Mire használjuk a fejre szerelhető barlangász lámpánkat?

Tavaly osztálykirándulás előtt, tudjátok, amikor mindenki fellélegzik, hogy két napra eltűnik a gyerek otthonról, jött a hír, az utolsó pillanatban, hogy barlangba is mennek, vigyen a gyerek zseblámpát.

Vagy, ha esetleg van, akkor fejre szerelhető barlangász lámpát. A fiam természetesen ezt úgy értelmezte, hogy BARLANGÁSZ LÁMPA KELL.

Megvettem neki. Elvitte az osztálykirándulásra. A barlangban kedvesen kísérte a lámpa nélkül érkezett osztálytársait.

Aztán nem használtuk a lámpát. Egészen a múlt hétig.

1. Volt először ez.

2. Aztán péntek este, miután A. bevezette a vendégeket, mondta, hogy kiszalad egy perce a kertbe, mert jött a vízóra-leolvasó. A férjem enyhén tántorogva jött vissza. Kiderült, hogy öt hónap alatt, amiből kettő nem itthon töltöttünk, sikerült 210 köbméter vizet fogyasztanunk. Ami azért szép teljesítmény, mert eddig havi 12 köbméteren ketyegtünk. Csőtörés biztos nincs a házban, mert a házunkban, ha kiöntünk egy pohár vizet BÁRHOL, az a pince legalacsonyabb pontjára folyik. Lehet, hogy a kertben folyt el a víz? Hát ezt nem tudjuk. Mindenesetre én, barlangász lámpával a fejemen, leköltöztem a vízaknába és figyelem, milyen gyorsan forog a jelzőke.

3. Amikor a házat megvettük, a fűtés-hűtés tervező öcsém azt mondta, semmi gond, ez a rendszer nem romolhat el, mert csak légcsövek futnak a falakban. Kristálytisztán emlékszem, hogy elhangzott az a mondat, hogy „ebből a rendszerből nem fog folyni a víz”. Így kissé meglepődtünk, hogy a pincénkben áll a víz. Így a férjem, barlangász lámpával a fején, fűtést szerel esténként. Szinte már hobbi. Mert három napja minden este lemegy pár órára vacakolni. Már ha el tudja venni tőlem a lámpát…

Mit tanultam a buliból?

Az történt, hogy életünkben először gyerek bulit szerveztünk születésnapra. Igen, először. Mert bár annak ellenére, hogy több gyerekünk több születésnapja is mögöttünk van (19 darab, ha jól számoltam), ez volt az első alkalom, hogy bevállaltuk a gyerek bulit. Amire nem rokonok-barátok gyerekei jönnek, hanem ovis társak. (Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor volt már két buli Pepe legjobb barátainak, de ők csak 5-en voltak, és nekem az volt a feladatom, hogy a két lányt eltávolítsam a környékről, így az eseményen nem kellett jelen lennem…)

És igen, ZK-nak sikerült kicsikarnia ezt. Mert onnan indultunk, hogy születésnapja alkalmából átjön a legjobb barátnője játszani. Aztán ZK mosolygott és könyörgött és én észre se vettem, hogy beadtam a derekamat…

Szóval a tanulságok/kérdések:

1. Nem akarok még egyszer 16 gyereket egyszerre a házamba tudni. SOHA TÖBBET.
2. Mi történt azzal a szabállyal, hogy a meghívottak 30% nem fog megjelenni?
2. A szülők gyáván meg fognak futamodni, hiába bíztatom őket, előre is, nyugodtan maradhatnak. Két apuka volt olyan bátor, hogy velünk töltötte az estét. Köszönet nekik. És egy anyuka is maradt, de őt én kényszeríttettem, nem önként tette…
3. Jó lesz, ha a felnőtteknek is szervezünk szórakozást. A mi esetünkben az apukák remekül elvoltak, mert az egyikőjük autója fent akadt egy kisebb szikladarabon a kertünk előtt: Mentés volt. IZGALOM!
4. Tervezhetünk bármilyen érdekes játékokat [itt csinálok úgy, mintha terveztünk volna valamit az Amerikából jöttem-en és a hideg-meleg játékon kívül…], a gyerekek leginkább üvöltözni és rohangálni akarnak majd.
5. Az üvöltözés-rohangálás eléggé megterhelő, főleg egy silányul hangszigetelt házban, az előnye viszont, hogy nem kell utána rendet rakni. Kis túlzással tökéletes rendben hagyták el a házat a kicsik.
6. Az előző pontból következően nem fogunk több bulit tartani sáros időben, mert akkor nem lehet kimenni a szabadba. (És nyáron sem, mert akkor igaz, hogy ki lehet menni játszani, de a barátok elutaznak. Igaz? Igaz! Köszönöm!)
7. A gyerekek nem fogják értékelni az ennivalót. Így a legegyszerűbb szendvicseket kell csak eléjük dobni.
8. A harmadik pontból következően azonban sok szörp/víz kell. Nagyon sok. Ijesztően sok.
9. A síró gyerekek vigasztalására fel kell készülni. Főleg lélekben. Drámai helyzetek voltak. Az egyik gyerek például megijedt Paca Cártól, illetve attól, hogy a CD-n énekeltek róla.
10. A WC-re kísérés hatalmas tanulságokkal fog szolgálni: Több gyerek megesküdött, hogy otthon ők 1) nem használnak WC papírt; 2) nem szoktak kezet mosni.
11. A lányok többsége nem szereti a csoki tortát. Hiába volt 16 gyerek, torta alig fogyott. Miért???
12. A drága játékokat jobb, ha elrakjuk. Pepe autóversenypályáját tette tönkre, a romokból ítélve, szisztematikusan valamelyik vendég gyerek. Pepe nem mert panaszkodni, lásd következő pont.
13. Ezentúl a legnagyobb büntetés nem a bezárás lesz, hanem a születésnapibuli-megvonás. Pepe már el is vesztette a jövő évi buliját. MERT AZ EGYIK VENDÉGKISLÁNYT MEGVERTE.
14. 13 pontból következően az összes érkező szülőtől elnézést kértem az esetleges atrocitásokért. Talán ezzel azt is elértem, hogy legközelebb nem engednek át hozzánk senkit…

Esőcsepp

Nem azon buktam ki, hogy tegnap este meghalt az egyik madarunk*, hanem azon, hogy amikor hazaértem, látom, hogy nyílik a garázskapu és jön ki a bőgő fiam a sötét kertbe egy fejére szerelt bányászlámpával és egy ásóval, hogy eltemesse a madarat.

Szomorú látvány volt.

* Bármit mesélnek is a lányok, a kék halt meg, Esőcsepp,

Az úszóedző a következő a listámon, aki pedagógus és meg akarom verni…

Nagyon érik a helyzet, hogy megvárjuk a sarkon az úszóedzőt és… elbeszélgessünk az úszóedzővel.

Október óta van úszás a tornaóra keretében a városi uszodában. Nem a saját tornatanár nénink (kb. egy tízessel fiatalabb nálam ez a néni) tartja, hanem úszóedzőt.

Akit Miki bácsinak, Zoli bácsinak vagy Kriszti néninek hívnak. A fiam még nem tudja pontosan…

A történet kaptafája ugyanaz, mint Pepével kapcsolatos történetek nagy része.

Van valami, amit a fiam imád, és szerintem tud is, csinálni.

Jelen esetben az úszás.

A dolog beépül az iskola programmájába.

Pepe őrült lelkes. Alig várja, hogy elkezdődjenek az úszóedzések. NAPONTA kell beszélgetni vele a leendő edzésekről.

Október közepén aztán elkezdődik az úszás.

Pepe őrült lelkes, mert a haladók csoportjába került. Ami nem kis szó a fiam esetében, aki az örök újrakezdő volt az ovis edzések alatt.

Első edzések után Pepe még mindig őrült lelkes. Nincs jobb az úszásnál.

