ZK majdnem mindennap felhozza az óvoda-kérdést. Mikor mehet ő is. Kik lesznek a tanító nénik (így mondja). Mikor mehet ő is. Kik lesznek a társai. Mikor lesz ősz. Mikor mehet ő is.
Értitek.
Ma aztán szóba hozta a kisfiút is. Milyen kár, hogy fiú. Mert, ahogy a lányom kifejti, inkább lányokkal szeretne barátkozni.
Én: Persze ZK. Nemcsak fiúk lesznek a csoportban. Sok lány lesz. Biztos lesz sok lány barátod is.
ZK: Hurrá.
Én: De azért jó lesz, ha H. is ott lesz. Jó azért, ha van egy fiú barátod is az oviban.
ZK: Miért, Mamika?
Én: Mert lesz, aki majd megvéd.
Na ez volt a pont, amikor a lányom röhögő görcsöt kapott.
ZK: Hahaha. Megvéd. Hahahahaha.
Én: Igen, ZK, a fiúk meg tudják védeni a lányokat.
ZK tovább röhög.
ZK: De hát, Pepe szokott engem megverni.
És, ha innen nézzük a dolgot, tényleg igaza van a lányomnak.
Nem véletlen, hogy meg tudja védeni saját magát...
2009. február 19., csütörtök
2009. február 18., szerda
Tolltartó
Élénken él az emlékezetemben, amikor első osztályos lettem, az apukám menedzselte az iskolai felszerelésemet.
Minden könyvemet és füzetemet gyönyörűen bekötött. Külön készültek a vinyetták (így hívták?). Amikre a feliratot írógéppel készítette el a papám.
A tolltartómba, minden ceruzát késsel hegyezett ki. A ceruzák végére csinált egy pipec kis bevágást. Oda írta be a nevemet.
Pepe esetében nem törekedtünk ilyen tökéletességre. Papika rádobott valami borítót a könyvekre-füzetekre. A füzetekre ráírtam Pepe nevét. A könyvekre nem. Ezt a tanító néni pótolta.
De tolltartó más megítélés alá esett, így szeptemberben a családi tanács döntése alapján, úgy határoztam, én leszek a fiam tolltartójáért a felelős.
Mert úgy éreztem, annyira fontos a rendes tolltartó. És nyilván sem a fiam, sem a férjem nem képes az elvárt szintet hozni tolltartó ügyben. És elhatároztam, nem leszek az ügyben kicsinyes. Szó nélkül fogom pótolni Pepe felszerelését, mert fontos, hogy legyenek megfelelő ceruzái az iskolai munkához.
A múlt héten adtam fel a dolgot. Nem vagyok hajlandó többet a tolltartóval foglalkozni.
Ugyanis, nem számítottam tolltartó ügyben ilyen nagyságrendű feladatra.
Mondjuk, védekezésképpen elmondom a következőket:
Szeptemberben jó anyuka módjára feltöltöttem a fiam tolltartóját a kért ceruzákkal és eszközökkel.
Senki sem gondolt arra, hogy Pepe a hegyező intézményétől megrészegül.
Szeptember végére az összes ceruzáját elhegyezte.
Az októbert egy teljesen újra töltött ceruza és eszközkészlettel kezdtük. Kicsit később hegyezéstől eltiltottam a fiamat.
Nekem kellett napi szinten hegyezni a kicsorbult ceruzákat.
Ennek megfelelően egy minőségi osztállyal feljebb léptünk ceruzák területén, és beszereztem könnyen hegyezhető grafit és színes ceruzákat. Mert a silánnyal véresre hegyeztem a kezemet.
Azaz, október közepén egy új készlettel töltöttem fel a tolltartót.
A ceruzák közül a grafit fogyott, mint a cukor.
Így először csak a grafit ceruzákba írtam be a gyerekem nevét. Ennek hatására, a ceruzák csökkenésének a tendenciája lelassult.
Karácsonyra azonban így is elnéptelenedett a tolltartó. Se grafit, se színes ceruza.
Így a januárnak egy újabb ceruzakészlettel vágott neki Pepe. Ez alkalommal mindegyikbe beleírtam a nevét.
Február eleje: Félig üres a tolltartó.
Itt adtam fel a harcot. Pepe apukája ugrott be tolltartó-felügyelőnek. Ezentúl őkiabálveszekszik Pepével az eltűnt ceruzák ügyében.
