Tavaly már nem emlékszem, miért, de ellógtuk a városi futóversenyt. Családilag szarban voltunk, na. Így idén először történt meg, hogy az évente megrendezett versenyen mindhárom gyerek részt vett. Szülők is mehetnének, de mi már túl öregek és betegek vagyunk ehhez.
Mindenestre készültünk nagyon. Persze nem edzéssel. Csak fejben.
A gyerekek eltérő egyéniségének megfelelően a fejben készülést egyénileg differenciáltuk.
Pepével nincs sok gond. Hetekkel a verseny előtt kezd el áradozni saját teljesítményéről: hogy kinél fut jobban az osztályból; hogy hétről-hétre mennyit javult az időeredménye; hogy idén már tényleg megnyeri a versenyt, vagy ha nem, benne lesz az első tízben az tuti.
Bakka orvosi ápolásra szorul a verseny előtti hetekben, mert közel van az idegösszeroppanáshoz. Hogy ő fusson? Szombaton? Reggel? Hát szó sem lehet róla! Mindenki tudja, hogy ő utál futni. Miért kell városi futóversenyt rendezni? És pont szombaton! Reggel! Amikor ő olyan fáradt! És mondta már, hogy utál futni?
ZK aggodalmaskodik és izgul, amire nyilván jó oka van, hiszen tavaly már kiválasztották, mint évfolyama egyik legjobb futóját. Neki nem fog menni. Nem fog tudni futni. De különben is attól fél leginkább, hogy nem fogja tudni merre kell futni. Amikor mondom neki, hogy rendőri felvezetés lesz, csak röhög rajtam.
Mert nyilván nem lesz.
Pedig van. Mindig van.
Évek óta családilag hajtunk, hogy az első 10 helyezetnek járó ajándék pólót megszerezzük. Tavaly Pepe már nyújtotta a kezét a póló felé, de aztán ő már nem kapott. Idén ZK aztán nyert egy pólót. Oda is adta Pepének, „mert annyira vágyott már rá”.
ZK-t pedig rögtön le is vadászta egy edző, járjon atlétikára. Azóta nyaggat, hogy vigyem akrobatika edzésre.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyerekek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyerekek. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. október 18., péntek
2012. június 18., hétfő
Szánalmasan elfoglalt vagyok, így megyünk tovább vulgárba…
Szóval elkészült az utolsó iskola/óvoda nap kötelező fényképe. A gyerekek már be vannak idomítva, állnak be szépen a fényképbe. És kiabálják a kötelező csííííííííízt.
De nem.
A jól értesült alsósok, már tudják, hogy nem csízt kell mondani.
Hanem: szilikon ciciiiiit.
Vagy: szexi bikiniiiiiiiiiit.
Vagy: tanga bugyiiiiiiiiiiit.
A gond csak az, hogy a tanga bugyi nem jutott eszükbe, így kanga bugyit kiabáltak.
Aminek legalább van értelme…
2012. március 13., kedd
Nőnek a gyerekek…
Csomó minden miatt nagyon jó, hogy nőnek a gyerekek.
Mert tudják már magukat szórakoztatni:
Szombat este, amikor már megnéztünk a férjemmel a hálószobánkba zárkózva jó csomó Modern Family részt, két Mad Men részt és a Die Hard 4. részét is:
Én: Szerinted rendben vannak a gyerekek?
Férjem: Kaptak reggelit, ebédet ÉS VACSORÁT is. Nagy bajuk nem lehet.
Nem is volt, de hogy mit csináltak, azt nem tudjuk…
***
De az is lehet, hogy junkiek lesznek!
Tegnap este, amikor Bakka nem érezte jól magát, elég volt annyit mondanom neki, hogy vegyen ki egy gyógyszert a gyógyszeres dobozból. Aztán persze eszembe jutott, hogy bár Bakka nagyon ügyesen olvas, de azért jobb, ha utána küldtem Pepét, segítsen a gyógyszer nevét elolvasni. A gyógyszer hatására Bakka két perc alatt jobban lett. Pepe viszont rosszabbul. Neki is kell gyógyszer.
***
De már önállóak!
És amikor ZK éjszaka hányt, akkor fel sem keltem. Csak kikiabáltam neki, hogy mosson fogat.
És tök büszke voltam, mert visszakiabált, hogy minden rendben a WC-be hányt.
És akkor visszakiabáltam, hogy húzza le a WC-t ÉS mosson fogat.
És aludtam tovább.
Aztán reggel amikor szemüveg nélkül kibotorkáltam a fürdőszobába és ráültem a WC-re, akkor már tudtam, hogy a lehúzás mellé azt is kiabálnom kellett volna, hogy az ülőkét is törölje le.
Mert reggelre már rászáradtad.
Mert tudják már magukat szórakoztatni:
Szombat este, amikor már megnéztünk a férjemmel a hálószobánkba zárkózva jó csomó Modern Family részt, két Mad Men részt és a Die Hard 4. részét is:
Én: Szerinted rendben vannak a gyerekek?
Férjem: Kaptak reggelit, ebédet ÉS VACSORÁT is. Nagy bajuk nem lehet.
Nem is volt, de hogy mit csináltak, azt nem tudjuk…
***
De az is lehet, hogy junkiek lesznek!
Tegnap este, amikor Bakka nem érezte jól magát, elég volt annyit mondanom neki, hogy vegyen ki egy gyógyszert a gyógyszeres dobozból. Aztán persze eszembe jutott, hogy bár Bakka nagyon ügyesen olvas, de azért jobb, ha utána küldtem Pepét, segítsen a gyógyszer nevét elolvasni. A gyógyszer hatására Bakka két perc alatt jobban lett. Pepe viszont rosszabbul. Neki is kell gyógyszer.
***
De már önállóak!
És amikor ZK éjszaka hányt, akkor fel sem keltem. Csak kikiabáltam neki, hogy mosson fogat.
És tök büszke voltam, mert visszakiabált, hogy minden rendben a WC-be hányt.
És akkor visszakiabáltam, hogy húzza le a WC-t ÉS mosson fogat.
És aludtam tovább.
Aztán reggel amikor szemüveg nélkül kibotorkáltam a fürdőszobába és ráültem a WC-re, akkor már tudtam, hogy a lehúzás mellé azt is kiabálnom kellett volna, hogy az ülőkét is törölje le.
Mert reggelre már rászáradtad.
2012. január 9., hétfő
Még hogy nem az életre nevel az iskola?
Mikulás-kupa volt decemberben a helyi uszodában. Pepe három számban lett tökéletesen utolsó. Már azt sem mondhatom, hogy elegánsan fuldoklik úszás helyett. Csak fuldoklik. Bakka viszont fél tucat magán-úszásóra hatására gyönyörűen úszik. Nagyon jó helyezést ért volna el 25 méteres hátúszásban, ha félpályánál nem állt volna le és nézett volna körül, mennyi van még hátra. Egyébként az edzője ragaszkodott hozzá, hogy induljon a versenyen. Mert hogy az edzésen olyan kényelmes szokott lenni Bakka. És kíváncsi volt rá, hogy versenyhelyzetre hogyan reagál. Nos, azt hiszem, elmondhatjuk, hogy a versenyhelyzetre IS kényelmesen reagál a lányom.
Ezt az egészet meg azért írtam le, hogy elmondhassam Pepe heti edzésprogramjába változása állt be, mert őt is elküldtem Bakkával úszni. Ennek eredményeképpen viszont Pepe szerdánként itthon készíti el a házi feladatát. Így múlt szerdán láttam, hogy pecázós feladatok segítségével kezdték gyűrni a kombinatorikát.
Hű, mondom, kombinatorika. A kedvencem.
Pepe két perc alatt végzett a leckével. Majd beybladezni kezdett.
Hogy nem tudjátok mi az a bayblade?
