Bakka és Pepe kalandjai

WTF?

2012-01-27T10:51:00.001+01:00

1. Új útlevél kellett Pepének. Elmentünk csináltatni. Lefényképezték. Kifizettük. MAJD KISLÁNYNAK NÉZTÉK A FIAMAT.

2. A két lány arról beszélget, hogy melyik barátjuk milyen nagy házban lakik. Kiderült, hogy MINDENKI nagyobb házban lakik, mint mi. Ami tényszerű tévedés egyébként, de mindegy, ezen még nem buktam ki. Azon viszont igen, amikor legnagyobb lányom száján a következő mondat jött ki: „Annyira béna, hogy ti csak egy csöppnyi házat tudtatok összehozni nekünk.”

3. Nagyon gyakran (mondjuk ez relatív, mert eleve ritkán álmodom, úgyhogy talán helyesebb lenne azt írni, hogy többször) álmodom azt, hogy tudok repülni. És repülők. Eleinte nehezen ment az álmomban, de aztán egyre jobb lettem. Nagyon jó érzés repülni. A hétvégén aztán felmásztunk a Lillafüredi Kastélyszálló egyik tornyába. Jó magasan voltunk. És mit éreztem? Hogy igen, ez a repülés dolog menne a valóságban is. Mondjuk volt annyi eszem, hogy nem próbáltam ki.

4. A héten a záróvizsgán két embert is megbuktattam. Akit tanítottam már tudja, mennyire abszurd és ritka helyzet ez. Ennek ellenére nem azzal magyarázom ezt, hogy egy mosolygós hóhér volt a bizottság elnöke. Hanem azzal, hogy pofátlanul készületlenül jönnek a diákok vizsgázni. 12 tételt kellene megtanulniuk, kb. olyan szinten, hogy 5 percet tudjanak folyamatosan beszélni a témáról. Tudom, rettenetesen magas a BA követelményünk. De basszus, a tétel címét sem tudták megmagyarázni.

5. Reggel kéri a lányom (fedje homály, hogy melyik), hogy adjam ki neki a ruhát. Én: De hát ott van a kezedben! Ő: Igen, ezt add ki. Mit tehettem volna? Elvettem tőle, aztán visszaadtam neki, hogy ezt vedd fel.

6. Ugyanez a leányzó szerint elviselhetetlen minőségbeli különbségek vannak a különböző cégek által gyártott csokis párnácskák között. Ami itthon van az ehetetlen.

7. A nyúl szétrágta az internet vezetéket. És a telefonzsinórt. Az újat is. És tök marketing nyúl, mert a vendégeknek édes, de ránk meg morog és ugat.

8. Az apukám nem válaszol az e-mailemre, pedig tudom, hogy életben van.

Blog-dolgok

2012-01-19T11:52:00.001+01:00

Nem az van, hogy nem akarok blogolni már, hanem az, hogy az összes agysejtemet lefoglalja az a nagyon ambiciózus terv, hogy megtanulom a dinamikus modellezés csínját-bínját. Mivel képességeim erősen korlátozottak, nagyon lassan tudok haladni. Miután konzultáltam egyik régi professzorommal, kicsit egyszerűsödött a helyzet, mert ő azt javasolta, hogy ne a modellezéssel kezdjük, hanem határozzuk meg azokat az állapot tereket, amelyekben dolgozni akarunk, majd készítsük dinamikus klasztereket és rajzoljunk trajektóriákat.

Ja, és volt Markov-lánc is!!!

Nem, én sem értettem, mit beszél. Szerencsére, előre gondoltam, hogy ez lesz a helyzet, így egy nagyon okos kollégámmal felvértezve mentem el a találkozóra. Ő azt állítja, érti miről van szó. Megnyugodtam. Főleg, amikor elhatároztuk, hogy biztos, ami biztos adatgyűjtéssel kezdünk. Azt legalább tudom, mi…

Mondjuk, amiatt még szorongok, hogy belátható időn belül szereznem kell egy olyan programot, amivel fogok tudni ötdimenziós trajektóriákat rajzolni…

Szóval a blog-dolgok:

1. Nem, nincs szó a bolt bezárásáról. De azt hiszem, türelmesebbnek kell lennetek. A cél, hogy idén elérjem az 1000. bejegyzést, ami ilyen tempóban, elég nehéz lesz. (900 valamennyinél tartunk.)

2. Maradnak a történetek, de továbbra sem lesz self-branding (nincs vele gond!), meg nem fogok semmit árulni (nincs vele gond! Bár ahogy így belegondolok, a csoportdinamika könyvünkre ráférne egy kis reklám…), meg igyekszem majd a szart sem nagyon keverni.

3. Belenéztem a héten a statisztikákban, és, bár nagyon szép csökkenő a tendencia, de még mindig nem elég alacsony a látogatottság, hogy visszahozzam a gyerekekről a fotókat. De szerintem el fogunk jutni idén oda is.

4. Annak ellenére, hogy még mindig erősen dobog a szívem, amikor meglátom, hogy megjegyzést fűz valaki egy bejegyzésemre, egyre kevesebbszer válaszolok. Tudom, ez bunkóság, igyekszem, majd ezen is dolgozni.

5. Tudom, hogy ezek a napló-szerű blogok akkor érdekesek, ha jó sok szar dolog történik az ember életében, de ennek ellenére egy unalmas évet kértem. Bocs.

Azt hiszem, akkor ennyi.

És most áttérünk a második napirendi pontra.

A férjem a héten betöltötte a 38. életévét. Nagyon jó hír számomra, hogy édesen szexisen öregszik. Családilag vittük el vacsorázni a Pest Budába. Nagyon jót ettünk, és szerencsére aztán állta az uram a saját számláját. Is. És a miénket is.

Ami miatt a témát felhozom az, hogy felsoroljam, mit kapott meglepetésre. A gyerekeket nem kényszerítem, hogy ajándékokat csináljanak, de tudom, hogy szeretnek ajándékozni, így taktikusan négy csomagba osztottam az ajándékokat. Kapott könyvet, kávés csészéket és polar órát a szülinapos. Ez utóbbi azért, mert nagyon úgy tűnik, öregkorára mérnökből sportolóvá szeretné átképezni magát A.

Hétfőn reggel történt meg az ajándék átadás-átvétel. Részemről le is zártam az ügyet, így számomra is meglepetés volt, hogy este a két nagy saját ajándékkal állt elő. Bakka egy könyvjelzőt barkácsolt az iskolában ajándéknak, amire nagyon szépen ráírta, hogy boldog születésnapot, meg, hogy kitől kinek. Persze írni még nem tud, így elmondhatjuk, hogy több osztálytárs keze is benne van a munkában.

Pepe hű volt önmagához. Semmit sem csinált, úgy gondolta, hogy lehengerlő személyiségénél úgy sincs jobb ajándék. Ennek megfelelően egy viccel ajándékozta meg az apját születésnapjára. Amit a következőkben össze is foglalok:

Se keze, se lába, ordítással jön világra. Mi az?

ZK-val az esőcseppre tippeltünk, nem tudom, miért is, a lányom meggyőzött. Pedig a megoldás a fing volt.

Tökéletes ajándék volt.

Végül, de nem utolsó sorban beszámolok a nyúlról.

A héten újabb hosszabbítót rágott szét. A hosszabbító a férjem szakterülete, így ő kezelte a problémát. Legnagyobb meglepetésemre nem azt mondta, hogy bazd meg nyúl minek kellett szétrágnod a hosszabbítót, hanem azt, hogy nyuszi-muszi, de butácska vagy, hát meg is halhattál volna.

Hát itt tartunk…

Még hogy nem az életre nevel az iskola?

2012-01-09T15:03:00.000+01:00

Mikulás-kupa volt decemberben a helyi uszodában. Pepe három számban lett tökéletesen utolsó. Már azt sem mondhatom, hogy elegánsan fuldoklik úszás helyett. Csak fuldoklik. Bakka viszont fél tucat magán-úszásóra hatására gyönyörűen úszik. Nagyon jó helyezést ért volna el 25 méteres hátúszásban, ha félpályánál nem állt volna le és nézett volna körül, mennyi van még hátra. Egyébként az edzője ragaszkodott hozzá, hogy induljon a versenyen. Mert hogy az edzésen olyan kényelmes szokott lenni Bakka. És kíváncsi volt rá, hogy versenyhelyzetre hogyan reagál. Nos, azt hiszem, elmondhatjuk, hogy a versenyhelyzetre IS kényelmesen reagál a lányom.

Ezt az egészet meg azért írtam le, hogy elmondhassam Pepe heti edzésprogramjába változása állt be, mert őt is elküldtem Bakkával úszni. Ennek eredményeképpen viszont Pepe szerdánként itthon készíti el a házi feladatát. Így múlt szerdán láttam, hogy pecázós feladatok segítségével kezdték gyűrni a kombinatorikát.

Hű, mondom, kombinatorika. A kedvencem.

Pepe két perc alatt végzett a leckével. Majd beybladezni kezdett.

Hogy nem tudjátok mi az a bayblade?

Tekintsétek magatokat szerencsésnek!

Egy kis fémvacak ez a bayblade, ami pörgetni kell és harcolni vele. A kulcs, hogy egy vacak mennyi ideig tud pörögni. Legalábbis Pepe szerint.

És ahogy játszani kezdett, én kiabáltam is: Menjél le a pincébe pörgetni, mert nagyon hangos.

Pepe nem engedelmeskedett. Szó szót követett. És kiderült, hogy a fiam nem játszik, hanem tudományos munkát végez.

Ügyesen kiszámolta, hogy a rendelkezésére álló készletből hányféleképpen tud bayblade harcosokat összerakni (3x3x2 volt a megoldása), majd mindegyiket egyesével megpörgette és a pörgési időket ügyesen feljegyezte egy kis papírra. Mert kiakarta deríteni, melyik kombináció pörög a legtovább.

Miután ellenőriztem, hogy jól kombinált-e (jól), előugrott belőle a statisztikus és felvilágosítottam a fiamat, hogy egy mérés nem mérés, legalább háromszor pörgessen vackokként. És hogy másodpercbe jegyezze fel az eredményeket. És hogy excel-be vagy spss-be rögzítsük az adatokat, hogy tudjunk t-tesztet vagy varianca-analízist készíteni.

Hogy a fiam mit csinált?

Lemenekült pörgetni a pincébe.

Úgyhogy végül is elértem, amit eredetileg akartam.

Elmaradt bejegyzések

2012-01-06T10:33:00.001+01:00

Karácsony előtti hetekben állandóan mondogattam a gyerekeknek, ha nem lesznek jók, nem fognak semmit kapni. Persze ettől egyáltalán nem viselkedtek jobban. Aztán ZK ki is fejtette: „Mamika, nekem a Jézuska még sosem okozott csalódást, szerintem idén sem fog.”

Mit mondhattam erre?

Olyat, ami nem hangzik még az én számból sem túlságosan fenyegetőnek.

***

Hogyan öljük meg a férjünket Karácsonykor? Ajándékozzunk neki görkorcsolyát!

Karácsonykor sokszor bajban vagyok, mit is kapjon az uram. Nem könnyű ajándékot venni. A munkájához nem kell semmi. A hobbijaihoz nem értek. De idén elég egyszerű volt: Kapott mozdonyos legót és görkorcsolyát. Ez utóbbit több ok is motiválta. Egyrészt az én Jézuska-levelemben volt görkorcsolya, és gondoltam, ha A.-nak is van, együtt görkorcsolyázhat a család. Milyen idilli lesz. Másrészt, fiatal korában A. nagy görkorcsolyás volt. Nagyon sokat korizott és nagyon jól. A gimibe is görkorival járt.

És igazam is lett. A görkorcsolyáknak örült a legjobban. 24-én este még nem próbálta ki, a gyerekekre kellett figyelnie, akik a havas kertben bicikliztek, de 25-én reggel pizsamában ment ki görkorizni a teraszunkra. Kicsit gyakorolt, aztán hívott, hogy nézzem meg a tudományát.

Szerintem nem az elmúlt évek száma, és nem is a felszedett kilók tömege, hanem a teraszunk burkolata okozta, hogy a második kanyarban egy hatalmasat esett. Maga az esés is nagyon félelmetes volt, tudjátok, amikor lassított felvételben látjátok az eseményeket, de a helyzetet súlyosbította, hogy esés közben a fejét beverte a betonfalba.

Elterült. Csukott szemmel feküdt, amikor fölé értem.

Én: Jól vagy?
Ő csak intett, hogy nem.
Én: Fel tudsz kelni?
Ő csak intett, hogy nem.
Én: Hívjak mentőt?
Ő csak intett, hogy nem.
Én: Később jobban leszel?
ÉS VÉGRE IGENT INTETT.

És így is lett. Felkászálódott. És csak pár napig fájt a feje.

De még életben van!

***

Nem sok szó esett nyulunkról. Nagyon ügyesen beilleszkedett a családunkban. És a kezdeti nehézségek után, már el is tudjuk látni élelemmel. Gyerekkori olvasmányélményeinkből „táplálkozva” próbáltunk adni neki répát, retket, zellert, de egyiket sem ette. Karácsonyra aztán kapott egy nagy fej salátát, és azt szépen megette. Úgyhogy azóta szemlátomást szépen gyarapszik. Sajnos viszont az ok, amiért a gyerekek nyulat kaptak, nem vált be. Ők simogatni, babusgatni akarják. De a nyúl ezt nem nagyon tűri. Kicsit több mint egy hónap alatt sikerült eljutnunk odáig, hogy a nyúl morog és karmol, ha a gyerekek kézbe akarják venni. Ha meg kiengedik őt, akkor nem tudják befogni. Mert az nemcsak a mesebeli nyúlra igaz, hogy gyors. És hogy cikkcakkban fut. Nagyon vicces, ahogy ugrál vagy ahogy két lábon állva kémleli mi is lehet a TV alatti dobozban. És ami még jobb, édesen a nyúl WC-be végzi a dolgát.

Egy szó, mint száz, megszerettem. Olyan okos, ahogy a könyveimet nézegeti! Az anyukám már negyedik unokájának kezeli, és amikor pakolja ki a gyerekeknek szánt ajándékokat, mindenkinek azt, amit legjobban szeret, akkor nekem szokta adni a zacskó retek levelet, mert anyukám ügyesen megfigyelte, hogy a nyuszika azt nagyon szereti.

És a nyuszikánk olyan ügyes, hogy egy mozdulattal fel tudta borítani a karácsonyfánkat. Mert ügyesen észrevette, melyik a fát tartó szerkezet kiengedő gombja. És arra ügyesen ráugrott.

Egy élmény!

Táskák II.

2012-01-04T13:15:00.000+01:00

Valójában egy igazi női táskáról lesz szó. Csak a tegnapi címet elhamarkodtam.

A gyerekek biciklit kaptak a Jézuskától. Pepe biciklijén dupla váltó volt. Bakka biciklijén egy kosár volt. ZK biciklijén egy kistáska. Ez már eleve jól mutatja a különböző igényeket a bicikli design területén a fiú és lány nemű gyermekeink között. De most nem ez a téma, hanem az, hogy ZK legjobban a bicikliről levehető kistáskának örült. Amivel aztán rögtön el is vonult.

Használatba vette.

Karácsony három napja alatt nem is tűnt fel nagyon a táska. Volt elég csillogó dolog, ami elterelje a figyelmemet.

Amikor 27-én útnak indultunk, feltűnt, hogy ZK ölében ott a táska, és úgy szorongatja, mint a rosszul látó öreg nénik, akiknek a táska fogantyúja adja a külvilággal szemben a biztonságot. (Lásd a gyerek anyját az első ülésen…)

Bécsben Magritte kiállításra ítéltem a családomat. Kiszállásnál rá is szólok ZK-ra, hagyja az autóban a táskáját.

ZK: Nem hagyhatom itt.
Én: Miért is nem?
ZK: Mert az egész életem benne van.

Hát, súlyra lehet, hogy stimmel…

Tegnap aztán kipakoltam, lássam, mi van a táskában. Íme a lista:

1. fényképezőgép (Igazi, mert a kért játék-fényképezőgép dupla árban volt. Mikor kibontotta a csomagot, ZK így kommentálta: „Tudtam, hogy Pepe lusta lesz beírni a levélbe, hogy JÁTÉK.”)
2. kézkrém (Grapefruit illat. Bodyshop leárazás.)
3. parfüm (Zara)
4. cukortasakok (hotelből csórta a gyerek)
5. zsebkendő (piszkos)
6. hajgumik
7. ceruza, hegyező, füzet (Wienerwald reklámajándék)
8. mobiltelefon (ZK: A mama régi telefonja, de nincs benne telefonálási kártya. De lehet rajta játszani, nézd.)
9. filctollak
10. lufi
11. múzeumbelépő (müncheni Vadászmúzeum)
12. hajcsatok
13. hajráf
14. morzsi

Szóval ezt hurcoljuk Karácsony óta. Pénz nem volt nála, mert igazi nő. De azért szeretjük. És a biciklinek is örült.

Egy picit.

Táskák I.

2012-01-03T08:52:00.001+01:00

Nyolc darab táska sorakozott az ajtó mellett ma reggel:

1. Pepe iskolatáskája.
2. Pepe tornazsákja.
3. Pepe úszás holmija.
4. Bakka iskolatáskája.
5. Bakka tornazsákja.ű
6. Bakka úszás holmija.
7. ZK ovis váltóruháját tartalmazó katicás hátizsák.
8. ZK judozsákja.

Egy zsák, mint száz, beindult az új szezon.

BUÉK!

(Az iskolatáskákon és a katicás hátizsákon kívül mindegyik decathlonos kishátizsák. Különböző színekben. Most azon tűnődöm itthon magányosan, hogy a megfelelő színekben vajon a megfelelő holmi került-e.)

Ez a gyerek most optimista vagy pesszimista?

2011-12-21T09:45:00.001+01:00

ZK: Mamika, szerintem a tavalyi karácsony sokkal jobb volt.
Én: Jobb, mit mi?
ZK: Hát az idei.
Én: ???
ZK: Mert tavaly nem írtunk levelet a Jézuskának, és ezért nem tudtuk mit fogunk kapni.
Én: És gondolod idén azt kapod, ami a listán van?
ZK: Igen, persze. Miért?

Több mindent is tudtam volna válaszolni, de visszatartottam magam...

Jézuska

2011-12-20T09:14:00.001+01:00

Megírták a gyerekek a levelet. Illetve Pepe írta. Amiből aztán nagy balhé is lett, mert nem számoltam bele a napi 10 mondatos gyakorlásába. PEGIG TÖK SOKAT ÍRTAM, MAMIKA.

Hát, szerényebbnek kellett volna lenni.

Szerencsére mindent tudtam értelmezni rajta, bár Pepe helyesírása még hagy kivetni valót, mondjuk tudtam is, hogy mit szeretnének. Így nem volt nehéz rájönni, hogy az AÓR BRIDZS, az Tower Bridge.

Bakkával viszont bajban voltam, mert fogalmam sem volt, mi az a Vénusz Légy Csapó. (Megijedtem, hogy valami erotikus eszköz, mert amikor a gyerekek azt játszották, hogy x-szel kellett szavakat mondani, akkor Bakka röhögve sorolta a szex-szel kapcsolatos szavakat.) Aztán a barátnőm felvilágosított, hogy valami légyevő növény, amit jutányos áron lehet kapni a New Gardenben. És hogy nagy divat mostanában.

Ha divat, akkor természetesen kell nekünk is. Bár az uram kicsit kibukott, hogy állatmentes övezetünkben a madár és a nyúl után egy légyevő növény is fog érkezni. A. praktikussága persze rögtön azt kérdezte tőlem, honnan fogunk legyet szerezni. De letorkolltam: Nem ehet olyan sokat egy ilyen növény, hogy ne tudjunk annyi legyet beszerezni. Meg majd locsoljuk.

A gyerekek persze önelégülten vették tudomásul, hogy elvitte a Jézuska a levelet. És mivel lemaradt pár dolog beszéltek aztán a nagyszülői Jézuskákkal is. Meg Ági nénivel a játékboltban, mert úgy tűnik, nem szeretnek semmi a véletlenre bízni.

Mert persze fogalmuk sincs semmiről.

És az sem feltűnő, hogy minden sarkon karácsonyfa-vásár van.

Pepe aztán ma reggel félrevont.

Pepe: Mama, te ugye cimborálsz a Télapóval*?
Én: Már miért cimborálnék?
Pepe: MAMA!
Én: Jó, rendben, cimborálok.
Pepe: Akkor el tudnád intézni, hogy Papának és a lányoknak szánt ajándékom a fa alá kerüljön?

Mondtam neki, hogy persze. És visszatartottam magamat, hogy megkérdezzem: ÉS ÉN NEM KAPOK SEMMIT?!

Nekem is kellett volna levelet írnom…

* Fogalmam sincs, miért Télapó, miért nem Jézuska.

Politika

2011-12-14T08:38:00.000+01:00

Hallom a rádióban, hogy az egyik politikus azzal vádolja a másikat, hogy az bedugta az emberek fülébe a mézesmadzagot, amire aztán az emberek rá is haraptak.

Kellett egy kis idő, hogy feldolgozzam az információt, de nem rossz…

Mikulás

2011-12-06T17:06:00.001+01:00

Bakka és Pepe már sejti, hogy mi az ábra, de azt a politikát folytatják, hogy inkább nem kérdeznek semmit. ZK-ról nem tudtam, mit gondoljak, egészen ma reggelig. Amikor is nyilvánvalóvá vált a bőség zavara.

Ugyanis:

1. Jött a Mikulás a templomban. Pepe bábjátékát mentünk megtekinteti a templomba, amikor felbukkant Szent Miklós. Minden gyereknek hozott ajándékot, aki mondott egy verset. ZK az egyik elsőként énekelt. Akkora csomagot kapott, hogy Pepe is végigállta az addigra nem kicsi sort… És előadott egy ballagásra íródott műdalt. De mindegy. A csomag volt a lényeg.

2. Vasárnap reggelre itthonra is jött a Mikulás.

3. Hétfőn az idősek otthonába is jött a Télapó, ahová ZK azért ment, mert egy „darabot adtunk elő az öregeknek”.

4. Ma reggel, amikor Pepét bekísértük az iskolába az ajtóban Mikulás fogadott, krampuszokkal és angyalokkal, akiktől szaloncukrot kapott ZK.

5. Az oviba ma délelőtt látogatott egy Mikulás. Ahol szintén kaptak ajándékot a gyerekek.

És ezek után, talán érthető ZK kérdése, ami nem az volt, hogy létezik-e a Mikulás. Mert erre az előbbiek fényében csak igen lehet a válasz, hanem:

ZK: Mamika, te mindegyik Mikulásban hiszel?
Én: Igen, persze.
ZK: Hát nem tudom, Mamika, szerintem az iskolában nem az igazi Mikulás volt.
Én: Hanem?
ZK: Hát szerintem egy felsős fiú öltözött be.

Tökre izgulok…

2011-11-30T13:20:00.002+01:00

pedig egy rendes szerdán semmi okom nem lenne izgulni. Kutatónapom van. Itthon kell dolgoznom. Ennyi.

