2008. november 6., csütörtök

Jó munkához idő kell!

És egy mérnök…

Nem tudom, hányan ismeritek Pettson és Findusz történeteit. (Előbbi egy öregember. Akivel szívesen összeköltöznék, ha nem lenne olyan állatira rendetlen. Az utóbbi egy macska.) Ahhoz, hogy az alábbiakat megértsétek a „Tűzijáték a rókának” című mesét kell átvennünk.

Amelyben Pettson és Findusz felkészülnek a róka tyúkok elleni támadására.

Pettson készít egy borssal töltött műtyúkot. Amibe, ha beleharap a róka, akkor örökre elmegy a kedve a tyúkoktól.

De Findusznak ez nem volt elég elrettentő.

Ezért a kertet apró robbanófejekkel veszi körbe Pettson, amelyet meggyújtanak, ha jön a róka. A robbanásoktól majd örökre elmegy a rókának kedve a tyúkoktól.

De Findusznak ez nem volt elég elrettentő.

Ezért Pettson szerkeszt a kertben egy kötélpályát. Amin majd Findusz keresztülsuhan és kísért, amikor a róka megjelenik a kertben. Hogy a rókának örökre elmenjen a kedve a tyúkoktól.

Aztán a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy Pettson és Findusz tervezte, és inkább a szomszéd Gustavsont és ellenszenves kutyáját ijesztik meg. De ez már nem fontos.

Mert a kötélpályáról lesz szó.

Amit Pepe megpróbált a kertünkben reprodukálni. Egy ideig jött-ment a garázs és konyha között, majd hívott, nézzem meg a kész alkotást.

Megnéztem.

Az almafa és a hinta közé szerelte fel a madzagkötélpályát.

Én: Te, Pepe, ennek nincs is lejtése, így nem fogsz jól siklani rajta.

Pepe feljebb kötötte a pálya egyik oldalát.

Én: Pepe, meg kellene feszíteni a kötelet. Túl laza. Így nem fogsz jól siklani rajta.

Pepe megfeszítette a kötelet.

Én: Pepe, le fogod égetni a kezedet siklás közben.

Erre a fiam őszintén kifakadt és panaszkodni kezdett, hogy Papika szerszámai között nem talált görgőt (???), amin csúszhatna a pályán. Először damilból gondolt egy csúszóhurkot (???) szerkeszteni, de sehol sem találta a Papika damilját. Pedig tudja, hogy volt egy nagy tekercs damil a garázsban. (Upsz, lehet, hogy kidobtam?) Végül kötélből csinált egy kétszárú kapaszkodót, amibe majd két kézzel fog kapaszkodni és aminek majd csúsznia kell a pályán.

Három próbaúton vagyunk túl. Tapasztalatok alapján úgy tűnik, tökéletesíteni kell még a rendszert.

1. próbálkozás: A kötélpálya leszakadt Pepe alatt. Rosszul rögzítette a magasabb végénél a zsinórt.
2. próbálkozás: Hiába a kapaszkodó, Pepe mégis leégette a tenyerét. Mielőtt még leesett volna a pályáról.
3. próbálkozás: Tanácsomra a fiam felvette a PUMA márkájú kapuskesztyűjét. Nos, lehet, hogy nem egy eredeti PUMA kesztyűvel volt dolgunk, mert mielőtt újra leesett volna a fiam a kötélpályáról, a kesztyűt szétvágta a kötél.

Felhagytunk a próbálkozással.

Pepe: Mégiscsak kellene az a görgő. Majd beszélek Papikával!

Igen, azt hiszem ilyen műszaki leleményekhez én kevés vagyok...

2008. november 5., szerda

2008. november 5-e hajnalán

6 óra Negyed 8.

A.: Obama az elnök!
Én: Nem mondod! Honnan tudod? Nem a Hamupipőke megy a TV-ben?
A.: Mielőtt bekapcsoltam a DVD-t, rá tudtam pillantani a CNN-re.
Én: Kár, hogy nem Denzel Washington nyert. Ő mégiscsak szexisebb lett volna.
A.: Azt hittem McCain fog nyerni. Hogy az amerikaiak álszentek. És nem mondták meg, hogy rá szavaznának.
Én: Nem hittél a közvélemény-kutatásoknak?*
A.: McCain nem tudta legyőzni Bush-t.
Én: Papa, mikor képezted ki magad Amerika-szakértőnek?
A.: Tegnap a repülőn!
Én: Örülök, hogy itthon vagy!

* Ezt a kényes kérdést átugrotta a férjem. Mert ebből mindig hiszti van itthon. (Igen, én szoktam hisztizni.) Amikor Magyarországon ment a vita, hogy a közvélemény-kutató cégek hazudnak/csalnak vagy sem a választási eredmények előrejelzésekor, akkor az egyik nagy cégnek én csináltam azokat az ábrákat, amin a pártok és a hozzájuk tartozó csíkok látszódtak. Amit aztán a TV-ben mutogattak az elemzők. Én SOSEM csaltam!