Tekintsétek magatokat szerencsésnek!
Egy kis fémvacak ez a bayblade, ami pörgetni kell és harcolni vele. A kulcs, hogy egy vacak mennyi ideig tud pörögni. Legalábbis Pepe szerint.
És ahogy játszani kezdett, én kiabáltam is: Menjél le a pincébe pörgetni, mert nagyon hangos.
Pepe nem engedelmeskedett. Szó szót követett. És kiderült, hogy a fiam nem játszik, hanem tudományos munkát végez.
Ügyesen kiszámolta, hogy a rendelkezésére álló készletből hányféleképpen tud bayblade harcosokat összerakni (3x3x2 volt a megoldása), majd mindegyiket egyesével megpörgette és a pörgési időket ügyesen feljegyezte egy kis papírra. Mert kiakarta deríteni, melyik kombináció pörög a legtovább.
Miután ellenőriztem, hogy jól kombinált-e (jól), előugrott belőle a statisztikus és felvilágosítottam a fiamat, hogy egy mérés nem mérés, legalább háromszor pörgessen vackokként. És hogy másodpercbe jegyezze fel az eredményeket. És hogy excel-be vagy spss-be rögzítsük az adatokat, hogy tudjunk t-tesztet vagy varianca-analízist készíteni.
Hogy a fiam mit csinált?
Lemenekült pörgetni a pincébe.
Úgyhogy végül is elértem, amit eredetileg akartam.
Ezt az egészet meg azért írtam le, hogy elmondhassam Pepe heti edzésprogramjába változása állt be, mert őt is elküldtem Bakkával úszni. Ennek eredményeképpen viszont Pepe szerdánként itthon készíti el a házi feladatát. Így múlt szerdán láttam, hogy pecázós feladatok segítségével kezdték gyűrni a kombinatorikát.
Hű, mondom, kombinatorika. A kedvencem.
Pepe két perc alatt végzett a leckével. Majd beybladezni kezdett.
Hogy nem tudjátok mi az a bayblade?
Tekintsétek magatokat szerencsésnek!
Egy kis fémvacak ez a bayblade, ami pörgetni kell és harcolni vele. A kulcs, hogy egy vacak mennyi ideig tud pörögni. Legalábbis Pepe szerint.
És ahogy játszani kezdett, én kiabáltam is: Menjél le a pincébe pörgetni, mert nagyon hangos.
Pepe nem engedelmeskedett. Szó szót követett. És kiderült, hogy a fiam nem játszik, hanem tudományos munkát végez.
Ügyesen kiszámolta, hogy a rendelkezésére álló készletből hányféleképpen tud bayblade harcosokat összerakni (3x3x2 volt a megoldása), majd mindegyiket egyesével megpörgette és a pörgési időket ügyesen feljegyezte egy kis papírra. Mert kiakarta deríteni, melyik kombináció pörög a legtovább.
Miután ellenőriztem, hogy jól kombinált-e (jól), előugrott belőle a statisztikus és felvilágosítottam a fiamat, hogy egy mérés nem mérés, legalább háromszor pörgessen vackokként. És hogy másodpercbe jegyezze fel az eredményeket. És hogy excel-be vagy spss-be rögzítsük az adatokat, hogy tudjunk t-tesztet vagy varianca-analízist készíteni.
Hogy a fiam mit csinált?
Lemenekült pörgetni a pincébe.
Úgyhogy végül is elértem, amit eredetileg akartam.
2012. január 6., péntek
Elmaradt bejegyzések
Karácsony előtti hetekben állandóan mondogattam a gyerekeknek, ha nem lesznek jók, nem fognak semmit kapni. Persze ettől egyáltalán nem viselkedtek jobban. Aztán ZK ki is fejtette: „Mamika, nekem a Jézuska még sosem okozott csalódást, szerintem idén sem fog.”
Mit mondhattam erre?
Olyat, ami nem hangzik még az én számból sem túlságosan fenyegetőnek.
***
Hogyan öljük meg a férjünket Karácsonykor? Ajándékozzunk neki görkorcsolyát!
Karácsonykor sokszor bajban vagyok, mit is kapjon az uram. Nem könnyű ajándékot venni. A munkájához nem kell semmi. A hobbijaihoz nem értek. De idén elég egyszerű volt: Kapott mozdonyos legót és görkorcsolyát. Ez utóbbit több ok is motiválta. Egyrészt az én Jézuska-levelemben volt görkorcsolya, és gondoltam, ha A.-nak is van, együtt görkorcsolyázhat a család. Milyen idilli lesz. Másrészt, fiatal korában A. nagy görkorcsolyás volt. Nagyon sokat korizott és nagyon jól. A gimibe is görkorival járt.
És igazam is lett. A görkorcsolyáknak örült a legjobban. 24-én este még nem próbálta ki, a gyerekekre kellett figyelnie, akik a havas kertben bicikliztek, de 25-én reggel pizsamában ment ki görkorizni a teraszunkra. Kicsit gyakorolt, aztán hívott, hogy nézzem meg a tudományát.
Szerintem nem az elmúlt évek száma, és nem is a felszedett kilók tömege, hanem a teraszunk burkolata okozta, hogy a második kanyarban egy hatalmasat esett. Maga az esés is nagyon félelmetes volt, tudjátok, amikor lassított felvételben látjátok az eseményeket, de a helyzetet súlyosbította, hogy esés közben a fejét beverte a betonfalba.
Elterült. Csukott szemmel feküdt, amikor fölé értem.
Én: Jól vagy?
Ő csak intett, hogy nem.
Én: Fel tudsz kelni?
Ő csak intett, hogy nem.
Én: Hívjak mentőt?
Ő csak intett, hogy nem.
Én: Később jobban leszel?
ÉS VÉGRE IGENT INTETT.
És így is lett. Felkászálódott. És csak pár napig fájt a feje.
De még életben van!
***
Nem sok szó esett nyulunkról. Nagyon ügyesen beilleszkedett a családunkban. És a kezdeti nehézségek után, már el is tudjuk látni élelemmel. Gyerekkori olvasmányélményeinkből „táplálkozva” próbáltunk adni neki répát, retket, zellert, de egyiket sem ette. Karácsonyra aztán kapott egy nagy fej salátát, és azt szépen megette. Úgyhogy azóta szemlátomást szépen gyarapszik. Sajnos viszont az ok, amiért a gyerekek nyulat kaptak, nem vált be. Ők simogatni, babusgatni akarják. De a nyúl ezt nem nagyon tűri. Kicsit több mint egy hónap alatt sikerült eljutnunk odáig, hogy a nyúl morog és karmol, ha a gyerekek kézbe akarják venni. Ha meg kiengedik őt, akkor nem tudják befogni. Mert az nemcsak a mesebeli nyúlra igaz, hogy gyors. És hogy cikkcakkban fut. Nagyon vicces, ahogy ugrál vagy ahogy két lábon állva kémleli mi is lehet a TV alatti dobozban. És ami még jobb, édesen a nyúl WC-be végzi a dolgát.
Egy szó, mint száz, megszerettem. Olyan okos, ahogy a könyveimet nézegeti! Az anyukám már negyedik unokájának kezeli, és amikor pakolja ki a gyerekeknek szánt ajándékokat, mindenkinek azt, amit legjobban szeret, akkor nekem szokta adni a zacskó retek levelet, mert anyukám ügyesen megfigyelte, hogy a nyuszika azt nagyon szereti.
És a nyuszikánk olyan ügyes, hogy egy mozdulattal fel tudta borítani a karácsonyfánkat. Mert ügyesen észrevette, melyik a fát tartó szerkezet kiengedő gombja. És arra ügyesen ráugrott.
Egy élmény!
Mit mondhattam erre?
Olyat, ami nem hangzik még az én számból sem túlságosan fenyegetőnek.
