ZK: Van banán?
A.: Van.
ZK: Adsz banánt?
A.: Nem értem.
ZK: Adsz banánt?
A.: Nem értem.
ZK: ADSZ BANÁNT?
A.: Nem értem.
ZK: Banánt.
A.: Nem értem.
ZK: BANÁNT!
A.: Nem értem.
ZK: BA-NÁNT!
A.: Nem értem.
ZK: BAAAAAAAANÁNT!
Aztán amikor a kislány már annyira üvöltött, hogy félő volt az erei a nyakán szétpattannak, akkor az apukája megszánta és elárulta neki, tulajdonképpen hallja, amit mond, hiszen az egész környék hallja, csak azt várja, hogy kérje szépen...
2008. október 28., kedd
2008. október 27., hétfő
Előítéletek
Bevezetés:
Elkészült a házunk festése. A hétvégén elkezdtük visszaköltöztetni a holminkat a garázsból. Pénteken este, illetve szombat reggel két csoportban a gyerekek is hazaértek.
Tárgyalás:
Nem szívesen írok az előítéleteimről. Mert az a tervem, hogy nagyon széles látókörű, tanult és toleráns asszonynak állítsam be magamat.
Most miért röhögtök?
Másrészt, mert akármilyen előítélet-rendszert dolgozunk ki a férjemmel, arra nézve, hogy mely társadalmi csoportot fogjuk ezentúl tervszerűen lenézni, hogy jobban érezzük magunkat (???), biztos, hogy rövid úton saját csapdánkba fogunk esni. És a zuhanás mindig gyönyörűen látványos…
Egy régi és elavult példa: Évekig „szórakoztunk” azzal, hogy az ezüstszürke Opelosokat szapuljuk. (Már nem tudom az előítélet forrását azonosítani. Hogy például miért nem a piros Suzukisokon köszörültük a nyelvünket…) Erről aztán egyik-napról a másikra leszoktunk. Mert A. megkapta az első céges autóját. Szerintetek ezüstszürke Opel volt? IGEN!
Egy új példa: Sosem tudtam hova tenni azokat a családokat, ahol a gyerekek egy múzeumban éltek. Nem nyúlhattak soha semmihez, nehogy eltörjék vagy összepiszkolják vagy leverjék vagy elszakítsák.
Ez az előítélet csak azért születhetett meg, mert eddig sosem volt frissen festett házam ÉS kis gyerekem egyszerre. De ennek is vége. Sőt arról álmodozom, hogy múzeumi kordonnal veszem körbe a házamat. Belülről. Hogy a gyerekek ne fogdossák a szép, új, fehér falaimat.
Sok éves átlagot nézve is, családi életünk elérte az abszolút mélypontot, amely tényt a számat leggyakrabban elhagyó mondatokkal tudom illusztrálni. A válogatás az elmúlt három nap termése reprezentálja. És nem véletlenül használok nagybetűket.
KÉRLEK SZÉPEN, NE NYÚLJON SENKI A FALAKHOZ.
NE FOGD MEG A FALAT!
FAL! VIGYÁZZATOK A SZÉP, FEHÉR FALAMRA.
FAL! FAL! FAAAAAAAAAAAAAAAAAAL!!!
És mert az utolsó pillanatban úgy döntöttük, halmozni fogjuk az élvezeteket, a nappali fenyőpadlóját is felcsiszoltattuk:
CIPŐVEL SENKI SEM LÉPHET A PARKETÁRA! SENKI SE MENJEN A NAPPALIBA! ITT NINCS JÁTSZÁS! FELFELÉ! MENJETEK INNEN!
És ami a férjemnél is kiverte a biztosítékot:
A FRISSEN CSISZOLT PARKETTÁM MINDENNÉL FONTOSABB NEKEM A VILÁGON!
Összefoglalás:
Van egy frissen festett házunk. Van frissen csiszolt parkettánk. Aminek eredményeként a családom életminősége erősen romlott.
PS: A falat már összekoszoltam. Saját kézzel. És a parkettát is megsértettem. És nem csak verbálisan…
Elkészült a házunk festése. A hétvégén elkezdtük visszaköltöztetni a holminkat a garázsból. Pénteken este, illetve szombat reggel két csoportban a gyerekek is hazaértek.
