi.
6. Távcsőként használja a ritmushangszert. Kevés hiányzik ahhoz, hogy a csőben lévő ceruzáival ne verje ki a saját szemét.
7. A szétgurult ceruzákat felszedi.
8. „Elment az eszed, Csabi?”, hangos felkiáltással szúrja le barátját, aki nem a megfelelő nőt választotta a páros munkához.
9. Játszik a ceruzáival. A szétgurultakat összeszedi.
10. A tanító néni kérésére megpróbálja bekötni a cipőjét.
11. Olvasás feladat: Egy mese részeit kell sorba rakni. A fiam tippeléssel próbálja megoldani a feladatot, mert olvasni még nem tud. Nem sikerül.
12. Kikéri magát WC-re. Az óra közben. Mielőtt kimenne, ölelget, csókolgat. Az ajtónál ülök, hallom, hogy jön vissza, de nem jön be a terembe. Hallom a csörömpölést. Össze kell szednie a zsebéből kihulló köveket.
13. Játszik a ceruzáival. A szétgurultakat összeszedi.
14. A tanító néni kérésére megpróbálja bekötni a cipőjét.
15. Jelentkezik. Állandóan jelentkezik. Ha felszólítják, gyorsan próbál valami válaszfélét kigondolni.
16. „Belecsimpaszkodott” szóval kell példamondatot mondani. Valami nagyon bonyolult hegymászótörténettel áll elő a fiam. Mindenki izgatottan várja a SZÓT. A hosszú mese végén, aztán a hegymászó belecsimpaszkodott egy kiálló sziklába és sikerült felhúznia magát.
17. Játszik a ceruzáival. A szétgurultakat összeszedi.
18. A tanító néni kérésére megpróbálja bekötni a cipőjét.
19. Kikéri magát WC-re. ÚJRA.
20. Komolyan összeveszik egy rózsaszínű osztálytársával. Úgy tűnik két vezéregyéniség is van az asztaluknál. És nem tudják eldönteni, ki legyen a mese főszereplője. A kislány sír és árulkodik. A fiam kő-papír-ollóval akarja eldönteni a kérdést. Így ahelyett, hogy a mesei élőképen dolgoznának, a hatos asztal játékbarlanggá változik és vad kő-papír-olló csata alakul ki. A fiam persze veszít, de ez mégsem jelenti azt, hogy nem ő lesz a róka...
21. A szülőkkel együtt komolyan izgulunk a mesében szereplő kiscsirke életéért, mert Pepe úgy szorítja a földre a gyereket, hogy mindkettőnek lila a feje. A fiamnak az erőlködéstől. A kiscsirke-szereplőnek meg az oxigénhiánytól. Szerencsére aztán kicsöngetnek… Egy emberként sóhajtanak fel a szülők.
Minden elismerésem az alsó tagozatos tanító néniké…
2009. március 17., kedd
Van egy jó hírem és egy rossz,
mondta tegnap este Pepe.
Van egy jó hírem és egy még jobb, mondom én ma.
Nyavalyogtam már arról, hogy a 3 gyerek 60 foga nyomorba fog dönteni minket, ha a kihulló fogaik utántejelnünk fizetnünk kell majd.
Egy ideje már nem volt szó a témáról, mert Pepe fogai nem mutattak hajlandóságot a kiesésre.
Pár hete aztán észrevettük, hogy hátul nőnek Pepe új fogai. Rendben, semmi gond, ilyenről már hallottunk.
Aztán mérsékelten pánikolni kezdtem, mert a fiam metszőfogai is nőni kezdtek. Nem, nem hullottak ki a tejfogai, hanem a második sorban kezdtek felsorakozni a maradandó fogak.
Bár a sorakozás szó enyhe túlzás, mert az új fogak egyáltalán nem alkotnak egy sort, hanem a tejfogak réseibe keresztbe álltak be.
Itt aztán azt gondoltam, hogy talán mégis jobb lett volna a fogtündérnek fizetni. Mert nagyon úgy tűnik, hogy a fogszabályozást nem fogjuk tudni 200 forintos fogankénti árból kihozni. Bár egyelőre csak telefonon tárgyaltunk a fogorvossal, elvinni még nem mertük a gyereket…
Tegnap este aztán Pepe bejelentette a jó hírt: Kiesett az első tejfoga. „De van egy rossz hírem is, Mamika.”- tette hozzá.
Mi is a rossz hír?
„Sajnos elvesztettem a fogamat, így nem tudjuk odaadni a fogtündérnek!”
Hogy én ezt mennyire sajnálom…
PS: A témában máshol: Banyuc.
Van egy jó hírem és egy még jobb, mondom én ma.
Nyavalyogtam már arról, hogy a 3 gyerek 60 foga nyomorba fog dönteni minket, ha a kihulló fogaik után
Egy ideje már nem volt szó a témáról, mert Pepe fogai nem mutattak hajlandóságot a kiesésre.
