mit is kívánhatnék Neked a hatodik születésnapodra?
Hogy te mit kívántál az egyértelmű volt: egy bikinit. Erről sikerült a húgodat is meggyőznöd, így az elmúlt hetekben másról sem folyt a szó, mint a bikiniről. Meggyőződésed volt, hogy kapsz egy bikinit a születésnapodra. Mert kértél egyet. És még azt szoktad meg, hogy amit kérsz, az teljesül is. Tegnap este, amikor bevallottam Neked, hogy nem is tudom, mi az a bikini, nem tartottál a világ legviccesebb anyukájának.
Ma reggel aztán nagy volt az öröm, amikor kibontottad a csomagodat. És nem csak a bikinit kaptad meg, hanem „tudod-Mamika-olyan-lábujjközös-papucsot” is.
És délelőtt, amikor az uszodába lementünk, már pontosan tudtam, mit akarok neked hatodik születésnapodra kívánni: Azt hogy életed végéig érezd magad olyan jól egy szál bikiniben, mint ezen a születésnapodon. És ezt komolyan kívánom neked. Főleg annak fényében, hogy a héten bejelentetted, néhány napot fogyókúrázni fogsz, mert ezentúl jobban akarsz figyelni az egészségedre. Szerencsére aztán gyorsan elfelejtetted ezt az ötletedet.
Boldog születésnapot!
És tényleg jó ötlet volt ez a bikini dolog, mert gyönyörűnek látlak benne Téged.
Szeretlek,
Mamika
PS: Amikor először voltunk ebben a szállodában, fél éves lehettél, és a mosdóban fürdettelek. Fénykép is van róla. Köszönöm, hogy megengeded, hogy egy fotó kedvéért újra belepréseljelek abba a mosdóba! Mert különben észre sem venném, mekkorát nőttél. Mert, hogy a nyolc éveseknek való fürdőruha éppen jó rád, az nyilván nem mutatja ezt…
2010. július 25., vasárnap
2010. július 23., péntek
Off-line
lett volna a mai bejegyzés címe. De ahogy látom, nemcsak lett volna, hanem tényleg az is.
Mert holnap nyaralni megyünk. És hosszas töprengés után, úgy döntöttem, csak kibírom, ha itthon hagyom a laptopomat.
A.: Azért én elhozom az enyémet. Biztos, ami biztos.
Szóval arról írtam volna, nagy okosan, hogy miért nem fogok egy hétig errefelé járni.
De reggel, amikor felkeltünk a következő dolgokkal kellett szembesülnöm.
Dolog 1: 1 db sántítás.
Dolog 2-3: 2 db hasfájás.
Dolog 4: 1 db hányinger.
Dolog 5-6: 2 db szédülés.
Dolog 7: 1 db torokgyulladás.
Persze ebbe a listába az uramat nem kell beleszámolni, mert 1) ő hajnalban sunyi módon elment dolgozni; 2) ő az egyetlen a családunkban, aki képes diszkréten beteg lenni.
Nagyon úgy tűnik, hogy MEGINT nem én fogok csomagolni...
Mert holnap nyaralni megyünk. És hosszas töprengés után, úgy döntöttem, csak kibírom, ha itthon hagyom a laptopomat.
A.: Azért én elhozom az enyémet. Biztos, ami biztos.
Szóval arról írtam volna, nagy okosan, hogy miért nem fogok egy hétig errefelé járni.
De reggel, amikor felkeltünk a következő dolgokkal kellett szembesülnöm.
Dolog 1: 1 db sántítás.
Dolog 2-3: 2 db hasfájás.
Dolog 4: 1 db hányinger.
Dolog 5-6: 2 db szédülés.
Dolog 7: 1 db torokgyulladás.
Persze ebbe a listába az uramat nem kell beleszámolni, mert 1) ő hajnalban sunyi módon elment dolgozni; 2) ő az egyetlen a családunkban, aki képes diszkréten beteg lenni.
Nagyon úgy tűnik, hogy MEGINT nem én fogok csomagolni...
2010. július 22., csütörtök
Fogak
Érdekes érzés, amikor a gyerekek abba a korba lépnek, amikor már a saját hasonló koromból vannak emlékeim.
A fogváltás pedig már ilyen.
Ahogy visszaemlékszem a saját tapasztalataimra, két iskola létezett a mozgó fogakkal kapcsolatosan.
Voltak olyan gyerekek, a gyengék, de türelmesek, akik addig nem nyúltak a mozgó fogukhoz, amíg azt tényleg csak egy hajszál tartotta, és magától is kifordult.
És voltak a kemény, belevaló és meglehetősen türelmetlen gyerekek, mint például én is, akik ahogy érezték, hogy mozog egy foguk, ki is húzták.
Bakka az első három fogával az első csoportba tartozott. Amivel semmi gondom nem nincs, egyébként. A napokban azonban elfogyott a türelme egy újabb mozgó fogával szemben.
Bakka: Nem tudtam rendesen beleharapni a kukoricába.
Én: És Kati kihúzta neked?
Bakka: Dehogyis. Fogtam egy zsebkendőt és saját magam kihúztam.
PS: Jó, hogy pár napja a fésülködéssel dicsekedtem…
A fogváltás pedig már ilyen.
Ahogy visszaemlékszem a saját tapasztalataimra, két iskola létezett a mozgó fogakkal kapcsolatosan.
Voltak olyan gyerekek, a gyengék, de türelmesek, akik addig nem nyúltak a mozgó fogukhoz, amíg azt tényleg csak egy hajszál tartotta, és magától is kifordult.
És voltak a kemény, belevaló és meglehetősen türelmetlen gyerekek, mint például én is, akik ahogy érezték, hogy mozog egy foguk, ki is húzták.
Bakka az első három fogával az első csoportba tartozott. Amivel semmi gondom nem nincs, egyébként. A napokban azonban elfogyott a türelme egy újabb mozgó fogával szemben.
Bakka: Nem tudtam rendesen beleharapni a kukoricába.
Én: És Kati kihúzta neked?
Bakka: Dehogyis. Fogtam egy zsebkendőt és saját magam kihúztam.
PS: Jó, hogy pár napja a fésülködéssel dicsekedtem…
2010. július 21., szerda
Eddig bírtam...
Eddig visszatartottam magamat és nem idéztem Pepe naplójából. De most ennek vége.
Íme a mai bejegyzés.
2010. 7. 21. Szerda
Tanulság
A tanulságot tanuld meg.
Nincs jobl dolog mint esöbe a tocsákba ugrálni.
Gabiékkal voltunk fagyizni.
***
És, ha már Gabit említettük, rá is térnék, hogy miért irigylem Gabit.
Mert amikor a pocsolyákban ugrálnak a gyerekek és a sáros vízzel játszanak az ömlő esőben, akkor ő nyugodt marad. Hadd játszanak!, mondja.
Mondjuk könnyen beszél, mert az ő gyerekei illedelmesen állnak a járda szélén, csak az enyémek tombolnak…
Íme a mai bejegyzés.
2010. 7. 21. Szerda
Tanulság
A tanulságot tanuld meg.
Nincs jobl dolog mint esöbe a tocsákba ugrálni.
Gabiékkal voltunk fagyizni.
***
És, ha már Gabit említettük, rá is térnék, hogy miért irigylem Gabit.
Mert amikor a pocsolyákban ugrálnak a gyerekek és a sáros vízzel játszanak az ömlő esőben, akkor ő nyugodt marad. Hadd játszanak!, mondja.
