ZK hazajött az iskolából, hogy a barátnője papája fizetés nélkül jött ki a cipőkkel a Deichmann-ból, és a kislány is választhatott egy párat magának.
ÉS NEM KELLETT ÉRTE FIZETNI, MAMIKA.
[Itt kicsit lazítottam, így nem tudok pontosan beszámolni, milyen cipőről volt szó, annak ellenére, hogy ZK hosszan ecsetelte.]
Persze rögtön gondoltam, hogy nem cipőboltot raboltak, hanem valami szponzorációs szerződésről lehet szó, és ezt el is kezdtem magyarázni ZK-nak, amikor kiderült, hogy az egész csak bevezetés volt.
Mert a cipőmániás lányomnak már a tavaszi modelleken jár az esze. És azokról szeretne beszélgetni.
És alkudozni kezdett, hány pár új cipőre lenne feltétlenül szüksége.
Végül galád módon aztán kialkudtam az egy darabot. Amit (jogos) kérésre módosítottam egy párra.
Aztán múlt vasárnap ZK beszerzett magának egy egyedi gyártású, nyitott orrú csizmát.
Szerencsére csak egy darabot, és nem egy párat. Mert a János-kórház ügyeletére kellett menni érte. Bokatörés.
Egy hét fekvőgipsz.
Amit természetesen betartott a lányom. Egész héten pihent, feküdt. Nem lógatta a lábát.
Legalábbis az orvosnak ez fogjuk mondani, amikor megkérdezni, hogyan tört el a
