2009. március 20., péntek
Lázgörcs
Lázgörcs után két órával. Gyorsan visszatért belé az élet (és a lélek). A kép szerda este készült a kórházban, hogy a külföldön tartozkodó apukának bizonyítsam, megvan a gyereke. Most (péntek du) már itthon vagyunk. Írok majd, ha tudok már vicceskedni...
2009. március 18., szerda
Nyílt óra
Pepe iskolájában nyílt órákat tartottak az alsó tagozaton. A szerencsés csillagállásnak köszönhetően el tudtam menni, megtekinteni, mit is csinál a gyerekem az iskolában. Három órát néztem meg: Ének, matek és magyar. A teljesség igénye nélkül a lista:
1. Becsöngetnek. Rohan ki a táskájához a könyveiért. Eddig a barátaival tárgyalt valami nagyon fontos ügyet. Nem volt ideje a füzetekkel törődni…
2. Énekórán jelentkezik előéneklésre. Minden szülő röhög a fahangján. Nem igazán zavarja.
3. A tanító néni kérésére megpróbálja bekötni a cipőjét.
4. Kipakolja a ceruzáit a tolltartóból. Bepakolja őket a műanyag ritmushangszerbe.
5. A szétgurult ceruzákat felszedi.
6. Távcsőként használja a ritmushangszert. Kevés hiányzik ahhoz, hogy a csőben lévő ceruzáival ne verje ki a saját szemét.
7. A szétgurult ceruzákat felszedi.
8. „Elment az eszed, Csabi?”, hangos felkiáltással szúrja le barátját, aki nem a megfelelő nőt választotta a páros munkához.
9. Játszik a ceruzáival. A szétgurultakat összeszedi.
10. A tanító néni kérésére megpróbálja bekötni a cipőjét.
11. Olvasás feladat: Egy mese részeit kell sorba rakni. A fiam tippeléssel próbálja megoldani a feladatot, mert olvasni még nem tud. Nem sikerül.
12. Kikéri magát WC-re. Az óra közben. Mielőtt kimenne, ölelget, csókolgat. Az ajtónál ülök, hallom, hogy jön vissza, de nem jön be a terembe. Hallom a csörömpölést. Össze kell szednie a zsebéből kihulló köveket.
13. Játszik a ceruzáival. A szétgurultakat összeszedi.
14. A tanító néni kérésére megpróbálja bekötni a cipőjét.
15. Jelentkezik. Állandóan jelentkezik. Ha felszólítják, gyorsan próbál valami válaszfélét kigondolni.
16. „Belecsimpaszkodott” szóval kell példamondatot mondani. Valami nagyon bonyolult hegymászótörténettel áll elő a fiam. Mindenki izgatottan várja a SZÓT. A hosszú mese végén, aztán a hegymászó belecsimpaszkodott egy kiálló sziklába és sikerült felhúznia magát.
17. Játszik a ceruzáival. A szétgurultakat összeszedi.
18. A tanító néni kérésére megpróbálja bekötni a cipőjét.
19. Kikéri magát WC-re. ÚJRA.
20. Komolyan összeveszik egy rózsaszínű osztálytársával. Úgy tűnik két vezéregyéniség is van az asztaluknál. És nem tudják eldönteni, ki legyen a mese főszereplője. A kislány sír és árulkodik. A fiam kő-papír-ollóval akarja eldönteni a kérdést. Így ahelyett, hogy a mesei élőképen dolgoznának, a hatos asztal játékbarlanggá változik és vad kő-papír-olló csata alakul ki. A fiam persze veszít, de ez mégsem jelenti azt, hogy nem ő lesz a róka...
21. A szülőkkel együtt komolyan izgulunk a mesében szereplő kiscsirke életéért, mert Pepe úgy szorítja a földre a gyereket, hogy mindkettőnek lila a feje. A fiamnak az erőlködéstől. A kiscsirke-szereplőnek meg az oxigénhiánytól. Szerencsére aztán kicsöngetnek… Egy emberként sóhajtanak fel a szülők.
