2009. június 1., hétfő

Bakka szobatiszta lett

Amikor Pepe születése előtt 10 nappal beköltöztünk ebbe a házba, rögtön tudtuk, hogy a két hálószobás megoldás előbb-utóbb valószínűleg kevés lesz, mert több gyereket szeretnénk, mint ahogy hálószobánk van.

A gyerekek megszületettek szépen sorban.

Így a két hálószobát felosztottuk felnőtt- és gyerek-szobára.

Én jól megvagyok a szobatársammal. De legnagyobb meglepetésemre a gyerekek sem panaszkodnak, hogy külön szobát szeretnénk. LEGALÁBB IS MÉG NEM.

Tavaly aztán egy építésszel elkészítettük a terveket a házunk bővítésére.

Aztán úgy döntöttünk, hogy mégsem bővítünk, hanem eladunk és veszünk egy nagyobbat.

Aztán két hete Bakka egyik este bejelentette, hogy ő már túl nagy a pelenkához. És különben is kényelmetlen. És ő már nagylány. Köszöni szépen ennyi volt. (Lassan öt éves lesz, így nem tartottam különösen korainak az ötletét.)

Rendben.

Első éjszaka minden rendben ment. A második éjszaka bepisilt. Kimostam az ágyát, ami nem száradt meg estére.

Semmi baj, a zsenialitásom nem hagy el. Van még két ágy a gyerekszobában, így bejelentem: „Egy gyerek nálunk aludhat. De a másik kettő a gyerekszobában marad.”

Persze kitört a balhé.

ZK: „Én alszom veletek, mert mindig én alszom veletek.”
Bakka: „Én alszom veletek, mert az én ágyam vizes.”
Pepe: „Én alszom veletek, mert én vagyok a legnagyobb, és én már olyan régen aludtam veletek.”

Nem részletezem, mert csúnya volt a vita, aminek eredményeképpen a gyerekek két maradék matracát átrángattuk a hálószobánkba, és az egész család együtt alszik.

És felmerült az öltet, hogy a gyerekszobát kiadhatnánk lakóknak. És az alsó szintre behívhatnánk az utcáról embereket. És hogy: Miért is kell nekünk nagyobb ház???

Persze a történetnek folytatása is van.

Két napig alszanak a gyerekek a szobánkba. Bakka baleset nélkül teljesíti a két éjszakát. Az ágya megszárad. Mindenki visszarendeződik.

Harmadik éjszak a frissen mosott ágyába persze újra bepisilt a lányom. Így a körforgás folytatódik.

Már említettem egy megjegyzésemben, hogy én 12 éves koromig, ha nem is rendszeresen, de többször bepisiltem. Így Bakkának alacsonyra tettem a lécet bepisilés-ügyben, úgyhogy szerintem fogunk még egy ideig matracot hurcolni a két szoba között…

Mindenestre, most, hogy az egész dolgot végig gondoltam, egy nejlon-lepedő megoldást jelenthetne…

9 megjegyzés:

Merci írta...

nálunk hasonló problémára az lett a megoldás, hogy közvetlenül lefekvés előtt elmegy a lány pisilni - azóta csak akkor pisil be, ha elfelejti és akkor se mindig

igaz, ha kéri, mellé fekszem (feltéve, hogy nem alszik el előbb)

B. írta...

egy műanyag fóliát kell tenni a matrac és a lepedő közé. Igaz így nyakig pisis lesz mert a fólia nagyon jól vezeti.

a mesélő írta...

nem tudok mit mondani, neylon lepedö ( de csak a vékony , mert a másik a gumi lepedő hideg brrr... ) és kitartás:) A szobához meg annyit, hogy nálunk fiú és lány szoba van, de a gyerekek össze vissza alszanak, rájöttem, hogy az lenne a megoldás számukra ha lenne egy hálószobájuk gardróbbal és ágyakkal és egy játszó szobájuk tv-vel asztalokkal...még dolgozok az ötleten.

Pelikán írta...

Mi lenne, ha nyaron a kertben satoroznatok kozosen egy ket szemelyes satorban, ugy mindenki kielvezhetne a csaladi egyuttalvas oromeit egy eletre...

noi írta...

Van olyan lepedő, ami frottír az egyik oldalon, és vmi műanyag a másikon, nem ázik át, és nem is csorog le róla. És majd rájöttök, hogy nem is kell minden nap kimosni... (A gyerek megbízhatóan jelzi, hogy most már büdös, nem fekszik bele...) Az együtt alvásban meg az a legjobb, amikor alád (és még az épp ottlévő néhány ember alá) folyik a franciaágyon a jó langyos pisi..

Névtelen írta...

Csepp csengő? http://www.salus.hu/belindex.php?item=termekek&page=cseppcsengo
Igaz nincs vele tapasztalatom, de hátha tényleg olyan, mint ahogy dícséri magát.

Névtelen írta...

Ismerôs. A Dm-es v. Rorsmannos nedvszívó,eldobható pelenkázóalátétet ajánlom. Mint egy kiterített pelus... :o) Persze a lepedô alá, KB ahova az eddigiek mentek. Tádáá, leledômosással megúszod a balhét. :o) Hajrá Bakka!
bodza

Daniella írta...

mi lenne, ha egyszerűen visszaadnám rá a pelenkát? Mert ma felhúztam a tiszta ágyat neki...

Pető Kata írta...

A nylon fólián nagyon megizzadnak a gyerekek,csúszik és zörög is.
Noi által ajánlott frottirozott lenne a legjobb.
A pelenkát nem adnám vissza, legalábbis enyémlányommal sem tettem.
Heteken át kivittem pisilni,mielőtt mi is nyugovóra tértünk. Mind a mai napig felkel este 11 körül.Csak most már magától,félálomban.
Ölellek:egy anyatárs