Pepe ír

Tavaly nyár azzal telt, jó csak többek között, hogy Pepével gyakoroltam az olvasást. Borzalmas volt. Nyaggattam, ő ellenkezett. Hisztiztem, ő ellenkezett. Kérleltem, ő ellenkezett. Fenyegetőztem, ő alkudozni kezdett.

Persze, amikor szeptemberben az első olvasás dolgozata csillagos ötös lett, akkor örömtáncot járt. Jó azért, mert megígértem neki, hogy ötös dolgozat után elhagyhatjuk a napi negyed óra gyakorlást. Mert negyed óra gyakorlásért ment az egynyári hiszti.

Idén nyárra az írás jutott. Mivel az olvasás esetében akkor sikerült áttörnöm, amikor pénzt ígértem neki egy-egy kiolvasott könyvért (már nem kap érte pénzt; és sietnem kell a fiamhoz ma délután, hogy még elkapjuk a könyvtáros nénit zárás előtt, mert, és most idézem Pepét, „nem maradhatok könyv nélkül a hétvégére, Mamika, ÉS AZ ÚSZODÁSAT MÁR KIOLVASTAM”), úgy gondoltam, az írás esetében nem szarakodom, magasról indítok, annak ellenére, hogy idén nem kapott hisztérikus rohamot a fiam, amikor mondtam neki, hogy minden nap kell írnia a naplójába hét sort, amit hetente egy sorral növelünk. (Azért hét sort, mert tizet akartam eredetileg naponta, de alkudozni kezdtünk. De azt hiszem, a heti plusz egy sorral nem jöttem ki rosszul a buliból…) Úgy tűnik, tudja a fiam, hogy az írás fontos. Pedig még a sulykolást el sem kezdtem.

Keresztlányom: Nekem rajzból lett a legrosszabb a jegyem.
Pepe: Jó neked.
Keresztlányom: Miért?
Pepe: Mert nekem írásból. És az írás mindenhová kell, a rajz meg nem. Milyen szakmát kaphatok írás nélkül?

Hol is tartottam? Ja igen, a magas indításnál.

Én: Pepe adok neked 10000 forintot, ha egy oldalt leírsz hibátlanul.
Pepe: Á, Mamika, az nekem úgy sem sikerülne.

És a fiam legnagyobb megdöbbenésemre nem vette fel a kesztyűt. Megint őt idézem: „Mert már romokban az önbizalmam, Mamika.”

Pár napra rá.

Keresztlányom: Képzeld, Pepe, ha hatodikban kitűnő leszek, kapok majd egy lovat. [Ellenőrizetlen info egy elsős kislánytól.]
Pepe:Nem túlzás ez egy kicsit?
Lányaim: NEM. NEM. JAJ, DE JÓ.
Pepe: Én inkább egy macskát kérnék.

Mellékszál, de teljesen. A napokban hallom, hogy a gyerekeim tanácskoznak, mit is kérjenek a Jézuskától idén. A konszenzus az volt, hogy tavaly a macska nem jött be, idén kutyával fognak próbálkozni… Mellékszál vége.

Majd kis gondolkozás után Pepe rájött, hogy a lóért vissza kell vágni valamivel.

Pepe: Én pedig kapok 10000 forintot, ha egy oldalt leírok hibátlanul.
Keresztlányom [aki dicséretes ötös írásból]: Nem túlzás ez egy kicsit, Pepe?

Ezen Pepe elgondolkozhatott, mert módosította a tervét: Most még nem ír le egy oldalt hibátlanul, de edzeni fog rá.

Így hát edzünk.

Hogy Pepét lelkileg segítsem a hegymeneti csatában, magyarázni szoktam neki, hogy a helyesírás egy változó rendszer.

Meg is mutattam neki Kemény Zsigmond regényét, ahol a kettős mássalhangzókat még máshogy duplázták, mint ma.

Aztán megmutattam az összes helyesírási és elválasztási hibát Gergő és az álomfogó című könyvben. (Mondjuk valaki átolvashatta volna, mielőtt kiadják.) (Pepe megjegyzése: Ez az író vagy agyatlan vagy nem járt második osztályba.)

És Pepe hiszti nélkül gyakorol. És keresett 100 forintot, mert le tudta írni hiba nélkül az erős szót. És most a könnyű-vel és veszélyes-sel próbálkozik, mert azok is érnek egy-egy százast.

És közben persze magáévá tette azt az ideát, hogy a helyesírás egy változó rendszer. És elkezdődtek a viták, aminek eredményeképpen napok óta nem tudjuk családilag meggyőzni Pepét, hogy a kisebb-et egy s-sel és két b-vel írjuk.

Pepe: Nem, Mamika, egy s és egy b.
Én: Dehogyis.
Pepe: De igen. A legújabb helyesírási szabályzat szerint így tanultuk…

És így most én leteszem a nagyesküt, hogy ez az utolsó gyakorlós nyarunk. A harmadik osztály tananyagának egyetlen eleméért sem leszek hajlandó fizetni…