De ma Pepe áthívta magához az egyik osztálytársnőjét. Tudjátok, akinek a képe a mobiltelefon háttérképe.

Én: Mit akartok csinálni?
Pepe: Beszélgetni.
Nem tudom, milyen arcot vághattam, de rögtön jött a szokásos gyerek-kérdés: MÁR AZT SEM SZABAD, MAMIKA?!

Hetekig ellenálltam, de aztán kénytelen voltam beadni a derekamat, hétfőn úgy délután fél 6 körül. Pepének nincsenek kommunikációs problémái: néhány perc múlva már telefonált is. Az osztálylistáról okosan kikereste a kislány mamájának a telefonszámát, és már hívta is, hogy a részleteket letárgyalja. Az anyuka aztán velem is akart beszélni. Én viszont tökre nem merek idegenekkel telefonálni, de szerencsére Papika itthon volt és helytállt.

Így ma délelőtt elég keveset dolgoztam. De rendet raktam az egész házban. Pepe szobájában is. Elraktam Pepe összes gyakorlófüzetét, nehogy azt gondolja a kislány, hülye a fiam. Lemosakodtam, hajat mostam, és rendes ruhát vettem. (A kutatónap sikerességének az előzőek nem feltételei.) Elpakoltam a konyhában mindent, beleértve a nassolnivalókat, mert a kislánynak súlyos ételallergiája van. Mit csináltam még? Kipucoltam az állatokat. Elraktam a szétdobált törülközőket és a tiszta ruhát is. A vasalnivalót kivittem a garázsba. (Tudom, tudom, de egy szakdolgozatot mindenképpen el kellett bírálnom.) Szellőztettem alaposan, pedig az ebédemet (paradicsomos káposzta) már meg sem mertem melegíteni...

Már csak hajat kell szárítanom, és meg tudni a kislány vezetéknevét. Hogy az iskolában le tudjam őket hívni. Még sem mondhatom, hogy Pepét és barátnőjét várják a portánál.

Remélem, jó benyomást fogunk tenni…

Néhány szám:

2011-11-22T09:44:00.000+01:00

1 alkalommal mulasztottam el nyilvánosan születésnapot köszönteni, mióta blogot írok. BOCSÁNAT ZK!

Mert, 1 napja született ZK, 6 éve.

1 nyulat kapott ajándékba. Nem plüsst. Nem húst. (Pedig az utóbbira lett volna igény…)

3 kupica pálinkát ittam örömömben. De nem ez akadályozta a blogolást, hanem, hogy A. autójában maradt a laptopom.

Születésnapja előtti estéjén hatalmas hisztit csapott ZK. Pepe azt mondta, örül, mert ez az utolsó 5 éves hisztije. Nem az volt. 3 hisztijéről gondoltuk, hogy az lesz az utolsó 5 éves hisztije.

De a legfontosabb: Régen nem írtam, ZK reumájáról. Nem azért, mert titkolózni akartam volna, hanem mert nem volt igazán mit írni. Nyáron gyógyszert feleztünk, aztán szeptember 30-án elhagytuk a gyógyszert. Így a legfontosabb szám ma az 52-es. Ennyi napja nem kap gyógyszert ZK. SEMMIT. Tudom, hogy ez a betegség nem múlik el, hanem csak visszahúzódik, de több mint 2 év intenzív gyógykezelés után, annyira jó volt ez az 52 nap.

Még sok ilyen 52 napot kívánok, ZK!

A szürke kardigán esete

2011-11-14T21:08:00.000+01:00

Rögtön azzal kezdem, hogy megszakítjuk adásunkat Bakkáról. Aki percekkel ezelőtt kapott hisztériás rohamot. Még jó, hogy csak hisztériás rohamot kapott, és nem halt meg, mert egy fémkulcsot dugott be a konnektorba.

A 7 éves okos nagylányom.

Éppen az apjával beszéltem, amikor a két másik gyerek, bőgve, jelentette, hogy megrázta Bakkát az áram. Gyorsan letettem a telefont: Bocs, mennem kell, megrázta Bakkát az áram.

Jó, hogy a férjem nem kapott rögtön szívrohamot.

Miután megnyugtattam Bakkát és elmagyaráztam neki, hogy semmit sem szabad a konnektorba dugni, azt kérdezte a lányom: Úgy érted, Mamika, semmi fémet?

NA EKKOR MÁR KIABÁLTAM. ÚGY ÉRTEM A SEMMIT, BAKKA, HOGY SEMMIT.

De vissza az eredeti történethez.

Szóval szombaton vendégségbe öltöztek a lányok. Bakka elhatározta, hogy a szürke kardigánját veszi. ZK csatlakozott hozzá, és felvette a saját, Bakkától örökölt, szürke kardigánját.

Nem hallottam, Bakka mit mondott ZK-nak, de a kicsi keserves sírással jött oda hozzám. Bakka követte. ZK könnyek között magyarázza, mit mondott Bakka neki: Azt mondta, Mamika, hogy rajta sokkal jobban állt ez a kardigán.

Keserves sírás ZK részéről.

De rögtön Bakka is rákezdi. Keservesen zokog. Hogy mindig csak ZK-t hallgatjuk meg. Hogy ZK mindig árulkodik. Hogy ZK-nak mindig mindent elhiszünk, mindegy, hogy mi és hogyan történt. Hogy őt (Bakkát) sosem hallgatjuk meg. Hogy ő mindig a háttérbe szorul. És keserves zokogás.

Nos, amire Bakka panaszkodik, abban van valami. Nehéz a helyzete, mert ő a legkevésbé erőszakos a testvérek közül. Így hagytam a hiúságában sértett ZK-t bőgni, és bezárkóztam Bakkával a gyerekszobába.

Ölelgettem. Puszilgattam. Bocsánatot kértem tőle, ha úgy érzi nem hallgatom meg, jobban fogok igyekezni. Megígértem, hogy nem fogok többet felülni húga csalárd árulkodásainak.

Pár perc alatt sikerült Bakkát megnyugtatnom.

Miután megnyugodott, megkértem ugyan mondja már el, mitől borult így ki ZK, mit mondod neki?

Nos, Internet, akarsz fogadni?

Idézem, Bakkát: „Csak azt mondtam neki, Mamika, hogy rajtam jobban állt az a kardigán.”

Nem volt több kérdésem.

Egy szürke kardigánról volt szó. Teljesen egyszerű szabással. Van egyáltalán valaki akinek nem áll jól?

Két apróság a hétvégére

2011-11-11T17:01:00.000+01:00

Első apróság:

Részletek a 4. osztályos környezetismeret tankönyvből:

„Az otthon biztonságos, kényelmes, tiszta. Hangulatát a benne élők egymás iránti szeretete adja. A háztartási munkákban minden családtag tudása szerint vesz részt. Az otthoni hulladékot különválogatva kell gyűjteni.”

Van még egy hosszabb rész a takarításról is, ahogy Pepe elolvasta, mondta is, „Mamika, te ezt nem így szoktad csinálni”.

Hát nem. Mentségemre legyen szólva, hogy naponta kellene a kádat, mosdót, mosogatót kitakarítani, és HETENTE kellene sütőt és hűtőt tisztítani.

Előbbre lapoztam, az „ilyen vagyok én” részhez. Mit ír a gyerek magáról?

HOGY SZABÁLYOS A FÜLE.

Ez is valami…

Ezt most itt nem tudom abbahagyni.

Mert azt is írja magáról, hogy 133 centi, és hogy ez pontosan 128 centivel több, mint tavaly ilyenkor.

MINDIG MONDTAM, HOGY ALACSONY!!!

Második apróság:

Nem szoktam blogokat ajánlani, de ez tökéletesen jó.

Erről már írtam?

2011-11-09T21:21:00.001+01:00

Az egyik kolléganőmmel beszélgettünk tegnap, és jólesően állapítottuk meg, milyen szívás mostanában az oktatás nevű sikerágazatban nyomulni.

És akkor eszembe jutott, hogy voltak nekem más ötleteim is.

Évek óta boldogítom a férjemet különböző növénytermesztési és állattenyésztési ötleteimmel.

Azt hiszem, hogy a paprikamalommal kezdődött, még Érden. Az volt a tervem, hogy megveszem a közeli rétet, ott paprikát termelek és a paprikamalmommal szépen megőrlöm. És akkor milyen jó lesz nekünk. Persze a kisstílű férjem, nem vett nekem földet.

Aztán már nagyobbat álmodtam, és a helyi piacon a gyerekekkel együtt megalkudtam egy irtó édes kis mangalicadisznóra. Persze a férjem nem engedte, hogy hazavigyük. Szép látvány volt, ahogy a behergelt gyerekeket rángatta el a disznótól.

A disznóról viszont eszembe jutott a szarvasgomba. A kertben lehetne szarvasgombát növeszteni. A mindentudó barátnőm azt mondta, hogy mogyoróbokor kell hozzá. Eddig el is jutottunk. Három gyönyörű bokrunk lett nagyon gyorsan.

Aztán elköltöztünk.

Az eladó családjának volt két kutyája, és a kert meredek részét le is kerítette az állatoknak. Csak kicsit nagyobb ez a terület, mint a gyerekek számára fenntartott rész. De fontos, hogy az ember prioritásai a helyén legyenek. Mondjuk az én gyerekeim nagyon örültek, hogy van egy saját szánkópályájuk. Én viszont azon agyalok egy éve, hogy mit is csinálhatnánk a mini-domboldalunkkal.

És akkor eszembe jutott a kézenfekvő megoldás: szőlőt fogok telepíteni. Őszintén mondhatom, a férjem repesett az örömtől. Pláne, amikor megtudta, hogy az ő feladata lesz a keletre néző dombból déli lejtőt csinálni. Gondoltam áthordatom vele.

Egy szó mint száz, a szőlőről sem lehet szó.

Aztán pár hete beszélgetést kezdeményezett a férjem. Elmesélte, hogy beszélgetett a szobatársával a munkahelyén, és arra jutottak, hogy akkor beszállnak a dinnye-bizniszbe.

Mit mondjak? Szóhoz sem jutottam. Dinnye? Az a nagy zöld gyümölcs, ami nyaranta hegyekben hever az út szélén?

Igen az. És a férjem dinnyézni akar. Úgy négy hektárnyi földterületen.

Természetesen, jó feleségként teljes támogatásomról biztosítottam. Az alábbi feltételek mellett:

1. Nem kell semmilyen dinnyével kapcsolatos tevékenységben részt vennem.
2. Beleértve a dinnye evést is.
3. Kapok 20 tő szőlőt és egy déli lejtőt.

PONT DINNYÉT?!

NEM IS SZERETEM A DINNYÉT…

Mire jó az őszi szünet?

2011-11-08T09:30:00.001+01:00

Gyakorlásra!

Annyit gyakorlok már Pepével az utóbbi időben, hogy akár homeschoolingolhatnám is.

Sok előnye van a gyakorlásnak. Mondjuk erről nem tudok most részletesen írni, mert traumatikus az élmény. Nemcsak azért, mert már azért is veszekednem kell, hogy üljünk le gyakorolni, hanem mert nem telik el két perc és már mindkettőnknek 200 a vérnyomása.

További hátrány, hogy mióta ennyi energiát fektettek Pepe iskolai előmenetelébe, sokkal gyakrabban ellenőrzöm a jegyeit.

Igen, angolból megint bevágtak neki egy egyest…

Mondom.

Napokat gyakoroltuk a számok írását. Különböző memória mankókkal meg is tanítottam Pepének az anyagot. Büszkén mentük hétfőn iskolába, tudtam, nem lehet baj.

Mondjuk nem is volt nagy baj, de nem a számokból írtak szódolgozatot, hanem a ruhadarabokból (including clothes shop), állatnevekből és várossal kapcsolatos szavakból. Pepe 26-ból 6-ot tudott, ami egyest ért. Mondjunk koncentrálhatnék erre a hatra…

Pepe megnyugtatott ne izguljak, szerdán lesz a számokból is dolgozat.

Mert ha a gyereknek három angolórája van egy héten, akkor kétszer kell szódolgozatot írniuk.

A szerdai menet ötös lett.

Hozta haza a gyerek a dolgozatfüzetét, mert alá kell írnom.

Hát nem írtam alá. Helyette egy hosszú tirádát írtam a tanító néninek a véleményemről. Mondtam Pepének lehet, hogy gond lesz. Azt mondta nem baj, úgyis csak januárig van ez az angoltanáruk.

Aztán jött a szünet.

És mire jó a szünet?

Anyuka lenyugodott, kitépte a tirádát az angolfüzetből és helyette simán beírta, hogy nem írja alá.

Hogy mi lett a vége?

Semmi. Mert betegszabadságra ment a tanító néni.

Én meg megfogadtam, hogy nem idegesítem magamat többet iskolai jegyek miatt.

Pepe ezt ki is használta és gyorsan megmutatta a nyelvtan röpdolgozatát. Ami egyes lett. Úgyhogy tegnap Vörösmarty Mihály és Weöres Sándor neveit gyakoroltuk.

Nézzük a jó oldalát: tök sokat tanulok!

Batthyány Lajos!

ÉS MEG VAN! ÉS JÓ!

Rehabilitáció

2011-10-21T10:08:00.001+02:00

Annyit viccelődtettek a habilitáció-rehabilitációval, hogy végül vissza is dobta az egyetem az anyagomat.

Hm. Khm. WTF?

Ne értsetek félre, hozzá vagyok szokva, hogy kritizálják a munkámat. Minden egyes cikk beadásakor kap az ember hideget-meleget. Minden egyes előadáskor feláll valaki, hogy elmondja, nem jól csináltam a munkámat*. Ez része a tudományos életnek. Ráfér az arcomra. Kijavítom. Újracsinálom. Nem gond.

De hogy a saját egyetemem ezt csinálja velem, arra nem számítottam.

Persze első dolgom, hogy felhívjam a habilitációs referenst. Most máshogy hívták, mint tavasszal, és mivel nem nagyon kedveltem a nőcit, tökre örültem, hogy új ember van. Pedig gyanús lehetett volna, hogy a keresztneve ugyanaz. Ki is derült, nem mondott fel, csak férjhez ment. Nagyon kedvesen felvilágosított, hogy nem a habilitáción buktam el, hanem csak az előzetes habitus vizsgálaton. Azaz, célvonalhoz sem álltam még, de már lezavartak a pályáról.

Ezen a ponton nem tudtam, és még most sem tudom, hogy most direkt szívatnak, vagy csak saját kompetenciájukat bizonyítják. Vagy az egész az én érdekemben történik, hogy referenst idézzem.

Mindenestre viccesen rövid határidőt adtak a formai problémák kijavítására. Amik úgy voltak formaiak, hogy a dolgozatomat csak a 45. oldaltól kellett átírni a 180. oldalig. A határidőt tovább rövidítette az a két tény, hogy a posta több mint egy hetet hozta a levelet, és, hogy pszichés okokból egy hétig nem tudtam kinyitni a gépemen a file-t, amivel dolgoznom kellett volna.

De mindent kijavítottam, amit kértek.

És akkor most neki futnék még egyszer…

* A legutóbbi konferencián az előadásom legközepén állt fel egy pacák, hogy elmondja, ez őt nem érdekli. És inkább arról beszéljek, hogy… Mit mondjak? Nem beszéltem arról…

Egy ilyen gépet hó takart.

2011-10-20T17:56:00.001+02:00

Gyakorlunk Pepével.

Hogy a címből nem jöttök rá, mit?

Nem, nem nyelvtant és nem helyesírást. És nem is zongorát.

És így:

Egy Ilyen Gépet Hó Takart.

Vagy ebből:

Tíz W[ide jön a család nevünk] Elment Lászlóhoz Vendégségbe Enni.

Az utolsó:

Tíz W[ide jön a család nevünk] Elment Nórival TYúkért.

Semmi?

És a ha szavak kezdőbetűit összeolvassátok?

Mert hiába hangoztatom fűnek-fának, hogy nem vagyok hajlandó a gyerekekkel való kapcsolatomat terhelni, hogy gyakorlással cseszegettem itthon őket*, amikor a fiam kéri, hogy segítsek neki, mert angolból szódolgozatot írnak a számokból, akkor nem tudom megállni, hogy ne segítsek neki.

A gyakorlás a következő lépésekből állt.

1. Pepe vázolja a problémát. Számok írásából írnak szódolgozatot. 1-20-ig. Hétfőn. És előre tudja, nem fog sikerülni neki.
2. Hozok papírt és ceruzát és megpróbálom angolul leírni a számokat betűkkel 1-20-ig. Gyorsan megy, de néhány gyanúsan néz ki.
3. Veszem az okostelefonom online szótárát, és ellenőrzöm a megoldásokat.
4. Örömmel megállapítom, csak egy hibám volt. A 12 nem ment. Jó f-fel írtam. És???
5. Pepével szóban gyakorlunk.
6. Azonosítjuk az problémás számokat: 3, 8, 11, 12, 13, 20.
7. Próbáljuk memorizálni a problémás számokat, de jól látszik, hogy Pepe a munkamemóriájából képtelen a hosszú távú memóriájába transzformálni az információt.
8. És akkor eszembe jutott ez a módszer: My very elegant mother just served us nine pizzas.**
9. És akkor következett az este legszórakoztatóbb pillanatai, amikor a számokból mondatokat csináltunk. (Lásd fent.)
10. Ezeket bezzeg meg tudta jegyezni a fiacskám…
11. Aztán próba tesztet írtunk. Minden jól ment, egészen addig, míg a nyolcast nem kellett leírni. Ezt írta: eighotakart. Hogy nincs ilyen szám? Nem baj, de legalább már tudom, hogy csak a szó végén kalandozik el a figyelme.

De azt hiszem, fog ez menni, na.

* Ezt az információt megosztottam Bakka tanító nénijével is. Aki nem akart hinni a fülének. Mi voltunk az utolsók a fogadóóráján, gondolom előtte 25-en ígérték meg, gyakorolni fognak a gyerekükkel otthon. Hát én nem. Bakkát el is vitte aztán korrepetálásra…
** A nine pizza helyett igazából nachos-t kell írni, mert szegény kicsi Plutó már nem bolygó, de ez most percileg mindegy.

Apja fia…

2011-10-19T16:23:00.000+02:00

A férjem optimizmusa legendás a baráti körünkben. Azt hiszem legjobban, a közgáz mikroökonómia vizsgájával tudom ezt szemléltetni. A férjem hétszer bukott meg rajta. Amikor csak négyszer lehetett volna próbálkozni. Más Dunának ment volna. Ő egy apró és átmeneti problémaként kezelte a dolgot.

A fiam?

Hasonló típus. Vizsgán, dolgozatban nem tud hibázni. Ha mégis, akkor bután forgatja a dolgozatot. És közli, hogy így teszik tönkre a tanárok az önbizalmát.

Így nem is csodálkoztam, hogy a pénteki matekcsapat-verseny után, az eredményt persze még nem tudtuk, szuperlatívuszokban nyilatkozott saját és csapata teljesítményéről. Csak mosolyogtam a dolgon, és gyorsan továbbléptünk, mert a legjobb barátját láttuk vendégül ~~ott~~itt-alvós bulira.

Szombat reggel A.-nál érdeklődött Pepe legjobb barátjának az anyukája, hogyan ment az előző napi verseny. Pepe barátjának az „elég nehéz volt, nem sikerült túl jól, nem szerepelt fényesen a csapat” típusú válaszát A. szó szerint közvetítette az anyukának. Persze A.-nak közben eszébe jutott, hogy saját fia is indult a versenyen, tőle is gyorsan megkérdezte mi volt. Pepének és csapatának természetesen tökéletesen sikerült a verseny. Amit A. rögtön továbbított is az anyukának: „Pepe csapatának jól ment.”

Természetesen nem tudtam megvárni, hogy a férjem letegye a telefont, rögtön meg kellett osztanom vele az a tényt, hogy a két fiú EGY csapatban versenyzett…

A bejegyzés, amelyben taktikát váltok!

2011-10-12T19:36:00.001+02:00

Pepének és Bakkának az angoltanárnője beteg lett. Helyesítő bácsit kaptak. Akiről akkor szereztem tudomást, amikor Pepe jelentette, hogy egyes lett a testrészekből írt szódolgozata. És, hogy leszúrták, hogy lehet egyese angolból, amikor angoltanár az anyukája.

Először emelkedjünk felül azon a tényen, hogy bár úgy tűnik a gyerekek elterjesztették az iskolában, hogy angoltanár vagyok, nem vagyok angoltanár. Nem is lehetek, mert nem tudok angolul. DE ERRŐL MAJD KÉSŐBB.

Először annak kellett utánajárnom, ki is ez a helyettesítő bácsi.

Pepe válasza: Senki mamika. Nem fontos.
Bakka válasza: Helyettesítő bácsi? Egy morcos öregember. Akinek a feje a plafont simogatja.

Első tanulság: Annyira örülök, hogy a lányom is iskolába jár. Így legalább a lényeges információkat megkapom. Mert hogy a férjem is jelentkezett, hogy a helyettesítő bácsi bent volt a szülői értekezleten. És azt mondta, hogy 20 éve tanít angolul. És akkor itt idézem Papikánkat szó szerint: „Ami azt jelenti, hogy körülbelül veled egyidős!”

Köszönjük, Papika!

Morcos öregasszony vagyok ezek szerint. Mondjuk ez nem új…

Második tanulság: A szódolgozat miatt hiába állítja a helyettesítő bácsi, hogy életkori sajátosságoknak megfelelően tanítja az angol az alsóban, nem tanít úgy. MERT MEGGYŐZŐDÉSEM, HOGY ALSÓ TAGOZATBAN TELJESEN FELESLEGES SZÓDOLGOZATOT ÍRATNI A GYEREKEKKEL.

Harmadik tanulság: Nem vagyok hajlandó ezt a kesztyűt felvenni. Nem fogok bemenni beszélni senkivel. És azt sem fogom megtenni, amit Pepe kért. Idézem: „Mamika, állítólag a szülők írhatnak valami kérvényt a tanárnak, ha azt akarják, hogy ne nézzék a gyerekük helyesírását a szódolgozatban. Írhatnál nekem egy ilyen kérvényt.”

Hát nem fogok.

És akkor térjünk vissza ahhoz a tényhez, hogy bár nem vagyok angoltanár, de tudok angolul. És határozott véleményem van arról, hogyan kellene alsóban angolul tanítani a gyerekeket. És ezért nem vagyok hajlandó falazni az iskolának, és hétvégenként testrészek magolásával tölteni az időnket. És nem vagyok hajlandó drillezni a gyereket, hogyan kell leírni a különböző angol szavakat. Így taktikát váltottam: Nem tudok angolul. Ezért az angoltanulás egy olyan területe az életnek, ahol nem tudok segíteni a gyerekeknek. És Papikánk sem tud angolul. És senki a családban. Oldja meg az iskola egyedül ezt a szódolgozat dolgot.

És nem gond az egyes.

Miután mindezt végiggondoltam, bementem a DINÁ-ba, hogy megnézzem a gyerek egyesét. Egyetlen jegye van angolból: egy négyes. Szódolgozatra.

Tök jó, hogy nem fárasztottam liliomlelkemet szótanulással. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy értem a dolgot.

Pipa

2011-10-11T19:13:00.002+02:00

Na. Elkezdődött.