Hová tűnik ennyi rengeteg ceruza???
De tegnap kiderült, hogy hihetetlen, de igaz: Van jó hír is!
Radírokkal nagyon jól állunk.
Tegnap kipakoltam Pepe táskáját, tornazsákját és zsebeit.
Több mint egy tucat radírt találtam a fiamnál. Amiből 2-t tudtam sajátunkként azonosítani.
Úgy tűnik, Pepénél van az iskolában elveszett radírok gyűjtőhelye.
Mi lenne, ha ceruzákért cserébe, adnánk radírt?
Minden könyvemet és füzetemet gyönyörűen bekötött. Külön készültek a vinyetták (így hívták?). Amikre a feliratot írógéppel készítette el a papám.
A tolltartómba, minden ceruzát késsel hegyezett ki. A ceruzák végére csinált egy pipec kis bevágást. Oda írta be a nevemet.
Pepe esetében nem törekedtünk ilyen tökéletességre. Papika rádobott valami borítót a könyvekre-füzetekre. A füzetekre ráírtam Pepe nevét. A könyvekre nem. Ezt a tanító néni pótolta.
De tolltartó más megítélés alá esett, így szeptemberben a családi tanács döntése alapján, úgy határoztam, én leszek a fiam tolltartójáért a felelős.
Mert úgy éreztem, annyira fontos a rendes tolltartó. És nyilván sem a fiam, sem a férjem nem képes az elvárt szintet hozni tolltartó ügyben. És elhatároztam, nem leszek az ügyben kicsinyes. Szó nélkül fogom pótolni Pepe felszerelését, mert fontos, hogy legyenek megfelelő ceruzái az iskolai munkához.
A múlt héten adtam fel a dolgot. Nem vagyok hajlandó többet a tolltartóval foglalkozni.
Ugyanis, nem számítottam tolltartó ügyben ilyen nagyságrendű feladatra.
Mondjuk, védekezésképpen elmondom a következőket:
Szeptemberben jó anyuka módjára feltöltöttem a fiam tolltartóját a kért ceruzákkal és eszközökkel.
Senki sem gondolt arra, hogy Pepe a hegyező intézményétől megrészegül.
Szeptember végére az összes ceruzáját elhegyezte.
Az októbert egy teljesen újra töltött ceruza és eszközkészlettel kezdtük. Kicsit később hegyezéstől eltiltottam a fiamat.
Nekem kellett napi szinten hegyezni a kicsorbult ceruzákat.
Ennek megfelelően egy minőségi osztállyal feljebb léptünk ceruzák területén, és beszereztem könnyen hegyezhető grafit és színes ceruzákat. Mert a silánnyal véresre hegyeztem a kezemet.
Azaz, október közepén egy új készlettel töltöttem fel a tolltartót.
A ceruzák közül a grafit fogyott, mint a cukor.
Így először csak a grafit ceruzákba írtam be a gyerekem nevét. Ennek hatására, a ceruzák csökkenésének a tendenciája lelassult.
Karácsonyra azonban így is elnéptelenedett a tolltartó. Se grafit, se színes ceruza.
Így a januárnak egy újabb ceruzakészlettel vágott neki Pepe. Ez alkalommal mindegyikbe beleírtam a nevét.
Február eleje: Félig üres a tolltartó.
Itt adtam fel a harcot. Pepe apukája ugrott be tolltartó-felügyelőnek. Ezentúl ő
Hová tűnik ennyi rengeteg ceruza???
De tegnap kiderült, hogy hihetetlen, de igaz: Van jó hír is!
Radírokkal nagyon jól állunk.
Tegnap kipakoltam Pepe táskáját, tornazsákját és zsebeit.
Több mint egy tucat radírt találtam a fiamnál. Amiből 2-t tudtam sajátunkként azonosítani.
Úgy tűnik, Pepénél van az iskolában elveszett radírok gyűjtőhelye.
Mi lenne, ha ceruzákért cserébe, adnánk radírt?
2009. február 17., kedd
A fiam szerelmi élete
Napok óta nyaggatott Pepe, hogy adjak tanácsot neki: Megmondja-e Noéminek, hogy szereti, vagy sem. Én azt tanácsoltam neki, hogy egyelőre ne mondja meg. „De miért ne, Mamika?” „Mert nem akarom, hogy az első nő összetörje a szívedet.”
A kicsi fiam, viszont máshogy gondolja a dolgot.
Pepe: Ma megmondtam Noéminak, hogy szeretem.
Én: És ő mit mondott?
Pepe: Elszaladt. De szerintem ő is szeret.
Én: Honnan tudod?
Pepe: Érzem. És mert Noémi azt mondta, hogy kétszer is álmodott velem. És én is álmodtam vele.
Én: Nem mondod. Ez nagyon gejl.
Pepe [meg sem hallva a megjegyzésemet]: Mondjuk Noémi kérte is, hogy most már szálljak ki az álmaiból.
Ez akkor jó, nem?
A kicsi fiam, viszont máshogy gondolja a dolgot.
Pepe: Ma megmondtam Noéminak, hogy szeretem.
Én: És ő mit mondott?
Pepe: Elszaladt. De szerintem ő is szeret.
Én: Honnan tudod?
Pepe: Érzem. És mert Noémi azt mondta, hogy kétszer is álmodott velem. És én is álmodtam vele.
Én: Nem mondod. Ez nagyon gejl.
Pepe [meg sem hallva a megjegyzésemet]: Mondjuk Noémi kérte is, hogy most már szálljak ki az álmaiból.
Ez akkor jó, nem?
2009. február 16., hétfő
Példakép
Ülünk a vacsoránál és fogyasztjuk a fokhagymás spenótunkat. És beszélgetünk. Tiszta családi idill. Főleg, hogy néhány perce még üvöltöztünk ZK-val, hogy azonnal öltözzön fel, mert anyaszült meztelen nem fogjuk kiszolgálni…
Pepe: Van házi feladat judo-ra.
Én [WTF???]: Nem hiszem el. Már oda is leckét kell írni?!
Pepe: És most nem az a feladat, hogy egy dobást gyakoroljunk.
Milyen szerencse. Mert a kedvencem, amikor a lányokat kezdi verni, judo gyakorlás címén.
Papika: Akkor mi a lecke?
Pepe: Az Internet-ről le kell töltenünk a példaképünk képét és három szép magyar mondatot róla.
Na ez csak egy fokkal jobb. Az Internetről? Példakép képét? És szöveget is? És ha a szülők nem érnek rá ezzel foglalkozni?
Pepe: Az én példaképen Christiano Ronaldo lesz.
Én & Papika [kivételes összhangban]: Christiano Ronaldo? Egy ostoba focista? Judo-edzésre példaképnek?
Pepe: Miért? Akkor ki legyen?
Papika: Mondjuk Jigoro Kano.
Én: KICSODA????
Pepe & Papika [röhögve]: Nem tudod ki Jigoro Kano?
Én: Nem. Tudnom kellene?
Pepe: Ő a judo alapítója.
Én: Ja. Mindig elfelejtem. Muszáj sportolónak lennie? Nem lehetne, mondjuk, Albert Einstein? Például?
Pepe & Papika [kellőképpen elszörnyedve]: MAMIKA…
Szóval a kérdésem: Ki legyen a fiam példaképe a szerdai judo-edzésre? Arra gondoltam, holnap délelőtt, míg iskolában van, összeütném a házi feladatát… Úgy tűnik, valami sportolóféleség kellene…
Pepe: Van házi feladat judo-ra.
Én [WTF???]: Nem hiszem el. Már oda is leckét kell írni?!
Pepe: És most nem az a feladat, hogy egy dobást gyakoroljunk.
Milyen szerencse. Mert a kedvencem, amikor a lányokat kezdi verni, judo gyakorlás címén.
Papika: Akkor mi a lecke?
Pepe: Az Internet-ről le kell töltenünk a példaképünk képét és három szép magyar mondatot róla.
Na ez csak egy fokkal jobb. Az Internetről? Példakép képét? És szöveget is? És ha a szülők nem érnek rá ezzel foglalkozni?
Pepe: Az én példaképen Christiano Ronaldo lesz.
Én & Papika [kivételes összhangban]: Christiano Ronaldo? Egy ostoba focista? Judo-edzésre példaképnek?
Pepe: Miért? Akkor ki legyen?
Papika: Mondjuk Jigoro Kano.