Tárgyalás:
Nem szívesen írok az előítéleteimről. Mert az a tervem, hogy nagyon széles látókörű, tanult és toleráns asszonynak állítsam be magamat.
Most miért röhögtök?
Másrészt, mert akármilyen előítélet-rendszert dolgozunk ki a férjemmel, arra nézve, hogy mely társadalmi csoportot fogjuk ezentúl tervszerűen lenézni, hogy jobban érezzük magunkat (???), biztos, hogy rövid úton saját csapdánkba fogunk esni. És a zuhanás mindig gyönyörűen látványos…
Egy régi és elavult példa: Évekig „szórakoztunk” azzal, hogy az ezüstszürke Opelosokat szapuljuk. (Már nem tudom az előítélet forrását azonosítani. Hogy például miért nem a piros Suzukisokon köszörültük a nyelvünket…) Erről aztán egyik-napról a másikra leszoktunk. Mert A. megkapta az első céges autóját. Szerintetek ezüstszürke Opel volt? IGEN!
Egy új példa: Sosem tudtam hova tenni azokat a családokat, ahol a gyerekek egy múzeumban éltek. Nem nyúlhattak soha semmihez, nehogy eltörjék vagy összepiszkolják vagy leverjék vagy elszakítsák.
Ez az előítélet csak azért születhetett meg, mert eddig sosem volt frissen festett házam ÉS kis gyerekem egyszerre. De ennek is vége. Sőt arról álmodozom, hogy múzeumi kordonnal veszem körbe a házamat. Belülről. Hogy a gyerekek ne fogdossák a szép, új, fehér falaimat.
Sok éves átlagot nézve is, családi életünk elérte az abszolút mélypontot, amely tényt a számat leggyakrabban elhagyó mondatokkal tudom illusztrálni. A válogatás az elmúlt három nap termése reprezentálja. És nem véletlenül használok nagybetűket.
KÉRLEK SZÉPEN, NE NYÚLJON SENKI A FALAKHOZ.
NE FOGD MEG A FALAT!
FAL! VIGYÁZZATOK A SZÉP, FEHÉR FALAMRA.
FAL! FAL! FAAAAAAAAAAAAAAAAAAL!!!
És mert az utolsó pillanatban úgy döntöttük, halmozni fogjuk az élvezeteket, a nappali fenyőpadlóját is felcsiszoltattuk:
CIPŐVEL SENKI SEM LÉPHET A PARKETÁRA! SENKI SE MENJEN A NAPPALIBA! ITT NINCS JÁTSZÁS! FELFELÉ! MENJETEK INNEN!
És ami a férjemnél is kiverte a biztosítékot:
A FRISSEN CSISZOLT PARKETTÁM MINDENNÉL FONTOSABB NEKEM A VILÁGON!
Összefoglalás:
Van egy frissen festett házunk. Van frissen csiszolt parkettánk. Aminek eredményeként a családom életminősége erősen romlott.
PS: A falat már összekoszoltam. Saját kézzel. És a parkettát is megsértettem. És nem csak verbálisan…
2008. október 26., vasárnap
Hány óra van?
Dorishoz csatlakoznom.
A férjem szerint beteges, hogy azt hiszem az egész világ azon dolgozik, hogy engem átcsesszen.
Ha viszont a világot nem érdekli az én jó- vagy rossz-létem, akkor miért esik az óraállítás az őszi szünet első napjaira? Miért?
És ne mondjátok, hogy Daniella, most miért panaszkodsz? Hiszen alhatsz egy órával többet!
Igen, ez így lenne, ha ezt az üzenetet a gyerekeim is megkapták volna!
Nem elég, hogy hetek óta hétköznap 6-kor kelek, hogy Pepe tudjon reggelizni, de most, A SZÜNETBEN!, hiába teszek emberfeletti erőfeszítést, hogy este akár fél 10-ig is fent maradjak a gyerekekkel, hátha így nem fognak hajnalok hajnalán kelni, BUMMM: át kell állítani az órát.
Aminek eredményeként Pepe reggel 5-kor pattan ki az ágyból, hogy menne a tanyára dolgozni.
