2011. január 17., hétfő

GPS

Végre beültünk a kocsiba és elindultunk.

Bakka: Hol az az izé?
Papika: ???
Én: GPS?
Bakka: Igen. Hol a GPS?
Papika: Nem hoztam el.
Bakka: Jajaj. El fogunk tévedni.
Papika: Nem fogunk, tudom az utat.

A következő öt óra rendben is ment, mert csak egyenesen kellett menni az autópályán. Ahogy letértünk, jobbra kanyarodtunk.

Bakka: Miért nem hoztad el a GPS-t, Papika? El fogunk tévedni. Erre kellett kanyarodni?
Papa: Nem fogunk eltévedni!

Fél perc sem telik el.

Bakka: Miért álltunk meg?
Papa: Rossz irányba jöttünk.
Bakka: Jajaj. Mondtam, hogy el fogunk tévedni. Mondtam, hogy hozd el a GPS-t. Tudod merre kell menni.
Papa: Oda fogunk találni, ne izgulj!

Fél perc múlva.

Bakka: Miért álltunk meg megint?
Papa: Megint eltévedtünk.
Bakka: Jajaj. Mondtam, hogy sosem fogunk odatalálni. Jajaj. Hol kell bekanyarodni? Miért nem hoztad el a GPS-t.

Aztán harmadszor is eltévedtünk, de ezt már nem mertük megmondani Bakkának, mert így is folyamatosan óbégatott.

De aztán odataláltunk.

Pedig néha tényleg kellene egy GPS…

1 megjegyzés:

Minyu írta...

A nagyfiam szintén ilyen sopánkodós, aggodalmaskodós, ijedőzős. Mentségére legyen mondva, én ugyanilyen voltam ennyi idősen...