Felmerült a kérdés, hogy mit csinálok itthon a vizsgaidőszakban…

Mert nem gondolkoztam, és egy gyenge pillanatomban bevallottam a barátnőmnek, hogy sokszor fel sem kelek, amikor A. elviszi reggel a gyerekeket.

Szóval mit is csinálok?

1. Visszafekszem aludni.
2. Berakok egy mosást.
3. Kiviszem az utcára az itthon felejtett kesztyűket, hogy az autóval ne kelljen visszaállni a kertbe. CSAK VISSZA NE JÖJJENEK…
4. Megeszem a reggeli maradékokat. És az előző esti vacsora maradékokat.
5. Kipakolom, majd bepakolom a mosogatógépet. IGEN, TUDOM, BORZASZTÓAN NEHÉZ AZ ÉLETEM. De legalább érdekes is…
6. Leoltom a villanyokat.
7. Lehúzom a WC-ket.
8. Lekapcsolja a fűtés magát. Hiszen napközben nincs itthon senki, minek fűtsünk...
9. Felöltözöm. Több rétegben.
10. Lemegyek a pincébe, és leülök a gép elé dolgozni.
11. Aztán érzem, hogy a lenti WC-t is le kell húznom. AMIBE ELŐZŐ ESTE KAKILT AZ EGYIK GYEREK…
12. Veszek magamra egy sípulóvert is, mert itt lent nagyon hideg van.
13. DOLGOZOM.

Mi legyen Pepe Farsangkor?

A gyerekek brainstormingoltak. Íme az eredmény:

1. Jógázó.
2. Focista.
3. Kosaras.
4. Kislány hercegnő.
5. Játékbolt kirakat.
6. Fekete lyuk.
7. Pullover.
8. Hannah Montana.
9. Harry Potter.

Nekem mindegy, csak ne kelljen csinálnom semmit. MERT ILYEN SZÖRNYŰ ANYA VAGYOK...

A gyerek tanul angolul…

És úgy tűnik az apjától örökölte azt a képességét, hogy 20 szóval mindent el tud magyarázni. Szorongás nélkül.

Míg az anyja sokszor 20 szóval is szorong. De ezt most hagyjuk.

Síedzés után vagyunk a hüttében.

Pepe [határozottan boldogan]: Képzeld, Mamika, életemben először hasznát vettem az angol tudásomnak.
Én [erősen csodálkozva, mert, hogy a fiamnak van angoltudása, az erősen túlzó állítás]: Igen? És hogyan?
Pepe: Mert el tudtam mondani az edzőnek angolul, hogy szeretnék menni a fekete pályán.
Én: Na ne viccelj már!
Pepe: De, tényleg!
Én: És hogy mondtad el?
Pepe: Hát azt mondtam, hogy [és most idézem szó szerint, ha a jelölés nem tenné ezt nyilvánvalóvá] „szeretnék menni black pályán”.
Én: röhögés
Pepe: De megértette, Mamika!

És persze ez olyan érv volt, amit nem tudok felül írni. És úgy tűnik, hogy amíg Pepe apjának 20 szóra van szüksége a sikeres kommunikációhoz, addig a fiának egy jól megválasztott szó is elég…

GPS

Végre beültünk a kocsiba és elindultunk.

Bakka: Hol az az izé?
Papika: ???
Én: GPS?
Bakka: Igen. Hol a GPS?
Papika: Nem hoztam el.
Bakka: Jajaj. El fogunk tévedni.
Papika: Nem fogunk, tudom az utat.

A következő öt óra rendben is ment, mert csak egyenesen kellett menni az autópályán. Ahogy letértünk, jobbra kanyarodtunk.

Bakka: Miért nem hoztad el a GPS-t, Papika? El fogunk tévedni. Erre kellett kanyarodni?
Papa: Nem fogunk eltévedni!

Fél perc sem telik el.

Bakka: Miért álltunk meg?
Papa: Rossz irányba jöttünk.
Bakka: Jajaj. Mondtam, hogy el fogunk tévedni. Mondtam, hogy hozd el a GPS-t. Tudod merre kell menni.
Papa: Oda fogunk találni, ne izgulj!

Fél perc múlva.

Bakka: Miért álltunk meg megint?
Papa: Megint eltévedtünk.
Bakka: Jajaj. Mondtam, hogy sosem fogunk odatalálni. Jajaj. Hol kell bekanyarodni? Miért nem hoztad el a GPS-t.

Aztán harmadszor is eltévedtünk, de ezt már nem mertük megmondani Bakkának, mert így is folyamatosan óbégatott.

De aztán odataláltunk.

Pedig néha tényleg kellene egy GPS…

A tegnapi bejegyzés margójára

Bakka: Adjál inni!
Én: Tessék?
Bakka: Adjál inni, mert tönkremegy a vesém!

Miért nem várom Bakka kamaszkorát.

Már nem is tudom, hányadik rész.

Félálomban beszélgetek a nagyobbik lányommal. Illetve csak én vagyok félálomban, ő teljesen ébren van, annak ellenére, hogy késő este van már.