***
Hogyan öljük meg a férjünket Karácsonykor? Ajándékozzunk neki görkorcsolyát!
Karácsonykor sokszor bajban vagyok, mit is kapjon az uram. Nem könnyű ajándékot venni. A munkájához nem kell semmi. A hobbijaihoz nem értek. De idén elég egyszerű volt: Kapott mozdonyos legót és görkorcsolyát. Ez utóbbit több ok is motiválta. Egyrészt az én Jézuska-levelemben volt görkorcsolya, és gondoltam, ha A.-nak is van, együtt görkorcsolyázhat a család. Milyen idilli lesz. Másrészt, fiatal korában A. nagy görkorcsolyás volt. Nagyon sokat korizott és nagyon jól. A gimibe is görkorival járt.
És igazam is lett. A görkorcsolyáknak örült a legjobban. 24-én este még nem próbálta ki, a gyerekekre kellett figyelnie, akik a havas kertben bicikliztek, de 25-én reggel pizsamában ment ki görkorizni a teraszunkra. Kicsit gyakorolt, aztán hívott, hogy nézzem meg a tudományát.
Szerintem nem az elmúlt évek száma, és nem is a felszedett kilók tömege, hanem a teraszunk burkolata okozta, hogy a második kanyarban egy hatalmasat esett. Maga az esés is nagyon félelmetes volt, tudjátok, amikor lassított felvételben látjátok az eseményeket, de a helyzetet súlyosbította, hogy esés közben a fejét beverte a betonfalba.
Elterült. Csukott szemmel feküdt, amikor fölé értem.
Én: Jól vagy?
Ő csak intett, hogy nem.
Én: Fel tudsz kelni?
Ő csak intett, hogy nem.
Én: Hívjak mentőt?
Ő csak intett, hogy nem.
Én: Később jobban leszel?
ÉS VÉGRE IGENT INTETT.
És így is lett. Felkászálódott. És csak pár napig fájt a feje.
De még életben van!
***
Nem sok szó esett nyulunkról. Nagyon ügyesen beilleszkedett a családunkban. És a kezdeti nehézségek után, már el is tudjuk látni élelemmel. Gyerekkori olvasmányélményeinkből „táplálkozva” próbáltunk adni neki répát, retket, zellert, de egyiket sem ette. Karácsonyra aztán kapott egy nagy fej salátát, és azt szépen megette. Úgyhogy azóta szemlátomást szépen gyarapszik. Sajnos viszont az ok, amiért a gyerekek nyulat kaptak, nem vált be. Ők simogatni, babusgatni akarják. De a nyúl ezt nem nagyon tűri. Kicsit több mint egy hónap alatt sikerült eljutnunk odáig, hogy a nyúl morog és karmol, ha a gyerekek kézbe akarják venni. Ha meg kiengedik őt, akkor nem tudják befogni. Mert az nemcsak a mesebeli nyúlra igaz, hogy gyors. És hogy cikkcakkban fut. Nagyon vicces, ahogy ugrál vagy ahogy két lábon állva kémleli mi is lehet a TV alatti dobozban. És ami még jobb, édesen a nyúl WC-be végzi a dolgát.
Egy szó, mint száz, megszerettem. Olyan okos, ahogy a könyveimet nézegeti! Az anyukám már negyedik unokájának kezeli, és amikor pakolja ki a gyerekeknek szánt ajándékokat, mindenkinek azt, amit legjobban szeret, akkor nekem szokta adni a zacskó retek levelet, mert anyukám ügyesen megfigyelte, hogy a nyuszika azt nagyon szereti.
És a nyuszikánk olyan ügyes, hogy egy mozdulattal fel tudta borítani a karácsonyfánkat. Mert ügyesen észrevette, melyik a fát tartó szerkezet kiengedő gombja. És arra ügyesen ráugrott.
Egy élmény!
2011. december 20., kedd
Jézuska
Megírták a gyerekek a levelet. Illetve Pepe írta. Amiből aztán nagy balhé is lett, mert nem számoltam bele a napi 10 mondatos gyakorlásába. PEGIG TÖK SOKAT ÍRTAM, MAMIKA.
Hát, szerényebbnek kellett volna lenni.
Szerencsére mindent tudtam értelmezni rajta, bár Pepe helyesírása még hagy kivetni valót, mondjuk tudtam is, hogy mit szeretnének. Így nem volt nehéz rájönni, hogy az AÓR BRIDZS, az Tower Bridge.
Bakkával viszont bajban voltam, mert fogalmam sem volt, mi az a Vénusz Légy Csapó. (Megijedtem, hogy valami erotikus eszköz, mert amikor a gyerekek azt játszották, hogy x-szel kellett szavakat mondani, akkor Bakka röhögve sorolta a szex-szel kapcsolatos szavakat.) Aztán a barátnőm felvilágosított, hogy valami légyevő növény, amit jutányos áron lehet kapni a New Gardenben. És hogy nagy divat mostanában.
Ha divat, akkor természetesen kell nekünk is. Bár az uram kicsit kibukott, hogy állatmentes övezetünkben a madár és a nyúl után egy légyevő növény is fog érkezni. A. praktikussága persze rögtön azt kérdezte tőlem, honnan fogunk legyet szerezni. De letorkolltam: Nem ehet olyan sokat egy ilyen növény, hogy ne tudjunk annyi legyet beszerezni. Meg majd locsoljuk.
A gyerekek persze önelégülten vették tudomásul, hogy elvitte a Jézuska a levelet. És mivel lemaradt pár dolog beszéltek aztán a nagyszülői Jézuskákkal is. Meg Ági nénivel a játékboltban, mert úgy tűnik, nem szeretnek semmi a véletlenre bízni.
Mert persze fogalmuk sincs semmiről.
És az sem feltűnő, hogy minden sarkon karácsonyfa-vásár van.
Pepe aztán ma reggel félrevont.
Pepe: Mama, te ugye cimborálsz a Télapóval*?
Én: Már miért cimborálnék?
Pepe: MAMA!
Én: Jó, rendben, cimborálok.
Pepe: Akkor el tudnád intézni, hogy Papának és a lányoknak szánt ajándékom a fa alá kerüljön?
Mondtam neki, hogy persze. És visszatartottam magamat, hogy megkérdezzem: ÉS ÉN NEM KAPOK SEMMIT?!
Nekem is kellett volna levelet írnom…
* Fogalmam sincs, miért Télapó, miért nem Jézuska.
Hát, szerényebbnek kellett volna lenni.
Szerencsére mindent tudtam értelmezni rajta, bár Pepe helyesírása még hagy kivetni valót, mondjuk tudtam is, hogy mit szeretnének. Így nem volt nehéz rájönni, hogy az AÓR BRIDZS, az Tower Bridge.
Bakkával viszont bajban voltam, mert fogalmam sem volt, mi az a Vénusz Légy Csapó. (Megijedtem, hogy valami erotikus eszköz, mert amikor a gyerekek azt játszották, hogy x-szel kellett szavakat mondani, akkor Bakka röhögve sorolta a szex-szel kapcsolatos szavakat.) Aztán a barátnőm felvilágosított, hogy valami légyevő növény, amit jutányos áron lehet kapni a New Gardenben. És hogy nagy divat mostanában.
Ha divat, akkor természetesen kell nekünk is. Bár az uram kicsit kibukott, hogy állatmentes övezetünkben a madár és a nyúl után egy légyevő növény is fog érkezni. A. praktikussága persze rögtön azt kérdezte tőlem, honnan fogunk legyet szerezni. De letorkolltam: Nem ehet olyan sokat egy ilyen növény, hogy ne tudjunk annyi legyet beszerezni. Meg majd locsoljuk.