Pár hete aztán észrevettük, hogy hátul nőnek Pepe új fogai. Rendben, semmi gond, ilyenről már hallottunk.
Aztán mérsékelten pánikolni kezdtem, mert a fiam metszőfogai is nőni kezdtek. Nem, nem hullottak ki a tejfogai, hanem a második sorban kezdtek felsorakozni a maradandó fogak.
Bár a sorakozás szó enyhe túlzás, mert az új fogak egyáltalán nem alkotnak egy sort, hanem a tejfogak réseibe keresztbe álltak be.
Itt aztán azt gondoltam, hogy talán mégis jobb lett volna a fogtündérnek fizetni. Mert nagyon úgy tűnik, hogy a fogszabályozást nem fogjuk tudni 200 forintos fogankénti árból kihozni. Bár egyelőre csak telefonon tárgyaltunk a fogorvossal, elvinni még nem mertük a gyereket…
Tegnap este aztán Pepe bejelentette a jó hírt: Kiesett az első tejfoga. „De van egy rossz hírem is, Mamika.”- tette hozzá.
Mi is a rossz hír?
„Sajnos elvesztettem a fogamat, így nem tudjuk odaadni a fogtündérnek!”
Hogy én ezt mennyire sajnálom…
PS: A témában máshol: Banyuc.
2009. március 16., hétfő
Kicsit szomorú vagyok…
És lelkiismeret-furdalásom van, mert nincs semmi indokom, amivel ezt a szomorúságot legitimmé tehetném.
Mert az nem számíthat, hogy a nagymamámmal álmodtam.
És az sem, hogy pár órára rá megtaláltam Annánál ezt a filmet. Akkor ott lent 20 éves volt a nagymamám.
És az sem, hogy sznob módon, Az eltűnt idő nyomában-t olvasom.
„(bár ugyan, ha megtette volna, talán nem is veszem észre, legalábbis nem azonnal, a hencegését, mivel az az elképzelésünk, amelyet egy-egy ismerősről tartós módon formáltunk, jó időre süketté vagy vakká tesz bennünket vele szemben; anyám például három esztendőn át nem vette észre egy húga ajkpirosítóját, mintha ez a pirosító mindegy láthatatlanul s egészen feloldódott volna egy folyadékban; míg aztán egyszer egy utolsó csepp vagy valami másféle ok előidézte ez a tüneményt, amelyet túltelítettségnek hívunk; az észre nem vett pirosító teljes egészében kikristályosodott, s e hirtelen színtobzódás látványára anyám ugyanazt mondta, amit Combray-ban is mondtak volna, hogy gyalázat, s majdnem minden kapcsolatot megszűntetett húgával.)”
Mondjuk zárójelben van ez a mondat. (És a helyesírásellenőrző-programom alá is húzta, hogy túl hosszú „ez talán nem is egy mondat”).
Akkor tegyük talán a szomorúságot is zárójelbe ezen a napos hétfő délelőttön…
Mert az nem számíthat, hogy a nagymamámmal álmodtam.
És az sem, hogy pár órára rá megtaláltam Annánál ezt a filmet. Akkor ott lent 20 éves volt a nagymamám.
És az sem, hogy sznob módon, Az eltűnt idő nyomában-t olvasom.
„(bár ugyan, ha megtette volna, talán nem is veszem észre, legalábbis nem azonnal, a hencegését, mivel az az elképzelésünk, amelyet egy-egy ismerősről tartós módon formáltunk, jó időre süketté vagy vakká tesz bennünket vele szemben; anyám például három esztendőn át nem vette észre egy húga ajkpirosítóját, mintha ez a pirosító mindegy láthatatlanul s egészen feloldódott volna egy folyadékban; míg aztán egyszer egy utolsó csepp vagy valami másféle ok előidézte ez a tüneményt, amelyet túltelítettségnek hívunk; az észre nem vett pirosító teljes egészében kikristályosodott, s e hirtelen színtobzódás látványára anyám ugyanazt mondta, amit Combray-ban is mondtak volna, hogy gyalázat, s majdnem minden kapcsolatot megszűntetett húgával.)”
Mondjuk zárójelben van ez a mondat. (És a helyesírásellenőrző-programom alá is húzta, hogy túl hosszú „ez talán nem is egy mondat”).
Akkor tegyük talán a szomorúságot is zárójelbe ezen a napos hétfő délelőttön…
2009. március 13., péntek
Mire jó az Internet?
Bakka mióta óvodába jár, egy gyerekvers-antológiává alakult. Számolatlanul tanulja és mondogatja a verseket.
Amikor már a harmadik Weöröes Sándor verset mondta el hazafelé, akkor gondoltam, hogy itt az ideje, hogy egy kicsit én is okoskodjak.
