2009. október 7., szerda

A három kismalac

Az a gond, hogy az esti mese idejére már annyira fáradtak szoktunk lenni, hogy szinte mindig félremegy valami. És veszekedés lesz a békés meséből.

Ezért nagyon örültem, amikor péntek este ZK a három kismalacot kérte.

Mert azt a mesét álmomban is lenyomom, gyorsan és könnyen. Három malac. Szalma, fa, tégla. Farkas. Elfújja elsőt. Elfújja másodikat. Harmadikkal nem bír. Bemászik. Forró víz. Elszalad.

De a helyzet még ennél is jobb volt, mert ZK könyvet is hozott hozzá.

VAGY?

Pont péntek estére sikerült a lányomnak egy olyan három kismalac verzióval előállnia, ami az esti meséink egyik legnagyobb – de előre szaladok…

ZK hozza a könyvet. Én elkezdem olvasni. Az első meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy a három kismalacnak neve is van.

Turcsi. Kunkori. Kurta.

Na erre már a nagyok is körém gyűltek.

MERT EZT MEG KELL BESZÉLNI.

Annak ellenére, hogy én utálom, amikor a pénteki esti mese során megbeszélnivaló akad.

Nem lehetne gyerekek, hogy gyorsan ledarálom és megyünk aludni?

Nem, nem lehet.

Megbeszéljük mit jelent a turcsi, a kunkori és a kurta. Majd újra átvesszük. Majd teszteljük ki, mit nem tudott megjegyezni. Memorizáljuk a neveket.

Aztán folytathatom. Remélve, hogy mihamarabb elérkezünk a házépítéshez.

De nem. Mert ezeknek a malacoknak nemcsak nevük van, hanem ambíciójuk is. „Annyira tetszett nekik a gazdáik mestersége, hogy arról ábrándoztak, egyszer majd belőlük is híres muzsikus lesz.”

MAMIKA A KISMALACOK MUZSIKOSOK VOLTAK???

És akkor megint egy hosszú vita a malacok lehetséges zenei karrierjéről. Ami alatt megint értékes perceket vesztünk.

Miután a gyerekek feldolgozták a fenti információt, érdeklődve hallgatták, hogyan buliznak több erdőt végig a zenélő malacok. Bakka kihasználta az alkalmat és rögtön táncra perdült.

Buliznak, buliznak, míg a bölcs bagoly nem figyelmezteti az erdei állatokat, hogy jön a farkas.

ÉS AKKOR VÉGRE A KISMALACOK NEKIÁLLNAK HÁZAKAT ÉPÍTENI. HURRÁ!

Sajnos megint egy kis vitába keveredünk, mert a mérnök Pepe a házépítés folyamatábráját akarja nézegetni, az adrenalin-junkie ZK viszont a következő oldalon felbukkanó farkast akarja. Bakka békésen táncolgat.

Miután hatalmi szóval eldöntöttem a vitát, elkezdődött a várva-várt házépítés. És, ahogy az építkezéseknél ez már megszokott dolog, kisvártatva be is ütött a katasztrófa.

A legkisebbik malac szalmából. A középső malac fából. A legidősebb pedig téglából. Épített házat.

MI VAN, MAMIKA???

Ezen a ponton vége is szakadt a mesének, mert szóváltás kezdődött. Hogy NEM ÍGY VAN, MAMIKA! Mert a legkisebb építi téglából. Jó érzékkel közbe vágtam: Igen, én is így tudtam, mert a legkisebb a legokosabb!

ZK: IGEN!
Pepe: MI VAN, MAMIKA???

Bakka gyorsan megkérdezte, hogy a középső elég okos és azért építette fából a házát. Helyeslő válaszomra a középső gyerekem le is zárta a problémát és tovább táncolt.

A kicsi és a nagy viszont ölre mentek…

Úgy tűnik, kicsit jobban azonosultak a malackákkal, mint ahogy szerettem volna, és mindkettő magának követelte a legokosabb címkét. MERT A LEGNAGYOBB ÉPÍTI TÉGLÁBÓL. NEM A LEGKISEBB. LEGNAGYOBB! LEGKISEBB!

És, Internet, ezért lett megint kiabálás a mese vége.

Mert én is beszálltam…

8 megjegyzés:

Kata írta...

Ugye, hogy középsőnek lenni a legjobb? ;o)

Pelikán írta...

Zseniális... Khmmm, nem is tudom, milyen mesével kellene próbálkoznod, és amlékeim szerint a csendkirály is csúfos kudarcot vallott....

Daniella írta...

ez még hagyján, de szuperapu tanácsát követve mondom minden este a nyávogó, aludni nem, tudó gyerekeknek, hogy csukják be a szemüket, akkor jó sötét lesz és el tudnak aludni.
ZK: MAMIKA, ELFELEJTETTED, HOGY ÉN NYITOTT SZEMMEL ALSZOM???

martine írta...

hahaha-hihihi-hehehe-bruhahahahaha :))))

nagyon tetszik :)))) igazán :)))) DE: azt azért megjegyezném, hogy nálam, az én fejemben az, amit te ismersz, az két mese:
1. van három malac, különféle minőségű házakkal, jön a farkas, rombol egyszer, rombol kétszer, harmadjára pórul jár VALAHOGy, heppiend.

2. van egy malac, aki dúdolgat a konyhájában, főzöget, kint dühöng a télhójég, jön a farkas, hátulról bekéretődzik, farka, lába, lába, lába... de zsákba hátrál, kismalac beköti, leforrázza, farkas elkullog szőrtelen, visszajön 99 haverjával, emeleteket alkotnak a fára menekülő kismalac alatt, aki elkiáltja magát: forróóóóóó vizet a kopaszraaaaa!!!! farkasvár összedől, heppiend

Ugye, milyen jó, hogy nem lakom nálatok és nem szállok be az esti mesélésbe :))))

grey írta...

Nagyon-nagyon jót nevettem! :-D
És gondolj bele, mekkora áldás, hogy legalább Bakka "türelmesen táncolós" típus. Mi lett volna, ha még ő is beszáll! :-D

óvónéni írta...

:D
Előre szólok, a Hófehérke különböző verzióival vigyázz.
Legegyszerűbb mindent fejből mesélni, tök midegy mi a kép hozzá. De ez csak addig megy, amíg nem tudnak a gyerekek olvasni...

Martine, a második verziódnak hivatalosan A kismalac és a farkasok a címe. :)

Zsuzsi írta...

Hát ez most nagyon ciki, vendég van, a férjem szórakoztatja én meg itt hangosan vinnyogok a nevetéstöl. ;O)

Kiddy írta...

Én a Piroska és a farkasnak egy nagyon alternatív verziójába futottam bele a múltkor. Abban a mesében a farkas nem eszi meg a nagymamát, mert nagymama észreveszi az ablakból és bebújik a szekrénybe. A farkas bejön, beöltözik, befekszik az ágyba, aztán amikor Piroskára akar támadni, hirtelen megjelenik a vadász, aki lelövi a farkast.
Amúgy egy 3-400 forintos színezőhöz volt mellékelve a történet. No komment. Szerencsére nem kellett felolvasnom =)