A negyedik héten hazahozza az első jegyét úszásból.

MIÉRT IS KELL AZ ÚSZÁST OSZTÁLYOZNI?

Buta, Daniella, buta. Mindig elfelejted, hogy valamivel el kell venni a gyerekek kedvét attól, amit szívesen csinálnak.

Szóval megjött a jegy. Pepe bőg. Négyes alá-t kapott.

HOGY MIÉRT?

Mert nem veszi szabályosan a levegőt gyorsúszás közben.

Rendben. Pep talk. Ebben már jó vagyok. „Ne hagyd, hogy elvegyék a kedvedet egy olyan dologtól, amit szívesen csinálsz.” Illetve ennek variációja. Úgy fél órában.

Rendben.

Újabb edzések.

November közepe: Pepét kiküldik az óráról, mert a legjobb barátjával beszélget. Mikor?, kérdezem. Míg várunk a sorunkra. Minek várnak? Mire várnak? Miért nem úsznak? Fogalma sincs Pepének.

Nem gond. Úgyis fogadóóra lesz. Majd megbeszélem az edzővel.

Aki bár jegyet ad, de nincs ott a fogadóórán.

Az uszodában keressem, mondja a tanító néni.

De persze nem tudtam annyiban hagyni a dolgot. Így a tanító néninket kérdezem. Mert ők is ott vannak az edzésen.

Hogy mit csinál a haladó csoport?

Állnak a derékig érő kismedencében és várják a sorukat. Az edző egyenként kíséri át a gyerekeket a kismedence másik partjára, miközben a stílusukat csiszolgatja.

Miért kell ez? Az első költői kérdés, amire a költő nem vár feleletet. A második pedig, hogy a fiam szeret-e még úszni…

PS: A tanító nénik megnyugtattak a jeggyel kapcsolatosan. A négyes alá az nagyon jó. Két színjeles tanuló, akik úgy színjelesek, hogy életükben nem volt még négyesük évközben sem, kisjegyben sem, kapott kettest úszásra. Állítólag csöppet vigasztalni kellett őket…

Az év anyukája…

Első rész:

Elkerült minket az UNO kártya. Eddig. Ma este háromszor vertem meg a fiamat. ÉS TÖK JÓL ESETT.

Először: véletlenül.

Másodszor: nem mondta, hogy UNO, lapot húzattam vele.

Harmadszor: leordítottam, hogy mondvacsinált a szabály, amit alkalmazni akart.

Második rész:

Pénzt váltottam Bakkának. Ő egy kétszázast adott. Én egy húszast. Majd ezen felbuzdulva beváltottam még neki két százast egy-egy tízesre.

Jó, megszorultam…

A zongoráról röviden…

Szombat reggel megjött a bérzongoránk. Őrült lelkes volt mindenki. Pepe akár két percet is gyakorolt. És nagyot röhögtünk a férjemmel, hogy minek kell egy zongorára zár. És hogy persze kulcsot nem kaptunk hozzá.

Vasárnap estére aztán már nem voltunk ennyire vidámak. Mert a három gyerek és a zongora azt jelentette, hogy a relatív csendes napjainknak annyi. Ezért aztán azt kiabáltam: LAKAT KELLENE. LE KELLENE ZÁRNI A ZONGORÁT EGY NAGY LAKATTAL! MIÉRT NEM LEHET A ZONGORÁT LEZÁRNI? LAKATOT AKAROK!!!

ZK 5 éves lett ma reggel

és

1. Gyönyörű, amikor kacag.
2. Csúnya, amikor hisztizik.
3. Igazi kis katona, amikor menni kell az orvoshoz és/vagy gyógytornászhoz.
4. Kicsit feledékeny már, amikor a fájos lábát kérdezem. És tegnap először a rosszat mutatta. HURRÁ!!!
5. Nagyon okos! ZK: Képzeld, Mamika a 100 után is vannak számok! Én: NEM MONDOD? ÉN EZT MIÉRT NEM TUDTAM?

Boldog szülinapot, alvótársam!