Én: KICSODA????
Pepe & Papika [röhögve]: Nem tudod ki Jigoro Kano?
Én: Nem. Tudnom kellene?
Pepe: Ő a judo alapítója.
Én: Ja. Mindig elfelejtem. Muszáj sportolónak lennie? Nem lehetne, mondjuk, Albert Einstein? Például?
Pepe & Papika [kellőképpen elszörnyedve]: MAMIKA…
Szóval a kérdésem: Ki legyen a fiam példaképe a szerdai judo-edzésre? Arra gondoltam, holnap délelőtt, míg iskolában van, összeütném a házi feladatát… Úgy tűnik, valami sportolóféleség kellene…
2009. február 13., péntek
Anya és lánya
Akik már régebb óta olvasnak, emlékezhetnek rá, hogy röhögtünk, amikor Pepe lerajzolt az óvodában.
Szőke hosszú hajú királylánynak.
Főleg azok mulattak jó, akik ismernek személyesen. Mert sok minden vagyok, csak szőke királylány nem.
Vagy mégis?
Mert Bakka is színezett egy rajzot rólam az oviban.
Jó, most nem királylány vagyok, hanem szárnyas tündér.
De a hajam továbbra is szőke és hosszú.
És a lányom?
Saját magát egy gorilla kislányként formázta meg. Sárga ruhában. Nyilván kényszer alatt cselekedett, mert utálja a sárga színt…
Szőke hosszú hajú királylánynak.
Főleg azok mulattak jó, akik ismernek személyesen. Mert sok minden vagyok, csak szőke királylány nem.
Vagy mégis?
Mert Bakka is színezett egy rajzot rólam az oviban.
Jó, most nem királylány vagyok, hanem szárnyas tündér.
De a hajam továbbra is szőke és hosszú.
És a lányom?
Saját magát egy gorilla kislányként formázta meg. Sárga ruhában. Nyilván kényszer alatt cselekedett, mert utálja a sárga színt…2009. február 12., csütörtök
ZK első randevúja
A terv az, hogy ZK szeptemberben óvodába megy. Az egyik ismerősöm szintén tervezi, hogy a fia ovis lesz szeptemberben.
Mindketten Pepe volt csoportját céloztuk meg. Pepe ovis társainak a 95% még óvodás: Óriáscsoportba járnak. Szeptemberben indul az óvó nénik új kiscsoportja.
Gondoltuk, hogy jó lenne, ha két gyerek összebarátkozna, talán könnyebbé tenné az első napokat.
Tegnap megejtettük az első együttjátszást.
Mivel H. és ZK már ismerte egymást, minden jól ment.
Egészen addig míg harcra nem került a sor.
H.-nak egy 5 éves bátyja van.
Hogy szokott harcolni a két fiú?
Fakardokkal, kultúráltan. Mintha vívnának. Mintha óvatosan vívnának egy porcelánboltban.
ZK-val is így indult a dolog.
Vívni kezdtek. „Gyere, ZK, harcoljunk!” - kiáltotta H. Értsd: Vívjunk óvatosan. De nagyon óvatosan. Hogy még véletlenül se essen senkinek baja.
Mire a lányom?
„Harcoljunk? Ha harc, legyen harc!” – süvöltötte. Eldobta a kardját. Kitépte a kisfiú kezéből is a kardot, a háta mögé vágta.
És, ha nem lépek közbe, akkor fel is ökleli az ártatlan kislányom a nála csupán fél fejjel magasabb H.-t.
Mert a harc az ő szótárában nem azt jelenti, hogy udvariasan kóstolgatjuk egymást, hanem, hogy életre-halálra küzdünk…
Jól kezdődik…
Mindketten Pepe volt csoportját céloztuk meg. Pepe ovis társainak a 95% még óvodás: Óriáscsoportba járnak. Szeptemberben indul az óvó nénik új kiscsoportja.
Gondoltuk, hogy jó lenne, ha két gyerek összebarátkozna, talán könnyebbé tenné az első napokat.
Tegnap megejtettük az első együttjátszást.
Mivel H. és ZK már ismerte egymást, minden jól ment.
Egészen addig míg harcra nem került a sor.
H.-nak egy 5 éves bátyja van.
Hogy szokott harcolni a két fiú?
