Vonzódóm a csöndhöz.
Sajnos a csönd nem vonzódik hozzám.
Mert hangos az életem.
Hangosan beszélek. Hangosak kiabálok. Hangosak a gyerekeim.
Hangos az autóm. A hűtőszekrényem. Az elszívóm. A mosógépem.
De eddig nem tudatosult bennem, hogy a kazánom is hangos. (Nem kazán, mondta az öcsém kissé leereszkedően, de az egyszerűség kedvéért hívjuk kazánnak.)
És ez a kazánnak nevezett tárgy tegnap este egy gyenge pillanatomban kapott el, mert, mit szépítsek a dolgon, bepánikoltam: Én nem fogok tudni egy ilyen hangos kazánnal együtt élni.
Felhívtam a szakértő testvéremet, hogy megállapítsa, telefonon keresztül, hogy a hangosság normál működési zaj, vagy valami rendkívüli.
Nem nagyon tudtunk beszélni, mert elkövettem azt a hibát, hogy megkértem a gyerekeket, maradjanak egy pillanatra csöndbe. Aminek következtében egész este üvöltöztek. Majd kicsit később találtak egy pénzdarabot az egyik fűtés-légcsőben.
Öcsém: Pénzdarabot? Hogy került az oda?
Én: Nyilván a gyerekek dobták be.
Öcsém: Nem mondtad nekik, hogy nem szabad oda semmit bedobni?
Míg kitaláljátok, mit válaszolhattam, megyek, keresek egy villát és döfködöm egy kicsit vele a dobhártyámat…
2010. október 6., szerda
2010. október 5., kedd
Mi is legyen a mai cím?
Talán, hogy LUCIA ITT VAGY MÉG???
Mert matekról lesz szó.
Pár hete Valival ebédelek, és érdeklődik, hogyan megy a 303 magyar regény projektem. És miután beszámoltam neki a tapasztalataimról, kérdezi, hogy mi lesz a következő nagy projekt.
És mondom már, hogy kitaláltam. A gimnáziumi zöld matekpéldatárat akarom végigcsinálni.
Rendesen megválogatom a barátnőimet, így csak mérsékelten csodálkoztam, hogy Valinak nagyon tetszik az ötlet, és nagyon örült, hogy a szülei nyomásának nem engedett, amikor a példatárát ki akarták dobni. Mert akkor ő is beszáll ebbe a projektbe. És jaj, de jó, hogy neki megmaradt a példatára.
DE MINEK NEKEM GIMNÁZIUMI PÉLDATÁR, AMIKOR ITT VAN A HARMADIK OSZTÁLYOS GYEREKEM. ÉS AZ Ő MATEK FELADATAI.
De akkor kezdem az elején.
Tavaly nagy bánata volt Pepének, hogy nem választották ki matekversenyre. Mert ő nagyon szeretett volna menni. Most nem térek ki arra, mi a véleményem az iskolai tehetséggondozásról, mert az egy teljesen másik bejegyzés lenne, legyen elég, hogy aktívan vigasztaltam a fiamat, ne bánja, hogy nem kell délutánként holmi kétes matekversenyekre járnia, szaladgáljon inkább az udvaron helyette.
Idéz aztán jött a hír, hogy Pepe bekerült a Bólyai-versenyre készülők csapatába. Persze rögtön feledtem a tavalyi elveimet, hogy ellenzem a matekversenyeket, helyette büszkén dicsekedtem fűnek-fának, hogy a fiam indul a Bólyai versenyen. (Most adjatok egy pillanatot, hogy utánanézzek, hogy is kell írni ezt a dolgot.)
Szóval dicsekszem, fűnek-fának, és akkor a gyógytornászom mondja, hogy az ő iskolájukban az ő fia is bekerült a csapatba. ÉS HOGY ŐK MÁR LE IS TÖLTÖTTÉK AZ INTERNETRŐL A TAVALYI VERSENY FELADATAIT, HOGY GYAKOROLJANAK.
Itt aztán elkapott a harctéri láz.