Minden elismerésem az alsó tagozatos tanító néniké…
2009. március 17., kedd
Van egy jó hírem és egy rossz,
mondta tegnap este Pepe.
Van egy jó hírem és egy még jobb, mondom én ma.
Nyavalyogtam már arról, hogy a 3 gyerek 60 foga nyomorba fog dönteni minket, ha a kihulló fogaik utántejelnünk fizetnünk kell majd.
Egy ideje már nem volt szó a témáról, mert Pepe fogai nem mutattak hajlandóságot a kiesésre.
Pár hete aztán észrevettük, hogy hátul nőnek Pepe új fogai. Rendben, semmi gond, ilyenről már hallottunk.
Aztán mérsékelten pánikolni kezdtem, mert a fiam metszőfogai is nőni kezdtek. Nem, nem hullottak ki a tejfogai, hanem a második sorban kezdtek felsorakozni a maradandó fogak.
Bár a sorakozás szó enyhe túlzás, mert az új fogak egyáltalán nem alkotnak egy sort, hanem a tejfogak réseibe keresztbe álltak be.
Itt aztán azt gondoltam, hogy talán mégis jobb lett volna a fogtündérnek fizetni. Mert nagyon úgy tűnik, hogy a fogszabályozást nem fogjuk tudni 200 forintos fogankénti árból kihozni. Bár egyelőre csak telefonon tárgyaltunk a fogorvossal, elvinni még nem mertük a gyereket…
Tegnap este aztán Pepe bejelentette a jó hírt: Kiesett az első tejfoga. „De van egy rossz hírem is, Mamika.”- tette hozzá.
Mi is a rossz hír?
„Sajnos elvesztettem a fogamat, így nem tudjuk odaadni a fogtündérnek!”
Hogy én ezt mennyire sajnálom…
PS: A témában máshol: Banyuc.
Van egy jó hírem és egy még jobb, mondom én ma.
Nyavalyogtam már arról, hogy a 3 gyerek 60 foga nyomorba fog dönteni minket, ha a kihulló fogaik után
Egy ideje már nem volt szó a témáról, mert Pepe fogai nem mutattak hajlandóságot a kiesésre.
Pár hete aztán észrevettük, hogy hátul nőnek Pepe új fogai. Rendben, semmi gond, ilyenről már hallottunk.
Aztán mérsékelten pánikolni kezdtem, mert a fiam metszőfogai is nőni kezdtek. Nem, nem hullottak ki a tejfogai, hanem a második sorban kezdtek felsorakozni a maradandó fogak.
Bár a sorakozás szó enyhe túlzás, mert az új fogak egyáltalán nem alkotnak egy sort, hanem a tejfogak réseibe keresztbe álltak be.
Itt aztán azt gondoltam, hogy talán mégis jobb lett volna a fogtündérnek fizetni. Mert nagyon úgy tűnik, hogy a fogszabályozást nem fogjuk tudni 200 forintos fogankénti árból kihozni. Bár egyelőre csak telefonon tárgyaltunk a fogorvossal, elvinni még nem mertük a gyereket…
Tegnap este aztán Pepe bejelentette a jó hírt: Kiesett az első tejfoga. „De van egy rossz hírem is, Mamika.”- tette hozzá.
Mi is a rossz hír?
„Sajnos elvesztettem a fogamat, így nem tudjuk odaadni a fogtündérnek!”
Hogy én ezt mennyire sajnálom…
PS: A témában máshol: Banyuc.
2009. március 16., hétfő
Kicsit szomorú vagyok…
És lelkiismeret-furdalásom van, mert nincs semmi indokom, amivel ezt a szomorúságot legitimmé tehetném.
Mert az nem számíthat, hogy a nagymamámmal álmodtam.
És az sem, hogy pár órára rá megtaláltam Annánál ezt a filmet. Akkor ott lent 20 éves volt a nagymamám.