Mondjuk könnyen beszél, mert az ő gyerekei illedelmesen állnak a járda szélén, csak az enyémek tombolnak…
2010. július 20., kedd
Ki legyen az első?
A nyár nagy részét együtt töltöm a gyerekeimmel. Mert nem hisznek a táborokban. Igazából nem bánom, mert tudom, hogy a nyarak, amit a gyerekeim velem akarnak tölteni, meg vannak számlálva. És ez a szám nem nagyon nagy.
Mindenfélét csinálunk együtt. De főleg azon vitatkozunk, hogy mikor ki legyen az első. Nyilván minden családban máshogy van, az én tapasztalataim szerint az jár a legkevesebb sírással-rívással, ha hatalmi szóval döntöm el a vitát. De még így is, sokszor beleszaladunk parttalan szócsatákba.
Tegnap orvoshoz készültünk. Nem, senki sem beteg, csak új gyerekorvost választottunk és gondoltuk egy füst alatt megmutatunk neki néhány részletet a gyerekekből. A vita arról szólt, hogy ki legyen az első az orvosi vizsgálatnál.
Íme az érvek:
ZK: Én járok dokihoz. [De ez most nem az a doki, ZK!]
Bakka: Én sosem voltam még első semmiben. [Ez nagyjából igaz, és retrospektív mondhatom, hogy tegnap az orvosnál sem ő jött először.]
Pepe: Én leszek az első, mert nekem van a legsúlyosabb bajom. Fütyifelvonulásom van. [Az aggódó olvasókat megnyugtatom, hogy Pepének NINCS fütyifelvonulása.]
Nos, ki volt az első?
Nem árulom el. Csak annyit mondok, hogy hipochonder pasikkal nem lehet mit kezdeni…
Mindenfélét csinálunk együtt. De főleg azon vitatkozunk, hogy mikor ki legyen az első. Nyilván minden családban máshogy van, az én tapasztalataim szerint az jár a legkevesebb sírással-rívással, ha hatalmi szóval döntöm el a vitát. De még így is, sokszor beleszaladunk parttalan szócsatákba.
Tegnap orvoshoz készültünk. Nem, senki sem beteg, csak új gyerekorvost választottunk és gondoltuk egy füst alatt megmutatunk neki néhány részletet a gyerekekből. A vita arról szólt, hogy ki legyen az első az orvosi vizsgálatnál.
Íme az érvek:
ZK: Én járok dokihoz. [De ez most nem az a doki, ZK!]
Bakka: Én sosem voltam még első semmiben. [Ez nagyjából igaz, és retrospektív mondhatom, hogy tegnap az orvosnál sem ő jött először.]
Pepe: Én leszek az első, mert nekem van a legsúlyosabb bajom. Fütyifelvonulásom van. [Az aggódó olvasókat megnyugtatom, hogy Pepének NINCS fütyifelvonulása.]
Nos, ki volt az első?
Nem árulom el. Csak annyit mondok, hogy hipochonder pasikkal nem lehet mit kezdeni…
2010. július 19., hétfő
Eddig jól állunk. Legalábbis azt hiszem.
Már nem is tudom, hogy kanyarodtunk ide, de néhány napja a strandon megkérdeztem a 4 és fél évest az alábbi témáról.
Én: És ZK, te hány csúnya szót tudsz?
ZK: Kettőt.
Én: Mik azok?
ZK: Seggfej és kurva.
Aztán kellett egy kicsit ordibálni Pepével, aki vállalkozni akart, hogy tanítson még néhányat a húgának...
Én: És ZK, te hány csúnya szót tudsz?
ZK: Kettőt.
Én: Mik azok?
ZK: Seggfej és kurva.
Aztán kellett egy kicsit ordibálni Pepével, aki vállalkozni akart, hogy tanítson még néhányat a húgának...
2010. július 16., péntek
Pepe ír
Tavaly nyár azzal telt, jó csak többek között, hogy Pepével gyakoroltam az olvasást. Borzalmas volt. Nyaggattam, ő ellenkezett. Hisztiztem, ő ellenkezett. Kérleltem, ő ellenkezett. Fenyegetőztem, ő alkudozni kezdett.
Persze, amikor szeptemberben az első olvasás dolgozata csillagos ötös lett, akkor örömtáncot járt. Jó azért, mert megígértem neki, hogy ötös dolgozat után elhagyhatjuk a napi negyed óra gyakorlást. Mert negyed óra gyakorlásért ment az egynyári hiszti.
Idén nyárra az írás jutott. Mivel az olvasás esetében akkor sikerült áttörnöm, amikor pénzt ígértem neki egy-egy kiolvasott könyvért (már nem kap érte pénzt; és sietnem kell a fiamhoz ma délután, hogy még elkapjuk a könyvtáros nénit zárás előtt, mert, és most idézem Pepét, „nem maradhatok könyv nélkül a hétvégére, Mamika, ÉS AZ ÚSZODÁSAT MÁR KIOLVASTAM”), úgy gondoltam, az írás esetében nem szarakodom, magasról indítok, annak ellenére, hogy idén nem kapott hisztérikus rohamot a fiam, amikor mondtam neki, hogy minden nap kell írnia a naplójába hét sort, amit hetente egy sorral növelünk. (Azért hét sort, mert tizet akartam eredetileg naponta, de alkudozni kezdtünk. De azt hiszem, a heti plusz egy sorral nem jöttem ki rosszul a buliból…) Úgy tűnik, tudja a fiam, hogy az írás fontos. Pedig még a sulykolást el sem kezdtem.
Keresztlányom: Nekem rajzból lett a legrosszabb a jegyem.
Pepe: Jó neked.
Keresztlányom: Miért?
Pepe: Mert nekem írásból. És az írás mindenhová kell, a rajz meg nem. Milyen szakmát kaphatok írás nélkül?
Hol is tartottam? Ja igen, a magas indításnál.
Én: Pepe adok neked 10000 forintot, ha egy oldalt leírsz hibátlanul.
Pepe: Á, Mamika, az nekem úgy sem sikerülne.
És a fiam legnagyobb megdöbbenésemre nem vette fel a kesztyűt. Megint őt idézem: „Mert már romokban az önbizalmam, Mamika.”
Pár napra rá.
Keresztlányom: Képzeld, Pepe, ha hatodikban kitűnő leszek, kapok majd egy lovat. [Ellenőrizetlen info egy elsős kislánytól.]
Pepe:Nem túlzás ez egy kicsit?
Lányaim: NEM. NEM. JAJ, DE JÓ.
Pepe: Én inkább egy macskát kérnék.
Mellékszál, de teljesen. A napokban hallom, hogy a gyerekeim tanácskoznak, mit is kérjenek a Jézuskától idén. A konszenzus az volt, hogy tavaly a macska nem jött be, idén kutyával fognak próbálkozni… Mellékszál vége.
Majd kis gondolkozás után Pepe rájött, hogy a lóért vissza kell vágni valamivel.
Pepe: Én pedig kapok 10000 forintot, ha egy oldalt leírok hibátlanul.
Keresztlányom [aki dicséretes ötös írásból]: Nem túlzás ez egy kicsit, Pepe?
Ezen Pepe elgondolkozhatott, mert módosította a tervét: Most még nem ír le egy oldalt hibátlanul, de edzeni fog rá.
Így hát edzünk.