Én: Bakka, milyen jó, hogy ennyi verset tudsz! És most már azt is mondhatjuk, hogy van kedvenc költőd. És milyen jó, hogy már így 4 évesen van kedvenc költőd. És most már, ha valaki kérdezi, hogy ki a kedvenc költőd, csak rávágod. És soha többé nem kell ezen a kérdésen gondolkoznod.
Bakka: És ki a kedvenc költőm?
Én: Weöröes Sándor.
Bakka: De nekem nem Weöröes Sándor a kedvenc költőm.
Én: Hanem ki?
Bakka: Hajnal Anna.
Én: Ja, bocsánat…
És hazajöttünk és gyorsan felmentem az Internet-re. Hogy képbe kerüljek…
Amikor már a harmadik Weör
Én: Bakka, milyen jó, hogy ennyi verset tudsz! És most már azt is mondhatjuk, hogy van kedvenc költőd. És milyen jó, hogy már így 4 évesen van kedvenc költőd. És most már, ha valaki kérdezi, hogy ki a kedvenc költőd, csak rávágod. És soha többé nem kell ezen a kérdésen gondolkoznod.
Bakka: És ki a kedvenc költőm?
Én: Weör
Bakka: De nekem nem Weör
Én: Hanem ki?
Bakka: Hajnal Anna.
Én: Ja, bocsánat…
És hazajöttünk és gyorsan felmentem az Internet-re. Hogy képbe kerüljek…
2009. március 12., csütörtök
ZK (3): "Nem a cigányok lopták el a Papika táskáját, hanem a betörők, igaz? És besurrantak, kisurrantak és elmentek egy autón."
Szóval csütörtök este van. Fél 6-ig tanítok, és hulla fáradtan autózom a gyerekekért. Aztán hulla fáradtan terelem őket az autóhoz. És hulla fáradtan megkezdjük a hazafelé autózást.
Pepe kivételesen csöndben van.
Bakka szunyókál.
ZK beszél: Hazaérünk, én nem fogok zuhanyozni. Nem fogok aludni. Én táncolni fogok. Bugyiban fogok táncolni. Hazaérünk, én nem fogok zuhanyozni. Nem fogok aludni. Én táncolni fogok. Bugyiban fogok táncolni…
És akkor Pepe egyszer csak rákezd egy elég komoly cigányellenes szövegbe.
Ami egyszerre meglep és megrémít. Honnan veszi ezeket a gondolatokat a gyerekem?
És most itt nem arról beszélek, hogy papagájként elismételi, hogy „kurva életbe”. Esetleg még jó szövegkörnyezetbe is helyezi a kifejezést.
Hanem nagyon komoly cigányellenes nézeteknek ad hangot.
Hirtelen nem is tudom, hol vegyem fel a beszélgetés fonalát. Túl fáradt vagyok, hogy egy rövid kisebbség szociológiai képzést tartsak a fiamnak, így a definíciós kérdést ragadom meg.
Én: Pepe, először azt szeretném, ha megmondanád, hogy kik is a cigányok.
A fiam hallgat.
Ami elég ritka nála.
Én: Nem tudod?
A fiam továbbra is hallgat. Életében nem vallotta be, hogy valamit nem tud, nyilván most sem fogja ezt tenni.
Én: Mondjuk én cigány vagyok?
A fiam továbbra is hallgat.
Több előny is van a több gyereknek. Az egyik az, hogy ha az egyik nem tudja a választ, talán a másik kisegíti. Nem vettem észre, hogy Bakka is figyelni kezdett.
Bakka: Mamika, te nem vagy cigány.
Én: Honnan tudod?
Bakka: Onnan, hogy nem vagy szegény és nem élsz tanyán.
ÉS EZT MOST HONNAN SZEDTE A LÁNYOM?
Ezen a ponton a fiam aztán témát változtatott. És ugrott egy mentális sémányit.
Pepe: Tanya. Bárcsak lenne egy tanyánk. És tanyán élnénk. És lennének állataim. És gondozhatnám őket. És Csabiék is odaköltözhetnének. Bárcsak lenne egy tanyánk. És állataink.
És én csak fogom a kormányt és koncentrálok, hogy biztonságban hazaérjünk. És azon töprengek, hogy mennyivel egyszerűbb volt, amíg a csak a pelenkájukból kellett a szart kiszednem…
Pepe kivételesen csöndben van.
Bakka szunyókál.
ZK beszél: Hazaérünk, én nem fogok zuhanyozni. Nem fogok aludni. Én táncolni fogok. Bugyiban fogok táncolni. Hazaérünk, én nem fogok zuhanyozni. Nem fogok aludni. Én táncolni fogok. Bugyiban fogok táncolni…
És akkor Pepe egyszer csak rákezd egy elég komoly cigányellenes szövegbe.
Ami egyszerre meglep és megrémít. Honnan veszi ezeket a gondolatokat a gyerekem?