Öregszem.

Bementem az egyetemre lehúzott sliccel. Nem vettem észre.

Bementem fodrászhoz hatalmas kutyakakával a cipőmön. Nem vettem észre.

Nem tudtam megfejteni ZK találós kérdését. Mi az, ami Győrben dühös. A megfejtést a címben találhatjátok.

Nem értitek?

Mert a kérdés az volt, hogy mi az, ami görbe és büdös. Csak nem hallottam…

Lehet, hogy nem az írásgyakorlásra kellene a hangsúlyt fektetnünk…

2011-09-20T12:54:00.001+02:00

Zuhanyozni készülök. És mivel a tesómék nálunk vannak, gondoltam magamra zárom a fürdőszoba ajtót, nemcsak kilincsre, hanem a belülről használandó zárszerkezetet is. Nem kulcs van hozzá, de kulcsra zártam. A zár nyelve bement a falba. Hogy senki se nyissa rám az ajtót.

Persze ezt rögtön észreveszi legalább egy gyerekem, és jön, mert valami halaszthatatlan mondanivalója van.

Most éppen Pepe kopog. Kiabálok neki, hogy bezártam az ajtót, mindjárt jövök.

De valószínűleg kezdek szenilis lenni, mert a gyerek már a zuhanykabin mellett áll, és mondja a mondanivalóját.

Hülye vagyok, gondoltam. Tisztára úgy emlékszem, bezártam az ajtót.

Pepe végigmondja a gondolatát, majd magamra hagy. Valami véletlen folytán be is csukja maga mögött az ajtót, nem kell ordibálnom ezért.

Befejezem a zuhanyzást. Megtörülközöm.

Majd készülök elhagyni a fürdőszobát.

De az ajtó zárva van?!?

Lassan esik le, mi történt: A gyerek kívülről (csak egy gombkilincs van) kinyitotta a belülről bezárt zárat. Elmondta, amit akart. Kiment. Majd kívülről bezárta belülről zárral a zárt.

Ha értitek, mit mesélek…

Ezt meg én nem tudom tagadni, bár Sanyit nem ismerek…

2011-09-14T17:13:00.000+02:00

Bakka iskolai pályafutása kezdődött azzal, hogy első nap megríkatta a bátyját az udvaron. Ezt már dokumentáltam.

Aztán következett, hogy kikezdett Pepe legjobb barátjával. Mire én délben érkeztem, Bakka csak röhögött, miközben Pepe barátja mindenfélét kérdezgetett róla. Akkor a kisfiú nem szólt nekem semmit, csak Pepével üzent haza, hogy neveljük meg Bakkát. Hogy mit csinált, az azóta is titok.

Harmadik nap aztán egy felsős fiú akarta megverni Bakka egyik jó barátnőjét. Sajnos még a barátnő nevét sem tudtam meg.

Aztán Pepe jelentette, hogy jó, hogy megkértem tartsa szemmel a húgát, mert így az osztályából az összes fiú szórakozhat azzal, hogy Bakkát követik az udvaron. Akkor szóltam, hogy ezt talán ne.

Aztán Bakka jelentette, hogy a vébetűs kisfiú becsukta a szemét az udvaron. És?, kérdeztem én. És, és, válaszolta Bakka, szájon csókoltam. Azt hiszem nem úgy reagáltam erre a tényre, mint Bakka szerette volna, mert kiabálni kezdett velem, hogy nekem semmit sem lehet elmesélni.

És akkor azt gondoltam, tényleg szar vagyok. És a fentiekről, hallgattam, mint a sír, nehogy kiderüljön, indiszkrét vagyok.

De a mai beszélgetésünk tükrében úgy gondolom, talán TÉNYLEG jobb lenne, ha semmit sem mesélne el.

Bakka: Képzeld az egyik barátnőm megkérdezett egy felsőst, hol van Sanyi.
Én: Ki az a Sanyi?
Bakka: Sanyi. Sanyi. Most az mindegy.
Én: És?
Bakka: És ez a felsős azt mondta, leszarom bazdmeg.
Én: Nem mondod?
Bakka [vigyorogva]: És én persze ezt megjegyeztem!
Én: De miért kerestétek Sanyit?
Bakka: Mert a barátnőm meg akarta ölni, mert homokot szórt a szemébe.

Feltételezem, hogy Sanyi a barátnőnek a szemébe, de ez azért nem teljesen világos.

Szerencsére ezen a ponton meg is érkeztünk az uszodához.

Amit majd holnap mesélek el…

Ez nem az én vonalam!

2011-09-13T14:14:00.001+02:00

Ülünk az autóban. ZK a fülében turkál.

Most itt jöhetne egy rész, hogy rászólok a gyerekre, ne turkáljon a fülében. De az hanta lenne. Csak akkor szólalok fel, amikor a gyerek megeszi a fülzsírját.

Én: Fúj, ZK, te megeszed a fülzsírod?
ZK: Igen, miért?
Én: FÚÚÚÚÚÚÚÚÚJ.
ZK: Finom.
Én: Mi van?
ZK: Tényleg finom. Olyan íze van, mint a sajtnak.
Én: Sajtnak?
ZK: Igen, a sajtnak. A romlott sajtnak.

Romlott sajt?

Csomó kérdés felmerült benne. Leginkább az, hol eszik a gyerek romlott sajtot???

Az elnök emberei…

2011-09-05T16:31:00.000+02:00

Nem nézek kórházas sorozatot. Nem nézek gyilkosságos-nyomozós sorozat. Nem nézek olyat, amelyikben paranormális jelenségek vannak.

Nem nagyon nézek semmit.

De néha szeretnék. Ezért aztán a sógornőmtől először a Big Bang Theory első két évadját kaptuk meg. Amit beszippantottam egy hét alatt.

Aztán most meg Az elnök embereit. Igen tudom, le vagyok maradva.

A férjemmel ketten nézzük, így elég lassan haladunk. Mert erősen véges azoknak az esték száma, amikor mindketten itthon tartózkodunk mozi-időben. És egyikünk sem alszik.

A helyzetet tovább bonyolítja az a tény, hogy Pepe kikönyörögte, hadd csatlakozhasson hozzánk.

Tudom, még nincs 10 éves. De olyan szépen kérte! És tanítási napokon nem nézzük!

Pepe az első pár rész alatt rutinosan nem kérdezett semmit. Nehogy mégis elzavarjuk. Aztán mikor eszembe jutott, hogy ő is nézi, néhány résznél szóltam, fogja be a fülét. Összefoglalva nagyon élvezi, hogy 1) velünk tölthet időt; 2) felnőttes; és 3) magát a sorozatot is.

Aztán a múlt hét végén több órát töltöttünk a költségvetés lényegének elmagyarázásával. Hozzávettük az adórendszert is. Pepének kb. 1000 kérdése volt, de álltuk a sarat. És úgy tűnt érti is, miről van szó.

Hogy mi a gond?

Tulajdonképpen semmi. És teljesen élvezhető is lenne a dolog, ha sikerült volna Pepével megértetnünk, hogy a főcímben, és most idézem a kérdést: „miért nem a rendes nevük van az embereknek?”

Pepe: Miért Rob Lowe? Miért nem Sam Seaborn?

És végigvettük, hogy valódi név, karakter név, színész, szerep, létező személy és fikciós karakter.

De Pepe nem érti.

És így legalább vitázni sem kell a férjemmel, hogy korai volt-e a dolog.

Vagy korai…

Bakka első napja az iskolában…

2011-09-02T10:35:00.001+02:00

Pepe nyavalygásával kezdődött az egész: Hogy ő nem emlékszik már az első napjára. Csak nagyon homályosan. És akkor mondtam neki, semmi gond, elolvassuk mit írtam az első napjáról. És, szerencsére a gyerek nem szúrt le, hogy miért írok blogot, hanem ráállt, hogy elolvassuk.

És tök jót röhögtünk rajta. Mert nagyon vicces volt, meg minden, csak azt nem tudtuk meg, hogy Pepével mi történt az iskolában első nap.

És, többek között, ezért szuper a második gyerek. Mert akkor már lehet a gyerekekre koncentrálni. Mert a rutin, legalábbis valamilyen szinten, elnyomja a szülői parát.

Bakkával egy anya-lánya beszélgetéssel indítottunk 31-én este. Nagyon meghitt volt a dolog, mert felmásztam hozzá az emeletes ágyára. Majd csatlakozott hozzánk Pepe és ZK is.

Tudtam, hogy a szekrénybe kellett volna bújnunk!!!

És akkor tisztáztuk Bakkával az alapfogalmakat: tanítási óra, szünet. És hogy mikor lehet enni az iskolában.

Bakka elmondása szerint, bár ez nem látszott rajta, nagyon izgult. És arra kért, hogy az első hetekben ne várjak tőle túl sokat.

Szépen indulunk…

Aztán tegnap reggel minden ment simán. Az izgalom miatt hajnalban keltünk. Kapott mindenki reggelit. Bakka kétszer átöltözött. Megfésültem és befontam a haját. (Robogunk a lejtőn lefelé, mert ma reggel még volt reggeli, fésülködés is, de hajfonás már nem. És fésülködés ellenőrzés sem. Pedig ez utóbbit kellett volna…)

Kisebb hiszti kerekedett a ház előtti fényképezésből. Bakka: „Minek állandóan fényképezni?”

Mert kötelező.

Az autóban a két nagy vitte a szót. Úgy alakult az életük, hogy tegnap volt az első nap, amit közös intézményben töltenek. Mert az óvodában éppen váltották egymást. Bakkát nem érdekli a dolog, de Pepe több mindenre figyelmeztette a húgát: „Amit otthon megengedhetsz magadnak velem szemben, azt az iskolában nem biztos!” Titoktartást is fogadtak, legalábbis azt hiszem. Bakka azt is megígérte, hogy nem fogja csigának csúfolni Pepét. Pepe csak annyit válaszolt: „Már megszoktam. Mindennap így csúfolnak az iskolában.” Erre szokás szerint bepöccentem és mondtam Pepének, délután megyünk az önkormányzatra névváltoztatást kérni. Válasszon magának csúfolásmentes nevet. Pepe nem akarja. Nem értem, miért…

Sok időnk nem volt, mert meg is érkeztünk az iskola elé. És kezdetét vette a dicsőséges bevonulás!

A parkolóban Bakka ovis barátjával akadtunk össze. Aki egy nyaklánccal ajándékozta meg Bakkát. Görögországi ajándék. Bakka meghatódott rendesen. Én fényképeztem.

Fel a második emeletre, ahol Bakka és Pepe osztályterme pont egymással szemben van a folyosó legvégén.

Kettőt sem lépünk, amikor Bakka újabb barátnőjébe botlunk. A szomszéd kislány. Gyorsan-gyorsan fényképezek. Mert Bakkáért már újabb lányok kiabálnak: az ikrek az osztályából.

És már hárman rohannak a folyosón.

Még hátulról gyorsan lefotózom őket.

A teremben újabb barátnő várja Bakkát.

Hogy mit csinálok? Őket is lefényképezem.

Aztán mosolyogva gyönyörködnék a lányomban, akinek az arcát hirtelen elborítja a vér. Fürdünk benne. Az orra vére. A padot én, a gyerekeket az apja sikálja. Jó sokáig tart, míg eláll a vérzés. Bakka: „Nem fogsz zsebkendő dugót rakni az orromban, igaz, Papika.” Nem tett. Bár állítása szerint megfordult a fejében…

És itt csöngettek be. Szerintem Anna néni fellélegzett, hogy a szülők távoztak. Bakka az utolsó pillanatban biztosított róla, nem gond, ha nem a harmadik óra után jövök érte. Szívesen marad ebédre is. Jól alakul a dolog!

Még Pepéhez beköszöntünk volna, ha hajlandó lett volna foglalkozni velünk. Majd a maradék egy szem gyerekkel elmentünk oviba. Furcsa volt, na. ZK-t nem zavarta, bár őt is elkaphatta az iskola hangulata, mert azt fontolgatta, ki is lesz az ő osztálytársa. Kis nehézség árán aztán ZK-t ott hagytuk az óvodában. Reménykedem, hogy a harmadik évet megússzuk beszoktatás nélkül.

Aztán romantikusan hazajöttünk az urammal. Hogy fogadjuk a villanyszerelőket. És a kertészeket. És a riasztós brigádot is.

11-ig bírtam magammal. Aztán mentem vissza az iskolába. Bakka épp befejezte az ebédjét. Anna néni nagyon megdicsérte, hogy jól eszik. Hát ezt tudtuk.

Hogy mit csináltak az iskolában?

„Hát oké volt, Mamika. Bemutatkoztunk. Oké. Körbejártuk az iskolát. Oké. Rajzoltunk. Oké. Oké. Megkaptuk a szekrényt. Oké. Van új barátnőm. Kettő. Oké. Egyik nevét nem tudom. Oké.”

Aztán Pepét is összeszedtük. És akkor szépen vissza is kötünk az történet elejére. És Pepe nyavalygásával fejezzük be a beszámolót. Mondjuk, ezért tuti, hogy még fogok kapni, de a fiam sírással küszködve számolt be róla, hogy az egész osztály rajta röhögött. Hogy miért? Mert Bakka csúnyán megkergette az udvaron. Hogy miért futott a húga elől? „Mert meg akart verni, Mamika.” Hogy miért? Hát azt sajnos nem tudtam meg. És azt sem, hogy pontosan mi történt. Az ellentmondásos beszámolókat lehetetlenség volt kibogozni.

De jó lesz ez az iskola!

Egy pillanat…

2011-08-31T08:36:00.001+02:00

A konyhában főzök. (Ez még tegnap történt. Nem szoktam reggel főzni. Sőt ma még nem csináltam semmit. A teámon kívül. De vissza a témához…) ZK segít, ami azt jelenti, hogy be nem áll a szája. Mondjam, mit is kell csinálnia. Hogy töltse fel vízzel a vízforralót? Mennyi víz kell bele? Hogy kell bekapcsolni? Kikapcsolni? Hová öntse a vizet?

Közben Pepe érkezik. Mondja a magáét. Hogy beágyazott. Hogy nézzem meg, hogy csinálta. Hogy jöjjek MOST. (Igen, délben voltunk!)

Már két gyerekre figyelek. Miközben hagymát szeletelek. Azt hiszem, várható is az eredmény. Elvágom az ujjam.

A seb semmi különös. Nem is fáj nagyon. De pompásan vérzik. Máris a csap fölé tartom, és eresztem a vért. A másik kezemmel törlöm a vért. A pultról. A padlóról. A mosogatóból. Jól vérzik, nem mondom. MINDEN VÉRES. Tök jó.

Ne értsetek félre. Örülök, hogy a gyerekek nem pánikoltak. Nem kezdtek sírni. Nem ijedtek meg. És ne gondoljátok, hogy elvártam, hogy segítsenek, vagy sebtapaszt hozzanak, vagy megkérdezzék, hogy minden rendben van-e.

Mondjuk annak örültem volna, ha legalább az egyikük félbeszakítja a mondatát. Nem többre csak egy pillanatra.

Mondania sem kellett volna semmit…

Az egyikük. Egy pillanatra. Nem többre.

Még nem érdeklődtem utána, de majdnem biztos vagyok benne, hogy jót jelent…

2011-08-30T08:46:00.001+02:00

A nagyszülők elhatározták, szerintem nagyon helyesen, hogy a gyerekeknek élményeket adnak születésnapi ajándékként. Hosszú egyeztetések után, tegnap sor került Bakka élményére: Siófokra vitték strandolni. Este amikor hazahozták, Bakkának be nem állt a szája. A két testvérének leesett az álla, hogy az egyébként mintaszerűen frugális nagyszüleit mi mindenre tudta rávenni. Mondjuk én is csodálkoztam. Többszöri ebéd, jégkásák, búvárszemüveg. Még azt is kifizették, hogy a felfújható labdába vízre tegyék.

Aztán amikor már mindenki oda volt az irigységtől, akkor a lányom összefoglalta a tapasztalatait:

Az egész nap nagyon zsír volt, Mamika.

Dugulás-elhárítás

2011-08-25T10:31:00.000+02:00

Igen. Megint eldugult a csöppnyi WC-nk. Tudom, hogy volt már szó róla, de azért ismételjük át a lényeget. Amikor megvettük tavaly a házat, először nem hittük, hogy tényleg mindent Kanadából hoztak a hozzá.

Aztán kiderült, hogy tényleg.

A három WC-ből már egyet lecserélt az előző tulajdonos, de a két gyerek méretű WC maradt. Amiket állandóan eldugaszoltunk. De hosszú hónapok keserves munkájával megtanítottam a gyerekeknek, hogy kaki-pisi-papír mehet csak bele. Semmi más. Mondjuk a WC papír nem gond, mert azt általában nem használnak.

Aztán lankadt az éberségem, mert hónap óta nem volt dugulásunk.

Aztán a lenti WC-be beletett valaki valamit. Eldugult.

Ez a ritkán használt WC, így napokig nem is vettünk észre semmit.

Aztán próbáltuk helyrehozni a bajt.

Nem sikerült.

Aztán kemény munkával ráneveltük a gyerekeket (és magunkat), hogy nem használjuk a lenti WC-t.

Persze erről néhányszor elfelejtkeztemtünk.

Aztán az egyik ovis anyuka dicsekedett, hogy milyen jó duguláselhárító-szakembere van.

Így amikor ma reggel látom, hogy A. az apróhirdetéseket böngészi, akkor rögtön mondtam, ne keressen tovább. És már hívtam is a kontaktért az anyukát.

Én: Dicsekedtél, hogy van egy nagyon jó duguláselhárító-szakembered. Kellene a száma.
Anyuka: Igen, igen. Nagyon tudom ajánlani. Nagyon helyes idősebb ember.
Én: Diktálod a számát?
Anyuka: Asztrológiával is foglalkozik.
Én: Hu, azt hiszem, arra nincs szükségünk.
Anyuka: És reikivel is.
Én: Nem mondod!
Anyuka: De igen. Igazi gyógyító.
Én: Nahát, pont egy gyógyítóra van szükségünk a WC-hez.
Anyuka: És úgy néz ki, mint a Mikulás. Ha akarsz majd Mikulást a gyerekeknek, akkor elhívhatod télen.

Aztán persze a számát is megkaptuk. Csak sajnos nem vette fel. Biztos éppen gyógyított.

Road trip

2011-08-16T17:59:00.000+02:00

Jó sok kilométert autóztunk a három gyerekkel. Mivel az elveinket már rég feladtuk, elhatároztuk, hogy vesszünk nekik egy autós dvd-lejátszót, hogy inkább szórakozzanak, minthogy az agyunkra menjenek.

Aztán praktikusan tervezve az indulás előtt néhány nappal tropára törtem az autónkat, így azzal voltunk elfoglalva, hogy autót szerezzünk és olyan apróságok, mint dvd-lejátszó egyszerűen elfelejtődtek…

Nos az autózás eleve problémás nálunk, mert még a kertből sem tolatunk ki, máris megkezdődik a veszekedés, hogy zenét hallgassunk vagy híreket.

A zene mellett a lányok kardoskodnak állandó jelleggel, szövegre meg én szavazok Pepével. A. szíve szerint szintén zenét hallgatna, csak nem mer nekem ellentmondani, így rögtön patthelyzet alakul ki. Ha viszont nem a WC-re megyünk autóval, hanem kicsit távolabb, akkor nyugodtan mondhatom: mindenre lesz időnk.

Mit mondjak?

Annyit ültünk autóban, hogy mindenre volt időnk. Sőt.

A legjobb persze, ha alszanak a gyerekek és mi mindenféle hülyeségről sutyoroghatunk a férjemmel. Aztán az sem rossz, ha bírunk családilag beszélgetni valamiről. Azaz, nem lenne rossz, mert ilyen emlékem nincs. Aztán az is elviselhető, ha valami jobb hangoskönyv hallgatására tudjuk rábeszélni a gyerekeket: Micimackó nagyon jó volt, pedig féltem, hogy Koltai Róbert túlpörgeti a dolgot, de nem tette. Aztán csináltunk Gerald Durrell maratont Szacsvay Lászlóval. Még jobb. Csak a papi papagájjal nyúltam mellé. Így csöppet magyarázkodhattunk, amikor a lányok azt énekelgették a tábortűznél, hogy „hej mambó, lecsúszik a bugyi meg a melltartó”. Jó, azt hittem az összes gyerekkönyv. Végighallgattuk Harry Potter első részét is Kern Andrással. Ez sem volt rossz.

Aztán ahogy fáradnak a gyerekek, jönnek a rosszabb pillanatok. Veszekednek a lila ceruzán. Csak az egyik alszik el, a maradék kettővel suttogva kell ordibálni, hogy maradjon csöndben. ZK zenét kér: Valami rockosabbat, Papika. HANGOSABBAN. És aztán a sokadig óra után rákezdenek a gajdolásra. Idén három nóta volt a tarsolyukban. 178453112-szer hallgattuk meg. Bár ki számolja. Mert vannak dolgok, amik mindig viccesek maradnak egyes családtagjaimnak. A kicsiny repertoár a következő volt: 1. Sárgán virágzik a tök. 2. Mary, Mary, szívemet kéri, neki szarom. 3. Nem látta a kacsámat? Sárga volt és pukizott.

Egy élmény volt…

Az út...

2011-08-15T20:17:00.004+02:00

Hosszú volt az út, míg eddig eljutottunk.

És most nem a teraszburkolatra gondolok, mert azzal is vacakoltunk egy évet...

Jó, az én hibám…

2011-08-12T10:28:00.001+02:00

Tegnap, amikor Bakkát lefekvéskor megpuszilgattam és betakartam, nehéz lett a szívem. A seb a hátán még mindig látszik. Egy hónap alatt azt gondoltam, begyógyul végre, mert nem tűnt olyan mélynek. Mondjuk hosszú. És fehér a barna hátán…

Pedig minden olyan jól kezdődött, amikor elindultunk biciklivel egy közeli tóhoz.

És jól is folytatódott, mert München környékén nemcsak vannak, hanem nagyon is jók a kerékpár-utak. Igaz, most ZK-n volt a sor, hogy kétpercenként leessen a lánca, de azt már Pepe is meg tudja javítani.

A tóhoz vezető utolsó szakaszon valójában nem bicikliúton mentünk, hanem egy mezőgazdasági úton. De az is remek volt, mert traktor sehol rajta. Csak egy lakóautó érkezett mögénk. És egyre közelebb jött. És közelebb. Amitől Bakka megijedt. És egyre gyorsabban ment. És, gondolom, egyre figyelmetlenebbül. Én közvetlenül mögötte mentem, és éppen akartam szólni, hogy álljunk le, míg elmegy az autó, amikor Bakka hatalmasat esett.

Innen nagyon gyorsan követték egymást az események.

Bakka elterült, mint a béka és bőgött.
Én nem tudtam se lefékezni, se a gyereket kikerülni, így átbicikliztem rajta.
Bakka már nemcsak bőgött, hanem sikítozott is az ijedtségtől.
Akárcsak én. Már együtt bőgtünk. Nem jó érzés, ha átmennek az emberen. És átmenni se jó érzés…

Elég gyorsan kiderült, hogy Bakka annak ellenére, hogy arcra esett, nem történt nagyobb baja. Szinte már meg is nyugodott, amikor rájött, hogy a hátán is sérült.