Hogy Pepét lelkileg segítsem a hegymeneti csatában, magyarázni szoktam neki, hogy a helyesírás egy változó rendszer.
Meg is mutattam neki Kemény Zsigmond regényét, ahol a kettős mássalhangzókat még máshogy duplázták, mint ma.
Aztán megmutattam az összes helyesírási és elválasztási hibát Gergő és az álomfogó című könyvben. (Mondjuk valaki átolvashatta volna, mielőtt kiadják.) (Pepe megjegyzése: Ez az író vagy agyatlan vagy nem járt második osztályba.)
És Pepe hiszti nélkül gyakorol. És keresett 100 forintot, mert le tudta írni hiba nélkül az erős szót. És most a könnyű-vel és veszélyes-sel próbálkozik, mert azok is érnek egy-egy százast.
És közben persze magáévá tette azt az ideát, hogy a helyesírás egy változó rendszer. És elkezdődtek a viták, aminek eredményeképpen napok óta nem tudjuk családilag meggyőzni Pepét, hogy a kisebb-et egy s-sel és két b-vel írjuk.
Pepe: Nem, Mamika, egy s és egy b.
Én: Dehogyis.
Pepe: De igen. A legújabb helyesírási szabályzat szerint így tanultuk…
És így most én leteszem a nagyesküt, hogy ez az utolsó gyakorlós nyarunk. A harmadik osztály tananyagának egyetlen eleméért sem leszek hajlandó fizetni…
Persze, amikor szeptemberben az első olvasás dolgozata csillagos ötös lett, akkor örömtáncot járt. Jó azért, mert megígértem neki, hogy ötös dolgozat után elhagyhatjuk a napi negyed óra gyakorlást. Mert negyed óra gyakorlásért ment az egynyári hiszti.
Idén nyárra az írás jutott. Mivel az olvasás esetében akkor sikerült áttörnöm, amikor pénzt ígértem neki egy-egy kiolvasott könyvért (már nem kap érte pénzt; és sietnem kell a fiamhoz ma délután, hogy még elkapjuk a könyvtáros nénit zárás előtt, mert, és most idézem Pepét, „nem maradhatok könyv nélkül a hétvégére, Mamika, ÉS AZ ÚSZODÁSAT MÁR KIOLVASTAM”), úgy gondoltam, az írás esetében nem szarakodom, magasról indítok, annak ellenére, hogy idén nem kapott hisztérikus rohamot a fiam, amikor mondtam neki, hogy minden nap kell írnia a naplójába hét sort, amit hetente egy sorral növelünk. (Azért hét sort, mert tizet akartam eredetileg naponta, de alkudozni kezdtünk. De azt hiszem, a heti plusz egy sorral nem jöttem ki rosszul a buliból…) Úgy tűnik, tudja a fiam, hogy az írás fontos. Pedig még a sulykolást el sem kezdtem.
Keresztlányom: Nekem rajzból lett a legrosszabb a jegyem.
Pepe: Jó neked.
Keresztlányom: Miért?
Pepe: Mert nekem írásból. És az írás mindenhová kell, a rajz meg nem. Milyen szakmát kaphatok írás nélkül?
Hol is tartottam? Ja igen, a magas indításnál.
Én: Pepe adok neked 10000 forintot, ha egy oldalt leírsz hibátlanul.
Pepe: Á, Mamika, az nekem úgy sem sikerülne.
És a fiam legnagyobb megdöbbenésemre nem vette fel a kesztyűt. Megint őt idézem: „Mert már romokban az önbizalmam, Mamika.”
Pár napra rá.
Keresztlányom: Képzeld, Pepe, ha hatodikban kitűnő leszek, kapok majd egy lovat. [Ellenőrizetlen info egy elsős kislánytól.]
Pepe:Nem túlzás ez egy kicsit?
Lányaim: NEM. NEM. JAJ, DE JÓ.
Pepe: Én inkább egy macskát kérnék.
Mellékszál, de teljesen. A napokban hallom, hogy a gyerekeim tanácskoznak, mit is kérjenek a Jézuskától idén. A konszenzus az volt, hogy tavaly a macska nem jött be, idén kutyával fognak próbálkozni… Mellékszál vége.
Majd kis gondolkozás után Pepe rájött, hogy a lóért vissza kell vágni valamivel.
Pepe: Én pedig kapok 10000 forintot, ha egy oldalt leírok hibátlanul.
Keresztlányom [aki dicséretes ötös írásból]: Nem túlzás ez egy kicsit, Pepe?
Ezen Pepe elgondolkozhatott, mert módosította a tervét: Most még nem ír le egy oldalt hibátlanul, de edzeni fog rá.
Így hát edzünk.
Hogy Pepét lelkileg segítsem a hegymeneti csatában, magyarázni szoktam neki, hogy a helyesírás egy változó rendszer.
Meg is mutattam neki Kemény Zsigmond regényét, ahol a kettős mássalhangzókat még máshogy duplázták, mint ma.
Aztán megmutattam az összes helyesírási és elválasztási hibát Gergő és az álomfogó című könyvben. (Mondjuk valaki átolvashatta volna, mielőtt kiadják.) (Pepe megjegyzése: Ez az író vagy agyatlan vagy nem járt második osztályba.)
És Pepe hiszti nélkül gyakorol. És keresett 100 forintot, mert le tudta írni hiba nélkül az erős szót. És most a könnyű-vel és veszélyes-sel próbálkozik, mert azok is érnek egy-egy százast.
És közben persze magáévá tette azt az ideát, hogy a helyesírás egy változó rendszer. És elkezdődtek a viták, aminek eredményeképpen napok óta nem tudjuk családilag meggyőzni Pepét, hogy a kisebb-et egy s-sel és két b-vel írjuk.
Pepe: Nem, Mamika, egy s és egy b.
Én: Dehogyis.
Pepe: De igen. A legújabb helyesírási szabályzat szerint így tanultuk…
És így most én leteszem a nagyesküt, hogy ez az utolsó gyakorlós nyarunk. A harmadik osztály tananyagának egyetlen eleméért sem leszek hajlandó fizetni…
2010. július 15., csütörtök
Strandolás
Az anyaság teljesen kiforgat saját magamból. Míg nem voltak gyerekeim, utáltam strandra, tópartra járni. Nyaraljunk városban vagy hegyekben!
Mióta gyerekeim vannak, lassan beláttam, hogy a gyerekeknek, legalábbis a sajátjaimnak és a neked nem ilyen, akkor cseréljünk!, a nyaralás egyenlő a vízzel. Úgyhogy idén beadtam a derekamat. Reggel megyünk a tóhoz, délután megyünk a tóhoz és este megyünk a tóhoz. A delet kihagyjuk, mert a nap-fóbiám nem változott.
De ez nem változtat a tényen, hogy a következő okok miatt utálom a strandokat:
1. Nap
2. Meleg
3. Tömeg
4. A tömegen belül különösen a lapos hasú embereket utálom. (Elnézést kérek a lapos hasú olvasóimtól. Természetesen bennem van a hiba, nem bennetek…)
5. Ricsaj. (Mondjuk főleg a saját gyerekeim ricsaja, úgyhogy nem biztos, hogy ezt a strand számlájára kellene írnom…)
6. Strandfelszerelés menedzselése
7. Koszos víz
8. A tény, hogy fürdőruhára kell vetkőznöm. Jó mondjuk ez nem kötelező, csak ajánlott…
Hogy van jó oldala is? Igen, van.
