2009. február 26., csütörtök

A bőrgarnitúra újabb előnye…

Világ életemben utáltam a bőrt, mint anyagot. Mert hidegnek és durvának éreztem. És akkor még a szegény leölt állatról nem is mondtam semmit…

Aztán, mielőtt életünk első kanapéját megvettük, amikor már volt két gyerekünk, akkor osztottunk-szoroztunk és úgy gondoltuk: bőrt veszünk.

És azt gondoltam, hogy rosszul döntöttünk, egészen addig, míg ki nem csomagolták a szállítók a kanapét. És a gyerekem oda nem szaladt, hogy megsimogassa az új bútordarabot. Előtte éppen csokifagyit evett. Kézzel-lábbal.

És akkor rögtön tudtam, hogy jól döntöttünk: Mert hoztam egy rongyot és máris tiszta volt az ülőke.

Ma este, amikor három nap távollét után hazajöttünk, csöppet izgultam, hogy mi is van a madarakkal.

És a gyerekek benyomultak a házba, amíg én kint pakoltam. És hallom, hogy Bakka sír, és Pepe kiabál. És hallom, ahogy mondják, „rohanjunk becsukni az ajtót, hogy Hópehely meg ne haljon”, és akkor már tudtam, hogy Esőcsepp elpusztult.

DE NEM.

Csak kiszabadult a kalitkából. És attól féltek a gyerekek, hogy kirepül a házból.

De szerencsére nem tette meg.

Nem tudom mióta lehetett szabadon, de azt a nyomokból valószínűsítem, hogy jó néhányszor elrepült a bőrkanapénk felett. Vagy csak kevésszer, de jó az emésztése…

És akkor megint tudtam, hogy jól döntöttem kanapé-ügyben: Mert hoztam egy rongyot és máris tiszta volt az ülőke…

És minden leendő vendégünket, szeretettel várjuk! ÉS MIÉRT NEM AKAR SENKI A KANAPÉNKRA ÜLNI???

6 megjegyzés:

Petra írta...

Én is utálom a bőrkanapét (nem is azt vettünk, pedig a párom rajong érte-de be kellett érnie egy fotellal) Viszont amióta kétnaponta sikálom a kárpitból a joghurtot, kezdem másként látni....de már mindegy.

Névtelen írta...

Hogyan szabadult ki Hópehely? Kinyílt a kalitka ajtaja?
Kis Houdini... =)

Daniella írta...

az etetőjükön keresztül kusznak ki. pedig már le is ragasztottuk... de már a cellux sem a régi...

Pelikán írta...

Hú, picit megijedtem, azt hittem Hópehely megcsípkedte a kanapét...

Bozzay Cecilia írta...

Hmmmm....Szombaton, mielőtt a férjem elindult a vendégünkért a asút állomásra, gyorsröptiben fel szerettem voln a porszívózni a kb 40-50nm-es nappalit. Bandu is segített. A Nagypapa olajfestményéhez illő rajzolmányt alkotni golyóstollal ... az antikoltbőr garnitúrába.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, meg NEEEEE!!!!!! Meg agyvérzés, meg idegbajos telefon a mituház ANYUmnak, aki elárulta a titkot: hajlakkot ráfújni jó bőven, aztán frottír konyharuhával gyorsan dörzsölni. És lássunk csodát, mire a vendég megjött, a 2m hosszú kanapé teljes szélességéről és hosszáról lejtt az alkotás.
Maradt a 2 hét mesefilm-, csoki-, cukorka-nuku bünti.

Daniella írta...

cila: ez igazi horror sztori... ha van egy élelmes gyerek, nem kell tv a borzongáshoz...