MERT MIRE VALÓ AZ ISKOLAI SZÜNET, HA NEM ARRA, HOGY TEHÉNSZART LAPÁTOLJON A GYEREKEM EGY ISTÁLLÓBAN???
PS.: Ha megígérem, hogy az összes lámpakörténket átállítjuk energiatakarékosra, és nyáron nem fogjuk a klímát bekapcsolni, akkor nem maradhatnánk ki ebből az órababrálásból?
PPS.: És az is kitolás, hogy a laptop és a mobiltelefon önállóan állítja vissza magát. A tűzhely órája meg nem. Ezt a kavarodást nem tudom feldolgozni!
A férjem szerint beteges, hogy azt hiszem az egész világ azon dolgozik, hogy engem átcsesszen.
Ha viszont a világot nem érdekli az én jó- vagy rossz-létem, akkor miért esik az óraállítás az őszi szünet első napjaira? Miért?
És ne mondjátok, hogy Daniella, most miért panaszkodsz? Hiszen alhatsz egy órával többet!
Igen, ez így lenne, ha ezt az üzenetet a gyerekeim is megkapták volna!
Nem elég, hogy hetek óta hétköznap 6-kor kelek, hogy Pepe tudjon reggelizni, de most, A SZÜNETBEN!, hiába teszek emberfeletti erőfeszítést, hogy este akár fél 10-ig is fent maradjak a gyerekekkel, hátha így nem fognak hajnalok hajnalán kelni, BUMMM: át kell állítani az órát.
Aminek eredményeként Pepe reggel 5-kor pattan ki az ágyból, hogy menne a tanyára dolgozni.
MERT MIRE VALÓ AZ ISKOLAI SZÜNET, HA NEM ARRA, HOGY TEHÉNSZART LAPÁTOLJON A GYEREKEM EGY ISTÁLLÓBAN???
PS.: Ha megígérem, hogy az összes lámpakörténket átállítjuk energiatakarékosra, és nyáron nem fogjuk a klímát bekapcsolni, akkor nem maradhatnánk ki ebből az órababrálásból?
PPS.: És az is kitolás, hogy a laptop és a mobiltelefon önállóan állítja vissza magát. A tűzhely órája meg nem. Ezt a kavarodást nem tudom feldolgozni!
2008. október 22., szerda
Most már biztos, hogy szopó ágon vagyunk?
Reggel 9-kor a 89 éves Őrmester Dédink kávézás közben lefordult a székről és elájult.
Rá fél órára összetörtem az autómat.
Utána fél órával Bakka esett egy hatalmasat. Esés közben szétharapta az ajkát. Borzalmasan néz ki. (És nagyon fáj neki. Ha valaki esetleg vele akar együtt érezni…)
Természetesen Dédi szedte össze magát a leggyorsabban.
Bakka még nyávog. Nem tud kényelmesen enni, ami nála IGAZI dráma.
Az autóról pedig nem akarok beszélni…
Rá fél órára összetörtem az autómat.
Utána fél órával Bakka esett egy hatalmasat. Esés közben szétharapta az ajkát. Borzalmasan néz ki. (És nagyon fáj neki. Ha valaki esetleg vele akar együtt érezni…)
Természetesen Dédi szedte össze magát a leggyorsabban.
Bakka még nyávog. Nem tud kényelmesen enni, ami nála IGAZI dráma.
Az autóról pedig nem akarok beszélni…
2008. október 21., kedd
Hogy mulatunk szombat este?
Hihetetlen szellemi magasságokba emelkedünk!
Parkolóházból állunk ki, ahol a lányok nagy kedvvel szoktak mindenféle furcsa hangokat kiadni, mert (számukra) érdekesen visszhangzanak a termek. Eddig csak artikulálatlanul üvöltöztek, de most Bakkának sikerült azt a kort elérnie, amikor semmi sem mulatságosabb, mint a kaka-viccek.
Bakka: ZK, mondjak egy vicceset?
ZK: Igen.
Bakka: Kaka. Kaka.
Bakka & ZK: Muhahahaha.
Nos, ez sikerült egy kicsit MÉG visszafelé fejlesztenie a lányomnak.