2008. november 4., kedd

Bakka ruhája

Tegnap befejeztük az őszi szünetet.

Papika repülőre ült, hogy Firenzében dirigáljon.

ZK pedig elvitte a testvéreit iskolába/óvodába.

ZK: Mamika, de én nem is tudok vezetni.

Na jó, én vezettem.

Pepét leadtuk minden gond nélkül. Mind a 117 centijével robogott be a suliba a nála egy-két fejjel nagyobb gyerekek között. Mindig összeszorul a szívem, ahogy eltűnik a kanyarban… De ilyenkor nincs időm a szívemre, mert a gyomrom szokott görcsbe rándulni, ahogy Bakka kezd sírni, nem akar oviba menni.

De tegnap nem!

Mert ahogy eltűnt Pepe a szemünk elől, Bakka kijelentette: „Alig várom már az óvodát. Úgy hiányzott!”

Tessék? Nem hiszek a fülemnek! Nyilván csak egy nagy hiszti bevezetése ez a két mondat. Hogy miért is NEM akar óvodába járni a lányom. Soha többé. „Az életben soha többé, Mamika!”

De nem!

Annyira laza volt Bakka az öltözőszobában, hogy Zsuzsa nénivel tudtam néhány mondatot váltani. Bár nehéz volt először figyelnem, mert több emberes munka Bakkát átöltöztetni. Mivel a naptár novembert mutatott, hiába volt reggel 11 fok (és délután 20), a lányom a(z örökölt) kisbundáját öltötte magára. És a bundás csizmáját. Zsuzsa néni azért sorolta a tennivalókat. És én megfeszítve figyeltem, nehogy valamit elfelejtsek. Már megint. Mert Zsuzsa néni nem hiszem, hogy be fogja fizetni Bakka ebédjét. Úgy, ahogy Pepe óvó nénije tette. (Szia Szilvuska! Szia Katinka! Köszönjük!!!)

Szóval: Töltsem ki a kérdőívet. Fizessem be a színház-pénzt. Lehet hozni a tornacipőt. És akkor már nekem jutott eszembe, hogy a kinti váltócipőt és ruhát is hozhatom, mert arról persze teljesen megfeledkeztem.

És aztán hallom, ahogy az óvó néni mondja: „És csütörtökön fényképezés lesz. Kérjük, hogy Bakka szép ruhába jöjjön!”

TESSÉK???

Bakka ruhatára csúcsmodelljeiben jár oviba. A legszebb ruháit rotálja naponta. Tegnap az ezüsttel átszőtt szoknyája volt rajta. Amit azért vettem, legyen mit Karácsonykor viselnie…

Nyilván csütörtökre el fogom felejteni a fényképezést. Mégsem hiszem, hogy Bakka kinőtt pólóban és kitaposott szandálban fog a fényképezőgép előtt állni (Bocs, Pepe!).

Hanem a legszebb ruhájában.

Mert csak abban hajlandó itthonról elindulni.

Remélem azért a bundához nem fog ragaszkodni.

Bár ahogy belegondolok, lehet, hogy az sem lenne gond. Ugyanis tavaly Pepe elég viccesen nézett ki a fényképén, mert a fotós téli tájat varázsolt a gyerekek köré. És szánkóra ültette a pólót és rövidnadrágot viselő kisfiúkat. És a nyári ruhában pompázó lányokat…

Mégiscsak szükség lesz a bundára az óvodában!

2008. november 3., hétfő

A munkám

Hétvégén megkezdődtek az ünnepi heteink, és a családdal múlatjuk az időt.

A „small talk” nem az erőségem, de azért két kanál halászlé között próbálok rokonokkal beszélgetni. MÉG AKKOR IS, AMIKOR INFLUENZÁM VAN!!!

Ők: És most mit dolgozol?*
Én: Az egyetemen tanítok.
Ők: Szociológiát?
Én: Őööö, nem!
Ők: Nem???? Akkor mit?
Én: Igazából egy alkalmazott nyelvészet tanszéken tanítok.
Ők: ???
Én: Igen, nekem is furcsa, de így van.
Ők: Jó, de akkor mit tanítasz? Nyelvészetet?
Én: Igazából, nem, mert ez alkalmazott nyelvészet tanszék.
Ők: ???
Én: Tehát ez alkalmazott nyelvészet.
Ők: Jó, akkor azt mondd meg, hogy konkrétan milyen órád volt legutóbb!
Én: Többváltozós statisztikai elemzési eljárások kurzust tanítok most.
Ők: ???
Én: Nem kértek egy kis tortát?

