2009. október 9., péntek

Sorminta, avagy a H1N1 oltás

Köztudott tény, hogy házasságunkban én vagyok a hipochonder. A férjem meg félig-meddig robot lehet. Legalábbis erre következtetek abból a tényből, hogy mióta ismerem (15 éve), nem volt beteg. Illetve túlzok. Mert egy kezemen meg tudom számolni, hányszor volt beteg. Illetve túlzok, mert egy ujjamon meg tudom számolni, hányszor volt beteg.

Éppen ezért lepett meg tavaly ősszel egy este, amikor is boldogan újságolta, beadatta magának a szezonális influenza-oltást a munkahelyén. Boldog volt, mint egy jóllakott óvodás. Én meg vádoltam, hogy direkt titkolta el előlünk. Mert szeretné látni, hogyan szenvedünk a betegségtől. MIKÖZBEN Ő TÖKÉLETESEN EGÉSZSÉGES. Szegényt rendesen cikiztem, pedig volt ráció abban, amit tett: Fél életét zsúfolt reptereken és még zsúfoltabb repülőgépen tölti, és MINKET FÉLT, nehogy valamit hazahozzon. NEKÜNK.

Mindegy azért basztattam. Érezze, hogy törődöm vele…

Idén már jó előre jelezte, hogy a menedzser-szerződése értelmében én is megkaphatom a szezonális oltást az ő munkahelyén. ÉS VISZ IS MAGÁVAL, MERT NEM KÉR A TAVALYI HISZTIBŐL MÉGEGYSZER.

Aztán persze ravasz módon visszatáncolt, és valami országos oltási ütemtervre hivatkozott, amely szerint én előbb kaphatom meg az oltást, mint ő. Persze én átlátok a szitán, és tudom megint egy kis cselről van szó, hogy ő megkapja az oltást és én ne.

Mert valahogy nem tudom elképzelni a dékánunkat, ahogy lobogó hajjal siet át a parkon, hogy elintézze Daniella oltatását…

A téma lezárva, mert az egész H1N1 fertőzés körüli polémia elterelte a figyelmünket a szezonális influenzáról.

Nem is beszéltünk az ügyről, de azért nekem átfutott az agyam, ZK-nak, a betegsége miatt, talán hasznos lenne beadatni az oltást. Annyira nem aktivizáltam magamat, hogy utánajárjak a dolognak, de múlt héten a fül-orr-gégész, miközben vonzó torkomat vizsgálta, csevegőre vette a hangot és megkérdezte, hogy beadatom-e a gyerekeimnek a H1N1 oltást. Elmondtam neki a futó gondolatomat, mire ő elmondta a véleményét.

Hogy tisztán lássunk, megkérdeztünk még három kompetensnek tűnő orvost. Íme az eredmény:

1. Fül-orr-gégész, aki évek óta kezel minket alternatív és hagyományos gyógymódokkal, mindenképpen beadatná ZK-nak az oltást.

2. A reumatológus, aki kb. 3 hónapja kezeli ZK-t, nem javasolja az oltást.

3. A háziorvos szerint nagyon nehezet kérdeztem, de ő inkább arra hajlik, hogy oltassuk be ZK-t.

4. Apukám, a nyugdíjas, de még mindig nagyon okos oltóanyag-kutató, nem adatná be a H1N1 oltást ZK-nak, mert nem bízik a gyártó cégbe. Inkább adassuk be a szezonális oltást, ha annyira be akarunk adatni valamit.

NOS? Folytatjátok a sormintát?

Felajánlom a hétvégét a probléma megvitatásra!

15 megjegyzés:

Névtelen írta...

Mostantól még jobban figyelem a blogodat és főleg a végeredményt, a sromintát illetően.
Az én közvéleménykutatásomra is nagyjából igen-nem-igen-nem-igen-nem volt a válasz......

martine írta...

A mi mintázatunk jelenleg:


1.osztálytárs anyukája, aki körzei orvos: ő semmiképp nem adatja be a lányának, az tuti, hiszti az egész

2.saját körzeti dokim, akivel jó kapcsolatot ápolunk: hiszti az egész, meg mire lesz oltóanyag, budapest úgyis túl lesz a járványon

3. anyukám, aki orvos, bár más szakterület: ő magának dehogy adatja be, de mi magunknak adassuk (nincs releváns eltérés lakhely, egészségi állapot, naponta történő emberi érintkezések száma közt)

4. céges doki: hosszú indoklással, hogy semmiképp, mert gyengíti az immunkrendszert, hacsak nem vagyunk kisgyerekek, betegek (az övékét muszáj gyengíteni???)

