2010. december 20., hétfő

Gondoltam van még pár évem…

De nem…

Angi: És milyen volt a Mikulás az oviban?
Lányok [együtt]: Nagy jó.
Angi: Mit mondott nektek?
Lányok: Megdicsért minket.
Pepe: Akkor ez egy másik Mikulás lehetett.
Angi: Miért?
Pepe: Mert engem úgy szidott, mint a fene. Lekapott a tíz körmömről.
Angi: Komolyan?
Pepe: Igen.
Én: Nem olvastad? Még a blogon is megírtam.
Angi: Tényleg?
Én: Igen, szidtam Pepe ovis Mikulását.
Pepe: Tényleg megírtad?
Én: Igen. Négy éve történt, azt hiszem.
Pepe: Pedig hányszor kértem már, Mamika, hogy a magánügyeimet ne teregesd ki a blogodon.
Én: TÉNYLEG???

Upsz...

2010. december 15., szerda

Nem, nem látszott ki*, de azért teljesült egy álmom

Pepe: Húúúú, ez mind arany? Mennyibe kerülhet ez az épület???

Pepe: Beszélni nem fognak?

ZK: Mennyi tuti szoknya.

Bakka: Tudtam, hogy ez csak denevér lehetett. Vagy Jézus Krisztus a kereszten. De inkább denevér.

Pepe: Jó volt, csak túl sok volt a végén a tánc benne.

Bakka: És az azért vicces volt, Mamika, hogy a balett-táncos kukija kilátszott.

* Csak a kulturális sokk mondatta ezt Bakkával, mert először látott férfit fehér harisnyában…

2010. december 14., kedd

Teázunk

Én: Bakka kérsz valamit inni a vacsorához?
Bakka: Nem.
Én: Valamit innod kell. Víz? Tej? Kakaó? Tea?
Bakka: Jó teát.
Én: Rendben.
Bakka: Piros teát. [Értsd: Gyümölcs teát.]
Én: Rendben.
Bakka: De víz nélkül.
Én: ???

2010. december 13., hétfő

Christmas present

Szóval a teljes család ül a konyhában. A lányok esznek. Pepe zongorázik. Papika pedig felhozza a témát. Nagyon ravasz módon.

Papika: Christmas presents. For my parents. I don’t know.

A fiú gyermek azonnal felkapja a fejét.

Pepe: MI VAN A KARÁCSONYI AJÁNDÉKOKKAL?

Papika bután néz.

Pepe: KARÁCSONYI AJÁNDÉKOKRÓL BESZÉLTÉL! MI VAN VELÜK?
Papika: WHAT THE FUCK IS GOING ON?

Nekem viszonylag gyorsan leesett, hogy mi történt, mert délután az autóban mesélte a gyerek, hogy tanulták angolórán a Christmas és a present szavakat is. (És azt is, hogy a present-re először azt gondolták, hogy prezentáció, de ez most nem tartozik ide…)

Szóval, kénytelen voltam elmondani Papikának, hogy mi kis titkos nyelvünket beszéli még egypár ember rajtunk kívül.

Úgyhogy vigyázni kell, bár szerencsére a második angol mondat szavait (és szerkezetét) még nem tanulta Pepe. Legalábbis remélem.

2010. december 10., péntek

Pepe kivolt mint a…

Igen, megint iskola, de most már unom, hogy állandóan erről írok, így legyen elég annyi, hogy a gyerek annyira kivolt*, hogy gondoltam jó anya leszek és a zongora/judo kombó után még bevittem Pepét a MOM Apple Store-jába Cut the rope-t játszani.

És mivel fél óra alatt simán lenyomott a gyerek, és olyan pályákat is megcsinált, amiről én meg voltam győződve, hogy fizikailag lehetetlen (bár ez talán itt képzavar…), rá kellett jönnöm, hogy az iskolával ellentétben a digitális világnak vannak olyan zugai, ahol nem az írás és olvasás készsége a legfontosabb…

* A heti dráma az volt, hogy a tiszta ötös matekos gyerek ¾-et kapott matekfüzet-vezetésre, mert 1) túl sok helyet hagy ki a feladatok között; 2) összezsúfolja a feladatokat; 3) a feladatok közé a piros vonalat nem vonalzóval húzza; 4) nem mindig ír dátumot. Miután hosszan elvitatkoztunk a dologról, rá kellett jönnöm, hogy a viselkedésem nem túlságosan kongruens. Ha TÉNYLEG azt az üzenetet akarom a gyereknek küldeni, hogy a tudás a fontos és nem a jegyek, akkor nem kellene napokig a jegyeken háborognom boldog boldogtalannak. Mondjuk a blogot nem olvassa, így ez nem számít. És ha már így belejöttem, akkor azt is elmondom, hogy pár éve nagy vitám volt a szakdolgozati értekezletünkön, ahol végül is a kollégáim könnyedén lenyomták az érveimet, és arra jutottunk, hogy a szakdolgozat, ami formailag tökéletes, de tartalmilag szar, az négyes. Mert a „formal excellence of nothing” a magyar iskolai rendszerben négyest ér. Így tényleg arra fogom bíztatni a gyereket, hogy a piros vonalat vonalzóval húzza… És akkor most itt jön a dicsekvős rész, hogy az olvasás füzetére viszont ötöst kapott. Jaj, bocs, MEGINT erről írtam.