És most itt nem arról beszélek, hogy papagájként elismételi, hogy „kurva életbe”. Esetleg még jó szövegkörnyezetbe is helyezi a kifejezést.
Hanem nagyon komoly cigányellenes nézeteknek ad hangot.
Hirtelen nem is tudom, hol vegyem fel a beszélgetés fonalát. Túl fáradt vagyok, hogy egy rövid kisebbség szociológiai képzést tartsak a fiamnak, így a definíciós kérdést ragadom meg.
Én: Pepe, először azt szeretném, ha megmondanád, hogy kik is a cigányok.
A fiam hallgat.
Ami elég ritka nála.
Én: Nem tudod?
A fiam továbbra is hallgat. Életében nem vallotta be, hogy valamit nem tud, nyilván most sem fogja ezt tenni.
Én: Mondjuk én cigány vagyok?
A fiam továbbra is hallgat.
Több előny is van a több gyereknek. Az egyik az, hogy ha az egyik nem tudja a választ, talán a másik kisegíti. Nem vettem észre, hogy Bakka is figyelni kezdett.
Bakka: Mamika, te nem vagy cigány.
Én: Honnan tudod?
Bakka: Onnan, hogy nem vagy szegény és nem élsz tanyán.
ÉS EZT MOST HONNAN SZEDTE A LÁNYOM?
Ezen a ponton a fiam aztán témát változtatott. És ugrott egy mentális sémányit.
Pepe: Tanya. Bárcsak lenne egy tanyánk. És tanyán élnénk. És lennének állataim. És gondozhatnám őket. És Csabiék is odaköltözhetnének. Bárcsak lenne egy tanyánk. És állataink.
És én csak fogom a kormányt és koncentrálok, hogy biztonságban hazaérjünk. És azon töprengek, hogy mennyivel egyszerűbb volt, amíg a csak a pelenkájukból kellett a szart kiszednem…
2009. március 11., szerda
Így beszélünk mi?!
ZK, aki három éves alig múlt, ül a nagymamájánál a kádban. Fürdik. És közben Ágit ugráltatja. Add ide! Hozd ide! Azt akarom! És persze a nagymama ugrál.
És amikor ZK-nak már semmi nem jut eszébe, akkor hívatja a nagypapát.
ZK: Ági, hívd ide Nagypipit.
Ági kimegy a fürdőszobából, becsukja az ajtót, nehogy a kis ártatlan jószág megfázzon a kádban. Majd hívja Nagypipit. Majd visszamegy a fürdőszobába, mert Ági attól is fél, hogy megfullad a kis ártatlan jószág a kádban, ha magára hagyja.
Nagypipi igyekszik, de nem érkezik meg kellő gyorsasággal. Mire ZK, aki három éves alig múlt: „Ági! Tényleg hívtad Nagypipit, vagy csak szívatsz engem?”
Ági kérdése tőlünk: Ezt meg kitől hallotta a gyerek?
ZK még nem jár óvodába, így nem tudjuk a kis csoporttársaira fogni a dolgot…
És amikor ZK-nak már semmi nem jut eszébe, akkor hívatja a nagypapát.
ZK: Ági, hívd ide Nagypipit.
Ági kimegy a fürdőszobából, becsukja az ajtót, nehogy a kis ártatlan jószág megfázzon a kádban. Majd hívja Nagypipit. Majd visszamegy a fürdőszobába, mert Ági attól is fél, hogy megfullad a kis ártatlan jószág a kádban, ha magára hagyja.
Nagypipi igyekszik, de nem érkezik meg kellő gyorsasággal. Mire ZK, aki három éves alig múlt: „Ági! Tényleg hívtad Nagypipit, vagy csak szívatsz engem?”
Ági kérdése tőlünk: Ezt meg kitől hallotta a gyerek?
ZK még nem jár óvodába, így nem tudjuk a kis csoporttársaira fogni a dolgot…
2009. március 10., kedd
Diákok
Közeledik a szakdolgozatok leadásának a határideje. Ilyenkor a diákok ellepik az irodámat. Ki sem látszom a munkából: kutatási tervek, kutatási kérdések, adatelemzés, dolgozatírás.
És kérdeznek, kérdeznek, kérdeznek.
Legtöbbször válaszolok, válaszolok és válaszolok.
De néha meglepnek egy-egy kérdéssel.
Íme a rövid válogatás:
1. Hány éves vagy?- kérdezi az egyik szakdolgozóm. Még alig lépett be az irodámba, még hellyel sem kínáltam.
Igen, hazudtam. Miért?
2. Rosszkor hívom?
Jó ez az én hibám. Valahogy felkerült a telefonszámom az Intézet honlapjára. És keresnek mindenféle problémával. De ez a „rosszkor hívom?” kérdés a kedvencem. Mert általában azok kérdezik, akik vasárnap délután 2 órakor keresnek…
3. Milyen ez a mobiltelefon? Bevált?
Jó, nem mondom, hogy olyan drága lenne az időm, mert nem drága. De azért nem beszélgethetnénk valami fontosabbról?