A gyerekek persze önelégülten vették tudomásul, hogy elvitte a Jézuska a levelet. És mivel lemaradt pár dolog beszéltek aztán a nagyszülői Jézuskákkal is. Meg Ági nénivel a játékboltban, mert úgy tűnik, nem szeretnek semmi a véletlenre bízni.
Mert persze fogalmuk sincs semmiről.
És az sem feltűnő, hogy minden sarkon karácsonyfa-vásár van.
Pepe aztán ma reggel félrevont.
Pepe: Mama, te ugye cimborálsz a Télapóval*?
Én: Már miért cimborálnék?
Pepe: MAMA!
Én: Jó, rendben, cimborálok.
Pepe: Akkor el tudnád intézni, hogy Papának és a lányoknak szánt ajándékom a fa alá kerüljön?
Mondtam neki, hogy persze. És visszatartottam magamat, hogy megkérdezzem: ÉS ÉN NEM KAPOK SEMMIT?!
Nekem is kellett volna levelet írnom…
* Fogalmam sincs, miért Télapó, miért nem Jézuska.
2011. augusztus 31., szerda
Egy pillanat…
A konyhában főzök. (Ez még tegnap történt. Nem szoktam reggel főzni. Sőt ma még nem csináltam semmit. A teámon kívül. De vissza a témához…) ZK segít, ami azt jelenti, hogy be nem áll a szája. Mondjam, mit is kell csinálnia. Hogy töltse fel vízzel a vízforralót? Mennyi víz kell bele? Hogy kell bekapcsolni? Kikapcsolni? Hová öntse a vizet?
Közben Pepe érkezik. Mondja a magáét. Hogy beágyazott. Hogy nézzem meg, hogy csinálta. Hogy jöjjek MOST. (Igen, délben voltunk!)
Már két gyerekre figyelek. Miközben hagymát szeletelek. Azt hiszem, várható is az eredmény. Elvágom az ujjam.
A seb semmi különös. Nem is fáj nagyon. De pompásan vérzik. Máris a csap fölé tartom, és eresztem a vért. A másik kezemmel törlöm a vért. A pultról. A padlóról. A mosogatóból. Jól vérzik, nem mondom. MINDEN VÉRES. Tök jó.
Ne értsetek félre. Örülök, hogy a gyerekek nem pánikoltak. Nem kezdtek sírni. Nem ijedtek meg. És ne gondoljátok, hogy elvártam, hogy segítsenek, vagy sebtapaszt hozzanak, vagy megkérdezzék, hogy minden rendben van-e.
Mondjuk annak örültem volna, ha legalább az egyikük félbeszakítja a mondatát. Nem többre csak egy pillanatra.
Mondania sem kellett volna semmit…
Az egyikük. Egy pillanatra. Nem többre.
Közben Pepe érkezik. Mondja a magáét. Hogy beágyazott. Hogy nézzem meg, hogy csinálta. Hogy jöjjek MOST. (Igen, délben voltunk!)
Már két gyerekre figyelek. Miközben hagymát szeletelek. Azt hiszem, várható is az eredmény. Elvágom az ujjam.
A seb semmi különös. Nem is fáj nagyon. De pompásan vérzik. Máris a csap fölé tartom, és eresztem a vért. A másik kezemmel törlöm a vért. A pultról. A padlóról. A mosogatóból. Jól vérzik, nem mondom. MINDEN VÉRES. Tök jó.
Ne értsetek félre. Örülök, hogy a gyerekek nem pánikoltak. Nem kezdtek sírni. Nem ijedtek meg. És ne gondoljátok, hogy elvártam, hogy segítsenek, vagy sebtapaszt hozzanak, vagy megkérdezzék, hogy minden rendben van-e.
Mondjuk annak örültem volna, ha legalább az egyikük félbeszakítja a mondatát. Nem többre csak egy pillanatra.
Mondania sem kellett volna semmit…
Az egyikük. Egy pillanatra. Nem többre.
2011. augusztus 16., kedd
Road trip
Jó sok kilométert autóztunk a három gyerekkel. Mivel az elveinket már rég feladtuk, elhatároztuk, hogy vesszünk nekik egy autós dvd-lejátszót, hogy inkább szórakozzanak, minthogy az agyunkra menjenek.
Aztán praktikusan tervezve az indulás előtt néhány nappal tropára törtem az autónkat, így azzal voltunk elfoglalva, hogy autót szerezzünk és olyan apróságok, mint dvd-lejátszó egyszerűen elfelejtődtek…
Nos az autózás eleve problémás nálunk, mert még a kertből sem tolatunk ki, máris megkezdődik a veszekedés, hogy zenét hallgassunk vagy híreket.
A zene mellett a lányok kardoskodnak állandó jelleggel, szövegre meg én szavazok Pepével. A. szíve szerint szintén zenét hallgatna, csak nem mer nekem ellentmondani, így rögtön patthelyzet alakul ki. Ha viszont nem a WC-re megyünk autóval, hanem kicsit távolabb, akkor nyugodtan mondhatom: mindenre lesz időnk.
Mit mondjak?
Annyit ültünk autóban, hogy mindenre volt időnk. Sőt.
A legjobb persze, ha alszanak a gyerekek és mi mindenféle hülyeségről sutyoroghatunk a férjemmel. Aztán az sem rossz, ha bírunk családilag beszélgetni valamiről. Azaz, nem lenne rossz, mert ilyen emlékem nincs. Aztán az is elviselhető, ha valami jobb hangoskönyv hallgatására tudjuk rábeszélni a gyerekeket: Micimackó nagyon jó volt, pedig féltem, hogy Koltai Róbert túlpörgeti a dolgot, de nem tette. Aztán csináltunk Gerald Durrell maratont Szacsvay Lászlóval. Még jobb. Csak a papi papagájjal nyúltam mellé. Így csöppet magyarázkodhattunk, amikor a lányok azt énekelgették a tábortűznél, hogy „hej mambó, lecsúszik a bugyi meg a melltartó”. Jó, azt hittem az összes gyerekkönyv. Végighallgattuk Harry Potter első részét is Kern Andrással. Ez sem volt rossz.
Aztán ahogy fáradnak a gyerekek, jönnek a rosszabb pillanatok. Veszekednek a lila ceruzán. Csak az egyik alszik el, a maradék kettővel suttogva kell ordibálni, hogy maradjon csöndben. ZK zenét kér: Valami rockosabbat, Papika. HANGOSABBAN. És aztán a sokadig óra után rákezdenek a gajdolásra. Idén három nóta volt a tarsolyukban. 178453112-szer hallgattuk meg. Bár ki számolja. Mert vannak dolgok, amik mindig viccesek maradnak egyes családtagjaimnak. A kicsiny repertoár a következő volt: 1. Sárgán virágzik a tök. 2. Mary, Mary, szívemet kéri, neki szarom. 3. Nem látta a kacsámat? Sárga volt és pukizott.
Egy élmény volt…
Aztán praktikusan tervezve az indulás előtt néhány nappal tropára törtem az autónkat, így azzal voltunk elfoglalva, hogy autót szerezzünk és olyan apróságok, mint dvd-lejátszó egyszerűen elfelejtődtek…
Nos az autózás eleve problémás nálunk, mert még a kertből sem tolatunk ki, máris megkezdődik a veszekedés, hogy zenét hallgassunk vagy híreket.
A zene mellett a lányok kardoskodnak állandó jelleggel, szövegre meg én szavazok Pepével. A. szíve szerint szintén zenét hallgatna, csak nem mer nekem ellentmondani, így rögtön patthelyzet alakul ki. Ha viszont nem a WC-re megyünk autóval, hanem kicsit távolabb, akkor nyugodtan mondhatom: mindenre lesz időnk.
Mit mondjak?
Annyit ültünk autóban, hogy mindenre volt időnk. Sőt.