Először is kikérdeztem Pepét, hogy megy a felkészülés. Pepe elmesélte, hogy a tanító néni rettenetesen veszekedett velük, mert Balu hiába tudta a jó választ, nem győzte meg a csapattársait. Helyett a sok lúd disznót győz elv alapján (vagy ide most nem ez kell?), Balut sikerült meggyőzni a három másik csapattársnak, hogy a rossz választ karikázzák be.
Én: És te mit csináltál, Pepe?
Pepe: Semmit. Mert már a feladatot sem értettem.
És akkor már tudtam, látnom kell ezeket a feladatokat.
Le is töltöttem az internetről. Ahogy látom őket, nem azért nehezek a feladatok, mert nehezek, hanem mert a gyerekeknek rá kell jönniük olyan dolgokra, amiket még nem tanultak. Tehát, hogyan lehet egyenleteket megoldani, egyenletek nélkül. Vagy területet számolni, anélkül, hogy tudnák a képleteket.
És akkor most itt tisztelettel adózunk az alsós felkészítő tanító néniknek. Én kb. 3 percet bírtam a fiammal és a feladatokkal. Aztán a férjem matekozott vele tovább. Aztán ő sem bírta sokáig. Aztán megbántam, hogy Pepének beszéltem olyan dolgokról, hogy teszt-itemek érvényessége és megbízhatósága. Mert a gyerek csak azt a következtést jegyezte meg, hogy vannak rossz kérdések. ÉS HA VALAMIT NEM TUD MEGOLDANI, AZ NEM AZÉRT VAN, MERT Ő HÜLYE, HANEM MERT ROSSZ A FELADAT.
A hétvégét aztán azzal töltöttük, hogy vitatkozunk azon, hogy a következő feladat megoldható-e vagy sem. Szerintem nem, internet. És szerintem, nekem van igazam. (Lucia, itt vagy még?)
„Rózsa kinyitott egy sérülésmentes könyvet, és összeadta a látott két oldalszámot. Az összeg 87 lett. Melyik oldalszám szerepelhetett a kinyitott helyen. (A) 40; (B) 41; (C) 42; (D) 43; (E) 44”
És amikor véletlenül nem vitatkoztunk, akkor magyaráztunk Pepének gyöngyökről, almákról, sajtokról. És mindenféle olyan tárgyakról, amik a Bolyai matematika csapatverseny feladataiban szerepelt. És néha alma helyett bagukánt mondtunk, hátha akkor könnyebb felfogja a dolgot. És kijelenthetem, internet, hogy a helyzet reménytelen. És teljesen jó érzékkel mondtam azt tavaly a gyereknek, hogy a matekverseny hülyeség. Inkább futkosson az udvaron. Az egész család jobban járna.
És a történetnek itt csak részben van vége, mert ma reggel aztán mondja a gyerek, hogy elfelejtette megcsinálni a matek leckéjét. És siettünk, így segítettem neki beírni a jó megoldásokat. És akkor elérkeztünk az utolsó feladathoz. Bűvös négyzet. Öt darab.
Én: Hű, Pepe ezeket a feladatok, már kiskoromban sem tudtam, megcsinálni. Mindig Kati csinálta meg nekem. Szaladj Papikához, csinálja meg gyorsan neked.
És akkor nagy dirrel-dúrral fogja Papika a ceruzát és a könyvet. És csinálja a feladatot. Pepe kicsit aggódik, mert az apja szó szerint vette, amit kértünk tőle.
Pepe: Papika, ebből nagy bajom lesz! A tanító néni tuti ki fogja szúrni, hogy beleírtál a könyvembe. Tuti észre fogják venni, hogy ez nem az én írásom.
De aztán Papika lelkesedése elég gyorsan lelohadt. Mert az öt bűvös négyzetből csak egyet tudott megcsinálni. És már ordibál is: EZEK A FELADATOK ROSSZAK. NEM LEHET MEGCSINÁLNI. MI AZ INSTRUKCIÓ? HOGY KELL EZT ÉRTENI? MIT KELL ITT CSINÁLNI.
Úgyhogy, azt hiszem, internet, módosítom kell a tervemet, hiába ígérte meg a férjem, besegít majd a nehezebb gimnáziumi feladatoknál. Inkább azt kell megfogadnom, hogy Pepe matekháziját mindig megcsinálom. Vagy legalábbis megpróbálom. Legalábbis addig, míg alsóba jár.