És az sem, hogy sznob módon, Az eltűnt idő nyomában-t olvasom.
„(bár ugyan, ha megtette volna, talán nem is veszem észre, legalábbis nem azonnal, a hencegését, mivel az az elképzelésünk, amelyet egy-egy ismerősről tartós módon formáltunk, jó időre süketté vagy vakká tesz bennünket vele szemben; anyám például három esztendőn át nem vette észre egy húga ajkpirosítóját, mintha ez a pirosító mindegy láthatatlanul s egészen feloldódott volna egy folyadékban; míg aztán egyszer egy utolsó csepp vagy valami másféle ok előidézte ez a tüneményt, amelyet túltelítettségnek hívunk; az észre nem vett pirosító teljes egészében kikristályosodott, s e hirtelen színtobzódás látványára anyám ugyanazt mondta, amit Combray-ban is mondtak volna, hogy gyalázat, s majdnem minden kapcsolatot megszűntetett húgával.)”
Mondjuk zárójelben van ez a mondat. (És a helyesírásellenőrző-programom alá is húzta, hogy túl hosszú „ez talán nem is egy mondat”).
Akkor tegyük talán a szomorúságot is zárójelbe ezen a napos hétfő délelőttön…
Mert az nem számíthat, hogy a nagymamámmal álmodtam.
És az sem, hogy pár órára rá megtaláltam Annánál ezt a filmet. Akkor ott lent 20 éves volt a nagymamám.
És az sem, hogy sznob módon, Az eltűnt idő nyomában-t olvasom.
„(bár ugyan, ha megtette volna, talán nem is veszem észre, legalábbis nem azonnal, a hencegését, mivel az az elképzelésünk, amelyet egy-egy ismerősről tartós módon formáltunk, jó időre süketté vagy vakká tesz bennünket vele szemben; anyám például három esztendőn át nem vette észre egy húga ajkpirosítóját, mintha ez a pirosító mindegy láthatatlanul s egészen feloldódott volna egy folyadékban; míg aztán egyszer egy utolsó csepp vagy valami másféle ok előidézte ez a tüneményt, amelyet túltelítettségnek hívunk; az észre nem vett pirosító teljes egészében kikristályosodott, s e hirtelen színtobzódás látványára anyám ugyanazt mondta, amit Combray-ban is mondtak volna, hogy gyalázat, s majdnem minden kapcsolatot megszűntetett húgával.)”
Mondjuk zárójelben van ez a mondat. (És a helyesírásellenőrző-programom alá is húzta, hogy túl hosszú „ez talán nem is egy mondat”).
Akkor tegyük talán a szomorúságot is zárójelbe ezen a napos hétfő délelőttön…
2009. március 13., péntek
Mire jó az Internet?
Bakka mióta óvodába jár, egy gyerekvers-antológiává alakult. Számolatlanul tanulja és mondogatja a verseket.
Amikor már a harmadik Weöröes Sándor verset mondta el hazafelé, akkor gondoltam, hogy itt az ideje, hogy egy kicsit én is okoskodjak.
Én: Bakka, milyen jó, hogy ennyi verset tudsz! És most már azt is mondhatjuk, hogy van kedvenc költőd. És milyen jó, hogy már így 4 évesen van kedvenc költőd. És most már, ha valaki kérdezi, hogy ki a kedvenc költőd, csak rávágod. És soha többé nem kell ezen a kérdésen gondolkoznod.
Bakka: És ki a kedvenc költőm?
Én: Weöröes Sándor.
Bakka: De nekem nem Weöröes Sándor a kedvenc költőm.
Én: Hanem ki?
Bakka: Hajnal Anna.
Én: Ja, bocsánat…
És hazajöttünk és gyorsan felmentem az Internet-re. Hogy képbe kerüljek…
Amikor már a harmadik Weör
Én: Bakka, milyen jó, hogy ennyi verset tudsz! És most már azt is mondhatjuk, hogy van kedvenc költőd. És milyen jó, hogy már így 4 évesen van kedvenc költőd. És most már, ha valaki kérdezi, hogy ki a kedvenc költőd, csak rávágod. És soha többé nem kell ezen a kérdésen gondolkoznod.
