Világ életemben utáltam a bőrt, mint anyagot. Mert hidegnek és durvának éreztem. És akkor még a szegény leölt állatról nem is mondtam semmit…
Aztán, mielőtt életünk első kanapéját megvettük, amikor már volt két gyerekünk, akkor osztottunk-szoroztunk és úgy gondoltuk: bőrt veszünk.
És azt gondoltam, hogy rosszul döntöttünk, egészen addig, míg ki nem csomagolták a szállítók a kanapét. És a gyerekem oda nem szaladt, hogy megsimogassa az új bútordarabot. Előtte éppen csokifagyit evett. Kézzel-lábbal.
És akkor rögtön tudtam, hogy jól döntöttünk: Mert hoztam egy rongyot és máris tiszta volt az ülőke.
Ma este, amikor három nap távollét után hazajöttünk, csöppet izgultam, hogy mi is van a madarakkal.
És a gyerekek benyomultak a házba, amíg én kint pakoltam. És hallom, hogy Bakka sír, és Pepe kiabál. És hallom, ahogy mondják, „rohanjunk becsukni az ajtót, hogy Hópehely meg ne haljon”, és akkor már tudtam, hogy Esőcsepp elpusztult.
DE NEM.
Csak kiszabadult a kalitkából. És attól féltek a gyerekek, hogy kirepül a házból.
De szerencsére nem tette meg.
Nem tudom mióta lehetett szabadon, de azt a nyomokból valószínűsítem, hogy jó néhányszor elrepült a bőrkanapénk felett. Vagy csak kevésszer, de jó az emésztése…
És akkor megint tudtam, hogy jól döntöttem kanapé-ügyben: Mert hoztam egy rongyot és máris tiszta volt az ülőke…
És minden leendő vendégünket, szeretettel várjuk! ÉS MIÉRT NEM AKAR SENKI A KANAPÉNKRA ÜLNI???
2009. február 26., csütörtök
2009. február 20., péntek
Na jó, akkor elmondom, mi a bajom…
Hogy lehetek ilyen hülye?
Beszéljünk a fejfájásról.
Nem, nem fáj a fejem. Csak illusztrálom vele a problémát.
Tegyük fel, hogy a barátnőmnek fáj a feje. És ezt megemlíti nekem.
Mit mondok neki?
Valami ilyesfélét:
1. Jaj, de sajnálom.
2. Biztos, hamar elmúlik.
3. Pihenj le.
4. Ettél ma eleget?
5. Próbálj egy kicsit sétálni.
6. Gondolj valami szépre.
7. Igyál egy kis teát.
8. Masszírozd meg egy kicsit halántékodat.
No de, mit mondok saját magamnak, ha fáj egy kicsit a fejem?
Huha. Nagy baj van. Biztos nagy a baj. Na oda a délutánom. A hetem. Oda a tavasz. Az egész évem. Biztos, hogy nem fog elmúlni. Így fog fájni életem végig. Huha. Tényleg nagy a baj: Tegnap a szemem is fájt. Nyilván agytumor. A látóközpontban. Tehát mielőtt hosszú, fájdalmas halált halok, meg is fogok vakulni. Jajajajaj. Nem fogom látni a gyerekeimet felnőni. Ki fogja őket felnevelni? Milyen szerencsétlen az életem. Illetve a halálom. Brühühühühü...
Nem, nem fáj a fejem. Csak illusztrálom vele a problémát.
Hogy lehetek ilyen hülye?
Beszéljünk a fejfájásról.
Nem, nem fáj a fejem. Csak illusztrálom vele a problémát.
Tegyük fel, hogy a barátnőmnek fáj a feje. És ezt megemlíti nekem.
Mit mondok neki?
Valami ilyesfélét:
1. Jaj, de sajnálom.
2. Biztos, hamar elmúlik.
3. Pihenj le.
4. Ettél ma eleget?
5. Próbálj egy kicsit sétálni.
6. Gondolj valami szépre.
7. Igyál egy kis teát.
8. Masszírozd meg egy kicsit halántékodat.
No de, mit mondok saját magamnak, ha fáj egy kicsit a fejem?