4. Megkapta az emailemet? Még nem válaszolt rá!
Megkaptam, elolvastam, és valóban nem válaszoltam rá, mert még nincs fél órája sem, hogy feltűnt a levelesládámban. De ígérem, máskor jobban fogok igyekezni.
5. Az lehet, hogy csak a nevét adja a szakdolgozati témavezetésemhez, de mással konzultálok igazából?
NEM. Elég a saját diákjaimért tartanom a hátamat. Ha lehet, bér-háttartást nem vállalok.
6. Nem tudna egy iskolát ajánlani nekem, mert én egyet sem ismerek?
Hát, ha nagyon kell, ismerek néhány iskolát. De szerintem te is jártál iskolába… De ha nem, végül is tanárképzésben dolgozunk, talán tényleg nem ártana egyet megnézni belülről is…
7. Meg tudnád írni helyettem a szakdolgozatomat?
Ja, bocs, ezt én kérdeztem annak idején a témavezetőmtől. Gondoltam, így sok munkát megtakaríthatnék. Nem, sajnos, nem írta meg helyettem...
És kérdeznek, kérdeznek, kérdeznek.
Legtöbbször válaszolok, válaszolok és válaszolok.
De néha meglepnek egy-egy kérdéssel.
Íme a rövid válogatás:
1. Hány éves vagy?- kérdezi az egyik szakdolgozóm. Még alig lépett be az irodámba, még hellyel sem kínáltam.
Igen, hazudtam. Miért?
2. Rosszkor hívom?
Jó ez az én hibám. Valahogy felkerült a telefonszámom az Intézet honlapjára. És keresnek mindenféle problémával. De ez a „rosszkor hívom?” kérdés a kedvencem. Mert általában azok kérdezik, akik vasárnap délután 2 órakor keresnek…
3. Milyen ez a mobiltelefon? Bevált?
Jó, nem mondom, hogy olyan drága lenne az időm, mert nem drága. De azért nem beszélgethetnénk valami fontosabbról?
4. Megkapta az emailemet? Még nem válaszolt rá!
Megkaptam, elolvastam, és valóban nem válaszoltam rá, mert még nincs fél órája sem, hogy feltűnt a levelesládámban. De ígérem, máskor jobban fogok igyekezni.
5. Az lehet, hogy csak a nevét adja a szakdolgozati témavezetésemhez, de mással konzultálok igazából?
NEM. Elég a saját diákjaimért tartanom a hátamat. Ha lehet, bér-háttartást nem vállalok.
6. Nem tudna egy iskolát ajánlani nekem, mert én egyet sem ismerek?
Hát, ha nagyon kell, ismerek néhány iskolát. De szerintem te is jártál iskolába… De ha nem, végül is tanárképzésben dolgozunk, talán tényleg nem ártana egyet megnézni belülről is…
7. Meg tudnád írni helyettem a szakdolgozatomat?
Ja, bocs, ezt én kérdeztem annak idején a témavezetőmtől. Gondoltam, így sok munkát megtakaríthatnék. Nem, sajnos, nem írta meg helyettem...
2009. március 9., hétfő
Palika
A lányoknak vannak képzeletbeli barátaik. Közülük a legfontosabbak: Palika, Dudu és Fakáng. Fakáng, egy fa, olyan, mint Nagy Zoárd. Igen, az ötlet is onnan jött, nem saját kidolgozású.
Gyakran mondják a lányok, hogy most Palikával, Duduval és Fakánggal játszanak/alszanak/esznek/isznak. És persze mi sosem figyelmeztetjük őket, hogy „de hát nincs is senki rajtatok kívül a szobában”.
Mondjuk, azt nem szoktuk mondani, hogy menjetek jásztatok már egy kicsit Palikával, Duduval és Fakánggal…
Hogy mit mondunk helyette? Hát azt, hogy „TŰNÉS, DOLGUNK VAN”. De ez egy másik történet...
Na jó, akkor bele is kezdek a történetbe:
Bakka: Nekem két apukám van.
ZK: Nekem is.
Papika [aki kissé sokkos állapotba került a bejelentéstől]: Tényleg? Ne mondjátok? Hogy-hogy?
Bakka: Igen. Te vagy az egyik papikánk. És van a keresztpapikánk is.
Na, ettől kissé megnyugodott A., de rögtön neki is látott, hogy kikérdezze a lányokat, hogy tudják-e, kik a keresztszüleik.
És minden rendben ment egy ideig.
Papika: És ZK, neked ki a keresztmamád.
ZK [erősen, gondolkozik]: Ki is? Ki is? Nem tudom.
Papika: Nem tudod? Hát Valika.