1. Tiszta víz
2. Árnyék
Van még valami, amit elfelejtettem? Azon kívül, hogy az elég szórakoztató, amikor a kérdésemre, hogy ki tud felállni a vízben a gumimatracon mindhárom gyerek teljesen önbizalom vágja rá, hogy ÉN, és utána meg is próbálják…
Mióta gyerekeim vannak, lassan beláttam, hogy a gyerekeknek, legalábbis a sajátjaimnak és a neked nem ilyen, akkor cseréljünk!, a nyaralás egyenlő a vízzel. Úgyhogy idén beadtam a derekamat. Reggel megyünk a tóhoz, délután megyünk a tóhoz és este megyünk a tóhoz. A delet kihagyjuk, mert a nap-fóbiám nem változott.
De ez nem változtat a tényen, hogy a következő okok miatt utálom a strandokat:
1. Nap
2. Meleg
3. Tömeg
4. A tömegen belül különösen a lapos hasú embereket utálom. (Elnézést kérek a lapos hasú olvasóimtól. Természetesen bennem van a hiba, nem bennetek…)
5. Ricsaj. (Mondjuk főleg a saját gyerekeim ricsaja, úgyhogy nem biztos, hogy ezt a strand számlájára kellene írnom…)
6. Strandfelszerelés menedzselése
7. Koszos víz
8. A tény, hogy fürdőruhára kell vetkőznöm. Jó mondjuk ez nem kötelező, csak ajánlott…
Hogy van jó oldala is? Igen, van.
1. Tiszta víz
2. Árnyék
Van még valami, amit elfelejtettem? Azon kívül, hogy az elég szórakoztató, amikor a kérdésemre, hogy ki tud felállni a vízben a gumimatracon mindhárom gyerek teljesen önbizalom vágja rá, hogy ÉN, és utána meg is próbálják…
2010. július 14., szerda
Nem az én napom...
Minden úgy kezdődött, hogy a Nagybányai úton láttam sétálni egy nagyon aranyos kisfiút. Kiintegettem neki az autóból. Ő nagyon helyesen visszaintett. Elég lassan mentem, de nem figyeltem és ezért nekimentem a padkának. Korrigáltam a hibát és autóztam tovább. A Törökvészi úton gyanús lett, hogy az autó akkor is nagyon balra akar menni, amikor én egyenesen próbálom tartani a kormányt.
Durrdefekt.
Béna, hülye és ostoba vagyok, de semmi gond. Éppen egy autószerelő műhely előtt parkoltam le.
Vagyis nem. Nem a kisfiúval kezdődött ez a történet, hanem az urammal, aki előző este Németországba távozott. És én az ő autójával voltam.
Szóval megszeppenve hívtam A.-t. Semmi gond, semmi baj. De arról szó sem lehet, hogy az a szerviz hozzányúljon a kocsihoz. Majd ő intézkedik. Mondjam meg, hol robbantam le. Elviteti és délutánra ugyanoda visszahozzák. Én menjek nyugodtan gyógytornázni. És itt most átváltunk párbeszédes formába, hogy tiszta legyen, ki mit mondott.
Én: Csak zárjam be az autót és hagyjam itt?
A.: Igen, csak úgy állítsd le, hogy ne zavarja a forgalmat.
Ezt nem volt nehéz megtennem.
Már a domb alján voltam, amikor A. telefonált. Minden rendben van. CSAK A FORGALMIT HAGYJAM AZ AUTÓBAN.
Mit mondjak? Nem voltam boldog, de visszarobogtam a hegyre. Majd újra le. Mindig mindenhová korábban indulok, így alig késtem el a tornáról.
Torna közben volt időm gondolkozni. Rengeteg munka vár otthon. Haza megyek a Déli pályaudvartól busszal. Csak meg tudom csinálni. Több mint 8 éve élek az agglomerációba, de még egyszer sem mentem busszal haza. Valamikor el kell kezdenem.
Először a gyógytornászt faggattam ki. Szerencsére ugyanaz a generáció vagyunk, így tudtam, mire utal, amikor azt mondta, hogy az Osztyapenkó-szobornál szálljak le a 139-esről. Vettem buszjegyet, majd egy kicsit elbizonytalanodtam. De semmi vész, van anyukám, majd segít. Felhívtam. Elmondtam, mire készülök. Büszke volt rám, majd elmagyarázta részletesen, mit kell csinálnom. Beleértve, hogy hol találom a 139-es buszmegállót. A Sasadi úton szálljak át. Vigyázzak, mert két 40-es busz van, és nekem a piros kell. Vagyis úgy gondolja, hogy a piros. Nem tudja biztosan, nézzem meg a kiírást.
Ment minden mint a karikacsapás egészen a Sasadi útig. Ott még sikerült leszállnom. De rögtön pánikolni kezdtem, mert kiírás nem volt. Aztán megnyugodtam, mert volt, csak rossz helyen kerestem. Aztán azért pánikoltam, hogy nincs is piros 40-es, de jött a fekete, de arra meg nem mertem felszállni. De aztán okosan kinéztem, hogy a 240-es kell. Vártam egy ideig, amíg észrevettem, hogy a 240-es csak hétvégénként közlekedik. Nekem a 240E kell, amit én eredetileg éjszakai járatnak véltem, de nem az. Így tudok olvasni! Még egy buszmenetrenddel sem boldogulok…
Aztán mi történt?
Jött a 240E. Felszálltam és beképzelten, de csak képzeletben, vállon veregettem magamat. Nem vagyok olyan szerencsétlen, hogy ne tudjak autó nélkül közlekedni. Az anyukámnak igaza volt, pillanatok alatt hazaértem. És aztán viszonylag gyorsan vissza is értem a városba, mert persze az nem jutott eszembe, hogy a lakáskulcs az autóban maradt…
A kulcsokkal nem boldogulok.
Délután aztán összeszedtem a gyerekeket és az autót. Hazamentünk. Átpakoltunk, majd jöttünk nyaralni.
Arról már nem én tehetek, hogy a kertből kifelé tolatáskor a kapu elvitte a visszapillantó-tükröt…
Jó ez a nyaralás, de talán egy kis pihenésre is szükségem lenne…
Durrdefekt.
Béna, hülye és ostoba vagyok, de semmi gond. Éppen egy autószerelő műhely előtt parkoltam le.
Vagyis nem. Nem a kisfiúval kezdődött ez a történet, hanem az urammal, aki előző este Németországba távozott. És én az ő autójával voltam.
Szóval megszeppenve hívtam A.-t. Semmi gond, semmi baj. De arról szó sem lehet, hogy az a szerviz hozzányúljon a kocsihoz. Majd ő intézkedik. Mondjam meg, hol robbantam le. Elviteti és délutánra ugyanoda visszahozzák. Én menjek nyugodtan gyógytornázni. És itt most átváltunk párbeszédes formába, hogy tiszta legyen, ki mit mondott.
Én: Csak zárjam be az autót és hagyjam itt?
A.: Igen, csak úgy állítsd le, hogy ne zavarja a forgalmat.
Ezt nem volt nehéz megtennem.
Már a domb alján voltam, amikor A. telefonált. Minden rendben van. CSAK A FORGALMIT HAGYJAM AZ AUTÓBAN.
Mit mondjak? Nem voltam boldog, de visszarobogtam a hegyre. Majd újra le. Mindig mindenhová korábban indulok, így alig késtem el a tornáról.