Huha. Nagy baj van. Biztos nagy a baj. Na oda a délutánom. A hetem. Oda a tavasz. Az egész évem. Biztos, hogy nem fog elmúlni. Így fog fájni életem végig. Huha. Tényleg nagy a baj: Tegnap a szemem is fájt. Nyilván agytumor. A látóközpontban. Tehát mielőtt hosszú, fájdalmas halált halok, meg is fogok vakulni. Jajajajaj. Nem fogom látni a gyerekeimet felnőni. Ki fogja őket felnevelni? Milyen szerencsétlen az életem. Illetve a halálom. Brühühühühü...
Nem, nem fáj a fejem. Csak illusztrálom vele a problémát.
Hogy lehetek ilyen hülye?
2009. február 19., csütörtök
Nemi sztereotípiák
ZK majdnem mindennap felhozza az óvoda-kérdést. Mikor mehet ő is. Kik lesznek a tanító nénik (így mondja). Mikor mehet ő is. Kik lesznek a társai. Mikor lesz ősz. Mikor mehet ő is.
Értitek.
Ma aztán szóba hozta a kisfiút is. Milyen kár, hogy fiú. Mert, ahogy a lányom kifejti, inkább lányokkal szeretne barátkozni.
Én: Persze ZK. Nemcsak fiúk lesznek a csoportban. Sok lány lesz. Biztos lesz sok lány barátod is.
ZK: Hurrá.
Én: De azért jó lesz, ha H. is ott lesz. Jó azért, ha van egy fiú barátod is az oviban.
ZK: Miért, Mamika?
Én: Mert lesz, aki majd megvéd.
Na ez volt a pont, amikor a lányom röhögő görcsöt kapott.
ZK: Hahaha. Megvéd. Hahahahaha.
Én: Igen, ZK, a fiúk meg tudják védeni a lányokat.
ZK tovább röhög.
ZK: De hát, Pepe szokott engem megverni.
És, ha innen nézzük a dolgot, tényleg igaza van a lányomnak.
Nem véletlen, hogy meg tudja védeni saját magát...
Értitek.
Ma aztán szóba hozta a kisfiút is. Milyen kár, hogy fiú. Mert, ahogy a lányom kifejti, inkább lányokkal szeretne barátkozni.
Én: Persze ZK. Nemcsak fiúk lesznek a csoportban. Sok lány lesz. Biztos lesz sok lány barátod is.
ZK: Hurrá.
Én: De azért jó lesz, ha H. is ott lesz. Jó azért, ha van egy fiú barátod is az oviban.
ZK: Miért, Mamika?
Én: Mert lesz, aki majd megvéd.
Na ez volt a pont, amikor a lányom röhögő görcsöt kapott.
ZK: Hahaha. Megvéd. Hahahahaha.
Én: Igen, ZK, a fiúk meg tudják védeni a lányokat.
ZK tovább röhög.
ZK: De hát, Pepe szokott engem megverni.
És, ha innen nézzük a dolgot, tényleg igaza van a lányomnak.
Nem véletlen, hogy meg tudja védeni saját magát...
2009. február 18., szerda
Tolltartó
Élénken él az emlékezetemben, amikor első osztályos lettem, az apukám menedzselte az iskolai felszerelésemet.
Minden könyvemet és füzetemet gyönyörűen bekötött. Külön készültek a vinyetták (így hívták?). Amikre a feliratot írógéppel készítette el a papám.
A tolltartómba, minden ceruzát késsel hegyezett ki. A ceruzák végére csinált egy pipec kis bevágást. Oda írta be a nevemet.
Pepe esetében nem törekedtünk ilyen tökéletességre. Papika rádobott valami borítót a könyvekre-füzetekre. A füzetekre ráírtam Pepe nevét. A könyvekre nem. Ezt a tanító néni pótolta.
De tolltartó más megítélés alá esett, így szeptemberben a családi tanács döntése alapján, úgy határoztam, én leszek a fiam tolltartójáért a felelős.
Mert úgy éreztem, annyira fontos a rendes tolltartó. És nyilván sem a fiam, sem a férjem nem képes az elvárt szintet hozni tolltartó ügyben. És elhatároztam, nem leszek az ügyben kicsinyes. Szó nélkül fogom pótolni Pepe felszerelését, mert fontos, hogy legyenek megfelelő ceruzái az iskolai munkához.