Bakka: És ki a kedvenc költőm?
Én: Weör
Bakka: De nekem nem Weör
Én: Hanem ki?
Bakka: Hajnal Anna.
Én: Ja, bocsánat…
És hazajöttünk és gyorsan felmentem az Internet-re. Hogy képbe kerüljek…
2009. március 12., csütörtök
ZK (3): "Nem a cigányok lopták el a Papika táskáját, hanem a betörők, igaz? És besurrantak, kisurrantak és elmentek egy autón."
Szóval csütörtök este van. Fél 6-ig tanítok, és hulla fáradtan autózom a gyerekekért. Aztán hulla fáradtan terelem őket az autóhoz. És hulla fáradtan megkezdjük a hazafelé autózást.
Pepe kivételesen csöndben van.
Bakka szunyókál.
ZK beszél: Hazaérünk, én nem fogok zuhanyozni. Nem fogok aludni. Én táncolni fogok. Bugyiban fogok táncolni. Hazaérünk, én nem fogok zuhanyozni. Nem fogok aludni. Én táncolni fogok. Bugyiban fogok táncolni…
És akkor Pepe egyszer csak rákezd egy elég komoly cigányellenes szövegbe.
Ami egyszerre meglep és megrémít. Honnan veszi ezeket a gondolatokat a gyerekem?
És most itt nem arról beszélek, hogy papagájként elismételi, hogy „kurva életbe”. Esetleg még jó szövegkörnyezetbe is helyezi a kifejezést.
Hanem nagyon komoly cigányellenes nézeteknek ad hangot.
Hirtelen nem is tudom, hol vegyem fel a beszélgetés fonalát. Túl fáradt vagyok, hogy egy rövid kisebbség szociológiai képzést tartsak a fiamnak, így a definíciós kérdést ragadom meg.
Én: Pepe, először azt szeretném, ha megmondanád, hogy kik is a cigányok.
A fiam hallgat.
Ami elég ritka nála.
Én: Nem tudod?
A fiam továbbra is hallgat. Életében nem vallotta be, hogy valamit nem tud, nyilván most sem fogja ezt tenni.
Én: Mondjuk én cigány vagyok?
A fiam továbbra is hallgat.
Több előny is van a több gyereknek. Az egyik az, hogy ha az egyik nem tudja a választ, talán a másik kisegíti. Nem vettem észre, hogy Bakka is figyelni kezdett.
Bakka: Mamika, te nem vagy cigány.
Én: Honnan tudod?
Bakka: Onnan, hogy nem vagy szegény és nem élsz tanyán.
ÉS EZT MOST HONNAN SZEDTE A LÁNYOM?
Ezen a ponton a fiam aztán témát változtatott. És ugrott egy mentális sémányit.
Pepe: Tanya. Bárcsak lenne egy tanyánk. És tanyán élnénk. És lennének állataim. És gondozhatnám őket. És Csabiék is odaköltözhetnének. Bárcsak lenne egy tanyánk. És állataink.
És én csak fogom a kormányt és koncentrálok, hogy biztonságban hazaérjünk. És azon töprengek, hogy mennyivel egyszerűbb volt, amíg a csak a pelenkájukból kellett a szart kiszednem…
Pepe kivételesen csöndben van.
Bakka szunyókál.
ZK beszél: Hazaérünk, én nem fogok zuhanyozni. Nem fogok aludni. Én táncolni fogok. Bugyiban fogok táncolni. Hazaérünk, én nem fogok zuhanyozni. Nem fogok aludni. Én táncolni fogok. Bugyiban fogok táncolni…
És akkor Pepe egyszer csak rákezd egy elég komoly cigányellenes szövegbe.
Ami egyszerre meglep és megrémít. Honnan veszi ezeket a gondolatokat a gyerekem?
