2012. május 2., szerda

Eljött az én időm?

Az ovis szülőnapi-ünnepség miatt kicsit feszült a helyzet itthon. A. nem tudja olyan egyszerűen megoldani, hogy kedd este 5-kor itthon legyen. De szerencsére egy kisebb hisztivel meg tudtam győzni: Idén az apukák is mondanak verset a gyereküknek, csak nem hiányozhat róla! Aztán tegnap jött a hír, hogy lehet, hogy nem is kedden lesz az ünnepség, hanem csütörtökön. Na erre már végképp kibukott a férjem, akinek repülőjegyet, szállodai szobát, megbeszélések sorozatát kell a héten igazítani az ünnepséghez. Hogy konstruktív legyek, megint összevesztem vele.

Én: Tök fontos nekem és ZK-nak is.
A. [emelt hangon]: MEGMONDTAM, HOGY OTT LESZEK. ELSŐ SZÁMÚ FELADAT A JÖVŐ HÉTRE.
Én: Jó, jó. Rendben van. Szeretlek. Imádlak. Sosem hagynálak el, tudod csak Bruce Willis* miatt.
A.: Akkor most kellene valamit csinálnod, mert most van Magyarországon.
Én: IGEN TUDOM. DE MIT???

DE MIT???

* Benne van a nem létező házassági szerződésünkben, hogy Bruce Willis miatt elhagyhatom a férjemet és a gyerekeimet. Bár lehet, hogy lekéstem róla, most, hogy Lucia a szomszédja lesz…
PS: És akkor még nem is tudta, hogy lehet, hogy a csütörtök péntek lesz.
PPS: Azt, hogy megtanulta-e a versét, még nem mertem megkérdezni.

5 megjegyzés:

Angiii írta...

Imadom A-t!Mindent megtenne ertetek!!:)
Pont elobb akartam smst kuldeni h konyorulj meg rajtam es irj uj postot.Koszonom!

motymoty írta...

Vannak még eladó erkélyjegyeink a ma esti forgatásra, ha érdekel.

Katalin írta...

az oviban tudják, hogy mit okoznak egy időpontcserével?

tikemi írta...

én tisztelettel megkértem az óvónőket, hogy legyenek szívesek egy héttel előtte szólni minden esetleges változásról (nagyon sok pedagógiai nap van nálunk, s olyankor egyszerűen nincs iskola, nincs óvoda), mert ugyan kötetlen és rugalmas munkaidőben dolgozunk, de aztán akkor nagyon, s nem lehet csereberélni...

Névtelen írta...

Szeretem az írásaidat. Jó lenne ha gyakrabban tevékenykednél!! Egyébként mi volt az ovis előadáson?