2012. január 27., péntek

WTF?

1. Új útlevél kellett Pepének. Elmentünk csináltatni. Lefényképezték. Kifizettük. MAJD KISLÁNYNAK NÉZTÉK A FIAMAT.

2. A két lány arról beszélget, hogy melyik barátjuk milyen nagy házban lakik. Kiderült, hogy MINDENKI nagyobb házban lakik, mint mi. Ami tényszerű tévedés egyébként, de mindegy, ezen még nem buktam ki. Azon viszont igen, amikor legnagyobb lányom száján a következő mondat jött ki: „Annyira béna, hogy ti csak egy csöppnyi házat tudtatok összehozni nekünk.”

3. Nagyon gyakran (mondjuk ez relatív, mert eleve ritkán álmodom, úgyhogy talán helyesebb lenne azt írni, hogy többször) álmodom azt, hogy tudok repülni. És repülők. Eleinte nehezen ment az álmomban, de aztán egyre jobb lettem. Nagyon jó érzés repülni. A hétvégén aztán felmásztunk a Lillafüredi Kastélyszálló egyik tornyába. Jó magasan voltunk. És mit éreztem? Hogy igen, ez a repülés dolog menne a valóságban is. Mondjuk volt annyi eszem, hogy nem próbáltam ki.

4. A héten a záróvizsgán két embert is megbuktattam. Akit tanítottam már tudja, mennyire abszurd és ritka helyzet ez. Ennek ellenére nem azzal magyarázom ezt, hogy egy mosolygós hóhér volt a bizottság elnöke. Hanem azzal, hogy pofátlanul készületlenül jönnek a diákok vizsgázni. 12 tételt kellene megtanulniuk, kb. olyan szinten, hogy 5 percet tudjanak folyamatosan beszélni a témáról. Tudom, rettenetesen magas a BA követelményünk. De basszus, a tétel címét sem tudták megmagyarázni.

5. Reggel kéri a lányom (fedje homály, hogy melyik), hogy adjam ki neki a ruhát. Én: De hát ott van a kezedben! Ő: Igen, ezt add ki. Mit tehettem volna? Elvettem tőle, aztán visszaadtam neki, hogy ezt vedd fel.

6. Ugyanez a leányzó szerint elviselhetetlen minőségbeli különbségek vannak a különböző cégek által gyártott csokis párnácskák között. Ami itthon van az ehetetlen.

7. A nyúl szétrágta az internet vezetéket. És a telefonzsinórt. Az újat is. És tök marketing nyúl, mert a vendégeknek édes, de ránk meg morog és ugat.

8. Az apukám nem válaszol az e-mailemre, pedig tudom, hogy életben van.

2012. január 19., csütörtök

Blog-dolgok

Nem az van, hogy nem akarok blogolni már, hanem az, hogy az összes agysejtemet lefoglalja az a nagyon ambiciózus terv, hogy megtanulom a dinamikus modellezés csínját-bínját. Mivel képességeim erősen korlátozottak, nagyon lassan tudok haladni. Miután konzultáltam egyik régi professzorommal, kicsit egyszerűsödött a helyzet, mert ő azt javasolta, hogy ne a modellezéssel kezdjük, hanem határozzuk meg azokat az állapot tereket, amelyekben dolgozni akarunk, majd készítsük dinamikus klasztereket és rajzoljunk trajektóriákat.

Ja, és volt Markov-lánc is!!!

Nem, én sem értettem, mit beszél. Szerencsére, előre gondoltam, hogy ez lesz a helyzet, így egy nagyon okos kollégámmal felvértezve mentem el a találkozóra. Ő azt állítja, érti miről van szó. Megnyugodtam. Főleg, amikor elhatároztuk, hogy biztos, ami biztos adatgyűjtéssel kezdünk. Azt legalább tudom, mi…

Mondjuk, amiatt még szorongok, hogy belátható időn belül szereznem kell egy olyan programot, amivel fogok tudni ötdimenziós trajektóriákat rajzolni…

Szóval a blog-dolgok:

1. Nem, nincs szó a bolt bezárásáról. De azt hiszem, türelmesebbnek kell lennetek. A cél, hogy idén elérjem az 1000. bejegyzést, ami ilyen tempóban, elég nehéz lesz. (900 valamennyinél tartunk.)

2. Maradnak a történetek, de továbbra sem lesz self-branding (nincs vele gond!), meg nem fogok semmit árulni (nincs vele gond! Bár ahogy így belegondolok, a csoportdinamika könyvünkre ráférne egy kis reklám…), meg igyekszem majd a szart sem nagyon keverni.