Újabb üvöltés, amitől viszont a mögöttünk jövő autós ijedt be. Mert nyilván valami nagy baja történt a gyereknek. Ellátott minket, szerintem teljesen feleslegesen, csomó kötszerrel. Bakkát be is kötöztünk, úgy tessék-lássék, aminek annyi haszna volt, hogy megnyugodott.

És folytatattuk az utunkat. Bakka persze rögtön összerakta, hogy az úszás és a seb nem fog összejönni, így a következő fél órát nyavalygással töltötte.

Így kisvártatva már üvöltöztünk az éppen csak megsérült gyerekkel.

Eredmény?

Ment is úszni. Átúszta a tavat. Egyszer. Kétszer.

És végre én is megnyugodtam, amikor ZK mellém sündörgött.

ZK: Mamika!
Én: Igen, édesem?
ZK: Milyen anya vagy te, hogy a saját gyerekeden átmész biciklivel?

Pedig ekkor már Bakka megbocsátott nekem. De tényleg, milyen anya, aki a bicikli-pedáljával sérti fel a gyerek hátát?

Tökön rúgta, na…

2011-08-10T19:00:00.001+02:00

Amikor a lányok megszülettek azt a szabályt hoztam, hogy a mi családunkban lefelé nem lehet verekedni. Pepe nem nyúlhat a lányokhoz egy ujjal sem. Akármi történik is. Nagyon jól működött ez a szabály egészen addig, míg ZK nem adta össze a kettő meg kettőt. Mert nyilvánvaló, hogy ezzel a szabállyal ő járt a legjobban.

És ZK nem lenne ZK, ha nem használta volna ezt a szabályt ki. De úgy rendesen.

De én ellenálltam Pepe könyörgéseinek.

Mert lefelé nem verekszünk. Lányokat nem bántunk.

SOHA. SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT SEM.

Aztán kicsit elgondolkoztam ezen, amikor Pepe magzatpózban fetrengett a szállodai szoba szőnyegén. Mert valami csip-csup, tyúkper-ügy miatt (nem is emlékszem már rá), ZK úgy tökön rúgta, hogy egy szem féltett fiacskám csillagokat látott.

És rögtön tudtam, hogy drasztikus lépésre kell elszánom magamat.

Én: Rendben, ZK, ennyi volt. Feloldom a szabályt, hogy lefelé nem szabad verekedni. Elég volt ebből! Nem érdekel, hogy te vagy a legkisebb.

Pepe nem hitt a fülének. Tessék, Mamika? Tényleg, Mamika?

Igen, tényleg. Hiába szocializálódott bele tökéletesen jól ebbe a szabályba a fiam: volt-nincs.

És ZK?

Az egész délutánt végigbőgte: Mamika, féltem az életemet! Kórházban fogok kikötni!

Hát, mit mondjak?

Szar ügy a lelkiismeret-furdalás…

Most viccelsz, Pepe?

2011-08-09T15:22:00.001+02:00

Elöljáróban: Volt a gyerek már többször is moziban. És színházban is. Bár lehet, hogy feleslegesen költjük rá a pénzt…

Pepe [aki mint tudjuk elmúlt 9 éves]: Mamika, mi a különbség a mozi és színház között?
Én: Most viccelsz?
Pepe: Nem.
Én: Nem tudod mi a különbség a mozi és a színház között?
Pepe: Nem.
Én: Ne hülyéskedj!
Pepe: Nem hülyéskedek!

Röviden vázoltam a gyereknek a két műfaj közti legfeltűnőbb különbségeket. Amiket eddig nem vett észre. Mondjuk a bábszínházat már nem mertem belekeverni…

A történet nélküli nyaralás

2011-08-08T15:44:00.000+02:00

A teljesen üres hűtőszekrényünkben négy szendvics árválkodik.

Ami azt jelenti, hogy újra áram alatt van a hűtőnk.

Ami azt jelenti, hogy hazaérkeztünk!!! Próbálom újra felvenni a fonalat.

Addig csak annyit, hogy nem az én gyerekeim üvöltöztek a szálloda halljában. Nem az én gyerekeim tolakodtak a svédasztalnál. Nem az én gyerekeim böfögtek a liftben. És nem az én gyerekeim mentek be a medencébe zuhanyzás nélkül.

És a nem-az-én-gyerekeimet nem úgy értem, hogy a férjem gyerekei…

Amin még javítatunk kell?

Az étkezés. Túlzás nélkül állíthatom, hogy minden egyes étkezésnél valaki (értsd: ZK) valamit felborított, kiöntött vagy eltört…

És igen, ma délelőtt is eltört már egy tányért.

PEDIG NEM KAPOTT SE REGGELIT, SE EBÉDET…

Bakka

2011-07-25T22:51:00.000+02:00

Ma hét dolgot csináltunk Bakka kérésére:

1. Bulimanókkal játszottunk.
2. Keresztül kasul bicikliztük a várost.
3. Limonádét ittunk a TV-toronyban.
4. Vízilovakat néztünk az állatkertben.
5. Felmásztunk egy győzelmi oszlop tetejére.
6. Felültünk egy lovas kocsira.
7. Feketeerdő tortát ettünk vacsora után.

Bár Bakka kiborult, hogy mennyit kell nyaralással elszenvednie, míg eljutunk Berlinbe a születésnapján, ma azt mondta, hogy élete legjobb napja volt És azt kérdezi, hol fogjuk jövőre a születésnapját ünnepelni, mert nyári gyerek. Akinek ma rengetegszer kívántunk boldog születésnapot.

Csak egy ismerős...

2011-07-07T20:36:00.001+02:00

A csattanás utáni első gondolatom azért is pánikszerű volt, mert tudtam, a férjem levegőben van éppen. És azt is tudtam, hogy a barátaink közül egyetlen egy van, aki azonnal ugrani fog. Mivel a férjem A., legyen ő Bé, mondjuk Bé is... Csak azért izgultam, hogy vegye fel a telefont. Mert ha nem hallja a csöngést, akkor nem lesz velem három percen belül.

Mit mondjak?

Nem volt ott három percen belül, mert először a bőgésemből ki kellett hámoznia, mi történt. Aztán meg kellett tudnia, hol vagyok pontosan.

Aztán már nem csináltam semmit, csak vártam, hogy leparkoljon. Akár 4 perc 10 másodpercbe is beletelt, hogy odaért.

Nagyon profi volt. Először meggyőződött, hogy én rendben vagyok. Aztán megnézte, hogy a gyerekek rendben vannak-e. Aztán foglalkozott az autóval. Aztán arrébb állt. Kitöltötte a papírokat. Megbeszélte telefonon a trélert. Beszélt a pasival, akibe belementem. Az orrom alá tolta a papírt, hogy írjam alá.

Aztán persze megjelent az első járókelő. Öreg néni. Kutyával. Ő kivenné a gyerekeket az autóból. Biztos megijedtek. És egy kis kutyasimogatás biztos jót tenne nekik. És minden így is történt.

A néni aztán szóba is elegyedett a gyerekekkel. Pechére Bakkát kérdezte.

Néni: Ki ez a bácsi? A papátok?
Bakka: Nem.
Néni: A barátotok?
Bakka: Nem, nem. Csak a mama egyik ismerőse.

Én nem hallottam ezt a beszélgetést, és Bé nem is rögtön mondta el, mert ő vitte el a gyerekeket is, amíg én a trélert vártam. Hogy inkább náluk reggelizzenek és játszanak, mit az út szélén ácsorogjanak. (Itt még köszönet illet néhány embert, P-től, Z-ig, de nem fogok több betűnevet használni. Tudják, kiről van szó…)

És este, amikor nagyot nevettünk ezen a történeten, mert mit gondolhatott a néni a mama ismerőseiről, rögtön tudtam, hogy sok mindenért érdemes élni, de az egyik legfontosabb dolog az ilyen „csak ismerős” barátok.

Én is ilyen barát szeretnék lenni!!!

Hát még ez is!

2011-07-06T11:03:00.000+02:00

Pepe: Mamika, bűntudatom van.
Én: Na mesélj, Pepe, mi történt?
Pepe: Hát ez az!
Én: Mi az, hogy hát ez az?
Pepe: Bűntudatom van, de nem tudom, miért.

Ez a freudi szuper-ego? Vagy valami egzisztencialista válság?

Milyen szakirodalomhoz is kapjak?

Szóval az volt, hogy…

2011-07-05T13:34:00.001+02:00

… ma arról szólt volna a beszámolóm, hogy milyen szorgalmasan befejeztük az évet. És hogy jól mennek a dolgaink, mert ZK egyre kevesebb gyógyszert szed, Bakkát felvették az iskolába, Pepének jó lett a bizonyítványa. És, hogy sokat dolgoztunk az elmúlt évben, ezért nagyon várjuk a nyarat és a pihenést.

És már megvolt a poén is: Annyira jól megy minden, hogy itt az ideje, hogy beüssön valami rossz. És, hogy biztos lesz valami szar a nyáron.

Mit mondjak? Nem kellett sokat várni.

Tegnap még be kellett szaladnom az egyetemre felvételiztetni. Vittem a három gyereket is, hogy majd átadjam az ügyeletes nagymamának. Minden jól ment, egészen addig, míg figyelmetlenségből be nem szálltam egy előttem szabályosan közlekedő autóba. Jó nagy karambolt csináltam. Egyedül.

Olyan nagyot, hogy senki sem volt dühös rám, csak azt mondogatták, milyen jó, hogy a három gyereknek (és nekem) nem lett semmi bajom.

Olyan nagyot, hogy kinyílt a légzsák. Ez izgalmasan hangzik. Már sokszor beszélgettünk a gyerekekkel, milyen lehet, amikor durran a légzsák.

Hogy milyen volt? Fájdalmas. A térdemnél nyílt ki. És jól leégette mindkét lábszáramat.

Úgyhogy nem marad mára más, mint elnézést kérni attól az úriembertől, aki volt olyan peches, hogy előttem menjem. Külön köszönet a csokiért, amit a gyerekeknek adott.

Köszönet a férjemnek, aki Münchenből kézi vezérelte a problémamegoldást. A biztosítást, a trélert és a többit.

Volt ugyan egy pillanat, amikor egyedül álltam az út mentén 5 darab biciklitartóval és kicsit aggódtam, hogyan fogok hazajutni busszal, de ügyesen ezt is megoldotta. Aztán úgy volt, hogy nem ülök többet autóba, de délután muszáj volt a gyerekeket elhoznom a barátainktól, ahová az ütközés után elvitték. Egész jól ment a vezetés, bár még erős szívdobogást kapok, amikor egy autó elém kanyarodik. Ami egészen praktikus dolog a budapesti forgalomban.

Holnap kölcsönautóval indulunk el.

Jó nyarat!

Volt ám a nyári szünetnek első napja is…

2011-06-30T14:09:00.000+02:00

Már volt róla szó, nem véletlenül nincs gasztroblogom. De talán arról is volt szó, nem arról van szó, nem tudok főzni. Csak nem szeretek annyira. De persze ez nem azt jelenti, hogy nem szoktam.

Két elv vezérel a konyhában. 1) Nem szeretek húsokkal variálni. 2) A gyerekek biztos nem ették meg a zöldséget a menzán.

Így a spenót-sóska-cukkini-tök-zöldborsó vonalon szoktam mozogni. A gyerekek hozzászoktak, mit várhatnak tőlem. Persze van rálátásuk a dolgokra, mert nemcsak a menzát eszik, hanem főz rájuk az apjuk, a két nagymamájuk. És szoktak vendéglőben is enni.

Mindezek eredményeképpen nagy volt a meglepetés, amikor a nyári szünet első napján, ami most hétfő volt nálunk, mert, igen, hazudtam egy kicsit, bejelentettem palacsintát fogunk sütni ebédre. A sóskaleves után.

Hogy véletlenül se kelljen semmit se megrágnunk. Nyár van, nem?

Azt hiszem, hogy legjobban úgy tudom visszaadni bejelentés utáni hangulatot, ha ZK-t idézem: „Mamika, nem akarok hinni a fülemnek. Palacsintát mondtál? Tudsz te egyáltalán palacsintát sütni?”

Persze hogy tudok. És már szedtem is elő a szakácskönyvet, teljeséggel figyelmem kívül hagyva a lányom megjegyzését, miszerint a nagymamája szakácskönyv nélkül ~~főzi~~ süti a palacsintát.

Aztán ZK mellém szegődött segíteni. Azt mondja, hogy a nagymamájának is mindig ő segít. És, hogy nagyon jó palacsintasütő-segítő.

Most átugorjuk azt a részt, hogy a tésztát bekeverem, és hogy meggyőzőm a lányomat, hogy keverjünk bele reszelt almát is. Mert úgy nagyon finom lesz. És már is ott tartunk, hogy ZK vállalkozik a tűzhely bekapcsolására.

Én: Várj még! Hol az olaj?
ZK: Olaj? Olajt akarsz önteni a tűzhelyre? A TŰZHELYRE?
Én: A tűzhelyre? Az edényt szeretném beolajozni.

Beleöntöm az első palacsintának való tésztát a céledényben. Minden tökéletesen halad.

ZK: Meg fogod tudni fordítani? Mert tudod, meg kell fordítani! Kati egy fával szokta.
Én: Tényleg! Kell egy célszerszám! Mivel is fordítsuk meg?
ZK: Kati olyan fával szokta.
Én: Nekünk nincs olyan fánk. Mivel fordítsam meg? Mivel is?

Közben Bakka is megjelent a színen, és informált arról a tényről, hogy nem ajánlja, hogy feldobással fordítsam meg, mert az nekem biztos nem fog sikerülni.

Amikor az elsőt nagy nehezen megfordítottam, rögtön bepánikoltam. Honnan fogom tudni, hogy mikor kész? Szerencsére ZK nem vesztette el a fejét. Némi szagolgatás után szólt, úgy véli már kész van. „Szépen csúsztasd a tányérra, Mamika. Nem kell már megfordítani, csak csúsztasd rá.”

Nem kertelek, Internet, egy palacsintát sem tudtam rendesen megfordítani. A gyerekek viszont nagyon kedvesen bíztattak, „ügyes vagy, Mamika tulajdonképpen”. Csak este panaszkodtak az apukájuknak, hogy kevés palacsintát sütöttem. Mind elfogyott. És ők még éhesek voltak.

Elrontottam, de sikerült.

A nyári szünet második napja…

2011-06-29T20:40:00.000+02:00

… és annak is az estéje.

Este 10 óra. Most jött A.-tól Münchenből az sms, hogy hosszú biciklizés után visszaért a szállodába. És minden rendben.

Én a hálószobánkba hurcolt kanapén ülök. Lábamnál a matracunkon a három gyerek alszik. Illetve csak kettő. A harmadik a külön ide cipelt saját matracán alszik.

Olyan édesek, azt kívánom, soha ne nőjenek fel. Hogy mindig maradjunk így öten egy család. Hogy bárcsak megállíthatnám az időt. És azt számolgatom, hány jó évem van még hátra a gyerekkorukból.

És tudjátok mit? Örülök ezeknek a gondolatoknak. Kell a változatosság, mert amikor ébren vannak az agyamra mennek. És azt számolgatom, maximum még hány nap, amíg a legkisebb is elköltözik itthonról. Mert a végsőkig szemtelenek, rendetlenek és szófogadatlanok.

Nyilván, ahogy nőni fognak és én öregszem, mindig lesz valami kifogás. De most a rendetlenségük a legbosszantóbb. Míg egy sarkot elpakolok, addig három másikat dúlnak fel. Nem értik, miről beszélek. Ők annyira segítenek. ZK-t kérem, rakjon el három pár cipőt. Nem, nem rakja el, helyette négy másikat előszed. És örömmel tapasztalja, hogy a nővére papucsa is jó már. Tudom az én hibám, miért a cipő-mániásra bízom a cipők elpakolását…

Mert igen, hiába nőnek, az esték még mindig kaotikusak. Pedig milyen ártatlannak tűnnek, mikor alszanak.

The days are long, but the years are short…

Jó nyarat!

„És azt akarod, hogy ezt most el is higgyük?”

2011-06-27T20:43:00.001+02:00

„Az én gyerekkoromban a gyerekek csak akkor beszélhettek, ha a felnőttek kérdezték őket.”

„Az én gyerekkoromban a gyerekek nem mehettek be a felnőttek hálószobájába.”

„Az én gyerekkoromban az ajtókon kopognunk kellett és csak akkor mehettünk be, ha beengedtek. KIVÉVE A SZÜLŐI HÁLÓSZOBÁT.”

„Az én gyerekkoromban, ha nem ettük meg az ebédet, akkor ugyanazt kaptunk vacsorára. Csak hidegen. Ha este sem ettük meg, akkor a másnapi reggelink is megvolt már. Hidegen.”

„Az én gyerekkoromban naponta 3 kilométert gyalogoltunk az iskolába. Hóban, fagyban. És csak egy pár cipőnk volt.”

A gyerekeim csak röhögtek rajtam. És azt állították, hogy az anyukám egész máshogy mesélte nekik ezeket a dolgokat…

Biztos van valami ésszerű magyarázata arra, hogy…

2011-06-20T18:50:00.000+02:00

1. Miért kapott Pepe angolból négyes. A jegyei: 5, 4, 5, 5. Angolból. Égnem kellene, helyette a tanító nénit hibáztatom. És bár beszélni nem tudtam vele, mert jó érzékkel nem jött el az évzáróra, de szerintem most tényleg nekem van igazam.

2. Miért nem tud egyetlen mesterember sem akkor érkezni, amikorra ígéri. A legtöbb, amit fel tudunk mutatni, hogy a zuhanykabin-szerelő délelőtt 11-re jött. És 11-et is ígért, igaz három héttel korábbra.

3. Miért kellett ZK-nak úgy elesnie, hogy ne tudja befejezni a már befizetett úszótanfolyamát.

4. Miért őrzi az egyetem hétpecsétes titokként, hogy milyen számlaszámra kellene befizetnem a habilitációs eljárás százezer forintos díját. Úgy tűnik, egyetlen ember tudja, aki, bár ma bent volt az irodájában, de nem tudott fogadni, mert hivatalosan betegszabadságon van. Hogy mit csinált? Ebédelt a kollégáival. Gondolom, holnaptól már be se jön… Naiv voltam, hogy azt képzeltem júniusban el tudom ezt a dolgot intézni.

5. Miért akarnak a gyerekek állandóan a szomszédban lógni.

Holnap jövök jobb hírekkel is. Mivel is?

Fogselymezni tanítjuk a gyereket…

2011-06-14T21:01:00.001+02:00

1. Megdumáljuk a gyerekkel, hogy úgy gondoljuk, igény lenne rá. Mert állandóan ételmaradék cafatok lógnak ki a fogai közül.
2. Mivel szegény szerencsétlen életképtelen 9 évesről van szó, az apja úgy dönt, megcsinálja neki.
3. Hatalmas ordítás. Életem párja üvölt. Mert az okos és ügyes 9 évesünk megharapta az apja ujját.
4. Felmerül az ötlet, hogy ne halat adjuk a gyereknek, hanem hálót. Tanítsuk meg a fogselyem helyes használatára. Talán nem veszélyes egy 9 évesnek.
5. Szemléltetjük, hogyan kell, majd a gyerek kezébe nyomjuk a fogselymet tartalmazó kis műanyag dobozocskát.
6. A világhódító műszaki ötleteket kidolgozó 9 éves nem tudja a dobozt kinyitni. ~~Jót röhögünk a gyereken.~~ Megmutatjuk, hogy kell kinyitni a dobozt.
7. A gyerek kinyitja. Örül a sikernek. (Mindig mondom, alacsonyra kell tenni a lécet!)
8. Megvitatjuk, mit jelent az az anyai tanács, hogy „hosszút tépjél, de ne túl hosszút”.
9. Újra szemléltetjük mit kell csinálni.
10. Gyerek próbálkozik az utánzással. Nem megy.
11. Gyerek felsérti az ínyét. Vérzik.
12. Mit jelent a véres szál?
13. Elmagyarázzuk.
14. A gyerek úgy dönt, ennyi elég volt a fogselymezésből.
15. Mint aki jól végezte dolgát, elmegy aludni.

Így már csak az maradt hátra, hogy lecsesszük, miért nem mosott fogat…

Néhány tanulság

2011-06-08T20:16:00.001+02:00

~~Visszajött~~ Elhoztam a korrektortól a habilitációs dolgozatom. A következő helyesírással kapcsolatos tanulságokat vontam le.

1. Ha minden szó közé tettem volna vesszőt, és a korrektor a feleslegeseket kihúzza, akkor is kevesebb vessző hibám lett volna, mint úgy, hogy legjobb tudásom szerint raktam a vesszőket.

2. A fentiekből kiindulva az előző mondat nyilván tele van vesszőt érintő hibákkal.

3. Át kell gondolnom a gondolatjel használatát. Azt hiszem, nem volt olyan eset a 170 oldalon, hogy jól használtam volna.

4. Egybeírás, különírás. Általános szabály lehet, hogy amit egybe írok, azt külön kellene, amit viszont külön írok, azt egybe kell. Alszabály: ha gondolatjellel írtam, akkor egy szóban kellett volna írnom.

5. Kettőspont után kisbetűvel folytatjuk. Védekezésként mondanám, hogy ezt tök hülyeségnek találom.

6. Magyarban tizedes vessző van, nem tizedes pont. És magyarban nincs ilyen szám, hogy ,05, hanem 0,05 van.

7. Amit meg sem próbáltam megérteni: A rövid és hosszú gondolatjel közti különbséget.

Az én lányom…

2011-06-06T13:09:00.001+02:00

Bakka bánatos volt, mert két zsúrba sem hívták meg a közelmúltban. Jól sült el a vigasztalásom.

Én [mert felettébb empatikus vagyok]: Bakka nem kell ezzel foglalkozni. Örülj annak, hogy XYZ meghívott a bulijára. Úgyis ő Az egyik legjobb barátnőd az oviban.
Bakka: Igen, XYZ a legjobb barátnőm, de a mamájának nem vagyok szimpatikus, így úgy kellett a mamájánál kikönyörögnie, hogy meghívjanak.
Én: Nem mondod.
Bakka: De! Mesélte XYZ, hogy több napot könyörgött a mamájának. És azt is mondta a mamája neki, hogy ezt ne mondja el nekem.

Most sem tudom, mit gondoljak. Egyrészt nem tudom elképzelni, hogy szülő ilyet mondjon a gyerekének. Másrészt, mentálisan nem tudom feldolgozni, hogy az én gyerekem nem szimpatikus valakinek…

De persze az is lehet, arról van szó, hogy a nemrég tanult „szimpatikus” szót akarta Bakka szövegkörnyezetben használni…

Nézzétek a jó oldalát!

2011-06-03T09:21:00.001+02:00

Amikor a sógornőm SMS-t ír, hogy miért nem frissítem már a blogomat, akkor tudom, baj van.

De nézzétek a jó oldalát!