Állunk ki a parkolóházból a kölcsön autóval, aminek a működtetését még nem teljesen sajátítottuk el, így nem találjuk az egyik legfontosabb gombot. Amivel blokkolni lehet a hátsó ablakok emelését.
Bakka persze a saját gombját egy pillanat alatt megtalálta. Le is húzta az ablakot. És már kiabál is kifelé:
Bakka: Mell. MELL.
Bakka & ZK: Muhahahaha.
Bakka: Punci. PUNCI.
Bakka & ZK: Hahahahaha.
Bakka: Purci. PURCI.
Bakka & ZK: HAHAHAHAHA .
Őrült röhögés a hátsó sorokból.
Mert mi lehet ennél viccesebb???
Aztán kikanyarodunk az Alkotás utcába. És a villamosmegállóban várakozók „szórakoztatása” következik.
Bakka: ZK, mondjál valami vicceset!
ZK: Kaki.
Bakka [üvöltve]: KAKI. ARIEL KAKIJA.
Bakka & ZK: HAHAHAHAHA .
Aztán A. felhúzta az ablakot.
És vége lett a nevetésnek. Következett a hiszti. Hogy ki foglalta el kinek a karfáját…
Parkolóházból állunk ki, ahol a lányok nagy kedvvel szoktak mindenféle furcsa hangokat kiadni, mert (számukra) érdekesen visszhangzanak a termek. Eddig csak artikulálatlanul üvöltöztek, de most Bakkának sikerült azt a kort elérnie, amikor semmi sem mulatságosabb, mint a kaka-viccek.
Bakka: ZK, mondjak egy vicceset?
ZK: Igen.
Bakka: Kaka. Kaka.
Bakka & ZK: Muhahahaha.
Nos, ez sikerült egy kicsit MÉG visszafelé fejlesztenie a lányomnak.
Állunk ki a parkolóházból a kölcsön autóval, aminek a működtetését még nem teljesen sajátítottuk el, így nem találjuk az egyik legfontosabb gombot. Amivel blokkolni lehet a hátsó ablakok emelését.
Bakka persze a saját gombját egy pillanat alatt megtalálta. Le is húzta az ablakot. És már kiabál is kifelé:
Bakka: Mell. MELL.
Bakka & ZK: Muhahahaha.
Bakka: Punci. PUNCI.
Bakka & ZK: Hahahahaha.
Bakka: Purci. PURCI.
Bakka & ZK: HAHAHAHAHA .
Őrült röhögés a hátsó sorokból.
Mert mi lehet ennél viccesebb???
Aztán kikanyarodunk az Alkotás utcába. És a villamosmegállóban várakozók „szórakoztatása” következik.
Bakka: ZK, mondjál valami vicceset!
ZK: Kaki.
Bakka [üvöltve]: KAKI. ARIEL KAKIJA.
Bakka & ZK: HAHAHAHAHA .
Aztán A. felhúzta az ablakot.
És vége lett a nevetésnek. Következett a hiszti. Hogy ki foglalta el kinek a karfáját…
2008. október 20., hétfő
Upsz, bocsánat!
Vezetek és valaki elém vág. Én: „Mit csinálsz, te idióta?”
Megyek az utcán, valaki elsöpri Bakkát, félhangosan morgok: „Miért nem figyelt ez az idióta?”
Teszek valamit be a hűtőbe és kicsúszik a kezemből: „Milyen idióta vagyok!”
ZK építőkockázik a Nagymamájával, aki nem dolgozik sebesen. ZK bíztatni kezdi: „Gyorsabban rakd, te idióta!”
Aztán persze csöppet megijedt, mert Ági annyira nevetett, hogy végül már a könnyei potyogtak.
ZK: „Most sírsz?”
Nem, nem sírt. Csak ő is tudja, hogy kell gyereket nevelni…
Megyek az utcán, valaki elsöpri Bakkát, félhangosan morgok: „Miért nem figyelt ez az idióta?”
Teszek valamit be a hűtőbe és kicsúszik a kezemből: „Milyen idióta vagyok!”
ZK építőkockázik a Nagymamájával, aki nem dolgozik sebesen. ZK bíztatni kezdi: „Gyorsabban rakd, te idióta!”
