Cipőbolt

Utálok ruhát és cipőt vásárolni. Illetve nem utálok, csak ha az első felpróbált darab valamiért nem jó, akkor nagyon ideges leszek. És csúnyákat mondok. És általában kirohanok a boltból. Ez általában nem szokott baj lenni, csak akkor ha olyan eseményen kell megjelennem, ahol a szürke nadrág/fekete pamut póló nem jöhet szóba. Ilyenkor általában az szokott lenni, hogy a kirohanás részt a férjem a nagy testével megakadályozza. És csak akkor jöhetek ki a boltból/próbafülkéből, ha találtunk megfelelő darabot.

Úgy tűnik, hogy ZK nem örökölte ezt a tulajdonságomat. Pedig mióta valaki felvilágosította, hogy mindketten skorpiók vagyunk, keresi a közös tulajdonságainkat.

Pár hete társaival második lett az ovis olimpián. Nem voltam jelen az eseményen, nem is értem, hogy hétköznap kora délután miért nem érek rá, mindenestre azért három nagyszülőt sikerült felvonultatnunk. Elmondásukból tudom, hogy ZK nagyon szépen küzdött, többször éppen ő hozta föl a csapatot.

Így egyértelmű volt, hogy ajándékot érdemel.

Én: Mit szeretnél?
ZK: Menjünk a cipőboltba.
Én: NEM VESZEK ÚJ CIPŐT NEKED. TÖBB TUCAT CIPŐD VAN!
ZK: Tudom, hogy nem veszel semmit. Csak nézelődni.

Nos a cipőboltban töltött idő alatt csak azért nem bolondultam meg, mert az okos-telefonommal ügyesen elfoglaltam magam. ZK viszont a mennyországban érezte magát. Ült a földön és cipőket próbálgatott. És csodálta a lábát a szebbnél szebb darabokban.

Amikor végre beleegyezett, hogy induljunk, „viszlát szép cipők” felkiáltással búcsúzott a 25-30-as szekciótól.

És láttam, hogy a legszebbet meg is simogatta.

Mire figyeljünk, ha a gyerek házi feladatának elkészítésére vállalkozunk?

Persze csak, ha nem akarjuk, hogy a tanárok is észrevegyék. Ha pont az a cél, hogy a tanár lássa, hogy milyen ügyesek vagyunk, akkor hajrá, mindent bele!

1. Jó tudni, hogy miért is nem akarja megcsinálni a leckét. Ha azért, mert nem ért valamit, akkor hosszú távon jobban járunk, ha megpróbáljuk elmagyarázni neki. Rövid távon mondjuk ez a megoldás észveszejtő lehet…

2. Ha nem akarunk jó néhány évre házifeladat-rabszolgák lenni, akkor jó tisztázni a gyerekkel, hogy a házi feladat alapértelmezésben a gyerek feladata. És csak vészhelyzetben csinálhatjuk meg neki.

3. Jó, ha tudjuk, hogy hol tartanak, mit tanultak, hogy olyan információt ne tartalmazzon a házi feladat, amiből nyilvánvalóvá válik, hogy nem a gyerek csinálta.

4. Ne írjunk közvetlenül bele a gyerek könyvébe és füzetéből. Másoltassuk le inkább vele az előre leírt megoldásokat. Színezős és összekötős feladatokat viszont mehetnek. [Bár egyszer A. beleírt Pepe matek könyvébe. És szerintünk nem vette észre a tanító néni. Mondjuk a balkezes férjem jobb kézzel oldotta meg a feladatot. MERT ILYEN RAVASZ!]

5. Hiába múlhat egy házi feladaton mondjuk egy év végi osztályzat, ne a csillagos ötös legyen a cél. A túl jó munka gyanús. A laza ötös alá-t célozzuk meg.

6. A kiselőadás a feladat, akkor jó ha elpróbáljuk otthon, vagy legalábbis bizonyosodjuk meg róla, hogy tudja-e a gyerek, mi van az előadásban.

7. A fentieket tartsuk titokban, mert úgy tűnik, hogy az elvárt norma az az, hogy a gyerek mindig önállóan és nagyon ügyesen, gyorsan, szépen és hiba nélkül készíti el a házi feladatait. Ja, és mindig a legnagyobb örömmel!

Mit hagytam még ki?

A tover bridzs

Pepe: Tudom már hogy leszek ötös angolból.
Én: Tényleg? És hogy?
Pepe: Szerinted?
Én: Öööö megtanulod az új szavakat?
Pepe: Nem.
Én: Együtt tanulunk a dolgozatra?
Pepe: Nem.
Én: Megveszem a tankönyvetek tanári kötetét és előre kinézzük belőle a dolgozatot?
Pepe: Nem!
Én: Nem??? Akkor nem tudom. Hogyan?
Pepe: Szorgalmi feladatokat fogok csinálni!
Én [kicsit aggódva]: Hurrá! Nagyon jó!