Kész van a habilitációs dolgozatom. Már a korrektornál van, mert ugye azt nem várhatja el senki tőlem, pláne ti nem, akik kedvesen olvastok, hogy magam javítsam ki a helyesírási hibáimat mind a 170 oldalon. Megcsináltam az összes kísérő anyagot is. Önéletrajz, előadástervek, magam fényezése. Blablabla.

Így most, hogy a dékán előléptetési stopot rendelt el a karunkon, neki is futok a habilitációs eljárásnak. Aminek a célja, hogy előléptessenek.

Tudok élni, na…

Készülök a konferenciára…

2011-05-24T09:13:00.000+02:00

Az a tudományterület, ahol dolgozom egy barátságos kis sarka az univerzumnak. Nem vagyunk sokan, félszavakból is értjük egymást. És úgy értjük egymást félszavakból, hogy nem kell mindenféle furcsa rövidítést használnunk. Mert nem gond, sőt külön jó, ha mások is értenek minket.

Az elmúlt évben sikerült elbarangolnom egy nem túl távoli másik kicsi sarokban. Lényegében ugyanott vagyok még mindig, csak kicsit máshol. Csak kicsit más lapokat olvasnak itt az emberek. Csak kicsit más problémákon törik a fejüket.

Csak egy kicsit sok rövidítést használnak.

Hónapig tartott, míg megtanultam őket, pedig csomót ismertem közülük már eleve. Utána még hónapokig tartott, hogy a szövegeket folyamatosan tudjam olvasni. Hónapokig. Öregszem, na.

Íme a listám:

ELT: English Language Teaching
ESL: English as a Second Language
EFL: English as a Foreign Language
ENL: English as a Native Language
ESP: English for Specific Purposes
ELF: English as a Lingua Franca
WE: World Englishes
GE: Global English
FL: Foreign Language
L2/2L: Second Language
WTC: Willingness to Communicate

Hogy megbizonyosodjam, hogy nagy ász vagyok, és mindent tudok, végignéztem a konferencia programot, és, és, és:

ELC: Basszus ezt nem tudom!
EAP: Basszus ezt sem!!!

Mit nem tudok még???

Mindenesetre felvettem a stílust. Csak az előadásom címébe sikerült 3+1 rövidítést beletennem: ENL, ESP, ELF és a bónusz: SEM.

Gondolom, rengeteg embert fogok vonzani…

Egy hónap

2011-05-23T09:15:00.000+02:00

Bakkát nem akkor vették fel az iskolába, amikor beírattuk. Mert Pepét igen.

Bakkát nem akkor vették fel az iskolába, amikor a gyerekek 90 százalékát. Így amikor az óvodában a gyerekek egyeztetették az eredményeket, akkor Bakka csak annyit tudott mondani, hogy „nekem még nem jött meg a papír”. Amiből arra következtetett, hogy, és most idézem szó szerint, „biztos nem voltam szimpatikus a tanító néninek”. Mit mondjak???? Basszus, az én lányom. Persze nem azt válaszoltam neki, hogy biztos ÉN nem voltam szimpatikus a tanító néninek, hanem azt, hogy még sokan nem kapták meg a levelet. Ami igaz is volt.

De folytatom:

Bakkát nem akkor vették fel, amikor A. beszélt az igazgató nénivel. Mondjuk akkor nem is vehették volna fel. És akkor sem, amikor az önkormányzatot hívta fel, hogy ott is érdeklődjön, MI TART MÁR ENNYI IDEIG. Ez egyébként eredményezett néhány furcsa pillanatot, mert Bakka egyik este megkérdezte tőlem, hogy a papa elintézte-e már a felvételit a kormánynál.

Ígérte Apád, hogy beszél Orbán Viktorral?

Mert erről én nem tudok!

De folytatom:

Aztán nem is akkor vették fel Bakkát az iskolába, amikor az igazgató választással voltak elfoglalva.

És nem is akkor, amikor jött a hír, hogy a régi igazgató nénit leváltották.

És amikor jött a pletyka, hogy az új igazgató néni másodállásban kozmetikus. És akkor rákerestem az új igazgató néni és települése nevére, és a google tényleg egy kozmetikust dobott fel, aminek kicsi az esélye, lássuk be. És akkor utána jött is a hír, hogy a szülők szervezkedni kezdenek.

És amikor arra a megállapításra jutottam, hogy mégiscsak a kicsi és családias és sportolóról elnevezett iskola angolos osztályába kellett volna beíratnom Bakkát, AKKOR JÖTT MEG A PAPÍR, HOGY FELVETTÉK.

Mert valaki nagyon okos megmondta: Engedd el és megkapod.

Tehát ez is az én hibám volt…

Hogy egy hónapig nem tudtam elengedni azt a tervemet, hogy egy iskolába járjanak a gyerekeim…

Szolgálati közlemény és egy apróság az elefánt rügyhólyagjáról…

2011-05-17T09:45:00.001+02:00

Szóval, úgy tűnt, hogy egy időre összeomlott a blogger. Én úgy látom, hogy bejegyzés nem veszett el, de kommentek igen. Mindegyiket olvastam! Köszönöm!

***

Vasárnap délután az autóban ZK saját dalocskájával szórakoztatta a családját.

Szinte könny gyűlt a szemembe, milyen édes a drága kis kreatívom.

Hogy mi volt a dal?

Szerencsére már nem emlékszem a szövegére, de arra igen, hogy a kakis fenék és a büdös hónalj minden versszakban és refrénben IS benne volt. És arra is emlékszem, hogy más nem igazán…

Jó sokáig tartott, míg ZK elunta magát, de egy idő után megtörtént ez. És úgy gondolta, hogy a fiúk micsodáját is belekomponálja versikéjébe.

Na, ekkor kezdődött a definíciós háború: Hogy is hívjuk a micsoda különböző részeit?

Én. Az a két golyó a micsoda mellett azok a tökök.
Pepe: Más néven hrúgyhólyag!
Lányok és én egyszerre: MICSODA?
Pepe: Hrúgyhólyag.
Én: Micsoda?
Lányok: Hrügyhólyag? Rügyhólyag?
Én: MICSODA?
Lányok: RÜGYHÓLYAG! RÜGYHÓLYAG!
Pepe: Nem rügyhólyag, hanem hrúgyhólyag. Abban van a fiúk pisije. Onnan jön ki.
Én: Pepe, nem.
Pepe: NEM? DE IGEN. AZ A HRÚGYHÓLYAG. ABBAN TÁROLÓDIK A PISI. AMI A FÜTYI VÉGÉN JÖN KI.
Én: Pepe, nem.
Pepe: NEM?
Én: Nem, a pisi a HÚGYhólyagban van. Ami a testeden BELÜL van. És ami a fiúknak ÉS A LÁNYOKNAK IS VAN. Mindenkinek van.
Pepe: Akkor mi van a hrúgyhólyagban?
Én: Nem hrúgyhólyag, hanem tök. És sperma van benne.

Na itt aztán a három gyerek két táborra szakadt. A lányok, azt fogták, hogy rügyhólyagja mindenkinek van, így elkezdtek különböző állatneveket a rügyhólyaggal így-úgy kombinálva skandálni, így elég hamar eljutottunk a mai cím második feléhez.

Pepe a sperma szót hallotta meg, így tőle egy hosszú előadást hallhattunk a cápák két farkáról és az uszonyban található spermájáról. És arról, hogy milyen érdekes könyvek találhatók az iskolai könyvtárban.

Ha értitek, mire célzok…

Szexelünk!

2011-05-12T21:36:00.000+02:00

Igen, már megint.

A felállás ugyanaz, mint múltkor. Az uram anyaszült meztelen, én nyakig beöltözve.

És esküszöm, hogy ezt kérdezte: Hol vannak a seggmatricák?

Köpni, nyelni nem tudtam, mert 1) nem tudtam, hogy birtoklunk seggmatricákat; 2) fogalmam sem volt, hogy mire is tudnánk használni; 3) de izgalmasnak tűnt a dolog.

Aztán persze gyorsan kiderült, hogy nem seggmatricát mondott, hanem sebmatricát, és aztán az is meglehetősen gyorsan világossá vált, hogy sebtapaszra gondolt…

Mert annyira fegyelmezett vagyok…

2011-05-11T14:53:00.001+02:00

Elhatároztam, hogy nem leszek az a típusú ember, aki ki van szolgáltatva az érzelmeinek.
Hahahaha.

Konkrétabban, olyan ember, akitől csak akkor lehet kérni valamit, ha jókedvében van. És ezért érdemes napokig, hetekig várni, és figyelni, milyen is a hangulata.

Sejtettem, hogy gond lehet, mert a fiam szájából már sokszor elhangzott az „akkor inkább most nem is kérek semmit” mondat. Amire én általában visszaugattam, hogy ezt jó ötletnek tartom.

Ma reggel éppen a WC-n ültem, amikor ZK rám tört.

ZK: Ehetünk fagyit reggelire?
Én [gondolkodás nélkül, mert nem gondolkodni szoktam a WC-n]: Ehettek fagyit reggelire.
ZK: Tessék? Nem?
Én: ZK, ehettek fagyit reggelire.

ZK el. 15 másodperc múlva, Bakka érkezik.

Bakka: ZK azt állítja, hogy azt mondtad, hogy ehetünk fagyit reggelire. Ez igaz, vagy ZK hazudik?
Én: Igaz, ehettek fagyit reggelire.
Bakka: Tessék?
Én: Ehettek fagyit reggelire.

Közben ZK is visszaérkezett. És elkezdenek egyes szám harmadik személyben beszélni rólam. AMIT IMÁDOK.

ZK: Na, mit mondott?
Bakka [még mindig hitetlenkedve]: Azt, hogy ehetünk fagyit reggelire.

És a két lány már távolodik, de a hangjukat még hallom.

ZK: Akkor nagyon jókedvében lehet ma reggel.
Bakka: Igen, biztos jókedvű.

Lányok?!

Ha jókedvemben lettem volna, akkor biztos joghurtot kaptok cukrozatlan zabpehellyel és ~~reszelt~~ almával…

Jó hír-rossz hír…

2011-05-10T09:15:00.001+02:00

Nem akarom különösebben zártnak bemutatni magamat, de tény és való, hogy nem vagyok az a típus, aki az első szóra ugrik, ha arról van szó, hogy külföldre utazhat.

Bocs.

Szóval a jó hír, hogy a héten kaptam egy levelet, amiben egy konferenciára hívnak meg. Ebben még nem sok újdonság van, mert rengeteg körlevelet kapok konferencia meghívásokkal. De ez a levél személyre szóló volt. Keynote Speaker-nek hívtak meg. Ami először történik meg velem. És őszintén szólva nagyon jó érzés, és nemcsak azért, mert ilyenkor az ember összes költségét állják. Hanem mert, hiú vagyok, na.

A rossz hír?

Az első rossz hír, hogy a konferencia a 40 éves születésnapomra esik. Mivel továbbra is utálok előadni, valahogy nem tudom elképzelni magamat, hogy a születésnapomon plenáris előadást tartok, úgy 250 embernek. Persze a férjem, rögtön felhívta a figyelmemet, hogy szigorúan véve nem a születésnapomra esik a konferencia, hanem utána egy nappal, de mivel soknapos ünneplést szeretnék, így a születésnapomon van a konferencia és kész.

A másik rossz hír, hogy…

Nyilván valahol el kell kezdeni a dolgot, és tulajdonképpen nem meglepő, hogy nem a szakmám legfontosabb kongresszusán kértek fel előadás tartására. De akkor is. Nem látom magamat, ahogy november közepén Turku, Finnországba utaznom. Bár egy pillanatig azt hittem, hogy Turku Helsinki finn neve, de aztán a térképen megnéztem, és kiderült, hogy Turku nem Helsinki finn neve, hanem egy város Helsinkitől északra…

Egy szó mint száz, ha nincs ellene kifogásotok, akkor a születésnapomra hivatkozva lemondom ezt a lehetőséget…

A nap, amikor Bakka nem kapott reggelit

2011-05-03T20:10:00.000+02:00

Papika kitett magáért. Úgy gondolta, jó apaként nem engedheti reggeli nélkül oviba a lányokat. ZK-val nem volt gond: minden reggel ugyanazt az ételt nem eszi meg.

Bakka viszont nyitott volt az evés témára. Hallottam, hogy megbeszélik, mit szeretne enni.

Papika: Mit kérsz reggelire?
Bakka: Szendvicset.
Papika: Kalácsot vagy kenyeret?
Bakka: Kalácsot.
Papika: Simán vagy pirítva?
Bakka: Pirítva.
Papika: Vajjal vagy vaj nélkül?
Bakka: Vajjal.
Papika: Szalámival, sajttal vagy májkrémmel?
Bakka: Szalámival.

Azt hiszem, nem mondhatjuk, hogy nem beszélték át a témát.

Kisvártatva azt hallom, hogy Papika kiabált Bakkával.

Látom, hogy ott az asztalon a májkrémes pirítós kalács. Először azt hittem, hogy rosszul hallottam a szalámit.

De nem.

Mire elkészült a szendvics, Bakka meggondolta magát. Inkább mégis májkrémet enne, nem szalámit.

Papika leszedve a szendvicsről a szalámit és rárakta a májkrémet.

Aztán Bakka közölte, hogy a májkrém az rendben van, de nem pirítva és nem kalácsot kér a májkrém alá.

Na, ekkor kezdte Papikánk az asztalt csapkodni. És megtagadott mindenféle további együttműködést.

Bakka pedig az óvodában reggelizett.

Legalábbis ezt feltételezem, mert a szendvicsét én ettem meg…

The Royal Wedding

2011-05-02T20:39:00.002+02:00

Ha a populáris kultúráról van szó, akkor én az Egyesült Államokat figyelem. Ott tanultam angolul, azt az országot ismerem valamennyire. És végül is a people.com az honlap, amit mindennap ellenőrzök.

Így sok mindent tudok az Egyesült Államokról.

Rengeteg hasznos dolgot.

És most nemcsak olyan felületes dolgokról beszélek, hogy Angelina Jolie gyerekeinek a neve, mert azt nyilván mindenki tudja. De én tudok Katie Couric pályafutásáról és a nála 20 évvel fiatalabb pasijáról. Tudom, hogy mit ettek Reese Witherspoon esküvői vacsoráján. Hogy mi van Charlie Sheen első és második feleségével. És a csajaival. Milyen csizmát hord Arnold Schwarzenegger.

Azt hiszem érthető a dolog.

Amivel folytatni akarom az az, hogy Nagy-Britanniáról* jóval kevesebbet tudok. Annak ellenére, hogy angol szakot végeztem. Mert a két félév töri, amit tanultunk az nem sok mindenre volt elég. És az az háromszor tíz perc amit Angliában töltöttem, az szintén szinte semmi…

Így nagy hiányosságaim vannak. Minden téren.**

Ennek ellenére komolyan rákattantam a királyi esküvőre.

Először az volt a tervem, hogy a lányokat itthon tartom, és együtt nézzük meg a királyi esküvőt. Aztán kiderült, hogy pénteken majálisoznak az oviban, így letettem a dologról. Inkább fussanak zsákban, mint itthon a kanapén fetrengjünk. Aztán az is kiderült, hogy az esküvő nem 10 és 11 között lesz délelőtt, amikor ráértem volna figyelemmel kísérni, hanem 11 után kezdődik. Semmi gond. Majd belenézek, ahogy jövök-megyek. Mert nálunk a péntek délután a legdurvább.

Délután aztán a barátnőm-kollégámmal, míg a zsúrozó gyerekekre vártunk, sikerült fel is dolgoznunk az élményt.

Hogy milyen szép volt a mennyasszony.

Hogy milyen kopasz volt a vőlegény.

Hogy Harry mennyire nem hasonlít az apjára. Illetve, lehet, hogy az apjára hasonlít csak Charles-ra nem.

Aztán persze magasabb szintre emelkedtünk.

És megbeszéltük, mennyire nem ismertük az esküvőn megjelent celebritásokat. David és Viktoria Beckham-et és Elton John-t bírtam felismerni. Más senkit. És hogy ez milyen ciki. Hogy se a miniszterelnököt, se a minisztereket, se London polgármesterét sem tudnám azonosítani. Se a királyi család tagjait. Jó a királynőt igen. De már azt sem tudtam, hogy négy gyereke van.

Durva nagyon, na. Így aztán le is vontam a tanulságot. Sokkal gyakrabban kell olvasnom a Hello! magazint…

* Azon is hosszan töprengenem kellett, hogy Angliát, Egyesült Királyságot vagy Nagy-Britanniát akarok itt írni.

** Arról már nem is szólok, hogy a skót kollégám beszédét a mai napig képtelen vagyok megérteni. Ami nem túl nagy gond, leszámítva a tanszéki értekezletet. Szerencsére sok kollégám kedvesen és szívesen fordít nekem.

Direkt vártam egy napot…

2011-04-27T12:31:00.000+02:00

Tegnap írtam volna arról, hogyan változtam vicces kicsi bloggerből csendesen dühöngő őrültté. Nagypénteken délután, igazán megfelelő pillanatban, jött az iskolából az értesítés, hogy Bakkát helyhiány miatt nem tudják felvenni.

Pénteken még tartottam magamat, de szombatra teljesen úrrá lett rajtam a pánik.

A férjem? Hát szerinte ez a levél csak egy apró adminisztrációs probléma. Amivel nem kell törődni, mert Bakkát már felvették. Arra a kérdésemre, hogy akkor miért utasították el, nem tudott válaszolni.

Na mindegy. Biztos, ami biztos, rögtön produkáltam egy jó kis pszicho-szomatikus gyomorvírust. A WC-t ölelgettem, nem a férjemet. Aztán néhány óra múlva kiderült, hogy lehet, hogy rendes vírus, mert szépen belehúzott. Annyira szarul voltam, hogy amikor vasárnap ~~reggel~~ hajnalban felköltöttek a gyerekek, őszintén mondhattam nekik, fogalmam sincs, jött-e a nyúl. Kicsit megráztuk a békésen hortyogó uramat, aki félálomban motyogta, hogy jött a nyúl.

És akkor a nyúllal el is érkeztük a mai bejegyzés témájához.

Nálunk Bakka a felvilágosult gyerek. Tudja, hogy nincs Mikulás, illetve, hogy az ovis Mikulás Béla bácsi a kertész. És nyúl sincs. A felnőttek teszik oda az ajándékot a gyerekeknek. Ezzel a szöveggel mindkét testvérét ki tudja borítani. ZK az elmúlt hónapokban többször elsírta magát a feltevésre. Így Bakka előszeretettel hozza fel a témát heti rendszerességgel.

Hogy én mit mondok ilyenkor?

Hát tőlem aztán senki nem fogja hallani, hogy nincs Mikulás vagy nyúl. Én mindig azt mondom a gyerekeknek, nem saját szöveg, én is hallottam, hogy csodák azokkal történnek, akik hisznek benne.

Én hiszek a nyusziban. Kaptam is tőle teát meg csokit.

Szóval ezek után erősen meglepődtem, amikor a két lány ma reggel szokásos anális vonalon nem azt tárgyalták, hogy ki olyan bátor, hogy a WC-ben úszkáló kakát megérintse, hanem azt, hogy hogyan hozza a nyuszi a csokikat. Biztos nem cipeli, mert ahhoz nem elég erős. Ha nem cipeli, akkor tojja őket. Igen, a nyuszi csokikat tojik. Aztán persze a dolog továbbgondolódott, hogy, ha a csokit tojja, akkor mi van a pizsamával, amit szintén a nyuszi hozott.

Bakka meglátása szerint a pizsamát is a nyúl tojta.

Hogyan bizonyította ezt a lányom?

Hát logikusan: Látta, hogy az új pizsamáján nyúlkaki van.

Úgyhogy, ha kérdeznétek, mit kaptak a gyerekek Húsvétra, egyszerű a válaszom: Szaros pizsamákat.

Ez történt a héten. Eddig.

2011-04-20T17:00:00.000+02:00

Dörrenést hallottátok?

Mi estünk pofára.

Csúnyán elbíztuk magunkat, na.

Hétfőn már eleve kicsit sokkos állapotban voltam, mert egy jó nevű budai gimnáziumban gyűjtöttünk adatokat, és a kilencedikesek befaltak reggelire. Majd rágás után kiköptek.

Szóval dél éppen elmúlt, amikor telefonált az egyik ismerős anyuka, hogy most fejeződött be az iskolák közti egyeztetés a felvételiről, és a körzetes kislányát, Bakka legjobb barátnőjét, nem vették fel abba az iskolába, ahová Bakkával is jelentkeztünk.

Rögtön pánik üzemmódba kapcsoltam.

Hívtam a férjemet, aki persze nem volt hajlandóak pánikolni velem. Várjunk addig, míg megjön a hivatalos értesítés.

Jó várjunk.

Aztán a következő félórában még kb. hatszor hívtam fel az uramat, hogy mi lesz, ha szegény középső gyerekünket nem fogjuk tudni beiskolázni. Így A. jobbnak látta, ha csinál valamit. Mert a délután további részében még szeretett volna dolgozni. Pepe tanító nénijét hívta fel, hogy nézzen utána, mi van Bakkával. A tanító néni utána nézett, és fél 4-kor jelentette nekem, hogy Bakka a kérdőjelesek közül az elutasítottak közé került. Nagyon szerették volna felvenni, de nincs hely.

Mit mondjak? Erre a hírre már a férjem is hajlandó volt velem pánikolni, aminek eredményeképpen a hétfő délutánt és estét őrült telefonálgatással töltöttük.

Mert B-terv nem volt. Mert annyira biztosak voltunk, hogy testvér-gyerekként felveszik Bakkát az iskolába, hogy más iskolát és tanító nénit meg sem néztünk.

Rövid idő alatt három olyan iskolát is találtunk, ahol szívesen látnák Bakkát. Ez megnyugtató volt. LESZÁMÍTVA AZT A TÉNYT, HOGY HA BAKKA NEM ODA FOG JÁRNI, AHOVÁ PEPE, AKKOR JÖVŐRE HÁROM HELYRE HORDHATOM A GYEREKEKET. DE EZ RENDBEN VAN, JOBB DOLGOM ÚGY SINCS.

Szóval miután meg volt az alternatív iskola, elhatároztuk, hogy kemény harcba szállunk Bakkáért.

Első lépésként egy fellebbezést kellett megfogalmaznunk. Így a hétfő éjszakát sem vad szex-szel töltöttük…

Második lépésként jól összevesztünk, hogy milyen is egy jó fellebbezés. Én egy hosszú novellában gondolkodtam, aminek az elolvasása utána szem nem marad szárazon. A férjem viszont úgy gondolta, hogy egy egyoldalas elegáns érvelő esszét fogunk írni. Végül ő győzött. Meg is írta. Én egy kicsit pofoztam rajta, mert nem mindegyik bekezdés kezdődött topic sentence-szel. És volt gond a kohézióval és a koherenciával is. Ami szerény képességeimből telt, azt beleadtam.

Aztán még edzettünk a másnapi beszélgetésre az igazgatóval. Először brainstormingoltunk, hogy milyen érvek jöhetnek szóba. Aztán a férjem kihúzta az összest, amelyek 1) hazugságok voltak; 2) fenyegetőztek, vagy 3) korrumpáltak.

MERT A FÉRJEM ÚRIEMBER.