És fecseg. És kérdez. És mond. És társalog.

És én igyekszem adni a tőlem telhetőt, ami, igazság szerint, nem sok, mert este 9 után lejár a munkaidőm…

És Bakka is érzi, hogy valami nincs teljesen rendben velem (értsd: alszom), mert felhozza A TÉMÁT.

Bakka: Mamika, szerinted, milyen a tökéletes anya?
Én: EZT PONT TŐLEM KÉRDEZED? HONNAN TUDJAM? ÉN BIZTOS NEM VAGYOK TÖKÉLETES.
Bakka: De milyen a tökéletes anya?
Én: Szerinted milyen?
Bakka: Aki mindent megenged a gyerekeknek.
Én: Mert én mit is nem engedek meg nektek?
Bakka: Hát azt, hogy sokáig fent maradjunk.
Én: Felőlem addig maradtok fent, amíg akartok, ha én alhatok.
Bakka: Jó, de azt már nem engeded meg, hogy alkoholt is igyunk.

Hát, Internet, bevallom, azt nem engedem…

És, igen, tudom, a példából tanul a gyerek. Mert mi az apjával minden este, késő estig, nem is csinálunk mást, csak italozunk. Bár erről eddig nem tudtam, mert inkább azért alszom, mint iszom…

Jó úton vagyok, …

… gondoltam én.

De aztán kiderült, hogy SZÓ SINCS ERRŐL…

Én: Tata idén nem tud nektek ajándékot hozni. Előre szólok, hogy ne legyen gond belőle, amikor megérkezik.
Pepe: Semmi gond, Mamika. Karácsonykor úgysem az ajándékok számítanak, hanem a találkozás öröme. Hogy együtt legyünk. Hogy együtt örüljünk.
Én: De Tata azt is mondta, hogy szívesen levisz titeket a játékboltba, hogy válasszatok valamit magatoknak.
Pepe [ÜVÖLTVE]: HURRÁ! ÉLJEN! HURRÁ! ÉLJEN!

És öklözi a levegőt a gyerek…

Zöldségnap

A vacsoránál azt számolgatjuk, hogy Pepének meg volt-e az ötadagnyi zöldség-gyümölcse.

Én: Mi volt a suliban az ebéd?
Pepe: Ööööööö. Tudod, olyan krumplis tojás.
Én: Rakott krumpli?
Pepe: Igen!
Én: Milyen zöldség volt hozzá?
Pepe:. Uborka.
Én: Mennyit ettél az uborkából?
Pepe: Az egészet.
Én: Az egészet?
Pepe: A felét.
Én: A felét?
Pepe: A negyedét.
Én: Tehát nem ettél belőle semmit?
Pepe: Igen, semmit.

De nem baj, mert evett most két almát. És vitatkozni sem jutott eszébe, hogy a krumpli az zöldség-e…

Újévi fogadalom

Pepe naplója:

„2011. január 1. Ma van az év első napja. Ma 2.47 órakor alutam el. Idén nagy fogadalmat tettem leszokok az ujjszopásról eztt a döntést nagyon nehez volt meghoznom.”

Egy barátnőm vette elő a gyerekeimet ujjszopás ügyében, mert én nem szoktam őket ezzel csesztetni. Mert az egyetemen már senki sem szopja az ujját… Gondoltam, azért megragadom az alkalmat és kikérdezem Pepét.

Én: De az iskolában nem szoktad szopni az ujjadat, igaz?*
Pepe: Nem, dehogyis, ott cifra káromkodásokkal szoktam levezetni az indulatomat.

Legalább már tudom, hogy 1-én este is nagyon indulatosan aludhatott el a gyerek, mert amikor bementem betakarni, akkor az ujja a szájában volt…

* Mert az egy dolog, hogy nem csesztetem a gyerekek az ujja miatt, de azért más ne lássa, hogy még mindig ujjszopó…

Én: Komolyan gondoltátok, hogy ne írjak rólatok?

Bakka: Rólam írhatsz!
ZK: Rólam is!
Pepe: Rólam is,de azt azért ne írd meg, kibe vagyok szerelmes, mert már nem belé vagyok.*
Bakka: Igen, azt rólam se írd meg. De azt igen, hogy ZK fél a sötétben!
ZK: Azt ne!

UPSZ.

* Persze nem álltam meg, hogy ne kérdezzem meg a fiamtól, miért ábrándult ki a kislányból. HÁT KAPASZKODJ MEG, INTERNET, MERT DURVA LESZ! „Azért Mamika, mert N. szörnyen elhízott a nyáron.” Na erre persze azt sem tudtam megállni, hogy ne oktassam ki Pepét arról, miért nézem le azokat a férfiakat, akik dobják a nőt néhány plusz kiló miatt. Így aztán Pepe kiegészítette a mondanivalóját: „Azért mert meghízott ÉS undok lett”. Azt szokták mondani, hogy a pasik sokszor az anyjukat keresik a barátnőjükben. Nos, valószínűsítem, hogy ez Pepére nem igaz, mert akkor nem lenne gondja a kövér, undok nőkkel…