Pepe kivolt mint a…

Igen, megint iskola, de most már unom, hogy állandóan erről írok, így legyen elég annyi, hogy a gyerek annyira kivolt*, hogy gondoltam jó anya leszek és a zongora/judo kombó után még bevittem Pepét a MOM Apple Store-jába Cut the rope-t játszani.

És mivel fél óra alatt simán lenyomott a gyerek, és olyan pályákat is megcsinált, amiről én meg voltam győződve, hogy fizikailag lehetetlen (bár ez talán itt képzavar…), rá kellett jönnöm, hogy az iskolával ellentétben a digitális világnak vannak olyan zugai, ahol nem az írás és olvasás készsége a legfontosabb…

* A heti dráma az volt, hogy a tiszta ötös matekos gyerek ¾-et kapott matekfüzet-vezetésre, mert 1) túl sok helyet hagy ki a feladatok között; 2) összezsúfolja a feladatokat; 3) a feladatok közé a piros vonalat nem vonalzóval húzza; 4) nem mindig ír dátumot. Miután hosszan elvitatkoztunk a dologról, rá kellett jönnöm, hogy a viselkedésem nem túlságosan kongruens. Ha TÉNYLEG azt az üzenetet akarom a gyereknek küldeni, hogy a tudás a fontos és nem a jegyek, akkor nem kellene napokig a jegyeken háborognom boldog boldogtalannak. Mondjuk a blogot nem olvassa, így ez nem számít. És ha már így belejöttem, akkor azt is elmondom, hogy pár éve nagy vitám volt a szakdolgozati értekezletünkön, ahol végül is a kollégáim könnyedén lenyomták az érveimet, és arra jutottunk, hogy a szakdolgozat, ami formailag tökéletes, de tartalmilag szar, az négyes. Mert a „formal excellence of nothing” a magyar iskolai rendszerben négyest ér. Így tényleg arra fogom bíztatni a gyereket, hogy a piros vonalat vonalzóval húzza… És akkor most itt jön a dicsekvős rész, hogy az olvasás füzetére viszont ötöst kapott. Jaj, bocs, MEGINT erről írtam.