5. várunk az infektológus haver véleményére


és a sok nem orvos ismerős véleményét hiába nem említem külön, de kb 50% - 50% a "mindenképp" és a "semmiképp"

JuditAu írta...

Itt Ausztráliában már átvonult a nagy hiszti, ha elkapják, akkor várandós anyukáknak adják be, és annak, aki le van gyengülve. Közeli ismerősök átestek rajta két kisfiúval (ikrek), akik nincsenek még 2 évesek, egy komolyabb megfázással ér fel. Az anyuka terhes, neki beadták az oltást, hozzátették, hogy saját felelősségére, mert még fiatal az oltóanyag, nincs rendesen kitesztelve várandósoknál...
Szóval itteni tapasztalat szerint NEM kell beadatni megelőzésképpen. :)

lopede írta...

Én se adatom /adatnám be... és nem azért mert kaptam egy e-mailt miszerint valami chip van benne :)))
De az én környezetembe amúgyis nemre szavaz a többség.. mi végig csináltuk a sars/madárinfluenza hisztit, apukám épp vietnamban dolgozott, majdnem elvesztette az állását miatta, mert hatalmasat esett vissza a turizmus és persze nem volt semmi komoly alapja anak...erről is azt hallani, hogy egy erősebb influenzával ér fel...

Tinca írta...

http://www.168ora.hu/itthon/influenzaoltas-hianyoznak-a-hiteles-szakmai-velemenyek-43960.html

Ezzel együtt nálunk 2:0. A másik a gyermekorvosunk véleménye. Megkérdeztem, hogy beadjuk-e, hááát-tal kezdte, majd máshogy kérdeztem: ő beadja-e maguknak és az unokájának, és határozott NEM volt a válasza. Semmilyen influenza elleni védőoltást nem támogat ő.

Daniella, édesapád mit mondott? Bevallom a sormintából az ő véleménye érdekelne a legjobban.

Daniella írta...

Tinca: Épp tőled jöttem, és néztem a cikket, amit te is belinkeltél pár napja. az apukám ugyanazt mondja pepitában, mint a cikk orvosnője, hogy ez a cég kókler cég, és nem bizik az általuk előállított oltóanyagban. A szezonális oltásnál pedig azt mondta, hogy bármelyik világcég oltóanyaga jó. A h1n1-t biztos nem fogja ZK megkapni oltóanyag formájában, a szezonálison még gondolkozunk egy picit...

Nora írta...

Az én felmérésem, bár nem reprezentatív, határozottan a NEM irányába tolódik.

matusi írta...

azt hiszem apukád meggyőzött:D
én senkit nem kérdeztem, csak médiát hallgattam és elég volt arra, hogy nincs szükség antibacikra:)

Hajni írta...

Mi egész évben nagy dózisban (1000 mg/nap) szedjük a C vitamint, "járványos" időszakban akár napi 3x is. Nem jellemző, hogy betegek lennénk. Érdemes megnézni a youtube-on David Icke-ot...elgondolkodtató.

Tinca írta...

Daniella, én is hiszek apukádnak, úgyhogy maradjunk ennyiben.

Ami meg a posztot illeti, ismét jól szórakoztam, köszönöm! Egyszer már végigolvastam az egész blogot vannak kedvenceim, úgyhogy tervezem, hogy újra visszatérek hozzájuk. Ne utálj majd nagyon, ha hónapokkal visszamenőleg kommentelek,de nem biztos, hogy ki bírom szó nélkül. :-)

Addig is szép - legalább két új posztnyi - hétvégét Neked!

a mesélő írta...

Az én háziorvosom szerint nekem semmiképp ( NEM IS AKARTAM ), a gyerekorvos szerint a gyerekeknek sem, de a sima influ ellenit adassam be nekik - mármint Márkónak csak akkor ha végére értünk a veszettség elleni oltásoknak:). Szóval a gyerekek sima oltása által én és a baba is védve leszünk. Valószínűleg így teszek majd. Egyébként Ő azt is mondta, hogy a körzetében egy gyereknek sem adja be a h1n1 ellenit!

óvónéni írta...

Én egy orvosban bízom, akit sok éve ismerek, látok dolgozni. Ő nem oltatja be se magát, se a feleségét, se a gyerekeit.
Nem kérdeztem meg az okait, ennyi nekem elég.

Timi írta...

Sziasztok! Mi a férjemmel hosszas utánajárás után NEMMEL szavazunk. Nem fura, hogy hirtelen tíz évre titkosították a gyártó céggel való szerződést??

Studiolum írta...

Nekem ugyan nincs véleményem, de azt megírtam :) hálás köszönettel támaszkodva és hivatkozva Daniella és a kommentelők tapasztalataira is.

Daniella írta...

Köszönöm!