Aztán persze csöppet megijedt, mert Ági annyira nevetett, hogy végül már a könnyei potyogtak.
ZK: „Most sírsz?”
Nem, nem sírt. Csak ő is tudja, hogy kell gyereket nevelni…
2008. október 17., péntek
Az öt világvallás
Nyáron megváltoztak Pepe olvasási szokásai. Illetve, hogy mit is szeretne, hogy olvassak neki. Esti meseként elkezdtünk könyveket olvasni. Fejezetekkel. Augusztusban aztán Pepe előhozta az egyik képes Bibliáját. (Nem azt a két kötetes, földrajzkönyv-típusút, ami az én gyerekkoromban volt A képes Biblia, hanem egy csöppet modernebbet. Az aranyszéllel. És sormintával. És állatos rajzokkal.) A szerkesztők nem eresztették túl bő lére a dolgot, így pár hét alatt elolvastuk az egészét.
Pepe fantáziáját pedig megindította a dolog.
Én meg az iskola hirdetőtábláján megláttam, hogy van hittan.
És a fiam azóta is jár hittan órára.
Én: Olvastátok a Bibiát?
Pepe: Nem, bár én bedobtam néhány információt.
Én: Mit csináltatok?
Pepe [szokásos távolba meredő buta szemekkel]: Semmit. De van a házi feladat.
Ez persze rögtön nem tetszett nekem. Miért kell hittanról házi feladattal útra bocsátani a gyerekeket?
Persze színezős feladat volt. Mert mióta Pepe iskolába jár, napi három műszakban színez. Illetve csak kettőben. Mert a harmadikban ceruzát hegyez.
(Mellékszál:
Én: Három grafit és 12 színes ceruzát kér az iskola. Szerinted vegyek pótceruzákat? Vagy ez elég egy évre?
Férjem: Nem kell pót, ennyi bőven elég lesz.
Bőven elég is volt. Az első hónapra. Ennyi ideig tartott, míg Pepe csonkig hegyezte az összes ceruzáját…)
De vissza a hittan házi feladathoz: Próbáltam a fiamat rábeszélni, hogy ne csinálja meg, de tekintélytisztelete ezt nem tette lehetővé. Így kedden este utolsó pillanatban elkezdte a gyerekeket színezni.
A házi feladatként a „legszentebb imádság” [idézet a handout-ról] fénymásolt szövegét hozták haza, amelyben minden mondatrészt rajzolt kis gyerekfigurák illusztrálnak. Mutatják, hogy milyen mozdulatot kell tenni az imádság mondása között.
Most nem térek ki arra, hogy ezt milyen patetikusnak tartom. (Ha egyáltalán ez az a szó, amire gondolok.)
Hiába biztattam a fiamat, hogy hagyja az egészet, és inkább menjünk aludni, ő csak színezett rendületlenül az ágyunknál, így én is kénytelen voltam jobban szemügyre venni a gyerekeket.
Az első mondatrészt egy mexikói kisfiú mutatja. Aztán jön egy fekete kislány. Majd egy kínai. Aztán egy eszkimó kislány. Aztán egy száriba öltöztetett lány. Aztán egy mongol (?) fiúcska. Majd egy fehér szőke hajú (illetve narancssárga, mert Pepe úgy színezte), aki egy fekete kisfiú kezét fogja. Aztán egy arab (?). Majd vietnámi. Végül egy nem-is-tudom-milyen kislány.
Én: Te, A., idenéz. Egy eszkimó kislány. És indiai. És vietnámi. Mintha az egész világon minden gyerek római katolikus lenne!
Fontos információ volt korábban, de biztos átsiklottatok felette, hogy kedd este történt mindez. Amikor a férjemnek kosárlabda edzése van. Amire általában szeret elmenni. És már rég el kellett volna indulnia. Így hiába töltött négy évet a piaristáknál, nem volt kedve a kérdést megvitatni. Elintézte, annyival, hogy „mindenütt vannak keresztények.”
Amivel, most, hogy néhány percig böngésztem a wikipédiát, egyet kell értsek. (Bár, nem csak...) És azzal is tisztába vagyok, hogy nem összehasonlító vallástörténet szakkörre küldtem a gyerekemet, hanem római katolikus hittanra, de akkor is…
Miért mindig én vagyok a rossz hír hozója?