* Most ne térjünk ki arra, miért is utálom ezt a kérdést. Hahó! Három gyerekem van! Mit is dolgozom? Feneket törlök. Piszkos zoknit szedek össze. Tiszták párját vadászom. Letörlöm a tükröt. Cipőt párosítok. Konyhapultot tisztítok. Csakhogy a legfontosabb munkaköri kötelességeimet soroljam fel…

2008. november 2., vasárnap

Pepe idei levele


Betűhív átírás:

KEDVESJÉZUSKa
20PÁRBAJKÁRTYKÉREM
BÁLiRUHA2
POKEMON
03

Látszik, hol tartanak az iskolában az írott betűk tanulásában.

Pepe: Azért kértem a párbajkártyákat a Jézuskától, mert bezárt az a bolt, ahol olcsón lehetett a kártyát kapni. És inkább a Jézuska hozza, minthogy neked kelljen szaladgálni érte!

Köszönöm, Pepe!

20 helyett először 02-t írt, de aztán helyesbített. Aztán áthúzta és újra írta.

Pepe: Túl közel írtam a 20-ast a báli ruhához. Nehogy 20 báli ruhát hozzon.

Nem, azt nem akarjuk semmiképpen!

Kedvesen azért egy 2-est biggyesztett a ruhák után, jusson mindkét húgának.

A gond a „Pokemon”-nal lesz. Mert fogalmam sincs, mi az. A 03 ne tévesszen meg senkit. Nem három darabot, hanem 30-at szeretne a fiam.

Remélem nem nagyok és drágák…

2008. november 1., szombat

Memo to myself

Pepe ma este újra megírta A levelet.

Hogy iskolában jár, már sokkal több idejébe telt. És sokkal kuszább lett.

Megint a lábtörlő alá tette. Mint tavaly.

Olyan jó lenne, ha nem felejteném el kivenni, mielőtt még holnap reggel ellenőrzi...

PS.: Tegnap és tegnapelőtt nem írtam semmit, mert azt csináltam, amit csak a szerencsésebb szülők tehetnek meg az őszi szünetben: A munkahelyemen relaxáltam...

2008. október 29., szerda

Bicska, megint

A festés már-nem-is-tudom melyik munkafázisában A. észrevette, hogy bicskával (vagy késsel?) valaki belevéste az ablak belső párkányára a PAPA szót.

Nem kellett két géniusz hozzá, hogy kitaláljuk Pepe egyik művével van dolgunk. A nyomok nem tűntek túl frissnek, jó néhány hónapja lehet már ott. (Igen, rendszeresen mosom az ablakokat, de nekem eddig nem tűnt fel. Igen, ez az én blogom, és azt írok, amit akarok!!!) Azért is régi mű lehet, mert nem-is-tudom-mióta az összes bicskát a nagymamához száműztem. (Ezért jön a gyerek haza össze-vissza szabdalt kézzel Katitól. De ez megint mellékszál…)

Nagyon sok a stressz, így teljesen elfelejtkeztünk a vésetről (?), és nem is szembesítettük a dologgal Pepét.

Egészen szombat reggelig. Amikor végre őt is hoztam hazafelé.

Én: Képzeld, Pepe, biztos valamelyik lány késsel belevéste az ablakpárkányba, hogy Papa.
Pepe: Tényleg? Na ne mond! Hogy csinálták?
Én: Fogalmam sincs, hiszen se késük, se bicskájuk nincsen. Sőt írni se tudnak.
Pepe: Ez hihetetlen!
Én: Nem te voltál véletlenül?
Pepe: Én? Nem! Soha nem csinálnék ilyet!
Én: Pepe! Teljesen egyértelmű, hogy csak te lehettél. Miért tagadod?
Pepe: Mert nem én voltam!

Megint egy pillanat, amikor alulmúlom saját magamat. Minek a gyereket ilyen álságos próbálkozással bekeríteni? Pont, amikor az igazmondás a központi téma.

Hagytam is az egészet. És az autóban felhangosítottuk a zenét.

Amit Pepe körülbelül 10 perc után lehalkított.

Pepe: Mamika, valami kezd rémleni.
Én: … ??? …

Hazaértünk.

Pepe: Hol van az a bevésett szó?
Én: Itt, Pepe.
Pepe: Valami nagyon-nagyon halványan rémlik.

Nézegeti egy ideig.

Pepe: Igen, lehet, hogy én voltam. De milyen bénán írtam a második pé betűt. Mintha egy 1-es lenne. Hihetetlen! Milyen béna voltam még a nyáron…

És elkezdett az iskolás gyerekek kis-előadni saját magának…

De az én „Miért nem faragjuk össze a ház fából készült tartozékait?” című előadásom elmaradt.

De legalább Pepe is belátta, hogy a sormintát még gyakorolnia kell.

A füzetében!!!