Aggódtam, mert csak két dolog van, amit az iskolával kapcsolatban a gyerekek lelkére kötöttem. 1) Minden körülmény között tisztelettel bánjanak a tanáraikkal*. 2) Szorgalomból csak ötösük lehet.** Azt, hogy a szülő nem segíthet a házi feladatban, azt nem.

De vissza a párbeszédhez:

Én [kicsit aggódva]: Hurrá! Nagyon jó!
Pepe: Segítesz?
Én: Persze. Miben?

Végül is aztán mégsem volt nehéz a helyzet. Nemcsak azért meg kirázok egy „poverpojnyt” (Pepe) előadást a kisujjamból, hanem azért is, mert Pepe már ki is találta, mit akar csinálni.

Pepe: A tover bridzsről fogok kiselőadást tartani.
Én: Angolul?
Pepe: Igen.

Gyorsan átfutottam, mit is tanultak idén angolból, és rájöttem, nem lehetetlen a feladat. Így a nyelvi hiányosságok [Pepe a tanult dolgokat egyáltalán nem tudta alkalmazni. Mondjuk a szavakra sem emlékezett, pedig szódolgozat volt néhány az év során…] csak a kisebbik problémát jelentették, a nagyobbik az volt, hogy a gyereknek csak halvány fogalma volt mi is az a poverponty.

Vasárnap estére megfeszített munkával össze is rakott pár slide-ot, de persze rögtön beleesett a nyelvtanulók gyakori hibájába, hogy nem azt mondta, amit tudott, hanem azt, amit gondolt és akart. Így egy laza múlt idejű passzív szerkezettel gondolta kezdeni az előadását. MERT NYILVÁNVALÓ, HOGY A HÍD TERVEZŐIVEL KELL KEZDENI.

Aztán persze alább adta. És maradtunk olyan egyszerű dolgoknál, hogy hol van a híd, meg hány éves, meg milyen színű.
Mivel, ahogy arra már fent utaltam, azt nem kötöttem a gyerekek orrára, hogy ne engedjék soha meg, hogy szüleik csinálják meg a házi feladatot***, Pepe által összegereblyézett dolgokból tényleg csak pár pillanat volt, míg megcsináltam az előadást.

Pepe: Hű, de ügyes vagy, Mamika. Látom, nem először csinálsz ilyet.
Én: Én? Hogy nem először? Ebből élek, Pepe!

Persze aztán izgatottam vártam, mit fog a tanár szólni hozzá. Hogy megdicsér-e?

Hát, nem dicsért meg, csak egy jót lökött oda…

* Saját tapasztalatból tudom, mennyire jól esik ez a tanárnak.
** Motivációkutatóként mi mást mondhatnék?
*** Igen, van, hogy megcsináljuk. Sőt múltkor amikor rohantunk, és Bakka sokat szöszölt a leckéjével, az olvasás feladatát gyorsan kiadtam Pepének…

Eljött az én időm?

Az ovis szülőnapi-ünnepség miatt kicsit feszült a helyzet itthon. A. nem tudja olyan egyszerűen megoldani, hogy kedd este 5-kor itthon legyen. De szerencsére egy kisebb hisztivel meg tudtam győzni: Idén az apukák is mondanak verset a gyereküknek, csak nem hiányozhat róla! Aztán tegnap jött a hír, hogy lehet, hogy nem is kedden lesz az ünnepség, hanem csütörtökön. Na erre már végképp kibukott a férjem, akinek repülőjegyet, szállodai szobát, megbeszélések sorozatát kell a héten igazítani az ünnepséghez. Hogy konstruktív legyek, megint összevesztem vele.

Én: Tök fontos nekem és ZK-nak is.
A. [emelt hangon]: MEGMONDTAM, HOGY OTT LESZEK. ELSŐ SZÁMÚ FELADAT A JÖVŐ HÉTRE.
Én: Jó, jó. Rendben van. Szeretlek. Imádlak. Sosem hagynálak el, tudod csak Bruce Willis* miatt.
A.: Akkor most kellene valamit csinálnod, mert most van Magyarországon.
Én: IGEN TUDOM. DE MIT???

DE MIT???

* Benne van a nem létező házassági szerződésünkben, hogy Bruce Willis miatt elhagyhatom a férjemet és a gyerekeimet. Bár lehet, hogy lekéstem róla, most, hogy Lucia a szomszédja lesz…
PS: És akkor még nem is tudta, hogy lehet, hogy a csütörtök péntek lesz.
PPS: Azt, hogy megtanulta-e a versét, még nem mertem megkérdezni.