Mert matekról lesz szó.
Pár hete Valival ebédelek, és érdeklődik, hogyan megy a 303 magyar regény projektem. És miután beszámoltam neki a tapasztalataimról, kérdezi, hogy mi lesz a következő nagy projekt.
És mondom már, hogy kitaláltam. A gimnáziumi zöld matekpéldatárat akarom végigcsinálni.
Rendesen megválogatom a barátnőimet, így csak mérsékelten csodálkoztam, hogy Valinak nagyon tetszik az ötlet, és nagyon örült, hogy a szülei nyomásának nem engedett, amikor a példatárát ki akarták dobni. Mert akkor ő is beszáll ebbe a projektbe. És jaj, de jó, hogy neki megmaradt a példatára.
DE MINEK NEKEM GIMNÁZIUMI PÉLDATÁR, AMIKOR ITT VAN A HARMADIK OSZTÁLYOS GYEREKEM. ÉS AZ Ő MATEK FELADATAI.
De akkor kezdem az elején.
Tavaly nagy bánata volt Pepének, hogy nem választották ki matekversenyre. Mert ő nagyon szeretett volna menni. Most nem térek ki arra, mi a véleményem az iskolai tehetséggondozásról, mert az egy teljesen másik bejegyzés lenne, legyen elég, hogy aktívan vigasztaltam a fiamat, ne bánja, hogy nem kell délutánként holmi kétes matekversenyekre járnia, szaladgáljon inkább az udvaron helyette.
Idéz aztán jött a hír, hogy Pepe bekerült a Bólyai-versenyre készülők csapatába. Persze rögtön feledtem a tavalyi elveimet, hogy ellenzem a matekversenyeket, helyette büszkén dicsekedtem fűnek-fának, hogy a fiam indul a Bólyai versenyen. (Most adjatok egy pillanatot, hogy utánanézzek, hogy is kell írni ezt a dolgot.)
Szóval dicsekszem, fűnek-fának, és akkor a gyógytornászom mondja, hogy az ő iskolájukban az ő fia is bekerült a csapatba. ÉS HOGY ŐK MÁR LE IS TÖLTÖTTÉK AZ INTERNETRŐL A TAVALYI VERSENY FELADATAIT, HOGY GYAKOROLJANAK.
Itt aztán elkapott a harctéri láz.
Először is kikérdeztem Pepét, hogy megy a felkészülés. Pepe elmesélte, hogy a tanító néni rettenetesen veszekedett velük, mert Balu hiába tudta a jó választ, nem győzte meg a csapattársait. Helyett a sok lúd disznót győz elv alapján (vagy ide most nem ez kell?), Balut sikerült meggyőzni a három másik csapattársnak, hogy a rossz választ karikázzák be.
Én: És te mit csináltál, Pepe?
Pepe: Semmit. Mert már a feladatot sem értettem.
És akkor már tudtam, látnom kell ezeket a feladatokat.
Le is töltöttem az internetről. Ahogy látom őket, nem azért nehezek a feladatok, mert nehezek, hanem mert a gyerekeknek rá kell jönniük olyan dolgokra, amiket még nem tanultak. Tehát, hogyan lehet egyenleteket megoldani, egyenletek nélkül. Vagy területet számolni, anélkül, hogy tudnák a képleteket.
És akkor most itt tisztelettel adózunk az alsós felkészítő tanító néniknek. Én kb. 3 percet bírtam a fiammal és a feladatokkal. Aztán a férjem matekozott vele tovább. Aztán ő sem bírta sokáig. Aztán megbántam, hogy Pepének beszéltem olyan dolgokról, hogy teszt-itemek érvényessége és megbízhatósága. Mert a gyerek csak azt a következtést jegyezte meg, hogy vannak rossz kérdések. ÉS HA VALAMIT NEM TUD MEGOLDANI, AZ NEM AZÉRT VAN, MERT Ő HÜLYE, HANEM MERT ROSSZ A FELADAT.
A hétvégét aztán azzal töltöttük, hogy vitatkozunk azon, hogy a következő feladat megoldható-e vagy sem. Szerintem nem, internet. És szerintem, nekem van igazam. (Lucia, itt vagy még?)
