2012. február 29., szerda

Ez is valami…

Pepe: Ma úgy jársz, nevetsz és beszélsz, Mamika, mintha legalább öt évvel lennél fiatalabb.

2012. február 15., szerda

Így múlik el a világ dicsősége…

Kezdődött a gyomorvírussal. Nem, nem is azzal kezdődött. Hanem azzal, hogy szeptemberben az egyik kislány kitalálta a középsőcsoportban, hogy a judo nem is fiús sport. És hogy ő is akarna judózni járni. Erre persze az én lányom is dobta azt a meggyőződését, hogy a judo nem neki való.

De milyen ruhába menjek, judózni, Mamika?, kérdezte ZK.

Hogy milyenben? Hát judó-ruhában. És előkapartam Pepe egyik kinőtt ruháját.

ZK felpróbálta. És nagyon tetszhetett magának, mert azóta judózik.

Aztán pár hete bejelentette, hogy a versenyre is jelentkezett. Pepe kicsit csodálkozott, mert ő egyszer sem mehetett versenyre. Mert nem vitettek el, Mamika. Hát most elviszünk, mondtam. És a két gyerek olyan lelkesen készült a versenyre, hogy rám is átragadt az izgalmuk. Csak Bakka és a férjem forgatta a szemét, mert szombaton reggel fél 8-kor kezdődött mérlegeléssel a verseny. És ők nem akarnak ilyen korán kelni.

Mondjuk ebben egyetértettünk.

Aztán mégis nagyon korán keltünk. Mert Pepe hányt egy nagyot. Az előszobában. És a fürdőszobában.

De nem baj, mégis akar menni a versenyre.

El is vittem volna, de a gyerek nem volt szállítható állapotban. Szegénynek elindult a hasa is.

De nem baj, ZK azért megy a versenyre.

Rendben is lett volna a dolog, ha nem jut eszembe, hogy a judo-felszerelését az óvodában felejtettem.

Sírás és vádaskodás. (Nem, nem én sírtam, nem én vádaskodtam.)

Aztán szerencsére eszembe jutott, hogy van Pepének még kinőtt judo-ruhája. Pont ZK mérete volt. A lányom fel is próbálta. És hogy mi történt utána? Hogy miért nem ment el mégsem a versenyre?

MERT A NADRÁG TÚL BŐ VOLT.

Nem mondom, hogy nem fontos a megfelelő felszerelés, de hiába idegeskedett a lányom, hogy úgy néz ki a nadrágban, mint egy cirkuszi bohóc, én csak egy hisztis hatévest láttam ezen a szombat hajnalon, bohócot, sajnos, nem…

2012. február 10., péntek

Hideg van…

De nem panaszkodom, mert mindenki jól bírja*. Sőt vannak közvetlen családtagjaim, akik még boldogok is. MERT TUDNAK SZÁNKÓZNI.

Kiskoromban többször gondoltam szánkózás közben arra, mennyire unatkozhat az anyukám otthon. Hát nem biztos. Én legalábbis teljesen jól érzem magam bent a melegben. Illetve az ablakból nagyon jó szórakozás a gyerekeket nézni. Van egy használhatatlan meredek rész a kertünkben, ott csúszkálnak a lányok-fiúk. A lányok nem a hosszabb részén mennek le a dombon, hanem keresztbe bele a sövénybe. Hát az nagyon vicces.

Egyébként csak azt akartam írni, hogy nem gondoltam, lesz olyan pillanat, amikor várom, hogy kezdődjön a félév. De volt. Mindenféle gyerekes barter-ügyletbe bonyolódtam az utóbbi időben. Aminek az lett az eredménye, hogy múlt héten minden délután volt nálunk vendéggyerek. Általában több is. Hétfőn én viszem Pepe egyik barátját judóra. Aztán elhoztam a két szomszédgyereket, meg az én hármamat, míg szülői van. Kedden ZK egyik ovis barátja volt nálunk, később átjött a testvére is vacsorázni. Anyukával jót beszélgettem, mondjuk. Szerdán megint a judós kisfiú jött. Csütörtökön aztán megint a judós kisfiú a tesójával**. Pénteken gondoltam arra, jó lenne egyetemista korú „gyerekekkel” is beszélgetni.