A múlt héten adtam fel a dolgot. Nem vagyok hajlandó többet a tolltartóval foglalkozni.
Ugyanis, nem számítottam tolltartó ügyben ilyen nagyságrendű feladatra.
Mondjuk, védekezésképpen elmondom a következőket:
Szeptemberben jó anyuka módjára feltöltöttem a fiam tolltartóját a kért ceruzákkal és eszközökkel.
Senki sem gondolt arra, hogy Pepe a hegyező intézményétől megrészegül.
Szeptember végére az összes ceruzáját elhegyezte.
Az októbert egy teljesen újra töltött ceruza és eszközkészlettel kezdtük. Kicsit később hegyezéstől eltiltottam a fiamat.
Nekem kellett napi szinten hegyezni a kicsorbult ceruzákat.
Ennek megfelelően egy minőségi osztállyal feljebb léptünk ceruzák területén, és beszereztem könnyen hegyezhető grafit és színes ceruzákat. Mert a silánnyal véresre hegyeztem a kezemet.
Azaz, október közepén egy új készlettel töltöttem fel a tolltartót.
A ceruzák közül a grafit fogyott, mint a cukor.
Így először csak a grafit ceruzákba írtam be a gyerekem nevét. Ennek hatására, a ceruzák csökkenésének a tendenciája lelassult.
Karácsonyra azonban így is elnéptelenedett a tolltartó. Se grafit, se színes ceruza.
Így a januárnak egy újabb ceruzakészlettel vágott neki Pepe. Ez alkalommal mindegyikbe beleírtam a nevét.
Február eleje: Félig üres a tolltartó.
Itt adtam fel a harcot. Pepe apukája ugrott be tolltartó-felügyelőnek. Ezentúl őkiabálveszekszik Pepével az eltűnt ceruzák ügyében.
Hová tűnik ennyi rengeteg ceruza???
De tegnap kiderült, hogy hihetetlen, de igaz: Van jó hír is!
Radírokkal nagyon jól állunk.
Tegnap kipakoltam Pepe táskáját, tornazsákját és zsebeit.
Több mint egy tucat radírt találtam a fiamnál. Amiből 2-t tudtam sajátunkként azonosítani.
Úgy tűnik, Pepénél van az iskolában elveszett radírok gyűjtőhelye.
Mi lenne, ha ceruzákért cserébe, adnánk radírt?
Minden könyvemet és füzetemet gyönyörűen bekötött. Külön készültek a vinyetták (így hívták?). Amikre a feliratot írógéppel készítette el a papám.
A tolltartómba, minden ceruzát késsel hegyezett ki. A ceruzák végére csinált egy pipec kis bevágást. Oda írta be a nevemet.
Pepe esetében nem törekedtünk ilyen tökéletességre. Papika rádobott valami borítót a könyvekre-füzetekre. A füzetekre ráírtam Pepe nevét. A könyvekre nem. Ezt a tanító néni pótolta.
De tolltartó más megítélés alá esett, így szeptemberben a családi tanács döntése alapján, úgy határoztam, én leszek a fiam tolltartójáért a felelős.
Mert úgy éreztem, annyira fontos a rendes tolltartó. És nyilván sem a fiam, sem a férjem nem képes az elvárt szintet hozni tolltartó ügyben. És elhatároztam, nem leszek az ügyben kicsinyes. Szó nélkül fogom pótolni Pepe felszerelését, mert fontos, hogy legyenek megfelelő ceruzái az iskolai munkához.
A múlt héten adtam fel a dolgot. Nem vagyok hajlandó többet a tolltartóval foglalkozni.
Ugyanis, nem számítottam tolltartó ügyben ilyen nagyságrendű feladatra.
Mondjuk, védekezésképpen elmondom a következőket:
Szeptemberben jó anyuka módjára feltöltöttem a fiam tolltartóját a kért ceruzákkal és eszközökkel.
Senki sem gondolt arra, hogy Pepe a hegyező intézményétől megrészegül.