A legjobb persze, ha alszanak a gyerekek és mi mindenféle hülyeségről sutyoroghatunk a férjemmel. Aztán az sem rossz, ha bírunk családilag beszélgetni valamiről. Azaz, nem lenne rossz, mert ilyen emlékem nincs. Aztán az is elviselhető, ha valami jobb hangoskönyv hallgatására tudjuk rábeszélni a gyerekeket: Micimackó nagyon jó volt, pedig féltem, hogy Koltai Róbert túlpörgeti a dolgot, de nem tette. Aztán csináltunk Gerald Durrell maratont Szacsvay Lászlóval. Még jobb. Csak a papi papagájjal nyúltam mellé. Így csöppet magyarázkodhattunk, amikor a lányok azt énekelgették a tábortűznél, hogy „hej mambó, lecsúszik a bugyi meg a melltartó”. Jó, azt hittem az összes gyerekkönyv. Végighallgattuk Harry Potter első részét is Kern Andrással. Ez sem volt rossz.
Aztán ahogy fáradnak a gyerekek, jönnek a rosszabb pillanatok. Veszekednek a lila ceruzán. Csak az egyik alszik el, a maradék kettővel suttogva kell ordibálni, hogy maradjon csöndben. ZK zenét kér: Valami rockosabbat, Papika. HANGOSABBAN. És aztán a sokadig óra után rákezdenek a gajdolásra. Idén három nóta volt a tarsolyukban. 178453112-szer hallgattuk meg. Bár ki számolja. Mert vannak dolgok, amik mindig viccesek maradnak egyes családtagjaimnak. A kicsiny repertoár a következő volt: 1. Sárgán virágzik a tök. 2. Mary, Mary, szívemet kéri, neki szarom. 3. Nem látta a kacsámat? Sárga volt és pukizott.
Egy élmény volt…
2011. augusztus 8., hétfő
A történet nélküli nyaralás
A teljesen üres hűtőszekrényünkben négy szendvics árválkodik.
Ami azt jelenti, hogy újra áram alatt van a hűtőnk.
Ami azt jelenti, hogy hazaérkeztünk!!! Próbálom újra felvenni a fonalat.
Addig csak annyit, hogy nem az én gyerekeim üvöltöztek a szálloda halljában. Nem az én gyerekeim tolakodtak a svédasztalnál. Nem az én gyerekeim böfögtek a liftben. És nem az én gyerekeim mentek be a medencébe zuhanyzás nélkül.
És a nem-az-én-gyerekeimet nem úgy értem, hogy a férjem gyerekei…
Amin még javítatunk kell?
Az étkezés. Túlzás nélkül állíthatom, hogy minden egyes étkezésnél valaki (értsd: ZK) valamit felborított, kiöntött vagy eltört…
És igen, ma délelőtt is eltört már egy tányért.
PEDIG NEM KAPOTT SE REGGELIT, SE EBÉDET…
Ami azt jelenti, hogy újra áram alatt van a hűtőnk.
Ami azt jelenti, hogy hazaérkeztünk!!! Próbálom újra felvenni a fonalat.
Addig csak annyit, hogy nem az én gyerekeim üvöltöztek a szálloda halljában. Nem az én gyerekeim tolakodtak a svédasztalnál. Nem az én gyerekeim böfögtek a liftben. És nem az én gyerekeim mentek be a medencébe zuhanyzás nélkül.
És a nem-az-én-gyerekeimet nem úgy értem, hogy a férjem gyerekei…
Amin még javítatunk kell?
Az étkezés. Túlzás nélkül állíthatom, hogy minden egyes étkezésnél valaki (értsd: ZK) valamit felborított, kiöntött vagy eltört…
És igen, ma délelőtt is eltört már egy tányért.
PEDIG NEM KAPOTT SE REGGELIT, SE EBÉDET…
2011. június 30., csütörtök
Volt ám a nyári szünetnek első napja is…
Már volt róla szó, nem véletlenül nincs gasztroblogom. De talán arról is volt szó, nem arról van szó, nem tudok főzni. Csak nem szeretek annyira. De persze ez nem azt jelenti, hogy nem szoktam.
Két elv vezérel a konyhában. 1) Nem szeretek húsokkal variálni. 2) A gyerekek biztos nem ették meg a zöldséget a menzán.
Így a spenót-sóska-cukkini-tök-zöldborsó vonalon szoktam mozogni. A gyerekek hozzászoktak, mit várhatnak tőlem. Persze van rálátásuk a dolgokra, mert nemcsak a menzát eszik, hanem főz rájuk az apjuk, a két nagymamájuk. És szoktak vendéglőben is enni.
Mindezek eredményeképpen nagy volt a meglepetés, amikor a nyári szünet első napján, ami most hétfő volt nálunk, mert, igen, hazudtam egy kicsit, bejelentettem palacsintát fogunk sütni ebédre. A sóskaleves után.
Hogy véletlenül se kelljen semmit se megrágnunk. Nyár van, nem?
Azt hiszem, hogy legjobban úgy tudom visszaadni bejelentés utáni hangulatot, ha ZK-t idézem: „Mamika, nem akarok hinni a fülemnek. Palacsintát mondtál? Tudsz te egyáltalán palacsintát sütni?”
Persze hogy tudok. És már szedtem is elő a szakácskönyvet, teljeséggel figyelmem kívül hagyva a lányom megjegyzését, miszerint a nagymamája szakácskönyv nélkülfőzi süti a palacsintát.
Aztán ZK mellém szegődött segíteni. Azt mondja, hogy a nagymamájának is mindig ő segít. És, hogy nagyon jó palacsintasütő-segítő.
Most átugorjuk azt a részt, hogy a tésztát bekeverem, és hogy meggyőzőm a lányomat, hogy keverjünk bele reszelt almát is. Mert úgy nagyon finom lesz. És már is ott tartunk, hogy ZK vállalkozik a tűzhely bekapcsolására.
Én: Várj még! Hol az olaj?
ZK: Olaj? Olajt akarsz önteni a tűzhelyre? A TŰZHELYRE?
Én: A tűzhelyre? Az edényt szeretném beolajozni.
Beleöntöm az első palacsintának való tésztát a céledényben. Minden tökéletesen halad.
ZK: Meg fogod tudni fordítani? Mert tudod, meg kell fordítani! Kati egy fával szokta.
Én: Tényleg! Kell egy célszerszám! Mivel is fordítsuk meg?
ZK: Kati olyan fával szokta.
Én: Nekünk nincs olyan fánk. Mivel fordítsam meg? Mivel is?
Közben Bakka is megjelent a színen, és informált arról a tényről, hogy nem ajánlja, hogy feldobással fordítsam meg, mert az nekem biztos nem fog sikerülni.
Amikor az elsőt nagy nehezen megfordítottam, rögtön bepánikoltam. Honnan fogom tudni, hogy mikor kész? Szerencsére ZK nem vesztette el a fejét. Némi szagolgatás után szólt, úgy véli már kész van. „Szépen csúsztasd a tányérra, Mamika. Nem kell már megfordítani, csak csúsztasd rá.”
Nem kertelek, Internet, egy palacsintát sem tudtam rendesen megfordítani. A gyerekek viszont nagyon kedvesen bíztattak, „ügyes vagy, Mamika tulajdonképpen”. Csak este panaszkodtak az apukájuknak, hogy kevés palacsintát sütöttem. Mind elfogyott. És ők még éhesek voltak.
Elrontottam, de sikerült.
Két elv vezérel a konyhában. 1) Nem szeretek húsokkal variálni. 2) A gyerekek biztos nem ették meg a zöldséget a menzán.
Így a spenót-sóska-cukkini-tök-zöldborsó vonalon szoktam mozogni. A gyerekek hozzászoktak, mit várhatnak tőlem. Persze van rálátásuk a dolgokra, mert nemcsak a menzát eszik, hanem főz rájuk az apjuk, a két nagymamájuk. És szoktak vendéglőben is enni.
