Bakka első napja az iskolában…

Pepe nyavalygásával kezdődött az egész: Hogy ő nem emlékszik már az első napjára. Csak nagyon homályosan. És akkor mondtam neki, semmi gond, elolvassuk mit írtam az első napjáról. És, szerencsére a gyerek nem szúrt le, hogy miért írok blogot, hanem ráállt, hogy elolvassuk.

És tök jót röhögtünk rajta. Mert nagyon vicces volt, meg minden, csak azt nem tudtuk meg, hogy Pepével mi történt az iskolában első nap.

És, többek között, ezért szuper a második gyerek. Mert akkor már lehet a gyerekekre koncentrálni. Mert a rutin, legalábbis valamilyen szinten, elnyomja a szülői parát.

Bakkával egy anya-lánya beszélgetéssel indítottunk 31-én este. Nagyon meghitt volt a dolog, mert felmásztam hozzá az emeletes ágyára. Majd csatlakozott hozzánk Pepe és ZK is.

Tudtam, hogy a szekrénybe kellett volna bújnunk!!!

És akkor tisztáztuk Bakkával az alapfogalmakat: tanítási óra, szünet. És hogy mikor lehet enni az iskolában.

Bakka elmondása szerint, bár ez nem látszott rajta, nagyon izgult. És arra kért, hogy az első hetekben ne várjak tőle túl sokat.

Szépen indulunk…

Aztán tegnap reggel minden ment simán. Az izgalom miatt hajnalban keltünk. Kapott mindenki reggelit. Bakka kétszer átöltözött. Megfésültem és befontam a haját. (Robogunk a lejtőn lefelé, mert ma reggel még volt reggeli, fésülködés is, de hajfonás már nem. És fésülködés ellenőrzés sem. Pedig ez utóbbit kellett volna…)

Kisebb hiszti kerekedett a ház előtti fényképezésből. Bakka: „Minek állandóan fényképezni?”

Mert kötelező.

Az autóban a két nagy vitte a szót. Úgy alakult az életük, hogy tegnap volt az első nap, amit közös intézményben töltenek. Mert az óvodában éppen váltották egymást. Bakkát nem érdekli a dolog, de Pepe több mindenre figyelmeztette a húgát: „Amit otthon megengedhetsz magadnak velem szemben, azt az iskolában nem biztos!” Titoktartást is fogadtak, legalábbis azt hiszem. Bakka azt is megígérte, hogy nem fogja csigának csúfolni Pepét. Pepe csak annyit válaszolt: „Már megszoktam. Mindennap így csúfolnak az iskolában.” Erre szokás szerint bepöccentem és mondtam Pepének, délután megyünk az önkormányzatra névváltoztatást kérni. Válasszon magának csúfolásmentes nevet. Pepe nem akarja. Nem értem, miért…

Sok időnk nem volt, mert meg is érkeztünk az iskola elé. És kezdetét vette a dicsőséges bevonulás!

A parkolóban Bakka ovis barátjával akadtunk össze. Aki egy nyaklánccal ajándékozta meg Bakkát. Görögországi ajándék. Bakka meghatódott rendesen. Én fényképeztem.

Fel a második emeletre, ahol Bakka és Pepe osztályterme pont egymással szemben van a folyosó legvégén.

Kettőt sem lépünk, amikor Bakka újabb barátnőjébe botlunk. A szomszéd kislány. Gyorsan-gyorsan fényképezek. Mert Bakkáért már újabb lányok kiabálnak: az ikrek az osztályából.

És már hárman rohannak a folyosón.

Még hátulról gyorsan lefotózom őket.

A teremben újabb barátnő várja Bakkát.

Hogy mit csinálok? Őket is lefényképezem.

Aztán mosolyogva gyönyörködnék a lányomban, akinek az arcát hirtelen elborítja a vér. Fürdünk benne. Az orra vére. A padot én, a gyerekeket az apja sikálja. Jó sokáig tart, míg eláll a vérzés. Bakka: „Nem fogsz zsebkendő dugót rakni az orromban, igaz, Papika.” Nem tett. Bár állítása szerint megfordult a fejében…

És itt csöngettek be. Szerintem Anna néni fellélegzett, hogy a szülők távoztak. Bakka az utolsó pillanatban biztosított róla, nem gond, ha nem a harmadik óra után jövök érte. Szívesen marad ebédre is. Jól alakul a dolog!

Még Pepéhez beköszöntünk volna, ha hajlandó lett volna foglalkozni velünk. Majd a maradék egy szem gyerekkel elmentünk oviba. Furcsa volt, na. ZK-t nem zavarta, bár őt is elkaphatta az iskola hangulata, mert azt fontolgatta, ki is lesz az ő osztálytársa. Kis nehézség árán aztán ZK-t ott hagytuk az óvodában. Reménykedem, hogy a harmadik évet megússzuk beszoktatás nélkül.

Aztán romantikusan hazajöttünk az urammal. Hogy fogadjuk a villanyszerelőket. És a kertészeket. És a riasztós brigádot is.

11-ig bírtam magammal. Aztán mentem vissza az iskolába. Bakka épp befejezte az ebédjét. Anna néni nagyon megdicsérte, hogy jól eszik. Hát ezt tudtuk.

Hogy mit csináltak az iskolában?

„Hát oké volt, Mamika. Bemutatkoztunk. Oké. Körbejártuk az iskolát. Oké. Rajzoltunk. Oké. Oké. Megkaptuk a szekrényt. Oké. Van új barátnőm. Kettő. Oké. Egyik nevét nem tudom. Oké.”

Aztán Pepét is összeszedtük. És akkor szépen vissza is kötünk az történet elejére. És Pepe nyavalygásával fejezzük be a beszámolót. Mondjuk, ezért tuti, hogy még fogok kapni, de a fiam sírással küszködve számolt be róla, hogy az egész osztály rajta röhögött. Hogy miért? Mert Bakka csúnyán megkergette az udvaron. Hogy miért futott a húga elől? „Mert meg akart verni, Mamika.” Hogy miért? Hát azt sajnos nem tudtam meg. És azt sem, hogy pontosan mi történt. Az ellentmondásos beszámolókat lehetetlenség volt kibogozni.

De jó lesz ez az iskola!