Kedd reggel 8 órakor a férjem, a fellebbezéssel együtt, a repülőtér helyett az iskola igazgatójánál ült. „Hallottam, hogy hallotta”, mondta az igazgató néni. „Igen, hallottam”, mondta a férjem. Aztán kedvesen elbeszélgettek kocsmába és sufniba bejelentett gyerekekről, meg rossz körzetesítésről és a felvételi rendszer egyéb hibáiról.

A fellebbezésre, bár a munkát nagyon dicsérte az igazgató néni, és azóta már hívott is minket valaki, hogy adjuk oda nekik elolvasásra, mert azt mondta az igazgató néni, hogy nagyon jól sikerült, egyelőre nem volt szükség. Mert kiderült, hogy van az igazgató néninek terve, hogyan vegye fel a kimaradt 9 (!!!) testvér-gyereket.

Ma délelőtt aztán jött az újabb, még-mindig-nem-hivatalos, hír. Bakka rajta van az osztályfőnöke listáján.

MIT MONDJAK?

Annyira remegett a kezem, hogy nem tudtam a telefont felvenni, amikor a férjem hívott.

A JÓ HÍR?

Ez a hiszti kifejezetten jó volt háromnapos rapid fogyókúrának…

Pepe 9

2011-04-15T20:33:00.000+02:00

1.
Rengeteget beszélsz. Ezt csak azért jegyzem fel, ha pár év múlva panaszkodnék, hogy nem szólsz hozzám, akkor tudjam, AZ A JUTALOM.

2.
Nem tudsz írni. Mindenesetre gyúrunk a nyelvtan témazáróra. A jó hír, hogy nem lesz benne diktálás. A rossz, hogy a tárgyas ragozást nem tudtam elmagyarázni neked.

3.
Annyira szeretsz biciklizni és annyira szereted a barátaidat, hogy amikor a legjobb barátod hozzánk készült, akkor simán belementél, hogy a saját biciklidet kölcsönad neki, te meg a húgodéval menjél. Ami nemcsak kicsi neked, de erősen rózsaszín és Barbie-s tematikájú. Csak, hogy elmehessetek együtt biciklizni. Aztán a barátod nem tudott átjönni, mert aznap altatták el a beteg cicáját. Picúrt. Mint kiderült, te is nagyon szeretted ezt a cicát. Csak azt nem értetted, mit jelent elaltatni egy állatot. Hát, megint tanítottam valamit neked, amit nem akartam…

4.
Ha már a macskáknál tartunk. Vannak macskás és kutyás emberek. Te az első csoportba tartozol. Minden alkalmat megragadsz, hogy kérjél egy macskát ajándékba. Amikor azzal hárítom a kérést, hogy akkor Papika elköltözne itthonról, akkor kérdően nézel rám: ÉS?

5.
Egy harmadikos kisfiú anyukája azt mesélte nekem, hogy a gyerek kiguglizott „mesztelen lányokat” az interneten. Próbáltam érdeklődni nálad, de te még a kérdést sem értetted. Úgy tűnik, nem érdeklődsz még a téma iránt.

6.
Őrült büszke vagy magadra, hogy a Zongoraiskola könyvben már ott tartasz, ahol a szomszéd kisfiú. Aki már 4 éve zongorázik. Amikor elmagyaráztam neked, hogy a szomszéd kisfiú hallás után le tud bármit zongorázni, akkor csak egy magabiztos „de én is, Mamika” volt a válaszod. Sajnálom, Pepe, de nem.

7.
Még nem gyanítom, hogy gond lenne, hogy az iskola előtt már nem engeded, hogy puszit adjak neked. Mondjuk még tudlak kényszeríteni.

8.
Én: Hogy jellemeznéd magadat?
Te: Miért?
Én: Mert kíváncsi vagyok!
Te: Kicsi. Gyors. Nem tudom. Ez a két szó jutott eszembe.

9.
BOLDOG SZÜLINAPOT!

Hogy telik egy napom?

2011-04-12T18:41:00.000+02:00

Múlt héten ketten is (a háziorvosom és a szomszéd kislánya) csodálkozásuknak adtak hangot, amikor megtudták, hogy dolgozom. Mármint, hogy állásom van.

Nem értem, miért van ez így…

Nézzük például a mai napomat:

1. Elviszem a lányokat az oviba. Hazajövök.
2. Elmegyek gyógytornára. Hazajövök.
3. Elmegyek vásárolni. Hazajövök.
4. Elmegyek Pepéért az iskolába és elviszem különórára. Hazajövök.
5. Hazahozom Pepét. Értelemszerűen én is hazajövök.
6. Elmegyek a lányokért az oviba. Hazajönnek. Hazajövök én is. A mai nap, ha jól számoltam, hatodszor.

De közben tényleg nagyon sokat dolgoztam!!!

Csalog Zsolt: Csendet akarok

2011-04-11T20:11:00.001+02:00

Hát. Nem volt még ilyen. Elsírtam magam egy színházi előadás alatt.

Mentségemre szól, hogy szerintem nagyon jó darab, bár a férjem számtalan hibát felsorolt az előadás után. De én elfogult vagyok. Mert Csalog Zsolt mégiscsak szociológus. És Fullajtár Andrea nagyon jó volt. Mentes minden furcsaságától, amit más darabokban lehet látni. Főleg azt nem szeretem, amikor jár. De ebben a darabban végig egy széken ül. És úgy meséli el a hajléktalan Etelka életét.

Szóval, amikor arról beszélt Etelka, hogy elveszítette a gyerekeit, mert a bíróság a férjének ítélte őket, a lakással együtt, akkor bőgtem.

Mert hogy Pepe a héten 9 lesz. Ami, mint tudjuk, a 18 fele.

És bíróság ide-vagy-oda, a gyerekek felnőnek. És elhagyják a szüleiket.

Brühahahaha.

Aztán persze vettem a fáradtságot és magamba néztem. És kiderült, mi a gond: Nem akarok úgy visszagondolni a gyerekkorukra, mint az aranykorra. Életem legszebb és legtartalmasabb éveire. És valójában attól félek, hogy egyszercsak már nem fogom tudni a szépet és a jót értékelni.

Aztán persze eszembe jutott a 90 éves nagymamám, aki úgy aggódott a 60 éves gyerekéért, mint én most Pepéért.

MERT AZÉRT VANNAK DOLGOK, AMIK MÁR NEM FOGNAK VÁLTOZNI…

Óvoda és iskola

2011-04-08T13:01:00.000+02:00

Pár hete nyílt nap volt Pepe iskolájában. Rutinos versenyzőkként már pontosan tudtuk mi a dolgunk. Először is, Bakkát apukája és anyukája is elkísérte, hogy szétválva több esélyünk legyen a kötelező feladatokat teljesíteni.

Mit mondjak? Jók voltunk, na.

Míg a szülők nagy többsége az elsős tanító nénikkel próbált beszélgetni, mi tudtuk, mi a feladat.

Papika, szépen megmosakodva, öltönyben, nyakkendőben, vitatta meg az igazgató nénivel azt a problémát, hogy bizony körzeten kívüliek vagyunk. Első és legfontosabb információkként megtudtuk, hogy az igazgató néni MÉG MINDIG EMLÉKSZIK PEPÉRE A BEÍRATKOZÁSRÓL. Jó értelemben. És nincs kifogása, hogy Pepe húga is ebbe az iskolába járjon.

Én ezalatt az ének tanító nénit kaptam el, hogy hallgassa meg Bakkát. Meghallgatta. ÉS KÉRÉS NÉLKÜL KIÁLLÍTOTTA A PAPÍRT, HOGY A LÁNYOM ALKALMAS ÉNEK-ZENEI EMELT SZÍNTŰ OKTATÁSRA. Még azt is mondta az ének tanító néni, gondolom bíztatásul, hogy Bakka hangja sokkal jobb, mint Pepéé. Mondjuk ez nem nagy szó…

Ez a papír azért volt nagyon fontos, mert a településen csak ebben az iskolában van ének-zenei emelt színtű oktatás, így körzeten kívüliség tulajdonképpen nem számít. Csak a zenei rátermettség. Amiből mint tudjuk családunknak sok van…

Miután mindezt elintéztük, a lányom mehetett volna játszani az osztályokba. De ő inkább sírdogált. Mondjuk tényleg ijesztően sok gyerek és szülő volt az iskolában…

Szerencsére második alkalommal már csak azok jöttek el, akik komolyan gondolják a dolgot. Így Bakkára termenként öt tanító néni jutott. A lányom osztott-szorzott, majd elhatározta, hogy ének osztályba írassuk. Próbáltam még nyomni a német nemzetiségi dolgot, de nem nagyon ment. Azért a nyílt nap után Bakka még gyakran gondolkozott azon, akar-e valójában iskolába járni vagy sem.

Aztán tegnap a katonás óvó nénije rászólt, hogy ne egyen olyan sokat mert el fog hízni*. Így ma az iskolai beiratkozás után Bakka megkérdezte tőlem, hogy ugye ez most azt jelenti, hogy többet nem kell oviba járnia.

Hát nem.

Mindenesetre sikerült dráma nélkül teljesítenünk a feladatot. Feltéve, ha tényleg felveszik Bakkát.

Két hét, és kiderül.

* Hatalmas önuralomról teszek tanúbizonyságot, hogy nem írok erről az óvó néniről részletesen. Pedig tudnék mit.

Ugyanaz kétszer…

2011-04-06T20:52:00.000+02:00

Pepe: Te doktor vagy?
Én: Pepe ne kérdezz hülyeségeket. Hogy lennék orvos?
Pepe: De hát az van kiírva a munkahelyedre az ajtódra.
Én: JA, AZ! Igen, úgy doktor vagyok.*
Pepe: És ez mit jelent?
Én: Hát nem is tudom, pontosan, hogy mondjam el.
Pepe: Olyan ez mint a hadseregben a szamárlétre? Hogy tizedes és így tovább?
Én: Szamárlétra? Igen, valami olyasmi. Tizedes? Igen, talán az.

***

Én: Blablabla.
Szomszédnő: Blablabla. Képzeld, doktori iskolába fogok járni.
Én: Hű, az nagyon jó.
Szomszédnő: Kicsit félek, nagy dolog az.
Én: Á, nem olyan durva. Átlagos intelligenciával és egy kis kitartással menni fog. Csak szólj, ha statisztikában segítség kell.
Szomszédnő: Kérdezném, hogy nem akarsz te is jönni?
Én: Ööö. Én már elvégeztem egy doktori iskolát.
Szomszédnő: TÉNYLEG? Doktor vagy?
Én: Igen, csak nem írom ki a postaládára…

És akkor neki is elmagyaráztam, hogy hívnak.

* Itt kihagytam egy részt, amikor arról grilleztem a gyereket, hogyan volt pontosan kiírva a nevem az ajtómra. Nem tudta… Mondjuk, mentségére szolgál, hogy nem is úgy hívnak, ahogy ki van írva…

Hosszú távú tervem…

2011-04-05T08:41:00.001+02:00

Én: Amikor kamaszok lesztek, úgyis utálni fogtok.
Bakka & ZK: NEM, MAMIKA. SOSEM FOGUNK UTÁLNI.
Én: Dehogy nem!
Bakka: Én annyira szeretlek, hogy ha meghalsz, akkor is minden születésnapodon ki fogok menni a temetőbe a sírodhoz. És viszek neked virágot!

Amikor a cipésznek lyukas a cipője…

2011-04-01T13:46:00.000+02:00

Tegnap ezt olvastam Pepe üzenő füzetében:

Kedves Szülők!
Kérem ellenőrizzék Pepe angol felszerelését és házi feladatát, mert rendszeres hiányai vannak.

Tisztelettel, aláírás, dátum.

Első lépésként leszúrtam a gyereket. Hogy érezze, törődünk vele.
Második lépésként elgondolkoztam, hogy lehet felszerelés hiánya, amikor az angol füzete és könyve sosem jön haza.
Harmadik lépésként tovább gondolkoztam, hogy lehet házi feladat hiánya ~~amikor a házi feladatokat rendszeresen ellenőrzöm, kikérdezem~~ . Mindig megcsinálják az iskolában és nekem semmi dolgom ezzel.

Aztán persze rájöttem. Pénteken van az angolórájuk. Pénteken viszont nincs tanulóóra az iskolában, mert hétvégére sosem kapnak a gyerekek házi feladatot. Csak arra tudok gondolni, hogy ezt az angoltanárnak elfelejtették megmondani. Illetve a gyerekem fejéből véletlenül kiesett az a tény, hogy péntekként szoktak kapni leckét angolból. Mert én minden pénteken megkérdezem, hogy van-e lecke/pótolnivaló a hétvégére. És csak a legritkább esetben van valami. És az sosem angol. Amiből az következik, hogy bár nem tudom hányszor kaphatott Pepe pénteken angolból leckét, azt biztosan állíthatom, hogy abból egyet sem csinált meg. Szeptember óta.

Mondjuk, jó, hogy kiderült. Jobb később, mint soha.

Válaszoltam a tanító néninek. És együttműködésemről biztosítottam.

Aztán megnéztük Pepével az aktuális leckét. Úgy gondolom, hogy a tanító néni nem gondolhatta komolyan, hogy akarja, hogy én megnézzem angolból a leckét. Pepe szavait idézem: „Látod, Mamika, ezért utálok veled leckét csinálni. Mert két perc alatt tök ideges leszel.”

Teljesen igaza volt a fiamnak.

Úgyhogy, szerintem mindenkinek jobb, ha itthon diszkréten kezeljük a lecke dolgot…

Elkezdődött, bár még én nyertem…

2011-03-30T11:47:00.001+02:00

Én: Ezt a szoknyát nem veszem meg neked.
Bakka: Miért? Nekem nagyon tetszik!
Én: Mert túl rövid!
Bakka: Na ne, Mamika. Nekem tetszik! Jó lesz!
Én: Nem veszem meg, túl rövid. Ilyen rövid szoknyában nem járhatsz.
Bakka: Majd aláöltözöm!
Én: Nyáron? Nem! Túl rövid! Szó sem lehet róla.

A karácsonyi melltartó

2011-03-24T19:51:00.001+01:00

Néhány hónapja egy elég traumatikus élmény érte Bakkát. Nem, nem fogom elmesélni, hogy mi. És ne hívjatok telefonon sem, mert négyszemközt sem fogom elmesélni. Mert megígértem Bakkának.

A legjobb tudásom szerint segítettem a lányomnak, hogy feldolgozza a történteket. De amikor a nagymamájának sem volt hajlandó beszélni a dologról, éreztem, hogy szakember segítségére lehet szükség.

Én: Bakka, az oviban vagy egy pszichológus néni, aki segít a gyereknek, ha valamilyen problémájuk van. Ha gondolod, kérek neked egy időpontot. De akkor el kell mesélned, mi történt.
Bakka: Ne szólj a pszichológus néninek. Nem akarom elmesélni senkinek.
Én: Rendben van. Nem kötelező.

Néhány perc múlva.

Bakka: Az a pszichológus néni, aki a tornaterembe viszi játszani a gyerekeket?
Én: Bakka, fogalmam sincs, hogy mit csinál a pszichológus néni az ovitokban.
Bakka: Igen, ő a pszichológus néni! Én is akarok vele játszani!
Én: Beszéljek vele?
Bakka: Igen.
Én: De akkor el kell mesélned neki, mi történt.
Bakka: Persze, tudom. El fogom mesélni.

Felhívtam a pszichológus nénit. Első körben rögtön beégettem magam, amikor kiderült, hogy eszembe sem jutott elkísérni a lányomat a beszélgetésre. Azt hiszem, pont ezekkel a szavakkal mondtam a nőnek. Így Bakka egyedül ment el hozzá. Másnap aztán én is beszéltem vele külön. Most nem részletezem, mit mondott M. néni, de a mondanivalójának a 90 százaléka arról szólt, hogy mennyire okos és szép Bakka. És, hogy milyen jó volt vele beszélgetni. És hogy milyen szépen beszél. És hogy milyen ügyesen mindent elmesél. És hogy milyen okos. És kedves. És nyitott. Amikor a traumáról kérdeztem, akkor azt mondta, hogy Bakka rendben feldolgozta. Még rajzot is készített az esetről. A rajzot most nem részletezem. De én egy életre sérültem tőle. Borzalmas volt.

Mindenesetre azóta is jár hozzá Bakka. Imádja. De múlt héten megint telefonált nekem M. néni. Hogy Bakkával befejezte a munkát. És jöjjek be egy záró beszélgetésre. Bementem. Megint meghallgattam, hogy mennyire remek a gyerekem. Hogy milyen jó volt vele együtt töltetni az időt. És a traumának nyoma sincs.

Már csak egy kis apróság volt hátra.

M. néni: Azt gondolom már észrevették, hogy Bakkának felfokozott a szexuális érdeklődése. Kérem vigyázzanak erre a kis bimbócskára.

Mit mondjak?

Talán ez volt az első eset, hogy pedagógustól olyat hallottam a gyerekemről, amire én még nem gondoltam. A bimbócska részről meg beszélni sem vagyok hajlandó.

Én: Tényleg? Hát nem is tudom.
M. néni: Mondok egy példát.
Én: Kicsit félek, mi fog jönni, de mondja.
M. néni: Például Karácsony után hetekig téma volt a melltartó, amit kapott. Először csak beszélt róla. Aztán felvette. Aztán megmutatta.
Én: Valóban kapott Karácsonyra egy melltartónak mondható felsőt.
M. néni: Hetekig téma volt.
Én: Tényleg nagyon örült neki, amikor megkapta. De én nem a felfokozott szexuális érdeklődésével magyaráztam az örömét.
M. néni: Hát mivel?
Én: Hát azzal, hogy ez volt az egyetlen olyan dolog Karácsonykor, aminek a párját nem kapta meg a húga. Csak ő kapott melltartót. ZK nem.
M. néni: Aha. Ez új információ nekem. Erre nem gondoltam.

M. néni aztán ennyiben hagyta a témát.

Én azért elgondolkoztam.

Szex vagy testvérféltékenység.

Klassz. Nem is tudom, melyiknek örüljek jobban.

Erősen cenzúrázva

2011-03-21T20:30:00.000+01:00

Pepe: De ezt nehogy megírd a blogodban!
Én: Miért ne? Épp arra gondoltam, milyen jó kis történetet tudnék kerekíteni belőle.
Pepe: MAMIKA!
Én: Jó, jó!

Így magát a történetet nem írom le, csak arról szeretnék megemlékezni, hogy Pepe tisztára úgy mesél, mint az apja.

Hazafelé tartunk a judóról. Már minden, nekem fontos dologról kikérdeztem a gyereket.

Pepe: Még történt valami nagyon jó dolog az iskolában.
Én: Na mondjad!
Pepe: Majd otthon elmesélem.
Én: Na, Pepe, meséld el most! Most is csak ketten vagyunk.
Pepe: Majd otthon. Még gondolkozom, hogyan foglaljam szavakba.

Első meglepetésem az volt, hogy úgy tűnik, Pepét életében először hagyják cserben a szavak. Ettől persze csak még izgatottabb lettem, miről is volt szó.

Hazaértünk.

Pepe bele is kezdett: A második szünetben történt. Az, hogy … Öööö…. Jaj, hogy is mondjam… Jaj, de nehéz….

Szóval jó hosszú percek alatt kialakult a történet. Csak a csattanója volt hátra. Már szinte ráztam a gyereket, hogy mondja el. Amikor a fiam mélyen elgondolkozott. Majd…

Pepe: Ja, várjál csak, Mamika. De hülye vagyok. Nem. Nem is.
Én: Nem ezt akarod mesélni?
Pepe: De. Nem. Várjál csak.
Én: MI TÖRTÉNT? MONDJAD MÁR!
Pepe: Várjál, Mamika. Várjál csak egy percet. Tiszta hülye vagyok. Hát nem is a második szünetben történt. Várjál csak, hadd gondolkozzam. Igen. Igen. DE HÜLYE VAGYOK. Hát az első szünetben volt. Igen, biztos, hogy az elsőben. Mert éppen pakoltam a táskámat. Szóval úgy volt, hogy az első szünetben. Az, hogy … Öööö…. Jaj, hogy is mondjam… Jaj, de nehéz….

Aztán végre elmesélte, mi történt.

És újra megállapítottam, hogy tökéletesen édes gyerekem van…

De akárcsak az apja, képtelen egy történetet rendesen elmesélni.

Még szerencse, hogy én ilyen tökéletesen tökéletes vagyok…

Hogy telt a hétvége?

2011-03-16T20:34:00.000+01:00

Nekünk nagyon jól.*

Három veszekedéssel úsztuk meg.

Az első péntek kora délután történt, amikor relatív boldogan autóztunk Trieszt felé. Azért csak relatív volt a boldogságunk, mert a három gyerek éppen őrjöngött a hátsó sorban. Én arról álmodoztam, hogy életemben először végre megpillantatom Triesztet, amikor a férjem hirtelen ötlettől vezérelve letért az autópályáról Udine felé. Mert hogy arra ki volt írva, hogy Italia. És mi Italiába mentünk. Nos, tudom, hogy ez így nem tűnik olyan borzasztónak, de a helyzetet súlyosbította, hogy elkezdtem idegesítően lamentálni. Negyed óráig bírta a férjem hallgatni, hogy ismételgetem, hogy az egész életem tönkrement, mert feleslegesen letértünk az autópályáról Udine felé. És, hogy miért tette ezt velem. Az egész életem romokban. Eléggé jól csinálhattam, mert a férjem azzal vágott vissza, hogy 15 éve azt kell csinálnia, amit én mondok, ÉS HAGYJAM BÉKÉN, MERT Ő OTT FOG LETÉRNI AZ AUTÓPÁLYÁRÓL, AHOL Ő AKAR. Szerintem, ahogy kimondta, már tudta, hibázott. Mindenesetre mivel morálisan felette állok az átlagos halandóknak, így a hétvége folyamán csak minden második mondatomat kezdtem úgy, hogy „milyen szívesen fagyiznék, de sajnos nem mondhatom meg, hogy mit csináljunk, nehogy Papika kifogásolja”. Mit mondjak? Sok fagyit ettünk!

A második vitában a szülők támadtak a gyerekekre. Az egyik dolog, amit nagyon szeretek az életben, végtelennek tűnő tengerparton sétálni. Először 19 évesen volt részem ebben az élményben. De vasárnap délelőtt felcsillant annak a lehetősége, hogy Lido di Jesolón megint sétálhatok homokos tengerparton. Jó sokat, mert úgy klassz. Mivel előrelátó vagyok, a gyerekeknek gondoskodtam gumicsizmákról. MERT GUMICSIZMÁBAN NYILVÁN NEM FOGNAK BEMENNI A JÉGHIDEG TENGERBE. Állítják, hogy nem is mentek be. Mindenesetre pont 32 másodpercet tudtam a tengerparton sétálni, amikor feltűnt, hogy nem egy, nem kettő, hanem három gyerekünk vizes. Úgy combközépig. ÉS SZERETNÉK, HA A CSIZMÁJUKBÓL KIÖNTHETNÉK A VIZET. Nem részletezem a vitát, mert csúnya volt. És többször hangzott el a „tévé fog nevelni titeket, nem én” fenyegetés, mint így utólag be merném vallani.