Én: Pepe, azért tudjad, hogy vannak más vallások is a világon. Lehet, hogy az az indiai kislány nem is katolikus.
Pepe: Mi van, Mamika?
Én: Sokféle vallás van a világon és…
Pepe: Jó, Mamika, ezt bejeztem. Beragasztod a füzetembe? Én megyek aludni!
Pepe fantáziáját pedig megindította a dolog.
Én meg az iskola hirdetőtábláján megláttam, hogy van hittan.
És a fiam azóta is jár hittan órára.
Én: Olvastátok a Bibiát?
Pepe: Nem, bár én bedobtam néhány információt.
Én: Mit csináltatok?
Pepe [szokásos távolba meredő buta szemekkel]: Semmit. De van a házi feladat.
Ez persze rögtön nem tetszett nekem. Miért kell hittanról házi feladattal útra bocsátani a gyerekeket?
Persze színezős feladat volt. Mert mióta Pepe iskolába jár, napi három műszakban színez. Illetve csak kettőben. Mert a harmadikban ceruzát hegyez.
(Mellékszál:
Én: Három grafit és 12 színes ceruzát kér az iskola. Szerinted vegyek pótceruzákat? Vagy ez elég egy évre?
Férjem: Nem kell pót, ennyi bőven elég lesz.
Bőven elég is volt. Az első hónapra. Ennyi ideig tartott, míg Pepe csonkig hegyezte az összes ceruzáját…)
De vissza a hittan házi feladathoz: Próbáltam a fiamat rábeszélni, hogy ne csinálja meg, de tekintélytisztelete ezt nem tette lehetővé. Így kedden este utolsó pillanatban elkezdte a gyerekeket színezni.
A házi feladatként a „legszentebb imádság” [idézet a handout-ról] fénymásolt szövegét hozták haza, amelyben minden mondatrészt rajzolt kis gyerekfigurák illusztrálnak. Mutatják, hogy milyen mozdulatot kell tenni az imádság mondása között.
Most nem térek ki arra, hogy ezt milyen patetikusnak tartom. (Ha egyáltalán ez az a szó, amire gondolok.)
Hiába biztattam a fiamat, hogy hagyja az egészet, és inkább menjünk aludni, ő csak színezett rendületlenül az ágyunknál, így én is kénytelen voltam jobban szemügyre venni a gyerekeket.
Az első mondatrészt egy mexikói kisfiú mutatja. Aztán jön egy fekete kislány. Majd egy kínai. Aztán egy eszkimó kislány. Aztán egy száriba öltöztetett lány. Aztán egy mongol (?) fiúcska. Majd egy fehér szőke hajú (illetve narancssárga, mert Pepe úgy színezte), aki egy fekete kisfiú kezét fogja. Aztán egy arab (?). Majd vietnámi. Végül egy nem-is-tudom-milyen kislány.
Én: Te, A., idenéz. Egy eszkimó kislány. És indiai. És vietnámi. Mintha az egész világon minden gyerek római katolikus lenne!
Fontos információ volt korábban, de biztos átsiklottatok felette, hogy kedd este történt mindez. Amikor a férjemnek kosárlabda edzése van. Amire általában szeret elmenni. És már rég el kellett volna indulnia. Így hiába töltött négy évet a piaristáknál, nem volt kedve a kérdést megvitatni. Elintézte, annyival, hogy „mindenütt vannak keresztények.”
Amivel, most, hogy néhány percig böngésztem a wikipédiát, egyet kell értsek. (Bár, nem csak...) És azzal is tisztába vagyok, hogy nem összehasonlító vallástörténet szakkörre küldtem a gyerekemet, hanem római katolikus hittanra, de akkor is…
Miért mindig én vagyok a rossz hír hozója?
Én: Pepe, azért tudjad, hogy vannak más vallások is a világon. Lehet, hogy az az indiai kislány nem is katolikus.
Pepe: Mi van, Mamika?
Én: Sokféle vallás van a világon és…
Pepe: Jó, Mamika, ezt bejeztem. Beragasztod a füzetembe? Én megyek aludni!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