„Rózsa kinyitott egy sérülésmentes könyvet, és összeadta a látott két oldalszámot. Az összeg 87 lett. Melyik oldalszám szerepelhetett a kinyitott helyen. (A) 40; (B) 41; (C) 42; (D) 43; (E) 44”
És amikor véletlenül nem vitatkoztunk, akkor magyaráztunk Pepének gyöngyökről, almákról, sajtokról. És mindenféle olyan tárgyakról, amik a Bolyai matematika csapatverseny feladataiban szerepelt. És néha alma helyett bagukánt mondtunk, hátha akkor könnyebb felfogja a dolgot. És kijelenthetem, internet, hogy a helyzet reménytelen. És teljesen jó érzékkel mondtam azt tavaly a gyereknek, hogy a matekverseny hülyeség. Inkább futkosson az udvaron. Az egész család jobban járna.
És a történetnek itt csak részben van vége, mert ma reggel aztán mondja a gyerek, hogy elfelejtette megcsinálni a matek leckéjét. És siettünk, így segítettem neki beírni a jó megoldásokat. És akkor elérkeztünk az utolsó feladathoz. Bűvös négyzet. Öt darab.
Én: Hű, Pepe ezeket a feladatok, már kiskoromban sem tudtam, megcsinálni. Mindig Kati csinálta meg nekem. Szaladj Papikához, csinálja meg gyorsan neked.
És akkor nagy dirrel-dúrral fogja Papika a ceruzát és a könyvet. És csinálja a feladatot. Pepe kicsit aggódik, mert az apja szó szerint vette, amit kértünk tőle.
Pepe: Papika, ebből nagy bajom lesz! A tanító néni tuti ki fogja szúrni, hogy beleírtál a könyvembe. Tuti észre fogják venni, hogy ez nem az én írásom.
De aztán Papika lelkesedése elég gyorsan lelohadt. Mert az öt bűvös négyzetből csak egyet tudott megcsinálni. És már ordibál is: EZEK A FELADATOK ROSSZAK. NEM LEHET MEGCSINÁLNI. MI AZ INSTRUKCIÓ? HOGY KELL EZT ÉRTENI? MIT KELL ITT CSINÁLNI.
Úgyhogy, azt hiszem, internet, módosítom kell a tervemet, hiába ígérte meg a férjem, besegít majd a nehezebb gimnáziumi feladatoknál. Inkább azt kell megfogadnom, hogy Pepe matekháziját mindig megcsinálom. Vagy legalábbis megpróbálom. Legalábbis addig, míg alsóba jár.
2010. október 4., hétfő
Megfejtettem Bakka titkát!
Köztudomású, hogy Bakka sok mindenben jó, sőt kiváló, de az egyik első dolog, ami az embernek eszébe juthat róla, hogy milyen jóízűen és milyen sokat tud enni.
Ez számomra meglepő, mert én még emlékszem, hogy csecsemőnek kifejezetten rossz evő volt, és meg van az a kép, amikor először kap szilárd táplálékot. Hát mit mondjak, nem ömlött szét a gyönyör a lányom arcán.
Mások számára meg az meglepő, hogyan fér ennyi étel egy kislányba.
Hát így:
Bakka: Mamika, mamika, ZK megint bántott.
Én: Mit csinált most már megint?
Bakka: Rálépett az egyik nyelőcsövemre!
MERT BAKKÁNAK KÉT CSÖVÖN MEGY LE AZ ÉTEL!
Ez számomra meglepő, mert én még emlékszem, hogy csecsemőnek kifejezetten rossz evő volt, és meg van az a kép, amikor először kap szilárd táplálékot. Hát mit mondjak, nem ömlött szét a gyönyör a lányom arcán.
Mások számára meg az meglepő, hogyan fér ennyi étel egy kislányba.
Hát így:
Bakka: Mamika, mamika, ZK megint bántott.
Én: Mit csinált most már megint?
Bakka: Rálépett az egyik nyelőcsövemre!
MERT BAKKÁNAK KÉT CSÖVÖN MEGY LE AZ ÉTEL!
