Felmerült néhány kifogás az úszótáborral kapcsolatosan

(Elöljáróban le kell szögeznem, hogy ÉN elleneztem a tábort, a két nagy kifejezett kérésére írattam be őket.)

1. Fárasztó.
2. Nincs lehetőség ebéd után pihenőre. (Ma reggel megtudtam, hogy kötelező a pihenés, de ki vagyok én, hogy a kákán is csomót keressek...)
3. Piszkos a WC. „De el sem tudod képzelni, Mamika, milyen állapotban van a WC”, mondja a 8 éves gyerekem. Én: „Felül belepisilsz, alul kifolyik? Mert nekünk olyan volt az iskolában, Pepe.”
4. Gyorsúszásnál nem szabad minden karcsapásnál levegőt venni.
5. Úgy kezdődik az edzés, hogy három hosszt le kell úszni.
6. „Úszni kell, Mamika.”
7. Vizes törülközővel csapkodnak a nagyfiúk. (Ez mondjuk komoly lenne, de néhány keresztkérdés után kiderült, hogy Pepe hallotta, hogy valaki látta… stb…)
8. Nincs ismerős óvodás.
9. Sokáig tart.
10. Nincs kismedence.
11. Gyom nő a homokozóban.
12. Drága. (Mondjuk ezt nem a gyerekek kifogásolták…)

A nagymamám

A történet nem az enyém, de muszáj leírnom, hogy nehogy elfelejtsem, hova kellene tartanom.

A nagymamám 91 lesz idén.

Vonattal utazott Balatonra, mert nem akart senkit sem a családból sofőrködéssel terhelni. Nincs TV-nk, így nem tudom pontosan, de valami leomlott löszfal miatt a vonatról buszra kellett szállnia. A buszról meg újra vissza vonatra. Amikor leszállt a buszról, elesett és kificamította a bokáját. („Elterültem, mint egy béka”, mondta.) A dagadt bokával azért felbotorkált még a vonatra, majd leszállt, ahol le kellett szállnia, ahol már az autó várta, hogy röntgenre vigye a kórházba.

A nagymamám beült a hátsó ülésre.

Majd mit csinált?

Panaszkodni kezdett a fájdalomra? Nem.

Szidta a kommunistákat? Nem.

Elájult? Nem.

Az autót egy férfi vezette, így a nagymamám elővette a rúzst és arcpirosítót és felfrissítette a sminkjét.

És nyilván a dagadt bokáját diszkréten eldugta, de ezt már nem látta az unokatestvérem a visszapillantó tükörből…

Mondatok, amiket utálok hallani

1. Nézd a jó oldalát.
2. Szerencse a szerencsétlenségben.
3. Meg kell tanulni [ide jön a probléma]-val együtt élni.
4. Minden rosszban van valami jó.
5. Másoknak sokkal nehezebb.
6. Nem szívroham, csak a levegő szorult be.
7. Neked aztán mi problémád lehet?
8. Szedd már össze magad.
9. Ez semmi!
10. Szegény asszony!

Kellene néhány aranyrúd

És, nem, nem arra gondolok, hogy megkaptuk a függönyárajánlatot a néhány aprócska lőrésünkre. 800 ezer forint. Ennyiért már én is varrok. És azt hiszem, nem tudjátok, mit beszélek most.

Hanem arra gondolok, hogy elindulok három gyerekkel.

Vissza kell lépnünk egy kicsit és áttekinteni, hogyan működött a dolog a régi házban.

Íme:

1. Kitereltem a gyerekeket a házból.
2. Bezártam a házat, nehogy valaki besurranjon, míg a garázsban vagyunk.
3. Nyitottam a kaput, a garázsajtót és az autót.
4. Beültünk az autóba.
5. Kiálltam a garázsból az utcáról.
6. Bezárom a garázst.
7. Kinyitottam a házat, bekapcsoltam a riasztót, ami beriasztotta a házat és a garázst.
8. Bezártam a házat.
9. Bezártam a kaput.
10. Beültünk az autóba, leszúrtam a gyerekeket, hogy érezzék törődöm velük, és elhajtottunk a dolgunkra.