Mire a két lány hatalmas szemeket mereszt A.-ra. És boldogan, hogy az apjuk végre tudomást vesz a képzeletbeli barátjukról, bukik ki belőlük a kérdés, hogy „Palika?”.
Papika [kicsit hangosabban, mert nyilvánvalóan süketek a lányok]: Nem, nem Palika, hanem Valika.
Bakka: Igen, Palika.
ZK: Hurrá! PALIKA!
Papika: Nem, Palika, hanem Valika.
Bakka: Igen, halljuk: Palika!
Papika [a nyaki erei már lüktetnek]: VALIKA.
ZK[kicsit bizonytalanabbul: Palika?
Papika: VALIKA.
Bakka: Értjük, Papa, Palika.
Itt komolyan elgondolkoztam, hogy süketülhet meg két gyerek egyszerre. Úgy, hogy életükben nem volt a fülükkel semmi gond. És lehet, hogy kedvesen rázogattam őket, hogy megértsék kiről is van szó… Vagy az apjuk még mindig üvöltözik, hogy VALIKA, VALIKA…
Gyakran mondják a lányok, hogy most Palikával, Duduval és Fakánggal játszanak/alszanak/esznek/isznak. És persze mi sosem figyelmeztetjük őket, hogy „de hát nincs is senki rajtatok kívül a szobában”.
Mondjuk, azt nem szoktuk mondani, hogy menjetek jásztatok már egy kicsit Palikával, Duduval és Fakánggal…
Hogy mit mondunk helyette? Hát azt, hogy „TŰNÉS, DOLGUNK VAN”. De ez egy másik történet...
Na jó, akkor bele is kezdek a történetbe:
Bakka: Nekem két apukám van.
ZK: Nekem is.
Papika [aki kissé sokkos állapotba került a bejelentéstől]: Tényleg? Ne mondjátok? Hogy-hogy?
Bakka: Igen. Te vagy az egyik papikánk. És van a keresztpapikánk is.
Na, ettől kissé megnyugodott A., de rögtön neki is látott, hogy kikérdezze a lányokat, hogy tudják-e, kik a keresztszüleik.
És minden rendben ment egy ideig.
Papika: És ZK, neked ki a keresztmamád.
ZK [erősen, gondolkozik]: Ki is? Ki is? Nem tudom.
Papika: Nem tudod? Hát Valika.
Mire a két lány hatalmas szemeket mereszt A.-ra. És boldogan, hogy az apjuk végre tudomást vesz a képzeletbeli barátjukról, bukik ki belőlük a kérdés, hogy „Palika?”.
Papika [kicsit hangosabban, mert nyilvánvalóan süketek a lányok]: Nem, nem Palika, hanem Valika.
Bakka: Igen, Palika.
ZK: Hurrá! PALIKA!
Papika: Nem, Palika, hanem Valika.
Bakka: Igen, halljuk: Palika!
Papika [a nyaki erei már lüktetnek]: VALIKA.
ZK[kicsit bizonytalanabbul: Palika?
Papika: VALIKA.
Bakka: Értjük, Papa, Palika.
Itt komolyan elgondolkoztam, hogy süketülhet meg két gyerek egyszerre. Úgy, hogy életükben nem volt a fülükkel semmi gond. És lehet, hogy kedvesen rázogattam őket, hogy megértsék kiről is van szó… Vagy az apjuk még mindig üvöltözik, hogy VALIKA, VALIKA…
2009. március 6., péntek
Március 15: Az előzetes
Reggel az autóban március 15-ről beszélgetnek, mivel az iskolában és az óvodában is megkezdődtek az előkészületek.
Bakka: Tudjátok, az a szabadság-micsoda.
Pepe: Harc. SZABADSÁGHARC. Mondjuk mi elég nagy bajban vagyunk, mert a másodikosokkal kell majd harcolnunk. Addig megy a harc, amíg mindenkit nem győznek le. Én karddal fogok küzdeni. A nyilamat összetöröm.
Én: Ne törd össze a nyilat. Azt is valaki csinálta, és nem fog neki örülni, ha a munkáját összetöröd.
Pepe: De azzal nem tudok célozni. És mi van, ha valakinek véletlenül a szemét ütöm ki?
Nem tudom, ki hogy van vele, de az én időmben szépruhába öltöztünk, kokárdát tűztünk a ruhánkra, és elmondtunk néhány verset.
ÉS NEM VOLT ÉLET-HALÁL KÜZDELEM AZ ISKOLAUDVARON.
Remélem, azért túléli a fiam.
Bakka: Tudjátok, az a szabadság-micsoda.
Pepe: Harc. SZABADSÁGHARC. Mondjuk mi elég nagy bajban vagyunk, mert a másodikosokkal kell majd harcolnunk. Addig megy a harc, amíg mindenkit nem győznek le. Én karddal fogok küzdeni. A nyilamat összetöröm.
