2013. január 4., péntek

Akkor ezzel meg is lennénk…

Mindenféle dolog történt az ünnepek alatt.

Először is, kikémlelték a gyerekek a fenyőfát a kertben. Nem tudták eldönteni, hogy elültetendő csemete vagy a karácsonyfánk. De úgy gondolták, hogy mégis inkább karácsonyfa. Így kénytelen voltam bevallani, hogy valóban az. A szomszéd karácsonyfája.

És a pingpongasztal is a szomszédé. Legalábbis ezt mondta a gyerekeknek az apjuk, amikor a decathlonos szállító a telefonba kiabálta, köszönés nélkül, hogy hozzák a pingpongasztalt. Ami csak azért volt gáz, mert a férjem a gyerekekkel éppen az autóban ült, és nem tudta már az információátadás előtt a telefon-kihangosítót kikapcsolni.

ZK: Minek kell nekünk pingpongasztal?

Számomra a legjobb azonban az volt, hogy 23-án este a férjem nem találta a karácsonyfa-talpat, és az egész pincét felforgatta érte. A talpat nem találta meg, viszont előkerült két pulóver, amit még tavaly karácsonykor dugott el nekem, csak elfelejtkezett róluk.

Szilveszterkor aztán egy csomó embert idegesítettem, hogy tegyünk újévi fogadalmakat, de senki sem akarta feleslegesen elkötelezni magát. (Bár a barátnőm azt mondta, hogy a férje megfogadta, hogy kicserél két kiégett égőt a nappalijukban, de ezt az érdekelt fél nem erősítette meg.)

Aztán el is felejtettem a fogadalmakat, mert szilveszter estéjén a gyerekek számítógépén észrevettük, hogy már MEGINT pornót kerestek. Mondjuk az még nem teljesen világos, hogy a SZEK és SZEKSZ keresőszavaktól hogyan jutottak el a meztelen nők és lovakig, illetve a meztelen ejtőernyős-ugrásig, illetve az angol big tits in uniform-ig. Mert az tuti, hogy angolul nem tudnak még ennyire. (És nem, nem mi voltunk a férjemmel.)

Aztán január 2-án előállt Pepe azzal az ötlettel, hogy mégis van újévi fogadalma.

Hogy mi?

Hát az, hogy „idén már tényleg becsajozok, Mamika”.

A fentiek fényében nem nagyon mertem megkérdezni, hogy mit is ért pontosan a fogadalom alatt.

Azután sem mertem érdeklődni, hogy pontosan, mi történt, amikor ma közölte velem, sikerült az újévi fogadalmát teljesítenie.

Mindenesetre idén legyen mindenkinek ilyen sikere az elhatározásával!

8 megjegyzés:

gneke írta...

Mi lett a pingpongasztallal? Ugye, nem lett a szomszédé????
Boldog Új Évet Nektek, nekünk meg egy kicsit több Daniella blog olvasást!;)

Névtelen írta...

Hihetetlenül szórakoztatóak a bejegyzéseid! :D

Névtelen írta...

Тhanκѕ vегy inteгestіng blog!


Here is my page ... Boom Trucks

Névtelen írta...

Thanks tο mу father who statеd to me
сoncеrning thіs weblοg, this ωebsitе is truly remaгkablе.



Revieω my web blog ... tens machines for sale

kacago írta...

"Akkor ezzel is meglennénk..." már hogy vége a blognak? Vagy lemaradtam valamiről???

csók

Névtelen írta...

I'm no longer positive the place you're getting your information, but gοod toρic.
I must spend some time studying more or working out more.
Thаnk yοu for wоnderful information Ι
used to be searching fоr thіs info for
my mіssion.

Also vіsit my page ... tens

Névtelen írta...

fantastiс ρoints altogether, уοu simρly ωon a bгаnd new гeader.
What may уоu recommеnԁ abοut youг submіt thаt you madе
a fеw ԁaуs agо? Any suге?


Alѕo visit mу web-site; http://www.irvingtxcabbie.com

netuddki írta...

Itt a vége vagy írsz még?