Hogy szokott Pepe aludni?

Excel táblázatban kell lassan vezetnem a gyerekek programjait az iskolai év vége felé. Ilyen-olyan kirándulások, általában átfedésben a három gyereknek, de sosem egyszerre. Ezekben a hetekben mindig van egy kis rosszérzés bennem: Nem felejtünk el semmi? Mindenki ott van, ahol lennie kell? Az a gyerek, aki nincs éppen velem, jól van?

Pepe és osztálya utolsó pillanatos szervezéssel Vértesben kirándulnak. Az első (és egyetlen) estén telefonál az osztálytárs anyukája. Hogy épp most tette le gyerekével a telefont, aki nagyon panaszkodott a szállásra. És, hogy ha lenne autója, akkor most indulna a gyerekért. Nos, Internet, nem vagyok büszke rá, de az első gondolatom az volt, milyen jó, hogy nem vitte el a gyerekem a telefonját. Mondjuk ezt nem mondtam az anyukának, de azt igen: ÉRTE MENNI? Hát ez nekem eszembe sem jutott!

Anyuka még sorolta egy ideig a szállással kapcsolatos problémákat (kosz, pók, kiálló ágyrúgók, stb.), de aztán látta, hogy nem igazán vagyok vevő a problémára és nem sorolta sokáig.

Miután letettük a telefont, persze rögtön kezdtem rosszul érezni magam. Mert szegény gyerek biztos szenved. Meg, hogy nem tanúsítottam kellő empátiát az osztálytárs anyukája felé.

Nem, nem hívtam vissza, de a férjemet gyorsan felhívtam, hogy ellenőrizzem a viselkedésemet. Valószínűleg nem a legjobb pillanatban kaptam el A.-t, mert miután a problémát vázoltam, csak annyit mondott: Mit gondoltak hova mennek? A Ritzbe?

Mondjuk ezen röhögtem, de nem nyugtatott meg.

Este újra neki futottam a témának.

Mire a férjem: Biztos, hogy Pepe jól van. Gondolod el, itthon hogy szokott aludni.

Nos, ezzel meggyőzött!

Hogy szokott Pepe aludni?

Mélyen és sokat. Már első napos korában. A jelenlegi viszont helyszín több lépésben alakult ki.

Ő az egyetlen, akinek külön szobája van. És ezzel nem is volt sokáig semmi gond. Aztán kitalálta, hogy ő éjszakánként fél, és milyen igazságtalan, hogy mindenkinek van a családban szobatársa, csak neki nem. Mit lehet csinálni? Hát, ő villannyal aludna. Aludjon. Aztán rájött, hogy akkor is fél, ha a teljesen kivilágított szobában alszik. Átmenne a lányokhoz aludni. Menjen. Igaz, hogy csak két ágy van a szobában, de odakerült a hálónkból a kanapé, majd alszik azon. Ez a megoldás jól működött, bár a lányok szekálták rendesen. ZK elégelte meg. Ő átmenne Pepe szobájába. Rendben. ZK ledobta Pepe egyik képét a falról, felakasztotta a szarvasát az ágy fölé. Pepe pedig beköltözött ZK ágyába.

Minden jól is ment egy ideig.

De Pepe továbbra is félt. És ő inkább a mi ágyunkban aludna.

Na ez már nem volt rendben. Épphogy csak kipateroltuk a szobánkból ZK-t, már jönne is vissza egy másik gyerek. Szó sem lehet róla!

Egyik reggel A. kérdezi tőlem, láttam-e, hol aludt Pepe. Nem, nem láttam. Hol aludt? A hálószoba ajtónkban, a puszta parkettán. Mert igen, a durvább éjszakákon ott táborozik. Hozza a párnát és paplant, majd lefekszik a parkettára, és alszik, mint a bunda.

És ez aztán meggyőzött, hogy csak meglesz a gyerek egy várban, ágyban.

Meg is volt.