Bemegyünk egy ajtón.

Családilag.

1. Figyelmeztetem a gyerekeimet, hogy egy adott ajtón be fogunk menni.
2. A gyerekek versenyt futnak az ajtóig.
3. A hátul futó gyerek hátulról ellöki az elől haladókat. Az első pedig gáncsolja azokat, akik előzni merészelnek.
4. Sírás-rívás. Vádak és vitapontot röpködnek.
5. Gyerekek felsorakoznak az ajtó előtt. Falként. Az ajtóhoz nem nyúlnak. Nyilván nincsenek kiképezve, hogy egy kilincset lenyomjanak.
6. Felszólítom őket, hogy bontsák meg a falat, hogy hozzáférjek a kilincshez/zárhoz.
7. Lökdösődés kezdődik. Mindenki az életéért küzd.
8. Sírás-rívás. Vádak és vitapontot röpködnek.
9. Félretolok néhány gyereket. Lenyomom a kilincset és/vagy kinyitom a zárat.
10. Ahogy résnyire nyílik az ajtó, három gyerektest repül rá az ajtóra.
11. Az ajtó kicsapódik.
12. A gyerekek egy része a földre zuhan. A földön lévők elkapják a még állók lábait, azokba kapaszkodva próbálják megakadályozni, hogy bármelyikük jogot formálhasson az „elsőként léptem be az ajtón” címre.
13. Attól függően, hogy hány felnőtt halad a gyerekek mögött, annyi fog megbotlani földön fetrengő gyerekekben.
14. Most már hangos a vita. A szülők a gyerekeket vádolják, hogy nem képesek normálisan áthaladni egy ajtón. A gyerekek egymást tépik, miközben próbálnak talpra állni. HOGY FOLYTATÓDJON A TÚLÉLÉSÉRT FOLYTATOTT VERSENY. Mert nyilvánvaló tény, hogy aki lemarad, annak VÉGE. És, hogy az udvariasság, a gyengék menedéke…
15. Becsukom magunk mögött az ajtót.

PS: Megragadom az alkalmat, hogy elnézést kérjek, A. szüleinek a lakótársától, aki úgy gondolta, hogy, ha kinyitja a kulcsra zárt ajtót, akkor gyerekeim udvariasan előre fogják engedni. Sajnálom, hogy a falhoz tapadva kellett reszketnie az életéért…