Mindezek eredményeképpen nagy volt a meglepetés, amikor a nyári szünet első napján, ami most hétfő volt nálunk, mert, igen, hazudtam egy kicsit, bejelentettem palacsintát fogunk sütni ebédre. A sóskaleves után.
Hogy véletlenül se kelljen semmit se megrágnunk. Nyár van, nem?
Azt hiszem, hogy legjobban úgy tudom visszaadni bejelentés utáni hangulatot, ha ZK-t idézem: „Mamika, nem akarok hinni a fülemnek. Palacsintát mondtál? Tudsz te egyáltalán palacsintát sütni?”
Persze hogy tudok. És már szedtem is elő a szakácskönyvet, teljeséggel figyelmem kívül hagyva a lányom megjegyzését, miszerint a nagymamája szakácskönyv nélkül
Aztán ZK mellém szegődött segíteni. Azt mondja, hogy a nagymamájának is mindig ő segít. És, hogy nagyon jó palacsintasütő-segítő.
Most átugorjuk azt a részt, hogy a tésztát bekeverem, és hogy meggyőzőm a lányomat, hogy keverjünk bele reszelt almát is. Mert úgy nagyon finom lesz. És már is ott tartunk, hogy ZK vállalkozik a tűzhely bekapcsolására.
Én: Várj még! Hol az olaj?
ZK: Olaj? Olajt akarsz önteni a tűzhelyre? A TŰZHELYRE?
Én: A tűzhelyre? Az edényt szeretném beolajozni.
Beleöntöm az első palacsintának való tésztát a céledényben. Minden tökéletesen halad.
ZK: Meg fogod tudni fordítani? Mert tudod, meg kell fordítani! Kati egy fával szokta.
Én: Tényleg! Kell egy célszerszám! Mivel is fordítsuk meg?
ZK: Kati olyan fával szokta.
Én: Nekünk nincs olyan fánk. Mivel fordítsam meg? Mivel is?
Közben Bakka is megjelent a színen, és informált arról a tényről, hogy nem ajánlja, hogy feldobással fordítsam meg, mert az nekem biztos nem fog sikerülni.
Amikor az elsőt nagy nehezen megfordítottam, rögtön bepánikoltam. Honnan fogom tudni, hogy mikor kész? Szerencsére ZK nem vesztette el a fejét. Némi szagolgatás után szólt, úgy véli már kész van. „Szépen csúsztasd a tányérra, Mamika. Nem kell már megfordítani, csak csúsztasd rá.”
Nem kertelek, Internet, egy palacsintát sem tudtam rendesen megfordítani. A gyerekek viszont nagyon kedvesen bíztattak, „ügyes vagy, Mamika tulajdonképpen”. Csak este panaszkodtak az apukájuknak, hogy kevés palacsintát sütöttem. Mind elfogyott. És ők még éhesek voltak.
Elrontottam, de sikerült.
2011. június 29., szerda
A nyári szünet második napja…
… és annak is az estéje.
Este 10 óra. Most jött A.-tól Münchenből az sms, hogy hosszú biciklizés után visszaért a szállodába. És minden rendben.
Én a hálószobánkba hurcolt kanapén ülök. Lábamnál a matracunkon a három gyerek alszik. Illetve csak kettő. A harmadik a külön ide cipelt saját matracán alszik.
Olyan édesek, azt kívánom, soha ne nőjenek fel. Hogy mindig maradjunk így öten egy család. Hogy bárcsak megállíthatnám az időt. És azt számolgatom, hány jó évem van még hátra a gyerekkorukból.
És tudjátok mit? Örülök ezeknek a gondolatoknak. Kell a változatosság, mert amikor ébren vannak az agyamra mennek. És azt számolgatom, maximum még hány nap, amíg a legkisebb is elköltözik itthonról. Mert a végsőkig szemtelenek, rendetlenek és szófogadatlanok.
Nyilván, ahogy nőni fognak és én öregszem, mindig lesz valami kifogás. De most a rendetlenségük a legbosszantóbb. Míg egy sarkot elpakolok, addig három másikat dúlnak fel. Nem értik, miről beszélek. Ők annyira segítenek. ZK-t kérem, rakjon el három pár cipőt. Nem, nem rakja el, helyette négy másikat előszed. És örömmel tapasztalja, hogy a nővére papucsa is jó már. Tudom az én hibám, miért a cipő-mániásra bízom a cipők elpakolását…
Mert igen, hiába nőnek, az esték még mindig kaotikusak. Pedig milyen ártatlannak tűnnek, mikor alszanak.
The days are long, but the years are short…
Jó nyarat!
Este 10 óra. Most jött A.-tól Münchenből az sms, hogy hosszú biciklizés után visszaért a szállodába. És minden rendben.
Én a hálószobánkba hurcolt kanapén ülök. Lábamnál a matracunkon a három gyerek alszik. Illetve csak kettő. A harmadik a külön ide cipelt saját matracán alszik.
Olyan édesek, azt kívánom, soha ne nőjenek fel. Hogy mindig maradjunk így öten egy család. Hogy bárcsak megállíthatnám az időt. És azt számolgatom, hány jó évem van még hátra a gyerekkorukból.
És tudjátok mit? Örülök ezeknek a gondolatoknak. Kell a változatosság, mert amikor ébren vannak az agyamra mennek. És azt számolgatom, maximum még hány nap, amíg a legkisebb is elköltözik itthonról. Mert a végsőkig szemtelenek, rendetlenek és szófogadatlanok.
Nyilván, ahogy nőni fognak és én öregszem, mindig lesz valami kifogás. De most a rendetlenségük a legbosszantóbb. Míg egy sarkot elpakolok, addig három másikat dúlnak fel. Nem értik, miről beszélek. Ők annyira segítenek. ZK-t kérem, rakjon el három pár cipőt. Nem, nem rakja el, helyette négy másikat előszed. És örömmel tapasztalja, hogy a nővére papucsa is jó már. Tudom az én hibám, miért a cipő-mániásra bízom a cipők elpakolását…
Mert igen, hiába nőnek, az esték még mindig kaotikusak. Pedig milyen ártatlannak tűnnek, mikor alszanak.
The days are long, but the years are short…
Jó nyarat!
2011. június 27., hétfő
„És azt akarod, hogy ezt most el is higgyük?”
„Az én gyerekkoromban a gyerekek csak akkor beszélhettek, ha a felnőttek kérdezték őket.”
„Az én gyerekkoromban a gyerekek nem mehettek be a felnőttek hálószobájába.”
„Az én gyerekkoromban az ajtókon kopognunk kellett és csak akkor mehettünk be, ha beengedtek. KIVÉVE A SZÜLŐI HÁLÓSZOBÁT.”
„Az én gyerekkoromban, ha nem ettük meg az ebédet, akkor ugyanazt kaptunk vacsorára. Csak hidegen. Ha este sem ettük meg, akkor a másnapi reggelink is megvolt már. Hidegen.”
„Az én gyerekkoromban naponta 3 kilométert gyalogoltunk az iskolába. Hóban, fagyban. És csak egy pár cipőnk volt.”
A gyerekeim csak röhögtek rajtam. És azt állították, hogy az anyukám egész máshogy mesélte nekik ezeket a dolgokat…
„Az én gyerekkoromban a gyerekek nem mehettek be a felnőttek hálószobájába.”
„Az én gyerekkoromban az ajtókon kopognunk kellett és csak akkor mehettünk be, ha beengedtek. KIVÉVE A SZÜLŐI HÁLÓSZOBÁT.”
„Az én gyerekkoromban, ha nem ettük meg az ebédet, akkor ugyanazt kaptunk vacsorára. Csak hidegen. Ha este sem ettük meg, akkor a másnapi reggelink is megvolt már. Hidegen.”