Kedden délután aztán szerencsére hazaérkeztünk. A hideg és esős időből a 22 fokos nyárba. És rögtön kiderült, hogy nem az első és nem is a második történet fogja tönkre tenni a házasságunkat.

HANEM AZ INTERNETES MATEMATIKA VERSENY.

Íme a példa:

Az indaúgró csapatversenyen a majmok 5 fős csapatokban indultak. A Makogó csapat lett az első. A nyereményként kapott banánokat a következőképpen osztották el: a csapat tagjai névsor szerint annyit vettek a kupacból, mint amennyi a kupacban éppen lévő banánok számában a számjegyek összege. Miután mindenki vett, a banánok elfogytak. Minden majomnak ugyanannyi jutott, csak a csapatkapitánynak jutott több. ~~Hány éves a kapitány?~~ Hányadik a névsorban a csapatkapitány?

A vitába bevontuk az öcsémet is. Mert egy válóperben nyilván a rokonságnak is állást kell foglalnia. Aztán a barátnőmet is. Aki volt olyan tapintatlan, hogy megkérdezte, megér-e ez a verseny ennyi vitát. Miért nem hagyjuk abba? Ők is simán kiszálltak a Kisvakond versenyből.

MEGFUTAMODNI?

Ebben aztán végre egyetértettünk a férjemmel: AZT NEM FOGUNK.

SOHA.

PS: Végül aztán konszenzus is lett. Első a névsorban. Igaz?

IGAZ???

VAN ITT MÉG VALAKI???

* Hm. Hogy is van? Hogy a legtöbb válópert a nagy ünnepek után kezdeményezik az elkeseredettek?

Mi leszel, ha nagy leszel?

2011-03-09T13:16:00.000+01:00

Középhosszú vita után sikerült megbeszélnem a gyerekekkel, hogy ki mi lesz, ha felnő.

Íme:

Pepe: Elméleti fizikus
Bakka: Irodalmár
ZK: Képzőművész

Rengeteg jó dolog jut eszembe erről, de az első és legfontosabb, hogy az apjuk nem fogja megismerni a feleslegesség érzését, mert élete végéig eltarthatja majd a csemetéit…

Basszus, nem hiszem el, hogy ez igaz…

2011-03-03T20:21:00.000+01:00

Bár nem vagyok különösen hiú, de fotogén sem. Az eredmény az, hogy utálom, ha fényképeznek.

Amikor egy bölcs asszonynak panaszkodtam, hogy mennyire utálom a rólam készült képeket, mert annyira ronda vagyok rajtuk, akkor azt mondta, hogy ez még a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy ugyanazt a képet pár év múlva nagyon jónak fogom látni, mert olyan jól néztem ki rajta.

És ez most megtörtént.

Igen, nem hallogattam tovább, elmentem új útlevelet csináltatni.

Határozottan emlékszem, hogy tíz éve mennyire ki voltam bukva, hogy milyen ronda lett az igazolványképem.

Most meg?

Tök jónak látom. A RÉGI KÉPEMET.

A mostani meg? Tragédia! És ez nem vicc. Az első változaton olyan ronda voltam, hogy amikor kinyomtatták, akkor a nő ragaszkodott hozzá, hogy csináljanak újat. NEHOGY VISSZADOBJÁK A KÉRELMEMET.

Jó, lehet, hogy nem azt mondta, hogy ronda vagyok, hanem, hogy rosszak a fényviszonyok.

De úgy érzem ebben a kérdésben nem az a lényeg, hogy mit mondanak, hanem, hogy én mit hallok.

ANNYIRA RONDA VAGYOK, HOGY AZ ÚTLEVÉL KÉRELMEMET VISSZADOBHATJÁK!!!

Örülhetek, ha a határon átengednek.

És, ha azt kérdezitek, miért utazom olyan helyre, ahová útlevél kell, akkor azt mondom, hogy TELJESEN igazatok van. Én is ezt kérdezem magamtól!

MIÉRT???

Folt a becsületemen…

2011-03-02T19:10:00.002+01:00

illetve a fenekemen. Péntek este van. Bulizunk. A magunk szerény módján, azaz a büféasztal körül ácsorgunk.

Barátnőm, akivel nem vagyok olyan viszonyban, hogy fogdossa a fenekemet: Nem akarlak megbántani, de van egy fehér folt a fenekeden.
Én odamegyek a férjemhez, akivel olyan viszonyban vagyok, hogy fogdoshatja a fenekemet: Van egy fehér folt a fenekemen. Kérlek töröld le.
A.: Nincs semmilyen folt a fenekeden.
Én, visszamegyek a barátnőmhöz: Nincs folt a fenekemen a férjem szerint.
Barátnőm: De van.

Mostantól nem írom ki, de képzeljétek, hogy oda-vissza megyek a két személy között.

Én: Folt van a fenekemen.
A.: Gyere, megnézem alaposabban! Nincs.

Barátnőm: De van!

Én: A. ne szórakozz már, van egy folt a fenekemen.
A.: JA EZ? Gyere letörlöm.

Barátnőm: Még mindig ott van.

Én: Még mindig ott van.
A.: Tényleg? Tényleg! Gyere, letörlöm.
i
Barátnőm: Még mindig látszik.

Én: Még mindig látszik.
A.: Nem látom.
Barátnőm: De ott van.
A.: Ez itt?
Barátnőm: Igen.
A.: Ez nem látszik.
Barátnőm: De igen.
Én: Ne szórakozzatok már velem!
A.: Gyere letörlöm. Így jó?
Barátnőm: Még mindig látszik.

Én: Na jól van már! És ha így lehúzom a pulóveremet?
Barátnőm & A. egyszerre és megkönnyebbülve: AKKOR NEM LÁTSZIK!
Én: Szuper, de inkább leülök…

De nem ezért nem táncoltam. Hanem azért mert nem szeretek táncolni, mondtam a mellettem ülő lánynak, aki hobbiszinten táncol. Ja, és az állatokat sem szeretem, tettem hozzá, mert tudtam, hogy ugyanaz a lány szabadidejében kóbor kutyákat ment meg.

Miért üvöltözöm a gyerekeimmel?

2011-03-01T18:35:00.001+01:00

ZK: Megmoshatom a hajamat?
Én: Tegnap mostál hajat, nem kell mindennap hajat mosni! Ne mosd meg a hajadat ma!
ZK [kicsit hangosabban]: Megmoshatom a hajamat?
Én: Ne mosd meg!
ZK: [kicsit hangosabban]: Megmoshatom a hajamat?
Én: NE. MOSD. MEG. A. HAJADAT.

***

Konyha. Vacsorát főzünk. ZK beleiszik a fekete teámba.

Én: Jajjaj. Az fekete tea volt. Megint nem fogsz tudni elaludni. Miért ittál bele?

Míg így lamentálok, Bakka is meghúzza.

Én: BAKKA EZT MOST TÉNYLEG NEM ÉRTEM. MIÉRT KELLETT BELEINNOD NEKED IS, AMIKOR MOST PANASZKODTAM, HOGY A HÚGOD NEM FOG TUDNI ELALUDNI???

***

Két WC van a lakószintünkön. Bakka mégis bekakilt a bugyijába. Mert ZK nem engedte oda a WC-hez. Gondolom, mindkettőhöz egyszerre. Emiatt már a szemem sem rebben. Utasítom Bakkát, hogy mossa meg a fenekét, mielőtt csatlakozik ZK-hoz a kádba.

Bakka: Hol mossam meg? ZK fürdik.
Én: A másik kádban.
Bakka: Rendben, de ott nem tudom kinyitni a zuhanyt.

Kinyitom neki. Áll a kádban a hátsóját mossa. Majd elgondolkozik valamin.

Én: Bakka kifelé jön a víz.
Bakka: Tessék?
Én: Bakka, kifelé locsolod a vizet a kádból.
Bakka: Mi van, Mamika?
Én: BAKKA. VÍZ. KÁD. FIGYELJ, MIT CSINÁLSZ!

És ez csak a ma este volt.

Tudom, hogy türelmesebbnek kellene lennem. De nem megy…

ÉS. ÉS. ÉS.

És most jövök a fürdőszobából. Bakka jelenti: „véletlenül meglökdöstem ZK-t, ő meg visszaköpdösött. Így vizes lett a hajunk. Megmossuk. Jó, Mamika? ”

Mit mondhatnék erre???

Zuhany-szex

2011-02-28T19:13:00.001+01:00

Régi házasok módjára.

A. [anyaszült meztelenül]: Gyere kísérletezzünk a fürdőszobában!
Én: Fú, tényleg? Biztos vagy benne? Én is vetkőzzek?

Aztán pillanatokon belül kiderült, hogy nekem nem kell vetkőznöm. Csak azt kellett figyelnem, hol ereszt a zuhanykabinunk, miközben az uram zuhanyozik…

Megoldás: Két helyen is. DE HOGY EKKORA LYUKAT HOGY NEM VETTÜNK ÉSZRE???

Csukás István: Nyár a szigeten

2011-02-24T19:49:00.000+01:00

Pepe: Csukás István él még?
Én: Ezen én is gondolkoztam, de azt hiszem, igen. Miért?
Pepe: Esküszöm, megölöm.
Én: Miért is?
Pepe: Mert ahogy a paprikás krumpli készítését ecseteli! Csorog a nyálam!
Én: Éhes vagy? Nem vacsoráztál?
Pepe: Vacsoráztam, de ahogy ez a Csukás István leírja!!!
A GYEREK APJA, AKINEK ÉPP A BESZÉLGETÉS ELŐTT MONDTAM, HOGY ANNYIRA SZERETEM, HOGY NEM IS TUDOM SZAVAKBA ÖNTENI: Csinálhatunk hétvégén paprikás krumplit!
Pepe: HURRRÁÁ!
Én: Bográcsozni akartok február végén?
A GYEREK APJA, AKI NÉHA LASSAN KAPCSOL: Bográcsban? Ki beszél itt bográcsról?
Pepe: Hurrá! Bográcsozni fogunk a kert sarkában!
Én: Szerinted, hol főznek a gyerekek nyáron a szigeten?
A GYEREK APJA: Ja, Pepe bográcsozni biztos nem fogunk.

Aranypénz...

2011-02-23T19:34:00.001+01:00

Pepe újra a pénzügyi korszakát éli. Volt már egy ilyen szakasza az életének. Ötéves lehetett, amikor hetekig azzal zaklatott, hogy van-e elég pénzünk ennivalóra. Nem értem, hogy miért pont emiatt volt kibukva, hiszen mindenki tudja, utál enni Pepe. Vagyis nem utál, hanem unja az evést. Aminek eredményeképpen nagyon kevés pénzből lehet kihozni a kosztját. De elkanyarodtam…

Szóval Pepe nagyszüleinek mutogatja a régi pénzérméit. A legrégebbi darabok 1948-ból valók, a többi meg, amit az én régi pénztárcámból szedegetett össze. Régi ötvenfilléresek és ilyenek. A nagyszülei gondolom az elvártak megfelelően viselkedtek, mert Pepe feltette A KÉRDÉST.

Pepe: Van nektek aranypénzetek?
Anyósom: Igen, Pepe van.
Pepe: És nekem adjátok?
Anyósom: Igen, majd minden unoka kap egyet 18 éves korában. Az érettségire.
Pepe [kis gondolkodás után]: Én most 9 éves vagyok. Az pont fele a 18-nak. Nem kaphatnám meg azt az aranypénzt most?
Anyósom: Nem. Csak az érettségidkor kaphatod meg a pénzt.
Pepe [további kis gondolkodás után]: És mi van, ha nem tart ki addig az életetek ?
Anyósom: Majd írunk végrendeletet, és abba beleírjuk, hogy az aranypénz az unokáké. DE AKKOR IS CSAK ÉRETTSÉGIKOR FOGOD MEGKAPNI…

Farkasszem

2011-02-22T15:58:00.002+01:00

ZK: Játsszunk farkasszemet!
Én: Rendben!

Játszunk…

Én: Nyertem!
ZK: Nem pislogtam, csak behunytam a szememet. DE CSAK EGY KICSIT!

***

PS: Köszönöm a telefonokat és az emaileket! Majd egyszer elmesélem, mi történt. De az első kérdéseteket azért megválaszolom: Nem, nem a kommentek miatt zártam be pár napra!
PPS: ÉS A MEGJEGYZÉSEKET!!!

Habilitáció

2011-02-21T19:30:00.001+01:00

Az egyik vállalásom idénre, hogy összerakom a habilitációs anyagomat.

Szorgalmas jó kislányként felmentem az internetre és utána olvastam a dolognak.

Csomó mindent be kell adni. És ezeken felül még egy habilitációs dolgozatot VAGY egy tanulmánykötetet VAGY egy monográfiát.

Most egy pillanatra tegyük félre azt a problémát, hogy mi különbség a tanulmánykötet és monográfia között, mert fogalmam sincs. Mondjuk abban biztos vagyok, hogy egyikkel sem rendelkezem, így kénytelen leszek írni egy habilitációs dolgozatot. Most tegyük félre ezt a problémát is egy pillanatra. Mert elég gyorsan rájöttem, hogy annak ellenére, hogy írni-olvasni tudó egyének tartom magamat, összekevertem az egyetemünk karjait. És nekem nem azon a karon kell habilitálnom, ahol tanítok, hanem egy másikon.

Semmi gond, elolvastam, hogy ők mit kérnek.

Ők is kérnek egy habilitációs dolgozatot VAGY egy tanulmánykötetet VAGY egy monográfiát.

Azzal a kikötéssel, hogy a habilitációs dolgozat nem lehet egyenlő a monográfiával.

Itt komolyan elakadtam.

Írtam a habilitációs referensnek. Aki mielőtt még tisztázta volna a problémát, felhívta a figyelmemet, hogy 100 000 forint az eljárás díja.

Ezen a ponton éreztem, hogy itt az ideje bevonni a férjemet is a dologba.

1. Nem tudtam elmagyarázni neki mi az a habilitáció.
2. Azt sem, hogy miért ott kell habilitálnom, ahol kell.
3. És tulajdonképpen azt sem, hogy miért akarok én habilitálni.

DE AZÉRT MEGÍGÉRTE, HOGY BEFIZET EGY KÖRRE…

Aminek őszintén örültem, mert tök jó, hogy a hobbijaimat így támogatja az uram.

És már fel is bújtattam, hogy melyik ajtót kell verni, ha nem kap semmit a pénzéért.

Hint: Nem a hálószoba ajtómat…

Kálmánka élhet még egy kicsit…

2011-02-18T16:12:00.002+01:00

Két hete volt ZK-nak egy sor orvosi kontrollja. Nagyon rutinosan kevertem a lapokat, mert mindenhová A. vitte a gyereket.

A szemésznél kezdték. A hír megnyugtató volt, a betegség nem terjedt át a szemére. Hála Istennek, kommentálta ZK a dolgot. Ebben egyetértettünk.

Következett a sebész.

Sebész, Daniella? Nem reumatológus?

Igen, sebész.

Mert november táján egy cisztát találtam ZK egészséges lábán. Ami egyáltalán nem drámai hír, kivéve persze, ha én is benne vagyok a történetben.

MERT AKKOR MINDEN NAGYON DRÁMAI LESZ.

És épp, hogy elindult a férjem egyhetes üzleti útjára, a taxi szerintem még az utcánkból sem kanyarodott ki, amikor ZK lábát simogatni kezdtem.

Majd gyorsan telefonáltam az uramnak: DAGANAT NŐTT A GYEREK LÁBÁRA.

„Baker-féle ciszta. Klasszikus. Hú, milyen szép. Gyönyörű. Klasszikus.”, mondta a denevérre emlékeztető ultrahangos orvos. „Nem kell csinálni vele semmit csinálni, csak biztonság kedvéért megmutatni az sebésznek.”

Mit csinál ilyenkor egy normális anyuka?

Hát antropomorfizálja a cisztát. A folyamat során Kálmánkának neveztük el a dudort. Kálmánka általában jól van. Sokat eszik és sokat alszik. Néha játszik. Annyira megszerettük, hogy Bakka már sóhajtozott, milyen kár, hogy neki nincs Kálmánkája. Szóval féltem, mit fog ZK ahhoz szólni, hogy a sebész ki akarja majd vágni Kálmánkát. A legnagyobb csodálkozásunkra azonban nem akarta. Mert még nem elég nagy. És nem okoz semmi panaszt. Most azon nem csodálkozunk, hogy sikerült találnunk egy olyan sebészt, aki nem akar vágni, csak örülünk…

Motiváció

2011-02-16T18:34:00.002+01:00

Annyira hideg van a bunkerben, hogy feljövök Pepe szobájába dolgozni. Felállítom a laptopomat, és dolgozni kezdek.

A habilitációs dolgozatomat kell írnom, nem nagy az öröm, de azért csattogtatom a billentyűket.

Kicsit később felnézek. MERT VALAKIK FIGYELNEK.

Két bakugán. Az összerakható, nagy fajtából.

Maximus Helios és Maximus Dragonoid.

MIT MONDJAK?

Mozdulni sem merek, csak dolgozom szorgalmasan.

Hogy tudnak ezek nézni...

Tanító néni dilemma

2011-02-16T14:01:00.000+01:00

Kijött a hír, amire már hónapok óta izgatottan várunk.

Kik lesznek jövőre az elsős tanító nénik.

És nagy a dilemma.

Van három tanító néni: A, B és C.

És öt szakirány (tudom, hogy ezt nem így hívják, de most nem jut eszembe a jó szó): D, E, F, G, H.

A tanító nénik közül az A-t szeretnénk.

A szakirányok közül a D és E a legjobban tetsző. Az F és G még elfogadható. A H-ba semmiképpen nem szeretnénk látni a gyereket.

A párosítások viszont így alakultak:

A=G+H
B=F
C=D+E

A dolgozószobában latolgattuk a kérdést a férjemmel, hiszen egyértelmű a probléma*. Igaz? Hogy az A-hoz a H került. De nem gond, mert ott a G is ott van. Igaz? Ami viszont a zenei osztályt jelenti.

Én: Az ének tanító néni tökön fogja szúrni magát, ha megtudja, hogy még egy gyerekünk megy az énekkarba.**
A.: HÁT CSAK SZÚRJA MAGÁT.

Ezen a ponton aztán abba kellett hagynunk a beszélgetést, mert Bakka elkezdett kiabálni kintről, hogy „akkor már a tökön szúrjuk kifejezést is használhatjuk, Mamika?”.

Mert a gyerekek hozták azt a ~~hülye~~ szabályt, hogy ha a fülük hallatára használunk egy csúnya szót, akkor azt már nekik is szabad használni…

Remélem azért majd az iskolában megtanítják, hogy nem szabad a szülők szobája előtt hallgatózni…

* A helyzetet még az is bonyolítja egyébként, hogy a B jelű tanító néni egy igazán dekoratív nő. És a férjem már régóta álmodozik ~~dekoratív tanító nénikről~~ hogy arra a szakirányra menjen lánya, amit ez a tanító néni fog vinni… De ezt a vonalat most hagyjuk. MERT MÁR VÁLASZTOTTAM NEKI NEM EGY, HANEM KÉT DEKORATÍV TANÍTÓ NÉNIT!
** Nincs kedvem belinkelni azokat a bejegyzéseket, amikben arról írok, hogy Pepe, az ének tanító néni és a Kodály-módszer nem találják egymást…

A mai bölcsesség

2011-02-11T09:14:00.002+01:00

Pepét idézem:

"Sosincs erény esély nélkül. Vagy fordítva."

Matekverseny

2011-02-09T14:34:00.002+01:00

Pepe szeptemberben benevezte magát egy jó sok fordulós matematika versenyre.

A jó hír, hogy interneten keresztül bonyolódik a dolog, így nem kell sehová vinnem a gyereket.

A másik jó hír, hogy meg tudom oldani a példákat, nem úgy, mint a Bolyai-versenynek a példáit. Na jó, nem az összest, de, amit nem, azt A. meg tudja csinálni. Családban marad.

A harmadik jó hír, hogy öröm nézni, ahogy Pepe felelőssége teljes tudatában követi a versenyt. Letölti a feladatokat. Kinyomtatja. Megcsinálja. Feltölti. Nem dicsekvésből mondom, de öröm nézni, ahogy a példákkal foglalkozik. Ahogy egyre okosabban oldja meg a gondolkoztató feladványokat, annak ellenére, hogy az iskolában teljesen más felfogásban tanulják a matekot. Büszke vagyok rá, na.

Csak egy baj van. Az, hogy az előző bekezdés teljes egészében hazugság.

Mert a dolog a következőképpen folyik.

1. Év elején a versenyfelhívás alapján bejelöltem a naptáramban a feladatok kiírási és beadási napjait.
2. Amikor megjelenik az újabb feladatsor, fél napot szarakodom, hogy megtaláljam a fiam belépési kódját és jelszavát. Amit az üzenő füzetébe jegyzett fel, és amely füzet nem szokott hazajönni. Pedig biztos csendes és szófogadó. És nyilván nem is eszik sokat.
3. Megvan a jelszó, letöltöm a feladatokat és kinyomtatom.
4. Jó titkárnőként a fiam íróasztalára helyezem a papírlapot.
5. Elkezdem cseszegetni a gyereket, hogy csinálja meg a példákat.
6. A gyerek sír-rí, metaforikus értelemben, hogy nem tudja.
7. Beosztom neki a feladatokat úgy, hogy egy napra maximum két példa jusson.
8. A tíz példából kb. az első ötöt tudja Pepe segítség nélkül megcsinálni.
9. Ötből általában kettő megoldását találja meg helyesen.
10. A rosszakat megbeszéljük és kijavítjuk.
11. A második ötből kb. kettőt tudok Pepének elmagyarázni úgy, hogy megértse és meg tudja csinálni. De a procedúra alatt több könny folyik, mint szeretném.,
12. A maradék ötből 3-4-et megcsinál a gyerek az apjával.
13. A maradékot az apja csinálja meg.
14. A határidő előtt feltöltöm a feladatokat az internetre.
15. Izgatottan várom az eredményeket. (Első szám egyes személyben.)

Mint tudjuk, annak ellenére, hogy az ország jó adófizetője igyekszem lenni, morális kérdésekben nem vagyok teljesen megbízható. Mert, igen, semmi kifogást nem találok abban, hogy a gyerek helyett tulajdonképpen én veszek részt a matematika versenyen, bár jobban örültem volna, ha gyerek nem nevezi be magát. Legfeljebb majd nem adom oda a gyereknek a díjat, amit év végén nyert~~ünk~~.

Illetve, nyernénk.

Mert az első fordulóban csúnyán elnéztem egy feladatot. A második fordulóban A. hibázott egyet. A harmadikban meg nem vettem észre, hogy a gyerek nem jól oldotta meg a sárkányos példát. A negyedik forduló hibátlanul sikerült. Igaz, hogy a megoldásokat ellenőriztettem az apósommal is. Több szem, többet lát alapon.

Az ötödik forduló?

Nos, azzal három napja küzdünk.

És vészesen közeleg a határidő…

A PECH

2011-02-07T19:43:00.005+01:00

Ezt most tényleg nem értem!

És valóban nem értem. Nemcsak megjátszom a naivat.