A férjem megígérte, hogy az új házban egyszerűbb lesz a procedúra. Mert lesz átjáró a házból a garázsba. És lesz lesznek távirányítóval működő kapuk. És így is van:

1. Bezárom a ház és a garázs közti ajtót a ház felöl, mert kulcsunk nincs még hozzá. És a garázsból nem lehet zárni ezt az ajtót.
2. Kiterelem a gyerekeket a házból.
3. Beriasztom a házat. A garázs riasztómentes.
4. Beülünk az autóba.
5. Távirányítom a kapukat. Leszúrom a gyerekeket, hogy most már tényleg kössék be magukat és elhajtunk.

Egyszerűbb lett? Igen. De lehetne még egyszerűbb is. Így hétfőn este kihívjuk a riasztós, programozza át a rendszerünket. Új kódot is adnánk magunknak, ha már kulcsot nem cseréltünk még. És aktiválnánk a lézercsapdánkat. Vagy infrasorompókat. Vagy mit. A riasztós és a férjem késő este fejezték be a munkát. Gondoltak rám, mert egygombos lett a rendszer.

A férjem: Ha elmész ezt a gombot kell megnyomni.
Én: Szuper.
A férjem: Amikor hazaérsz és behajtasz a kapun, megszakítod az infrasorompót, és ez azt jelenti, hogy 50 másodperced van bejönni a házba és kikapcsolni a riasztót.
Én: Rendben. Menni fog. [Ez azért egy kicsit nagyképű a részemről, mert az első héten egyszer sem tudtam úgy hazajönni, hogy sikerült volna kikapcsolnom a rendszert.]
A riasztós: És kifelé is, ahogy bekapcsolod [mert három óra után összetegeződtünk] a riasztót, 50 másodperced van elhagyni a házat és a kertet.
Én: 50 másodperc? Három gyerekkel? Többet nem kaphatok?

Kiderült, hogy persze, hogy kaphatok. 250 másodperc volt a maximum, amit kérhettem, de nem akartam telhetetlennek tűnni, így csak 180-at kértem.

Az eredmény:

1. Beültetem a gyerekeket az autóba. Leszúrom őket.
2. Kinyitom a garázskaput és kertkaput.
3. Bezárom a házból a garázsajtót.
4. Hangosan dobogó szívvel beriasztom a házat.
5. Bezárom a házat.
6. Gyors léptekkel megközelítem az autót. Beugrok. Újra leszúrom a gyerekeket.
7. Kapkodva kihajtok a kertből.
8. Távirányítással zárom, amit kell.
9. Fellélegzek, hogy részidőn belül maradtam.
10. Elhajtunk a dolgunkra.

Szerencsére a zsebemben van az ígéret, hogy lesz ez még egyszerűbb. Csak kell még 1-2távirányító.

Ha mindezek után, azt gondoljátok, hogy nem is értitek, miért sírok, elkényeztetett kurva vagyok, akkor teljesen igazatok van. Ha egy kicsit kreatívabbak vagytok és arra gondoltok, hogy Daniella, milyen vagyontárgyaitok vannak, amit így kell védeni, akkor megint csak azt mondom: igazatok van. Semmink nincs. És itt kanyarodtunk vissza a címhez.

Kézfogás

Ez most egy hipotetikus bejegyzés, mert idén sajnos nem tudtunk megjelenni az évzárónkon. Azt írtam, hogy sajnos, de a tavalyi unalommal kevert elkeseredés után, nem nagyon bántam. És ez a bejegyzés nem is született volna meg, ha pár hete nem beszélgetek a nagynénémmel, aki mondja, hogy Boriska nagyon büszke magára, mert dicséretes ötös lett a matek jegye. És nem a dicséretnek örül, és nem is annak, hogy egyedül neki lett dicséretes ötös a matekjegye, hanem annak, hogy KEZET FOGHAT AZ IGAZGATÓ NÉNIVEL AZ ÉVZÁRÓN.