Én: Ne törd össze a nyilat. Azt is valaki csinálta, és nem fog neki örülni, ha a munkáját összetöröd.
Pepe: De azzal nem tudok célozni. És mi van, ha valakinek véletlenül a szemét ütöm ki?
Nem tudom, ki hogy van vele, de az én időmben szépruhába öltöztünk, kokárdát tűztünk a ruhánkra, és elmondtunk néhány verset.
ÉS NEM VOLT ÉLET-HALÁL KÜZDELEM AZ ISKOLAUDVARON.
Remélem, azért túléli a fiam.
2009. március 5., csütörtök
Noémi
A férjem optimista típus. Sosem tud rosszat feltételezni semmilyen szituációban. Szóváltásba keveredünk, akkor a fejemhez vágja kérdést: „Miért kell mindig a legrosszabbra gondolni.” Mire én általában megvádolom, hogy balek módon a mulyaságig optimista.
Nos, úgy gondolom, hogy a vonatkozó DNS szakaszból, a fiam az apjáét építette be.
Miért is?
Íme:
Pepe: Képzeld Mama, ma azt mondta, Noémi, hogy Balázs jobb barátja, mint én.
Én: Huha, ez rossz hír.
Pepe: Nem, Mamika, ez jó hír.
Én: ???
Pepe: Gondolkozz egy kicsit.
Én: ???
Pepe: Gondolkozz!
Én: ???
Pepe [lassan, tagoltan]: Noémi azt mondta, hogy Balázs a jobb barátja. Nem azt, hogy Balázs A jó barátja. Tehát én is jó barátja vagyok, csak nem olyan jó, mint Balázs. Jó nem?
Én: Ja, tényleg. Tényleg tök jó.
Hát ezt a világlátást biztos nem tőlem örökölte...
Nos, úgy gondolom, hogy a vonatkozó DNS szakaszból, a fiam az apjáét építette be.
Miért is?
Íme:
Pepe: Képzeld Mama, ma azt mondta, Noémi, hogy Balázs jobb barátja, mint én.
Én: Huha, ez rossz hír.
Pepe: Nem, Mamika, ez jó hír.
Én: ???
Pepe: Gondolkozz egy kicsit.
Én: ???
Pepe: Gondolkozz!
Én: ???
Pepe [lassan, tagoltan]: Noémi azt mondta, hogy Balázs a jobb barátja. Nem azt, hogy Balázs A jó barátja. Tehát én is jó barátja vagyok, csak nem olyan jó, mint Balázs. Jó nem?
Én: Ja, tényleg. Tényleg tök jó.
Hát ezt a világlátást biztos nem tőlem örökölte...
2009. március 4., szerda
Szuperapu
Nem, a mienk, hanem egy másik. Mert igen, Szuperapu rajzolta a képet.
Amikor kitettem a rendszeres listát, és rögtön jó néhányan feljelentkeztetek rá, akkor nagyon elszégyelltem magam, hogy milyen szarul nézek ki. El is határoztam, ahogy lesz 30 rendszeres olvasóm, akkor fogok csinálni valamit.
Gondoltam, ráérek majd jövőre foglalkozni a témával.
Aztán lett 30 rendszeres olvasóm. Köszönöm! Köszönöm!
És mivel tudom, hogy egy vizuális analfabéta vagyok, szóba sem jöhetett, hogy személy szerint én csináljak valamit. A. vizuális készségeiről sincsen túl jó véleményem. Azt viszont tudtam, hogy Szuperapu fekete-fehér rajzai nagyon tetszenek.
Így minden bátorságom összeszedtem, és írtam neki, hogy „szeretnék egy olyan rajzot, oda fel a blogom tetejére”.
És Szuperapu nemcsak megértette, mit kérek, hanem válaszolt is. Sőt megkérdezte, hogy pontosan milyen rajzot szeretnék.
Hogy mit válaszoltam? „Olyan fekete-fehéret. Olyan vonalak legyenek rajta.”
Aztán egy kis idő múlva ezt kaptam tőle.
Amit köszönök.
Furcsa, hogy hosszú a hajam és nincs szemüvegem. Továbbá, gyerekkorom óta probléma, hogy állandóan nyitva felejtem a számat. Míg kicsi voltam a szüleim szóltak, amikor úgy gondolták, akár be is csukhatom.
Mostanában magamat szoktam figyelmeztetni.
Persze csak akkor, ha észreveszem, hogy megint nyitva felejtettem...
Hát így mennek a dolgok errefelé!
Köszönöm, hogy olvastok!
Amikor kitettem a rendszeres listát, és rögtön jó néhányan feljelentkeztetek rá, akkor nagyon elszégyelltem magam, hogy milyen szarul nézek ki. El is határoztam, ahogy lesz 30 rendszeres olvasóm, akkor fogok csinálni valamit.