2010. szeptember 30., csütörtök
Van egy bejegyzés, amivel már legalább két hete szenvedek, de nem tudom elengedni.
MERT MÉG A TANÉV ELEJE VAN!
Megírjuk együtt?
Az alapötlet az, hogy összegyűjtöm azokat a dolgokat, amik a tanév elején még simán mennek, aztán ahogy közeledik a május sorban elmaradnak. Mire gondolok?
Hogy tiszta ruhában indulnak a gyerekek iskolába/óvodába.
Hogy az oviból hazahozom a lányok benti ruháit, ahogy észreveszem, hogy koszosak. ÉS VISZEK BE HELYETTE MÁSIKAT.
Hogy hetente mosom Pepe dzsúdó-, torna-, és úszófelszerelését. Igen, a fürdőgatyát is.
Hogy számon tartom, gyerekenként (!), a napi zöldség- és gyümölcs-fogyasztást. Nemcsak random tömök egy-egy darabnyit a találomra kiválasztott gyerekem szájába. És a lekvár még nem számít gyümölcsnek!
Hogy még BIZTOS vagyok benne, idén BIZTOS elkezdjük ZK-val a külön gyógytornát.
Hogy még bírok 30 oldalas fejezetet olvasni a Gergő könyvből esténként.
Hogy még komolyan gondolom, szükségünk van egy pianínóra.
Hogy még majdnem minden nap megcsinálom a gerinctornámat.
Hogy vasárnap este rendszeresen mossuk a gyerekek haját és vágjuk a körmeiket.
Hogy ahányszor hazajön Pepe táskáját ellenőrzöm a holmiját. És nem vagyok ideges még, ha mindent bent hagy/elszór.
Hogy bár tudom, idén is túlvállaltam magam, még úgy gondolom meg tudok mindent csinálni.
Eddig jutottam, de ebben eddig nincs sok vicces.
Úgyhogy, ha szépen megkérem, folytatjátok a sort?
Megírjuk együtt?
Az alapötlet az, hogy összegyűjtöm azokat a dolgokat, amik a tanév elején még simán mennek, aztán ahogy közeledik a május sorban elmaradnak. Mire gondolok?
Hogy tiszta ruhában indulnak a gyerekek iskolába/óvodába.
Hogy az oviból hazahozom a lányok benti ruháit, ahogy észreveszem, hogy koszosak. ÉS VISZEK BE HELYETTE MÁSIKAT.
Hogy hetente mosom Pepe dzsúdó-, torna-, és úszófelszerelését. Igen, a fürdőgatyát is.
Hogy számon tartom, gyerekenként (!), a napi zöldség- és gyümölcs-fogyasztást. Nemcsak random tömök egy-egy darabnyit a találomra kiválasztott gyerekem szájába. És a lekvár még nem számít gyümölcsnek!
Hogy még BIZTOS vagyok benne, idén BIZTOS elkezdjük ZK-val a külön gyógytornát.
Hogy még bírok 30 oldalas fejezetet olvasni a Gergő könyvből esténként.
Hogy még komolyan gondolom, szükségünk van egy pianínóra.
Hogy még majdnem minden nap megcsinálom a gerinctornámat.
Hogy vasárnap este rendszeresen mossuk a gyerekek haját és vágjuk a körmeiket.
Hogy ahányszor hazajön Pepe táskáját ellenőrzöm a holmiját. És nem vagyok ideges még, ha mindent bent hagy/elszór.
Hogy bár tudom, idén is túlvállaltam magam, még úgy gondolom meg tudok mindent csinálni.
Eddig jutottam, de ebben eddig nincs sok vicces.
Úgyhogy, ha szépen megkérem, folytatjátok a sort?
2010. szeptember 29., szerda
Hány gyereke is van a férjemnek?
Remélem három. De most nem A.-ról lesz szó…
Bár közszereplőkről is szó lesz a mai történetben, a neveket elhallgatom/megváltoztatom, hogy az ártatlanokat védjem.
Szóval jövünk ki az oviból, amikor összefutunk Zsófival és a nagymamájával. Zsófi ZK legjobb barátnője, így nagy az öröm. Szó szót követett és felajánlottam, hogy hazavisszük őket.