Na most én nem vagyok egy ilyen kézfogós típus, nem is igazán értem a nagy izgalmat az igazgató néni keze körül, de a tavalyi emlékek visszatértek szépen: Amikor Pepe hetekig készült a kézfogásra, mert a fiam képtelen volt szembe nézni a ténnyel, hogy csak a kitűnő tanulókkal fog kezet az igazgató. Aztán persze balhé volt, mert Pepének nem jutott se kézfogás, se jutalomkönyv. Mert a tavalyi bizonyítványa nagyon jó lett, csak szar lett.

És idén megint nagyon jó lett a bizonyítványa. A magatartás négyest leszámítva. („Kicsit elengedtem magam, Mamika.”) És a nyelvtan hármast is le kell számítanunk a kiváló bizonyítványból. („Ez hazugság, Mamika, hogy nem tudom a ly és j közötti különbséget.” Lehet, hogy EZ hazugság, de az nem, hogy Pepe bár „írása olvasható”, de egy kezemen meg tudom számolni, hogy az idei iskolaévben hány szóra tette ki megfelelően az ékezeteket. Mert a fiam, nem egy ékezetekre figyelő típus.)

DE, és itt jön a váratlan fordulat: A gyereknek nemcsak nagyon jó idén a szar bizonyítványa, hanem utolsó nap elkapták a tanító nénik, és átadták Pepének a jutalomkönyvét. Mert sokat fejlődött olvasásban. ÉS ÉN MIÉRT NEM KAPOK JUTALMAT??? És ahogy lestem Pepét, láttam, hogy nyújtja a kezét a tanító néniknek, akik nagy komolyan kezet is fogtak a fiammal. És azt hittem, nem látok jól: Mert Pepének könny gyűlt a szemébe.

Én: Pepe sírsz?
Pepe: MAMIKA, ILYENEKRŐL NEM BESZÉLÜNK.

(Így azt sem említem meg, hogy a Toy Story 3 végén végre nem csak én bőgtem a moziban. HANEM A FIAM IS. Miközben a két sokat látott, kiégett és cinikus lányom meg sem rezzent…)

És akkor el is érkeztünk a lényeghez: Ha a kisiskolásoknak ilyen fontos egy kézfogás, akkor nem lehetne, hogy a kitűnőkkel kezet fog az igazgató néni, a többiekkel, meg az igazgatóhelyettes? Vagy az osztályfőnökök? Esetleg felbérelt kézfogók?

VAGY JOBBAT TUDOK: A kitűnők maradhatnak az igazgatónál, a többieknek pedig hívhatna az iskola minden évben más celebritást, aki nem kapott jó jegyeket kisiskolás korában, de aztán remekül boldogult az életben.

Albert Einsteinre gondolok hirtelen, aki még beszélni sem tudott, nemhogy írni vagy olvasni. (Jó, lehet, hogy számolni igen.) De ha ez túl komplikált, biztos találunk valami Nobel-díjas fizikust, akinek nincs jobb dolga ilyenkor nyár elején…

Kiderül, hogy jól neveljük a gyerekeinket

Helyszín vendégség. A gyerekek már ott rontják a levegőt, mi csak később érkezünk. A vendéglátóink viszont szeretnének felkészülni.

Vendéglátók: A papátok sört vagy bort szokott otthon inni?
Bakka: A mi papánk csak szúrós vizet iszik otthon.

ÉS MILYEN IGAZ.

Jobban alakulnak a dolgok, mint vártam...

Harry Potter után szabadon a gyerekeim beköltöztek a lépcső alatti kuckóba. Mert "ott akarunk lakni, Mamika" és "ott is fogunk aludni, Mamika" és ZK: "legalább nem téged foglak zavarni éjszakánként, hanem a testvéreimet".

Azaz lesz hálószobám, dolgozószobám, könyvtárszobám és még egy szobám, amit hirtelen nem is tudom, mire fogok használni...

Az alvást már illuszrálni is tudom: