Vendégségben vagyunk vasárnap este. Másnap dolgoznom kell, így a terv egyszerű és nagyszerű: Hazafelé ZK-t bedobjuk a Mamámhoz, hogy az éjszakát és a másnap délelőttöt ott töltsük. Mivel későre jár már, és Pepe fekvés idején jócskán túl vagyunk, épp csak meg fogunk állni és kilökjük a kicsit az autóból. Hogy ne ijedjen meg, előretelefonálunk Katinak, mikor jöjjön le a ház elé a kis unokáját összeszedni.
Ez egy jó terv, ahogy Pepe mondaná.
Nézzük a kivitelezés részleteit:
1. Bakka sírni kezd, hogy ő miért nem maradhat Katinál. Miért is? Mert óvoda van. De ő ott akar maradni. Rendben maradjon.
2. Felhívjuk az anyukámat, hogy csöppet módosult a terv egy gyerek helyett kettőt kap. Nem gond.
3. Megérkezünk. Bakka kiszáll a kocsiból.
4. ZK hiszti rohamot kap. Mert azt hitte, csak ő egyedül marad Katinál. Sír és üvölt. Nem hajlandó kiszállni az autóból. Anyukám nem tudja kirángatni. Papikánk kiszáll, hogy segítsen. ZK üvölt, miért marad ott a testvére Katinál, amikor Ő EGYEDÜL AKAR OTT ALUDNI. Nem lehet a lányommal szót érteni. Egyre durvábban fenyegetőzik: JÓ AKKOR ITT MARADOK, DE NEM VESZEM FEL A KABÁTOMAT. Ezen a ponton persze már senkit sem érdekel, hogy nem vesz kabátot az ömlő esőben, mert végre méltóztatott kiszállni az autóból.
5. Papika visszaszáll az autóba. Én viszont kiszállok, mert Bakka elkezdett sírni, hogy pusziljam meg, mert nagyon hiányzom neki. És tovább sír, „nagyon fogsz hiányozni, Mamika”. Na, persze.
6. Bakka sír, kísérjem fel Katihoz. Rendben. Felkísérem.
7. Erre ZK, aki közben megnyugodott, is rákezdi. Ha Bakkát én kísérem fel, akkor őt Papika VIGYE FEL.
8. NA JÓ EBBŐL ELÉG. MINDENKI FELMEGY EGYEDÜL ÉS ÖNÁLLÓAN, VAGY NEM MARAD ITT SENKI.
9. Bakka a kiabálásomtól és ZK sírásától, annyira felizgatta magát, hogy összehányja az előkertet. Én rutinosan félreállok, de az anyukám nem volt ilyen szerencsés.
10. A hányás hatására változik a terv: Természetesen minden úgy lesz, ahogy a gyerekek kérik.
11. Papika kiszáll az autóból. Felviszi ZK-t Katihoz.
12. Bakka inkább hazajön velünk.
13. Büdös szájú lányomat beültetem az autóba. Bekötöm a biztonsági övét. Bakka sírni kezd. Inkább itt maradna Katinál.
14. Semmi gond. Kiszedem az autóból. Papika közben visszaérkezik. Nem érti, mi van. Elmagyarázom. Szó nélkül visszaül az autóba.
15. Felkísérem Bakkát Katihoz. Kati nagyon örül, hogy mindkét lány marad nála. Bakka belép a lakásba. Sírni kezd. Inkább mégis hazajön.
16. Semmi gond. Lemegyünk az autóhoz. Papika elég rutinos, nem kérdez semmit. Beültetem Bakkát, bekötöm a biztonsági övét.
17. Én is beülök. Becsatolom magam. És szép nyugodtan hazagurulunk.
2009. március 31., kedd
2009. március 30., hétfő
Egy ötfokú skálán kettes drámaiságú hétvégénk néhány pillanata…
1. Új homokozó kell a lányoknak, mert a régit megette az idő. Hivatalosan ZK kapja a faszerkezetet. „Rózsaszínt szeretnék.” „ZK nincs rózsaszínű homokozó.” Rövidúton kiderült, hogy nem a homokozónak kell rózsaszínűnek lenni, hanem a homokozónak ÉS A HOMOKNAK IS.
2. A lázgörcs elég drámai volt, így Bakka más taktikát választott: Napok óta 37,5 és 38,0 fok közötti a hőfoka. És köhög. Koncert füleinknek! Szombat délután aztán ZK is beszállt a buliba, 38,3-mal…
3. Szombaton moziba ment Pepe az iskolával. Délben, amikor érte mentünk és kérdeztem, minden rendben van-e, meglepetésemre Pepe azt mondta, hogy nem. Mi volt a gond? „Ez legyen inkább az én dolgom!” jött a férfias válasz. Este aztán már a paplan alatt bőgött. Beavatott minket is. Mondjuk nem olyan az ügy, amiben segíteni tudnánk, de azért próbáltuk legjobb tudásunk szerint megnyugtatni. Hosszú volt az este…
4. Úgy gondoltuk, jó buli lesz, ha Papika a gyerekekkel festi le a fent említett homokozót. Az alapozással még nem volt (annyi) gond, de a festés… Bevallom, behúzódtam a házba… Így nincs első-kézből információm.
5. Kertészkedünk. Ez számomra mindig drámai. Mert bármit ültetek, kipusztul. Mondjuk a mostani növényhullás, még a szomszéd számlájára írható. Aki úgy gondolta, jó ötlet a kerítés melletti gyomnövényeit kémiai úton kiirtani. Így persze mentek a mi növényeink is… Dolgoztunk, hogy a szánalmas látványt, valami kevésbé szánalmassal pótoljuk…
2. A lázgörcs elég drámai volt, így Bakka más taktikát választott: Napok óta 37,5 és 38,0 fok közötti a hőfoka. És köhög. Koncert füleinknek! Szombat délután aztán ZK is beszállt a buliba, 38,3-mal…
3. Szombaton moziba ment Pepe az iskolával. Délben, amikor érte mentünk és kérdeztem, minden rendben van-e, meglepetésemre Pepe azt mondta, hogy nem. Mi volt a gond? „Ez legyen inkább az én dolgom!” jött a férfias válasz. Este aztán már a paplan alatt bőgött. Beavatott minket is. Mondjuk nem olyan az ügy, amiben segíteni tudnánk, de azért próbáltuk legjobb tudásunk szerint megnyugtatni. Hosszú volt az este…
4. Úgy gondoltuk, jó buli lesz, ha Papika a gyerekekkel festi le a fent említett homokozót. Az alapozással még nem volt (annyi) gond, de a festés… Bevallom, behúzódtam a házba… Így nincs első-kézből információm.
5. Kertészkedünk. Ez számomra mindig drámai. Mert bármit ültetek, kipusztul. Mondjuk a mostani növényhullás, még a szomszéd számlájára írható. Aki úgy gondolta, jó ötlet a kerítés melletti gyomnövényeit kémiai úton kiirtani. Így persze mentek a mi növényeink is… Dolgoztunk, hogy a szánalmas látványt, valami kevésbé szánalmassal pótoljuk…
2009. március 27., péntek
ZK egy random délelőttje
1. Elvisszük a nagyokat iskolába/óvodába. ZK egyedül öltözik: Hosszú sötétkék póló, rá egy fehér kombiné. Fehér mintás nylon harisnya, tavalyi modell, így lehet, hogy inkább szürkét kellene írnom. Kék pörgős szoknya.
2. Hazaérkezés után ZK automatikusan átöltözik. Balett-ruhát vesz, mert a délelőtt nagy részét táncolással tölti. Nem, inkább nem táncol, hanem tornázik. Amihez nem megfelelő a balett-ruha, hanem tornaruha kell. Átöltözik. A táncos tornától viszont melege lesz. Kettőt fordulok, a gyereken már csak egy forrónadrág van.
3. Elég volt a sportolásból, festegetni szeretne. Természetesen a kreatív programot megelőzi az átöltözés. Új harisnya kerül elő, hófehér. És a legszebb pántos ruha. Alatta foltos rózsaszín felső.
4. Festés után elzavarom kezet mosni, aminek eredményeképpen minden holmija vizes lesz. Emiatt szükségessé válik az átöltözés. Előkerül a hímzett farmer és egy virágmintás rövid ujjú póló. Lepihen egy kicsit. Nyilván elfáradt a sok átöltözésben.
5. Nekilátok az ebéd elkészítéséhez. Hol van ZK? Hát a gardrób szobában. Valami gond lehet a farmerrel, mert újra átöltözik. Inkább mégis szoknyát húz. De nem azt, amit reggel már viselt, hanem egy másikat. Amihez persze egy új felső dukál. SZUPER!
6. ZK ebédelünk! Igazán meg kell értenem, hogy egy úrilány ebédhez mindenképpen átöltözik. ZK is így tesz. Szerencsére Bakka nincs itthon, mert az ő legszebb ruháját ölti magára ZK az ebédhez. Elzavarom az asztaltól, hogy öltözzön át. Mert ha összekoszoljuk Bakka ruháját, nem fogjuk zsebre tenni, amit kapunk tőle. Semmi gond, ZK boldogan átöltözik. Ezúttal a moshatatlan Barbie jelmezét ölti magára. Talán próbálkozzunk valami más összeállítással! Semmi gond. ZK jobban szeret öltözködni, mint enni, így boldogan vonul el, hogy újra átöltözzön. Egy újabb szoknya-póló összeállítás kerül elő.
7. Megebédelünk. Valami csoda folytán a lányom nem eszi le magát. Kezet mos. És nem is lesz vizes egyetlen ruhadarab. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ebéd után nem öltözik át. Illetve vetkőzik le. Mert a délutáni alváshoz természetesen hálóing kell…
2. Hazaérkezés után ZK automatikusan átöltözik. Balett-ruhát vesz, mert a délelőtt nagy részét táncolással tölti. Nem, inkább nem táncol, hanem tornázik. Amihez nem megfelelő a balett-ruha, hanem tornaruha kell. Átöltözik. A táncos tornától viszont melege lesz. Kettőt fordulok, a gyereken már csak egy forrónadrág van.
3. Elég volt a sportolásból, festegetni szeretne. Természetesen a kreatív programot megelőzi az átöltözés. Új harisnya kerül elő, hófehér. És a legszebb pántos ruha. Alatta foltos rózsaszín felső.
4. Festés után elzavarom kezet mosni, aminek eredményeképpen minden holmija vizes lesz. Emiatt szükségessé válik az átöltözés. Előkerül a hímzett farmer és egy virágmintás rövid ujjú póló. Lepihen egy kicsit. Nyilván elfáradt a sok átöltözésben.
5. Nekilátok az ebéd elkészítéséhez. Hol van ZK? Hát a gardrób szobában. Valami gond lehet a farmerrel, mert újra átöltözik. Inkább mégis szoknyát húz. De nem azt, amit reggel már viselt, hanem egy másikat. Amihez persze egy új felső dukál. SZUPER!
6. ZK ebédelünk! Igazán meg kell értenem, hogy egy úrilány ebédhez mindenképpen átöltözik. ZK is így tesz. Szerencsére Bakka nincs itthon, mert az ő legszebb ruháját ölti magára ZK az ebédhez. Elzavarom az asztaltól, hogy öltözzön át. Mert ha összekoszoljuk Bakka ruháját, nem fogjuk zsebre tenni, amit kapunk tőle. Semmi gond, ZK boldogan átöltözik. Ezúttal a moshatatlan Barbie jelmezét ölti magára. Talán próbálkozzunk valami más összeállítással! Semmi gond. ZK jobban szeret öltözködni, mint enni, így boldogan vonul el, hogy újra átöltözzön. Egy újabb szoknya-póló összeállítás kerül elő.
7. Megebédelünk. Valami csoda folytán a lányom nem eszi le magát. Kezet mos. És nem is lesz vizes egyetlen ruhadarab. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ebéd után nem öltözik át. Illetve vetkőzik le. Mert a délutáni alváshoz természetesen hálóing kell…
2009. március 26., csütörtök
Kung Fu Panda
Nem szeretem az eufemizmusokat.
Ez persze jól hangzik, de először is utána kell néznem, tényleg azt írtam le, amire gondoltam.
Igen, erről beszélek.
De mióta gyerekeim vannak, vannak dolgok, amiket nem szívesen mondok ki. Szerencsére ez nem homályosítja el a velem egy háztartásban élő kiskorúak szemét.
***
Múlt hétvégét bezárkózva töltöttük, mert csak így volt lehetőség rá, hogy percenként mérjük, most már az összes gyerek, lázát.
Hogy könnyebben teljen az idő vásároltunk új DVD filmeket.
DVD film vásárlás nálam nagyon bonyolult algoritmus szerint történik. Nem akarom most részletezni, de nagyon sok tényezőt veszek egyszerre figyelembe. Többek között, figyelek a film árára (1000 Ft alatt), a történetre, a film értékre… Hogy nehezítsem a helyzetet, a gyerekeket is magammal viszem, hadd szóljanak bele.
És jelen esetben A. is kiegészítette társaságunkat. És nyilván Papikánk DVD vásárlás közben nem követ semmiféle bonyolult algoritmust. Csak választ 1-2 filmet.
És nyugodtan válogatok, nézelődök a gyerekekkel. És már ki is választottunk egy magyar népmesés leértékelt DVD-t, amikor A. csillogó szemekkel közelít felénk.
A.: Vegyük meg ezt a filmet. Láttam. Nagyon jó.
Gyerekek: Mi ez?
A.: Kung Fu Panda.
És itt el is szabadult a pokol. A gyerekek kiabálni kezdtek, hogy hurrá. És hurrá. AZ ÖRJÖNGŐ ÖTÖS. HURRÁ.
Én meg állok közöttük, mint egy idióta.
MI VAN? Milyen őrjöngő ötös?
MIRŐL MARADTAM LE MÁR MEGINT?
***
Eddig háromszor néztük meg a filmet.
Az első alkalommal lemaradtam az első pár percről. És azt gondoltam ezért nem értem, hogy lehet egy libának panda gyereke. És amikor szűklátókörűséggel vádoltak a legközelebbi rokonaim, feleslegesen felizgattam magamat, így nem is néztem végig a filmet.
Másodszor már sikerült majdnem végignéznem, de csak majdnem, a végéről, a nyilvánvalóan legfontosabb részről, újból lemaradtam.
Harmadszor végre már a végét is láttam a filmnek, de nem ez volt a jó benne, hanem, hogy Bakkával néztem meg. És az ő kommentárjai nagyban növelték a film értékét.
A film egyik kulcsjelenetében a két öreg kung fu mester beszélget.
És az öregebbik átadja a jelképes stafétabotot a nem-olyan-öregnek.
És ha kevésbé lennék cinikus, még szépnek is mondanám a jelenetet, ahogy a nagyon öreg, megfáradt mester eltűnik a rózsaszín cseresznyefavirágszirmok (hova jön a kötőjel?) között. Nyilvánvalóan elment. Mondjuk nem egy úton, hanem bele a semmibe. De eszembe sem jutott, hogy ez most a halál. Persze ott volt a lányom, hogy figyelmeztessen.
Bakka: Látod, Mamika, itt halt meg.
Én: Nem halt meg, csak elment.
Bakka: Meghalt.
Én: Elment.
Bakka: Mamika, nem elment, hanem meghalt.
Én: Csak elment.
Bakka: Meghalt.
Én: Elment.
Bakka: Meghalt.
Én: Elment.
Bakka [mint anya a hülye gyerekéhez]: Igen, Mamika. Elment. Elment a sírba.
Nem tudom, milyen arckifejezést vághattam, mert Bakka úgy döntött megvigasztal.
Bakka: De ne izgulj, Mamika, lehet, hogy a második részben vissza fog jönni. [kicsit elgondolkozva] Persze csak, ha csinálnak majd második részt.
Mit mondjak?
Nem vártam még rajzfilm második részét ennyire…
Ez persze jól hangzik, de először is utána kell néznem, tényleg azt írtam le, amire gondoltam.
Igen, erről beszélek.
De mióta gyerekeim vannak, vannak dolgok, amiket nem szívesen mondok ki. Szerencsére ez nem homályosítja el a velem egy háztartásban élő kiskorúak szemét.
***
Múlt hétvégét bezárkózva töltöttük, mert csak így volt lehetőség rá, hogy percenként mérjük, most már az összes gyerek, lázát.
Hogy könnyebben teljen az idő vásároltunk új DVD filmeket.
DVD film vásárlás nálam nagyon bonyolult algoritmus szerint történik. Nem akarom most részletezni, de nagyon sok tényezőt veszek egyszerre figyelembe. Többek között, figyelek a film árára (1000 Ft alatt), a történetre, a film értékre… Hogy nehezítsem a helyzetet, a gyerekeket is magammal viszem, hadd szóljanak bele.
És jelen esetben A. is kiegészítette társaságunkat. És nyilván Papikánk DVD vásárlás közben nem követ semmiféle bonyolult algoritmust. Csak választ 1-2 filmet.
És nyugodtan válogatok, nézelődök a gyerekekkel. És már ki is választottunk egy magyar népmesés leértékelt DVD-t, amikor A. csillogó szemekkel közelít felénk.
A.: Vegyük meg ezt a filmet. Láttam. Nagyon jó.
Gyerekek: Mi ez?
A.: Kung Fu Panda.
És itt el is szabadult a pokol. A gyerekek kiabálni kezdtek, hogy hurrá. És hurrá. AZ ÖRJÖNGŐ ÖTÖS. HURRÁ.
Én meg állok közöttük, mint egy idióta.
MI VAN? Milyen őrjöngő ötös?
MIRŐL MARADTAM LE MÁR MEGINT?
***
Eddig háromszor néztük meg a filmet.
Az első alkalommal lemaradtam az első pár percről. És azt gondoltam ezért nem értem, hogy lehet egy libának panda gyereke. És amikor szűklátókörűséggel vádoltak a legközelebbi rokonaim, feleslegesen felizgattam magamat, így nem is néztem végig a filmet.
Másodszor már sikerült majdnem végignéznem, de csak majdnem, a végéről, a nyilvánvalóan legfontosabb részről, újból lemaradtam.
Harmadszor végre már a végét is láttam a filmnek, de nem ez volt a jó benne, hanem, hogy Bakkával néztem meg. És az ő kommentárjai nagyban növelték a film értékét.
A film egyik kulcsjelenetében a két öreg kung fu mester beszélget.
És az öregebbik átadja a jelképes stafétabotot a nem-olyan-öregnek.
És ha kevésbé lennék cinikus, még szépnek is mondanám a jelenetet, ahogy a nagyon öreg, megfáradt mester eltűnik a rózsaszín cseresznyefavirágszirmok (hova jön a kötőjel?) között. Nyilvánvalóan elment. Mondjuk nem egy úton, hanem bele a semmibe. De eszembe sem jutott, hogy ez most a halál. Persze ott volt a lányom, hogy figyelmeztessen.
Bakka: Látod, Mamika, itt halt meg.
Én: Nem halt meg, csak elment.
Bakka: Meghalt.
Én: Elment.
Bakka: Mamika, nem elment, hanem meghalt.
Én: Csak elment.
Bakka: Meghalt.
Én: Elment.
Bakka: Meghalt.
Én: Elment.
Bakka [mint anya a hülye gyerekéhez]: Igen, Mamika. Elment. Elment a sírba.
Nem tudom, milyen arckifejezést vághattam, mert Bakka úgy döntött megvigasztal.
Bakka: De ne izgulj, Mamika, lehet, hogy a második részben vissza fog jönni. [kicsit elgondolkozva] Persze csak, ha csinálnak majd második részt.
Mit mondjak?
Nem vártam még rajzfilm második részét ennyire…
2009. március 25., szerda
Matekdolgozat Pepe módra
Pepe hazahozta a matekdolgozatát. Már előre figyelmeztetett, hogy 73 százalék lett.
Ha 73, akkor 73. Ez van. Elmondja, megbeszéljük. Nem igazán akarom ezzel (is) csesztetni a gyereket.
Pepét viszont valószínű izgatta a dolog, mert nemcsak azt jelentette be, hogy jelentkezett javítódolgozatra, hanem meg is mutatta a dolgozatot, és kérte, adjak neki hasonló gyakorló feladatokat a másnapi dolgozathoz.
Kb. negyed óra alatt megértettem mi a feladat.
A dolgozat két részből állt.
Az első részben két számot kellett összeadni.
A második részben ugyanezeknek az összeadásokkal kellett dolgozni. A feladat az volt, hogy az összeadás második tagját kellett felbontani két számra, úgy, hogy a bontás első tagja és az eredeti összeadás első tagjának az összege 10 legyen. Értitek? Nem. Nem baj, ahogy írtam, nekem is kb. negyed óra kellett, hogy kibogozzam a dolgot. Mert nem volt instrukció. Csak Pepe magyarázatára, és a tanító néni javításra hagyatkozhattunk. Meg A. közbekotyogására.
„Mamika, csináld már a gyakorló feladatokat.”
Rendben. Megcsináltam 10 példát.
Pepe elkezd dolgozni rajtuk. Megcsinálja az első hármat. Majd megáll a munkában és közli velem: „Ilyenkor azt szoktam megjátszani, hogy melyik lesz a legnagyobb szám.”
Először nem is értettem, mit mond a gyerek. Nyilván megint hülyeséget beszél. De aztán kiderült, pontosan tudja, mit beszél. Mit a lóversenyen, ahol lehet tenni lovakra. A gyerekem megállt a feladat egyharmadánál, hogy fogadjon arra SAJÁT MAGÁVAL, melyik összeadásnak lesz a legnagyobb az összege.
Megtette a téteket, majd folytatta a feladatot.
És milyen jó, hogy kért a gyerek gyakorlófeladatot. Mert így már egész más szemmel tekintek a 73 százalékra. Hogy milyen jó eredmény ez! Hiszen a dolgozatra szánt idő nagy részét fogadójáték kidolgozásával és lebonyolításával tölti a gyerek…
Ha 73, akkor 73. Ez van. Elmondja, megbeszéljük. Nem igazán akarom ezzel (is) csesztetni a gyereket.
Pepét viszont valószínű izgatta a dolog, mert nemcsak azt jelentette be, hogy jelentkezett javítódolgozatra, hanem meg is mutatta a dolgozatot, és kérte, adjak neki hasonló gyakorló feladatokat a másnapi dolgozathoz.
Kb. negyed óra alatt megértettem mi a feladat.
A dolgozat két részből állt.
Az első részben két számot kellett összeadni.
A második részben ugyanezeknek az összeadásokkal kellett dolgozni. A feladat az volt, hogy az összeadás második tagját kellett felbontani két számra, úgy, hogy a bontás első tagja és az eredeti összeadás első tagjának az összege 10 legyen. Értitek? Nem. Nem baj, ahogy írtam, nekem is kb. negyed óra kellett, hogy kibogozzam a dolgot. Mert nem volt instrukció. Csak Pepe magyarázatára, és a tanító néni javításra hagyatkozhattunk. Meg A. közbekotyogására.
„Mamika, csináld már a gyakorló feladatokat.”
Rendben. Megcsináltam 10 példát.
Pepe elkezd dolgozni rajtuk. Megcsinálja az első hármat. Majd megáll a munkában és közli velem: „Ilyenkor azt szoktam megjátszani, hogy melyik lesz a legnagyobb szám.”
Először nem is értettem, mit mond a gyerek. Nyilván megint hülyeséget beszél. De aztán kiderült, pontosan tudja, mit beszél. Mit a lóversenyen, ahol lehet tenni lovakra. A gyerekem megállt a feladat egyharmadánál, hogy fogadjon arra SAJÁT MAGÁVAL, melyik összeadásnak lesz a legnagyobb az összege.
Megtette a téteket, majd folytatta a feladatot.
És milyen jó, hogy kért a gyerek gyakorlófeladatot. Mert így már egész más szemmel tekintek a 73 százalékra. Hogy milyen jó eredmény ez! Hiszen a dolgozatra szánt idő nagy részét fogadójáték kidolgozásával és lebonyolításával tölti a gyerek…
2009. március 24., kedd
A kórházi élmény
Elég gyorsan kiderült, hogy egy vírus okozhatta a lázgörcsöt, és ZK-nak nincs semmi különösebb baja, de ennek ellenére múlt héten két napot kórházban kellett töltenem vele.
Nagyon gyorsan peregtek az események, így magam sem értem, hogyan de egy nagyon szép baba-mama szobába kerültünk egy TÜDŐOSZTÁLYON.
Az egyik nagymamával minden évben novembertől-márciusig, kis túlzással, közel harcot kell vívnom, hogy ne vigye a gyerekeket játszóházba, mert ott mindenféle kórokozók vannak. És bármilyen betegséget összeszedhetnek! Ezek után gondolhatjátok, hogy éreztem magam egy KÓRHÁZBAN. A TÜDŐOSZTÁLYON. Mennyi kórokozó lehet itt! Így ki is adtam ZK-nak az utasítást: Ezt a szobát nem hagyjuk el, míg Papika értünk nem jön.
Az első néhány óra éjszakára esett, így nem volt gond ZK-t lefoglalni. Hogy nappal mit csináltunk? Azt gondoltam, erről nem kell majd senkinek sem beszámolnom…
Kis ugrás a történetben:
Péntek délután hazaérkezünk. A gyerekek játszanak. Én próbálom összeszedni magamat. Gondoltam első lépésként gondoltam rendet rakok a házban. Elkezdtem pakolni, mosni, pakolni, kicsomagolni. Amikor kezembe került a lázmérő.
Ekkor ZK-nak már két napja nem volt láza, sőt még hőemelkedése sem. A kórházban sikeresen mutatta a tökéletesen egészséges gyerek képét. Hazaérkezésünk után néhány órával azonban újra 38,7-et mértem.
Mit mondjak? Kapkodni kezdtünk. Gyógyszer. Kúp. Hűtőfürdő. Ez utóbbiért nem lelkesedett lányom.
Én: ZK! Vagy beülsz a kádba, vagy megyünk vissza a kórházba!
ZK [gondolkodás]: Menjünk vissza a kórházba!
Basszus kulcs. Basszus kulcs.
És a nagyok is kezdtek gyanút fogni.
Pepe: ZK, mit csináltál a kórházban?
ZK: Tévét néztem. A Jetixet.
Pepe: Na, ne hülyéskedj!
Ugyanis itthon nincs TV-nézés. Igen, néznek TV-t, de nem a csatornákat, hanem maximum DVD-n filmet.
ZK: De, Pepe, egész nap TV-t néztünk.
Pepe: Nem hiszem el. Mamika, mit csináltatok a kórházban?
Én: Hát TV-t néztünk. És csokit ettünk.
Pepe: Na ne! De jó neked ZK! Hogy irigyellek!
Igen, igen: A nővéreknek, orvosoknak és a Jetix TV csatornának* köszönhetően a lányomnak paradicsomi élmény lett a két nap kórház.
Én csak abban reménykedem, hogy nem hoztunk haza semmi fertőzést. Mert két napig Jetix-et** nézni számomra BÜNTETÉS volt…
* Mert a lányomnak a bebe tv, a Minimax és a Cartoon Network már unalmas…
** És nem hiszem el a nagymamáknak, hogy náluk sosem nézik a gyerekek a Jetix-et, mert ZK minden egyes sorozat esetében képben volt. És azt is tudta, ki az a Hannah Montana. Amiről a szüleinek fogalma sem volt… „Tudod, Mamika, amiben az a fiú is van. Jackson.” De itt már tényleg elvesztettem a fonalat...
Nagyon gyorsan peregtek az események, így magam sem értem, hogyan de egy nagyon szép baba-mama szobába kerültünk egy TÜDŐOSZTÁLYON.
Az egyik nagymamával minden évben novembertől-márciusig, kis túlzással, közel harcot kell vívnom, hogy ne vigye a gyerekeket játszóházba, mert ott mindenféle kórokozók vannak. És bármilyen betegséget összeszedhetnek! Ezek után gondolhatjátok, hogy éreztem magam egy KÓRHÁZBAN. A TÜDŐOSZTÁLYON. Mennyi kórokozó lehet itt! Így ki is adtam ZK-nak az utasítást: Ezt a szobát nem hagyjuk el, míg Papika értünk nem jön.