Torna közben volt időm gondolkozni. Rengeteg munka vár otthon. Haza megyek a Déli pályaudvartól busszal. Csak meg tudom csinálni. Több mint 8 éve élek az agglomerációba, de még egyszer sem mentem busszal haza. Valamikor el kell kezdenem.
Először a gyógytornászt faggattam ki. Szerencsére ugyanaz a generáció vagyunk, így tudtam, mire utal, amikor azt mondta, hogy az Osztyapenkó-szobornál szálljak le a 139-esről. Vettem buszjegyet, majd egy kicsit elbizonytalanodtam. De semmi vész, van anyukám, majd segít. Felhívtam. Elmondtam, mire készülök. Büszke volt rám, majd elmagyarázta részletesen, mit kell csinálnom. Beleértve, hogy hol találom a 139-es buszmegállót. A Sasadi úton szálljak át. Vigyázzak, mert két 40-es busz van, és nekem a piros kell. Vagyis úgy gondolja, hogy a piros. Nem tudja biztosan, nézzem meg a kiírást.
Ment minden mint a karikacsapás egészen a Sasadi útig. Ott még sikerült leszállnom. De rögtön pánikolni kezdtem, mert kiírás nem volt. Aztán megnyugodtam, mert volt, csak rossz helyen kerestem. Aztán azért pánikoltam, hogy nincs is piros 40-es, de jött a fekete, de arra meg nem mertem felszállni. De aztán okosan kinéztem, hogy a 240-es kell. Vártam egy ideig, amíg észrevettem, hogy a 240-es csak hétvégénként közlekedik. Nekem a 240E kell, amit én eredetileg éjszakai járatnak véltem, de nem az. Így tudok olvasni! Még egy buszmenetrenddel sem boldogulok…
Aztán mi történt?
Jött a 240E. Felszálltam és beképzelten, de csak képzeletben, vállon veregettem magamat. Nem vagyok olyan szerencsétlen, hogy ne tudjak autó nélkül közlekedni. Az anyukámnak igaza volt, pillanatok alatt hazaértem. És aztán viszonylag gyorsan vissza is értem a városba, mert persze az nem jutott eszembe, hogy a lakáskulcs az autóban maradt…
A kulcsokkal nem boldogulok.
Délután aztán összeszedtem a gyerekeket és az autót. Hazamentünk. Átpakoltunk, majd jöttünk nyaralni.
Arról már nem én tehetek, hogy a kertből kifelé tolatáskor a kapu elvitte a visszapillantó-tükröt…
Jó ez a nyaralás, de talán egy kis pihenésre is szükségem lenne…
2010. július 13., kedd
A nyár fénypontjai
1. ZK rácuppant a youtube-ra. Hogy mit nézünk? Manikűr-műsorokat. Körömápolás, lakkozás és körömépítés. Lenyűgöző!
2. Rájöttem, ha használunk hajbalzsamot, akkor Bakka strand-haját ki tudjuk fésülni, anélkül, hogy hisztériázna Bakka. És az a személy, aki fésüli. Ez nem hangzik valami izgalmas dolognak, de az életminőségünket nagyban javította.
3. Tegnap este Pepe ezt mondta: Olvasok egy kicsit, hogy ne unatkozzak. Akik követték a szenvedésünket, azaz Pepe olvasni tanult, az tudja, hogy milyen hatalmas öröm ez. Ehhez kapcsolódik, hogy azt a történelmi pillanatot is átéltük, amikor a következő szavak hagyták el a számat: Pepe hagyd már abba az olvasást és gyere vacsorázni! Nem értem, hogy a híradóban miért nem mondták be... Most már csak az írás van hátra...
4. És a nagy kérdés, amit még nem tudok megválaszolni, hogy ki csókolózott Pisti bácsi tükrével. Mert a rúzsnyomok árulkodnak ám.
2. Rájöttem, ha használunk hajbalzsamot, akkor Bakka strand-haját ki tudjuk fésülni, anélkül, hogy hisztériázna Bakka. És az a személy, aki fésüli. Ez nem hangzik valami izgalmas dolognak, de az életminőségünket nagyban javította.
3. Tegnap este Pepe ezt mondta: Olvasok egy kicsit, hogy ne unatkozzak. Akik követték a szenvedésünket, azaz Pepe olvasni tanult, az tudja, hogy milyen hatalmas öröm ez. Ehhez kapcsolódik, hogy azt a történelmi pillanatot is átéltük, amikor a következő szavak hagyták el a számat: Pepe hagyd már abba az olvasást és gyere vacsorázni! Nem értem, hogy a híradóban miért nem mondták be... Most már csak az írás van hátra...
4. És a nagy kérdés, amit még nem tudok megválaszolni, hogy ki csókolózott Pisti bácsi tükrével. Mert a rúzsnyomok árulkodnak ám.
2010. július 12., hétfő
Ezek a fránya számok...
Elvesztettem valahol azt a darab papírt, amire a nyár eddigi fénypontjait írtam fel. 3 item is volt a listán. És persze nem jutnak eszembe... Így helyette mára ez jutott, tudom ismétlem magam, de vannak dolgok, amiket nem árt sulykolni...
Pepe: MAMIKA, TUDOM, HOGY 38 vagy.
Én: 32. Pepe, 32.
Pepe: 38 VAGY. TUDOM.
Én: Pepe jegyezd meg, hogy 32 vagyok.
Papika [aki úgy érezte itt az ideje, hogy közbelépjen, nehogy tettlegességig fajuljon a helyzet]: Pepe! Mamika 32 éves. Régebben 34 volt, de most már 32.
Pepe: MAMIKA, TUDOM, HOGY 38 vagy.
Én: 32. Pepe, 32.
Pepe: 38 VAGY. TUDOM.
Én: Pepe jegyezd meg, hogy 32 vagyok.
Papika [aki úgy érezte itt az ideje, hogy közbelépjen, nehogy tettlegességig fajuljon a helyzet]: Pepe! Mamika 32 éves. Régebben 34 volt, de most már 32.
2010. július 9., péntek
A hütőszekrény
A hütőszekrény ajtaja, miután a három gyerekből kettő megesküdött, hogy alaposan becsukta.
2010. július 8., csütörtök
Elődöntő: Németország-Peru
És nyertek a spanyolok!
A férjem utálja a focit, így eléggé meglepett, amikor tegnap este felhívott a repülőtérről, hogy nézzem meg a gyerekekkel az elődöntőt. Mit tudjuk férjem kérése számomra parancs, így neki is álltam beüzemelni Pisti bácsi Orionját. Amin van 300 német nyelvű csatorna, de magyar egy sem. De mindegy. Nyilván nem lesz nehéz megtalálni a meccset. Nem volt nehéz, csak néhány hisztérikus telefonomba került. Először a zdf-et kerestük, mert A. szerint ott adják. Nem ott adták. Újra végigpörgettem a 300 csatornát, mert A. helyesbített: ard-n fog menni. Ard nincs. Csak 150 szex-csatorna. És persze a távirányító éppen a nagymellű néninél döglött be. Mondjuk a gyerekek fel sem vették. Talán mert nem szilikonból volt. Rövidre fogom a bevezetőt. Végül nagy nehezen A. elárulta, hogy Erste néven keressük az ard-t. Így már könnyen ment. És leültem a három gyerekekkel meccset nézni.
Íme a részletek:
Bakka: Vége van már? [Még el sem kezdődött.]