Fakardokkal, kultúráltan. Mintha vívnának. Mintha óvatosan vívnának egy porcelánboltban.
ZK-val is így indult a dolog.
Vívni kezdtek. „Gyere, ZK, harcoljunk!” - kiáltotta H. Értsd: Vívjunk óvatosan. De nagyon óvatosan. Hogy még véletlenül se essen senkinek baja.
Mire a lányom?
„Harcoljunk? Ha harc, legyen harc!” – süvöltötte. Eldobta a kardját. Kitépte a kisfiú kezéből is a kardot, a háta mögé vágta.
És, ha nem lépek közbe, akkor fel is ökleli az ártatlan kislányom a nála csupán fél fejjel magasabb H.-t.
Mert a harc az ő szótárában nem azt jelenti, hogy udvariasan kóstolgatjuk egymást, hanem, hogy életre-halálra küzdünk…
Jól kezdődik…
2009. február 11., szerda
Szar, hogy a lányom ügyvédje kell lennem…
Ha én viszem a gyerekeket reggel, már fél 7-kor útra készen állunk, annyira izgulok, hogy ne késsünk el. Elég lenne fél 8-kor indulnunk, de persze olyankor már rég az autóban ülünk…
Mit csinálnak a gyerekek fél 7 és negyed 8 között?
Játszanak.
Bunkert épít a két nagy, Bakka konyhája mögött. Pepe és Bakka oda húzódnak be. Sötétben sólámpával. Halkan beszélgetnek.
Persze nem ez a jó a játékban, hanem az, hogy a kicsit kizárhatják. Elzavarhatják.
ZK jön hozzám. „Beszélj velük, Mamika, hogy engedjenek be.”
Beszélek velük. Újra beszélek velük. Majd fenyegetőzöm, ha nem engedik be a kicsit, akkor… már nem is tudom mi lesz.
Bakka, a rendes, megszánja a húgát, kinyitja a sünit és ZK bemehet a kuckóba.
Fél perc sem telik el, ZK már ordibál: „Nem tartok be semmi szabályt. Nem játszom így. Nézzétek, nagyfiúk*, nézzétek, felkapcsolom a villanyt! Lekapcsolom a sólámpát! Neeeeeeeeeeeem!!!”
És már És már áll is bál: ZK tönkreteszi a kuckót, hecceli és bosszantja a testvéreit. Bakka fenyegeti a húgát. Erre ZK: „Taslit kapok, jól hallom???”
Természetesen, minden az én hibám, hiszen énkértem szépen parancsoltam rá a Nagyokra, vegyék be a Kicsit a játékba…
Mit mondjak?
Nem irigylem, ZK, jövendő válóperes ügyvédjét…
* Nem igazán izgatja ZK-t a tény, hogy Bakka lány. A nagyobb testvéreit, nagyfiúknak hívja…
Mit csinálnak a gyerekek fél 7 és negyed 8 között?
Játszanak.
Bunkert épít a két nagy, Bakka konyhája mögött. Pepe és Bakka oda húzódnak be. Sötétben sólámpával. Halkan beszélgetnek.
Persze nem ez a jó a játékban, hanem az, hogy a kicsit kizárhatják. Elzavarhatják.
ZK jön hozzám. „Beszélj velük, Mamika, hogy engedjenek be.”
Beszélek velük. Újra beszélek velük. Majd fenyegetőzöm, ha nem engedik be a kicsit, akkor… már nem is tudom mi lesz.
Bakka, a rendes, megszánja a húgát, kinyitja a sünit és ZK bemehet a kuckóba.
Fél perc sem telik el, ZK már ordibál: „Nem tartok be semmi szabályt. Nem játszom így. Nézzétek, nagyfiúk*, nézzétek, felkapcsolom a villanyt! Lekapcsolom a sólámpát! Neeeeeeeeeeeem!!!”
És már És már áll is bál: ZK tönkreteszi a kuckót, hecceli és bosszantja a testvéreit. Bakka fenyegeti a húgát. Erre ZK: „Taslit kapok, jól hallom???”
Természetesen, minden az én hibám, hiszen én
Mit mondjak?
Nem irigylem, ZK, jövendő válóperes ügyvédjét…
* Nem igazán izgatja ZK-t a tény, hogy Bakka lány. A nagyobb testvéreit, nagyfiúknak hívja…
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