De aztán elkaptam ZK-Pepe gyomorvírusát, így aztán sztornó volt ez az egész érzés.

De ma már jól vagyok. És elkezdtem mosni. Bakka nadrágjában a következő kézzel írt feljegyzést találtam (nem a lányom kézírása): Hogy-születik-meg-alo-bizonyára-nem-mindig-ugyan-ojan-akiscsiko-minta-anyuka.

És rajzok is voltak.

Tök jó, hogy ilyen érdekes dolgokat tanul a lányom az iskolában.

És hogy ilyen jól írnak az elsősök már.

* KIVÉVE NÉHÁNYAN. Kazán, kapu, autó titeket nézlek!!!
** Nyilvánvaló, hogy akarok valamit ettől a családtól, de az még legyen titok, mit.

2012. február 3., péntek

Bögrés tokányt? Valaki?

Úgy kezdtem a hétfőt, hogy jó háziasszonyként elpakoltam minden (a mosogatógép által) tisztára mosott tányért. Ez azért bizonyult meggondolatlanul rossz döntésnek, mert estére a tányérokat tartó szerkény MÁSIK ajtaja is tönkrement. Az EGYIK ajtó már régóta nyithatatlan, de a másikat még boldogan használtuk. Értelemszerűen nem tudtam tányérokkal teríteni vacsorához. Ennek a váratlan fordulatnak eredményeképpen a gyerekeknek bögrében tálaltam fel a zöldborsós tokányt. Sírtak-ríttak. Aztán elmeséltem, hogy voltunk már olyan étteremben, ahol pezsgőspohárból ettük a gulyáslevest. Na, ettől megnyugodtak. Sznobok…

***

Végül is nem publikáltam a 40. születésnapomra írottakat. Még dolgozom rajta… A lényeg a lényeg, hogy nyilvánvaló módon a férjemnek elege van belőlem és kínhalált szán számomra. Igen, futógépet ajándékozott nekem. Mondjuk először tökre örültem neki. Aztán elkezdtem használni. De a gond, ami felmerült az az, hogy RÁZ a gép. Szép alattomosan feltölt elektromossággal, és amikor pulzus akarok mérni, akkor szép alattomosan megráz. A férjem először nem hitte el a dolgot. De aztán empirikusan bizonyítottam. Aztán felhívta a szervizt. Persze nem hallottak még ilyen problémáról. De csak azt tudják elképzelni, hogy az öltözékem miatt van. A férjem erre gondolkozott egy kicsit, és úgy döntött, hogy szerkeszt valamilyen ööö szerkezetet, amivel le tud földelni futás közben. Mondjuk elektromossággal kapcsolatos tudása elég korlátozott, így lassan halad a munkával. De úgy érzem, mindegy is, hogy halad, mert ha meg akarom cáfolni a szerviz hipotézisét, annak egyetlen érvényes és megbízható módja van: Meztelenül kell kipróbálnom a futógépemet.

***

Mindig úgy szeretek magamra gondolni, mint egy végtelenül toleráns és széles látókörű középkorú nőcire, aki mindent megtesz a gyerekeiért és mindenben támogatja őket. Éppen ezért magam is meglepődtem, mennyire kétségbe estem a gyerekek jelmezével kapcsolatos családi megbeszélésen. A szokásos ki-mit-tervez kérdésre a következő válaszok születettek. ZK: Hastáncosnő. Bakka: Arab táncosnő. Pepe (a 10 éves fiam!!!): Spanyol táncosnő. Hogy mit csináltam? Lerohantam a játékboltba és vettem neki vámpírjelmezt…

Különben is? Farsang? Február 3-án? Nem korai ez?