Pepe olvas?!

Végül nem írtam meg annak történetét, hogyan is tanult meg Pepe olvasni.

Talán, mert még nem tanult meg…

Szóval tapasztalatokat szereztem a „hogyan rontsuk el a gyerekünk nyarát könnyen és gyorsan” témában idén: Mert a nyári szünetben majdnem minden nap leültettem Pepét magam mellé, hogy olvasson hangosan.

Imádta.

Én is. Mert a nagy áttörést nem sikerült elérünk.

Szeptember elején aztán úgy gondoltam megkönyörülök a fiamon, és hagyjuk az olvasásgyakorlást egy kicsit az iskolára.

Pepe erősen kíváncsi volt meddig nem kell otthon gyakorolnia.

Nem tudtam, mit mondjak, így megállapodtunk először abban, hogy az első ötös olvasásdolgozatig. Nem teljesen értettem egyet saját magammal, mert szemétségnek gondoltam dolgozathoz kapcsolni a gyakorlást. Meg azt sem akartam, hogy Pepe izguljon a dolgozat előtt: ha rosszul sikerül, akkor még otthoni büntetés éri a gyakorlás formájában.

Mindenesetre Pepe meg volt győződve róla, hogy csillagos ötösre fogja megírni az évelején a felmérőt, és magunk mögött hagyjuk az otthoni olvasást.

Már, ami az ő olvasását illeti. Mert mi azért még felolvashatunk neki.

Legnagyobb meglepetésre a nem túl könnyű dolgozatot TÉNYLEG ötösre teljesítette a fiam. (Csillagosra. Mert teljesen hibátlan volt.)

A szó szoros értelmében dalra fakadt és táncra perdült örömében, amikor ezt megmondta nekem. „Hurrá, nem kell gyakorolnom.”, énekelgette az iskola udvarán.

Nem is gyakorlunk. Csak néha kérem meg a fiamat egy-egy szó elolvasására. AMI ÁLTALÁBAN NEM SZOKOTT SIKERÜLNI.

Múlt héten aztán bekúsztam fogadóórára. És előadtam az elméletemet a tanító néniknek, hogy a gyerekem nem tud olvasni. Ők nem értették, miről beszélek: Pepe nem tud olvasni? Hát hibátlan lett a felmérője! Én: „Nem lehet, hogy a szomszédjáról másolta?” Tanító nénik: „NEM! MERT BARIKÁDOKAT ÉPÍTÜNK DOLGOZATÍRÁS ELŐTT.”

Szóval megnyugtattak, hogy nem diszlexiás a gyerek. Volt szűrés is az iskolában. Azon sem akadt fent.*

Meg is nyugodnék, ha hétvégén nem mentük volna el a KIKÁ-ba vásárolni.

Bakka öt éves múlt. Tanítja magát írni. És számtalanszor kérdezget betűkről. Illetve, hogy bizonyos feliratok, mit mondanak. (Pepének ilyen kérdései sosem voltak. Mert őt nem az érdekelte, hogy az M betű, az mama vagy papa betű, hanem az, hogy ha mindennek van jó és rossz oldala, jó és rossz tulajdonsága, „akkor, Mamika, a betűknek mi a rossz tulajdonságuk? Mi a rossz oldaluk?” „Talán, Pepe, hogy könnyű őket összetéveszteni, mert nagyon hasonlók?”

Szóval megyünk a KIKA parkolójában az épület felé.

Bakka: Mi van odaírva?
Én: KIKA. KÁ-I-KÁ-A. KIKA, Bakka.
Bakka: KI-KA.
Én: Igen.

Majd Pepe, a tudományos főmunkatársunk, az akadémikusunk, is bekapcsolódik a beszélgetésbe: „Igen, Bakka, de ne tévesszenek meg a betűk. Mert IKEÁ-nak kell mondani!”

MI VAN??? IKEÁ-nak? A K-I-K-Á-t? DE MIÉRT, PEPE???

Szóval csak ezért gondolom, hogy Pepe nem tud olvasni.

Vagy legalábbis nem akar…

* Mondjuk, a rossz hír, hogy írni viszont TÉNYLEG nem tud. Mondjuk, ezt tudtam. Mondjuk, néhány másodpercig elgondolkoztam, hogy a tollbamondásában, miért vont le a tanító néni a „galy” szóért. MERT GALLY AZ!