2010. december 7., kedd

DINA

Lesz DINA, jelentette be az igazgató néni az évnyitón.

Kaptunk is egy papír szeletet Pepe azonosítójával.

Hogy mi a DINA?

Digitális napló.

Hogy az interneten keresztül is tudjam követni a gyerek előmenetelét. Tök jó, mert így legalább már beszélgetnem sem kell vele az iskoláról. Vagy megkérdeznem, miért hagyta a tájékoztatóját már megint az iskolában…

Kedves gyerekek, így többé már nem fogjátok tudni eltitkolni a jegyet a szüleitek elől, mondta az igazgató néni.

Pepe még nem gondolt arra, hogy a jegyeket el is lehet titkolni a szülők elől. Legalábbis eddig. De ez mindegy is, mert, ahogy látni fogjuk, a fiamon ez a dina dolog nem fog kifogni*.

Rajtam viszont igen.

Először is egészen a múlt hétig nem találtam az azonosító kódot tartalmazó cédulát.

Aztán megtaláltam.

Aztán eltelt néhány nap, míg először sikeresen be tudtam lépni.

Aztán néhány nap eltelt megint, de ma aztán alaposan szemügyre vettem a gyerek jegyeit. És a jegyeket kísérő kódokat.

Mondjuk az jó játék volt kitalálni, mi-mit jelent. Alábbiakban összegzem mire jutottam: td=témazáró dolgozat; fe=felmérő?felelet?; óm= órai munka; fo=fogalmazás?; sz=szorgalom?; d=dolgozat?; h=helyesírás?; k=külalak?; ho=hangos olvasás?; to=tollbamondás?; rd=???

Szóval nem ért meglepetés, mert az összes jegyet láttam már papíron is. Kivéve a rajz hármast.

Mindannyian tudjátok már, hogy a rossz jegyek demotiváló hatása az egyik vesszőparipám. És igen, szánalmasan kiszámítható vagyok ebben a témában. MERT MINDEN ROSSZ JEGYRE UGROK…

Én: Pepe, miért kaptál hármast rajzból?
Pepe: Mi van? Miről beszélsz, Mamika?
Én: Itt van, hogy van egy hármasod rajzból. Mire kaptad?
Pepe: Őszintén mondom, Mamika, fogalmam sincs.

Hát ezért mondtam, hogy dinával a fiamat, úgysem fogjuk megfogni… Nem fog ő semmit letagadni: LEGFELJEBB FOGALMA SEM LESZ RÓLA.

És látom rajta, hogy tényleg fogalma sincs.

* Legfeljebb a tanító néniken, akiknek így duplán kell adminisztrálni.

2010. december 2., csütörtök

Önbizalom…

Amiből Pepének sokszor nincs hiánya.

Mert szerintetek, amikor a tanító néni megkérdezte, ki szeretne hangszeren játszani a karácsonyi ünnepségen, akkor a fiam jelentkezett vagy esetleg jelentkezett?

Mert már volt vagy 8 zongoraórája.

Suttog a fenyvest fogja játszani. Legalábbis erre következtettek abból, hogy ma kb. 100-szor játszotta végig ezt a dalt.

2010. december 1., szerda

Esti mese

Szóval az volt, hogy a bulin az egyik apuka fenn akadt a díszkövünkön. Mert az fehér, mint a hó. És a buli napján esett a hó.

Ma is esett a hó.
Ma is jöttek hozzánk.
A zongoratanárnő.
Aki szintén fenn akadt a kövön. Most a másikon, de ez a történet szempontjából lényegtelen.

Én vészhelyzetben használhatatlan vagyok, de azért utasítottam a három zongoraórára váró gyereket, hogy segítsenek megtolni az autót.

Nem sikerült.

Kiderült, hogy a zongoratanárnő is használhatatlan, ha autóval kapcsolatos vészhelyzetről van szó.

Kicsit sírtunk.
Kicsit tördeltük a kezünket.
Én közben még a férjemet vádoltam, hogy cserben hagy és ilyenkor távozik jó érzékkel már két nappal korábban külföldre. Előre megfontolt szándékkal.

Aztán a bátor és erős szomszéd hazajött a hatalmas autójával.

Mondta, semmiség, segít.

Először azt mondta a bátor és erős szomszéd, hogy simán felemeli az autót, mi csak toljuk meg.

A szomszéd bátor, de nem volt elég erős.

Aztán mondta a szomszéd, nem baj, a nagy autójával kihúzza a zongoratanárnő kicsi autóját a bajból.

Szerencsére Pepe megtalálta a kicsi autóban a vonóhorgot. A szomszéd meg is tanította a fiamnak, hogy kell becsavarozni a helyére az említett alkatrészt.

Aztán a szomszéd felkészült a vontatási feladatra.

MIKÖZBEN A FELESÉGE KIABÁLT A KERTBŐL, HOGY MEG NE PRÓBÁLJON SEGÍTENI, MERT JEGES AZ ÚT.

Szerencsére a szomszédban a bátor és erős szomszéd az úr, így csak visszakiabált a feleségének, hogy nem jeges az út.

És a nagy autó ügyesen kihúzta a kicsi autót a bajból...