Zsófi nagymamája ezt nagyon hálásan fogadta, bár mint mondta, ez nem nagy ügy nekünk, mert úgyis csak két háznyira lakunk tőlük.
Már eddig is gyanús volt, hogy Zsófi nagymamája összekevert valakivel, de most már biztos voltam benne. Mert nem két házra lakunk Zsófiéktól, hanem két dombnyira.
Hogy érthető legyen a történet vége is, ígérem lesz vége is, bár nem tudom, mennyire vicces, tegnap A.-n lepróbáltam, és ő nagyon röhögött.
Szóval, hogy érthető legyen: Három celeb család járatja a gyerekét az óvodába. És igen, most nem fogok neveket mondani. Az egyik család nem is olyan igazi celeb, ha mondanám a nevét szerintem csak rémlene nektek. A másik család mamája és papája is nagyon híres, csodálkoztam is, hogy a mi ovinkba jön a gyerekük és nem valamilyen puccos magánhelyre. A harmadik családból több gyerek is jár(t) az oviba. Pepe csoporttársa volt az egyik nagyon helyes kisfiúk, és most a kislányuk ZK egyik legjobb barátnője. Nagyon közvetlenek és kedvesek, az apukát szerintem mindenki ismeri. Mondjuk a tévéből. És akkor itt be is kapcsolódunk a beszélgetésbe:
Nagymama: Láttam Pétert tegnap a tévében.
Én [én éles eszemmel kikövetkeztettem, hogy a harmadik papáról van szó]: Tényleg?
Nagymama: Igen, az a sok gyerek!
Én: Igen, Péternek nagyon sok gyereke van. Nem is tudom pontosan hány: öt, hat lehet, talán.
Aztán megérkeztünk, kiraktuk az autóból Zsófit és a nagymamáját és mentünk a dolgunkra. (Virághagymát venni és Bakkát oltatni.)
És nem is gondoltam a fenti kis beszélgetésre, egészen másnap reggelig, amikor Zsófi mamája telefonált. Nagyon kedvesen megköszönte a fuvart.
Én: Azt hiszem, Zsófi nagymamája összekevert valakivel.
Zsófi mamája: Igen, azt hitte, hogy te vagy Péter felesége.
Én: Péter felesége? De hiszen ő egy csinos, szőke hajú nő? Nahát büszke vagyok magamra!
Zsófia mamája: Igen, az anyósomnak csak az tűnt fel, hogy olyan sok gyerekülés van az autódban.
ÉS AZ NEM, HOGY FOGALMAM SINCS, HÁNY GYEREKE VAN A FÉRJEMNEK???
És nem, ezt nem kérdeztem meg Zsófi anyukától. Csak magunkat szórakoztatom a kérdéssel…
Bár közszereplőkről is szó lesz a mai történetben, a neveket elhallgatom/megváltoztatom, hogy az ártatlanokat védjem.
Szóval jövünk ki az oviból, amikor összefutunk Zsófival és a nagymamájával. Zsófi ZK legjobb barátnője, így nagy az öröm. Szó szót követett és felajánlottam, hogy hazavisszük őket.
Zsófi nagymamája ezt nagyon hálásan fogadta, bár mint mondta, ez nem nagy ügy nekünk, mert úgyis csak két háznyira lakunk tőlük.
Már eddig is gyanús volt, hogy Zsófi nagymamája összekevert valakivel, de most már biztos voltam benne. Mert nem két házra lakunk Zsófiéktól, hanem két dombnyira.
Hogy érthető legyen a történet vége is, ígérem lesz vége is, bár nem tudom, mennyire vicces, tegnap A.-n lepróbáltam, és ő nagyon röhögött.
Szóval, hogy érthető legyen: Három celeb család járatja a gyerekét az óvodába. És igen, most nem fogok neveket mondani. Az egyik család nem is olyan igazi celeb, ha mondanám a nevét szerintem csak rémlene nektek. A másik család mamája és papája is nagyon híres, csodálkoztam is, hogy a mi ovinkba jön a gyerekük és nem valamilyen puccos magánhelyre. A harmadik családból több gyerek is jár(t) az oviba. Pepe csoporttársa volt az egyik nagyon helyes kisfiúk, és most a kislányuk ZK egyik legjobb barátnője. Nagyon közvetlenek és kedvesek, az apukát szerintem mindenki ismeri. Mondjuk a tévéből. És akkor itt be is kapcsolódunk a beszélgetésbe:
Nagymama: Láttam Pétert tegnap a tévében.
