Apja fia…

A férjem optimizmusa legendás a baráti körünkben. Azt hiszem legjobban, a közgáz mikroökonómia vizsgájával tudom ezt szemléltetni. A férjem hétszer bukott meg rajta. Amikor csak négyszer lehetett volna próbálkozni. Más Dunának ment volna. Ő egy apró és átmeneti problémaként kezelte a dolgot.

A fiam?

Hasonló típus. Vizsgán, dolgozatban nem tud hibázni. Ha mégis, akkor bután forgatja a dolgozatot. És közli, hogy így teszik tönkre a tanárok az önbizalmát.

Így nem is csodálkoztam, hogy a pénteki matekcsapat-verseny után, az eredményt persze még nem tudtuk, szuperlatívuszokban nyilatkozott saját és csapata teljesítményéről. Csak mosolyogtam a dolgon, és gyorsan továbbléptünk, mert a legjobb barátját láttuk vendégül ottitt-alvós bulira.

Szombat reggel A.-nál érdeklődött Pepe legjobb barátjának az anyukája, hogyan ment az előző napi verseny. Pepe barátjának az „elég nehéz volt, nem sikerült túl jól, nem szerepelt fényesen a csapat” típusú válaszát A. szó szerint közvetítette az anyukának. Persze A.-nak közben eszébe jutott, hogy saját fia is indult a versenyen, tőle is gyorsan megkérdezte mi volt. Pepének és csapatának természetesen tökéletesen sikerült a verseny. Amit A. rögtön továbbított is az anyukának: „Pepe csapatának jól ment.”

Természetesen nem tudtam megvárni, hogy a férjem letegye a telefont, rögtön meg kellett osztanom vele az a tényt, hogy a két fiú EGY csapatban versenyzett…