3. Belenéztem a héten a statisztikákban, és, bár nagyon szép csökkenő a tendencia, de még mindig nem elég alacsony a látogatottság, hogy visszahozzam a gyerekekről a fotókat. De szerintem el fogunk jutni idén oda is.

4. Annak ellenére, hogy még mindig erősen dobog a szívem, amikor meglátom, hogy megjegyzést fűz valaki egy bejegyzésemre, egyre kevesebbszer válaszolok. Tudom, ez bunkóság, igyekszem, majd ezen is dolgozni.

5. Tudom, hogy ezek a napló-szerű blogok akkor érdekesek, ha jó sok szar dolog történik az ember életében, de ennek ellenére egy unalmas évet kértem. Bocs.

Azt hiszem, akkor ennyi.

És most áttérünk a második napirendi pontra.

A férjem a héten betöltötte a 38. életévét. Nagyon jó hír számomra, hogy édesen szexisen öregszik. Családilag vittük el vacsorázni a Pest Budába. Nagyon jót ettünk, és szerencsére aztán állta az uram a saját számláját. Is. És a miénket is.

Ami miatt a témát felhozom az, hogy felsoroljam, mit kapott meglepetésre. A gyerekeket nem kényszerítem, hogy ajándékokat csináljanak, de tudom, hogy szeretnek ajándékozni, így taktikusan négy csomagba osztottam az ajándékokat. Kapott könyvet, kávés csészéket és polar órát a szülinapos. Ez utóbbi azért, mert nagyon úgy tűnik, öregkorára mérnökből sportolóvá szeretné átképezni magát A.

Hétfőn reggel történt meg az ajándék átadás-átvétel. Részemről le is zártam az ügyet, így számomra is meglepetés volt, hogy este a két nagy saját ajándékkal állt elő. Bakka egy könyvjelzőt barkácsolt az iskolában ajándéknak, amire nagyon szépen ráírta, hogy boldog születésnapot, meg, hogy kitől kinek. Persze írni még nem tud, így elmondhatjuk, hogy több osztálytárs keze is benne van a munkában.

Pepe hű volt önmagához. Semmit sem csinált, úgy gondolta, hogy lehengerlő személyiségénél úgy sincs jobb ajándék. Ennek megfelelően egy viccel ajándékozta meg az apját születésnapjára. Amit a következőkben össze is foglalok:

Se keze, se lába, ordítással jön világra. Mi az?

ZK-val az esőcseppre tippeltünk, nem tudom, miért is, a lányom meggyőzött. Pedig a megoldás a fing volt.

Tökéletes ajándék volt.

Végül, de nem utolsó sorban beszámolok a nyúlról.

A héten újabb hosszabbítót rágott szét. A hosszabbító a férjem szakterülete, így ő kezelte a problémát. Legnagyobb meglepetésemre nem azt mondta, hogy bazd meg nyúl minek kellett szétrágnod a hosszabbítót, hanem azt, hogy nyuszi-muszi, de butácska vagy, hát meg is halhattál volna.

Hát itt tartunk…

2012. január 9., hétfő

Még hogy nem az életre nevel az iskola?

Mikulás-kupa volt decemberben a helyi uszodában. Pepe három számban lett tökéletesen utolsó. Már azt sem mondhatom, hogy elegánsan fuldoklik úszás helyett. Csak fuldoklik. Bakka viszont fél tucat magán-úszásóra hatására gyönyörűen úszik. Nagyon jó helyezést ért volna el 25 méteres hátúszásban, ha félpályánál nem állt volna le és nézett volna körül, mennyi van még hátra. Egyébként az edzője ragaszkodott hozzá, hogy induljon a versenyen. Mert hogy az edzésen olyan kényelmes szokott lenni Bakka. És kíváncsi volt rá, hogy versenyhelyzetre hogyan reagál. Nos, azt hiszem, elmondhatjuk, hogy a versenyhelyzetre IS kényelmesen reagál a lányom.

Ezt az egészet meg azért írtam le, hogy elmondhassam Pepe heti edzésprogramjába változása állt be, mert őt is elküldtem Bakkával úszni. Ennek eredményeképpen viszont Pepe szerdánként itthon készíti el a házi feladatát. Így múlt szerdán láttam, hogy pecázós feladatok segítségével kezdték gyűrni a kombinatorikát.

Hű, mondom, kombinatorika. A kedvencem.

Pepe két perc alatt végzett a leckével. Majd beybladezni kezdett.