Én [én éles eszemmel kikövetkeztettem, hogy a harmadik papáról van szó]: Tényleg?
Nagymama: Igen, az a sok gyerek!
Én: Igen, Péternek nagyon sok gyereke van. Nem is tudom pontosan hány: öt, hat lehet, talán.
Aztán megérkeztünk, kiraktuk az autóból Zsófit és a nagymamáját és mentünk a dolgunkra. (Virághagymát venni és Bakkát oltatni.)
És nem is gondoltam a fenti kis beszélgetésre, egészen másnap reggelig, amikor Zsófi mamája telefonált. Nagyon kedvesen megköszönte a fuvart.
Én: Azt hiszem, Zsófi nagymamája összekevert valakivel.
Zsófi mamája: Igen, azt hitte, hogy te vagy Péter felesége.
Én: Péter felesége? De hiszen ő egy csinos, szőke hajú nő? Nahát büszke vagyok magamra!
Zsófia mamája: Igen, az anyósomnak csak az tűnt fel, hogy olyan sok gyerekülés van az autódban.
ÉS AZ NEM, HOGY FOGALMAM SINCS, HÁNY GYEREKE VAN A FÉRJEMNEK???
És nem, ezt nem kérdeztem meg Zsófi anyukától. Csak magunkat szórakoztatom a kérdéssel…
2010. szeptember 28., kedd
Diszkrepancia
Kérdezem a zongoratanárnőt, hogy megy Pepének a zongorázás. Megyeget, jött a tanárnő nem túl lelkes válasza.
Pár órával később Pepe mondja nekem, hogy szerda a kedvenc napja.
Én: Mert kettesben lehetsz velem?
Pepe: Azért is. De igazából azért mert akkor zongoraórára mehetek.
Pár órával később Pepe mondja nekem, hogy szerda a kedvenc napja.
Én: Mert kettesben lehetsz velem?
Pepe: Azért is. De igazából azért mert akkor zongoraórára mehetek.
2010. szeptember 27., hétfő
Mit szeretnétek, gyerekek?
Hétvégén arról beszélgettem a gyerekekkel, hogy ki mit szeretne. És mondtak mindenféle borzalmat.
Olyan barbi-baba, aminek a ruhája megváltozik a vízzel ráfújnak. (???)
És nem-tudom-hány váltós bicikli. (Télre?)
Aztán Bakka előállt a vágyával.
„Mamika, én a fenekemre szeretném tetováltatni a nevemet. És átlátszó harisnyát hordanék, és akkor mindenki tudná, hogy hívnak.”
Miután befejeztem a röhögést, megkérdeztem a lányomtól, honnan az ötlet.
És ő elmondta, hogy ez nem az ő ötlete, hanem… De ezen a ponton az agyam ideiglenesen felmondta a szolgálatot, így a rövid távú memóriámból nem került át az információ a hosszú távúba.
DE AZT HISZEM, VANNAK DOLGOK, AMIKET JOBB NEM TUDNI…
Olyan barbi-baba, aminek a ruhája megváltozik a vízzel ráfújnak. (???)
És nem-tudom-hány váltós bicikli. (Télre?)
Aztán Bakka előállt a vágyával.
„Mamika, én a fenekemre szeretném tetováltatni a nevemet. És átlátszó harisnyát hordanék, és akkor mindenki tudná, hogy hívnak.”
Miután befejeztem a röhögést, megkérdeztem a lányomtól, honnan az ötlet.
És ő elmondta, hogy ez nem az ő ötlete, hanem… De ezen a ponton az agyam ideiglenesen felmondta a szolgálatot, így a rövid távú memóriámból nem került át az információ a hosszú távúba.
DE AZT HISZEM, VANNAK DOLGOK, AMIKET JOBB NEM TUDNI…
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
