Éjjen! Hurrá!
Megjöttek az első olyan osztályzatok/visszajelzések, amelyek nemcsak azt bizonyítják, hogy gyermekeim nem éltanulók (ami mondjuk részemről inkább csak álom, mint elvárás), de arra is felhívják a figyelmemet, hogy ideje az itthoni gyakorlásnak. Ami több ok miatt is idegőrlő.
Mondjuk, természetesen, áldozatosan bármire képes vagyok a gyerekeimért, de a plafonon vagyok, amikor ÁLLANDÓAN MEGKÉRDŐJELEZIK A TUDÁSOMAT.
ZK-val kezdünk olvasni. Egyelőre még csak a szótagoknál tartanak. Meixner-módszer. Különböző sorminták szerint kell szótagokat olvasniuk. Ezt gyakoroljuk itthon. Önbizalommal látok a feladatnak, úgy érzem, a szótag-olvasás menni fog.
MI VAN LEÍRVA: iv
MIT OLVAS ZK: it
MIT MONDOK ÉN: Nem az van odaírva.
MIT MOND ZK: De az van odaírva.
MI TÖRTÉNIK?
Hogy mi történik? ZK elkezd vitatkozni velem. De az van odaírva, hogy it. Mondom, nem. Mondja, de. Mondom, nem. Mondja, de.
És akkor, hogy győzőm meg???
Sehogy.
Bakkával írunk. Ettünk helyett lemásolja etunk. Nincsenek illúzióim, így a dupla t-t már nem is említem, de úgy gondolom, hogy az ü helyett az u-t csak bemondom.
Én: Ü-t írj.
Bakka: Ü-t írtam.
Én: Nem.
Bakka: De.
Én: Nem.
Bakka: De.
Én: Nem.
Bakka: De.
Én: Nem.
Bakka: De.
Aztán elvesztettem a türelmemet, kiabálni kezdtem. Mire Bakka igazat adott nekem. Gyorsan, de láttam rajta, hogy nem hiszi, hogy igazam van.
És hogy Pepével mi történt?
Hát, sajnos, internet, az ötödikes matek-házifeladatba alaposan belebonyolódtam…
De szerencsére apjuk is van a gyerekeknek.
Majd vele gyakorol Pepe.
2012. október 29., hétfő
2012. szeptember 11., kedd
Lecke I.
Római egyest írtam, bár remélem nem túl sok dolgom lesz idén. A lányok tanító nénii nem igazán kíváncsiak a munkámra, így nekik nem nagyon adnak leckét. Pepe meg egyre önállóbb.
Történelemből az oral history-t tanulhatják, mert azt kérdezte, hogy milyen esküvővel, lakodalommal kapcsolatos hagyományok vannak a családban. Hát gondolkoztam, de nem jutott eszembe semmi. (Írtam már, hogy talpig feketében voltam az esküvőmön?) Az apjához zavartam, de neki sem jutott eszébe semmi.
Aztán beugrott a baba-lottó. Félig-meddig hagyomány a családban, hogy gyerek születése előtt fogadunk az időpontra és egyéb könnyen ellenőrizhető induló tulajdonságokra. Jelenleg is éppen egy fogadásban vagyunk, és már esélyeket akartam latolgatni, amikor Pepe megkérdezte, mi van a lottóval, ha nem terhes a mennyasszony.
Terhes mennyasszony? A mi családunkban?
Aztán gyorsan végigpörgettem az utolsó néhány családi esküvőt.
Nos, bár úgy láttam, hogy az öcsém felesége nem terhes, de ő az elmúlt évek kivétele. Meg természetes én. Nem voltam terhes. Pepe már hathónapos volt…
De azért úgy hiszem, megvan a családi hagyomány.
Ezek után áttértünk a következő feladatra. Mert hihetetlen morális tartásról adva tanúbizonyságot segítettem Pepének a másik feladat megoldásában is. Hogy mi volt a feladat?
Csoki papírt kellett a töri munkafüzetébe ragasztani.
Természetesen vállalkoztam, hogy megeszem a csokit…
Mert minden áldozatra képes vagyok a gyerekem érdekében.
2012. szeptember 3., hétfő
Első nap az iskolában
Mennyivel könnyebb a harmadik beiskolázni. Illetve, akarom mondani, mennyivel nehezebb. Az elsőt túlaggódtam. A másodikat túlgondoltam. A harmadiknál csak egyetlen dolog izgatott az életükben először egy iskolába járó gyerekeim esetében:
Viselkedjetek úgy, mintha kultúrált, rendezett családi háttérből jönnétek. Nincs basszamegezés, ha elbotlotok a lépcsőn!!!
És hogy milyen volt az első nap? (Mondjuk a „napot” átvitt értelemben kell érteni, mert alig több mint három órát töltöttek az iskolában, évnyitóval együtt.)
Semmi nem történt.
Bővebben?
Jó volt.
Viselkedjetek úgy, mintha kultúrált, rendezett családi háttérből jönnétek. Nincs basszamegezés, ha elbotlotok a lépcsőn!!!
És hogy milyen volt az első nap? (Mondjuk a „napot” átvitt értelemben kell érteni, mert alig több mint három órát töltöttek az iskolában, évnyitóval együtt.)
Semmi nem történt.
Bővebben?
Jó volt.
2012. július 11., szerda
Azon még csak röhögtem, amikor…
Azon még csak röhögtem, amikor az oviban az egyik műsoros délután alatt a rengeteg szülő nem fért el a csoportszobában, ezért valaki nagyon okosan kitalálta, hogy ne lapjával, hanem élével álljunk, ha értitek mire gondolok. Amikor hozzám meg a férjemhez ért a sor, akkor nevettek, hogy nekünk mindegy: állhatunk így is, úgy is: kövérek vagyunk, széltében-hosszában egy méretűek.
Mondjuk nem esett jól, hogy lekövéreztek, de még röhögtem rajta. Inkább a klausztrofóbiám vett elő, és nem a testképem. Mert annyira sokan voltunk, kis helyen.
Mondjuk így belegondolva, tényleg nem vagyok sovány. De azt sem mondanám, hogy őrülten kövér vagyok. Jó nagyon szeretem a csokit, és a szülés után többletsúlyt még nem tudtam ledolgozni (ZK 7 lesz idén. Miért kérdezitek?), de rendszeresen sportolok (futok), legtöbbször elég egészségesen eszem, úgyhogy, igen, van rajtam plusz súly, nyilván le is tudnék fogyni, de sosem lennék nádszálvékony: ilyen az alkatom. Ja, meg szeretek enni.
De ez a poén, mintha elindított volna valamit.
Pár hétre rá a korcsolyapályán éppen csatoljuk fel férjemmel a korcsolyáinkat (sport!), a gyerekek már a pályán róják a köröket, amikor egy teljesen ismeretlen nagymama megszólít minket. És nemcsak megszólít minket, hanem meg is dicsér: nagyon helyes, hogy együtt sportolunk a gyerekeinkkel.
Mit mondjak? Szerintem is helyes. Ebben egyet is értettünk.
Majd a még mindig teljesen ismeretetlen nagymama hozzátette, hogy most már csak az kellene, hogy hétfő reggelig ne együnk semmit. És akkor minden rendben lenne, mondta, miközben ránk mutatott.
Mivel az beszélgetés szombat reggel történt, enyhe pánikot éreztem a két napi nem evés miatt. Aztán a férjemre pillantottam: Jól értem? Arra céloz a néni, hogy kövérek vagyunk?
Igen, arra célzott.
Nos, ez is valamiféle mérföldkő. Amikor először kövérez le minket nyilvános helyen egy vadidegen nagymama.
Aztán? Hogy mi történt aztán?
Azt történt, hogy a gyerekkel kerékpároztam az Őrségben (mondtam, hogy rendszeresen sportolok!), és egy tavat kerestünk. Amit persze nem találtunk.
Megszólítok egy arra sétáló idősebb párt.
Nem, tó nincs a közelben. Két tó van az Őrségben, de a közelebbi is jó 20 kilométerre.
Rendben, akkor csak biciklizni fogunk.
De az ismeretlen férfi nem állta meg az utolsó szót:
„Mondjuk jót tenni a diétájának, ha elbiciklizne addig!”
Mi van???
Persze csak itt "papíron" nagy a szám, ott a helyszínen a meglepetéstől szólni sem tudtam.
Aztán persze rájöttem, hogy csak egy dolgot tehetek.
Vettem egy szemes bikinit (szemmel verés ellen! értitek!) és elmentem strandolni.
Ide, ide és ide.
2012. július 10., kedd
Hétfőn ünnepeltünk!
Ezért már délelőtt pezsgőztünk. Sosem szoktunk. Mert nem szeretem a pezsgőt. A gyerekeket is bevontuk a buliba, és kaphattak igazi pezsgős pohárba egy picit az italból.
Bakka [éppen csak beledugta a nyelvét]: Fúj, ez borzasztó.
Pepe [iszik egy kortyot]: Hát, ittam már jobbat is.
ZK [lehörpinti]: Hű, ez nagyon finom! Megkaphatom a testvéreimét is?
Persze szó sem lehetett róla…
Bakka [éppen csak beledugta a nyelvét]: Fúj, ez borzasztó.
Pepe [iszik egy kortyot]: Hát, ittam már jobbat is.
ZK [lehörpinti]: Hű, ez nagyon finom! Megkaphatom a testvéreimét is?
Persze szó sem lehetett róla…
2012. június 18., hétfő
Szánalmasan elfoglalt vagyok, így megyünk tovább vulgárba…
Szóval elkészült az utolsó iskola/óvoda nap kötelező fényképe. A gyerekek már be vannak idomítva, állnak be szépen a fényképbe. És kiabálják a kötelező csííííííííízt.
De nem.
A jól értesült alsósok, már tudják, hogy nem csízt kell mondani.
Hanem: szilikon ciciiiiit.
Vagy: szexi bikiniiiiiiiiiit.
Vagy: tanga bugyiiiiiiiiiiit.
A gond csak az, hogy a tanga bugyi nem jutott eszükbe, így kanga bugyit kiabáltak.
Aminek legalább van értelme…
2012. június 11., hétfő
Meg tudom magyarázni!
Mondjuk nem sikerült előszörre, mert nem találtam szavakat. De aztán persze kiderült, honnan is idéz a gyerek.
Bakka: Mamika!
Én: Igen?
Bakka: Mit jelent, hogy téged is állva szült az a jó kurva anyád?
Bakka: Mamika!
Én: Igen?
Bakka: Mit jelent, hogy téged is állva szült az a jó kurva anyád?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)