Ezt meg én nem tudom tagadni, bár Sanyit nem ismerek…

Bakka iskolai pályafutása kezdődött azzal, hogy első nap megríkatta a bátyját az udvaron. Ezt már dokumentáltam.

Aztán következett, hogy kikezdett Pepe legjobb barátjával. Mire én délben érkeztem, Bakka csak röhögött, miközben Pepe barátja mindenfélét kérdezgetett róla. Akkor a kisfiú nem szólt nekem semmit, csak Pepével üzent haza, hogy neveljük meg Bakkát. Hogy mit csinált, az azóta is titok.

Harmadik nap aztán egy felsős fiú akarta megverni Bakka egyik jó barátnőjét. Sajnos még a barátnő nevét sem tudtam meg.

Aztán Pepe jelentette, hogy jó, hogy megkértem tartsa szemmel a húgát, mert így az osztályából az összes fiú szórakozhat azzal, hogy Bakkát követik az udvaron. Akkor szóltam, hogy ezt talán ne.

Aztán Bakka jelentette, hogy a vébetűs kisfiú becsukta a szemét az udvaron. És?, kérdeztem én. És, és, válaszolta Bakka, szájon csókoltam. Azt hiszem nem úgy reagáltam erre a tényre, mint Bakka szerette volna, mert kiabálni kezdett velem, hogy nekem semmit sem lehet elmesélni.

És akkor azt gondoltam, tényleg szar vagyok. És a fentiekről, hallgattam, mint a sír, nehogy kiderüljön, indiszkrét vagyok.

De a mai beszélgetésünk tükrében úgy gondolom, talán TÉNYLEG jobb lenne, ha semmit sem mesélne el.

Bakka: Képzeld az egyik barátnőm megkérdezett egy felsőst, hol van Sanyi.
Én: Ki az a Sanyi?
Bakka: Sanyi. Sanyi. Most az mindegy.
Én: És?
Bakka: És ez a felsős azt mondta, leszarom bazdmeg.
Én: Nem mondod?
Bakka [vigyorogva]: És én persze ezt megjegyeztem!
Én: De miért kerestétek Sanyit?
Bakka: Mert a barátnőm meg akarta ölni, mert homokot szórt a szemébe.

Feltételezem, hogy Sanyi a barátnőnek a szemébe, de ez azért nem teljesen világos.

Szerencsére ezen a ponton meg is érkeztünk az uszodához.

Amit majd holnap mesélek el…