2011. január 26., szerda

Felmerült a kérdés, hogy mit csinálok itthon a vizsgaidőszakban…

Mert nem gondolkoztam, és egy gyenge pillanatomban bevallottam a barátnőmnek, hogy sokszor fel sem kelek, amikor A. elviszi reggel a gyerekeket.

Szóval mit is csinálok?

1. Visszafekszem aludni.
2. Berakok egy mosást.
3. Kiviszem az utcára az itthon felejtett kesztyűket, hogy az autóval ne kelljen visszaállni a kertbe. CSAK VISSZA NE JÖJJENEK…
4. Megeszem a reggeli maradékokat. És az előző esti vacsora maradékokat.
5. Kipakolom, majd bepakolom a mosogatógépet. IGEN, TUDOM, BORZASZTÓAN NEHÉZ AZ ÉLETEM. De legalább érdekes is…
6. Leoltom a villanyokat.
7. Lehúzom a WC-ket.
8. Lekapcsolja a fűtés magát. Hiszen napközben nincs itthon senki, minek fűtsünk...
9. Felöltözöm. Több rétegben.
10. Lemegyek a pincébe, és leülök a gép elé dolgozni.
11. Aztán érzem, hogy a lenti WC-t is le kell húznom. AMIBE ELŐZŐ ESTE KAKILT AZ EGYIK GYEREK…
12. Veszek magamra egy sípulóvert is, mert itt lent nagyon hideg van.
13. DOLGOZOM.

2011. január 25., kedd

Mi legyen Pepe Farsangkor?

A gyerekek brainstormingoltak. Íme az eredmény:

1. Jógázó.
2. Focista.
3. Kosaras.
4. Kislány hercegnő.
5. Játékbolt kirakat.
6. Fekete lyuk.
7. Pullover.
8. Hannah Montana.
9. Harry Potter.

Nekem mindegy, csak ne kelljen csinálnom semmit. MERT ILYEN SZÖRNYŰ ANYA VAGYOK...

2011. január 24., hétfő

A gyerek tanul angolul…

És úgy tűnik az apjától örökölte azt a képességét, hogy 20 szóval mindent el tud magyarázni. Szorongás nélkül.

Míg az anyja sokszor 20 szóval is szorong. De ezt most hagyjuk.

Síedzés után vagyunk a hüttében.

Pepe [határozottan boldogan]: Képzeld, Mamika, életemben először hasznát vettem az angol tudásomnak.
Én [erősen csodálkozva, mert, hogy a fiamnak van angoltudása, az erősen túlzó állítás]: Igen? És hogyan?
Pepe: Mert el tudtam mondani az edzőnek angolul, hogy szeretnék menni a fekete pályán.
Én: Na ne viccelj már!
Pepe: De, tényleg!
Én: És hogy mondtad el?
Pepe: Hát azt mondtam, hogy [és most idézem szó szerint, ha a jelölés nem tenné ezt nyilvánvalóvá] „szeretnék menni black pályán”.
Én: röhögés
Pepe: De megértette, Mamika!

És persze ez olyan érv volt, amit nem tudok felül írni. És úgy tűnik, hogy amíg Pepe apjának 20 szóra van szüksége a sikeres kommunikációhoz, addig a fiának egy jól megválasztott szó is elég…

2011. január 17., hétfő

GPS

Végre beültünk a kocsiba és elindultunk.

Bakka: Hol az az izé?
Papika: ???
Én: GPS?
Bakka: Igen. Hol a GPS?
Papika: Nem hoztam el.
Bakka: Jajaj. El fogunk tévedni.
Papika: Nem fogunk, tudom az utat.

A következő öt óra rendben is ment, mert csak egyenesen kellett menni az autópályán. Ahogy letértünk, jobbra kanyarodtunk.

Bakka: Miért nem hoztad el a GPS-t, Papika? El fogunk tévedni. Erre kellett kanyarodni?
Papa: Nem fogunk eltévedni!

Fél perc sem telik el.

Bakka: Miért álltunk meg?
Papa: Rossz irányba jöttünk.
Bakka: Jajaj. Mondtam, hogy el fogunk tévedni. Mondtam, hogy hozd el a GPS-t. Tudod merre kell menni.
Papa: Oda fogunk találni, ne izgulj!

Fél perc múlva.

Bakka: Miért álltunk meg megint?
Papa: Megint eltévedtünk.
Bakka: Jajaj. Mondtam, hogy sosem fogunk odatalálni. Jajaj. Hol kell bekanyarodni? Miért nem hoztad el a GPS-t.

Aztán harmadszor is eltévedtünk, de ezt már nem mertük megmondani Bakkának, mert így is folyamatosan óbégatott.

De aztán odataláltunk.

Pedig néha tényleg kellene egy GPS…

2011. január 11., kedd

A tegnapi bejegyzés margójára

Bakka: Adjál inni!
Én: Tessék?
Bakka: Adjál inni, mert tönkremegy a vesém!

2011. január 10., hétfő

Miért nem várom Bakka kamaszkorát.

Már nem is tudom, hányadik rész.

Félálomban beszélgetek a nagyobbik lányommal. Illetve csak én vagyok félálomban, ő teljesen ébren van, annak ellenére, hogy késő este van már.