Pepe: A németek majdnem kaptak egy gólt. [Ez nagy baj lenne, mert nekik drukkolunk.]
Pepe: Inkább Perunak drukkolok. A kék-pirosok a peruiak.
Bakka: Inkább megeszem ezt a paprikát is.
Pepe: Mama, te kinek drukkolsz? [Megbeszéljük, hogy miért akarjuk, hogy a németek jól szerepeljenek. Mert Papika három főnökéből kettő német. És ha nekik jó, talán Papikának is az lesz…]
Pepe: Mi az a fingerspitz?
Itt egy hosszabb beszélgetés következett az ujjhegy és ujjbegy közti különbségekről.
ZK: Kiment? Miért dobták vissza?
ZK: Mit irkálsz, Mamika?
Bakka: Azt hiszem, már tudom, mit kapjon el a bagoly. Esti kismadarat és hangyát. [Mit is mondhatnék? Good luck, bagoly. Főleg a hangyához.]
Bakka: Jaj, ennek elfelejtettem farkat rajzolni.
Pepe: Már megint elbénázták.
Bakka: Puszit akarok adni az anyámnak.
Pepe: ZK MUSZÁJ ODA ÜLNÖD???
Pepe: Valaki szóljon már rá ZK-ra. Semmit sem látok tőle. [Imádom, amikor valaki vagyok…]
ZK: Mindenki kiabál velem.
ZK: Bakka tönkretette a rajzomat. Soha többé nem fogok tudni ilyet rajzolni.
Bakka: Addig húztam és tunkoltam, amíg Papi reggeli kakija, tudod a régi, lement. Gyere nézd meg! [A reggelin a hétfő reggelt kell érteni. Pisti bácsi házának nem a WC az erőssége…]
ZK: Nézd, milyen kicsi pillangó.
Pepe: A NÉMETEK RÚGTAK EGY GÓLT. [Nem igaz…]
Bakka: Tudod, miért hagytam a mackót Pipinél? Mert ő tud bele elemet szerezni.
ZK: Rózsaszínt csináltam a pirosból.
Bakka: Papinak a kakiját nagy nehezen le tudtam húzni. Nagyon bűzlött már.
Bakka: ZK, ide még rajzolj egy lepke apukát.
ZK: Amikor felkelünk hova megyünk?
Bakka: És holnapután hova megyünk?
ZK: Lepkenyaklánc.
Bakka: Mikor kaphatok egy anyapuszit?
ZK: Csináltam egy masnit.
Pepe: Félidő.
Bakka: Mikor lesz a következő meccs?
Bakka: Megnézhetjük a másodikat is? Jaj, de jó, hogy nyáron akármeddig fennmaradhatok.
ZK: Az oviban jobb volt. Mert ott külön lehetettem a testvéreimtől. És játszhattam a barátnőimmel.
Szünet.
Bakka: Törölközz gyorsan, Mamika.
Pepe: Mi van ha döntetlen? És ha tizenegyesekből sem lesz semmi? Akár évekig is itt ülhetünk?
Pepe: Mondhatom ügyes vagy, Mamika. [Miután kiderült, hogy a telefontöltőt IS otthon hagytam, és így nem tudjuk Zolit felhívni, hogy Pepe vele beszélje meg a tizenegyesekkel kapcsolatos kérdéseit.]
ZK: És én tudod mit írok fel a Jézuskának? Hogy kérek egy balettcipőt és egy balettruhát. Szeretettel Jézuska.
Pepe: HOGY AZ A…
ZK: Nézzétek, milyen szép kagyló.
Pepe: Ez egy padka? [Itt a gyerek megágyaz magának a padon…]
Bakka: Beszélhetek veled négyszemközt, ZK? [Csak arról volt szó, hogy ZK szúrós vize már Bakka hasa felé tart.]
ZK: Nem fázik a lábam.
Hatalmas csattanás a konyhából.
ZK: Véletlen volt! [Egy tepsit rúgott(?) ki a konyhaszekrényből.]
Pepe: Rúgjátok be, nyavalyások!
ZK: Kifáradt már nagyon. [Nem derült ki, kicsoda.]
A két nagy verekedésbe keveredik. Elvesztettem a fonalat, hogy miért is.
ZK: Mikor lesz vége?
Bakka: A foci iszonyúan nehéz, mert nagyon sokan vannak és nagyon össze tudnak verekedni a labdáért.
ZK: Róka. Róka. Róka. Róka. Róka. [Hívogatja a morzsiját.]
Bakka: Mama, el tudod kapni? [Puszit dob. El tudtam.]
Pepe: EZ AZ! A francba. Vitted volna be!
Követhetetlen hosszú vita Bakka és Pepe között arról, hogy ki mondta, hogy bement és ki mondta, hogy nem.
Bakka: Játszunk ellentétes világot?
Megint egy hosszabb vita arról, hogy az a fiú, akivel a nagyok az úszótáborban ismerkedtek meg, és akinek a vezetékneve egy zöldségnév, az a fiú vajon szereti-e azt a zöldséget, vagy sem. Nem született konszenzus a filozófiai magasságokban szárnyaló vitában.
Pepe: Beleőrülök, hogy nem ütötték be. MEKKORA VÉDÉS.
Pepe: Mázli.
ZK: Az a sárga miért védi mindig ki?
Bakka: Tudod, miért rajzoltam pöttyöket?
Pepe: Tudod, hogy Pipiék kertjében van az ország első gingo fája? És szigorúan tilos kivágni. És már az is bűnténynek számít, ha valaki egy levelet leszed róla.
Újabb hosszadalmas vita a dutyiról. Majd arról, mi is az a gingo. Pepe: „Olyan a termése, mint egy zöld cseresznye, de ha leesik a fáról, büdös, mint a szar. Tudom. Szagoltam már.”
Én: Figyeljetek! Gólt rúgtak a spanyolok.
Pepe: Gólt lőttünk! GÓLT LŐTTÜNK! GÓLT LŐTTÜNK! GÓLT LŐTTÜNK! GÓLT LŐTTÜNK!
ZK: AZ IS BENT VAN. [Az ismétlés koncepcióját nem sikerült ZK-val megértetnünk…]
Ezen a ponton ZK kifejezte igényét, hogy altassam el. Nem volt nehéz, de csak a meccs legvégére értem vissza.
Bakka: A harmadik felvonást is megnézzük?
Nem néztük meg, de így is egy élmény volt…
A férjem utálja a focit, így eléggé meglepett, amikor tegnap este felhívott a repülőtérről, hogy nézzem meg a gyerekekkel az elődöntőt. Mit tudjuk férjem kérése számomra parancs, így neki is álltam beüzemelni Pisti bácsi Orionját. Amin van 300 német nyelvű csatorna, de magyar egy sem. De mindegy. Nyilván nem lesz nehéz megtalálni a meccset. Nem volt nehéz, csak néhány hisztérikus telefonomba került. Először a zdf-et kerestük, mert A. szerint ott adják. Nem ott adták. Újra végigpörgettem a 300 csatornát, mert A. helyesbített: ard-n fog menni. Ard nincs. Csak 150 szex-csatorna. És persze a távirányító éppen a nagymellű néninél döglött be. Mondjuk a gyerekek fel sem vették. Talán mert nem szilikonból volt. Rövidre fogom a bevezetőt. Végül nagy nehezen A. elárulta, hogy Erste néven keressük az ard-t. Így már könnyen ment. És leültem a három gyerekekkel meccset nézni.