És most itt nem arról beszélek, hogy papagájként elismételi, hogy „kurva életbe”. Esetleg még jó szövegkörnyezetbe is helyezi a kifejezést.
Hanem nagyon komoly cigányellenes nézeteknek ad hangot.
Hirtelen nem is tudom, hol vegyem fel a beszélgetés fonalát. Túl fáradt vagyok, hogy egy rövid kisebbség szociológiai képzést tartsak a fiamnak, így a definíciós kérdést ragadom meg.
Én: Pepe, először azt szeretném, ha megmondanád, hogy kik is a cigányok.
A fiam hallgat.
Ami elég ritka nála.
Én: Nem tudod?
A fiam továbbra is hallgat. Életében nem vallotta be, hogy valamit nem tud, nyilván most sem fogja ezt tenni.
Én: Mondjuk én cigány vagyok?
A fiam továbbra is hallgat.
Több előny is van a több gyereknek. Az egyik az, hogy ha az egyik nem tudja a választ, talán a másik kisegíti. Nem vettem észre, hogy Bakka is figyelni kezdett.
Bakka: Mamika, te nem vagy cigány.
Én: Honnan tudod?
Bakka: Onnan, hogy nem vagy szegény és nem élsz tanyán.
ÉS EZT MOST HONNAN SZEDTE A LÁNYOM?
Ezen a ponton a fiam aztán témát változtatott. És ugrott egy mentális sémányit.
Pepe: Tanya. Bárcsak lenne egy tanyánk. És tanyán élnénk. És lennének állataim. És gondozhatnám őket. És Csabiék is odaköltözhetnének. Bárcsak lenne egy tanyánk. És állataink.
És én csak fogom a kormányt és koncentrálok, hogy biztonságban hazaérjünk. És azon töprengek, hogy mennyivel egyszerűbb volt, amíg a csak a pelenkájukból kellett a szart kiszednem…
2009. március 11., szerda
Így beszélünk mi?!
ZK, aki három éves alig múlt, ül a nagymamájánál a kádban. Fürdik. És közben Ágit ugráltatja. Add ide! Hozd ide! Azt akarom! És persze a nagymama ugrál.
És amikor ZK-nak már semmi nem jut eszébe, akkor hívatja a nagypapát.
ZK: Ági, hívd ide Nagypipit.
Ági kimegy a fürdőszobából, becsukja az ajtót, nehogy a kis ártatlan jószág megfázzon a kádban. Majd hívja Nagypipit. Majd visszamegy a fürdőszobába, mert Ági attól is fél, hogy megfullad a kis ártatlan jószág a kádban, ha magára hagyja.
Nagypipi igyekszik, de nem érkezik meg kellő gyorsasággal. Mire ZK, aki három éves alig múlt: „Ági! Tényleg hívtad Nagypipit, vagy csak szívatsz engem?”
Ági kérdése tőlünk: Ezt meg kitől hallotta a gyerek?
ZK még nem jár óvodába, így nem tudjuk a kis csoporttársaira fogni a dolgot…
És amikor ZK-nak már semmi nem jut eszébe, akkor hívatja a nagypapát.
ZK: Ági, hívd ide Nagypipit.
Ági kimegy a fürdőszobából, becsukja az ajtót, nehogy a kis ártatlan jószág megfázzon a kádban. Majd hívja Nagypipit. Majd visszamegy a fürdőszobába, mert Ági attól is fél, hogy megfullad a kis ártatlan jószág a kádban, ha magára hagyja.
Nagypipi igyekszik, de nem érkezik meg kellő gyorsasággal. Mire ZK, aki három éves alig múlt: „Ági! Tényleg hívtad Nagypipit, vagy csak szívatsz engem?”
Ági kérdése tőlünk: Ezt meg kitől hallotta a gyerek?
ZK még nem jár óvodába, így nem tudjuk a kis csoporttársaira fogni a dolgot…
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