„Az én gyerekkoromban naponta 3 kilométert gyalogoltunk az iskolába. Hóban, fagyban. És csak egy pár cipőnk volt.”
A gyerekeim csak röhögtek rajtam. És azt állították, hogy az anyukám egész máshogy mesélte nekik ezeket a dolgokat…
2011. május 17., kedd
Szolgálati közlemény és egy apróság az elefánt rügyhólyagjáról…
Szóval, úgy tűnt, hogy egy időre összeomlott a blogger. Én úgy látom, hogy bejegyzés nem veszett el, de kommentek igen. Mindegyiket olvastam! Köszönöm!
***
Vasárnap délután az autóban ZK saját dalocskájával szórakoztatta a családját.
Szinte könny gyűlt a szemembe, milyen édes a drága kis kreatívom.
Hogy mi volt a dal?
Szerencsére már nem emlékszem a szövegére, de arra igen, hogy a kakis fenék és a büdös hónalj minden versszakban és refrénben IS benne volt. És arra is emlékszem, hogy más nem igazán…
Jó sokáig tartott, míg ZK elunta magát, de egy idő után megtörtént ez. És úgy gondolta, hogy a fiúk micsodáját is belekomponálja versikéjébe.
Na, ekkor kezdődött a definíciós háború: Hogy is hívjuk a micsoda különböző részeit?
Én. Az a két golyó a micsoda mellett azok a tökök.
Pepe: Más néven hrúgyhólyag!
Lányok és én egyszerre: MICSODA?
Pepe: Hrúgyhólyag.
Én: Micsoda?
Lányok: Hrügyhólyag? Rügyhólyag?
Én: MICSODA?
Lányok: RÜGYHÓLYAG! RÜGYHÓLYAG!
Pepe: Nem rügyhólyag, hanem hrúgyhólyag. Abban van a fiúk pisije. Onnan jön ki.
Én: Pepe, nem.
Pepe: NEM? DE IGEN. AZ A HRÚGYHÓLYAG. ABBAN TÁROLÓDIK A PISI. AMI A FÜTYI VÉGÉN JÖN KI.
Én: Pepe, nem.
Pepe: NEM?
Én: Nem, a pisi a HÚGYhólyagban van. Ami a testeden BELÜL van. És ami a fiúknak ÉS A LÁNYOKNAK IS VAN. Mindenkinek van.
Pepe: Akkor mi van a hrúgyhólyagban?
Én: Nem hrúgyhólyag, hanem tök. És sperma van benne.
Na itt aztán a három gyerek két táborra szakadt. A lányok, azt fogták, hogy rügyhólyagja mindenkinek van, így elkezdtek különböző állatneveket a rügyhólyaggal így-úgy kombinálva skandálni, így elég hamar eljutottunk a mai cím második feléhez.
Pepe a sperma szót hallotta meg, így tőle egy hosszú előadást hallhattunk a cápák két farkáról és az uszonyban található spermájáról. És arról, hogy milyen érdekes könyvek találhatók az iskolai könyvtárban.
Ha értitek, mire célzok…
***
Vasárnap délután az autóban ZK saját dalocskájával szórakoztatta a családját.
Szinte könny gyűlt a szemembe, milyen édes a drága kis kreatívom.
Hogy mi volt a dal?
Szerencsére már nem emlékszem a szövegére, de arra igen, hogy a kakis fenék és a büdös hónalj minden versszakban és refrénben IS benne volt. És arra is emlékszem, hogy más nem igazán…
Jó sokáig tartott, míg ZK elunta magát, de egy idő után megtörtént ez. És úgy gondolta, hogy a fiúk micsodáját is belekomponálja versikéjébe.
Na, ekkor kezdődött a definíciós háború: Hogy is hívjuk a micsoda különböző részeit?
Én. Az a két golyó a micsoda mellett azok a tökök.
Pepe: Más néven hrúgyhólyag!
Lányok és én egyszerre: MICSODA?
Pepe: Hrúgyhólyag.
Én: Micsoda?
Lányok: Hrügyhólyag? Rügyhólyag?
Én: MICSODA?
Lányok: RÜGYHÓLYAG! RÜGYHÓLYAG!
Pepe: Nem rügyhólyag, hanem hrúgyhólyag. Abban van a fiúk pisije. Onnan jön ki.
Én: Pepe, nem.
Pepe: NEM? DE IGEN. AZ A HRÚGYHÓLYAG. ABBAN TÁROLÓDIK A PISI. AMI A FÜTYI VÉGÉN JÖN KI.
Én: Pepe, nem.
Pepe: NEM?
Én: Nem, a pisi a HÚGYhólyagban van. Ami a testeden BELÜL van. És ami a fiúknak ÉS A LÁNYOKNAK IS VAN. Mindenkinek van.
Pepe: Akkor mi van a hrúgyhólyagban?
Én: Nem hrúgyhólyag, hanem tök. És sperma van benne.
Na itt aztán a három gyerek két táborra szakadt. A lányok, azt fogták, hogy rügyhólyagja mindenkinek van, így elkezdtek különböző állatneveket a rügyhólyaggal így-úgy kombinálva skandálni, így elég hamar eljutottunk a mai cím második feléhez.
Pepe a sperma szót hallotta meg, így tőle egy hosszú előadást hallhattunk a cápák két farkáról és az uszonyban található spermájáról. És arról, hogy milyen érdekes könyvek találhatók az iskolai könyvtárban.
Ha értitek, mire célzok…
2011. március 9., szerda
Mi leszel, ha nagy leszel?
Középhosszú vita után sikerült megbeszélnem a gyerekekkel, hogy ki mi lesz, ha felnő.
Íme:
Pepe: Elméleti fizikus
Bakka: Irodalmár
ZK: Képzőművész
Rengeteg jó dolog jut eszembe erről, de az első és legfontosabb, hogy az apjuk nem fogja megismerni a feleslegesség érzését, mert élete végéig eltarthatja majd a csemetéit…
Íme:
Pepe: Elméleti fizikus
Bakka: Irodalmár
ZK: Képzőművész
Rengeteg jó dolog jut eszembe erről, de az első és legfontosabb, hogy az apjuk nem fogja megismerni a feleslegesség érzését, mert élete végéig eltarthatja majd a csemetéit…
2011. január 25., kedd
Mi legyen Pepe Farsangkor?
A gyerekek brainstormingoltak. Íme az eredmény:
1. Jógázó.
2. Focista.
3. Kosaras.
4. Kislány hercegnő.
5. Játékbolt kirakat.
6. Fekete lyuk.
7. Pullover.
8. Hannah Montana.
9. Harry Potter.
Nekem mindegy, csak ne kelljen csinálnom semmit. MERT ILYEN SZÖRNYŰ ANYA VAGYOK...
1. Jógázó.
2. Focista.
3. Kosaras.
4. Kislány hercegnő.
5. Játékbolt kirakat.
6. Fekete lyuk.
7. Pullover.
8. Hannah Montana.
9. Harry Potter.
Nekem mindegy, csak ne kelljen csinálnom semmit. MERT ILYEN SZÖRNYŰ ANYA VAGYOK...
2011. január 6., csütörtök
Jó úton vagyok, …
… gondoltam én.
De aztán kiderült, hogy SZÓ SINCS ERRŐL…
Én: Tata idén nem tud nektek ajándékot hozni. Előre szólok, hogy ne legyen gond belőle, amikor megérkezik.
Pepe: Semmi gond, Mamika. Karácsonykor úgysem az ajándékok számítanak, hanem a találkozás öröme. Hogy együtt legyünk. Hogy együtt örüljünk.
Én: De Tata azt is mondta, hogy szívesen levisz titeket a játékboltba, hogy válasszatok valamit magatoknak.