És fecseg. És kérdez. És mond. És társalog.

És én igyekszem adni a tőlem telhetőt, ami, igazság szerint, nem sok, mert este 9 után lejár a munkaidőm…

És Bakka is érzi, hogy valami nincs teljesen rendben velem (értsd: alszom), mert felhozza A TÉMÁT.

Bakka: Mamika, szerinted, milyen a tökéletes anya?
Én: EZT PONT TŐLEM KÉRDEZED? HONNAN TUDJAM? ÉN BIZTOS NEM VAGYOK TÖKÉLETES.
Bakka: De milyen a tökéletes anya?
Én: Szerinted milyen?
Bakka: Aki mindent megenged a gyerekeknek.
Én: Mert én mit is nem engedek meg nektek?
Bakka: Hát azt, hogy sokáig fent maradjunk.
Én: Felőlem addig maradtok fent, amíg akartok, ha én alhatok.
Bakka: Jó, de azt már nem engeded meg, hogy alkoholt is igyunk.

Hát, Internet, bevallom, azt nem engedem…

És, igen, tudom, a példából tanul a gyerek. Mert mi az apjával minden este, késő estig, nem is csinálunk mást, csak italozunk. Bár erről eddig nem tudtam, mert inkább azért alszom, mint iszom…

2011. január 6., csütörtök

Jó úton vagyok, …

… gondoltam én.

De aztán kiderült, hogy SZÓ SINCS ERRŐL…

Én: Tata idén nem tud nektek ajándékot hozni. Előre szólok, hogy ne legyen gond belőle, amikor megérkezik.
Pepe: Semmi gond, Mamika. Karácsonykor úgysem az ajándékok számítanak, hanem a találkozás öröme. Hogy együtt legyünk. Hogy együtt örüljünk.
Én: De Tata azt is mondta, hogy szívesen levisz titeket a játékboltba, hogy válasszatok valamit magatoknak.
Pepe [ÜVÖLTVE]: HURRÁ! ÉLJEN! HURRÁ! ÉLJEN!

És öklözi a levegőt a gyerek…

2011. január 5., szerda

Zöldségnap

A vacsoránál azt számolgatjuk, hogy Pepének meg volt-e az ötadagnyi zöldség-gyümölcse.

Én: Mi volt a suliban az ebéd?
Pepe: Ööööööö. Tudod, olyan krumplis tojás.
Én: Rakott krumpli?
Pepe: Igen!
Én: Milyen zöldség volt hozzá?
Pepe:. Uborka.
Én: Mennyit ettél az uborkából?
Pepe: Az egészet.
Én: Az egészet?
Pepe: A felét.
Én: A felét?
Pepe: A negyedét.
Én: Tehát nem ettél belőle semmit?
Pepe: Igen, semmit.

De nem baj, mert evett most két almát. És vitatkozni sem jutott eszébe, hogy a krumpli az zöldség-e…

2011. január 4., kedd

Újévi fogadalom

Pepe naplója:

„2011. január 1. Ma van az év első napja. Ma 2.47 órakor alutam el. Idén nagy fogadalmat tettem leszokok az ujjszopásról eztt a döntést nagyon nehez volt meghoznom.”

Egy barátnőm vette elő a gyerekeimet ujjszopás ügyében, mert én nem szoktam őket ezzel csesztetni. Mert az egyetemen már senki sem szopja az ujját… Gondoltam, azért megragadom az alkalmat és kikérdezem Pepét.

Én: De az iskolában nem szoktad szopni az ujjadat, igaz?*
Pepe: Nem, dehogyis, ott cifra káromkodásokkal szoktam levezetni az indulatomat.

Legalább már tudom, hogy 1-én este is nagyon indulatosan aludhatott el a gyerek, mert amikor bementem betakarni, akkor az ujja a szájában volt…

* Mert az egy dolog, hogy nem csesztetem a gyerekek az ujja miatt, de azért más ne lássa, hogy még mindig ujjszopó…

2011. január 3., hétfő

Én: Komolyan gondoltátok, hogy ne írjak rólatok?

Bakka: Rólam írhatsz!
ZK: Rólam is!
Pepe: Rólam is,de azt azért ne írd meg, kibe vagyok szerelmes, mert már nem belé vagyok.*
Bakka: Igen, azt rólam se írd meg. De azt igen, hogy ZK fél a sötétben!
ZK: Azt ne!

UPSZ.

* Persze nem álltam meg, hogy ne kérdezzem meg a fiamtól, miért ábrándult ki a kislányból. HÁT KAPASZKODJ MEG, INTERNET, MERT DURVA LESZ! „Azért Mamika, mert N. szörnyen elhízott a nyáron.” Na erre persze azt sem tudtam megállni, hogy ne oktassam ki Pepét arról, miért nézem le azokat a férfiakat, akik dobják a nőt néhány plusz kiló miatt. Így aztán Pepe kiegészítette a mondanivalóját: „Azért mert meghízott ÉS undok lett”. Azt szokták mondani, hogy a pasik sokszor az anyjukat keresik a barátnőjükben. Nos, valószínűsítem, hogy ez Pepére nem igaz, mert akkor nem lenne gondja a kövér, undok nőkkel…