Az első néhány óra éjszakára esett, így nem volt gond ZK-t lefoglalni. Hogy nappal mit csináltunk? Azt gondoltam, erről nem kell majd senkinek sem beszámolnom…
Kis ugrás a történetben:
Péntek délután hazaérkezünk. A gyerekek játszanak. Én próbálom összeszedni magamat. Gondoltam első lépésként gondoltam rendet rakok a házban. Elkezdtem pakolni, mosni, pakolni, kicsomagolni. Amikor kezembe került a lázmérő.
Ekkor ZK-nak már két napja nem volt láza, sőt még hőemelkedése sem. A kórházban sikeresen mutatta a tökéletesen egészséges gyerek képét. Hazaérkezésünk után néhány órával azonban újra 38,7-et mértem.
Mit mondjak? Kapkodni kezdtünk. Gyógyszer. Kúp. Hűtőfürdő. Ez utóbbiért nem lelkesedett lányom.
Én: ZK! Vagy beülsz a kádba, vagy megyünk vissza a kórházba!
ZK [gondolkodás]: Menjünk vissza a kórházba!
Basszus kulcs. Basszus kulcs.
És a nagyok is kezdtek gyanút fogni.
Pepe: ZK, mit csináltál a kórházban?
ZK: Tévét néztem. A Jetixet.
Pepe: Na, ne hülyéskedj!
Ugyanis itthon nincs TV-nézés. Igen, néznek TV-t, de nem a csatornákat, hanem maximum DVD-n filmet.
ZK: De, Pepe, egész nap TV-t néztünk.
Pepe: Nem hiszem el. Mamika, mit csináltatok a kórházban?
Én: Hát TV-t néztünk. És csokit ettünk.
Pepe: Na ne! De jó neked ZK! Hogy irigyellek!
Igen, igen: A nővéreknek, orvosoknak és a Jetix TV csatornának* köszönhetően a lányomnak paradicsomi élmény lett a két nap kórház.
Én csak abban reménykedem, hogy nem hoztunk haza semmi fertőzést. Mert két napig Jetix-et** nézni számomra BÜNTETÉS volt…
* Mert a lányomnak a bebe tv, a Minimax és a Cartoon Network már unalmas…
** És nem hiszem el a nagymamáknak, hogy náluk sosem nézik a gyerekek a Jetix-et, mert ZK minden egyes sorozat esetében képben volt. És azt is tudta, ki az a Hannah Montana. Amiről a szüleinek fogalma sem volt… „Tudod, Mamika, amiben az a fiú is van. Jackson.” De itt már tényleg elvesztettem a fonalat...
2009. március 23., hétfő
Nagyban javítaná életminőségemet, ha…
… napjában csak néhányszor játszanám le magamban azt a jelenetet, amikor ZK a magas láztól elveszti az eszméletét, és nem néhány tucatszor.
… ha nem gondolkozom azon, mi lett volna, ha nem jön a mentő.
… ha nem úgy játszanám le a fejemben a jelenetet, hogy egyedül vagyok a három gyerekkel.
… ha nem hallanám állandóan Bakka sírását, aki azt kérdezgeti, hogy „fogjuk még ZK-t élve látni?”.
… ha nem azon agyalnék, hogyan lehet a hűtő-fürdőt vonzóvá tenni egy kisgyerekek számára.
… ha nem mérném ZK lázát, úgy percenként. Na jó, kétpercenként. Nincs láza. Szerintem már neki is feltűnt, hogy az anyja meggárgyult…
PS: Ahogy ezt írom, ZK az ágyon ugrál és ordibál. Jól van!
… ha nem gondolkozom azon, mi lett volna, ha nem jön a mentő.
… ha nem úgy játszanám le a fejemben a jelenetet, hogy egyedül vagyok a három gyerekkel.
… ha nem hallanám állandóan Bakka sírását, aki azt kérdezgeti, hogy „fogjuk még ZK-t élve látni?”.
… ha nem azon agyalnék, hogyan lehet a hűtő-fürdőt vonzóvá tenni egy kisgyerekek számára.
… ha nem mérném ZK lázát, úgy percenként. Na jó, kétpercenként. Nincs láza. Szerintem már neki is feltűnt, hogy az anyja meggárgyult…
PS: Ahogy ezt írom, ZK az ágyon ugrál és ordibál. Jól van!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