Hogy nem tudjátok mi az a bayblade?

Tekintsétek magatokat szerencsésnek!

Egy kis fémvacak ez a bayblade, ami pörgetni kell és harcolni vele. A kulcs, hogy egy vacak mennyi ideig tud pörögni. Legalábbis Pepe szerint.

És ahogy játszani kezdett, én kiabáltam is: Menjél le a pincébe pörgetni, mert nagyon hangos.

Pepe nem engedelmeskedett. Szó szót követett. És kiderült, hogy a fiam nem játszik, hanem tudományos munkát végez.

Ügyesen kiszámolta, hogy a rendelkezésére álló készletből hányféleképpen tud bayblade harcosokat összerakni (3x3x2 volt a megoldása), majd mindegyiket egyesével megpörgette és a pörgési időket ügyesen feljegyezte egy kis papírra. Mert kiakarta deríteni, melyik kombináció pörög a legtovább.

Miután ellenőriztem, hogy jól kombinált-e (jól), előugrott belőle a statisztikus és felvilágosítottam a fiamat, hogy egy mérés nem mérés, legalább háromszor pörgessen vackokként. És hogy másodpercbe jegyezze fel az eredményeket. És hogy excel-be vagy spss-be rögzítsük az adatokat, hogy tudjunk t-tesztet vagy varianca-analízist készíteni.

Hogy a fiam mit csinált?

Lemenekült pörgetni a pincébe.

Úgyhogy végül is elértem, amit eredetileg akartam.

2012. január 6., péntek

Elmaradt bejegyzések

Karácsony előtti hetekben állandóan mondogattam a gyerekeknek, ha nem lesznek jók, nem fognak semmit kapni. Persze ettől egyáltalán nem viselkedtek jobban. Aztán ZK ki is fejtette: „Mamika, nekem a Jézuska még sosem okozott csalódást, szerintem idén sem fog.”

Mit mondhattam erre?

Olyat, ami nem hangzik még az én számból sem túlságosan fenyegetőnek.

***

Hogyan öljük meg a férjünket Karácsonykor? Ajándékozzunk neki görkorcsolyát!

Karácsonykor sokszor bajban vagyok, mit is kapjon az uram. Nem könnyű ajándékot venni. A munkájához nem kell semmi. A hobbijaihoz nem értek. De idén elég egyszerű volt: Kapott mozdonyos legót és görkorcsolyát. Ez utóbbit több ok is motiválta. Egyrészt az én Jézuska-levelemben volt görkorcsolya, és gondoltam, ha A.-nak is van, együtt görkorcsolyázhat a család. Milyen idilli lesz. Másrészt, fiatal korában A. nagy görkorcsolyás volt. Nagyon sokat korizott és nagyon jól. A gimibe is görkorival járt.

És igazam is lett. A görkorcsolyáknak örült a legjobban. 24-én este még nem próbálta ki, a gyerekekre kellett figyelnie, akik a havas kertben bicikliztek, de 25-én reggel pizsamában ment ki görkorizni a teraszunkra. Kicsit gyakorolt, aztán hívott, hogy nézzem meg a tudományát.

Szerintem nem az elmúlt évek száma, és nem is a felszedett kilók tömege, hanem a teraszunk burkolata okozta, hogy a második kanyarban egy hatalmasat esett. Maga az esés is nagyon félelmetes volt, tudjátok, amikor lassított felvételben látjátok az eseményeket, de a helyzetet súlyosbította, hogy esés közben a fejét beverte a betonfalba.

Elterült. Csukott szemmel feküdt, amikor fölé értem.

Én: Jól vagy?
Ő csak intett, hogy nem.
Én: Fel tudsz kelni?
Ő csak intett, hogy nem.
Én: Hívjak mentőt?
Ő csak intett, hogy nem.
Én: Később jobban leszel?
ÉS VÉGRE IGENT INTETT.

És így is lett. Felkászálódott. És csak pár napig fájt a feje.

De még életben van!

***

Nem sok szó esett nyulunkról. Nagyon ügyesen beilleszkedett a családunkban. És a kezdeti nehézségek után, már el is tudjuk látni élelemmel. Gyerekkori olvasmányélményeinkből „táplálkozva” próbáltunk adni neki répát, retket, zellert, de egyiket sem ette. Karácsonyra aztán kapott egy nagy fej salátát, és azt szépen megette. Úgyhogy azóta szemlátomást szépen gyarapszik. Sajnos viszont az ok, amiért a gyerekek nyulat kaptak, nem vált be. Ők simogatni, babusgatni akarják. De a nyúl ezt nem nagyon tűri. Kicsit több mint egy hónap alatt sikerült eljutnunk odáig, hogy a nyúl morog és karmol, ha a gyerekek kézbe akarják venni. Ha meg kiengedik őt, akkor nem tudják befogni. Mert az nemcsak a mesebeli nyúlra igaz, hogy gyors. És hogy cikkcakkban fut. Nagyon vicces, ahogy ugrál vagy ahogy két lábon állva kémleli mi is lehet a TV alatti dobozban. És ami még jobb, édesen a nyúl WC-be végzi a dolgát.

