2010. december 7., kedd

DINA

Lesz DINA, jelentette be az igazgató néni az évnyitón.

Kaptunk is egy papír szeletet Pepe azonosítójával.

Hogy mi a DINA?

Digitális napló.

Hogy az interneten keresztül is tudjam követni a gyerek előmenetelét. Tök jó, mert így legalább már beszélgetnem sem kell vele az iskoláról. Vagy megkérdeznem, miért hagyta a tájékoztatóját már megint az iskolában…

Kedves gyerekek, így többé már nem fogjátok tudni eltitkolni a jegyet a szüleitek elől, mondta az igazgató néni.

Pepe még nem gondolt arra, hogy a jegyeket el is lehet titkolni a szülők elől. Legalábbis eddig. De ez mindegy is, mert, ahogy látni fogjuk, a fiamon ez a dina dolog nem fog kifogni*.

Rajtam viszont igen.

Először is egészen a múlt hétig nem találtam az azonosító kódot tartalmazó cédulát.

Aztán megtaláltam.

Aztán eltelt néhány nap, míg először sikeresen be tudtam lépni.

Aztán néhány nap eltelt megint, de ma aztán alaposan szemügyre vettem a gyerek jegyeit. És a jegyeket kísérő kódokat.

Mondjuk az jó játék volt kitalálni, mi-mit jelent. Alábbiakban összegzem mire jutottam: td=témazáró dolgozat; fe=felmérő?felelet?; óm= órai munka; fo=fogalmazás?; sz=szorgalom?; d=dolgozat?; h=helyesírás?; k=külalak?; ho=hangos olvasás?; to=tollbamondás?; rd=???

Szóval nem ért meglepetés, mert az összes jegyet láttam már papíron is. Kivéve a rajz hármast.

Mindannyian tudjátok már, hogy a rossz jegyek demotiváló hatása az egyik vesszőparipám. És igen, szánalmasan kiszámítható vagyok ebben a témában. MERT MINDEN ROSSZ JEGYRE UGROK…

Én: Pepe, miért kaptál hármast rajzból?
Pepe: Mi van? Miről beszélsz, Mamika?
Én: Itt van, hogy van egy hármasod rajzból. Mire kaptad?
Pepe: Őszintén mondom, Mamika, fogalmam sincs.

Hát ezért mondtam, hogy dinával a fiamat, úgysem fogjuk megfogni… Nem fog ő semmit letagadni: LEGFELJEBB FOGALMA SEM LESZ RÓLA.

És látom rajta, hogy tényleg fogalma sincs.

* Legfeljebb a tanító néniken, akiknek így duplán kell adminisztrálni.

11 megjegyzés:

gneke írta...

rd: röpdolgozat?

óvónéni írta...

Szerintem "rd" = régi dolgozat
(Amit a sok adminisztráció miatt csak most tudott kijavítani a tanerő... Vagy a programfrissítés hiánya miatt csak most tudta beírni a DINA-ba...)

Amúgy a "röpdolgozat" sanszos.

Névtelen írta...

Én gimiben tanítok, és van ilyen csodánk. Mondhatnám, hogy szeretem, de NEM!!! Ahelyett hogy felütném xy-nál a naplót, bejeletkezem, elnavigálok a jegyekhez, kikeresem hogy melyik napra kell beírni, ott hogy melyik osztály, kitöltöm milyen tipusú a jegy, miből adtam és kinek. Egyszerre csak egy tipusú jegyet lehet beírni. És lehet kérni hogy számoljon átlagot, nagyjából 5-7 ide-oda lépkedés után, amiben az a jó, hogy bár a különböző tipusú jegyeket különböző színnel írja az átlagban nem súlyoz, tehát számolhatom ki magam az egészet, mert nála ugyanannyit ér egy óraimunka, mint a témazáró...
Arról nem is beszélve, hogy múltkor valaki egy 4-est 5-ösre javított miután már beírtam, lehetett keresni, hogy hogy lehet átírni (renszergazdai jogosultsággal), mert közben hónapváltás volt és modosítani csak ugyanabban a hónapban lehet.

BarbaraRéka írta...

Nesze neked Neptun rendszer a felsőoktatásban, most már az általános iskolában is ezzel fárasztanak mindenkit ( tanárokat, szülőket, stb)?
Mindig akkor fog összeomlani a rendszer amikor a legnagyobb szükség van rá!
Amúgy meg az fejlesztőket, programozókat ültetném le elé, hogy nesze, itt van 36 gyerek osztályzata ebből és ebből, vidd be a rendszerbe! Sokáig tart, bonyolult? Tééényleg, de érdekes! (kaján kacaj)

Névtelen írta...

research/development? ;)

Tinca írta...

Csak tátom a számat, hogy mik vannak... Úgy látszik nálunk "falusi" iskolában még itt nem tartunk. Talán jövőre a gimiben?
És ezzel párhuzamosan akkor a lapozós papírnapló meg is szűnt?

Kapott minden tanár gépet, hogy a tanítási órákra bevigye? Vagy ezzel válaszoltam is az előzőre? Duplán regisztrálnak minden jegyet - papíron is, elektronikusan is. Bravó!

Azt hittem Daniella, hogy készülsz a negyedik diplomádra, és a "Dina" a negyedik gyermeked neve lesz. :)Bár lehet, hogy csak az én egyre növekvő hasam teszi, hogy egyre csak ilyenekben gondolkodom... :)

arabeszk írta...

Tegnap a metrón mellettem ült egy pedagógus és dolgozatokat javított. Nem értettem, hogy a papíron a gyerekek neve mellett miért nem az osztályt tüntették fel, miért egy bonyolult,betűkből és számokból álló azonosítót. Már értem.

csakBea írta...

Az én "kicsim" másodikos (bocs, tizedikes-sosem fogom megszokni)gimnazista. Az elektronikus naplóba tavaly év elején egyszer tudtam belépni, mert utána nem fogadta el a jelszavamat. Kértünk újat, azt sem fogadta el. Tovább nem próbálkozom.

csakBea írta...

Ja, és új jelszót kérni nem a neten lehet, mint "elfelejtett jelszó", hanem az osztályfőnöktől, aki valahogy "szerez" a rendszertől.

Thea írta...

Tiszta haszon, ha valakinek kis/kevésbé modernizált iskolába jár a csemetéje!
Még jó, hogy az üzenő megmaradt. Vagy?

Viv írta...

Ó, nálunk a tantóbácsi sima excell file-be küldi a jegyeket hónapokra lebontva, és kész. A szülők mailcímére, semmi kód.
Én kedvelem.