Íme a részletek:
Bakka: Vége van már? [Még el sem kezdődött.]
Pepe: A németek majdnem kaptak egy gólt. [Ez nagy baj lenne, mert nekik drukkolunk.]
Pepe: Inkább Perunak drukkolok. A kék-pirosok a peruiak.
Bakka: Inkább megeszem ezt a paprikát is.
Pepe: Mama, te kinek drukkolsz? [Megbeszéljük, hogy miért akarjuk, hogy a németek jól szerepeljenek. Mert Papika három főnökéből kettő német. És ha nekik jó, talán Papikának is az lesz…]
Pepe: Mi az a fingerspitz?
Itt egy hosszabb beszélgetés következett az ujjhegy és ujjbegy közti különbségekről.
ZK: Kiment? Miért dobták vissza?
ZK: Mit irkálsz, Mamika?
Bakka: Azt hiszem, már tudom, mit kapjon el a bagoly. Esti kismadarat és hangyát. [Mit is mondhatnék? Good luck, bagoly. Főleg a hangyához.]
Bakka: Jaj, ennek elfelejtettem farkat rajzolni.
Pepe: Már megint elbénázták.
Bakka: Puszit akarok adni az anyámnak.
Pepe: ZK MUSZÁJ ODA ÜLNÖD???
Pepe: Valaki szóljon már rá ZK-ra. Semmit sem látok tőle. [Imádom, amikor valaki vagyok…]
ZK: Mindenki kiabál velem.
ZK: Bakka tönkretette a rajzomat. Soha többé nem fogok tudni ilyet rajzolni.
Bakka: Addig húztam és tunkoltam, amíg Papi reggeli kakija, tudod a régi, lement. Gyere nézd meg! [A reggelin a hétfő reggelt kell érteni. Pisti bácsi házának nem a WC az erőssége…]
ZK: Nézd, milyen kicsi pillangó.
Pepe: A NÉMETEK RÚGTAK EGY GÓLT. [Nem igaz…]
Bakka: Tudod, miért hagytam a mackót Pipinél? Mert ő tud bele elemet szerezni.
ZK: Rózsaszínt csináltam a pirosból.
Bakka: Papinak a kakiját nagy nehezen le tudtam húzni. Nagyon bűzlött már.
Bakka: ZK, ide még rajzolj egy lepke apukát.
ZK: Amikor felkelünk hova megyünk?
Bakka: És holnapután hova megyünk?
ZK: Lepkenyaklánc.
Bakka: Mikor kaphatok egy anyapuszit?
ZK: Csináltam egy masnit.
Pepe: Félidő.
Bakka: Mikor lesz a következő meccs?
Bakka: Megnézhetjük a másodikat is? Jaj, de jó, hogy nyáron akármeddig fennmaradhatok.
ZK: Az oviban jobb volt. Mert ott külön lehetettem a testvéreimtől. És játszhattam a barátnőimmel.
Szünet.
Bakka: Törölközz gyorsan, Mamika.
Pepe: Mi van ha döntetlen? És ha tizenegyesekből sem lesz semmi? Akár évekig is itt ülhetünk?
Pepe: Mondhatom ügyes vagy, Mamika. [Miután kiderült, hogy a telefontöltőt IS otthon hagytam, és így nem tudjuk Zolit felhívni, hogy Pepe vele beszélje meg a tizenegyesekkel kapcsolatos kérdéseit.]
ZK: És én tudod mit írok fel a Jézuskának? Hogy kérek egy balettcipőt és egy balettruhát. Szeretettel Jézuska.
Pepe: HOGY AZ A…
ZK: Nézzétek, milyen szép kagyló.
Pepe: Ez egy padka? [Itt a gyerek megágyaz magának a padon…]
Bakka: Beszélhetek veled négyszemközt, ZK? [Csak arról volt szó, hogy ZK szúrós vize már Bakka hasa felé tart.]
ZK: Nem fázik a lábam.
Hatalmas csattanás a konyhából.
ZK: Véletlen volt! [Egy tepsit rúgott(?) ki a konyhaszekrényből.]
Pepe: Rúgjátok be, nyavalyások!
ZK: Kifáradt már nagyon. [Nem derült ki, kicsoda.]
A két nagy verekedésbe keveredik. Elvesztettem a fonalat, hogy miért is.
ZK: Mikor lesz vége?
Bakka: A foci iszonyúan nehéz, mert nagyon sokan vannak és nagyon össze tudnak verekedni a labdáért.
ZK: Róka. Róka. Róka. Róka. Róka. [Hívogatja a morzsiját.]
Bakka: Mama, el tudod kapni? [Puszit dob. El tudtam.]
Pepe: EZ AZ! A francba. Vitted volna be!
Követhetetlen hosszú vita Bakka és Pepe között arról, hogy ki mondta, hogy bement és ki mondta, hogy nem.
Bakka: Játszunk ellentétes világot?
Megint egy hosszabb vita arról, hogy az a fiú, akivel a nagyok az úszótáborban ismerkedtek meg, és akinek a vezetékneve egy zöldségnév, az a fiú vajon szereti-e azt a zöldséget, vagy sem. Nem született konszenzus a filozófiai magasságokban szárnyaló vitában.
Pepe: Beleőrülök, hogy nem ütötték be. MEKKORA VÉDÉS.
Pepe: Mázli.
ZK: Az a sárga miért védi mindig ki?
Bakka: Tudod, miért rajzoltam pöttyöket?
Pepe: Tudod, hogy Pipiék kertjében van az ország első gingo fája? És szigorúan tilos kivágni. És már az is bűnténynek számít, ha valaki egy levelet leszed róla.
Újabb hosszadalmas vita a dutyiról. Majd arról, mi is az a gingo. Pepe: „Olyan a termése, mint egy zöld cseresznye, de ha leesik a fáról, büdös, mint a szar. Tudom. Szagoltam már.”
Én: Figyeljetek! Gólt rúgtak a spanyolok.
Pepe: Gólt lőttünk! GÓLT LŐTTÜNK! GÓLT LŐTTÜNK! GÓLT LŐTTÜNK! GÓLT LŐTTÜNK!
ZK: AZ IS BENT VAN. [Az ismétlés koncepcióját nem sikerült ZK-val megértetnünk…]
Ezen a ponton ZK kifejezte igényét, hogy altassam el. Nem volt nehéz, de csak a meccs legvégére értem vissza.
Bakka: A harmadik felvonást is megnézzük?
Nem néztük meg, de így is egy élmény volt…
2010. július 7., szerda
Operett nyaralás…
Mikor Pisti bácsi bemondta az árat, rögtön tudtam, hogy ki fogjuk venni a házát egész nyárra. És így kiadhatunk csomó pénzt, hogy sokkal rosszabb körülmények között lakhassunk egy ideig, mint otthon. A gyerekek imádják. Egyelőre legalábbis.
Persze azzal nem számoltam, hogy hetente kétszer gyógytornára kell járnom. Így a hét úgy alakul, hogy kedden otthon vagyunk, szerda reggel indulunk ki.
Ma 8-tól 12-ig nem volt áram.
Mi köze ennek a nyaraláshoz?
Semmi.
Csak az elektromos kapunkhoz van köze. Többször át kellett beszélnünk a férjemmel, míg arra a megállapításra jutottunk, hogy áram nélkül nem fog kinyílni a kapunk. Mondjuk, kimászás még megoldható lenne, mert gyalogkapunk nincs, de az autót nehezen fogom átemelni.