Ott tartottunk, hogy pár éve A. papája befizetett a fia nevében (nem helyette!) egy nagyon nagy összegű illetéktételt, amit a fiacskája pár évvel ezelőtt elfelejtett bevallani.

Így évek óta erősen pluszban van A. számlája az adóhivatalnál.

Ennek egyik legnagyobb előnye, hogy évek óta nem hívták be adategyeztetésre, pedig előtte minden évben édesen ment a szexi kis papírjaival…

A hátránya, hogy évek óta szorongunk, hogy nem baj-e ez. Illetve, csak én szorongok, mert a szorongás az én feladatom a családban. És nagyon jól is csinálom. (Bár, mint tudjuk, távol áll tőlem a dicsekvés.)

A másik szál, hogy, mint ahogy részletesen írtam róla, tavaly eladtuk a cipődoboz méretű házunkat és vettünk egy nagyobbat.

Aki már vett lakást vagy házat, azt tudhatja, hogy az ügynek van illeték vonzata. És bár az újból le lehet vonni a régi árát, de még így is sok-sok pénzt kell fizetnünk az APEH-nek.

Na most, A. úgy gondolta, hogy az APEH számláján lévő plusz pénzt, ami egyébként valamivel kevesebb, mint amit kellene fizetnünk, azt majd felhasználjuk erre a célra.

Be is ment a helyi fiókba. Ezt nem részletezem, mert nem akarom sokat ismételni magamat, a lényeg a lényeg, hogy nagy örömmel jött haza, hogy sínen van a dolog.

És nagyon megkönnyebbültünk.

Pár hétre aztán jött egy levél a központból, amiből arra következtettünk, hogy még sincs minden a sínen, mert oda is behívták A.-t.

Oda is bement.

Ott is sínre tette a dolgokat. Ami azt jelentette, hogy a pluszként jelenlévő befizetésből kifizette az ő illeték részét, majd mivel nem lehetett az én számlámra közvetlenül átutaltatni a maradék pénzt, így azt visszautaltatta magának. Hogy majd abból befizetjük az én illeték részemet. És a fennmaradó összegre, ami még mindig több havi fizetésemet teszi ki, majd kérünk részletfizetést.

Én már azon is fennakadtam, hogy miért nem tud az APEH egyik számlájáról a másikra egy gombnyomásnyival utalni, de nem tud. Ez mondjuk, A.-t először nem idegesítette, de amikor azért kezdtem szekálni, hogy ha megjön a pénz, akkor biztos el fogja szórni, ahelyett, hogy az én részemet is befizetné, és akkor én mehetek az adósok börtönében, már ő is értette, hogy egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban is meg lehetett volna oldani a dolgot. Mert, hogy is mondjam, nem talált viccesnek a férjem…

Megjött a pénz. A. rögtön (és pánikszerűen) átutalta az én APEH-számlámra. Majd rögtön megírta a kérelmet, hogy a fennmaradó egyharmadnyi részre részletfizetést kérjen a számomra. MERT ILYEN RENDES A FÉRJEM.

Lassan a végére érünk, mert múlt héten megjött az APEH-től a válaszlevél.

Biztos beleegyeztek a részletfizetésbe, mondta az optimista férjem.

Hahahaha.

Először is nem is egy levél jött, hanem kettő.

Az első levélben tudomásomra hozzák, hogy a fizetési kedvezményem kérelmének ügyének határidejét meghosszabbították. A második levél 11 oldal. Ami a kérelmem elbírálásához szükséges adatlapot tartalmazza. 5 oldal rizsa. 6 oldal meg egy nagyon alapos kérdőív, ahol a jövedelmi viszonyaimról kell NAGYON részletesen beszámolnom. Hogy az alapján megítéljék, jogos vagyok-e a részletfizetésre.

És itt jön a kérdésem: Nem lehetett volna egy egyszerű képeslappal válaszolni? Amin ennyi állt volna: Kedves, Daniella, örülünk, hogy az összes kétharmadát rögtön befizette, a többit is várjuk. Szeretettel… stb… Miután egy gombnyomással meggyőződtek arról, hogy nincsenek vállalkozásaim és a egyhavi fizetésem… lásd fent… És örülhettek volna a nevemben is, hogy találtam egy balekot, aki eltart engem és a három gyerekemet.

Na most, két dologban azért biztosak lehetünk. A ~~pénzügyi asszisztensem~~ férjem, nem fogja kitölteni a kérdőívet. Hogy, én miért nem? HAHAHA. És a másik, hogy be fogjuk fizetni az illeték hátralévő részét is… Valamikor...

Kommentekről

2011-02-04T11:55:00.001+01:00

Bevallom, visszavette a blogírási kedvemet a tavalyi nyári sorbanállási cécó körül kialakult vita. Igen, ilyen lassan dolgozom fel a dolgot… És nem, nem akarok róla beszélni. Mert igen, nagyon rosszul estek a negatív megjegyzések.

És akkor itt jön a merész váltás.

Minden évben tervezem, hogy írok egy vicces posztot arról, milyen pályázatokkal bírnak nyerni sok milliót bölcsésztudományokkal foglalkozók. Ami nekem úgy tűnik, hogy „elolvasok-néhány-könyvet-gondolkodom-róluk” kutatás, annak miért kell 40 milliós OTKA pályázat? Nem tudná a vezető kutató a könyvtárból kivenni azt a könyvet? És elmondani egy kávé mellett a két kutatótársának a dolgot?

De aztán egyszer sem jutottam hozzá, hogy a saját fészkembe szarjak.

Évek óta először aztán idén mi is nyertünk. Sajnos nem sok száz milliót. Meg nem is én vagyok a témavezető, csak egy kis porszem a gépezetben…

De azért megállapítottam, hogy mégsem olyan rossz a rendszer.

Aztán ma jött a belső körlevél a dékántól, ami elítéli a filozófusokkal kapcsolatos pályázati hisztit.

Csak marginálisan érdekel a dolog.

És akkor miért írsz róla, Daniella?

Mert így végződik a levél:

Meggyőződésünk, hogy ezek a folyamatok ellentétesek a humán tudományok és az egész magyar tudományosság érdekeivel, mert valljuk, hogy "a tudósokról mint tudósokról csak tudósok ítélhetnek" (Immanuel Kant).

Ekkora hülyeséget rég olvastam!

De ez nem fog visszatartani attól, hogy a negatív kommenteket ezentúl csak publikációs listával együtt fogom elfogadni…

Csak megvan Japán…

2011-02-02T11:16:00.002+01:00

Szóval kiválasztottam egy szép szál legényt, hogy a DNS állományunkat közösen soksorosítsuk…

Persze a terv nem jött össze.

Mert a fiam törpe lett.

A lányom viszont NAGY. (Bakka)

Ez rajtam kívül csak Pepét idegesíti. Mert nem esik jól neki, amikor kérdezik tőle, hogy jár-e már iskolába. Főleg miután a 2 évvel fiatalabb húgától megkérdezik, hogy hányadikos. Az anyukám szerint persze ez csak azért van, mert hülyék az emberek. És emlékezzek vissza, amikor a talpig rózsaszínbe öltöztetett ZK-ról megkérdezték, hogy kisfiú-e.

Mondjuk, lehet, hogy a gond ott van, hogy Bakka eszik, Pepe meg nem. Bár lehetséges, hogy ez nem ok, hanem okozat…

De az tény, hogy Bakka kevés dologra tud olyan odaadóan koncentrálni, mint az evésre. Ha utánagondolok, semmire sem…

Íme a példa:

Bakka: Hol van Papika?
Én: Japánban.
Bakka: Japán? Az Kína másik neve?
Én: Nem igazán. Kína az Kína. Japán pedig Japán.
Bakka: Japán? Ott esznek szusit?

Felmerült a kérdés, hogy mit csinálok itthon a vizsgaidőszakban…

2011-01-26T20:30:00.003+01:00

Mert nem gondolkoztam, és egy gyenge pillanatomban bevallottam a barátnőmnek, hogy sokszor fel sem kelek, amikor A. elviszi reggel a gyerekeket.

Szóval mit is csinálok?

1. ~~Visszafekszem aludni.~~
2. Berakok egy mosást.
3. Kiviszem az utcára az itthon felejtett kesztyűket, hogy az autóval ne kelljen visszaállni a kertbe. CSAK VISSZA NE JÖJJENEK…
4. Megeszem a reggeli maradékokat. És az előző esti vacsora maradékokat.
5. Kipakolom, majd bepakolom a mosogatógépet. IGEN, TUDOM, BORZASZTÓAN NEHÉZ AZ ÉLETEM. De legalább érdekes is…
6. Leoltom a villanyokat.
7. Lehúzom a WC-ket.
8. Lekapcsolja a fűtés magát. Hiszen napközben nincs itthon senki, minek fűtsünk...
9. Felöltözöm. Több rétegben.
10. Lemegyek a pincébe, és leülök a gép elé dolgozni.
11. Aztán érzem, hogy a lenti WC-t is le kell húznom. AMIBE ELŐZŐ ESTE KAKILT AZ EGYIK GYEREK…
12. Veszek magamra egy sípulóvert is, mert itt lent nagyon hideg van.
13. DOLGOZOM.

Mi legyen Pepe Farsangkor?

2011-01-25T18:50:00.002+01:00

A gyerekek brainstormingoltak. Íme az eredmény:

1. Jógázó.
2. Focista.
3. Kosaras.
4. Kislány hercegnő.
5. Játékbolt kirakat.
6. Fekete lyuk.
7. Pullover.
8. Hannah Montana.
9. Harry Potter.

Nekem mindegy, csak ne kelljen csinálnom semmit. MERT ILYEN SZÖRNYŰ ANYA VAGYOK...

A gyerek tanul angolul…

2011-01-24T14:00:00.001+01:00

És úgy tűnik az apjától örökölte azt a képességét, hogy 20 szóval mindent el tud magyarázni. Szorongás nélkül.

Míg az anyja sokszor 20 szóval is szorong. De ezt most hagyjuk.

Síedzés után vagyunk a hüttében.

Pepe [határozottan boldogan]: Képzeld, Mamika, életemben először hasznát vettem az angol tudásomnak.
Én [erősen csodálkozva, mert, hogy a fiamnak van angoltudása, az erősen túlzó állítás]: Igen? És hogyan?
Pepe: Mert el tudtam mondani az edzőnek angolul, hogy szeretnék menni a fekete pályán.
Én: Na ne viccelj már!
Pepe: De, tényleg!
Én: És hogy mondtad el?
Pepe: Hát azt mondtam, hogy [és most idézem szó szerint, ha a jelölés nem tenné ezt nyilvánvalóvá] „szeretnék menni black pályán”.
Én: röhögés
Pepe: De megértette, Mamika!

És persze ez olyan érv volt, amit nem tudok felül írni. És úgy tűnik, hogy amíg Pepe apjának 20 szóra van szüksége a sikeres kommunikációhoz, addig a fiának egy jól megválasztott szó is elég…

GPS

2011-01-17T16:26:00.000+01:00

Végre beültünk a kocsiba és elindultunk.

Bakka: Hol az az izé?
Papika: ???
Én: GPS?
Bakka: Igen. Hol a GPS?
Papika: Nem hoztam el.
Bakka: Jajaj. El fogunk tévedni.
Papika: Nem fogunk, tudom az utat.

A következő öt óra rendben is ment, mert csak egyenesen kellett menni az autópályán. Ahogy letértünk, jobbra kanyarodtunk.

Bakka: Miért nem hoztad el a GPS-t, Papika? El fogunk tévedni. Erre kellett kanyarodni?
Papa: Nem fogunk eltévedni!

Fél perc sem telik el.

Bakka: Miért álltunk meg?
Papa: Rossz irányba jöttünk.
Bakka: Jajaj. Mondtam, hogy el fogunk tévedni. Mondtam, hogy hozd el a GPS-t. Tudod merre kell menni.
Papa: Oda fogunk találni, ne izgulj!

Fél perc múlva.

Bakka: Miért álltunk meg megint?
Papa: Megint eltévedtünk.
Bakka: Jajaj. Mondtam, hogy sosem fogunk odatalálni. Jajaj. Hol kell bekanyarodni? Miért nem hoztad el a GPS-t.

Aztán harmadszor is eltévedtünk, de ezt már nem mertük megmondani Bakkának, mert így is folyamatosan óbégatott.

De aztán odataláltunk.

Pedig néha tényleg kellene egy GPS…

A tegnapi bejegyzés margójára

2011-01-11T14:32:00.001+01:00

Bakka: Adjál inni!
Én: Tessék?
Bakka: Adjál inni, mert tönkremegy a vesém!

Miért nem várom Bakka kamaszkorát.

2011-01-10T18:34:00.001+01:00

Már nem is tudom, hányadik rész.

Félálomban beszélgetek a nagyobbik lányommal. Illetve csak én vagyok félálomban, ő teljesen ébren van, annak ellenére, hogy késő este van már.

És fecseg. És kérdez. És mond. És társalog.

És én igyekszem adni a tőlem telhetőt, ami, igazság szerint, nem sok, mert este 9 után lejár a munkaidőm…

És Bakka is érzi, hogy valami nincs teljesen rendben velem (értsd: alszom), mert felhozza A TÉMÁT.

Bakka: Mamika, szerinted, milyen a tökéletes anya?
Én: EZT PONT TŐLEM KÉRDEZED? HONNAN TUDJAM? ÉN BIZTOS NEM VAGYOK TÖKÉLETES.
Bakka: De milyen a tökéletes anya?
Én: Szerinted milyen?
Bakka: Aki mindent megenged a gyerekeknek.
Én: Mert én mit is nem engedek meg nektek?
Bakka: Hát azt, hogy sokáig fent maradjunk.
Én: Felőlem addig maradtok fent, amíg akartok, ha én alhatok.
Bakka: Jó, de azt már nem engeded meg, hogy alkoholt is igyunk.

Hát, Internet, bevallom, azt nem engedem…

És, igen, tudom, a példából tanul a gyerek. Mert mi az apjával minden este, késő estig, nem is csinálunk mást, csak italozunk. Bár erről eddig nem tudtam, mert inkább azért alszom, mint iszom…

Jó úton vagyok, …

2011-01-06T17:07:00.001+01:00

… gondoltam én.

De aztán kiderült, hogy SZÓ SINCS ERRŐL…

Én: Tata idén nem tud nektek ajándékot hozni. Előre szólok, hogy ne legyen gond belőle, amikor megérkezik.
Pepe: Semmi gond, Mamika. Karácsonykor úgysem az ajándékok számítanak, hanem a találkozás öröme. Hogy együtt legyünk. Hogy együtt örüljünk.
Én: De Tata azt is mondta, hogy szívesen levisz titeket a játékboltba, hogy válasszatok valamit magatoknak.
Pepe [ÜVÖLTVE]: HURRÁ! ÉLJEN! HURRÁ! ÉLJEN!

És öklözi a levegőt a gyerek…

Zöldségnap

2011-01-05T19:39:00.001+01:00

A vacsoránál azt számolgatjuk, hogy Pepének meg volt-e az ötadagnyi zöldség-gyümölcse.

Én: Mi volt a suliban az ebéd?
Pepe: Ööööööö. Tudod, olyan krumplis tojás.
Én: Rakott krumpli?
Pepe: Igen!
Én: Milyen zöldség volt hozzá?
Pepe:. Uborka.
Én: Mennyit ettél az uborkából?
Pepe: Az egészet.
Én: Az egészet?
Pepe: A felét.
Én: A felét?
Pepe: A negyedét.
Én: Tehát nem ettél belőle semmit?
Pepe: Igen, semmit.

De nem baj, mert evett most két almát. És vitatkozni sem jutott eszébe, hogy a krumpli az zöldség-e…

Újévi fogadalom

2011-01-04T16:36:00.001+01:00

Pepe naplója:

„2011. január 1. Ma van az év első napja. Ma 2.47 órakor alutam el. Idén nagy fogadalmat tettem leszokok az ujjszopásról eztt a döntést nagyon nehez volt meghoznom.”

Egy barátnőm vette elő a gyerekeimet ujjszopás ügyében, mert én nem szoktam őket ezzel csesztetni. Mert az egyetemen már senki sem szopja az ujját… Gondoltam, azért megragadom az alkalmat és kikérdezem Pepét.

Én: De az iskolában nem szoktad szopni az ujjadat, igaz?*
Pepe: Nem, dehogyis, ott cifra káromkodásokkal szoktam levezetni az indulatomat.

Legalább már tudom, hogy 1-én este is nagyon indulatosan aludhatott el a gyerek, mert amikor bementem betakarni, akkor az ujja a szájában volt…

* Mert az egy dolog, hogy nem csesztetem a gyerekek az ujja miatt, de azért más ne lássa, hogy még mindig ujjszopó…

Én: Komolyan gondoltátok, hogy ne írjak rólatok?

2011-01-03T10:03:00.000+01:00

Bakka: Rólam írhatsz!
ZK: Rólam is!
Pepe: Rólam is,de azt azért ne írd meg, kibe vagyok szerelmes, mert már nem belé vagyok.*
Bakka: Igen, azt rólam se írd meg. De azt igen, hogy ZK fél a sötétben!
ZK: Azt ne!

UPSZ.

* Persze nem álltam meg, hogy ne kérdezzem meg a fiamtól, miért ábrándult ki a kislányból. HÁT KAPASZKODJ MEG, INTERNET, MERT DURVA LESZ! „Azért Mamika, mert N. szörnyen elhízott a nyáron.” Na erre persze azt sem tudtam megállni, hogy ne oktassam ki Pepét arról, miért nézem le azokat a férfiakat, akik dobják a nőt néhány plusz kiló miatt. Így aztán Pepe kiegészítette a mondanivalóját: „Azért mert meghízott ÉS undok lett”. Azt szokták mondani, hogy a pasik sokszor az anyjukat keresik a barátnőjükben. Nos, valószínűsítem, hogy ez Pepére nem igaz, mert akkor nem lenne gondja a kövér, undok nőkkel…

Gondoltam van még pár évem…

2010-12-20T20:06:00.000+01:00

De nem…

Angi: És milyen volt a Mikulás az oviban?
Lányok [együtt]: Nagy jó.
Angi: Mit mondott nektek?
Lányok: Megdicsért minket.
Pepe: Akkor ez egy másik Mikulás lehetett.
Angi: Miért?
Pepe: Mert engem úgy szidott, mint a fene. Lekapott a tíz körmömről.
Angi: Komolyan?
Pepe: Igen.
Én: Nem olvastad? Még a blogon is megírtam.
Angi: Tényleg?
Én: Igen, szidtam Pepe ovis Mikulását.
Pepe: Tényleg megírtad?
Én: Igen. Négy éve történt, azt hiszem.
Pepe: Pedig hányszor kértem már, Mamika, hogy a magánügyeimet ne teregesd ki a blogodon.
Én: TÉNYLEG???

Upsz...

Nem, nem látszott ki*, de azért teljesült egy álmom

2010-12-15T17:52:00.000+01:00

Pepe: Húúúú, ez mind arany? Mennyibe kerülhet ez az épület???

Pepe: Beszélni nem fognak?

ZK: Mennyi tuti szoknya.

Bakka: Tudtam, hogy ez csak denevér lehetett. Vagy Jézus Krisztus a kereszten. De inkább denevér.

Pepe: Jó volt, csak túl sok volt a végén a tánc benne.

Bakka: És az azért vicces volt, Mamika, hogy a balett-táncos kukija kilátszott.

* Csak a kulturális sokk mondatta ezt Bakkával, mert először látott férfit fehér harisnyában…

Teázunk

2010-12-14T19:04:00.001+01:00

Én: Bakka kérsz valamit inni a vacsorához?
Bakka: Nem.
Én: Valamit innod kell. Víz? Tej? Kakaó? Tea?
Bakka: Jó teát.
Én: Rendben.
Bakka: Piros teát. [Értsd: Gyümölcs teát.]
Én: Rendben.
Bakka: De víz nélkül.
Én: ???

Christmas present

2010-12-13T17:31:00.000+01:00

Szóval a teljes család ül a konyhában. A lányok esznek. Pepe zongorázik. Papika pedig felhozza a témát. Nagyon ravasz módon.

Papika: Christmas presents. For my parents. I don’t know.

A fiú gyermek azonnal felkapja a fejét.

Pepe: MI VAN A KARÁCSONYI AJÁNDÉKOKKAL?

Papika bután néz.

Pepe: KARÁCSONYI AJÁNDÉKOKRÓL BESZÉLTÉL! MI VAN VELÜK?
Papika: WHAT THE FUCK IS GOING ON?

Nekem viszonylag gyorsan leesett, hogy mi történt, mert délután az autóban mesélte a gyerek, hogy tanulták angolórán a Christmas és a present szavakat is. (És azt is, hogy a present-re először azt gondolták, hogy prezentáció, de ez most nem tartozik ide…)

Szóval, kénytelen voltam elmondani Papikának, hogy mi kis titkos nyelvünket beszéli még egypár ember rajtunk kívül.

Úgyhogy vigyázni kell, bár szerencsére a második angol mondat szavait (és szerkezetét) még nem tanulta Pepe. Legalábbis remélem.

Pepe kivolt mint a…

2010-12-10T10:38:00.000+01:00

Igen, megint iskola, de most már unom, hogy állandóan erről írok, így legyen elég annyi, hogy a gyerek annyira kivolt*, hogy gondoltam jó anya leszek és a zongora/judo kombó után még bevittem Pepét a MOM Apple Store-jába Cut the rope-t játszani.

És mivel fél óra alatt simán lenyomott a gyerek, és olyan pályákat is megcsinált, amiről én meg voltam győződve, hogy fizikailag lehetetlen (bár ez talán itt képzavar…), rá kellett jönnöm, hogy az iskolával ellentétben a digitális világnak vannak olyan zugai, ahol nem az írás és olvasás készsége a legfontosabb…

* A heti dráma az volt, hogy a tiszta ötös matekos gyerek ¾-et kapott matekfüzet-vezetésre, mert 1) túl sok helyet hagy ki a feladatok között; 2) összezsúfolja a feladatokat; 3) a feladatok közé a piros vonalat nem vonalzóval húzza; 4) nem mindig ír dátumot. Miután hosszan elvitatkoztunk a dologról, rá kellett jönnöm, hogy a viselkedésem nem túlságosan kongruens. Ha TÉNYLEG azt az üzenetet akarom a gyereknek küldeni, hogy a tudás a fontos és nem a jegyek, akkor nem kellene napokig a jegyeken háborognom boldog boldogtalannak. Mondjuk a blogot nem olvassa, így ez nem számít. És ha már így belejöttem, akkor azt is elmondom, hogy pár éve nagy vitám volt a szakdolgozati értekezletünkön, ahol végül is a kollégáim könnyedén lenyomták az érveimet, és arra jutottunk, hogy a szakdolgozat, ami formailag tökéletes, de tartalmilag szar, az négyes. Mert a „formal excellence of nothing” a magyar iskolai rendszerben négyest ér. Így tényleg arra fogom bíztatni a gyereket, hogy a piros vonalat vonalzóval húzza… És akkor most itt jön a dicsekvős rész, hogy az olvasás füzetére viszont ötöst kapott. Jaj, bocs, MEGINT erről írtam.