Gondoltam, ráérek majd jövőre foglalkozni a témával.
Aztán lett 30 rendszeres olvasóm. Köszönöm! Köszönöm!
És mivel tudom, hogy egy vizuális analfabéta vagyok, szóba sem jöhetett, hogy személy szerint én csináljak valamit. A. vizuális készségeiről sincsen túl jó véleményem. Azt viszont tudtam, hogy Szuperapu fekete-fehér rajzai nagyon tetszenek.
Így minden bátorságom összeszedtem, és írtam neki, hogy „szeretnék egy olyan rajzot, oda fel a blogom tetejére”.
És Szuperapu nemcsak megértette, mit kérek, hanem válaszolt is. Sőt megkérdezte, hogy pontosan milyen rajzot szeretnék.
Hogy mit válaszoltam? „Olyan fekete-fehéret. Olyan vonalak legyenek rajta.”
Aztán egy kis idő múlva ezt kaptam tőle.
Amit köszönök.
Furcsa, hogy hosszú a hajam és nincs szemüvegem. Továbbá, gyerekkorom óta probléma, hogy állandóan nyitva felejtem a számat. Míg kicsi voltam a szüleim szóltak, amikor úgy gondolták, akár be is csukhatom.
Mostanában magamat szoktam figyelmeztetni.
Persze csak akkor, ha észreveszem, hogy megint nyitva felejtettem...
Hát így mennek a dolgok errefelé!
Köszönöm, hogy olvastok!
2009. március 3., kedd
Orosz katona romantika
Kicsit bizonytalan vagyok, hogy is tagoljam a címet, ezért maradt három szóban...
Szombat este csöppel a gyerekek fekvésideje után értünk haza a születésnapi buliból, ahová családilag voltunk meghívva. Így jár az, aki nem távozik udvariasan a többi vendéggel, hanem éhség címén még vacsorát csikar ki a háziakból. (Köszönjük!) Hétvégén nem vagyok olyan szigorúan názi a fekvési idővel kapcsolatban, de már nagyon nyűgösek voltunk nyűgös voltam, így fürdés nélkül terveztem az ágyba dugni mindenkit.
De Pepe még nem akart lefeküdni. Ő hétköznap fél 8 után már alszik, de a hétvégéket jól bírja. Ilyenkor megengedem neki, hogy fent maradjon, feltéve, ha engem hagy aludni.
Én: Mesét akarsz hallgatni?
Pepe: Nem, verset fogok írni.
Én: ???
De úgy tűnik, ha jön az ihlet, nincs mit tenni.
Először azt hittem, hogy a „jön az út, fut a kút” kezdetű költeményét fogja kidolgozni, de nem…
Mióta Pepe iskolába jár, abban a hitben él, hogy tud írni. Így valóban nekiült, hogy megírja a verset. Lényegében tud írni. Csak nagyon lassan. És sokszor maga sem tudja elolvasni, mit írt, mert a magánhangzókat előszeretettel hagyja ki a szövegből.
Hát mit mondjak?
Sokáig tartott, míg megszületett a mű. Megvártam, bár szerintem jobban tettem volna, ha alszom…
„Katona előtt az út.
Katona előtt az út.
Katona előtt az út.
Katona előtt Oroszország határa.
Katona előtt Oroszország határa.”
És félek, hogy ez még csak az első versszak…
Szombat este csöppel a gyerekek fekvésideje után értünk haza a születésnapi buliból, ahová családilag voltunk meghívva. Így jár az, aki nem távozik udvariasan a többi vendéggel, hanem éhség címén még vacsorát csikar ki a háziakból. (Köszönjük!) Hétvégén nem vagyok olyan szigorú
De Pepe még nem akart lefeküdni. Ő hétköznap fél 8 után már alszik, de a hétvégéket jól bírja. Ilyenkor megengedem neki, hogy fent maradjon, feltéve, ha engem hagy aludni.
Én: Mesét akarsz hallgatni?
Pepe: Nem, verset fogok írni.
Én: ???
De úgy tűnik, ha jön az ihlet, nincs mit tenni.
Először azt hittem, hogy a „jön az út, fut a kút” kezdetű költeményét fogja kidolgozni, de nem…
Mióta Pepe iskolába jár, abban a hitben él, hogy tud írni. Így valóban nekiült, hogy megírja a verset. Lényegében tud írni. Csak nagyon lassan. És sokszor maga sem tudja elolvasni, mit írt, mert a magánhangzókat előszeretettel hagyja ki a szövegből.
Hát mit mondjak?
Sokáig tartott, míg megszületett a mű. Megvártam, bár szerintem jobban tettem volna, ha alszom…
„Katona előtt az út.
Katona előtt az út.
Katona előtt az út.
Katona előtt Oroszország határa.
Katona előtt Oroszország határa.”
És félek, hogy ez még csak az első versszak…
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)