Pepe [ÜVÖLTVE]: HURRÁ! ÉLJEN! HURRÁ! ÉLJEN!
És öklözi a levegőt a gyerek…
De aztán kiderült, hogy SZÓ SINCS ERRŐL…
Én: Tata idén nem tud nektek ajándékot hozni. Előre szólok, hogy ne legyen gond belőle, amikor megérkezik.
Pepe: Semmi gond, Mamika. Karácsonykor úgysem az ajándékok számítanak, hanem a találkozás öröme. Hogy együtt legyünk. Hogy együtt örüljünk.
Én: De Tata azt is mondta, hogy szívesen levisz titeket a játékboltba, hogy válasszatok valamit magatoknak.
Pepe [ÜVÖLTVE]: HURRÁ! ÉLJEN! HURRÁ! ÉLJEN!
És öklözi a levegőt a gyerek…
2011. január 3., hétfő
Én: Komolyan gondoltátok, hogy ne írjak rólatok?
Bakka: Rólam írhatsz!
ZK: Rólam is!
Pepe: Rólam is,de azt azért ne írd meg, kibe vagyok szerelmes, mert már nem belé vagyok.*
Bakka: Igen, azt rólam se írd meg. De azt igen, hogy ZK fél a sötétben!
ZK: Azt ne!
UPSZ.
* Persze nem álltam meg, hogy ne kérdezzem meg a fiamtól, miért ábrándult ki a kislányból. HÁT KAPASZKODJ MEG, INTERNET, MERT DURVA LESZ! „Azért Mamika, mert N. szörnyen elhízott a nyáron.” Na erre persze azt sem tudtam megállni, hogy ne oktassam ki Pepét arról, miért nézem le azokat a férfiakat, akik dobják a nőt néhány plusz kiló miatt. Így aztán Pepe kiegészítette a mondanivalóját: „Azért mert meghízott ÉS undok lett”. Azt szokták mondani, hogy a pasik sokszor az anyjukat keresik a barátnőjükben. Nos, valószínűsítem, hogy ez Pepére nem igaz, mert akkor nem lenne gondja a kövér, undok nőkkel…
ZK: Rólam is!
Pepe: Rólam is,de azt azért ne írd meg, kibe vagyok szerelmes, mert már nem belé vagyok.*
Bakka: Igen, azt rólam se írd meg. De azt igen, hogy ZK fél a sötétben!
ZK: Azt ne!
UPSZ.
* Persze nem álltam meg, hogy ne kérdezzem meg a fiamtól, miért ábrándult ki a kislányból. HÁT KAPASZKODJ MEG, INTERNET, MERT DURVA LESZ! „Azért Mamika, mert N. szörnyen elhízott a nyáron.” Na erre persze azt sem tudtam megállni, hogy ne oktassam ki Pepét arról, miért nézem le azokat a férfiakat, akik dobják a nőt néhány plusz kiló miatt. Így aztán Pepe kiegészítette a mondanivalóját: „Azért mert meghízott ÉS undok lett”. Azt szokták mondani, hogy a pasik sokszor az anyjukat keresik a barátnőjükben. Nos, valószínűsítem, hogy ez Pepére nem igaz, mert akkor nem lenne gondja a kövér, undok nőkkel…
2010. december 15., szerda
Nem, nem látszott ki*, de azért teljesült egy álmom
Pepe: Húúúú, ez mind arany? Mennyibe kerülhet ez az épület???
Pepe: Beszélni nem fognak?
ZK: Mennyi tuti szoknya.
Bakka: Tudtam, hogy ez csak denevér lehetett. Vagy Jézus Krisztus a kereszten. De inkább denevér.
Pepe: Jó volt, csak túl sok volt a végén a tánc benne.
Bakka: És az azért vicces volt, Mamika, hogy a balett-táncos kukija kilátszott.
* Csak a kulturális sokk mondatta ezt Bakkával, mert először látott férfit fehér harisnyában…
Pepe: Beszélni nem fognak?
ZK: Mennyi tuti szoknya.
Bakka: Tudtam, hogy ez csak denevér lehetett. Vagy Jézus Krisztus a kereszten. De inkább denevér.
Pepe: Jó volt, csak túl sok volt a végén a tánc benne.
Bakka: És az azért vicces volt, Mamika, hogy a balett-táncos kukija kilátszott.
* Csak a kulturális sokk mondatta ezt Bakkával, mert először látott férfit fehér harisnyában…
2010. december 13., hétfő
Christmas present
Szóval a teljes család ül a konyhában. A lányok esznek. Pepe zongorázik. Papika pedig felhozza a témát. Nagyon ravasz módon.
Papika: Christmas presents. For my parents. I don’t know.
A fiú gyermek azonnal felkapja a fejét.
Pepe: MI VAN A KARÁCSONYI AJÁNDÉKOKKAL?
Papika bután néz.
Pepe: KARÁCSONYI AJÁNDÉKOKRÓL BESZÉLTÉL! MI VAN VELÜK?
Papika: WHAT THE FUCK IS GOING ON?
Nekem viszonylag gyorsan leesett, hogy mi történt, mert délután az autóban mesélte a gyerek, hogy tanulták angolórán a Christmas és a present szavakat is. (És azt is, hogy a present-re először azt gondolták, hogy prezentáció, de ez most nem tartozik ide…)
Szóval, kénytelen voltam elmondani Papikának, hogy mi kis titkos nyelvünket beszéli még egypár ember rajtunk kívül.
Úgyhogy vigyázni kell, bár szerencsére a második angol mondat szavait (és szerkezetét) még nem tanulta Pepe. Legalábbis remélem.
Papika: Christmas presents. For my parents. I don’t know.
A fiú gyermek azonnal felkapja a fejét.
Pepe: MI VAN A KARÁCSONYI AJÁNDÉKOKKAL?
Papika bután néz.
Pepe: KARÁCSONYI AJÁNDÉKOKRÓL BESZÉLTÉL! MI VAN VELÜK?
Papika: WHAT THE FUCK IS GOING ON?
Nekem viszonylag gyorsan leesett, hogy mi történt, mert délután az autóban mesélte a gyerek, hogy tanulták angolórán a Christmas és a present szavakat is. (És azt is, hogy a present-re először azt gondolták, hogy prezentáció, de ez most nem tartozik ide…)
Szóval, kénytelen voltam elmondani Papikának, hogy mi kis titkos nyelvünket beszéli még egypár ember rajtunk kívül.
Úgyhogy vigyázni kell, bár szerencsére a második angol mondat szavait (és szerkezetét) még nem tanulta Pepe. Legalábbis remélem.
2010. november 22., hétfő
A zongoráról röviden…
Szombat reggel megjött a bérzongoránk. Őrült lelkes volt mindenki. Pepe akár két percet is gyakorolt. És nagyot röhögtünk a férjemmel, hogy minek kell egy zongorára zár. És hogy persze kulcsot nem kaptunk hozzá.
Vasárnap estére aztán már nem voltunk ennyire vidámak. Mert a három gyerek és a zongora azt jelentette, hogy a relatív csendes napjainknak annyi. Ezért aztán azt kiabáltam: LAKAT KELLENE. LE KELLENE ZÁRNI A ZONGORÁT EGY NAGY LAKATTAL! MIÉRT NEM LEHET A ZONGORÁT LEZÁRNI? LAKATOT AKAROK!!!
Vasárnap estére aztán már nem voltunk ennyire vidámak. Mert a három gyerek és a zongora azt jelentette, hogy a relatív csendes napjainknak annyi. Ezért aztán azt kiabáltam: LAKAT KELLENE. LE KELLENE ZÁRNI A ZONGORÁT EGY NAGY LAKATTAL! MIÉRT NEM LEHET A ZONGORÁT LEZÁRNI? LAKATOT AKAROK!!!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