Szerencsére a briliáns uramnak eszébe jutott, hogy átadáskor kaptunk egy kis műanyag bizbazt, amivel, állítólag, ki lehet csavarni a kaput áram nélkül is.
Fél 8-kor ébredtem. Úgy gondoltam, hogy nem fogom kockáztatni a kis műanyag kulccsal a szarakodás, simán el tudok indulni 8-ig a három gyerekkel.
Mit mondjak? Sikerült vagy sikerült?
7.59-kor kihajtottam a kertből. Becsuktam a kaput.
ZK, megvárta míg becsukódik a kapu, majd vékony hangocskáján megszólalt: És a rókám?
A róka a morzsi. Korábban nerc volt. Most róka. Bár mostanában kérdezgetni szokta már a lányom, hogy „mikor megyünk a szűcs bácsihoz, Mamika”.
Róka nélkül el lehet indulni, de nem érdemes, mert ZK kb. 90 másodperc alatt teszi pokollá a környezet életét.
Visszarohantam.
Sikerült mindent nyitnom és csuknom.
Mondjuk a riasztónál kicsit elbizonytalanodtam. Hogy fog áram nélkül működni. A. utasítására azért bekapcsoltam. „Ne izgulj, akkumulátorról simán fog működni.” Lehet, hogy így van, bár ezt talán a riasztó központban nem tudták, mert a nap folyamán négyszer telefonáltak rám.
Büszke voltam magamra, hogy ilyen simán lebonyolítottam a reggelt.
Mire kiértünk a Dunakanyarba az elégedettségem kissé alább hagyott.
Mert a következő dolgokat felejtettem otthon:
1. Tisztálkodó szereink.
2. Törülközők.
3. Tornacuccom.
4. Paplanhuzat.
5. Bakka bugyijai.
6. Pepe alsónadrágjai.
7. Ovomaltin.
8. Bakka biciklijének a pótkereke.
9. ZK felfújható csónakja.
10. Kolbász.
11. A NYARALÓ KULCSA.
De legalább van új mantrám: Jó lesz ez a nyár!
Persze azzal nem számoltam, hogy hetente kétszer gyógytornára kell járnom. Így a hét úgy alakul, hogy kedden otthon vagyunk, szerda reggel indulunk ki.
Ma 8-tól 12-ig nem volt áram.
Mi köze ennek a nyaraláshoz?
Semmi.
Csak az elektromos kapunkhoz van köze. Többször át kellett beszélnünk a férjemmel, míg arra a megállapításra jutottunk, hogy áram nélkül nem fog kinyílni a kapunk. Mondjuk, kimászás még megoldható lenne, mert gyalogkapunk nincs, de az autót nehezen fogom átemelni.
Szerencsére a briliáns uramnak eszébe jutott, hogy átadáskor kaptunk egy kis műanyag bizbazt, amivel, állítólag, ki lehet csavarni a kaput áram nélkül is.
Fél 8-kor ébredtem. Úgy gondoltam, hogy nem fogom kockáztatni a kis műanyag kulccsal a szarakodás, simán el tudok indulni 8-ig a három gyerekkel.
Mit mondjak? Sikerült vagy sikerült?
7.59-kor kihajtottam a kertből. Becsuktam a kaput.
ZK, megvárta míg becsukódik a kapu, majd vékony hangocskáján megszólalt: És a rókám?
A róka a morzsi. Korábban nerc volt. Most róka. Bár mostanában kérdezgetni szokta már a lányom, hogy „mikor megyünk a szűcs bácsihoz, Mamika”.
Róka nélkül el lehet indulni, de nem érdemes, mert ZK kb. 90 másodperc alatt teszi pokollá a környezet életét.
Visszarohantam.
Sikerült mindent nyitnom és csuknom.
Mondjuk a riasztónál kicsit elbizonytalanodtam. Hogy fog áram nélkül működni. A. utasítására azért bekapcsoltam. „Ne izgulj, akkumulátorról simán fog működni.” Lehet, hogy így van, bár ezt talán a riasztó központban nem tudták, mert a nap folyamán négyszer telefonáltak rám.
Büszke voltam magamra, hogy ilyen simán lebonyolítottam a reggelt.
Mire kiértünk a Dunakanyarba az elégedettségem kissé alább hagyott.
Mert a következő dolgokat felejtettem otthon:
1. Tisztálkodó szereink.
2. Törülközők.
3. Tornacuccom.
4. Paplanhuzat.
5. Bakka bugyijai.
6. Pepe alsónadrágjai.
7. Ovomaltin.
8. Bakka biciklijének a pótkereke.
9. ZK felfújható csónakja.
10. Kolbász.
11. A NYARALÓ KULCSA.
De legalább van új mantrám: Jó lesz ez a nyár!
2010. július 6., kedd
No comment
A végzet. A megfejtéseket várom.
PS: Ami igazából aggaszt, azaz a kis egyes a lap jobb alsó sarkában. Úgy tűnik ez még csak a kezdet...
PS: Ami igazából aggaszt, azaz a kis egyes a lap jobb alsó sarkában. Úgy tűnik ez még csak a kezdet...
2010. július 5., hétfő
Nyaralunk
Ebéd után.
Én: Gyerekek, most jön a nyaralásnak az a része, amit gyerekkoromban mindig utáltam, pedig az a legjobb az egészben.
Gyerekek: Mi? Mi?
Én: A felnőttek lepihennek.
Gyerekek: NA NE!
DE IGEN!
Én: Gyerekek, most jön a nyaralásnak az a része, amit gyerekkoromban mindig utáltam, pedig az a legjobb az egészben.
Gyerekek: Mi? Mi?
Én: A felnőttek lepihennek.
Gyerekek: NA NE!
DE IGEN!
2010. július 1., csütörtök
Nem szívesen szidom a férjem, mert egy áldott jó ember…
De most arra gondolok, hogyan fogom felnevelni a gyerekeket, miután az uramat eltettem láb alól…
Az elmúlt napokban legalább fél tucatszor felhoztam a telefon témát.
Hogy ugye nem fognak fúrni, amikor behozzák a zsinórt házba.
Nem, nem fognak fúrni.
Ma bejött a zsinór.
A kérdés, hogy lett-e lyuk a parkettámon vagy lett-e lyuk a parkettámon. Mert ha két férfit és egy fúrógépet berakunk egy szobába, akkor ott nincs megállás…
Az uramnak persze hirtelen nagyon sok munkája lett a gyárban.
De szerintem csak lapul, nem mer hazajönni…
DE NÉZZÜK A JÓ OLDALÁT!
Nem a szoba közepére fúrták a lyukat, hanem a szélére.
Úgy nagyjából a szélére…
Az elmúlt napokban legalább fél tucatszor felhoztam a telefon témát.
Hogy ugye nem fognak fúrni, amikor behozzák a zsinórt házba.
Nem, nem fognak fúrni.
Ma bejött a zsinór.
A kérdés, hogy lett-e lyuk a parkettámon vagy lett-e lyuk a parkettámon. Mert ha két férfit és egy fúrógépet berakunk egy szobába, akkor ott nincs megállás…
Az uramnak persze hirtelen nagyon sok munkája lett a gyárban.
De szerintem csak lapul, nem mer hazajönni…
DE NÉZZÜK A JÓ OLDALÁT!
Nem a szoba közepére fúrták a lyukat, hanem a szélére.
Úgy nagyjából a szélére…
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)