Szeptember végére az összes ceruzáját elhegyezte.
Az októbert egy teljesen újra töltött ceruza és eszközkészlettel kezdtük. Kicsit később hegyezéstől eltiltottam a fiamat.
Nekem kellett napi szinten hegyezni a kicsorbult ceruzákat.
Ennek megfelelően egy minőségi osztállyal feljebb léptünk ceruzák területén, és beszereztem könnyen hegyezhető grafit és színes ceruzákat. Mert a silánnyal véresre hegyeztem a kezemet.
Azaz, október közepén egy új készlettel töltöttem fel a tolltartót.
A ceruzák közül a grafit fogyott, mint a cukor.
Így először csak a grafit ceruzákba írtam be a gyerekem nevét. Ennek hatására, a ceruzák csökkenésének a tendenciája lelassult.
Karácsonyra azonban így is elnéptelenedett a tolltartó. Se grafit, se színes ceruza.
Így a januárnak egy újabb ceruzakészlettel vágott neki Pepe. Ez alkalommal mindegyikbe beleírtam a nevét.
Február eleje: Félig üres a tolltartó.
Itt adtam fel a harcot. Pepe apukája ugrott be tolltartó-felügyelőnek. Ezentúl ő
Hová tűnik ennyi rengeteg ceruza???
De tegnap kiderült, hogy hihetetlen, de igaz: Van jó hír is!
Radírokkal nagyon jól állunk.
Tegnap kipakoltam Pepe táskáját, tornazsákját és zsebeit.
Több mint egy tucat radírt találtam a fiamnál. Amiből 2-t tudtam sajátunkként azonosítani.
Úgy tűnik, Pepénél van az iskolában elveszett radírok gyűjtőhelye.
Mi lenne, ha ceruzákért cserébe, adnánk radírt?
2009. február 17., kedd
A fiam szerelmi élete
Napok óta nyaggatott Pepe, hogy adjak tanácsot neki: Megmondja-e Noéminek, hogy szereti, vagy sem. Én azt tanácsoltam neki, hogy egyelőre ne mondja meg. „De miért ne, Mamika?” „Mert nem akarom, hogy az első nő összetörje a szívedet.”
A kicsi fiam, viszont máshogy gondolja a dolgot.
Pepe: Ma megmondtam Noéminak, hogy szeretem.
Én: És ő mit mondott?
Pepe: Elszaladt. De szerintem ő is szeret.
Én: Honnan tudod?
Pepe: Érzem. És mert Noémi azt mondta, hogy kétszer is álmodott velem. És én is álmodtam vele.
Én: Nem mondod. Ez nagyon gejl.
Pepe [meg sem hallva a megjegyzésemet]: Mondjuk Noémi kérte is, hogy most már szálljak ki az álmaiból.
Ez akkor jó, nem?
A kicsi fiam, viszont máshogy gondolja a dolgot.
Pepe: Ma megmondtam Noéminak, hogy szeretem.
Én: És ő mit mondott?
Pepe: Elszaladt. De szerintem ő is szeret.
Én: Honnan tudod?
Pepe: Érzem. És mert Noémi azt mondta, hogy kétszer is álmodott velem. És én is álmodtam vele.
Én: Nem mondod. Ez nagyon gejl.
Pepe [meg sem hallva a megjegyzésemet]: Mondjuk Noémi kérte is, hogy most már szálljak ki az álmaiból.
Ez akkor jó, nem?
2009. február 16., hétfő
Példakép
Ülünk a vacsoránál és fogyasztjuk a fokhagymás spenótunkat. És beszélgetünk. Tiszta családi idill. Főleg, hogy néhány perce még üvöltöztünk ZK-val, hogy azonnal öltözzön fel, mert anyaszült meztelen nem fogjuk kiszolgálni…
Pepe: Van házi feladat judo-ra.
Én [WTF???]: Nem hiszem el. Már oda is leckét kell írni?!
Pepe: És most nem az a feladat, hogy egy dobást gyakoroljunk.
Milyen szerencse. Mert a kedvencem, amikor a lányokat kezdi verni, judo gyakorlás címén.
Papika: Akkor mi a lecke?
Pepe: Az Internet-ről le kell töltenünk a példaképünk képét és három szép magyar mondatot róla.
Na ez csak egy fokkal jobb. Az Internetről? Példakép képét? És szöveget is? És ha a szülők nem érnek rá ezzel foglalkozni?
Pepe: Az én példaképen Christiano Ronaldo lesz.
Én & Papika [kivételes összhangban]: Christiano Ronaldo? Egy ostoba focista? Judo-edzésre példaképnek?
Pepe: Miért? Akkor ki legyen?
Papika: Mondjuk Jigoro Kano.
Én: KICSODA????
Pepe & Papika [röhögve]: Nem tudod ki Jigoro Kano?
Én: Nem. Tudnom kellene?
Pepe: Ő a judo alapítója.
Én: Ja. Mindig elfelejtem. Muszáj sportolónak lennie? Nem lehetne, mondjuk, Albert Einstein? Például?
Pepe & Papika [kellőképpen elszörnyedve]: MAMIKA…
Szóval a kérdésem: Ki legyen a fiam példaképe a szerdai judo-edzésre? Arra gondoltam, holnap délelőtt, míg iskolában van, összeütném a házi feladatát… Úgy tűnik, valami sportolóféleség kellene…
Pepe: Van házi feladat judo-ra.
Én [WTF???]: Nem hiszem el. Már oda is leckét kell írni?!
Pepe: És most nem az a feladat, hogy egy dobást gyakoroljunk.
Milyen szerencse. Mert a kedvencem, amikor a lányokat kezdi verni, judo gyakorlás címén.
Papika: Akkor mi a lecke?
Pepe: Az Internet-ről le kell töltenünk a példaképünk képét és három szép magyar mondatot róla.
Na ez csak egy fokkal jobb. Az Internetről? Példakép képét? És szöveget is? És ha a szülők nem érnek rá ezzel foglalkozni?
Pepe: Az én példaképen Christiano Ronaldo lesz.
Én & Papika [kivételes összhangban]: Christiano Ronaldo? Egy ostoba focista? Judo-edzésre példaképnek?
Pepe: Miért? Akkor ki legyen?
Papika: Mondjuk Jigoro Kano.
Én: KICSODA????
Pepe & Papika [röhögve]: Nem tudod ki Jigoro Kano?
Én: Nem. Tudnom kellene?
Pepe: Ő a judo alapítója.
Én: Ja. Mindig elfelejtem. Muszáj sportolónak lennie? Nem lehetne, mondjuk, Albert Einstein? Például?
Pepe & Papika [kellőképpen elszörnyedve]: MAMIKA…
Szóval a kérdésem: Ki legyen a fiam példaképe a szerdai judo-edzésre? Arra gondoltam, holnap délelőtt, míg iskolában van, összeütném a házi feladatát… Úgy tűnik, valami sportolóféleség kellene…
2009. február 13., péntek
Anya és lánya
Akik már régebb óta olvasnak, emlékezhetnek rá, hogy röhögtünk, amikor Pepe lerajzolt az óvodában.
Szőke hosszú hajú királylánynak.
Főleg azok mulattak jó, akik ismernek személyesen. Mert sok minden vagyok, csak szőke királylány nem.
Vagy mégis?
Mert Bakka is színezett egy rajzot rólam az oviban.
Jó, most nem királylány vagyok, hanem szárnyas tündér.
De a hajam továbbra is szőke és hosszú.
És a lányom?
Saját magát egy gorilla kislányként formázta meg. Sárga ruhában. Nyilván kényszer alatt cselekedett, mert utálja a sárga színt…
Szőke hosszú hajú királylánynak.
Főleg azok mulattak jó, akik ismernek személyesen. Mert sok minden vagyok, csak szőke királylány nem.
Vagy mégis?
Mert Bakka is színezett egy rajzot rólam az oviban.
Jó, most nem királylány vagyok, hanem szárnyas tündér.
De a hajam továbbra is szőke és hosszú.
És a lányom?
Saját magát egy gorilla kislányként formázta meg. Sárga ruhában. Nyilván kényszer alatt cselekedett, mert utálja a sárga színt…
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