Egy szó, mint száz, megszerettem. Olyan okos, ahogy a könyveimet nézegeti! Az anyukám már negyedik unokájának kezeli, és amikor pakolja ki a gyerekeknek szánt ajándékokat, mindenkinek azt, amit legjobban szeret, akkor nekem szokta adni a zacskó retek levelet, mert anyukám ügyesen megfigyelte, hogy a nyuszika azt nagyon szereti.

És a nyuszikánk olyan ügyes, hogy egy mozdulattal fel tudta borítani a karácsonyfánkat. Mert ügyesen észrevette, melyik a fát tartó szerkezet kiengedő gombja. És arra ügyesen ráugrott.

Egy élmény!

2012. január 4., szerda

Táskák II.

Valójában egy igazi női táskáról lesz szó. Csak a tegnapi címet elhamarkodtam.

A gyerekek biciklit kaptak a Jézuskától. Pepe biciklijén dupla váltó volt. Bakka biciklijén egy kosár volt. ZK biciklijén egy kistáska. Ez már eleve jól mutatja a különböző igényeket a bicikli design területén a fiú és lány nemű gyermekeink között. De most nem ez a téma, hanem az, hogy ZK legjobban a bicikliről levehető kistáskának örült. Amivel aztán rögtön el is vonult.

Használatba vette.

Karácsony három napja alatt nem is tűnt fel nagyon a táska. Volt elég csillogó dolog, ami elterelje a figyelmemet.

Amikor 27-én útnak indultunk, feltűnt, hogy ZK ölében ott a táska, és úgy szorongatja, mint a rosszul látó öreg nénik, akiknek a táska fogantyúja adja a külvilággal szemben a biztonságot. (Lásd a gyerek anyját az első ülésen…)

Bécsben Magritte kiállításra ítéltem a családomat. Kiszállásnál rá is szólok ZK-ra, hagyja az autóban a táskáját.

ZK: Nem hagyhatom itt.
Én: Miért is nem?
ZK: Mert az egész életem benne van.

Hát, súlyra lehet, hogy stimmel…

Tegnap aztán kipakoltam, lássam, mi van a táskában. Íme a lista:

1. fényképezőgép (Igazi, mert a kért játék-fényképezőgép dupla árban volt. Mikor kibontotta a csomagot, ZK így kommentálta: „Tudtam, hogy Pepe lusta lesz beírni a levélbe, hogy JÁTÉK.”)
2. kézkrém (Grapefruit illat. Bodyshop leárazás.)
3. parfüm (Zara)
4. cukortasakok (hotelből csórta a gyerek)
5. zsebkendő (piszkos)
6. hajgumik
7. ceruza, hegyező, füzet (Wienerwald reklámajándék)
8. mobiltelefon (ZK: A mama régi telefonja, de nincs benne telefonálási kártya. De lehet rajta játszani, nézd.)
9. filctollak
10. lufi
11. múzeumbelépő (müncheni Vadászmúzeum)
12. hajcsatok
13. hajráf
14. morzsi

Szóval ezt hurcoljuk Karácsony óta. Pénz nem volt nála, mert igazi nő. De azért szeretjük. És a biciklinek is örült.

Egy picit.

2012. január 3., kedd

Táskák I.

Nyolc darab táska sorakozott az ajtó mellett ma reggel:

1. Pepe iskolatáskája.
2. Pepe tornazsákja.
3. Pepe úszás holmija.
4. Bakka iskolatáskája.
5. Bakka tornazsákja.ű
6. Bakka úszás holmija.
7. ZK ovis váltóruháját tartalmazó katicás hátizsák.
8. ZK judozsákja.

Egy zsák, mint száz, beindult az új szezon.

BUÉK!

(Az iskolatáskákon és a katicás hátizsákon kívül mindegyik decathlonos kishátizsák. Különböző színekben. Most azon tűnődöm itthon magányosan, hogy a megfelelő színekben vajon a megfelelő holmi került-e.)