Ha arról írok, hogy kinek köszönhetem a főzési szenvedélyemet, ha egyáltalán elismerem, hogy van ilyen szenvedélyem [a játék kedvéért feltételezzük, hogy van!], akkor nyilván a nagymamáról kellene írnom, aki háromfogásos ebédekkel várt az iskolából, míg a barátaim a napköziben éhezve senyvedtek. (Kedvenceim: Leves: sóska, paradicsom, kapor, meggy, gomba, tárkonyos csirkeragú, hús. Főétel: rakott kel, szőlőleveles töltike, töltött csirke, vadas. Harmadik fogás: szalagos fánk, csöröge fánk, aranygaluska, madártej, gyümölcsrizs, házi kakaós csiga.)
Vagy az édesanyámról, aki a világ legfinomabb pogácsáját süti (és ezt én mondom, aki nem is szereti a pogácsát!), vagy a legjobb padlizsánkrémét keveri ki [sült padlizsán, hagyma, olaj, citrom, só, bors, cukor], és pont úgy csinálja a tojáskrémet, ahogy én szeretem [főtt tojás, vaj, kevés mustár, só, bors], vagy a halászléje, ami nélkül nincs Karácsony.
De mégsem róluk fogok most szólni. Hanem a férjemről, A.-ról, akinek köszönhető, hogy a kamránkban nem könyveket tárolok, és a sütőnket valóban sütésre használjuk, és nem az évszaknak NEM megfelelő cipőket tároljuk benne.
Persze A.-nak sokkal könnyebb dolga van, mint nekem! Miért is? Több okból is, de most arra gondolok, hogy ő nekem főz. Én meg a gyerekeknek.
Kitérő:
Miért élmény a gyerekeimnek főzni? Lássuk csak!
Nem az a gondom, hogy válogatósak, mert én is az vagyok, mi mást várhatnék tőlük? Úgy érzem, hogy agysejttel simán bírnám követni, hogy ki mit és hogyan szeret.
Mi a gond mégis?
Az, hogy egyik héten megeszik, sőt a kedvenc ételüknek kiáltják ki a krumplilevest. Két hét múlva, ugyanúgy elkészítve viszont nem kell nekik. Aztán pár hét múlva megint ízlik. Nehéz követni, pláne, ha azt is figyelembe veszem, hogy a három gyerek ízlelőbimbó-változása különböző irányokba halad. Három különböző irányba. (Mert nyilván ez az oka a következetlenségnek, és nem az, hogy… na jó ezt inkább hagyjuk…)
Az is gond, hogy az étel formája tudvalevőleg jelentősen befolyásolja az ízét. Kocka-alakú krumpli rendben van, az áttört nem. A nyers répa jöhet egészben, a reszeltnek viszont elviselhetetlen íze van [először nem, csak másodszori kóstolásra!], nyilván a reszelővel van a gond. A csavart tészta nem jó, a masni tészta viszont nagyon finom.
Azt is nehezen viselem, hogy ha az étel rendben van, akkor még nagyot hibázhatok a tálalással. Hogy két tányérra kellett volna rakni a húst és a köretet. Ha viszont az étel és a tálalás is átcsusszant a gyerekek szűrőjén, akkor BIZTOS lehetek benne, hogy a kanállal fogok hibázni. Bakka csak rózsaszín kanállal eszik. ZK narancsszínűvel. Pepe kékkel.
Kitérő vége.
Visszatérve a fő üzenetemre: a férjem nekem főz, és én előre mondom el, hogy mit és hogyan készítsen el.
A toplistám:
1. Spenóttal töltött palacsinta. Ezt készítette, amikor először töltöttünk két napot kettesben a nagymamája nyaralójában. Gázrezsón. Reszelt sajttal tálalta.
2. Kagylóleves, ahogy 1999-ben csinálta a születésnapomra. Úgy gondolom, hogy a Nagycsarnokból hozta a kagylót. Rengeteget. Barátnőim sikálták le. Fokhagymás, fehérboros mártásban főzte meg.
3. Zacskós hús. Sózott pulyka szeleteket rétegez le gombával, szalonnával, sajttal, hagymával, körtével. Sütőzacskóba tolja. Megsüti. Ezt akkor szokta csinálni, ha vendégeket hívok, és ráhagyom a főzés gondját.
4. Mézes, szójás, fokhagymás pácban sütött oldalas. Azt hiszem, a név magáért beszél: szójás, fokhagymás, mézes pácba rakja az oldalas darabkákat. 1 napig állnak, majd sütőben kisüti. Amikor már majdnem kész van, kicsi mézet tesz rá. [Majd még egy kicsit, mert megkérem rá.] Ha össze kellene gyűjtenem életem 10 legjobb ételét, ez biztos rajta lenne a listán.
5. Jambalaya, ahogy én szeretem: Királyrákot (jó sokat, a Törökvész u. és Kapy u. sarkáról) olajon rózsaszínre párol, majd félreteszi. Hagymát, paprikát, zellert és fokhagymát párol aztán ugyanabban az olajban. [Nem tesz bele kolbászt, mert nem szeretem.] Utána jön a rizs és a húslé, meg a paradicsom. Kakukkfű és babérlevél ízesíti [Tabasco szósz is kellene bele, de azt a gyerekek miatt kihagyja, pedig ők állítják, hogy szeretik!]. 5 perccel a vége előtt, jönnek vissza a rákok a tálba. Legutoljára: frissen őrölt bors. Valami sonkaféle szokott még benne lenni, de, őszintén szólva, fogalmam sincs milyen.
Ha a kedvenceimre gondolok a férjem konyhájából, akkor az étel mellett az emlék is fontos. Sőt! És igazán ezért vagyok hálás vagyok neki, mert nemcsak ételeket főz, hanem emlékeket is.
Összefoglalva tehát sok mindent elbénáztam az életemben, de férjet jól választottam. Nagyon klassz hely a konyhánk, de ez nem az én érdemem.
Köszönök mindent!
PS: Még dicsérjem a férjem? Biztos vagyok, hogy ha elolvassa ezt az írást, azt fogja, mondani, hogy én is jól főzök. És fel is fog sorolni jó sok néhány ételt, amit én főztem, és bármikor újra enné! Köszönöm! Kedves vagy, de tudjuk az igazságot!
PPS: Ja, a képek:
A kedvenc rákocskáim:
A következő generáció mesterszakácsa és a család cukrásza (kalácsot készülnek sütni):
